„Mocsolád-Civilház” Közhasznú Nonprofit Kft. 2015.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Advertisements

 Kiemelkedő utánpótlás nevelés  Saját tulajdonú sportcsarnok  infrastruktúra  Nyitás a szabadidő és közösségi programok felé.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
„Fiatalok helyben tartása!”
Foglalkoztatási Információs Pontok Bács-Kiskun megyében.
„Az ifjúság társadalmi integrációjának segítése a Szekszárdi Kistérségben” TÁMOP-5.2.5/B-10/
„Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg
INFOKOALÍCIÓ TÁMOP pályázat január 01. – június 30.
Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztató
PALLÓ zárókonferencia BMK, január 30. A közművelődési intézmények szerepe és lehetőségei a felnőttképzésben Felnőttképzési információs és segítő.
A Gencsapáti Integrált Közösségi Szolgáltatói Tér megvalósítása A Kezdőkör Egyesület pályázata IKSZT/2008/2.
1 KÖZÖSSÉGFEJELSZTŐK BÉKÉS MEGYEI EGYESÜLETE. 2 KÖZÖSSÉGI SZÍNTÉR - IBSEN HÁZ.
Bemutatkozik a Kecskeméti Ifjúsági Kerekasztal
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda ● 3527 Miskolc, Selyemrét.
A Képzési Csoport tevékenysége Budapest Esély Nonprofit Kft
Informatikai alkalmazások a Széchenyi István Egyetemen – DPR Szakmai Klub I. – Közösségi weboldalak és alumni szervezetek.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
(KI)ÚT A MÚLTBÓL Marciniak Veronika Teleházvezető Dr. Lendvai Róbert
A Helyi LEADER Akciócsoportok szerepe a vidék turizmusában
Készítette: Kiss András – Kerekes Tímea KEMAFI – Szabocs-Szatmár-Bereg megyei Civil Információs Centrum.
Zalai Falvakért Egyesület Zala megyei Önkéntes Centrum.
Tanácsadási szolgáltatások „ A jövő önkormányzatának alapja Pusztamonostoron – ÁROP-1.A.2/A számú forrás felhasználásával” projektben Bíró Gabriella.
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
„Tipegve tanuljuk a demokráciát!”
DUNATÁJ Egyesülés Nyugat-Bácska fejlesztéséért Készítette: Pelt Ilona
Integrált közösségi és szolgáltató terek Koncepció, megvalósulás, kilátások Beke Márton FVM-VKSZI, HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ.
A Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztály tevékenysége ***** Tiszteletbeli konzuli konferencia 2008.
A Barcsi Általános Iskola Arany János Tagiskolája bemutatkozik
Mesés Mesék Élvezd a mesék csodálatos világát!
A Z OKTATÁS SZOLGÁLATÁBAN A MÉREI FERENC Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet valamint a FOK Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Szolgáltató.
MUNKÁLTATÓI FÓRUM Ösvény Esélynövelő Alapítvány /Füzesgyarmat/ Békéscsaba, június 06.
Széchenyi István Egyetem, Győr
C2ENET: Közép-Európai Környezetvédelmi Hálózat ERFA, Interreg III.B. Cadses, európai uniós támogatással (2007. január – március) Dr. Zongor Gábor,
Teleházak pályázati lehetőségei. TIOP 3-as prioritás A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
Cselekedni most és mindenkiért Kormányszóvivői tájékoztató Információs társadalom a javuló esélyekért Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002.
A 2012-es év eseményei. 1, Olvasás népszerűsítő program Alsomocsolád 2012-ben hét alkalommal tartottak könyvklubot, alkalmanként fő részvételével.
Közkincs kerekasztal a kecskeméti Kistérségben Szakmai konferencia június 9. Kecskemét.
Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli RMI Marketingterv prezentáció
Foglalkoztatási Információs Pont a Kunbaracsi Teleházban Foglalkoztatási Információs Pontok és tanító Teleházak Molnár Andor, Szeged, december 15.
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA-NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/ „Építő közösségek”, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
„Kiút a hátrányos helyzetből” c. projekt innovatív elemei.
MAJJUNJULAUGSZEPTOKTNOVDECJANFEBRMARCAPRMAJJUNJULAUGSZEPTOKTNOVDECJANFEBRMARCAPRMAJJUNJUL Toborzás Kiválasztás PROJEKTHELYSZÍNEK FELÚJÍTÁSA.
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
„Építő közösségek a tényői IKSZT-ben”
Az Emelt szintű eTanácsadó akkreditált felnőttképzés tapasztalatai Dr. Tóth András - Herpainé Lakó Judit AGRIA MEDIA 2011 KONFERENCIA OKTÓBER ,
Gersekaráti IKSZT – esély és lehetőség a közösség szolgálatára IKSZT Szakmai nap, Bak,
Esettanulmány Adu Oktatási Központ VSZF konferencia MKIK Budapest Az előadás tartalma Kik vagyunk? Milyen vállalkozásunk van? Milyen felelős.
Vállalkozások versenyképességének biztosítása az európai uniós forrásokkal Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
EGY PÁLYÁZAT HÁZIGAZDÁJA KÖSZÖNTŐ ÉS ÉRTÉKELŐ. Szakmai területek: Képzések,pályázatokÉrtékmegőrzés Közösségsegítő Ifjúsági közművelődés Civil szervezetek.
TÁMOP / „GYÖNGYÖSSOLYMOS ÖSSZEFOG A CSALÁDOKÉRT, A MUNKÁÉRT!”
TÁMOP-2.1.2/ Az eTanácsadó hálózat szerepe a TÁMOP kiemelt projektben.
Magunk Kenyerén Helyi Gazdaságfejlesztési Program Alsómocsoládon
Gyermekszegénység elleni program a hevesi kistérségben TÁMOP /
Megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők foglalkoztatását elősegítő támogatások és módszerek Tatosné Takács Andrea december 18.
Sajómenti Népművészeti Egyesület Kazincbarcikán 2004-ben egy népművészeti kiállítás kapcsán vetődött fel annak a gondolata, hogy legyen egy egyesület,
Fejér megye 2015 Szakmai kapcsolatrendszere Feladatfinanszírozási program keretében 29 település.
2014 május 6., Miskolc. A Cseh Magyar Üzleti klub legfőbb céljának tekinti a kétoldalú üzleti kapcsolatok fejlesztését, és a cseh illetve magyar vállalkozások.
TÁMOP „A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése” Előadó: Petromán Anikó.
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. Monor.
AZ OLVASÓSAROK MŰKÖDÉSÉNEK ELŐNYEI
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
A széchenyi Programiroda szerepe a régióban
A Tudásrégió közösségi színterei
A BIIRSZ tegnap, ma és holnap;
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Előadás másolata:

„Mocsolád-Civilház” Közhasznú Nonprofit Kft

Faluház - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér Az Alsómocsoládi Faluházat Alsómocsolád Község Önkormányzata PHARE támogatás segítségével építette 2001-ben. Alapterülete 560 négyzetméter. A lakosság előtt 2004-ben nyitotta meg kapuit kínálva számukra Alsómocsolád Község Önkormányzatának és a „Mocsolád-Civilház” Közhasznú Nonprofit Kft. Teleházának komplex szolgáltatásait. A „Mocsolád-Civilház” Közhasznú Nonprofit Kft ben nyerte el kétkörös pályázaton a település Integrált Közösségi és Szolgáltató Tere - IKSZT kialakításának lehetőségét, mely segítségével a ház május 01-re elnyerte végső arculatát.

Komplex szolgáltatás nyújtás:  Teleház, eMoP  Könyvtár  Posta  ÁFSZ végpont  Ifjúsági infó pont

Lakossági, ügyfélszolgálati szolgáltatások, eMoP  elektronikus végpont, IT tanácsadás (magyarorszag.hu regisztráció stb),  irodai szolgáltatások (beadványok, kérelmek elkészítésében való segítségnyújtás),  tájékoztatás, időpont kérés (orvos, szakambulancia, okmányiroda stb.),  infópont (kiadványok, turisztikai információs és értékesítési pont, EU információs szolgáltatás stb.),  fogadóóra, iroda kialakítás (pl. Falugazdász, Esélyek Háza),  a lakosság informáltságának biztosítása, kiadványok szerkesztése, helyi médium szerkesztése, hirdetőtábla működtetése,  civil ügyintézés. Gazdálkodj! Segítünk: 12 alkalom Adóbevallás on-line: 1 alkalom Startolj rá az eKözigazgatásra: 1 alkalom Adózási tájékoztató: 1 alkalom Szám-Tech Klub: 2 alkalom Irány az eMoP: 1 alkalom Civil Akadémia: 1 alkalom

Könyvtár és Posta Könyvklub: 2 alkalom Irány a Könyvtár: 1 alkalom Internet Fiesta (2015. március) Országos Könyvtári Napok (2015. október)

ÁFSZ végpont Foglalkoztatási Információs Pont  távmunka lehetőségek megalapozása, biztosítása,  munkaerő-piaci képzések szervezése,  iskolarendszeren kívüli oktatás (számítástechnika, nyelv stb.), készség és kompetencia fejlesztő tréningek szervezése,  távoktatás lehetőségének biztosítása,  foglalkoztatási programok szervezése. Munkára! Tájékoztató: 4 alkalom

Ifjúsági közösségi programok Ifjúsági információs pont Activity-parti: 1 alkalom Cirka-firka délután: 1 alkalom Csocsó-bajnokság: 1 alkalom Húsvétváró játszóház: 1 alkalom Társas-parti: 1 alkalom Játszóház: 1 alkalom Fiatalok és az önkéntesség: 1 alkalom Fiatalok és a részvételi demokrácia: 1 alkalom Póker-parti: 1 alkalom  ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatás,  szabadidős, sport, prevenciós szolgáltatások, közösségi programok,  fiatalok által szervezett közösségi programok szakmai támogatása.

SZÍN-TÉR Művelődési Ház  közművelődési, közösségi művelődési programok, fedett és szabadtéri kulturális rendezvények szervezése,  kiállítóhely biztosítása (Pandur József festő, grafikus állandó kiállítása; Széchényi kiállítás)  helyi újság, médium szerkesztése: Hírlevélből 36 szám.

Így volt, mese volt, amit mondok, igaz volt: …ez történt a mocsoládokkal 2015-ben, dióhéjban…

DAGYIÖK évtervező fórum Csocsó-bajnokság január 05.

VII. Kemény Bertalan Díjátadó március 6.

Magunk kenyerén a munka ünnepén május 01.

Családi nap május 30.

Fafaragó tábor június

„Ez csak természetes – Mocsolád Hazavár” július

Nyárzáró és Sportnap augusztus 15.

Szüreti Mulatság szeptember 05.

Európa Nap szeptember 17.

I. Nemzetközi Kés és Fejszehajító verseny szeptember 25.

Máréfalva minálunk október 4-8.

Nemzeti Művelődési Intézet „A gyenge kötések terepe” Konferencia október 08.

Natúrparkok ízei és Közlekedésbiztonsági rendezvény október 24.

Adventi Vásár november 28.

Mikulás Muri december 02.

Mikulás Muri az Őszi Fényben december 04.

II. Ünnepi gyertyagyújtás december 06.

Köszönöm a figyelmet! Mészáros-Taller Marietta ügyvezető „Mocsolád-Civilház” KNKft Alsómocsolád, Rákóczi u. 21 Tel: 72/ Mobil: 30/ WEB: