KözOP sz főút Hévíz elkerülő és 71. sz

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Megbízó: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Advertisements

Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet
Projekt általános bemutatása
2012. december 06.  „Dunaújváros, Táborállás területén lévő mozgásveszélyes partfalak stabilizálásának biztosításának I. üteme”  A projekt azonosító.
Somogy megyei projektek
5. számú főút Szeged, Nyugati elkerülő III. ütem Lakossági fórum, Szeged augusztus 5.
5. számú főút és a jelű összekötő út közötti szakasz, lekötéssel a 43
Projektmenedzsment szervezet: EuroAdvance Közgazdasági Tanácsadó Kft.
Várpalota elkerülő építése
„Tapolca-patak revitalizációja”
műszaki osztályvezető
E-Levéltár projekt Vidra András Projektigazgató
Dr. Cser-Palkovics András polgármester Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja.
Pilisvörösvár (kiz. ) – Piliscsaba (bez
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
„ Tiszaalpár Nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása a település vonzó természeti környezetének, felszíni és felszín alatti vizeinek megóvásáért”
„A sződi Hunyadi János Általános Iskola épületenergetikai korszerűsítése” KEOP-5.3.0/A/ Sajtóközlemények gyűjtése és elemzése.
KÖZOP eljárásrendek március 2. után
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
sz. főutak Soltvadkertet elkerülő szakaszának kiválasztása
A KIKSz SZEREPE AZ EU TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Egyházy Zoltán igazgatói szaktanácsadó Közlekedésfejlesztési.
dr. Szaló Péter helyettes államtitkár szeptember 24.
A Dél-dunántúli régió helyzete, fejlesztési lehetőségei és az RFT szerepe a DDOP végrehajtásban Dr. Wekler Ferenc elnök szeptember 14.
dr. Kovács Ferenc Közlekedési Helyettes Államtitkár
A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia A szakma helyzete, elért eredmények, koncepció, stratégia Thoroczkay Zsolt főosztályvezető-helyettes.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
A DUNA STRATÉGIA AGRÁRLOGISZTIKAI TEENDŐI Fórum november 18. Gyertyán Katalin, KözOP IH Közlekedéslogisztikai fejlesztési lehetőségek a KözOP-ban.
A közlekedési infrastruktúra fejlesztése Záhony térségében
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
BERUHÁZÁSAINK február 24..
M0 útgyűrű déli szektor bővítése
Fejlesztési Programiroda – Közutak V. Projektiroda
Záhony térsége széles nyomtávú vontatóvágány hálózat felújítása
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
számú főút Jászberény elkerülő szakasz II. ütem
86. számú főút burkolat megerősítése és négynyomúsítása a – szelvények között.
61. számú főút Somogy megyei szakaszainak 11,5 tonnás burkolat - megerősítése IV. szakasz ( km szelvények között) Lakossági fórum 2010.
61. számú főút Nagykanizsa elkerülő szakasz építése a km szelvények között Lakossági fórum március 11.
76. számú főút Zala megyei szakaszának ( km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése Lakossági fórum február 18.
86. sz. főút Szombathely - Vát szakasz ( – km szelvények között) kivitelezési munkálatai Lakossági fórum október 09.
4. sz. főút Kisújszállás elkerülő Eredményhirdetés
M0 ÚTGYŰRŰ DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSE M6 autópálya – 51 sz
1 Lakossági fórum A Lónya-Barabás határátkelő-helyekhez vezető utak korszerűsítési munkái II. ütem építése március 5.
61. számú főút Somogy megyei III. szakaszának 11,5 tonnás burkolatmegerősítése ( km szelvények között) Lakossági fórum március 10.
61. számú főút burkolat megerősítése a km és a – km szelvények között.
Lakossági fórum 46. sz. főút km szelvényben lévő endrődi Hármas – Körös híd átépítési munkái február 19.
Lakossági fórum számú főút Zala megyei szakaszának (0+000 – ) km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése.
Lakossági fórum 41. sz. főút km szelvényében lévő, Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd és a csatlakozó ártéri szakaszok felújítása 2009.
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EKOP projektjeinek jelene és jövője dr. Rupp Zoltán főosztályvezető E-közigazgatásért felelős helyettes államtitkárság.
„Kontra-fék” Kerékpáros konferencia Győr, szeptember 21.
VÁLLALKOZÓI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, március 26.
Önkormányzati ASP központ felállítása projekt összefoglaló EKOP
8 sz. főút Márkó – Herend közötti szakasz fejlesztésének megvalósítása
Kovács Ákos A megépült Ipoly-hidakhoz vezető utak felújítása,
Stratégiai kérdések az energetikában Kecskeméten, a TERMOSTAR Kft. szemszögéből.
Türje Község Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program keretén belül a „Türje Községben az egészségügyi alapellátás.
Közlekedjünk kerékpárral a Balaton körül
37. számú főút Szerencs átkelési szakasz rekonstrukciója Lakossági fórum március 29.
Zuglói társasház energiahatékonysági felújításának tapasztalatai Dzsiki Ferenc Lagross Kft. Budapest,
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI Zalai Mihály elnök Békés Megyei Önkormányzat Települési Önkormányzatok.
Kiemelt közútfejlesztési projektek a Dél-dunántúli régióban
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
Budapest XXII. kerület Városház tér, Mária Terézia utca és Kossuth Lajos utca átépítése, megújítása Szilágyi Tibor Szakterületi vezető BKK Zrt
Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja
Körforgalmú csomópontok fejlődése, kialakításuk
Pest megyei közlekedési infrastruktúra fejlesztések
közúti vagyonelemek létrehozása,
Előadás másolata:

KözOP - 76. sz főút Hévíz elkerülő és 71. sz KözOP - 76.sz főút Hévíz elkerülő és 71.sz. Keszthely elkerülő projektek

ELŐZMÉNYEK a Kormány a 1004/2007. (I. 30.) Korm. határozat döntött a 2007 – 2013 közötti időszakban megvalósítani tervezett közlekedésfejlesztési projektek (KÖZOP) indikatív listájáról ezt követően a 1063/2007.(VIII.15.) Korm. határozat rögzítette az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) projektjeinek listáját ez a lista tartalmazza a Nyugat-dunántúli Régió, ezen belül Zala megye kiemelt projektjeit is A projektek ERFA finanszírozású, KÖZOP 3. prioritásban támogatottak. Támogatási szerződések rendelkezésre állnak.

76. sz. főút Hévíz elkerülő szakasz K076_02 és K076_03 Hossz: 10,9 km Csatlakozik a 76.sz. főút 11,5 t-s burkolat-megerősítés szakaszhoz Új nyomvonalon Korrekciós szakasz Jelenlegi státusz: kivitelezés alatt Kivitelezés kezdete: 2010.06.30. Várható befejezés: 2012. 07. hó Építési költség: 5,375 Md. Ft (br.) Csatlakozik a 71.sz.főút Keszthely elkerülőhöz Korrekciós szakasz Csatlakozik a 76.sz. Fenékpuszta elkerülőhöz

Az elkerülő a K076. 02 „76. sz. főút Hévíz elkerülő” (2. -3 Az elkerülő a K076.02 „76.sz. főút Hévíz elkerülő” (2.-3. szakaszok) és a K076.03 „76.sz. főút Hévíz elkerülő kiegészítő szakaszai” (1. és 4. szakaszok) projektekből áll. 1. szakasz: A 76. sz. főút új nyomvonalaként a 75.sz.főút korszerűsítése 0+210 – 1+745 km közötti szakaszon, ahol a főút vízszintes és magassági korrekciója szükséges, mivel az nem felel meg a főutakra vonatkozó műszaki előírásoknak. (71.sz. főút Keszthely elkerülő és 76.sz. főút Fenékpuszta elkerülő projektekhez csatlakozik a tervezési szakasz eleje) 2. szakasz: A 76. sz. főút új nyomvonalaként Hévíz és Alsópáhok elkerülése, 2x1 forgalmi sávos síkvidéki úttal, 3.550 m hosszban. Az elkerülő út a 75. sz. főút 1+745 km végszelvényétől indul és a Felsőpáhok – Hévíz összekötését szolgáló önkormányzati útig tart. Csomópontok száma: 1 db körforgalmú és 2 db járműosztályozós (3+545 km szelvényben kerékpáros aluljáró). 3. szakasz: A szakasz Felsőpáhok község É-i megkerülésével 2x2 forgalmi sáv + elválasztó sávos dombvidéki út készül, 3.750 m hosszban. Az elkerülő út a Felsőpáhok – Hévíz összekötését szolgáló önkormányzati úttól indul és Zalaköszvényes térségében csatlakozik a 7351. jelű ök. úthoz. Csomópontok száma: 1 db különszintű. 4. szakasz: A 3. szakasz 7+125 km szelvényétől (Zalaköszvényes) 2x2 forgalmi sávval folytatva, a kissugarú jobbív korrekciójával, majd a baloldalon kapaszkodósáv építésével, és 2x1 forgalmi sávval csatlakozik a 76. sz. főút 27+217 km szelvényéhez. (Csatlakozó projekt a végszelvényben a 76.sz. főút 11,5-s burkolat-megerősítése 27,2-53,9 km sz.)

Az elkerülő a K076. 02 „76. sz. főút Hévíz elkerülő” (2. -3 Az elkerülő a K076.02 „76.sz. főút Hévíz elkerülő” (2.-3. szakaszok) és a K076.03 „76.sz. főút Hévíz elkerülő kiegészítő szakaszai” projekt Kivitelező: Vállalkozó megnevezése: HÉVÍZ '09 Konzorcium Vezető tag: Duna Aszfalt Kft. Konzorcium tagja: Kelet-Út Kft. Mérnök: UTIBER KFT. Forrás: A KÖZOP-ból történő finanszírozásra a Támogatási Szerződések 2009. január 14-én és 2009.08.03-án került aláírásra.

71. Sz. főút Keszthely elkerülő szakasz K071_03 Hossz: 5,8 km Jelenlegi státusz: kivitelezés alatt Kivitelezés tervezett kezdete: 2009.08. hó Várható befejezés: 2011. 11. hó Építési költség: 1,9 Md. Ft (bruttó) Csatlakozik a 76.sz. főút Hévíz elkerülőhöz Csatlakozik a 76.sz. főút Fenékpuszta elkerülőhöz

71. Sz. főút Keszthely elkerülő szakasz A 71. sz. főút Keszthely város É-i elkerülésére 2x1 forgalmi sávos új nyomvonalú főút készül, 3,5 km hosszban. Az elkerülő szakasza a 71. sz. főút 102+435 km szelvénytől indul és a 10+950 km szelvényig (Temetői útig) tart. Csomópontok száma: 3 db körforgalmú és 1 db járműosztályozós. 2. szakasz: A 71. sz. főút Keszthely város É-i elkerülő folytatásaként ÉNy-i elkerülésére 2x1 forgalmi sávos új nyomvonalú főút készül, 2,25 km hosszban. Az elkerülő szakasz a 71. sz. főút 105+950 km szelvénytől (Hévízi úttól) indul és a 108+200 km szelvényig (75. sz. főút csatlakozásáig) tart. Csomópontok száma: 2 db (1 körforgalmú) A KÖZOP-ból történő finanszírozásra a Támogatási Szerződés 2009. június 17. került aláírásra. Kivitelező: Vállalkozó megnevezése: Euroaszfalt – A-Híd Keszthely Konzorcium Vezető tag: Euroaszfalt Kft. Konzorcium tagja: A-Híd Zrt. Mérnök: UTIBER KFT. Forrás:

Jelenlegi státusz: Tervezés és engedélyezés alatt Csatlakozó projekt: 71. Sz. főút Fenékpuszta elkerülő szakasz K076_04 Hossz: 9,0 km Csatlakozik a 71.sz. főút Keszthely elkerülőhöz Csatlakozik a 76.sz. főút Hévíz elkerülőhöz Korrekciós szakasz Új nyomvonalú szakasz Korrekciós szakasz Csatlakozik a 76.sz. főút Balatonszentgyörgy elkerülőhöz Jelenlegi státusz: Tervezés és engedélyezés alatt Kivitelezés tervezett kezdete: 2013. Tervezett befejezés: 2014. Becsült építési költség: 4,63 Md. Ft (bruttó)

Jelenlegi státusz: Kivitelezés alatt Kivitelezés kezdete: 2009. 08. hó Csatlakozó projekt: 76. sz. főút 11,5 t-s burkolaterősítés 27+217-53+933 km sz. K076_06 Hossz: 27 km Jelenlegi státusz: Kivitelezés alatt Kivitelezés kezdete: 2009. 08. hó Tervezett befejezés: 2012. 07. hó Építési költség: 5,63 Md. Ft (bruttó)