Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Heinrich Rudolf Hertz.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Heinrich Rudolf Hertz."— Előadás másolata:

1 Heinrich Rudolf Hertz

2 1857. február 22-én született. Eleinte mérnöki pályára készült, 1875-ben Frankfurtba ment, ahol az új Majna-híd építésében gyakornokként vett részt. Innen a drezdai műegyetemre ment, később pedig a müncheni egyetemen tanult tovább ban fordult a természettudományok felé. Később Berlinbe ment, ahol Helmholtz vette szárnyai alá ben a berlini egyetemen pályadíjat nyert egy filozófiai fakultáción ban doktorált. Doktori dolgozatát is ekkor, mindössze 23 évesen írta, "Elektromágneses indukció forgó testekben" címmel ben megfigyelte, hogy a katódsugarak képesek áthatolni a fémfólián, és hogy elektromos mezőben nem téríthető el. J.J.Thomas később megmutatja, hogy a rossz vákuum miatt sikertelen a kísérlet ban Kielben elméleti fizikát tanított. Laboratóriumot rendezett be és folytatta eddigi munkásságát.

3 1885-től a karlsruhei műegyetem fizikaprofesszora
1885-től a karlsruhei műegyetem fizikaprofesszora ban mutatta ki, hogy az elektromos szikra kisülése közben elektromágneses hullámok keletkeztek. Ezzel igazolta Maxwell híres sejtését. Azt is észrevette, hogy az elektromos szikrák könnyebben kiválthatók, ha a szikraközt ultraviola fénnyel világítják meg. Ezt később fotoeffektusnak nevezte. Bebizonyította, hogy a fény és a hősugárzás is elektromágneses sugár, s igazolta, hogy e sugarak légüres térben is terjednek. Ugyanabban az évben felfedezte a fényelektromos hatást, az ultraibolya sugarak által előidézett elektromos kisüléseket. Ekkor tankönyvírásba fog, megírja a Maxwell elméletét tárgyaló tankönyvét decemberében közzétette "A levegőben való elektrodinamikus hullámokról és visszaverődéséről" című tanulmányát, melyben igazolta, hogy a villamos rezgések a térben hullámszerűen terjednek, ezzel az elektromágneses hullámok tapasztalható valósággá váltak.

4 1889-ben Hertz-et a berlini Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, a bonni egyetem fizika professzora lett. A 33 éves Hertz következő tankönyve 1890-ben jelent meg. Ebben Maxwell egyenletek voltak. Maxwell nehezen érthető jelölései után, ez a könyv üdítő olvasmány volt és átütő sikert aratott. Címe: "A nyugvó testek elektrodinamikájának alapegyenleteiről". Ezzel fogadtatta el Európában Maxwell elméletét.

5 Felfedezései: Hertz munkájának csúcsa az első rezgőkör megszerkesztése volt. Ő adott le és fogott fel először rádióhullámokat, de nem hitt a jelenség gyakorlati alkalmazásában. Az elektromágneses hullámoknak megmérte hullámhosszukat és sebességüket, illetve azt is kimutatta , hogy rezgésük természete, visszaverődési és törési képességük ugyanolyan, mint a fényé és a hőhullámoké.

6 Hatása az utókorra: Munkásságával ő vetette meg a rádiózás, a televíziózás, a radar és a mikrohullámú sütő alapjait. Összegyűjtött művei három kötetben jelentek meg ben. Ma nevét viseli a frekvencia (rezgésszám) mértékegysége (Hz), valamint egy német híradástechnikai intézet is.

7 Érdekesség: Hertz magyar tanítványa Lénárd Fülöp
volt, aki 1905-ben Nobel-díjat kapott, a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért .

8 Készítette: Simon József
Köszönöm a figyelmet. Készítette: Simon József


Letölteni ppt "Heinrich Rudolf Hertz."

Hasonló előadás


Google Hirdetések