A tripartizmus vagy a bipartizmus iskolapéldája? Országos szintű munkaügyi alku és konzultáció Belgiumban Forrás: Bódis (1994)

Az előadások a következő témára: "A tripartizmus vagy a bipartizmus iskolapéldája? Országos szintű munkaügyi alku és konzultáció Belgiumban Forrás: Bódis (1994)"— Előadás másolata:

1 A tripartizmus vagy a bipartizmus iskolapéldája? Országos szintű munkaügyi alku és konzultáció Belgiumban Forrás: Bódis (1994)

2 Történelmi és társadalmi környezet Rendszerszerűen összekapcsolódó elemek Az egyes testületek napirendjén szereplő konkrét témák

3 Bipartit és tripartit elemek egymásra épülő együttese Intézmények az alku és a konzultáció stabil keretei, szigorúan kétoldalúak, a stabilitás időszakában eredményesek Intézményeken kívüli tárgyalások: a változások motorjai, gazdasági válság és társadalmi konfliktusok idején nélkülözhetetlenek, időszakonként más-más formával és tartalommal

4 Az állam háttérszereplő vagy teljes értékű tárgyalófél, de mindenképp az intézményeken kívül marad, világos elvek vezérlik, kifinomult eszközökkel korlátozzák a szükséges mértéken túli terjeszkedését 70-es évek Az állami beavatkozás defenzív, az alku tárgyát szűkítette, terepe a stabilizációs jövedelempolitika, kockázata az autonóm vállalati döntések korlátozása 80-as évek A beavatkozás offenzív, a tárgyalások témáit bővíti, fő terepe a foglalkoztatáspolitika, kockázata az érdekképviseletek koalíciókötése a kormánnyal szemben, a költségvetési alku eluralkodása inkompetens felek részvételével

5 Demokratikus (neo)korporatizmus Politikai konszenzus a szociális partnerség ideológiájában A gazdasági érdekcsoportok centralizáltsága és a csúcsszervek érdekképviseleti monopóliuma (kevés, kompetens és megbízható alkuszereplő) Intenzív tényleges tárgyalások

6 Liberális változat (Belgium, Hollandia, Svájc) A korán iparosodott kis országok, erős, önálló vállalatok, kevésbé centralizált, viszonylag passzív állam, kétoldalú intézmények Szociális változat (Ausztria, Norvégia és Dánia, nagysága ellenére Németország) Későn iparosodó kis országok, a hazai ipart védő állam, inkább centralizált, harmadik tárgyalófél a gazdasági kormányzat

7 Belgium (Regionalizmus és) fejlett civil társadalom, az erős helyi hatalom és a főleg a munkaügyi kapcsolatok keretében egyezkedő társadalmi szervezetek ellensúlyozzák a központi államhatalom gyengeségét Szakszervezetek, szövetkezetek, kulturális és szabadidős egyesületek, baráti társaságok, politikai pártok egymásba fonódó mozgalma a szocialista, a keresztényszociális és a liberális ideológiák mentén (“kis társadalmi világok”) Minimális állami szektor  az államnak elvileg könnyű távol tartania magát a tárgyalásoktól Magas szakszervezeti szervezettség (1988-ban 53 %)

8 A munkaügyi kapcsolatok fejlődésének szakaszai és az intézményeken kívüli tárgyalások

9 1. Világgazdasági és -politikai kataklizmák: 1936-1944 A korporatív rendszer születése 1936 Az első “országos munkaügyi konferenciát” a kormány hívta össze, és tárgyalófélként vett részt rajta, a két másik fél ágazati szinten már több évtizedes tárgyalási rutinja ellenére Témái: általános béremelés, fizetett szabadság bevezetése, a munkások szervezkedési jogának elismerése, a veszélyes vagy nehéz munkahelyeken dolgozók heti munkaidejének 40 órára csökkentése 1939 Háborús fenyegetés majd megszállás, fokozott együttműködési hajlandóság, új ”szociális technika” szükségességének elismerése

10 2. A jóléti állam megalapozása: 1944-1960 Mély társadalmi különbségek, tömeges vadsztrájkok szélsőséges követelésekkel A szakszervezeti csúcsvezetők elutasították a szélsőséges bérkövetelések képviseletét, a tagság várakozásait a hosszabb távú reformok felé orientálták (társadalombiztosítás kiterjesztése, a munkavállalói érdekképviseletek többszintű részvételi jogosítványai) (Egy neves gazdaságtörténész-politikus a reformoknak tulajdonítja a Nyugat-Európában ekkor általános államosítási hullám elkerülését.)

11 1948 Rendszeres kétoldalú konzultációs fórumok létrehozása: Országos Munkaügyi Tanács Központi Gazdasági Tanács A munkaügyi kapcsolatok országos szintjét és az alapvető munkafeltételeket az állam szabályozza, az érdekképviseletek csak véleményezik a kétoldalú testületekben Az érdekképviseletek még nem készek központi megállapodásokat kötni állami részvétel nélkül?

12 3. Szabad központi béralku és a jóléti újraelosztás (a ”társadalmi programozás”): 1960-1975 Gazdasági növekedés, a jóléti állam, a társadalmi szolidaritás formálódó ideológiája A munkafeltételek és a bérek javítása a lemaradó ágazatokban a munkaügyi alku központosításával A tartós növekedés idején nem volt szükség az állam ösztönzésére A munkaügyi kapcsolatok jelenlegi intézményrendszerének kialakulása, konfliktusos túlsúly változik együttműködéses túlsúllyá

13 Országos Munkaügyi Tanács Konzultatív szerepkör plusz felhatalmazás országos kollektív szerződések kötésére ”Társadalmi programozás”, ”informális szakmaközi megállapodások”: annak az alapelvnek az elfogadása, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből a munkavállalóknak folyamatosan részesülniük kell: a helyzetük mennyiségi tényezőkben kifejeződő javulása, magasabb bérek és bérjellegű juttatások, hosszabb szabadság, rövidebb munkaidő 1968 szakmaközi megállapodás Alábecsülték a gazdasági növekedést, a szakszervezeti bázis később nagyobb bérnövekedést akart, vadsztrájkok törtek ki, a szakszervezeti vezetők kényes helyzetbe kerültek

14 4. Stabilizációs kormányzati gazdaságpolitikapolitika és a béralku korlátozása: 1975-1986 A két tárgyalófél nem kezdeményezett országos találkozókat, a kormány által kierőszakolt megállapodások megbuktak A munkaügyi alku decentralizációja A döntési kompetenciák egy részét a kormány kénytelen visszavenni Az érdekképviseletek veszélybe sodorhatják a stabilizációs gazdaságpolitikát, de a kormány szerette volna, ha mégis ők tárgyalnak A rendkívüli szakmaközi megállapodásokat – a gazdaságpolitikához szerezhető elvi támogatás reményében – a kormány látta volna szívesen Az érdekképviseletek az országos alku és konzultáció intézményes formái mellett a decentralizációs tendencia ellenére is kitartottak, és közösen sérelmezték a mozgásterük szűkítését

15 Országos kollektív szerződések a munkajogban új témákról: ideiglenes munkavállalás, részmunkaidős foglalkoztatás, felvétel és kiválasztás, új technológiák bevezetése A béralku szabadságának és az automatikus bérindexálásnak a kormányzati korlátozása Forgatókönyv: átmeneti adminisztratív korlátozások  a kormány háromoldalú tárgyalásokat kezdeményez, igyekszik rávenni a feleket az ésszerűnek tartott kompromisszumra  azok elutasítják vagy később felrúgják

16 1980 Országos munkaügyi konferencia a pénzügyi szférával kiegészítve A kormány szakmaközi megállapodást kezdeményez, mely szabályozza a béreket és bővíti foglalkoztatást  elutasítják  a parlament azonnal dönt az ideiglenes bérszabályozásról  egy hónap múlva törvény az adminisztratív bérkorlátozásról a munkáltatók és a munkavállalók megállapodásának kudarca esetén  három nap múlva az érdekképviseletek mégis hajlandók maguk megegyezni a megszorítások egy részéről

17 5. A foglalkoztatáspolitika prioritása: 1986– 1980-as évek közepe A korábbinál szerényebb, de viszonylag tartós gazdasági növekedés, az antiinflációs politika sikere A kormánynak kell felélesztenie az országos bipartit tárgyalások informális változatát

18 1. Az inflációgerjesztő bérnövekedés veszélye miatt a béralku szabadsága többé nem korlátlan Fenyegetéssel felérő ajánlás, célozva esetleges kiigazító lépésekre 1989 Törvény a versenyképesség megőrzéséről, tág terep a béralkunak, de kiegészítve a versenyképesség rendszeres értékelésével, utólagos kormányzati beavatkozás lehetőségével A kabinet nem bízik csak az ex post eszközben, a szakmaközi megállapodások előkészítésekor nem hivatalosan értésre adja, hogy a gazdaság helyzete csekély bérnövekedést enged, és ha a felek nem vennék tudomásul, számíthatnak a kormányzati döntéstől függő juttatások és kedvezmények megkurtítására

19 2. A foglalkoztatáspolitikai témák jelentőségének növekedése A tartós munkanélküliek aránya magas, az érintettek nagy része fiatal, szakképzetlen, bevándorló, a szakszervezetek inkább az aktív tagok érdekeit képviselik, a szakszervezetek növekvő arányú munkanélküli tagsága idősebb, a fiatalokra nem is jellemző a szervezettség, a társadalmi szolidaritás ideológiája kiüresedett  a foglalkoztatáspolitika szempontjait főleg a kormány képviseli, kivéve a rugalmas foglalkoztatási formákat, melyben a két oldal is alkuképes, a kormány viszont szeretné bevonni a döntésekbe az érdekképviseleteket

20 A hagyományos tárgyalási témák korábbi szűkítésével szemben éppen kiszélesítés Foglalkoztatáspolitikai ”korbács és mézesmadzag” politika A felek ágazati vagy vállalati szinten megállapodhatnak a kormány által megszabott keretek között, ekkor valamilyen költségvetési könnyítést kapnak (ellenőrizhetik a foglalkoztatást bővítő eszközöket), vagy elvonják az intézkedések (pl. munkaerőpiaci képzés) költségét

21 1993 “Foglalkoztatáspolitikai kerekasztal”, majd tripatit megállapodás A kormány foglalkoztatáspolitikai célokra és a társadalombiztosítás finanszírozhatóságára hivatkozva megszorító intézkedésekre igyekszik rávenni az érdekképviseleteket ( ”foglalkoztatási, versenyképességi és társadalombiztosítási paktum”)  A támogatottságukat féltő szakszervezetek elutasítják  A kormány közhatalmi eszközökkel kénytelen politizálni a munkáltatók hallgatólagos támogatása mellett, de törekszik a részletkérdések szerződéses rendezésére, vagy legalább a mozgásterét nem korlátozó konzultációkra

22 Állandó intézmények és az alku szintjeinek dinamikája

23 A centralizáció, majd decentralizáció ellenére az alku fő terepe az ágazat A neokorporatista kis országokban az országos szint megváltozva általában fontos marad Az alku vállalati szintre szállása nem nagyon hangsúlyos

24

25 A vállalati kollektív szerződések nagy része a kormány jövedelem- és foglalkoztatáspolitikájának folyománya (”korbács és mézesmadzag”) A kollektív szerződések ciklusa az intézményeken kívüli alkukhoz igazodik (a szakmaközi megállapodás-csomagokat a páros évek végén kötik, az őket követő szerződéskötések a páratlan években végighullámoznak mindhárom szinten)

26 Országos Munkaügyi Tanács A felső szintű munkaügyi alku és konzultáció legfontosabb és legstabilabb intézménye ”Szociális parlament”, de szó sincs beavatkozásról a törvényhozás munkájába, hatásköre csak a teljesen magántulajdonú versenyszféra kollektív munkaviszonyai, kivéve ha a törvényhozás korlátozza az alkuban

27 Központi Gazdasági Tanács Általános gazdaságpolitikai kérdések konzultációs fóruma A liberális kormányzat a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdések szabályozásának jó részét átadta az érdekképviseleteknek, állami intézmények vezető testületeibe is bekerültek a szervezetek képviselői Viszont a kormányzati gazdaságpolitika hagyományos illetékességi területének nagy részére soha nem engedték be a szakszervezeteket és a vállalkozói szövetségeket

28 Miért nem olvasztották be a másik, fontosabb fórumba? A gazdaságpolitikai konzultáció külön szervezetben tartása mérsékelheti az egyet nem értést a munkaügyi alkuban Az Országos Munkaügyi Tanács a válság mélypontján is működött, a napirendje nem lépett ki az illetékességi köréből

29 A szociális partnereket közelről érintő gazdaságpolitikai témák szigorúan szakmai részproblémáinak feldolgozása, nagy létszám, állandó vagy alkalmi bizottságok és szakértői jelentések, az apparátust és a kutatói holdudvart kapcsolja be az érdekegyeztetésbe Például az üzemi tanácsok részére biztosítandó vállalati információk körének meghatározása, az automatikus bérindexálás gazdasági és társadalmi hatásainak elemzése, a versenyképesség értékelésére szolgáló eljárás kidolgozása, és rendszeres jelentéskészítés

30 A tágabb gazdaságpolitikában a szociális partnerek egymással kerülik a konfliktust, és inkább mindketten a kormánnyal helyezkednek szembe, korábban például nem voltak hajlandó állást foglalni a bérindexálás ellen

31 Versenyképességi törvény, 1989 A két- és háromoldalú alku, illetve az egyoldalú állami beavatkozás világos elválasztása Elv: a felek se kevesebb, se több jogosítványt ne kapjanak, mint amennyivel felelősen élhetnek

32 A felek szabadon állapodnak meg a bérekről A versenyképesség romlása esetén is először ők egyezkedhetnek, de ekkor már a kormányzati beavatkozás árnyékában A kormány korlátozza a béralkut, ha a megítélése szerint elégtelen a megállapodás

33 A versenyképesség rendszeres elemzése a Központi Gazdasági Tanács viszonylag semleges, szakmai tevékenysége A törvény a kemény vitákban általuk kidolgozott eljárást szentesítette (munkáltatók: csak bérköltség, szakszervezetek: lekötött tőke nagysága, energiafelhasználás, a K+F kiadások) Az érdekképviseletek alkuképességét ebben a témában nem rombolja a politikai felelősségük hiánya Ha a jelentés a gazdaság versenyképességének romlását állapítja meg, akkor a Tanácsnak javaslatot kell tennie a szükséges intézkedésekre, például a bérek befagyasztására

34 1993 A szakértők először számoltak be a versenyképesség romlásáról, az érdekképviseletek a munkáltatói tb-járulékok csökkentését ajánlották Belgium 1990-es évekbeli legnagyobb gazdasági kihívása a közösségi előírásokat jócskán meghaladó költségvetési hiány Az érdekképviseletek annak ellenére álltak elő a költségvetés számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan gazdaságpolitikai javaslattal, hogy a büdzsé legnagyobb tételét kitevő társadalombiztosítást elvileg ők irányítják

35 1993 A kormány által kezdeményezett ”foglalkoztatási, versenyképességi és társadalombiztosítási paktum” meghiúsulása

36 1995–1996 Gazdaságpolitikai intézkedéscsomagban a kormány mégis csökkenti a ”nemzetközi versenynek kitett” vállalatok tb-járulékát Egyidejűleg szigorú megszorító intézkedésekről dönt: egyes szociális juttatások csökkentése vagy a jogosultak körének szűkítése, a forgalmi adó általános, de az élvezeti cikkeket és az üzemanyagokat még inkább érintő növelése