Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítette: Nagy Attila

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítette: Nagy Attila"— Előadás másolata:

1 Készítette: Nagy Attila
James Prescott Joule Készítette: Nagy Attila

2 Élete és kutatásai. Született december 24-én Salford-ban. Gyenge testalkata miatt 15 éves koráig otthon nevelkedett, majd magántanártól tanult. A fizikát, kémiát és a matematikát John Daltontól tanulta tól, 20 éves korától, már tudományos folyóiratokban jelentek meg írásai. James Joule nagyon alapos volt és nagy figyelmet fordított a részletekre. Kutatásai magát a hő keletkezését érintették ben házasodott össze Amelia Grimesszel.

3 Törvényei 1840-ben felfedezte, hogy a testeket csak egy meghatározott mértékig lehet mágnesezni. Vizsgálta az elektromos áram hőhatását és felfedezte az ezzel kapcsolatos törvényt. 1840-ben megállapította, hogy a vezetékben az elektromos áram által termelt hő arányos a vezeték ellenállásának és az áramerősség négyzetének szorzatával, amit azóta Joule törvényeként ismerünk.

4 Joule-lal két német fizikus, Hermann von Helmholtz és Julius von Mayer, 1852-től 1862-ig az angol fizikus is együtt dolgozott a fizikai törvényszerűségek kutatásán. Az általuk felfedezett energiamegmaradás törvénye kimondja, hogy az egyik formában felszabadult energia újra megjelenik egy másikban, és sohasem vész el. s, William Thomson

5 A három fizikus William Thomson 1824-1907 Hermann von Helmholtz
Julius von Mayer

6 Joule feltaláló is volt.
Legtöbb kísérleti kutatásának eredménye a gyakorlati eszközökben, új technológiákban ma is fellelhető. Ezt figyelembe véve mondhatjuk, hogy Joule feltaláló is volt. Vízkiszorításos szivattyú Ívheggesztés

7 Halála Kutatásainak túlnyomó részét saját maga fedezte fel. Szerencsétlenségére 1875-ben elszegényedett, és az azt követő években folyamatosan betegeskedett egészen október 11-én Sale-ben (Chesire megye, Anglia) bekövetkezett haláláig. Tiszteletére az energia nemzetközi mértékegysége, a joule róla kapta nevét.

8 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Készítette: Nagy Attila"

Hasonló előadás


Google Hirdetések