Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Tájékoztató nap 2010. november 20. Hajós Éva igazgató.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Felvételi tájékoztató
Advertisements

„Fejlődés ellen nincs orvosság” (Neumann János) 1987.az alapítás éve 1989.a névadás éve 1993.az első (30 fős) kollégium 2000.NIVÁK 2002.Kollégium a Pozsonyi.
A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Induló képzéseink – 2008/2009-es tanév Lovassy László Gimnázium  :  : Lovassy László Gimnázium Induló képzéseink 2008/2009-es.
Pályaválasztás 2014/15.
Katona József MKSZIG 1 Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium.
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola
Gimnáziumi tagozat 9. a normál tantervű 9.b nyelvi előkészítő.
Iskolánkról.
FELVÉTELI tájékoztató
Tehetségpont létrehozása
1 Pályaválasztás 2010/2011-es tanév Fné T.K.. 2 BEISKOLÁZÁSI TERV A 2010/2011-ES TANÉVRE SZAKKÖZÉPISKOLA2 osztály Nyelvi előkészítő angol Nyelvi előkészítő.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Tehetséges tanulóink szakkörökön, a több éve működő tehetséggondozó műhelyekben (természettudományos, környezetvédelmi), valamint a különböző szintű.
Szeretettel köszöntjük az iskolánk, és ezen belül az informatika-matematika szakirány után érdeklődő nyolcadikos tanulókat.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
Beiskolázási tájékoztató december
Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény
A felvételi eljárás intézmény specifikus részei november 29. Előadó: Papp Gabriella, Felvételi Irodavezető ELTE IK Nyílt Nap.
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
NYELVI EL Ő KÉSZÍT Ő ÉVFOLYAMMAL INDULÓ EMELT IDEGEN NYELVI KÉPZÉS NYELVI EL Ő KÉSZÍT Ő ÉVFOLYAMMAL INDULÓ EMELT IDEGEN NYELVI KÉPZÉS.
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Karácsonyi János Katolikus Gimnázium
Világ – Nyelv, az idegennyelv-tudás fejlesztésének kormányprogramja. FPN Budapest, 2004.
SYLVESTER JÁNOS PROTESTÁNS GIMNÁZIUM
Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
FELVÉTELI 2008 Berzsenyi Dániel Gimnázium ISKOLÁNKRÓL …  2008-ban ünnepeljük iskolánk alapításának 150. évfordulóját  ‘Minőségi nevelési-oktatási.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
ÚJ TUDÁS – MŰVELTSÉG MINDENKINEK A digitális írástudás elterjesztése Az idegennyelv-tanulás ösztönzése Az integrált természetismeret-oktatás bevezetése.
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. (12.) évfolyamra
Felvételi tudnivalók Pályaválasztás a es tanévben.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2005.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium.
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium
2015. február KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA
Összeállította: Kovács Tibor igh. A NDRÁSSY GYULA G IMNÁZIUM ÉS K OLLÉGIUM Nyílt nap
Tájékoztató 10. osztályosoknak
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
Kétszintű érettségi. tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Iskolai tehetséggondozás a statisztikai adatok tükrében Nikitscher Péter - Szemerszki Marianna.
4 éves általános tantervű képzés 4 éves, emelt szintű angol nyelvi képzés 5 éves, magyar-német két tanítási nyelvű képzés 4 éves emelt szintű kommunikáció.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018-as tanévre szeptember 14. Balázs Lászlóné igazgatóhelyettes.
1961-ben alapított intézmény Létszám: 770 fő Osztályok száma: 24 Az engedélyezett pedagógus státusz: 63 Az engedélyezett pedagógiai munkát segítő: 9,5.
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
DARUS a gyermekekért.
Középiskolás éveim Fekete Eszter
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2O15. tanév
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
A felvételi eljárás intézmény specifikus részei
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Kétszintű érettségi 2018 május
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
FELVÉTELI Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Gimnáziumi statisztika
Mit kínál az I. Béla Gimnázium?
Köszöntjük intézményünkben!
423/2012 (XII. 29.) Korm. rendelet alapján
Előadás másolata:

Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Tájékoztató nap november 20. Hajós Éva igazgató

„Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk” (Illyés Gyula)

Az I. Béla Gimnázium az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatán nyerte el a Tehetséggondozó Középiskola címet TEHETSÉGFEJLESZTÉS INTELLEKTUS, SPORT KREATIVITÁS, MŰVÉSZET KOOPERÁCIÓ KOMPETENCIA INFORMATIKA A „Bélában” az egyéniséget elfogadják, a tehetséget felkarolják.

Reál és informatika osztály 41 Tehetséggondozó emelt szintű matematika, informatika és fizika profilú tanrend 44 Informatika profilú tanrend EU vagy sport órák szabad választásával

Humán és informatika osztály Humán és informatika osztály 43 Tehetséggondozó emelt szintű magyar nyelv és irodalom, informatikával kiegészített humán profilú tanrend 42 Informatika, természettudomány profilú tanrend

Öt évfolyamos gimnázium ………….hogy Te is beszélj több nyelven „Nyelvi előkészítő” gimnáziumi osztály 45Angol kezdő és haladó emelt szintű képzés, informatikával kiegészített tanrend, EU-s vagy sport órák választásával

Az első év programja: 10. évfolyamtól az angol nyelvet emelt szinten oktatjuk tovább.

1 vagy 2 tárgyból kell majd emelt szintű érettségi vizsga A tanulmányi területek választása két tanévre szól. Ezt követően a 11. és a 12. évfolyamon magas óraszámban emelt szintű érettségire felkészítő képzés egyéni választás alapján érdeklődésnek megfelelően 8 tantárgyból Egyéni tanrend –szabad tanárválasztás a kötelező érettségi tárgyakból emelt szinten

Közoktatási Sportiskolai Képzés „Sportosztály” 46 Közoktatási típusú sportiskolai tantervű osztály, sportági edzéssel, gimnáziumi általános tanterv Emelt szintű testnevelés Sportági edzések délelőtt iskolai keretben délután egyesületi keretben Kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, atlétika………

Élsport-utánpótlás Tantárgy/ évfolyam Testnevelés2222 Elméleti ismeretek 11,5 1 Edzés idők délelőtt 6666 Délutáni sportági edzések 10

Arany János Kollégiumi Program 47 Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja előkészítő középiskolai osztálya külön pályázattal lehet jelentkezni január 15-ig Kollégiumi elhelyezés kötelező Útravaló a továbbtanuláshoz egy év alatt

Nyelvtanulási lehetőségek •Két idegen nyelvet kell tanulni •Előzetes tudás szerint évfolyamonként nívócsoportokban •Haladótól kezdőig mindenki tanul angolul •Másik nyelvként német, olasz, francia vagy holland választható •Később orosz, latin válaszható Szintfelmérők a beiratkozási időszakban

Informatikai profil •Felkészítünk ECDL vizsgákra •Digitális tananyagok, digitális könyvek •Humán, reál profil szerinti tartalom •230 tanulói laptop, IKT 1:1 •WIFI, szélessávú internet az épületben •Emelt szintű érettségire felkészítés •Digitális napló •Virtuális tanulószoba – e-learning rendszer Tudás és információ

A tehetséggondozás színterei •Média Műhely: tehetséggondozás •IKT Műhely: tehetséggondozás a gimnáziumi és általános iskolai klubokban •Olvasástechnikai Műhely: tehetséggondozás a klubokban •Színjátszó Műhely: tehetséggondozás, jó gyakorlatok cseréje •Lázár Ervin Szépíró Műhely és Pódium: tehetséggondozás, kiválóságok bemutatkozása •Kortárs Művészeti Fesztivál rendezése: kiválóságok bemutatkozása •Tehetséges sportolók fejlesztése: edzések, versenyeztetés; csapatépítő tréning Gondolkodás, kreativitás, ambíció = tehetség

Tanulmányi versenyek, képességfelmérést lehetővé tevő programok •Tehetségkutató és -fejlesztő, gazdagító program általános iskolásoknak (7-8. osztály): „Tehetségforgó” foglalkozások •Matematikai feladatmegoldó pontverseny (9-12. évf.) •Megyei Környezetvédelmi Verseny •Megyei Angol Nyelvi Műfordító Verseny •Szekszárd és Kistérsége Olvasástechnikai Verseny •Nemzetközi Neumann János Tehetségkutató Programtermék Verseny •Tudományos Diákköri Konferencia (Középiskolás TDK) A felkészítés a klubok keretében, a gimnázium különböző tagozatain ill. egyéni-kiscsoportos formában történik

Egyéni fejlesztési programok •Egyéni mentorálás TDK-ra •Tehetségfejlesztés egyéni ill. kiscsoportos formában a tehetséggondozó-emelt szintű tagozatokon •Egyéni tehetségdiagnosztikai „térképek” készítése •Tehetség-eset- elemző munkacsoport működése, fejlesztési megállapodások •Személyi edzéstervek készítése •Intézmények közötti együttműködések a mentorálás hatékonnyá tételére Felismerjük és támogatjuk az átlagon felüli képességek fejlődését

Felvételi tájékoztató rendezvényeink •Nyílt napok november szekszárdi iskolák 23. nem szekszárdi iskolák 24. szekszárdi iskolák •Konzultációs nap szülőknek január 19-én ig Gyere, szeretettel várunk! Regisztráld magad az órákra

Eredményeink Tanulmányi átlag: 4,00 ± 1 tized Érettségi átlag: 4,35 ± 1 tized Országos átlag feletti emelt szintű vizsgaszám és eredmény Továbbtanulási arány a felsőoktatás diplomát adó képzéseire: 87-92% Nyelvvizsga arány (min. középfok): 22% A versenyeredményeket kövesd!

Országos mérési eredmények MATEMATIKA

Országos mérési eredmények MAGYAR

Tanulóink tudása az elvárt feletti

A többi gimnázium sorában a legfelső negyedben vannak a tanulói teljesítmények

Az I. Béla elismerten diákközpontú, jó légkörű gimnázium Megérkezés a Szöcsketáborba

A kilencedikesek köszöntése a tanévnyitón

Szüreti felvonulás 2010

Művészetismeret-projektek

IKT 1:1

Rendszeres kiállítások

A tehetségkutató NEUMANN verseny

Végzősök 2010

Köszönöm figyelmüket! Kérjük, látogassák honlapunkat: