Arany-versterv Vojtina ars poeticája
Itt ez a szerencsétlen Vojtina. Már hallhattál róla Itt ez a szerencsétlen Vojtina! Már hallhattál róla. Annyira bosszant, kedves Barátom, senki sem érti miféle tehetségtelen fűzfapoéta ő! Tele vagyok, dallal vagyok tele, Nem, mint virággal a rét kebele, Nem mint sugárral, csillaggal az ég: De tartalmával a „poshadt fazék”, Vagy mint csatorna, földalatti árok, Amelybe nem csupán harmat szivárog. - Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább: Feszít a kóranyag, a zagyva táp.
Ma már mindegy, lehetsz műveletlen fráter,igénytelen, ha hazádat hangosan dicsőíted,még ha nem is így gondolod, akkor mindenki hinni fog benned. Most helyzetünk valóban istenáldás: Ének se kell, csupán hangos kiáltás. Ki a hazáról mond nagyot, sokat: Csak rajta! nem hiába kurjogat.
Győzz meg, hogy ami látszik, az való: Amíg nem hisz munkádban a művelt ember, nem lehetsz meggyőző, még akkor sem, ha másokat át is versz Győzz meg, hogy ami látszik, az való: Akkor neved költő lesz, nem csaló,
A dolgod nem az, hogy elmondd a valóságot. Nem, barátom A dolgod nem az, hogy elmondd a valóságot! Nem, barátom! A dolgod, hogy amit mondasz, az többet jelentsen a valóságnál! Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa: E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít - Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít: Ez alkonysúgár, mely az árnyakat, E köd, mely nőteti a tárgyakat; E fénytörődés átlátszó habon, E zöld, esős lég egy május-napon; Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet: Egyszóval... a költészet.