2010. Március 31. „Szentendre 1000 év +” program.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Dr. Dietz Ferenc polgármester Március 12.
Advertisements

„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
Az emeltszintű járóbeteg szakellátás fejlesztése a Lenti Kistérségben a Dr. Hetés Ferenc Rendelőintézet revitalizációjával NYDOP-5.2.1/B LENTI.
Aktuális pályázati lehetőségek
Sajó-Bódva regionális hulladékgazdálkodási program
Vác turisztikai attrakciók összefogása a TDM szervezet keretében
Somogy megyei projektek
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
TISZATÉR LEADER EGYESÜLET célterületei és eljárásrend 2011.
A keszthelyi kistérség településeinek épületenergetikai fejlesztései A „REBE” Régiók együttműködése a bioenergetikai tudástranszfer és az energiahatékonyság.
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Matolcsiné dr. Szimon Ildikó Mogyoród Nagyközség Önkormányzata Pályázati referens KÖZMEGHALLGATÁS június 1.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégia 2007
Tatabánya Megyei Jogú Város évi költségvetése
Dr. Cser-Palkovics András polgármester Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja.
Vargáné Gálicz Ivett PhD hallgató Szent István Egyetem
Egy vonzóbb város: Biharkeresztes
Dr. Molnár Ildikó Címzetes főjegyző Március 12.
Városrehabilitációs konferencia Mosonyi Balázs – ROP Irányító Hatóság április 29.
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZENNYVÍZELEVEZETÉSI ÉS TISZTÍTÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE 2003/HU/16/P/PE/021 NYUGATI VÁROSRÉSZ CSATORNAHÁLÓZATÁNAK BŐVÍTÉSE.
„ Tiszaalpár Nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása a település vonzó természeti környezetének, felszíni és felszín alatti vizeinek megóvásáért”
EKOP Elektronikus levéltár
„Hogyan tegyük városunkat vonzóvá testvérvárosaink számára” Nemzetközi Turisztikai Konferencia Kaposvár, május 22.
III. Magyarországi Klímacsúcs Szakmai Konferencia
MUNKAERŐ-PIACI PARTNERSÉG
"Együttműködés, Lehetőség, Tudáshasznosítás, ELTE" Kutatási- és technológiatranszfer szolgáltatások fejlesztése az ELTE-n TÁMOP /1/KMR
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
A Ceglédi kistérség bemutatása, civil szervezetek lehetőségei a területfejlesztésben Cegléd, október 20.
A "Tanulás-fejlődés-életesély a Sajó-völgyében" (TÁMOP /2) projekt helye Sajószentpéter kulturális városfejlesztésének rendszerében Sajó.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
TÁMOP 3.2.2/08/A/1 A közoktatás modernizációját támogató hálózatfejlesztés a Közép-Magyarországi régióban.
A Dél-alföldi Régió évi Területfejlesztési Operatív Programja Regionális Akcióterv Kecskeméti Klára tervezési projektmenedzser június.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
Folyamatban lévő-és tervezett fejlesztések
Fejlesztési Programiroda – Közutak V. Projektiroda
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
A „Nógrád megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése” TIOP-3.1.1/08/ című projekt célja Dénes Anita ERFA projekt menedzser.
Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Szentendre város rehabilitáció teljes tervezési terület a) rakott kő b) testek Dumtsa utca – a rakott kő árnyalatai és a testek.
Lakossági fórum szeptember 15. Szentendre HÉV végállomás és térsége szabályozási terve Szentendre Egres út alatti 2. számú fejlesztési terület (Tegez.
Koordináció az egyes környezetvédelmi projekteknél Kis András Térségfejlesztési és Külügyi Iroda irodavezető-helyettes Szolnok szeptember 26.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely intézkedései 1. Mikrovállalkozások létrehozásának.
Holcim Hungária Zrt. © 2010 Ismeri Ön a Holcim Hungária Otthon Alapítványt?
Pályázati lehetőségek és tapasztalatok a Gazdaságfejlesztési operatív programban Gáspár Bence Orosháza, július 31.
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
Duna menti Városok Együttműködési Fóruma Duna térségi programalkotó tanácskozás A Duna Menti Városok együttműködésének aktuális feladatai, javasolt cselekvési.
Közmeghallgatás december 2. Költségvetési beszámoló.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Pályázati beszámoló június Matolcsiné dr. Szimon Ildikó.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Művészetek Háza felújítása Kezdés: március Összeg: 262,5 M Ft.
A VÁROSREHABILITÁCIÓS KERET FELHASZNÁLÁSA ÉPÜLET KÖZTÉR 2013 előtt 2013 évben kifizetés: 12 milliárd Ft 8 támogatott kerület; 3 nyereséges. keret: 5 milliárd.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. ELŐZMÉNY KMOP /B_2 kódszámú.
Cím. Komlóska Község Önkormányzat nevében tisztelettel köszönti Önöket Köteles László Polgármester! Sajtótájékoztatónk témája: Közel 70 millió forint.
Önkormányzati ASP központ felállítása projekt összefoglaló EKOP
Nagy István Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Levelező FÉLÉVES GYAKORLAT.
Önkormányzati fejlesztések Sárospatakon Közoktatási infrastruktúra fejlesztése (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola főépületének bővítése,
Aktuális pályázati lehetőségek Okos Jövő Innovációs Klaszter O KOS J ÖVŐ I NNOVÁCIÓS K LASZTER K LUBEST június 16. NOS Kft.
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
TOP vas megyei aktualitásai
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 5.
2017. július 5..
Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja
A TÉR_KÖZ pályázat számokban
NYITÓ KONFERENCIA Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
Főutca program PILISVÖRÖSVÁRON
A Terület- és településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló beruházások előrehaladása Egerben.
Zárórendezvény.
Előadás másolata:

2010. Március 31. „Szentendre 1000 év +” program

Tervszerű Városfejlesztés

Tervszerű városfejlesztés 2006 a bizalomerősítés éve 2007 a koncepciók éve 2008 a pályázatok éve 2009 a beruházások éve 2010 a kitörés éve

Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégia  egy dinamikusan fejlődő, kreatív szellemű város  együtt „lélegzik” az itt lakókkal  „kultúra és a nők városa”, „okos”, „zöld”, „megújuló”, „együttműködő”, város

A KULTÚRA VÁROSA Szentendrei vezérprojektek 1. Óváros rekonstrukció √ 2. Árvízvédelem √ 3. Biztonságos város (úthálózat-fejlesztés, tehermentesítő út) √ 4. Indermodális csomópont – „Belváros Kapu Projekt” 5. Környezetbarát beruházások (csatornázás, szennyvíztisztítás, hulladékszállítás, temető) √ 6. Pap-szigeti gyógyszálló és termálstrandfürdő 7. Templomdomb mint kulturális örökség felújítása √ 8. Intézményellátás (SZEI, új óvoda-iskola, Sportcentrum) √ 9. Malom Művészeti Negyed létrehozása √ 10. Vállalkozási Park (ÉMI) √ 11. Bányatavak sport-rekreáció 12. Bérlakás-program MEG- ÚJULÓ VÁROS ZÖLD VÁROS OKOS VÁROS EGYÜTT- M Ű KÖD Ő VÁROS

Fejlesztési tervek Városkapu (HÉV-Volán) Óváros rekonstrukció Új köztemető ÉMI Vállalkozói Park Pannónia csapadékvíz Castrum MűvészetMalom Dunakorzó, Gát SZEI Ovi-suli ÖKO program lakótelepek utak Tehermentesítő út Pismányi szennyvíz

Pályázati támogatások ( ) 2006  Útfelújítások: 11 MFt  Egyéb infrastrukturális beruházások: 21 MFt  Programok, rendezvények: 5 MFt ÖSSZESEN : 37 MFt 2007  Útfelújítások: 93 MFt  Épületek, ingatlanok felújítások: 26 MFt  Egyéb infrastrukturális beruházások: 32 MFt  Programok, rendezvények: 7 MFt  Eszközbeszerzések: 15 MFt ÖSSZESEN : 173 MFt 2008  Útfelújítások: 11MFt (elbírálás alatt 458 MFt)  Épületek, ingatlanok felújítások: 248 MFt (elbírálás alatt 888 MFt)  Egyéb infrastrukturális beruházások: 10 MFt (elbírálás alatt 3 MFt)  Programok, rendezvények: 25 MFt  Eszközbeszerzések: 5 MFt ÖSSZESEN : 299 MFt 2009  Útfelújítások: 219 MFt  Épületek, ingatlanok felújítások: MFt  Egyéb infrastrukturális beruházások: 493 MFt  Programok, rendezvények: 22 MFt  Eszközbeszerzések: 48 MFt ÖSSZESEN : MFt

Szentendre 1000 év + program I.  Millenniumi év lezárása  Egy kis plusz  Életminőség növekedése  Új szemléletű gondolkodás

Szentendre 1000 év + program II. Szemlélet váltás  ÁROP, TÁMOP  „Szentendreiek vagyunk” – lokálpatrióta program

Nagyberuházások I. ProjektÖsszértékVárható befejezés 1.Gát tervezése40 millió Ft2010. március Gát építése900 millió Ft Pályázat előkészítés alatt 2. Egres-Barackos utak felújítása 378 millió Ft2010. június 3. Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése (ÁROP) 21,7 millió Ft2010. június 4.Oktatásfejlesztés48,4 millió Ft2010. június 5.Óvodák felújítása348,4 millió Ft2010. szeptember

Nagyberuházások II. ProjektÖsszértékVárható befejezés 6. Turisztikai Desztinációs Menedzsment 50,9 millió Ft2010. december 7. Szakorvosi rendelőintézet (SZEI) felújítása 1120,1 millió Ft2011 tavasz 8. Városrehabilitáció, belváros felújítása 1092,4 millió Ft2011 tavasz 9.Öko-program2,2 millió Ft2011. november 10. Épületek energiatakarékos felújítása (Concerto- program) 2,124 millió euró Kistérségi csatornázás (előkészítés) 755,4 millió Ft Pályázat előkészítés alatt

Nagyberuházások Egyéb projektek ProjektÖsszköltségBefejezés Rákóczi Iskola vizesblokkjának felújítása 10,4 millió Ft2010 tavasz 11-es főút csomópontjainak fejlesztése (8 db) 75,7 millió Ft2010. szeptember Gondozási Központ11,5 millió Ft2010. október Rózsa-Liliom-Irányi Dániel utcák felújítása 47,9 millió Ft2010. október

Nagyberuházások Önerős fejlesztések ProjektÖnrészBefejezés Térfigyelő rendszer kiépítése40 millió Ft2010. május Új köztemető építése600 millió Ft2011 tavasz

2009. évi pályázati támogatások: 2,5 Mrd Ft 1. Pannónia- csapadékvíz 2. Ovi-suli 3. SZEI 4. Barackos – Egresi utak 5. Gát 6. ÖKO - Concerto program 7. Belváros rehabilitáció

Pannónia telep-csapadékvíz elvezetés (elkészült pályázat)  összköltség: 492m Ft  támogatás: 443m Ft  cél: tervezés- kivitelezés  Kezdés: július  Befejezés, átadás és sajtótájékoztató december

„Ovi-suli”: nevelési-oktatási intézmények felújítása (megnyert pályázat)  összköltség: 265mFt  megnyert támogatás: 238m Ft  cél: tornaszobák, sportudvarok, csoportszobák, fűtés- és világítás- korszerűsítés, játszóeszközök  Kezdés: július (óvodák zárva tartása)  Tervezett befejezés: szeptember

SZEI - járóbeteg-ellátás korszerűsítés (megnyert pályázat)  összköltség: 768m Ft  támogatás: 691m Ft  cél: járóbeteg- szakellátó központ felújítása és új épületrész építése  Kezdés: szeptember  Jelenleg: régészek levonulására várunk  Tervezett befejezés: december

Egres és Barackos utcák felújítása (megnyert pályázat)  Összköltség: 378m Ft  Támogatás: 208m Ft  Cél: Egres utca (út és járda), Barackos út (út és járda), buszforduló áthelyezése  Csapadékvíz elvezetés, akadálymentesítés  Kezdés: szeptember  Tervezett befejezés:

Árvízvédelmi védmű tervezése (megnyert pályázat )  összköltség: 40m Ft  Támogatás: 34m Ft  cél: Rév állomástól Bolgár utcáig  Befejeződött a tervezés, RMT folyamatban  Új pályázat a megvalósításra év eleje (900m Ft)

Concerto és ÖKO-program Concerto-program:  75 panellakás, 2 óvoda, a VSZ Zrt. épületeinek felújítása  Nyertes pályázat Öko-program:  Önkormányzat átvállalja a saját erőt  csatlakozott 13 társasház, összesen: 361 lakás  Kezdés: Önkormányzati Minisztérium döntésétől függően

„Szentendreiek vagyunk” I. Tájékoztatás  Városháza házhoz jön  Városkönyv  Hírlevél „Nőkre szabott város”  Városfejlesztés „női szemmel”  Közbiztonság, térfigyelő kamerák  rendezvények

„Szentendreiek vagyunk” II. Civilekkel való összefogás  Civil rendelet  Civil adatbázis Vállalkozók  Vállalkozói Tanács  Vállalkozói adatbázis  Mecénás díj

2009. évi díjak  Kulturált települési környezet díj (2007.)  Város imázs III. helyezés (2009.)  Családbarát Önkormányzat (2009.)  Szentendre a legnépszerűbb város (2009.)  Kreatív város (2009.)

Városrehabilitáció

Szentendre és Vidéke száma: A Nemzeti Örökség Bizottsága a belvárost a Nemzeti Örökség részévé nyilvánította

Városrehabilitáció folyamata  „Városháza házhoz jön”  Vezérprojektek  Szuromi Építész Iroda  Egyesületek, szakértők – konzultáció  Közművek megkeresése  Műemlékvédelmi Hivatal jóváhagyása  Tervezés lezárása  Beruházás

Kapcsolódó pályázatok  Gát pályázat  Vis Major  Térfigyelő kamerák  TDM  Városháza tetőzete  Önkormányzati ingatlanok

Partnerség  Egyházi Műemléki Alap (Ort., Kat., Ref. Egyh.)  Városképi Beruházási Alap  Rotary Club  Magánberuházások (Artéria Galéria)  Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága

A beruházás tartalma  Épületek  MűvészetMalom  Tourinform iroda  Fő tér 12.  Burkolatok  Dumtsa, Bogdányi utca  Irányítótáblák, kutak

Főtér tervei  Vendéglátó kitelepülések szintjei  vendéglátó kitelepülések burkolati jelölése  Fő téri kút az eredeti helyen  Fő tér 8. előtti pincelejárat visszaállítása  kerékpártároló helyek  fák telepítése  Kandelláber típusú épített ülőfelület

A tervezők mellé tanácsadói kör felállítása  Főépítész: Alföldiné Petényi Zsuzsanna  Művészeti író: dr. Török Katalin  Tájépítész: Pirk Ambrus  Helyi vállalkozók képviseletében: Pelle Csilla

V árosrehabilitáció (megnyert pályázat)  Összköltség: 1 Mrd Ft  Támogatás: 900 MFt  a megvalósításra pályázat beadásra került  A kezdés időpontja a támogató hatóság döntésének a függvénye

MűvészetMalom bővítése

Dumtsa u. 22. Tourinfo bővítés

Fő tér 12. Vendégház

Lesüllyesztés és vízlépcső Belvárosi rehabilitáció tervek

Dumtsa utca keresztmetszet – középre település Belvárosi rehabilitáció tervek

Néhány adat a köztemetőről  Szentendre Önkormányzata pályázat kiírása:  Tervező: A4 Stúdió  A beruházás értéke 500 MFt  Kivitelezés megkezdése: nyara

… és a jövő: Dunakorzó látványtervek

Partnerség  Nagyberuházások parkolóház, szálloda, Görög u. 1., Bercsényi u., Dunakorzó, volt szovjet laktanya, dömörkapui ingatlan, bérlakásépítés  Egyeztetés nagyobb beruházások előtt

Előkészítés alatt álló fejlesztések  Köztemető megépítése  Tehermentesítő út tervezése  Szállodák (Pap-sziget, Castrum)  Dunakorzó felújítása

A jövő Szentendréje  Szentendre 1000 év +  2011 tavaszára ÉLHETŐBB, SZEBB, KOMFORTOSABB VÁROS kialakítása a célunk!

Köszönöm a figyelmet! Zöld szám 06/80/ Zöld- dr. Dietz Ferenc polgármester