Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium. Bólyai Farkas.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium. Bólyai Farkas."— Előadás másolata:

1 Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium

2 Bólyai Farkas

3 A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium az első és egyetlen magyar tannyelvű, tehetséggondozó, természettudományi- matematikai szakirányultságú gimnázium Vajdaság területén. Iskolánk eredetileg Természettudományi-matematikai Tehetséggondozó Gimnázium néven április 22-én jött létre. Alapítója a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőháza. Az emelt szintű matematikai felvételin eredményesen szereplő 20 diák 2003 szeptemberében kezdte meg tanulmányait. Célunk a szakmailag jó felkészültségű, a közösségért tenni akaró magyar értelmiség kinevelése és megerősítése Szerbiában. Szívügyünk a szórványmagyarság tehetséges fiataljainak felkarolása. A délelőtti oktatás a hivatalos, az állam által a természettudományi-matematikai szakirányultságú tehetséggondozó gimnáziumoknak előírt program alapján zajlik. Ebben kiemelt óraszámmal szerepel a matematika, az informatika és a fizika. Az iskola teljesen új, esztétikus és jól felszerelt tantermekkel rendelkezik. Kiemelten kezeljük a taneszközök beszerzését, s felszereltség területén már egy év után az iskolák élvonalába kerültünk.

4 Bólyai Farkas február 9-én született a Szeben megyei Bolyán (Erdélyben) őszétől a Nagyenyedi Református Kollégium diákja volt től a Kolozsvári Református Kollégiumban tanult őszétől 1799 júniusáig a göttingeni egyetemen folytatta tanulmányait, barátságot kötött Gausszal szeptemberétől Kolozsváron házitanító volt szeptember 28-án házasságot kötött Árkosi Benkő Zsuzsannával között Domáldon és Kolozsváron tartózkodott december 15-én Kolozsváron megszületett fia, János május 4-én tartotta székfoglaló beszédét a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, ahol 47 éven át tanított matematikát, fizikát, kémiát és csillagászattant ben Szebenben megjelent az Öt szomorújáték című kötete, amely a Magyar Tudós Társaság pályázatára írt történelmi drámáit tartalmazza ban Marosvásárhelyen kinyomtatta a Párisi per című színdarabját ben jelent meg Marosvásárhelyen a Pope' Próba-tétele az emberről című fordításkötete (A. Pope, J. Milton, J. Gray, J. Thomson és Fr. Schiller műveiből) ban írott erdészeti tanulmánya az első magyar nyelvű erdészeti szakmunka ben jelent meg Erdészeti csonka munka címen szeptember 18- án meghalt felesége, Domáldon temették el december 31-én feleségül vette Somorjai Nagy Terézt május 11-én született második fia, Gergely.

5 Bólyai Farkas 1830-ban jelent meg Marosvásárhelyen Az arithmetika eleje című tankönyve, amelyet bővített formában 1834-ben és 1850-ben újra kiadott március 9-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta ban Marosvásárhelyen nyomtatta ki főművét, a Tentament, amely összefoglalja a matematika fejezeteinek nagy részét, magába foglalva saját eredményeit is április 2-án meghalt második felesége ben írta a Marosszéki lakodalmi szertartások című tanulmányát ben Marosvásárhelyen újabb tankönyve látott napvilágot: Az arithmetikának, geometriának és physikának eleje ben Marosvásárhelyen megjelent Az űrtan elemei kezdőknek című tankönyve ben Marosvásárhelyen megjelent a Kurzer Grundriss című munkája, amely a Tentamen kivonatán kívül tartalmazza a hiperbolikus geometria elemzését, összegezi a fontosabbnak tartott és többségükben már másutt is megjelent gondolatokat október 8-án kérte nyugállományba helyezését ben Marosvásárhelyen kinyomtatta a Jelentés című búcsúját és végrendeletét november 20-án halt meg, a marosvásárhelyi református temetőben temették el ben a Magyar Tudós Társaság kiadta Bolyai Farkas és Gauss levelezését.

6 Iskola vezetése, tanárai Iga Gajda Andrea kémia Kormányos Róbert Igazgató Szép Hedvig biológia

7 Sport tagozat Gimnáziumunkban 2010 szeptemberében indult a magyar tannyelvű futballra szakosodott sport tagozat Tóthfaluban. Az érettségi vizsgával fejeződő négyéves képzés mellett különösen nagy figyelmet fordítunk a labdarúgásra, az iskolai munkát igyekszünk összeegyeztetni az edzésekkel, sportversenyekkel. Az oktatás az általános gimnáziumi tanterv alapján folyik, így a tanulók kellő alapot kapnak a sikeres továbbtanuláshoz mindenféle szakterületen, hogy a sport mellett az élet többi területén is megállják a helyüket. Annak ellenére, hogy a sport tagozat a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kihelyezett tagozataként működik, a diákok részt vesznek minden olyan rendezvényen, mely az iskola többi diákját érint.

8 Képek az iskola életéből

9 Telepysek a Bólyaiban

10


Letölteni ppt "Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium. Bólyai Farkas."

Hasonló előadás


Google Hirdetések