Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium"— Előadás másolata:

1 Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium

2 Bólyai Farkas

3 A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium az első és egyetlen magyar tannyelvű, tehetséggondozó, természettudományi-matematikai szakirányultságú gimnázium Vajdaság területén. Iskolánk eredetileg Természettudományi-matematikai Tehetséggondozó Gimnázium néven április 22-én jött létre. Alapítója a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőháza. Az emelt szintű matematikai felvételin eredményesen szereplő 20 diák 2003 szeptemberében kezdte meg tanulmányait. Célunk a szakmailag jó felkészültségű, a közösségért tenni akaró magyar értelmiség kinevelése és megerősítése Szerbiában. Szívügyünk a szórványmagyarság tehetséges fiataljainak felkarolása. A délelőtti oktatás a hivatalos, az állam által a természettudományi-matematikai szakirányultságú tehetséggondozó gimnáziumoknak előírt program alapján zajlik. Ebben kiemelt óraszámmal szerepel a matematika, az informatika és a fizika. Az iskola teljesen új, esztétikus és jól felszerelt tantermekkel rendelkezik. Kiemelten kezeljük a taneszközök beszerzését, s felszereltség területén már egy év után az iskolák élvonalába kerültünk.

4 Bólyai Farkas 1775. február 9-én született a Szeben megyei Bolyán (Erdélyben) őszétől a Nagyenyedi Református Kollégium diákja volt től a Kolozsvári Református Kollégiumban tanult őszétől júniusáig a göttingeni egyetemen folytatta tanulmányait, barátságot kötött Gausszal szeptemberétől Kolozsváron házitanító volt szeptember 28-án házasságot kötött Árkosi Benkő Zsuzsannával között Domáldon és Kolozsváron tartózkodott december 15-én Kolozsváron megszületett fia, János május 4-én tartotta székfoglaló beszédét a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, ahol 47 éven át tanított matematikát, fizikát, kémiát és csillagászattant ben Szebenben megjelent az Öt szomorújáték című kötete, amely a Magyar Tudós Társaság pályázatára írt történelmi drámáit tartalmazza ban Marosvásárhelyen kinyomtatta a Párisi per című színdarabját ben jelent meg Marosvásárhelyen a Pope' Próba-tétele az emberről című fordításkötete (A. Pope, J. Milton, J. Gray, J. Thomson és Fr. Schiller műveiből) ban írott erdészeti tanulmánya az első magyar nyelvű erdészeti szakmunka ben jelent meg Erdészeti csonka munka címen szeptember 18- án meghalt felesége, Domáldon temették el december 31-én feleségül vette Somorjai Nagy Terézt május 11-én született második fia, Gergely.

5 Bólyai Farkas 1830-ban jelent meg Marosvásárhelyen Az arithmetika eleje című tankönyve, amelyet bővített formában 1834-ben és 1850-ben újra kiadott március 9-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta ban Marosvásárhelyen nyomtatta ki főművét, a Tentament, amely összefoglalja a matematika fejezeteinek nagy részét, magába foglalva saját eredményeit is április 2-án meghalt második felesége ben írta a Marosszéki lakodalmi szertartások című tanulmányát ben Marosvásárhelyen újabb tankönyve látott napvilágot: Az arithmetikának, geometriának és physikának eleje ben Marosvásárhelyen megjelent Az űrtan elemei kezdőknek című tankönyve ben Marosvásárhelyen megjelent a Kurzer Grundriss című munkája, amely a Tentamen kivonatán kívül tartalmazza a hiperbolikus geometria elemzését, összegezi a fontosabbnak tartott és többségükben már másutt is megjelent gondolatokat október 8-án kérte nyugállományba helyezését ben Marosvásárhelyen kinyomtatta a Jelentés című búcsúját és végrendeletét november 20-án halt meg, a marosvásárhelyi református temetőben temették el ben a Magyar Tudós Társaság kiadta Bolyai Farkas és Gauss levelezését.

6 Iskola vezetése, tanárai
Iga Gajda Andrea kémia Kormányos Róbert Igazgató Szép Hedvig biológia

7 Sport tagozat Gimnáziumunkban 2010 szeptemberében indult a magyar tannyelvű futballra szakosodott sport tagozat Tóthfaluban. Az érettségi vizsgával fejeződő négyéves képzés mellett különösen nagy figyelmet fordítunk a labdarúgásra, az iskolai munkát igyekszünk összeegyeztetni az edzésekkel, sportversenyekkel. Az oktatás az általános gimnáziumi tanterv alapján folyik, így a tanulók kellő alapot kapnak a sikeres továbbtanuláshoz mindenféle szakterületen, hogy a sport mellett az élet többi területén is megállják a helyüket. Annak ellenére, hogy a sport tagozat a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kihelyezett tagozataként működik, a diákok részt vesznek minden olyan rendezvényen, mely az iskola többi diákját érint.

8 Képek az iskola életéből

9

10

11

12 Tóthfalu

13 Tóthfalu egy kis falu Kanizsa községben.
Lakossága túlnyomóan magyar nemzetiségű.

14 Tóthfalu kialakulásának, mint a neve is bizonyítja, Tóth József néhai földbirtokosnak köszönhető, aki birtoka egy részét tanyája közelében részben kiosztotta vagy eladta házhelyekként napszámosainak és egyéb föld nélküli lakosoknak.

15 Tóthfalu 750 lelkes falucska Magyarkanizsa közelében
Tóthfalu 750 lelkes falucska Magyarkanizsa közelében. Tóth József földbirtokos alapította, felosztotta birtokát a földnélküli magyarok között, iskolát és templomot épített, amely re készült el. Itt található a Délvidék legnagyobb Turulmadaras emlékműve. A Bács-Bodrog megyei falu létrejötte után kis idővel, 1920-tól a Szerbhorvát királysághoz került ben visszatért, de 1944 végén már Tito partizánjai jöttek, Szabó Dénest a falu plébánosát, sok más magyar plébánoshoz hasonlóan, kivégezték. Tóthfalu ma is színmagyar lakosságú. 

16 1905-ben felépítette a falu templomát.

17 A templommal szemben található a Délvidék legnagyobb Turulmadár emlékműve. Magyarország közterein igen sok szép szobrot lehet látni, a határon túl viszont alig-alig megtűrt, a mai Szerbia területén pedig különösen kevés van belőle.

18 A faluban többek közt működik egy foci akadémia is, melynek tanulói a helyi Kis Ferenc Általános iskolába járnak.

19 „Három éve alakult a Nyers István Labdarúgó Egyesület Akadémiája, valamint a mellette lévő általános iskola amely négy éve készült el. Az Akadémiát hetven fiú alkotja, akik különböző focicsapatokban játszanak. Megalapítója Utasi Jenő atya, a helyi plébánia vezetője. Az Akadémiához egyházi kollégium is tartozik, mely a Kaszap Isván nevet viseli. A Tóth József plébániatemplom, a Nyers István Akadémia és az általános iskola egy helyen található, és három focipálya veszi körül. A faluban a fociakadémia mellett ősztől lány kosárlabda csapat is lesz. A lányok szintén ott fognak lakni, játszani, tanulni. A focisták között vannak gimnazisták, ők két osztályt alkotnak és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kihelyezett sport tagozatának diákjai. Néhányan a szomszéd városban, Magyarkanizsán lévő szakközépiskolába járnak, és vannak köztük általános iskolások is, akik Tóthfaluban tanulnak. Mind a hetven fiú kiváló focista, erősen edz és tanul a hét öt napján. Bajnokságaikat, melyek márciustól ismét megindulnak, sorra nyerik. Bár nem tóthfalusi születésűek, de ők is a faluhoz tartoznak. Az iskolától balra fordulva a falu helyi közösségéhez juthatunk el és a mellette lévő postahivatalhoz. A falu polgármestere Bata Ferenc. A Május 1. utcában alig pár éve épült meg az óvoda. Tudni kell erről az oviról, hogy régen a Lékó család élt benne, azon belül is Lékó Péter híres sakkozó. Van a faluban egy régi iskola is, ahol a gyermekek régen az első négy osztályt fejezhették be. Ennek a helyén a jövőben múzeumot szeretnének létrehozni."

20

21

22 Híres vajdasági emberek Kosztolányi Dezső író
Kosztolányi Dezső István Született: Szabadka, március 29. – Budapest, Krisztinaváros, november 3. Író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

23 Nagy József – táncos, koreográfus
Nagy József 1957-ben született a délvidéki Magyarkanizsán. A 70-es évek végétől Budapesten néprajzot, fuvolát tanult valamint a Kecskés András vezette Szkéné társulatnál a pantomímjátékkal ismerkedett. Ezután Párizsba utazott, ahol Marcel Marceau-nál majd Eugene Decraux-nál tanult mímet és mozgást. Ekkor ismerkedett meg a bhuttóval, a kontakttánccal, az akrobatikával ben mutatta be első önálló rendezését a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését, és Nagy Józsefet, mint egy eredeti Közép-európai alkotót ünnepelték. A Franciaországban működő magyarkanizsai születésű világhírű színész-rendező Nagy József nyerte 2001-ben a legrangosabb európai színházi-díjat.

24 Lajkó Félix hegedűművész
Született: Topolya, Jugoszlávia, 1974. december 17. Magyar nemzetiségű világzenei hegedűművész és zeneszerző. Virtuóz módon kezeli a hegedűt, emellett kiválóan játszik zongorán, és citerán is. Nős, lánya Lajkó Léda. A citerával 10 éves korában, 1984-ben ismerkedett meg, míg a hegedűvel hatodik osztályos korában került közelebbi kapcsolatba. A szabadkai zenei középiskolát elhagyva, Budapestre utazott, ahol a Dresch Quartet tagja lett.

25 Csernus Imre Nem hiszek abban, hogy ha egy ember belesétál egy gödörbe saját lábán, hogy abból nem tudna kisétálni, szintén a saját lábán. Ezért nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút.” – Egy vajdasági születésű, „bevállalós” pszichiáter hitvallása ez. Eddig kilenc könyve jelent meg Magyarországon. Született: Verbász, Jugoszlávia, 1966. március 2.

26 Petrovics Emil Petrovics Emil kétszeres Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, február 9-én született és június 30-án halt meg Budapesten. 1964-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1968-ban a Zeneakadémia tanára, egy ideig a zeneszerzés tanszak vezetője volt és 1990 között az operaház igazgatója, 2003-tól 2005-ig főzeneigazgatója volt. Apai ágon montenegrói, anyai ágon ausztriai és felvidéki családok leszármazottja. Nagybecskereken született. A II. világháború alatt telepedett át családjával Magyarországra. Felsőfokú tanulmányait a budapesti zeneakadémián végezte. A Magyar Állami Operaház főigazgatói és főzeneigazgatói posztját is betöltötte – első, egyfelvonásos operájának ősbemutatója mégis a Magyar Rádióban volt. Kétszeres Kossuth díjas zeneszerző

27 Híres történelmi, irodalmi személyiségek –magyar kultúra dióhéjban

28


Letölteni ppt "Zentai Bólyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium"

Hasonló előadás


Google Hirdetések