Iskolai tehetséggondozás a statisztikai adatok tükrében Nikitscher Péter - Szemerszki Marianna.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
„Fejlődés ellen nincs orvosság” (Neumann János) 1987.az alapítás éve 1989.a névadás éve 1993.az első (30 fős) kollégium 2000.NIVÁK 2002.Kollégium a Pozsonyi.
Advertisements

A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
MegyeVersenysport (fő)Amatőr sport(fő) Baranya Bács-Kiskun 38 Nincs adat Békés 26 Nincs adat Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád.
Krúdy.
Hova vezet ez az út? A megyei feladatellátásról….
Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Tájékoztató nap november 20. Hajós Éva igazgató.
Tehetségpont létrehozása
Támop / „A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése” Idegen nyelvű kompetenciák fejlesztése Nagy Zoltán, MBA Katedra Nyelviskola.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium Tehetséggondozó Középiskola.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
Microsoft IT Akadémia Sisák Zoltán
Megyék és megyeszékhelyek gyakorlójáték
Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény
VPOP Jövedéki Igazgatóság
Dél-alföldi régió Országos adatok Itt!!! Bezárás
A HULLADÉKKÁ VÁLT GÉPJÁRMŰVEK KEZELÉSE AZ ALCUFER KFT.-NÉL
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Karácsonyi János Katolikus Gimnázium
Pest Megye járó- és fekvőbeteg ellátásának komplex rendszere Sinkovicz László elnök, KM RET.
Társadalmi szervezetek elhelyezése
VPOP Jövedéki Igazgatóság
Magyarország fő közúti, vasúti, vízi, légi szállítási vonalai
Idegenforgalmi és Kulturális Vidéki-falusi Ernyőhálózat (IKUVÉH) kialakítása (TÁMOP /07/1) Pályázat FATOSZ-Tourinform.
2. Az egészségközpontú gyógyítás programja
május 13 Hazai kutatói hálózati eredmények és tervek Tétényi István NIIF MT MITE 2003.
Topográfiai gyakorlatok Magyarország
„Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni!”
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
Hungary SLOVAKIA UKRAINE AUSTRIA Use the BUCKET in the
11 Ötlettől a sikerig! A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. cégcsoportjának fejlesztési és finanszírozási lehetőségei Ötlettől a sikerig! A Regionális.
Tehetséggondozás Mezőkovácsházán
Magyarország névanyag
Tájékoztató A járási tréningekről Dr. Marosi János MKKSZ Szabó F. Attila MKKSZ Budapest, május 19. „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar együttműködéssel”
Regionális statisztikák a 2008-as adatok alapján [ Hornyák Attila, Marsal Géza] Konszenzus konferencia Szeged 2009.
„Gyorsabban az Európai Unióba” Sztráda Expressz program Közlekedési Múzeum, április 5.
TÁMOP F-14/1/KONV b. Pályaorientációs szolgáltatások alprogram Projektzáró rendezvény, Görög Márta.
Hozzáférés és esélyek a tehetséggondozásban Kállai Gabriella, PhD.
ÖTLETTŐL A SIKERIG! A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI HOLDING ZRT. CÉGCSOPORTJÁNAK FEJLESZTÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEI ILENCZFALVI SZÁSZ GÁBOR VEZÉRIGAZGATÓ.
Új rendszerben működnek a jövőben a támogató szolgáltatások és a közösségi ellátások augusztus 7. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.
4 éves általános tantervű képzés 4 éves, emelt szintű angol nyelvi képzés 5 éves, magyar-német két tanítási nyelvű képzés 4 éves emelt szintű kommunikáció.
Iskolai tehetséggondozó tevékenység az online kérdőíves felmérés tükrében Sági Matild.
A versenyek!. Megyei verseny nyertes csapatai: GYŐR helyszínen, Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági.
Pedagógiai szakszolgálatok és pedagógiai szakmai szolgáltatók a tehetséggondozásban Kállai Gabriella.
évi statisztikák. 2014/15-ös bajnoki szezonra kiadott licencek típusának megoszlása.
Szakács Erik , Győr Széchenyi-kártya a VOLKSBANK – nál.
Parlamenti választások 2014-ben a 10 ezer főnél népesebb települések eredményeinek néhány sajátossága, érdekessége A Politikatörténeti Intézet konferenciája,
CURIE TEHETSÉGPONT. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Tehetségpontok mind Magyarországon, mind a határon túl élő magyarlakta részekre kezdeményezi és támogatja.
A versenyek!. Megyei verseny nyertes csapatai: GYŐR helyszínen, Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági.
Felvételi tájékoztató
XII. Küldöttgyűlés Budapest május 13..
Változások és eredmények a GINOP 5. 2
Középiskolás éveim Fekete Eszter
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2O15. tanév
A helyettes szülői ellátás működése
Az invazív meningococcus-betegség járványügyi helyzete Magyarországon,
Bozsik regionális rendszer
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELY PÁLYÁZAT
Informatika munkaközösség
A versenyek!.
Készítette: Koleszár Gábor
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Készítette: Csaba bácsi
Előadás másolata:

Iskolai tehetséggondozás a statisztikai adatok tükrében Nikitscher Péter - Szemerszki Marianna

Iskolai tehetséggondozás Több fajta tevékenység, három fő csoport: Tantervi oktatáson belül szerveződő (pl. 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi képzés, alapfokú művészeti oktatás, két tanítási nyelvű képzés, emelt óraszámú képzés stb.) Nem tantervi rendszerbe illeszkedő iskolai foglalkozások, tevékenységek (pl. tanulmányi versenyek, tudományos diákköri tevékenység, szakkörök, művészeti tevékenységek, sportkörök, tehetségpontok stb.) Tehetséges gyermekek, fiatalok támogatására irányuló egyéb programok (pl. állami ösztöndíjprogramok, pályázatok, civil kezdeményezések stb.) Adatok forrása: KIR adatok – 2015 (Oktatási Hivatal), iskolai Tehetségpontok, NTP nyertes iskolák Adatok korlátai

Arany János Programok hátrányos helyzetűeknek Tehetséggondozó Program (2000-) - 23 középiskola és kollégium, évente kb diák - minden megyében elérhető - komplex megközelítés (nem kizárólag tantárgyi tehetséggondozás) - saját mérés-értékelési rendszer, szakmai-szakértői támogatás, egyéni fejlesztési terv - érettségi és három vizsga (ECDL, gépkocsivezetői, idegen nyelv) lehetősége Kollégiumi Program (2004-) Kollégiumi Szakiskolai Program (2007-)

Hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi képzések

Összes gimnáziumi feladatot (is) ellátó intézmény száma 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi képzést meghirdető intézmények aránya 2016-ban (%) 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi tanulók aránya 7. évfolyamon 2015/ /2015 (%) Budapest16230,217,6 Tolna1376,913,5 Győr-Moson-Sopron245011,9 Bács-Kiskun254810,9 Fejér2437,510 Pest50468,5 Komárom-Esztergom16508,4 Borsod-Abaúj-Zemplén3542,98,2 Csongrád2240,98,2 Hajdú-Bihar2744,47,9 Zala1241,76,7 Békés2222,76 Baranya2218,25,9 Heves1936,85,8 Szabolcs-Szatmár-Bereg4119,55,7 Nógrád10305,3 Vas1315,44,9 Veszprém1833,34,8 Jász-Nagykun-Szolnok2227,34,1 Somogy1323,13,7 Összesen59035,39,2

Kéttannyelvű képzések Feladatellátási helyek száma (db)Gyerekek, tanulók száma (fő) angol német spanyol francia9767 olaszolasz4478 szlovákszlovák kínaikínai horvát orosz27171 újgörög168 cigány-romani160 románromán152 szlovén349 héberhéber144 bolgár130

Tantárgyi emelt szintű képzések elérhetősége (általános iskolák)

Tantárgyi emelt szintű képzések típusai általános iskolák érettségire felkészítő iskolák

Alapfokú művészetoktatás 3117 feladatellátási hely, 690 intézmény Vannak általános iskolával együttműködők, a magán- ill. alapítványi AMI-k túlnyomó többsége azonban kizárólag művészeti oktatást folytat 7 fő művészeti ág, eltérő létszámok: Klasszikus zene (590 int., 101,6 ezer tanuló) Táncművészet (375 int., 81,5 ezer tanuló) Képző- és iparművészet (372 int., 41,4 ezer tanuló) Településtípusok szerinti egyenetlenség

Alapfokú művészetoktatás – az egyes járásokban elérhető feladatellátási helyek száma

Délutáni foglalkozások, szakkörök

Versenyek – OKTV az elmúlt 11 évben legalább 20 nyertest adó intézmények száma településenként Budapest 30 Pécs 7 Debrecen 5 Győr Kecskemét Nyíregyháza Székesfehérvár Győr Kecskemét Nyíregyháza Székesfehérvár Baja Békéscsaba Eger Gödöllő Kaposvár Miskolc Sopron Szeged Szolnok Tatabánya Baja Békéscsaba Eger Gödöllő Kaposvár Miskolc Sopron Szeged Szolnok Tatabánya Aszód Balatonalmádi Bonyhád Budaörs Cegléd Dunakeszi Dunaújváros Érd Esztergom Gyöngyös Gyula Hódmezővásárhely Jászberény Keszthely Kiskunhalas Kisvárda Makó Mosonmagyaróvár Pápa Pásztó Salgótarján Siófok Szekszárd Szigetszentmiklós Szombathely Tata Vác Veszprém Aszód Balatonalmádi Bonyhád Budaörs Cegléd Dunakeszi Dunaújváros Érd Esztergom Gyöngyös Gyula Hódmezővásárhely Jászberény Keszthely Kiskunhalas Kisvárda Makó Mosonmagyaróvár Pápa Pásztó Salgótarján Siófok Szekszárd Szigetszentmiklós Szombathely Tata Vác Veszprém 321

Iskolai Tehetségpontok aránya (N=3260)

Iskolai Tehetségpontok területi megoszlása (N=765)

A Nemzeti Tehetség Program iskolai nyertesei ( ) TípusN% Intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása104548,4 Természettudományos, matematikai, műszaki kompetenciák fejlesztése 37417,3 Hazai és nemzetközi versenyek szervezésének, lebonyolításának, valamint a versenyeken való részvétel támogatása 41819,4 A tehetséges fiatalok személyiségének fejlődését, és családjuk támogatását segítő programok 934,3 Fogyatékkal élő tanulók, fiatalok tehetséggondozása542,5 Hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetben élők tehetséggondozása 391,8 Roma fiatalok tehetséggondozása1044,8 Népszerűsítés693,2 Összesen , nyertes pályázat, 771 iskola

A Nemzeti Tehetség Program – nyertes iskolák

Nemzeti Tehetség Program – a nyertes pályázatok száma

Összegzés Adatok köre és azok korlátai Intézménytípusok szerinti eltérések Intézmények összetettsége miatt intézményen belüli eltérések A területi eltérések (településtípus, régió, megye) is kirajzolódnak Mélyfúrások, elemzések szükségessége

Köszönjük a figyelmet!