Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola"— Előadás másolata:

1 A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola
Eszter projektjének zárása

2 Sikerült elérni a célunkat?
Azt hiszem kijelenthetjük, végre hajtottuk a feladatot. Követve a terveinket, méréseket végeztünk,az adatokat pedig nemcsak összegyűjtöttük, de rendszereztük és fel is dolgoztuk, majd a prezentáció is elkészült. Ami pedig a témáinkat illeti, mind a savas esőt, a kén-dioxiddal kapcsolatos témaköröket a lehető legnagyobb részletességgel elemeztük.

3 Kik dolgoztak ezen a munkán?
A legfőbb irányító Kotlárné Bíró Ágnes tanárnő volt. A munkában még résztvevő csoport a környezetvédelmi-kémia szakkörösök voltak, tagjai es osztályos tanulók.

4 Miből állt a munkánk? Mikor kezdődött? Meddig tartott?
A munka december elején vette kezdetét, mikor pedig lehetőségünk adódott rá, összegyűjtöttünk az esőből egy minimális mennyiséget (így a kémia órák kezdetén többször is eltűnt egy szakkörös társunk az ablakon keresztül, hogy "egy kis esővel" a kezében térjen vissza) és lemértük annak pH értékét, és rendszereztük is.

5 Eközben a számítógépről, könyvekből és az internetről kerestünk újabb és újabb információkat. Utánanéztünk más térségek adatainak is és összevetettük az itt tapasztaltakkal, ugyanis Cegléden (utcáit koptatva, parkját kutatva) felmértük az itteni "helyzetet". A zuzmókat, mint a kén-dioxid indikátorait megkerestük az egyik parkban és ha már a kén-dioxidról volt szó, a kibocsátásáról szóló törvényt is felkutattuk.

6 A munka végeztével pedig prezentációt is készítettünk, hogy még látványosabbá váljon mindaz amit létrehoztunk. Most pedig, május végnapjain lettünk készen, sok energiát és időt felőrölve, de megelégedve és büszkén nézve arra, amit mi magunk csináltunk.A munka a környezetvédelmi-kémia szakkör keretein belül (általában pénteken délutánonként, sürgős esetekben plusz alkalmakkor) folyt.

7 Milyen témáink voltak? Egyik nagy témánk volt a savas eső. Ezt a kifejezést megmagyaráztuk, leírtuk mire lehet a jővőben számítani, a savas eső okozta gondokat, és hogy Magyarországon hogyan is állunk az ilyesfajta problémákkal. Valamint, hogyan lehetne ezeket ha nem is megoldani, de legalábbis csökkenteni. Kiegészítésképpen szó volt a savas hóról, más káros gázokról. A kén-dioxid témában magáról a kén-dioxid kibocsátásáról szóló rendeletet is megkerestük és zuzmókkal is foglalkoztunk.

8 Hol végeztük a munkát? A munka legfőkképen az iskola termeiben zajlott, néha a kémia teremben, olykor a gépteremben. De nem csak a négy fal között ültünk és kerestünk, hanem Cegléd utcáin és parkjaiban is körülnéztünk.

9 Hogyan hasznosítottuk más területeken is a munkánkat?
A kémia és egyéb órákon a témákhoz fűződően többször is bemutattuk mit is sikerült létrehoznunk. Az iskola honlapjára folyamatosan tettük fel az elkészült munkát és a végterméket, a prezentációt.

10 Készítették: Kotlárné Bíró Ágnes Bezzegh Viktória Kovács Júlia
Rizner Laura Balogh Tamás Hanti Antal Cegléd, Május 31.


Letölteni ppt "A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola"

Hasonló előadás


Google Hirdetések