Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

SZÉLESSÉGI BEJÁRÁS Pap Imre DVX468. A bejárás Meglátogatjuk az első csúcsot, majd ennek a csúcsnak az összes szomszédját. Aztán ezen szomszédok összes.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "SZÉLESSÉGI BEJÁRÁS Pap Imre DVX468. A bejárás Meglátogatjuk az első csúcsot, majd ennek a csúcsnak az összes szomszédját. Aztán ezen szomszédok összes."— Előadás másolata:

1 SZÉLESSÉGI BEJÁRÁS Pap Imre DVX468

2 A bejárás Meglátogatjuk az első csúcsot, majd ennek a csúcsnak az összes szomszédját. Aztán ezen szomszédok összes olyan szomszédját, ahol még nem jártunk, és így tovább. Berakjuk az épp meglátogatott csúcsot, hogy majd a megfelelő időben a szomszédaira is sort keríthessünk. Általános lépés: vesszük a sor elején levő x csúcsot, töröljük a sorból, meglátogatjuk azokat az y szomszédait, amelyeket eddig még nem láttunk, majd ezeket az y csúcsokat a sor végére tesszük.

3 Nyílt és zárt halmazok (Színezés) Fehér: ha még nem értünk el egy csúcsot. Minden ilyen csúcs – a kezdőcsúcsot leszámítva – ilyen Szürke: Amikor egy csúcsot elérünk és beillesztjük a sorba. Fekete: egy csúcsot kivettünk a sorból és elértük a szomszédjait

4 Műveletigény Él lista esetén: () = Θ() + Θ() = Θ( + ) Mátrix esetén: () = Θ() + Θ( ∙ ) = Θ( 2 )

5 Első lépés – Kezdő csúcs kiválasztása – H: 1 – Q: 1 1 23 456 78 9

6 2. lépés H: 1, 2, 3 Q: 2, 3 23 456 78 9 1

7 3. lépés H: 1, 2, 3, 4, 5 Q: 3, 4, 5 1 23 456 78 9

8 4. lépés H: 1, 2, 3, 4, 5, 6 Q: 4, 5, 6 1 23 456 78 9

9 5. lépés H: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 Q: 5, 6, 7 1 23 456 78 9

10 6. lépés H: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 Q: 6, 7 1 23 456 78 9

11 7. lépés H: 1, 2,3,4,5,6,7, 8 Q: 7, 8 1 23 456 78 9

12 8. lépés H: 1, 2, 3, 4,5,6,7,8, 9 Q: 8, 9 1 23 456 78 9

13 9. lépés H: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 Q: 9 1 23 456 78 9

14 10. lépés H: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 Q: 1 23 456 78 9 s=

15 11. lépés H: Q: 1 23 456 78 9

16 A kapott fa a bejárás után 1 32 456 78 9


Letölteni ppt "SZÉLESSÉGI BEJÁRÁS Pap Imre DVX468. A bejárás Meglátogatjuk az első csúcsot, majd ennek a csúcsnak az összes szomszédját. Aztán ezen szomszédok összes."

Hasonló előadás


Google Hirdetések