Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

3. CSOPORT. A Budapesti Szemle (1873–1944) az MTA támogatásával megjelenő tudományos és irodalmi folyóirat. Szerkesztette Gyulai Pál, majd 1910-től megszűnéséig.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "3. CSOPORT. A Budapesti Szemle (1873–1944) az MTA támogatásával megjelenő tudományos és irodalmi folyóirat. Szerkesztette Gyulai Pál, majd 1910-től megszűnéséig."— Előadás másolata:

1 3. CSOPORT

2 A Budapesti Szemle (1873–1944) az MTA támogatásával megjelenő tudományos és irodalmi folyóirat. Szerkesztette Gyulai Pál, majd 1910-től megszűnéséig Voinovich Géza. Megjelent kezdetben kéthavonta, 1879-től havonta füzetekben. Anyagának nagy részét áttekintve nyilvánvalóan kitűnik, hogy bár folyóiratnak indult, de nem lett az, hanem tanulmánykötet, nagyigényű és terjedelmes tanulmányok együttese. Erénye és gyengesége volt egyszerre ez a különös műfaji sajátosság. Erénye annyiból, hogy a műfaji- formai keretek lehetővé tették, hogy szerzői mintegy módszeresen áttekintsék a kortársi Európa politikai, társadalmi és kultúrpolitikai kérdései közül mindazt, amit idehaza időszerűnek éreztek.

3 http://antikva.hu/images/item_image/644/615352.jpg http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/1_szovegertes/modulleira sok/12._evfolyam/a_tipus/irodalom/tanuloi_munkafuzet/h- asze1202_szova_12-2_diak.pdf


Letölteni ppt "3. CSOPORT. A Budapesti Szemle (1873–1944) az MTA támogatásával megjelenő tudományos és irodalmi folyóirat. Szerkesztette Gyulai Pál, majd 1910-től megszűnéséig."

Hasonló előadás


Google Hirdetések