Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Teleki Pál 1879-1941.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Teleki Pál 1879-1941."— Előadás másolata:

1 Teleki Pál

2 Tanulmányai: Elemi iskoláit magántanulóként végezte a budapesti evangélikus elemi népiskolában (a mai Deák Ferenc téren) 1885–1889 között, majd a pesti Piarista Gimnáziumban (1889–1897) folytatta tanulmányait, szintén magántanulóként  szeptemberében beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem jog- és államtudományi karára. A természettudományi karon földrajzi előadásokat hallgatott, publikált a Földrajzi Közleményekben és előadást tartott aFöldrajzi Társaságban az ázsiai felfedezőutak történetéről. A Természettudományos Társulat 1898. december 15-ei, nyilvános ülésén mutatta be dolgozatát. Egyetemi évei alatt részt vett az erdélyi társaság jeles, évente ismétlődő eseményein, a zsuki falkavadászatokon és a kolozsvári jótékonysági bazáron. 1901-ben szerezte egyetemi diplomáját

3 Politikusként:  Az 1906-os választásokon ismét elnyerte a mandátumot. Az 1910-es választásokon, amikorra nyilvánvalóvá vált a koalíciós kormány bukása, nem vállalt újabb mandátumot (nem indult), a politikától időlegesen visszavonult. Ekkoriban még nem volt jelentős politikai tényező. Az első világháborúban önkéntesként harcolt. 1917-ig főhadnagyként szolgált a szerb, majd az olasz fronton, ekkor kinevezték az Országos Hadigondozó Hivatal élére. Az őszirózsás forradalom győzelme után visszavonult

4 Magyarország számára 1941 tavaszán vált egyértelművé, hogy Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök minden ellenkező óhaja ellenére a világháborúból nem lesz képes teljes mértékben kivonni magát. Az igazi trauma akkor érte a magyar felső vezetést, amikor Sztójay Döme követ Berlinből meghozta Hitler üzenetét.

5 Gróf Teleki Pál híres Vörös térképe nem tudta ugyan megváltoztatni a határokat a párizsi konferencián, de a készítéséhez alkalmazott módszer számára nemzetközi elismerést hozott.

6 Politikus, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja, Horthy kormányzó közeli barátja. Az első világháború előtt a világ számos táján vett részt földrajzi expedíciókban. A trianoni békét követően szakmai érvekkel igyekezett alátámasztani a magyar revíziós törekvéseket ban külügyminiszter, 1920–21-ben miniszterelnök, 1938–39-ben közoktatásügyi miniszter, 1939-től ismét miniszterelnök. Az álatla vezetett kormány működésének idejére esett Kárpátalja visszacsatolása és a második bécsi döntés megszületése. Bár látja, hogy az ország területi gyarapodásának a Németországgal szembeni elkötelezettség az ára, megpróbálja Magyarországot távol tartani nemcsak a háborútól, de a szorosabb német szövetségtől is. Ennek ellentmond a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás, melyet a Jugoszláviához való közeledéssel kísérelt meg ellensúlyozni. Az örök barátsági szerződés megkötése után nem sokkal végbement belgrádi katonai hatalomátvétel következtében politikája tarthatatlanná vált. Ellenezte Magyarország részvételét a Jugoszlávia elleni agresszióban, s végső kétségbeesésében az egyébként is labilis idegzetű Teleki április 3- án öngyilkosságot követett el.

7

8 Köszönöm a figyelmet!  Géringer Lola Karsay Gábor


Letölteni ppt "Teleki Pál 1879-1941."

Hasonló előadás


Google Hirdetések