Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Tekerj, hogy haladj2014. 09. 05.1 Tekerj, hogy haladj Kerékpártároló átadások Baranya, Somogy, Tolna 2014. május-szeptember dr. Német Béla, ny. egyetemi.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Tekerj, hogy haladj2014. 09. 05.1 Tekerj, hogy haladj Kerékpártároló átadások Baranya, Somogy, Tolna 2014. május-szeptember dr. Német Béla, ny. egyetemi."— Előadás másolata:

1 Tekerj, hogy haladj Tekerj, hogy haladj Kerékpártároló átadások Baranya, Somogy, Tolna május-szeptember dr. Német Béla, ny. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem, Fizikai Intézet

2 Tekerj, hogy haladj

3 Tekerj, hogy haladj Milyen járművekről lesz szó? Saját erőmmel meghajtott könnyű kerekes járművekről (bringákról). Ezek közül legismertebb a kétkerekű, azaz a kerékpár, bicikli, (bicycle). Szó lesz azonban a három-, és többkerekű, emberi erővel meghajtott járművekről (bringákról) is, valamint az ezekkel együtt járó teljes infrastrukturális feltétel rendszerről.

4 Mire használjuk őket? Közlekedésre, utazásra: egyedül, párban Szállításra: általában kis gyerekeket Szállításra: bevásárolt árukat Szállításra: akár nagyobb méretű, de nem túl nehéz dolgokat Kirándulásra (kellemes időtöltésre) Sportra (erőnk, egészségünk megőrzésére) Közös megmozdulások lebonyolítására Tekerj, hogy haladj

5 Tekerj, hogy haladj Tétel: A könnyű, kerekes szerkezetű járművek és a velük járó infrastruktúrák a fosszilis üzemanyagokkal (benzin, gázolaj) hajtott motoros járművek mellett a közeli jövő alakításának markáns „szereplői” lesznek

6 Tekerj, hogy haladj Az előadás tématerületei: I.A (kerékpár) bringa fejlődése, felhasználási területei II. Infrastrukturális és egyéb feltételek III. „Más” bringaformák, rásegítők IV. A kerékpározás (bringázás) közösség, és gazdaságfejlesztő szerepe

7 Tekerj, hogy haladj I. A (kerékpár) bringa fejlődése, felhasználási területei 1. Kerékpár története ( ; ~1960-tól napjainkig) 2. Kerékpár részei, felszerelések 3. A saját erőmmel meghajtott jármű felhasználási területei

8 Tekerj, hogy haladj A kezdetek

9 Tekerj, hogy haladj Futógép -1818

10 Tekerj, hogy haladj Velocipéd – Párizs -1860

11 Tekerj, hogy haladj Lánccal hajtott hátsó kerék: John Kemp Starley; Tömlős kerék, fékek: Boyd Dunlop

12 Tekerj, hogy haladj Kerékpár részei, felszerelések

13 Tekerj, hogy haladj Különböző kerékpárok „felhasználási területei” 3.1. A települési közlekedésre, szállításra: City (camping) kerékpárok 3.2. A települések közötti, sík és dombos területen történő közlekedésre, szállításra: Cross kerékpárok 3.3. Hosszabb távú túrák, versenyek megtételére: Trekking (túra) kerékpárok 3.4. Extra sportokra: Mountain Bike 3.5. Nagyobb sebességre: Országúti, verseny kerékpár

14 Tekerj, hogy haladj Camping (városi) kerékpárok: Kis távolságok megtételére, mindennapos városi használatra alkalmas, strapabíró és olcsó gépek. Bevásárló kerékpárnak is nevezik a sokszor gyárilag kormányra szerelt csomagtartó-kosár miatt.

15 Tekerj, hogy haladj Cross kerékpárok: Sík és hegyi terepen versenyzésre szánt gépek. A kényelemmel szemben elsődleges szempont a minél kisebb tömeg, a meghajtás hatékonysága és a gyors mászást lehetővé tevő versenygeometria. Első teleszkóp mm rugóúttal

16 Tekerj, hogy haladj Túra (Trekking) kerékpárok: A terep és az utcai gépek között helyezkedik el. 28"-os kerékátmérője az aszfalton vagy közepes nehézségű terepen (erdei ösvény, földút) állja meg a helyét. Kényelmes és könnyű, így hosszú távú kirándulásokra igen alkalmas. Rendszerint csomagtartóval, sárvédővel szerelik

17 Tekerj, hogy haladj Mountain Bike kerékpárok: Masszív felépítés, és a vastag, tipikusan 26"-os (ritkán 29"-es) kerekek, főleg hegyi terepre. Hosszú távú országúti közlekedésre ezek a kerékpárok nem optimálisak.

18 Tekerj, hogy haladj Országúti kerékpárok: Sportkerékpárok. A legkönnyebb és leggyorsabb kerékpár. Vékony gumija van, minimális a légellenállása. Az országúton való gyors haladást teszik lehetővé.

19 Tekerj, hogy haladj II. A bringázás infrastrukturális és egyéni feltételei 4. Kerékpározás (bringázás ) kötelező és ajánlott szerelvényei, ruházat 5. Kerékpározás kiegészítői 6. Kerékpár (bringa) utak 7. Kerékpár (bringa) tárolók 8. Kerékpár (bringa) szállítása

20 Tekerj, hogy haladj Kerékpározás kötelező (erősen ajánlott) szerelvényei Kerékpáros KRESZ Megfelelő ruházat, rajta láthatósági mellények, kesztyű 4.2. Fényvisszaverő küllőprizmák 4.3. Világítás előre, hátra (LED) 4.3. Csengő, duda 4.4. Fejvédők, gyereksisakok, bukósisakok 4.4. Végtag védők: Térdvédő, könyökvédő, kesztyű 4.5. Szemüvegek

21 Tekerj, hogy haladj Sisak, térd-, könyökvédő

22 Tekerj, hogy haladj Mellények, prizmák

23 Tekerj, hogy haladj Első, hátsó világítás, csengő

24 Tekerj, hogy haladj A kerékpározás további kiegészítői Tükrök Sárvédők, láncvédők Lakatok (Biztonság rendszerek lopás ellen) Kitámasztók, sebességmérők Kulacstartók, tápláléktartók, pumpatartók Pumpák, legszükségesebb szerszámok Gyerekülések (elöl, hátul) gyerekszállító kiegészítők Táskák elöl, hátul, oldalt, csomagtartók RFID - radio frequences identification

25 Tekerj, hogy haladj Zárak, gyerekülés

26 Tekerj, hogy haladj Csomagtartók, táskák

27 Tekerj, hogy haladj Kerékpár utak 6.1. Utak településen belül 6.2. Utak települések között 6.3. Utak kirándulóhelyeken 6.4. Országok között, pihenőhelyekkel

28 Városban Tekerj, hogy haladj

29 Tekerj, hogy haladj Városok között: Dunamente

30 Tekerj, hogy haladj Dunamente – Komárom, Almásfüzitő között

31 Tekerj, hogy haladj Dunamente - Esztergom

32 Tekerj, hogy haladj Dunamente - Vác

33 Tekerj, hogy haladj Kerékpártárolás 7.1. Egyéni, éjszakai tárolás 7.2. Intézményi, napközi tárolás 7.3. Állványok, tartók (Amszterdam, Stokholm, Koppenhága,…)

34 Tekerj, hogy haladj Bicikli garázs – egyéni -1

35 Tekerj, hogy haladj Bicikli garázs – egyéni -2

36 Tekerj, hogy haladj Bicikli garázsok – társas -3

37 Tekerj, hogy haladj Beltéri és helytakarékos tárolás

38 Tekerj, hogy haladj Beltéri és helytakarékos tárolás

39 Tekerj, hogy haladj Kerékpár támaszok (utcai) -1

40 Tekerj, hogy haladj Kerékpár támaszok (utcai) - 2

41 Tekerj, hogy haladj Fedett kerékpár tárolók - 1

42 Tekerj, hogy haladj Fedett kerékpár tárolók - 2

43 Tekerj, hogy haladj Fedett kerékpár tárolók - 3

44 Tekerj, hogy haladj Fedett kerékpár tárolók - 4

45 7.2. Fedett kerékpár tároló - Buzsák Tekerj, hogy haladj

46 7.2. Fedett kerékpár tároló – Alsónána Tekerj, hogy haladj

47 7.2. Fedett kerékpár tároló – Zákány Tekerj, hogy haladj

48 7.2. Fedett kerékpár tároló – Vízvár Tekerj, hogy haladj

49 7.2. Fedett kerékpártároló – Szakcs Tekerj, hogy haladj

50 7.2. Fedett kerékpártároló – Bóly Tekerj, hogy haladj

51 7.2. Fedett kerékpártároló – Mórágy Tekerj, hogy haladj

52 7.2. Fedett kerékpártároló – Inke Tekerj, hogy haladj

53 7.3. Még nagyobb tárolók, Amszterdam, vasútállomás Tekerj, hogy haladj

54 Tekerj, hogy haladj Kölcsönzés – Barcelona - 4

55 Tekerj, hogy haladj Kerékpár szállítása 8.1. Személygépkocsival

56 8.1. Kerékpár szállítása személygépkocsival Tekerj, hogy haladj

57 Tekerj, hogy haladj Kerékpár szállítása buszon, vonaton

58 III. „Más” bringaformák, rásegítők 9. Újszerű kerékpár vázak, fekvő kerékpárok (Rekumbens), tandemek, három kerekűek (trike), chopperek négykerekűek 10. Kerékpár + utánfutó (három kerék) 11. Elektromos, Motoros (metanol, etanol) rásegítéses kerékpárok Tekerj, hogy haladj

59 Tekerj, hogy haladj Újszerű vázak

60 Tekerj, hogy haladj Fekvő kerékpár kormánnyal

61 Tekerj, hogy haladj Tandem ülve, gyerekkel

62 Tekerj, hogy haladj Elöl kettő hátul egy Könnyebb hajtani,. Nehezebb kormányozni

63 Tekerj, hogy haladj Háromkerekű tandem fekhelyekkel

64 Tekerj, hogy haladj Elől egy, hátul kettő bevásárlásra Nehe- zebb hajtani Köny- nyebb kormá- nyozni

65 Tekerj, hogy haladj Elől egy, hátul kettő „gyorshajtásra”

66 Tekerj, hogy haladj Elől egy, hátul kettő: Chopper

67 Tekerj, hogy haladj Elől egy, hátul kettő: Városnézésre

68 Tekerj, hogy haladj Elől egy, hátul kettő: Tandem

69 Tekerj, hogy haladj Négy keréken a család három gyerekkel

70 Tekerj, hogy haladj Kerékpár + utánfutó (három kerék) Utánfutó keréken gyermek Utánfutóban teher (magyar)

71 Tekerj, hogy haladj Kerékpár + hajtott utánfutó kerék

72 Tekerj, hogy haladj Tandem gyerekekkel – „utánfutóval”

73 Tekerj, hogy haladj Gyerek szállító kétkerekű utánfutó

74 Tekerj, hogy haladj Gyerek szállító kétkerekű utánfutó

75 Tekerj, hogy haladj Egy kerekű utánfutó teher szállítására

76 Tekerj, hogy haladj Egy kerekű utánfutó teher szállítására

77 Tekerj, hogy haladj Két kerekű utánfutó költözködésre

78 Tekerj, hogy haladj Két kerekű utánfutó lapok szállítására

79 Tekerj, hogy haladj Két kerekű utánfutó hirdetőnek

80 Tekerj, hogy haladj Két kerekű utánfutó bambusznádból

81 Tekerj, hogy haladj Oldalkocsi: Együtt a csapat

82 Tekerj, hogy haladj Elektromos rásegítés 1000 W

83 Tekerj, hogy haladj Elektromos rásegítés 350 W

84 Tekerj, hogy haladj Elektromos rásegítés 350 W

85 Tekerj, hogy haladj Motoros rásegítés 4 kW

86 Tekerj, hogy haladj Motoros rásegítés 4 kW

87 Tekerj, hogy haladj Motoros Tandem - 1

88 Tekerj, hogy haladj Motoros tandem - 2

89 Tekerj, hogy haladj Kerékpáros (bringás) túrák, kerékpár versenyek, kerékpársport 13. Kerékpáros egyesületek 14. A kerékpározás össztársadalmi előnyös hatásai IV. A bringa közösség, és gazdaságfejlesztő szerepe

90 Tekerj, hogy haladj Kerékpározás, egészség, környezet Étkezés: 8-10 MJ/fő/nap „Égetéshez” szükséges fizikai munka: 0,8-1,0 MJ/nap Egy kilométer megtétele során végzett munka: kerékpározás: 80 kJ/km, gyaloglás: 200 kJ/km, autóval: 2000 kJ/km, 6 l/100km; 35 MJ/l; 210 MJ/100km; ---->10 kg CO2

91 Tekerj, hogy haladj Kerékpáros (bringás) túrák,

92 Tekerj, hogy haladj Kerékpáros (bringás) túrák

93 Tekerj, hogy haladj Kerékpáros (bringás) túrák

94 BRINGALAP, Kerékpáros térképek Tekerj, hogy haladj Budapest

95 Úttervezés, GPS, Okos telefon Tekerj, hogy haladj

96 Bringás navigáció Androidos okos telefonokra Androidos mobiltelefonokra telepíthető (ingyenes) BikeRoute útvonaltervező, ami ismeri a bringautakat, és csupa hasznos bringás funkciót ad az alap útvonaltervezés mellé. Ki lehet választani, a preferált útvonalat: gyorsat, csöndeset, kiegyensúlyozottat. Elnavigál az Androidos kontakthoz onnan, ahol most épp állsz A program kijelzi az útvonalat a telefonon, de akár hangosan is navigál. Közeli bringatárolót lehet keresni vele. A bringa pozícióját megjegyzi, így könnyen meg lehet találni. Kijelzi az útvonal szintkülönbségét. Tekerj, hogy haladj

97 Tekerj, hogy haladj Kerékpár túravonal - 1

98 Tekerj, hogy haladj Kerékpár túravonal - 2

99 Kerékpárral a Balaton körül Tekerj, hogy haladj

100 Tekerj, hogy haladj Euro- velo

101 Tekerj, hogy haladj Kerékpáros egyesületek - Pécs

102 Tekerj, hogy haladj Autómentes Nap, Pécs Kossuth tér/Hal tér/Rákóczi út; 30Y busz kifestése; energiabicajok

103 13. Budapest. Bubi biciklik. Bebiciklizés Tekerj, hogy haladj

104 13. Szerveződések: Bringázz a suliba; Bringás a munkahelyedre Tekerj, hogy haladj

105 Tekerj, hogy haladj KRESZ-park, Pécs

106 Tekerj, hogy haladj Kritikus tömeg; Pécs, április 29;

107 Tekerj, hogy haladj Kritikus tömeg; Pécs

108 Tekerj, hogy haladj Utolsónak: Szövetségek, honlapok Nemzetközi Kerékpár Szövetség Európai Kerékpár Szövetség Kerékpáros Magyarország Szövetség (ECF tag) Magyar Kerékpárosklub (ECF tag) Cyclechic.hu Bringázz a munkába! kampány &lng= &zoom=13&maptype=ts_te rrain

109 Tekerj, hogy haladj Szép jövőt, jó egészséget, kellemes élményeket. Köszönöm a figyelmet


Letölteni ppt "Tekerj, hogy haladj2014. 09. 05.1 Tekerj, hogy haladj Kerékpártároló átadások Baranya, Somogy, Tolna 2014. május-szeptember dr. Német Béla, ny. egyetemi."

Hasonló előadás


Google Hirdetések