Móricz Zsigmond Tragédia

A történet összefoglalása

„tragédia” Köznapi értelem Műfaji értelmezés Drámai műfaj: Szerencsétlenséggel, halállal végződő szomorú történet Drámai műfaj: Értékpusztulás Tragikus hős: erkölcsileg a többi szereplő fölött áll halála veszteség Drámai forma

Tragédia műfaj alkalmazása szituáció A Sarudy-lány holnapi lakodalma Novella de: drámai szerkesztésmód bonyodalom Kis János elhatározása saját magával: nem tud többet enni konfliktus fulladás tetőpont feloldás Nincs!

De igen különösen érezte magát De igen különösen érezte magát. Mintha nagy, nagy feladat várna rá, a legnagyobb életében. Nem volt tisztában vele, de félve gondolt a holnapi lakodalomra. Sápadtság futotta el az arcát. Megérezte hogy roppant feladatot vállalt magára. Megérezte emberi kicsinységét. Mint valami szél suhant át agyán a gondolat, hogy nem fogja megbírni amit vállalat.

A főhős

Tragikus hős? cselekedetek „Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.” Szimbolikus név cselekedetek

Egész nap rosszkedvű volt. Észre sem vette senki Egész nap rosszkedvű volt. Észre sem vette senki. Kis János amolyan láthatatlan ember volt, akit senki sem lát meg. Így élte le az egész életét, sohase volt egy percig sem érdekes ember. Se nem erős, se nem gyenge, nem kicsi, nem nagy; nem sánta, nem begyes; mi lett volna, ami feltűnt volna rajta. Olyan volt mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra. Bajusza is volt. És sohasem jutott eszébe semmi. Ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje, megházasodott. Akkor lakott utoljára jól, beteg is lett tőle. Katona nem volt, a faluból tízszer se volt kinn, akkor is csak a vásáron. Nevetni csak egyszer nevetett életében jóízűen, akkor, mikor az apja le akarta őt ütni, amiért megette az egész tál galuskát s amint feléje sújtott, a saját ütésétől megtántorodott, felbukott s falba vágta a fejét. Bele is halt.

Naturalizmus a XIX. század végén fellépő stílusirányzat. Természetelvűséget értenek rajta. A realizmus túlzott formája: az apró részletek realizmusa. A társadalom alsó rétegeinek minél alaposabb megismerésére törekszik. Kíméletlen hűséggel a rút, borzalmas, undorító vonásokat erősen részletezve mutatja be valamint az embert és környezetet a maga biológiai valójában. Jellegzetes témái a szegénység, a prostitúció, a nyomor. Alapműve: Emile Zola: A kísérleti regény c. tanulmánya, amelyben megfogalmazza a naturalizmus esztétikai elveit.

Daumier

„Máskor, ha összeveszett a feleségével, akárhányszor megtette hogy egész napon át nem evett egy falatot sem, észre se vette. Most reszketett az egész belseje és szédülés fogta el az éhségtől.”

„János nem sokallt, nem kevesellt semmit „János nem sokallt, nem kevesellt semmit. Jó mély cseréptányért kapott, amit a szakácsné színig öntött neki. Ujjnyi vastag volt a tetején az a sárga zsír, amely már nem is szakadt karikákra hanem egybe folyt.”

„Akkor szédülést érzett és utálatos csömört „Akkor szédülést érzett és utálatos csömört. Az étel túl zsíros volt, kiványadt, gyönge, zsírtalan löttyökhöz szokott gyomrának.”

„És Kis János amint a három hatalmas töltelék után egy ilyen darab szívós, fövetlen, rágatlan húsdarabot le akart gyűrni, - egyrémülten állt föl. A szeme kidagadt, szinte kiugrott vastag szemöldökei alól, a nyakán az erek kötél vastagra dagadtak”

Utolsó józan eszével kirohant a házból. Az eperfához ért, mikor megszabadult a bajtól. A torkán szorult darab, amely már szinte megfojtotta, visszacsúszott a szájába. Szemébe könnyek gyűltek s állkapcsát olyan keményen vágta össze, hogy éket se lehetett volna közé verni. Azzal a szenvedély részegségével mondta el magában: - Dögölj meg kutya. Újra lenyelte a húst. És most is képtelen volt rá. Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl. Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult s hanyatt vágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csöndesedett.

Parasztábrázolás: Arany Pedig Bence volt az, régi hű cseléde, Akit anyja küldött fölkeresésére, Ki nagy zokogással nyakába borulva Így szólott Miklóshoz egy kis idő mulva: „Jaj! eszem a lelked, beh jó, hogy meglellek, Harmadnapja már, hogy mindenütt kereslek; (...) Itt a tarsolyom, fogd, és egyél szépen; ne! Sült hús, fehér cipó, kulacs bor van benne.” Azzal a hű szolga szemét az ökléhez, S öklét megtörölte ócska köntöséhez, Letérdelt a földre, tarsolyát letette, Ami csak volt benne, sorra mind kiszedte. (...) S mily örömmel nézte Bence, a hű szolga! Jobban esett, mintha maga falta volna; Mintha ő is ennék, úgy mozgott a szája, Néha szinte könnybe lábadt ősz pillája. (Arany: Toldi)

Parasztábrázolás: Móricz nincs idill Kíméletlen barbár, primitív

Karinthy Móricz-paródiája (...) Dani akkor nem szólt, hanem eccercsak nagybüszke hímdagadás fogta el: - a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: - a nyakaere félméterre kilógott, és úgy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott és megcsóválta a feje fölött. Úgy lett meg a ján, aztán visszaesett, mint a rongy, nyaflán, szétnyúlva, kehesen. A férfi csak nézte, és már torlakodott a torkában a nagyutálat. Valami erős, mélységes lágyság fogta el, héj, muramiste, muramiste - azzal fogta, béköpött, odapökött az erős, széles tenyerébe egy féllitert, azt hozzácsapta a jánhoz, hogy csak úgy liccsent. Úgy ment el, mint az Isten. Kimeresztette a nyakát. Vitte a nagyerős lelke. (...)

Úgy ment el döngve. Vitte a nagylöttyös indulat. A férfit. (...) Nagyot, keserveteset fohászkodott a gyomraveleje. Két kezével odakapott, megfogta, forgatta a népiescht és csak úgy szőrmentében, riszálva, odakente a palánkhoz. Még be is sózta, paprintotta kevéssé. Egyet ropigott a fogával, s leharapintotta a két másik népiesch fejét. Úgy meningélt továbbság, népies irányban.