Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa terv keretében valósul meg. Számítógép- architektúrák dr. Kovács György DE AVK GAIT.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa terv keretében valósul meg. Számítógép- architektúrák dr. Kovács György DE AVK GAIT."— Előadás másolata:

1 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa terv keretében valósul meg. Számítógép- architektúrák dr. Kovács György DE AVK GAIT

2 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa terv keretében valósul meg. 2 Számítógép- architektúrák Társzervezés

3 HEFOP 3.3.1–P /1.03 Társzervezés Mivel az aktuálisan nem futtatott programoknak nem kell a főtárban lenniük, így azokat és a hozzájuk tartozó állományokat tarthatjuk a háttértárolón is, és csak akkor töltjük majd be a központi memóriába ha szükség van rá. A főtár a számítástechnika eddigi története során mindig az egyik legszűkebb erőforrás volt, mivel az egyre komplexebb alkalmazások egyre nagyob méretű programokkal voltak megoldhatók, és a kezelt állományok mérete is egyre nőtt. A multiprogramozott, és a multitasking üzemmód elterjedését követően vált jellemzővé, hogy a számítógépen „egyidejűleg” több olyan nagy memória igényű programot kell futtatni, amelyek együttesen nem férnek be a főtárba. Az éppen nem használt programrészek és adatok háttértáron való elhelyezését indokolja az a tény is, hogy az egységnyi információtárolás költsége a háttértárakon töredéke a főtárhoz viszonyítva.

4 HEFOP 3.3.1–P /1.04 Virtuális tárkezelés Lényege az, hogy a processzor teljes címzési tartománya tulajdonképpen egy háttértároló-területet jelent. Ezen virtuális tárolónak csak egy része helyezkedik el az operatív tárolóban, ahonnan a felhasználó futtat. A felhasználó nem látja a szükséges háttértár–operatív tár átviteleket, ezért úgy látja, mintha a processzor teljes címzési tartománya rendelkezésére állna. Egy tárkezelő egység (MMU = Memory Management Unit) nyilvántartja, hogy az információ hol helyezkedik el, és a virtuális címet az operatív tároló fizikai címévé alakítja át, ha a keresett információ a tárolóban van. Ha a keresett információ nincs az operatív tárolóban, akkor a behozatalát kezdeményezi a háttértárolóról. Ezt az átvitelt az operációs rendszer virtuális tárkezelő része hajtja végre.

5 HEFOP 3.3.1–P /1.05 A virtuális memória Az operációs rendszer és a számítógép hardvere által nyújtott szolgáltatás: A futó program(ok) számára transzparens módon biztosítja, hogy a program végrehajtáskor az operatív memória fizikai korlátai észrevétlenek legyenek. Általában egy külső tárolóterület (merevlemez) igénybevételével valósul meg

6 HEFOP 3.3.1–P /1.06 A virtuális memória megvalósításának elve Jelöljünk ki a háttértárolón a főtár memóriakapacitásánál jóval nagyobb tárolóterületet úgy, hogy az egyidőben aktív programfolyamatokhoz tartozó programok és adatállományok ezen elférjenek. Nevezzük ezt látszólagos, azaz virtuális tárterületnek. A háttértárolón kijelölt virtuális tárolót osszuk fel blokkokra, melynek méretét a lokalitás elvének figyelembevételével határozzuk meg A virtuális tárolóban 1 bájtot virtuális címekkel lehet megcímezni, mely két alapvető részből áll: egyrészt megadjuk, hogy a keresett bájt a virtuális tár hányadik blokkjában található, továbbá azt, hogy az adott blokk kezdőcímétől számítva hányadik bájt (relatív cím)

7 HEFOP 3.3.1–P /1.07 Virtuális tár és a cache hasonlósága ill különbségei A cache és a főtár viszonya A különböző cache blokkok leggyakrabban azonos programokhoz tartoznak. A cache miss-t a hardver kezeli. A cache nagysága (elvileg) független a processzor címterétől. A cache kizárólagosan a tárkezelés céljaira szolgál, a programok nem „látják”. A főtár és a virtuális tár viszonya Egy programfolyamat „egyidejűleg” más programfolyamatokkal együtt fut, mindegyik folyamathoz önálló virtuális tárterület tartozik. Ha egy blokk nincs a főtárban (blokkhiba) akkor ezt az operációs rendszer kezeli. A címtartományt meghatározza a virtuális tár nagysága. A mágneslemezen a virtuális táron kívül más adatállományok is megtalálhatók.

8 HEFOP 3.3.1–P /1.08 A virtuális tárkezelés alapkérdései Mekkora legyen egy blokk mérete? Viszonylag nagy tárterület célszerű blokknak kijelölni, annak érdekében, hogy gyakran ne legyen szükség a blokk cseréjére, mivel ehhez relatíve hosszú beolvasási idő szükséges. Hova lehet egy blokkot beírni a főtárban? Tetszőleges helyre. Ha be kell másolni egy blokkot a főtárba, akkor melyik főtár-blokkot írhatjuk felül? Ezt az operációs rendszer dönti el algoritmussal, leggyakoribb LRU (Least Recently Used) stratégia alkalmazása, mely a processzor (programok) által legkevésbé használt blokk kiválasztását eredményezi. Ha megváltozik egy blokk a főtárban, mikor írjuk be a virtuális tárba? A write back eljárás alkalmazása a célszerű, azaz csak blokkcserénél aktualizáljuk a virtuális tárat, mert az aktualizálás jelentős időt igényel. A virtuális tárkezelésre jellemző adat az alig 0,00001 – 0,001%-os hibaarány (Miss-Rate), azaz ha a keresett adatot tartalmazó blokk nincs benn a főtárban

9 HEFOP 3.3.1–P /1.09 A programok a virtuális tárat úgy látják, mintha az a központi tár lenne. A virtuális címzéssel elvileg megcímezhető memóriaterületet virtuális címtartománynak nevezzük. Az elméletileg lehetséges virtuális címek összessége, a gyakorlatban használható virtuális címek mennyisége attól függ, hogy a háttértárolón mekkora területet jelölünk ki virtuális tárnak.

10 HEFOP 3.3.1–P /1.010 A virtuális cím leképezése fizikai címmé a processzornak a műveletvégrehajtás során a főtár valódi, címeire van szüksége, tehát a virtuális címeket át kell alakítani fizikai címekké. Ehhez két dolog szükséges: a blokkok háttértárolón található címét, a fizikai memóriába bemásolt blokkok sorszámát, a fizikai kezdőcímét stb. megfelelő táblázatokban nyilván kell tartani, egy olyan program vagy hardver egység, mely a memóriába bekerült blokkok adatait tartalmazó táblázatok alapján elvégzi a virtuális cím fizikai címmé történő átalakítását.

11 HEFOP 3.3.1–P /1.011 Az MMU A virtuális címek fizikai címmé történő leképezését az első virtuális tárkezelést alkalmazó számítógépekben még az operációs rendszer végezte. Ma már kizárólagosan az jellemző, hogy ezt a feladatot egy megfelelő címleképezési áramköröket tartalmazó hardver egység, az MMU (Memory Management Unit) végzi el.

12 HEFOP 3.3.1–P /1.012 Virtuális és fizikai címek viszonya

13 HEFOP 3.3.1–P /1.013 Virtuális és fizikai cím megfeleltetés

14 HEFOP 3.3.1–P /1.014 Az MMU működése Az MMU a címleképezés mellett azt is figyeli, hogy a végrehajtandó utasításban olyan virtuális cím van-e, mely olyan blokkra hivatkozik, mely még nem került be a főtárba. Amennyiben ilyet talál, akkor ez kivételt okoz, és az operációs rendszer megszakításkezelő rutinja meghatározza azt a főtárba már bemásolt blokkot, melyre várhatóan legkevésbé lesz szükség az következendőkben, és ez kiírásra kerül a háttértáron lévő virtuális tárba, helyére pedig bemásolásra kerül az a blokk, melynek adataira az aktuális utasítás végrehajtásához szükség van.

15 HEFOP 3.3.1–P /1.015 Szegmentálás Ha a virtuális tár olyan logikai blokkokból áll, melyeknek mérete nem rögzített, akkor ezeket a blokkokat szegmenseknek, a virtuális tárkezelésnek ezt a formáját pedig szegmentálásnak nevezzük. A szegmensek átlapolódóan is megadhatók, azaz ugyanaz az adat két különböző szegmensen belül is megcímezhető. Az átlapolódást a gyakorlatban legtöbbször úgy hasznosítják, hogy több programfolyamat közösen használ szegmenseket. A szegmentálásnál a logikai cím a szegmens sorszámát és a megcímzett bájtnak a szegmenskezdettől való relatív címét tartalmazza. A szegmens fizikai kezdőcímét a szegmenstáblázat tartalmazza, ebből a szegmens sorszáma – melyet szelektornak is neveznek – alapján lehet kikeresni a konkrét szegmens főtárbeli kezdőcímét fizikai cím = szegmens fizikai kezdőcíme + relatív cím

16 HEFOP 3.3.1–P /1.016 Szegmensek betöltési stratégiák első szabad helyre, azaz ebben az esetben a memória kezdetétől kezdve megvizsgálásra kerül, hogy hol van az első olyan szabad tárterület, melynek mérete lehetővé teszi a szegmens betöltését, következő szabad helyre, azaz utolsóként betöltött szegmenstől kezdve vizsgáljuk az első olyan szabad helyet, ahova a szegmens betölthető, az ún. „legjobb helyre”, azaz az összes olyan szabad tárterület közül, melyekben a betöltendő szegmens elfér, azt választjuk ki, melynél a betöltést követően a legkevesebb szabad tárterület marad, az ún. „legrosszabb” helyre, amikor az a cél, hogy a betöltést követően a szegmens mellett a lehető legtöbb tárterület maradjon szabadon.

17 HEFOP 3.3.1–P /1.017 Lapozás Ha a virtuális tár rögzített méretű nem átlapolható blokkokból áll, akkor ezeket lapoknak nevezzük, a virtuális tárkezelésnek ezt a formáját pedig lapozásnak. A főtár a lapmérettel megegyező nagyságú részekre van felosztva, ezeket lapkereteknek (frame) nevezik

18 HEFOP 3.3.1–P /1.018 Lapozás

19 HEFOP 3.3.1–P /1.019 Laptáblázatok

20 HEFOP 3.3.1–P /1.020 Címszámítás ha a lap nincs a főtárban

21 HEFOP 3.3.1–P /1.021 Lapkiosztási elvek Egyenletes elosztás: Legegyszerűbb eset, minden folyamat ugyanannyi kerettel gazdálkodhat. Arányos elosztás: a folyamatok virtuálismemória-igényeinek figyelembe vételével döntünk, egy folyamat minél nagyobb virtuálismemória-területet használ, annál több keretet kap. Prioritásos elosztás: magasabb rendű folyamat extra előnyökkel rendelkezik, tehát a hasonló igényű de alacsonyabb prioritású folyamatoknál több lapot kap, és az azonos fontosságú folyamatokat természetesen arányosan, vagy egyenletesen kezeli Lokális elosztásról beszélünk: ha a rendelkezésre álló lapok száma egy folyamat számára a futás során állandó, Globális lapkiosztási stratégia: az operációs rendszer úgy rendelkezik, hogy nem oszt ki minden lapot, csak a minimálisan szükségeseket, a fennmaradó szabad lapokból a folyamatok dinamikus igényeit elégíti ki. Előnye az, hogy rugalmasabb. Hátránya viszont, hogy vergődéshez (trashing) vezethet. Ez akkor áll elő ha egy folyamat bármely okból olyan kevés laphoz jut, hogy csaknem mindig laphibát okoz, fut ugyan, de futása akár tízezerszer is lassabb lehet, mint normális esetben.

22 HEFOP 3.3.1–P /1.022 Lapcsere stratégiák Az optimális stratégia (OPT): Azt a lapot kell lecserélni, amelyre a legkésőbb lesz szükség, hiszen így a bent maradó lapokkal a lehető legtovább ki tudjuk elégíteni a lapok iránti igényeket laphiba nélkül. A lapcserénél előre kell tudni, hogy a későbbiekben milyen sorrendben fogunk a lapokra hivatkozni, így ez a gyakorlatban megvalósíthatatlan

23 HEFOP 3.3.1–P /1.023 Előbb jött előbb megy (First In First Out – FIFO): Azt a lapot kell lecserélni, amely legrégebben van bent a memóriában. Ez viszonylag egyszerűen megvalósítható, hiszen nem kell hozzá más, mint egy egyszerű várakozási sor, amely olyan hosszú, ahány kerete az adott folyamatnak van. Ezt az új FIFO sort használjuk az adminisztrációhoz. Minden frissen behozott lap sorszáma bekerül a FIFO sor végére, ezáltal a sorban már bent lévő lapsorszámok eggyel előre lének és a sor másik végén „kipotyog” a legrégebbi lap sorszáma. A FIFO elv az operációs rendszer legfontosabb lapjait állandóan „kilapozza”, és ez sokszor nagyobb probléma, mint a kis hatékonysága.

24 HEFOP 3.3.1–P /1.024 Legrégebben használt (Last Recently Used – LRU): Azt a lapot kell lecserélni, amelyre legrégebben hivatkozott a folyamat. A rendszer hardver támogatást igényel, mert csak hardver megoldás képes arra, hogy elviselhető időveszteséggel minden egyes memóriahivatkozásnál módosítson egy, a lapok felhasználási sorrendjét tartalmazó, FIFO jellegű listát, vagy a laptábla erre szolgáló mezőjébe bejegyezze a hivatkozás időpontját és laphibánál ezek közül megkeresse a legkisebb értéket. A módszer tehát viszonylag kevés laphibát eredményez, de cserébe az adminisztrációs terhek szinte elviselhetetlenül növekedtek.

25 HEFOP 3.3.1–P /1.025 Második esély (Second Chance – SC): Az eljárás FIFO elven alapul egy kis kiegészítéssel. Minden laphoz – a laptáblába - elhelyezünk egy ún. „hivatkozás” bitet, amelyet, ha a lapot használjuk, automatikusan 1-esbe állítunk. Laphiba esetén megkeressük azt a lapot, amely a FIFO sor elején áll. Ha ennek a lapnak a hivatkozás bitje 1, akkor mégse őt válasszuk, hanem betesszük a FIFO végébe, de 0-s hivatkozási bittel. Ha a FIFO elejére olyan lap kerül, melynek hivatkozási bitje 0, akkor lecseréljük.

26 HEFOP 3.3.1–P /1.026 Mostanában nem használt (NUR) lapok cseréjét javasolja az LRU módszer enyhített, könnyebben megvalósítható változata. A mostanában kifejezés azt takarja, hogy az előző lapcsere óta használták vagy nem használták a kérdéses lapot. E módszernél általában a nullás jelzőbitű lapokból véletlenszerűen választanak.


Letölteni ppt "A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa terv keretében valósul meg. Számítógép- architektúrák dr. Kovács György DE AVK GAIT."

Hasonló előadás


Google Hirdetések