Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

12 hely a világon, amit látni kell 2008-ban. JANUÁR LIVERPOOL.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "12 hely a világon, amit látni kell 2008-ban. JANUÁR LIVERPOOL."— Előadás másolata:

1 12 hely a világon, amit látni kell 2008-ban

2 JANUÁR LIVERPOOL

3

4 LIVERPOOL ► Ha január, akkor irány Liverpool, ahol 11-én kezdődik az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat egy óriási szabadtéri hangversennyel, háztetőkoncertekkel és az építési daruk táncával. 25-én is különböző koncerteknek ad otthont a Beatles szülővárosa Mindannyian Bevándorlók Vagyunk címmel. Fellép például a Sense of Sound kórus, a szarajevói születésű Téa Hodzic és fényszínházban is gyönyörködhetnek az ide látogatók. Jó hír, hogy Budapestről most már közvetlen repülőjárattal is eljuthatunk Liverpoolba, hiszen a Ryanair tavaly ősztől működteti járatait Ferihegyről. A januári időszak ráadásul kedvezőbb árú jegyeket is jelent általában, tehát érdemes nézelődni.

5 FEBRUÁR GHANA

6

7 GHANA ► Az afrikai országban rendezik az egyre rangosabbnak számító Afrika Kupát és tudva, hogy a legtöbb nagy európai csapatban neves afrikai sztárok játszanak és az eseményen hagyományosan jó meccseket láthat a közönség, a kalandvágyó és tehetősebb fociszurkolók összeköthetik a téli afrikai szafarit néhány jó kis meccs megtekintésével. ► A Karthágói Sasok, a Szelídíthetetlen Oroszlánok, vagy a Bafana Bafana mellett érdemes megnézni az ország legnagyobb vadrezervátumát, a Mole Nemzeti Parkot, kipóbálható egy izgalmas ökotúra az ismerős nevű Volga- völgyben, de az ashanti kultúra megismerése, vagy néhány nyugodt nap a Guineai-öböl homokos strandjain is vonzó lehet sokak számára.

8 MÁRCIUS VERBIERSVÁJC

9

10 VERBIER ► A svájci elegáns síparadicsomban márciusban nyílik meg Richard Branson, a Virgin-birodalom tulajdonosának új, extravagáns szállodája, a The Lodge, de mivel a legtöbb magyar síelőnek úgyis megfizethetetlen lenne a heti 35 ezer dolláros szállásár, érdemesebb nem ezért, hanem a március 14-23 között megrendezendő Verbier Xtreme játékokért idelátogatni. Míg a legtöbb hasonló rendezvény leginkább a hatalmas bulikról és ivászatokról szól, a Verbier Xtreme ideje alatt tényleg a sportoké a főszerep. Aki nem rajong a swnowboardozásért és a freestyle síelésért, annak is érdemes eltöltenie egy napot a futamok megtekintésével, s egy üveg bor társaságában leheverednie a Col des Gentaines oldalában a hóba és onnan nézni a sziklák fölött trükköző sportolókat. Részletek a skiverbier.com weboldalon.

11 ÁPRILIS INVERNESSSKÓCIA

12

13 INVERNESS ► 1746. április 16-án az észak-skóciai Inverness közelében, Culloden térségében zajlott le az egyik utolsó olyan ütközet, ahol kézifegyverekkel estek egymásnak a küzdő seregek. A csata helyszínén egy modern látogatóközpont nyílik az évfordulón, amely bemutatja a harc eseményeit és a harcmezőn talált eredeti tárgyakat is megnézhetik a látogatók méghozzá eredeti díszletekkel és környezetben. ► Skóciába Budapestről két fapados társasággal is eljuthatunk, egyrészt az easyJet járatával mehetünk Newcastle-be, ahonnan busszal, vonattal, vagy akár bérautóval is eljuthatunk Skócia nagyvárosaiba. A Ryanair közvetlenül repül Budapestről Glasgow-ba, de sajnos csak heti két alkalommal. Glasgow-ba különösen érdemes május 1-je előtt repülni, hiszen eddig az időpontig a repülőtértől bármelyik skóciai városba ingyenes vonatjegyhez juthatunk

14 MÁJUS OSLO

15

16 ► A norvég főváros legújabb látnivalójának ígérkezik a Nyett Operahus, a norvég nemzeti opera új épülete. Az egyszerűen csak "barna sajtdarabnak" nevezett régi operaház helyett megnyíló új épületnek a Bjorvika kikötő ad otthont és az operaház már önmagában, építészeti megoldásai miatt is látványosságnak számít, olyannyira, hogy sokak szerint inkább erről az oldaláról lesz híres, mintsem az itt megtekinthető előadásoktól. Az épület különlegessége a teteje, amely a fjord vízéből emelkedik ki. Problémát csak az anyaga jelenthet, hiszen a felhasznált olasz márvány egyes építészek szerint reakcióba lép a kötőanyaggal, aminek eredményeként az épület burkolata csúnyán sárgára színeződhet. ► Ha valaki nem szeretné ezt kivárni és május előtt megcélozná a norvég fővárost, remek lehetőséget talál a Norwegian Air Shuttle fapados légitársaság honlapján. Kis szerencsével 42 euróért is lehet jegyet foglalni egy hétvégére Budapestről illetékekkel együtt, ami kifejezetten olcsónak számít. Ez különösen annak fényében jó hír, ha tudjuk, hogy a szállásárak meglehetősen borsosak szerte Norvégiában.

17 JUNIUS MAROKKÓ

18

19 ► Essaouirában rendezik a világ egyik leghíresebb zenei eseményét, a Gnaoua Világzenei Fesztivált. Az esemény talán nem annyira extrém, mint a Maliban január elején megrendezett Sivatagi Fesztivál, de a tengerparti város így is kitűnő helyszín. A fesztivál alapját a Gnaoua zene adja, ami egy lanttal, énekszóval és dobokkal kísért hipnotikus dallam tulajdonképpen. A fesztiválon olyan hírességek lépnek fel rendszeresen, mint Salif Keita, vagy Youssou N'Dour. A városban Észak-Afrika több városához hasonlóan hatalmas medina, piacok és ajándékboltok is megtalálhatók, kitűnő programot kínálva egy pár napos kiránduláshoz.

20 JÚLIUS SZERBIA - ÚJVIDÉK

21 ► Ha nem bírunk várni a Szigetig, júliusban alig néhány órás autóúttal már a Vajdaság kulturális központjában, Újvidéken is lehetünk, ahol évek óta megrendezik a nagysikerű Exit fesztivált, amely tavaly a legjobb európai zenei fesztiválnak járó díjat érdemelte ki a 2007 UK Festival Awards díjkiosztóján. A fesztivált a Duna partján magasodó Pétervárad erődben rendezik, így sokak szerint ez Európa legszebb fesztiválhelyszíne is egyben. A rendezvény nem mellékesen eddig sikeresen megőrizte báját és esetlenségét, és egyelőre nem lepik el teljesen a nyugati mamutcégek fogyasztásra kényszerítő standjai.

22

23 AUGUSZTUS MONGÓLIA

24 ► A legmelegebb nyári hónap első napján teljes napfogyatkozás lesz, amely a sarkvidékről indul és Szibérián áthaladva Mongóliában lesz a leginkább észlelhető. Az ország azon kevés helyek egyike, ahol a vad természet máig háborítatlan formájában van jelen. Hatalmas területeken váltogatják egymást magas hegységek, lankásabb dombok, sztyeppék és félsivatagok, a helyi nomád lakosság pedig a mai napig lovak, tevék és yakok segítségét vesz igénybe a mindennapi élethez. ► Az eseményre előre készülnek az utazási irodák is és a vállalkozó kedvű turisták, akár egy, a Góbi-sivatagban felállított sátortáborból is nyomon követhetik a nem mindennapi látványt. Ha egymagunk indulnánk útnak, Moszkván keresztül jó áron juthatunk repülőjegyhez (figyeljük például az Aeroflot akcióit), aki pedig még ennél is kalandosabb módon szeretne Mongóliába utazni, válassza a Transzszibériai Expresszt!

25

26 SZEPTEMBER MUMBAI - INDIA

27 ► Ganesh talán a legnépszerűbb és legkedveltebb hindu istenség a nem-hinduk körében, amelynek oka talán az lehet, hogy az istenséget legtöbbször egy kedves pufók elefántkölyök alakjában jelenítik meg. ► Az istenség különösen népszerű a mumbai meleg közösség körében, ugyanis Ganesh az akadályok leküzdését is megtestesíti. Minden év szeptemberében rendezik meg a város Chowpatty nevű strandján a színpompás Ganesh- fesztivált, ahová ezrek zarándokolnak el Indiából és külföldről egyaránt. A fesztivál a világ melegfesztiváljaihoz hasonlóan nem mentes az exhibicionizmus különböző megnyilvánulási formáitól sem, de aki látta a fesztivált, egyöntetűen az a véleménye: élete legjobb bulijában vett részt. ► A hatalmas városban érdemes megnézni az angol gyarmati időket idéző belvárosi rész hatalmas palotáit, szállodáit és ellátogatni India Kapujához is. A szeptemberi időszakban ugyan nem a legalkalmasabb az időjárás egy kitérőre a közeli Goába, de ha már erre járunk, egy órás repülőút, vagy egy napnyi vonatozást mindenképpen megér.

28

29 OKTÓBER MÜNCHEN

30 ► Idén sem lehet kihagyni a hagyományos bajor sörfesztivált, az Oktoberfestet, bár az esemény fénye az utóbbi időben kissé megkopott az ide özönlő turistahadak miatt. Ennek ellenére érdemes ellátogatni a fesztivál napjaiban a városba, mert mindig lehet találni egy félreeső hangulatos helyet az iszogatáshoz. ► A legtöbb helyen a sört egyliteres korsókban terítik, sóspereccel (Brezen), retekkel (!) (Radi) és sült marhahúsos baconnel (Leberkäs) adják. Arra azért vigyáznak, hogy ezen étkek jó sósak legyenek, hogy jól csússzon rá a bajor sör. ► A hatalmas sátrakban százak ücsörögnek és isznak, miközben a pincérhölgyek egyszerre 8-10 egyliteres korsóval szaladgálnak. Különlegestechinkájuknak és gyorsaságuknak köszönhetően senki sem szomjazik egy percnél tovább. A fesztivált Theresa korona hercegnő és Ludwig korona herceg (későbbi I. Ludwig Király) egybekelésének napjától datálják. Az ifjú pár 1810 október 12-én házasodott össze és ezen a napon meghívták az egész város polgárságát egy lóversenyre. Azóta ez az ünnep a város egyik fő attrakciója, igaz manapság már leginkább szeptember végén kezdődik.

31

32 NOVEMBER WASHINGTON

33 ► Az idei év legfontosabb eseménye kétségtelenül az amerikai elnökválasztás lesz. Amennyiben az utolsó pillanatig esély mutatkozik az Egyesült Államok első afroamerikai, vagy női elnökének megválasztására, Washington - bár amúgy nem az - kifejezetten érdekes helynek ígérkezik novemberben. Ha a mindenhonnan ránk zúduló választási kampányműsorokat és gyűléseket esetleg megunnánk, látogassunk el az idén megnyíló Newseumba, azaz Hírmúzeumba, ahol megismerhetjük a hírfogyasztás és hírszolgáltatás történetét a médiában. Megismerhetjük a Pulitzer díjas újságírókat, és láthatók itt a Magna Charta és az amerikai alkotmány példányai.

34

35 DECEMBER SZINGAPÚR

36 ► Talán meglepő, de a világ legnagyobb karácsonyi vásárát egy nem-keresztény országban, Szingapúrban tartják. A vásár különlegessége, hogy már hetekkel az ünnep előtt megnyílik és nemcsak az ide látogató külföldiek, hanem a helyiek is nagyobb mennyiségben vásárolnak ilyenkor. A vásár ideje alatt Szingapúr több mint negyven bevásárlóközpontjában hihetetlen akciókkal csábítják a pénztárcájuk kiürítése miatt érkező turistákat. ► A lázas ajándékvásárlás közepette nem árt pihenni is egy kicsit, amire kiválóan alkalmas a közeli Bintan szigete, amelyet a Szingapúri kormány azért vásárolt meg Indonéziától, hogy az országnak is legyen saját trópusi üdülőhelye.

37


Letölteni ppt "12 hely a világon, amit látni kell 2008-ban. JANUÁR LIVERPOOL."

Hasonló előadás


Google Hirdetések