Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Albert Einstein és a gravitáció.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Albert Einstein és a gravitáció."— Előadás másolata:

1 Albert Einstein és a gravitáció

2 1916-ban megjelenítette a második, általános relativitáselméletét
Tömegvonzás jelenségére más elméleti leírást adott. Az elmélet szerint tömegvonzási erő nem létezik, így az azt közvetítő részecskét sem kell keresnünk.

3 Bemutatása A tér eme torzulása rajzon, maketten két dimenzióban úgy ábrázolható, hogy egy feszes gumilepedőre vagy gumihálóra rátesznek egy súlyos golyót. A golyó felé haladva az egyre meredekebbé váló felület érzékelteti a tér görbületének, és az ezzel ábrázolt gravitációnak az erősödését.

4 Igazolása A gödör-modell igazodik a Kepler-törvényekhez is, vagyis ha egy kisebb sebességű bolygót is elindítunk ebben a gödörben kisebb sugarú körpályán, akkor ez a bolygó gyorsabban fog keringeni, ahogy az a naprendszer esetében is ismert. A modell matematikai eszközökkel is vizsgálható. Így kiderül, hogy a modell nincs ellentmondásban a newtoni elmélettel, hanem csak egy másik magyarázatot kínál a megfigyelt tömegvonzási jelenségekre.

5 Kísérletek Ezt az ingát Eötvös Loránd többféle módon is továbbfejlesztette. Ezekkel a műszerekkel nagy pontosságig sikerült igazolni a tehetetlen és gravitációs tömeg egyenértékűségét, amely az egyik alapaxiómája az általános relativitáselméletek is. Az Eötvös-inga egy másik változata pedig alkalmas arra, hogy a földfelszín alatti kőzet összetételéről, az ott rejlő, bányászati szempontból értékes anyagtömegek elhelyezkedéséről tehessenek már kielégítő pontosságú becsléseket, kihasználva, hogy a különböző sűrűségű, egyenetlenül elhelyezkedő ásványrétegek, olajlelőhelyek eltérő tömegvonzása kis mértékű aszimmetriát okoz a felszínen az ingára ható gravitációs erőkben.

6

7


Letölteni ppt "Albert Einstein és a gravitáció."

Hasonló előadás


Google Hirdetések