Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny története

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny története"— Előadás másolata:

1 A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny története
Visszatekintés a GKRTE évadzáró hagyományőrző gasztronómiai versenyének és szakmai programjainak történetére - II. fejezet A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny története

2 A BGF és a GKRTE között március 01-én létrejött együttműködési megállapodást kiegészítő, a Dr. Ketter László Gasztronómiai Verseny megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó nyilatkozatok aláírása A GKRTE Közgyűlése április 20-án Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban jóváhagyta a GKRTE Választmányának javaslatát a Budapesti Gazdasági Főiskola és a GKRTE között március 01-én létrejött együttműködési megállapodásra és az azt kiegészítő, a Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny megszervezésére és lebonyolítására irányuló háromoldalú nyilatkozatra vonatkozóan. A határozathozatalt követően az érintett felek képviselői a BGF részéről Dr. Zimányi Krisztina dékán, a Ketter család képviseletében Ketter Krisztina és a GKRTE részéről Perna Pál elnök írták alá a Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó háromoldalú nyilatkozatot.

3 A BGF és a GKRTE között március 01-én létrejött együttműködési megállapodást kiegészítő, a Dr. Ketter László Gasztronómiai Verseny megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó nyilatkozatok aláírása 2014. december 10-én Budapesten, a BGF Kereskedelmi-, Vendéglátóipari- és Idegenforgalmi Karán megtartott szakmai konferencián Dr. Lugasi Andrea tanszékvezető bejelentette, hogy hosszas előkészítő munkát követően a BGF vezetése aláírta a BGF és a GKRTE között korábban is fennállt együttműködési megállapodás kiegészítését szolgáló dokumentumot, mely a Dr. Ketter László Gasztronómiai Verseny helyszínének a Főiskolán történő biztosítására vonatkozik. A GKRTE képviseletében ünnepélyes keretek között Perna Pál elnök látta el kézjegyével a megállapodást.

4 A gasztronómiai versenyre benevezett versenyzők által elkészített ételsorokat minősítő szakmai zsűri vezetői: 2002 Unger Károly, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke 2003 Kardos Endre, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatója 2004 Pető Gyula mesterszakács, a Budapesti Mátyás Pince volt igazgatója Pető István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) elnöke 2009 Pataki János, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Cukrász Mester Bizottságának elnöke, Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke Benke László olimpiai bajnok mesterszakács

5 Az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” által felajánlott vándordíj
Benke László olimpiai bajnok mesterszakács december 14-én Mogyoródon, a Csíkvölgyi Pipacsárdában megtartott gasztronómiai verseny eredményhirdetése során elmondta, hogy amikor értesült a Dr. Ketter László gasztronómiai versenyre történő meghívásáról, tájékoztatta az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” Nagytanácsát az eseményről. A Nagytanács úgy döntött, hogy a Dr. Ketter László gasztronómiai verseny abszolút győztesét díjazzák a Lovagrend vándordíjával. Az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend" a vándordíjat illetve díszserleget azoknak ajánlja fel, akik nemes szakmai célokért meghirdetett, kiemelkedő jelentőségű, bensőséges hangulatú gasztronómiai rendezvényen kiváló eredményt érnek el. A Dr. Ketter László hagyományőrző gasztronómiai verseny továbbélését - a verseny mindenkori abszolút első helyezettje részére átadandó - az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend" által felajánlott vándorserleggel kívánják támogatni.

6 Az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” által felajánlott vándordíj
A vándorserleg lényege, hogy a verseny győztese egy évig, a következő verseny eredményének kihirdetéséig birtokolhatja a díjat. A díj csak abban az esetben maradhat az előző évi verseny abszolút győztesének birtokában, amennyiben a következő évi versenyt is megnyeri. A Lovagrend alapításának előzménye: amikor a Parlament Duna folyosóján elhelyezett „Magyarok asztala" című könyv szerzői befejezték a könyv írásával illetve megjelentetésével összefüggő tevékenységüket úgy határoztak, hogy a csapategység fenntartása céljából megalapítják az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend"-et. Az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend" Magyarországon az egyetlen szervezet, melynek tagjait a magyar Parlamentben avatták fel. A lovagrend összetétele a „Magyarok asztala" című könyv szerzőinek illetve fejezeteinek megfelelően: chef-ek, cukrászok, pékek, vizesek, borosok, sörösök és pálinkások.  A lovagrend tagjai a hazánkra, a szakmánkra és a becsületünkre esküdtek fel. A vándordíjat évben első alkalommal a BGF diákjainak csapata nyerte el.

7 Közönségdíj A versenykiírás a december 12-én Mogyoródon, a Csíkvölgyi Pipacsárdában megtartott rendezvényen tette lehetővé első alkalommal, hogy a gasztronómiai versenyen résztvevő nagyszámú közönség is aktívan közreműködjön a versenyzők által készített ételsorok minősítésében. A GKRTE tagjai és meghívott vendégei a rendezvényre történt megérkezésüket követően a regisztrációs pultnál vehetik át a sorszámmal ellátott szavazólapot. A közönségdíj odaítéléséhez szükséges szavazás a szakmai zsűri tevékenységének befejezését illetve a kóstolás megkezdését követően történik. A szavazólapon római számmal megjelölt ételsorok közül a közönségdíjra szavazók csak egy ételsorra szavazhatnak az általuk kiválasztott ételsorhoz tartozó római szám bekarikázásával. A közönségdíjat, a Gödöllő Coop Zrt. ajándékkosarát között az Isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon csapata vehette át.

8 A hagyományőrző gasztronómiai versenyek győztesei – 2002-2014.
A benevezett versenyzők által elkészített ételsorok nem kerültek értékelésre, a leveseket, a főételeket és desszerteket külön-külön minősítették. A minősítés alapján a győztes ételekből térségi étlapot állítottak össze. 2005 Báló Lipót Kulturális Egyesület – Csömör Cimbalom Csárda - Jászberény 2006 Vincellér Étterem – Jászberény 2007 Klapka György Szakközépiskola Gasztro Klubja – Jászberény 2008 Csíkvölgyi Pipacsárda – Mogyoród 2009 Tanítóképző Főiskola Étterme (Kukta Kft.) – Jászberény 2010 Bagolyvár Szálloda Étterme – Antalóc (Kárpátalja, Ungvári Járás) 2011 BGF KVIFK csapata - Budapest

9 2012 Dózsa György Művelődési Otthon – Isaszeg 2013 Dédi Vendégháza – Veresegyház 2014 BGF KVIFK Kunsági Kukták csapata – Budapest

10 A hagyományőrző gasztronómiai versenyre benevezett csapatok által összeállított ételsorok receptúrái
A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyre jelentkezők a jelentkezési szándékuk közlésével egyidejűleg csatolják az általuk összeállított ételsorok – levesek vagy előételek, főételek és desszertek – rövid leírását, receptúráját, anyaghányadát. A gasztronómiai versenyt követően a résztvevők pontos megnevezése és az általuk elkészített ételkülönlegességek bemutatása a GKRTE honlapjának „Szakmai oldalán” óta közzétételre kerül.

11 Hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyvek, fotoriportok és videofelvételek.
A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versennyel egyidejűleg megtartott szakmai konferenciákról hang-, foto- és videofelvétel készül. A foto- és videofelvételeket valamint a hangfelvétel alapján összeállított jegyzőkönyveket közzétesszük a GKRTE honlapjának „Fotógalériájában”, az Egyesület honlapja „Szakmai oldalának” a „Videofelvételek” és a „Közgyűlések” című fejezeteiben.

12 A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny díjazottai részére felajánlott díjak
A legkiválóbb versenyzők az Andromeda Travel Utazási Iroda által június vagy szeptember hónapra felajánlott 1 db, 5 főre - két légteres-, 7 éjszakára szóló, Görögországban, Makrygialos üdülőhelyen, a tengerparton található, tengerre néző Star Beach Rezidencia Resort szálláshelyet vehetik igénybe. A versenyzők díjazása céljából felajánlott további ajándék tárgyakat – a szakmai zsűri és a közönség döntésének figyelembevételével – a felajánló cégek képviselői adják át a díjazottaknak. A kiváló minősítést elnyert versenyzők oklevél elismerésben részesülnek. A gasztronómiai hagyományőrzést és a színvonalas vendéglátás előtérbe helyezését célzó regionális gasztronómiai versenyeken a díjakat felajánló szponzorok közreműködését köszönjük!

13 A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny története című fejezet zárszava
Dr. Gundel János professzor úr december 14-én Mogyoródon, a Csíkvölgyi Pipacsárdában „A Gundelek meghatározó szerepe a magyar gasztronómiában” című előadását Gustav Mahler-től származó idézettel nyitotta meg: „A hagyomány folytatása nem a hamu őrzése, hanem a tűz tovább adása". Tanszékvezető úr a színvonalas és részletes prezentációját a következő gondolatokkal fejezte be: a Gundelek életműve, leszármazottaik, valamint tanítványaik munkájában él tovább és napjainkban is példaként szolgálhat mindenkinek, aki a magyar vendéglátást szívügyének tekinti. „Sok szép emlék, maradjatok, a jövőre tanulságot adjatok. Őseink emlékével éljünk, mert nekik köszönhetjük létünk”


Letölteni ppt "A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny története"

Hasonló előadás


Google Hirdetések