Bíró Anna MNVH Nógrád megyei területi felelős

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Aktuális pályázati lehetőségek
Advertisements

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tevékenysége Kiss Ágnes mb. igazgatóhelyettes MNVH Hatékonyság, Innováció, Szakmaiság HISZ-ünk benne! Budapest, november.
TISZATÉR LEADER EGYESÜLET célterületei és eljárásrend 2011.
Budapest, március 5. Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Budapest, február 9.
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
A Dél-dunántúli régió helyzete, fejlesztési lehetőségei és az RFT szerepe a DDOP végrehajtásban Dr. Wekler Ferenc elnök szeptember 14.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
‘Bakonyalja-Kisalföld kapuja’ Vidékfejlesztési Egyesület A Falumegújítás és –fejlesztés, A vidéki örökség megőrzése pályázatok Kisbér,
Környezetvédelmi pályázatok a GOP-ban PÁTOSZ workshop április 21. Kovalszky Dóra, NFÜ GOP IH.
Koordináció az egyes környezetvédelmi projekteknél Kis András Térségfejlesztési és Külügyi Iroda irodavezető-helyettes Szolnok szeptember 26.
Tájékoztató a megyei tervezés aktuális állásáról
Fejlesztési források 2007-től Új Magyarország Vidékfejlesztési Program L. Paciolo Bt Gödöllő Szabadság tér
Mitől innovatív egy vállalkozás? Pályázati lehetőségek önkormányzatok számára.
Mitől innovatív egy vállalkozás?
ÉMOP – Üzleti infrastruktúra fejlesztése. Keretösszeg: „1” részcél: Ipari Parkok millió Ft „2” részcél: Ipari területek millió Ft „3” részcél:
KAP reform, az agrártámogatások új rendszere. Vidékfejlesztési Támogatások.
Az új Vidékfejlesztési Program
Támogatások önkormányzatok számára Csikász Gábor MNVH megyei területi felelős.
Kocsis Tibor Kaposvár, március 01. Várható fontosabb pályázatok ban.
Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program ( )
Csongrád megye as területfejlesztési programja május 15.
Vidékfejlesztési Program Pályázati lehetőségek a vidéknek Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség.
Vidékfejlesztési Program – aktualitások Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség LEADER Egyesületek Szövetségének.
Üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével.
Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében TÁMOP /1.
Hogyan nyerjünk 12,6 millió Forint támogatást Magyar Tibor Fiatal gazda roadshow.
Vidékfejlesztési Program – aktualitások Pályázati lehetőségek a kacsa ágazatban Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség.
Vidékfejlesztési Program Kovács Melinda Projektmenedzser Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Vidékfejlesztési Program – aktualitások Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség.
FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS TOP Nyíregyháza, január 08. Dr. Frankó Melinda.
Kombinált Mikrohitel A Mikrovállalkozások fejlesztéséért.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI PICHLER BALÁZS FŐOSZTÁLYVEZETŐ.
ÉMOP 1.Prioritás Versenyképes helyi gazdaság megteremtése ÉMOP 1. Prioritás Versenyképes helyi gazdaság megteremtése.
2010-es komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára Kincses Róbert ügyvezető.
Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása Dr. Szili-Fodor Dóra NAK vidékfejlesztési referens október.
VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA - GINOP KERETÉBEN Nagykanizsa, SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT.
AZ EFOP VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSA* SZEPTEMBER 23. *2016. SZEPTEMBER 15-EI ADATOK ALAPJÁN DR. GARAI PÉTER EU FEJLESZTÉSEK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS.
Vidékfejlesztési Program Baromfitartó telepek korszerűsítése dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség.
Mitől innovatív egy vállalkozás? Önkormányzati fejlesztések Uniós támogatásból Mire pályázhatnak az önkormányzatok a TOP és a VP kiírások keretében?
A LEADER program lehetőségei Gazdaságfejlesztés a Zala Zöld Szíve HACS as Helyi Fejlesztési Stratégiájában Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési.
A Vidékfejlesztési Program megvalósítása, pályázati lehetőségek
A MEZŐFÖLD HELYI Közösség Helyi Fejlesztési Stratégiája elkészítésének mérföldkövei, a tervezés jelenlegi állása. Polgárdi, 2016.január 28.
A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei
Az MVH utáni kifizetések rendszere és kapcsolati formái
dr. Csuzda Gábor MNVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelős
A helyi identitás és kohézió erősítése TOP TOP
Kapacitásbővítő, jelenlegi pályázati lehetőségek
agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
TOP vas megyei aktualitásai
dr. Csuzda Gábor MNVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelős
A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - A borászati ágazat támogatási lehetőségei Kis Miklós Zsolt Agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség.
Fejlessze vállalkozását pályázati források segítségével!
ELÉRHETŐ TOP FELHÍVÁSOK
A Vidékfejlesztési Program megvalósítása, pályázati lehetőségek
Innovációs célú nemzeti és regionális szintű pályázati források
Győr-Moson-Sopron megyei
Bíró Anna MNVH Nógrád megyei területi felelős
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
Európai uniós és hazai finanszírozású Vidékfejlesztési források
A MAHOP végrehajtásának bemutatása
LEADER pályázati lehetőségek az Innovatív Dél-Zala Helyi Akciócsoport területén vállalkozói szféra számára Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési.
Vidékfejlesztési Programok alakulása és önkormányzati vonatkozásai
Vidékfejlesztési Program – aktualitások
Lorem ipsum.
A Vidékfejlesztési Program pályázati aktualitásai
Helyi Foglalkoztatási Együttműködések az Edelényi kistérségben
Előadás másolata:

Bíró Anna MNVH Nógrád megyei területi felelős A Vidékfejlesztési Program településfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati vonatkozásai Bíró Anna MNVH Nógrád megyei területi felelős Szügy, 2017. május 03.

Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba szervezése, így az érintett kormányzati, önkormányzati és civil közreműködő, gazdálkodó és társadalmi szervezetek, szakmai testületek, információs és együttműködési hálózatba szervezése, tevékenységének összehangolása. Feladatai: A politikai-, szakmai- és a civil szféra közötti információáramlás megszervezése A vidékfejlesztéshez kapcsolódó jelentős témák, problémák folyamatos felvetése, vizsgálata A jövőbeli vidékprogramokkal kapcsolatos véleményezés, tanácsadás, állásfoglalás A legjobb gyakorlatok terjesztése Az MNVH-hoz regisztrált tagok szakmai összefogásának, párbeszédének elősegítése

https://www.facebook.com/magyarnemzetividekihalozat

Honlap: www.mnvh.eu

A Vidékfejlesztési Program végrehajtása 2017. március 16-i adatok szerint Megjelent pályázatok Állapot db Meghirdetett keretösszeg (Mrd Ft) (2017 I. né ÉFK módosítás szerint) Keret aránya a VP-hez képest (1296 Mrd Ft) Összesen 55 1215,97 100% Ebből Lezárt pályázat 27 813,90 62,8% Kötelezettségvállalás (determináció nélkül) 11 314,90 24,3% Kötelezettségvállalás determinációval 43 458,37 35,4% Nyitott pályázat 22 285,65 22,0% Megjelent, de még nem nyitott pályázat 6 116,42 9,0%

Pályázati felhívások értékelésének ütemezése Döntés: kb. két hónappal a tartalmi értékelésre küldés után! Pályázati felhívások értékelésének ütemezése Ssz A pályázat neve Értékelési szakasz FOLYAMATBAN LÉVŐ TÁMOGATÁSI KÉRELMEK (2017.02.17.) Tartalmi értékelésre történő átadás várható időpontja Utolsó (egyedi problémás) kérelmek tartalmi értékelésre történő átadásának várható időpontja BEADOTT KÉRELMEK (DB) IGÉNYELT ÖSSZEG (FT) 1 Mezőgazdasági termékek értéknövelése ( ÉLIP) I. 2016. február 25. - április 25. 762 126 457 423 337 2016.12.22 2017.03.20 2 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, fejlesztése 2016. május 2. - július 29. 2179 75 490 544 815 2017.02.23 2017.04.13 3 Kertészet - Gombaház 2016. március 4. - április 11. 130 13 734 802 902 2017.03.13 2017.03.31 4 II. 2016. április 12. - július 15. 38 4 930 578 774 5 Kertészet -Ültetvénytelepítés 2016. március 9. - április 30. 288 8 585 242 488 6 Kertészet - Ültetvénytelepítés 2016. május 1. - július 31. 66 1 343 097 267 7 Kertészet - Üveg- és fóliaház 2016. március 7. - április 15. 183 28 333 355 043 8 2016. április 16. - július 31. 37 2 354 418 759 9 Kertészet - Gyógynövény 2016. március 3. - április 11. 18 88 652 898 10 2016. április 12. - július 31. 17 135 759 11 ÁTK - Szarvasmarha 2016. május 17. - július 18. 1273 71 531 351 102 2017.04.03 2017.04.21 12 2016. július 19. - október 17. 70 2 877 397 693 2017.04.28

Pályázati felhívások értékelésének ütemezése Döntés: kb. két hónappal a tartalmi értékelésre küldés után! Pályázati felhívások értékelésének ütemezése Ssz. A pályázat neve Értékelési szakasz FOLYAMATBAN LÉVŐ TÁMOGATÁSI KÉRELMEK (2017.02.17.) Tartalami értékelésre történő átadás várható időpontja Utolsó (egyedi problémás) kérelmek tartalmi értékelésre történő átadásának várható időpontja BEADOTT KÉRELMEK (DB) IGÉNYELT ÖSSZEG (FT) 13 ÁTK - Sertés I. 2016. május 18.- július 18. 313 49 304 594 606 2017.04.03 2017.04.21 14 II. 2016. július 19. - október 18. 9 895 981 529 2017.04.13 2017.04.28 15 ÁTK - Baromfi 2016. május 19. - július 18. 399 62 347 384 376 16 25 2 858 018 332 17 ÁTK - Juh-kecske 2016. május 20. - július 19. 407 6 272 773 069 2017.04.07 18 ÁTK - Általános 2016. május 23. - július 22. 101 3 923 940 658 19 Mezőgazdasági termékek értéknövelése (ÉLIP) 2016. április 26. - július 25. 315 75 071 447 204 20 Egyedi szennyvízkezelés 2016. április .22. - augusztus 15. 3 065 951 544 2017.03.14 2017.03.20 21 Kismérteű terménytároló 2016. augusztus 5. - október 5. 1176 60 953 562 160 2017.05.15 2017.05.31 22 Borászati termékfejlesztés 2016. szeptember 12. - október 12. 485 30 981 716 538 23 Mezőgazdasági vízgazdálkodás 2016. augusztus 1. - november 7. 263 10 732 988 025 2017.06.01 2017.06.30

Beruházási pályázati feltételek 40% (Pest m.) 50% fiatal gazda, kollektív: 10%-10% (kivéve: élip és borászat) Támogatási intenzitás min. 6000 € STÉ-vel rendelkező mg-i termelők, min. 50% mg-i tevékenységből származó árbevétel termelői csoportok, tész-ek, szociális szövetkezetek források 80%-a: csak kis – és közepes gazdaságok Jogosultak köre fejlesztések egyszerűsített követelményei és elbírálása előleg: 50% saját teljesítés nem kell jogerős engedély a pályázat benyújtásakor (kivéve: elvi vízjogi engedély) önerő: elegendő nyilatkozni Pályázati eljárás

VP támogatások önkormányzatok számára A mezőgazdasági termelő – mint jogosult – minden esetben az önkormányzatok részvételével alakult (BM által elismert) mezőgazdasági termelést végző szociális szövetkezeteket is jelenti. Feltétel: 50% fölötti mezőgazdasági bevétel és 6000 STÉ termelési érték Ezen szociális szövetkezetek „kollektív” beruházásnak minősülnek, ezért 10- 20% plusz támogatásra lehetnek jogosultak. Egyre több ilyen típusú szövetkezet jön létre.

VP támogatások mezőgazdasági termelést végző szociális szövetkezetek számára Állattartó telepek korszerűsítése Ültetvénytelepítés támogatása öntözés kialakításának lehetőségével Gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása

Standard termelési érték (STÉ) Kalkulátor: http://www.nak.hu/ste-kalkulator

Standard termelési érték (STÉ) Közönséges búza és tönköly 9,2 ha Méhcsalád 68 db Szemes kukorica 6,9 ha Sertés, tenyészkoca 50 kg felett 12 db Napraforgó 7,8 ha Tejhasznú tehén 4 db Friss zöldségfélék szabadföldi és alacsony takarás alatt 1,6 ha Kétéves és idősebb szarvasmarha, üsző 17 db Friss zöldségfélék üvegház, fóliasátor alatt 1200 m2 Juh, nőivarú tenyészállat (anyajuh) 89 db Állandó gyep összesen 77 ha Pecsenyecsirke 484 db Gyümölcsültetvények, mérsékelt égövi 2,2 ha Nyúl, nőivarú tenyészállat (anyanyúl) 48 db Minőségi borszőlő ültetvények 3,6 ha Liba 155 db Csemegeszőlő ültetvények 1,9 ha Kacsa 300 db Gomba 54 m2

Jogosult települések a 6. prioritásban Jogosultak: Vidéki térségek = mint az előző programban (falvak + városok 10 000 lakosig) 6. prioritás: A társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység csökkentése és a gazdaság fejlesztése a vidéki térségekben.

Egyedi szennyvízkezelés Keretösszeg: 12,04 Mrd Ft A felhívás célja: a vidéki térségekben található 2000 LE alatti szennyvízkibocsátással jellemezhető települések, településrészek, településcsoportok számára természetközeli, illetve egyedi szennyvíztisztítási megoldások létesítése a környezetterhelés csökkentése érdekében. 2017. március 15-ig beérkezett kérelmek összesen: 74 db Támogatási igény: 8,86 Mrd Ft Önállóan támogatható tevékenységek: Kisebb kapacitású, egyedi szennyvízkezelő berendezések beszerzése - tisztított szennyvíz felszíni vízbe vagy talajba vezetése; Egyedi szennyvízkezelő berendezések beszerzése 50 lakosegyenértékig - gyűjtőhálózat kialakítása; Egyedi, zárt szennyvíztárolók létesítése - háztartási szennyvíz művi szennyvíztisztító telepre szállítása; Már meglévő, üzemelő 2000 lakosegyenérték alatti biológiai szennyvíztisztító telepek tisztított szennyvizének utótisztítása természetközeli szennyvíztisztítási eljárással; Decentralizált szennyvízkezelés Gyűjtőrendszer és elé kapcsolt biológiával rendelkező természetközeli szennyvíztisztító telep kiépítése - tisztított szennyvíz felszíni vízbe vezetése, vagy helyben tartása, illetve a tisztított szennyvíz részbeni vagy teljes hasznosítása. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: Maximum: 155 millió Ft A támogatás maximális mértéke a fejlesztés helye szerinti településre vonatkozóan alakul (a 290/2014 (XI. 26.) Korm. rendelet szerint): 75%, 85%, 90%, 95% Kérelmek benyújtásának harmadik szakasza: 2016. április 22. - 2017. május 15.

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése A felhívás megjelenése: 2017. február 16. 1. célterület: helyi termékértékesítést szolgáló piacok, vásárterek infrastrukturális fejlesztése; 2. célterület: közétkeztetés fejlesztése. Teljes keret: 12,64 Mrd Ft Támogatható tevékenységek: 1. célterület esetében: fedett és fedetlen elárusítóhelyek felújítása, kialakítása; üzlethelyiségek felújítása, kialakítása; piaci, vásári szolgáltatásokhoz szükséges helyiségek (pl. hűtőkamra, raktár, stb.) felújítása, kialakítása; szociális és hatósági helyiségek felújítása, kialakítása; szükséges kiegészítő infrastruktúra kiépítése: villamos energia- és vízellátáshoz kapcsolódó hálózat, szennyvízelvezetés fejlesztése, kiépítése; szelektív gyűjtést biztosító hulladéktárolók kialakítása, meglévők fejlesztése; a mérlegelést, illetve a ki- és berakodást segítő eszközök gépek, berendezések beszerzése; akadálymentesítés.   2. célterület esetében: étkeztetéshez szükséges tálaló-, melegítő-, főzőkonyha fejlesztése, kialakítása; étkező helyiség felújítása, férőhely bővítése; raktár, hűtőkamra felújítása, kialakítása; étkezőbútorok beszerzése; konyhai gépek, eszközök, bútorok és berendezési, felszerelési tárgyak, hűtő- és csomagolástechnika beszerzése.

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Kedvezményezettek: Mindkét célterület esetében: vidéki térségben működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy; vidéki térségben ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy. Támogatás mértéke: célterület: max. 50 millió Ft 2. célterület: max. 20 millió Ft Fenntartási kötelezettség: 5 év Támogatási kérelmek benyújtásának kezdete: 2017. május 15. Támogatási intenzitás A 290/2014 (XI. 26.) Korm. rendelet alapján a település Nem besorolt Kedvezményezett Fejlesztendő Komplex programmal fejlesztendő Mindkét célterület esetén 75% 85% 90% 95%

3. Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósítása Projektidőszak: 2016.06.10. – 2020.12.31. 3. Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósítása Teljes keret: 47,67 Mrd Ft Várható meghirdetés: 2017. tavasz Célok: a gazdasági aktivitás mikro-szintjének fenntartása (helyi termékek és szolgáltatások); a lakosság humán közszolgáltatásokhoz való hozzájutásának, illetve azok elérésének előmozdítása; a térség, mint vállalkozási tér, lakóhely és turisztikai vonzóképességének erősítése; a helyi közösségek tagjai egyéni aktivitásának, felelősségvállalásának és együttműködési készségeinek erősítése; a többi VP intézkedéssel, illetve más OP intézkedésekkel nem átfedésben, hanem azokkal összhangban. Kedvezményezettek: a HFS-ban meghatározott kedvezményezetti kör Támogatási forma: a HFS-ban meghatározott támogatási forma Pályáztatási időszakok a HFS-ban meghatározott módon, amelyet véglegesít az Irányító Hatósággal kötött Együttműködési Megállapodás. Támogatási összeg: Helyi Akciócsoport méretétől (lakosságszám, településszám) és fejlettségétől függően, a HACS rendelkezésére álló fejlesztési keret: 242 – 960 millió Ft

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! www.palyazat.gov.hu www.kormany.hu Bíró Anna Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Nógrád megyei területi felelős 30/696 50 28 Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 1053 Budapest, Szép utca 2.