Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A tudományos leírás lehetőségei és korlátai Nézőpontok 1sz 1 sz. versus 1sz.3.sz.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A tudományos leírás lehetőségei és korlátai Nézőpontok 1sz 1 sz. versus 1sz.3.sz."— Előadás másolata:

1 A tudományos leírás lehetőségei és korlátai Nézőpontok 1sz 1 sz. versus 1sz.3.sz

2 A tudományos leírhatósággal kapcsolatban több szerzőnél (welmans, [1991]; flanagan, [1994]; Nagel, ([1974]) megjelenik a perspektíva kérdése. Az öntudat megértése az elmefilózófia és a megismeréstudomány központi problémája. Míg az öntudatról egyes szám első személyű introspektív tapasztalatunk van.  ez mindenki számára adott addig a tudományos leírás számára csak az egyes szám harmadik személy megközelítésében érhetők el a tudatos élmények. Ezt a kettőséget már descares ([1994]) is észlelte és fogalmazta meg A filozófia ezt azóta a másik elme problémájaként tartja számon. Ez annyit jelent, az eredeti descartesi felfogást értelmezve, hogy csak saját elménk létezésében lehetünk teljesen biztosak. Mások tudatos állapotainak feltételezéséig csak következtetéseken keresztül juthatunk el és a tőlünk különböző tudatok létezésének igazolására nincs több elméleti garanciánk, mint bármely a józan ésszel megegyező ontológiai tétel igazolásának ismeretelméleti hitelessége.

3 Napjaink pszichológiai irányzatai között jelentős szerepet kap a nisbett és wilson ([1977]) szerzőpáros által képviselt antiintrospektivista megközelítés. A szerzők alapjaiban támadják descartes álláspontját az öntudat transzparenciájával kapcsolatban. Szerintük tudatállapotaink korántsem olyan egyszerűen elérhetők, mint ahogy azt mi magunk is feltételezzük. A tudatos információfeldolgozó folyamatainkról alig van vagy szinte semmi tudásunk nincs. Egyszerűen csak a tudatos információfeldolgozó folyamataink végeredményeit, produktumait követhetjük figyelemmel, ragadhatjuk meg. Az nem világos az elme számára, hogy miként jutott el bizonyos problémák megoldásáig csak a végeredménnyel szembesülünk és mindig találunk olyan a kultúránkban foglalt explicit vagy kevésbé nyíltan működő magyarázóelveket, amelyekre támaszkodva megmagyarázhatjuk, hogy mi okozza viselkedésünket vagy egyes tudatállapotainkat. A szerzők szerint tehát saját tudatállapotainkhoz sok esetben nincs közvetlenebb hozzáférhetőségünk mint egy tőlünk független külső megfigyelőnek, aki ismeri a minket ért ingereket és a rá adott válaszainkat. nisbett és wilson ([1977]) elmélete nemcsak szkeptikus, hanem egy kissé behaviorisztikus álláspontot foglal el a tudatállapotaink hozzáférhetőségével kapcsolatban.

4 nem cél, sem az hogy az öntudat értelmezésével kapcsolatban a szolipszizmus zsákutcájába vezessem az érvelést, illetve, hogy az ellen érveket hozzak fel, sempedig hogy az introspekció jelentőségét vitassam. Most a saját és a másik elme problémáját, a tudományos leírhatóság és az ehhez kapcsolódó elsőszemélyű és harmadik személyű perspektíva közötti különbözőségek feltárásának szempontjából elemezzük. A perspektíva kérdése ráadásul nemcsak a másik tudattal, hanem a saját tudat leírásával is együttjáró probléma. A két perspektíva elkülönítése több szempontból is fontos: Az epifenomenalista álláspontot elfoglalva az egyes szám harmadik személy nézőpontjába helyezkedve az öntudat kauzális hatékonysága kérdésessé tehető sőt tagadható is, de ha az egyes személyű perspektívát helyezzük előtérbe akkor az epifenomenalizmus álláspontja tarthatatlan welmans ([1991]) szerint. Azt éljük át, hogy öntudatunk központi szerepet tölt be a világról szerzett információink szervezésében, cselekvéseink megtervezésében és kivitelezésében, testünk mozgatása akarati aktusaink függvénye. A traumatikus események gyakran idéznek elő pszichoszomatikus hatásokat. A tudomány ugyanakkor az egyes szám harmadik személyű leírást használja.

5 Ezzel kapcsolatban már hivatkoztam nagel ([1974]) cikkére, amelyben amellett érvel, hogy akármilyen pontos leírást is adunk egy adott organizmusról, pl. egy denevérről annak felépítéséről fiziológiai sajátosságairól, mégsem tudhatunk meg semmit annak belső szubjektív állapotairól, mert ez a tudás inherensen hozzátartozik az egyes szám első személyű perspektívához. welmans ([1991]) amellett érvel, hogy a mentális aktivitásunkra vonatkozó tudás jelentős része áttranszformálható egyes szám első személyű nézőpontból a harmadik személyű nézőpontba az olyan modern tudományos képalkotó eljárásokkal mint a pet vagy a mri. Bár azt ő sem vitatja, hogy az eseményeket a két nézőpontból szemlélve eltérő eredményekhez jutunk. Pl.: míg a harmadik személyű leírás megengedi az öntudat epifenomenális felfogását, addig ez a felfogás hamis az első személy perspektívájából. Mégis mindkét perspektívát hiteles információforrásnak tekinti. És szerinte a komplex tudományos elméletekben mindkét perspektívával számolni kell, azok egymás kölcsönös kiegészítői

6 A két szemléletben nyert információk nem redukálhatók egymásra. A tudományos elméletalkotás szempontjából sem mindig preferált a harmadik személyű nézőpont sokszor az első személy perspektívájából nyert adatoknak pl. fájdalom, érzékletek, gondolatok, érzések, vágyak sokkal informatívabbak mint a harmadik személy nézőpontjából nyert információk. welman ([1991]) állásfoglalását értelmezve arra a következtetésre juthatunk, hogy bizonyos információk áttranszformálhatók egyik nézőpontból a másikba (így pl. Cselekvések átélése és az azokat kísérő agyi aktivitásmintázatok), míg más információk nem (pl. Azok amelyek alapján azt érezzük, hogy a tudatunknak kauzális hatóereje van ez a tétel pedig központi  a welmani epifenomenalizmus szempontjából). A perspektívák információinak áttranszformálásáról kialakított álláspont lényeges a modellálhatóság kérdésének megválaszolásában.

7 nagel ([1974]) azzal indokolja nézetét, mely szerint nem lehet gondolkodó, önreflexív MI-t létrehozni, hogy a szubjektív nézőpont az alanytól elidegeníthetetlen és a tudományos leírás számára megközelíthetetlen és ez a szubjektivitás az öntudat olyan esszenciális sajátossága, amelyet sem leírni sem pedig „mesterséges úton” előállítani nem tudunk. Ebből a szempontból egy gyengébb álláspont az, amelyet welman ([1991]) képvisel amint már említettem, hogy a két perspektíva információinak egy része áttranszformálható más részük pedig nem. Ez arra enged következtetni, hogy az információfeldolgozásnak azokat a folyamatait modellezhetjük, amelyek leírhatók vagy áttranszformálhatók a harmadik nézőpontba és azokat a folyamatokat nem modellezhetjük, amelyek csak az első személy perspektívájából közelíthetők meg, mert ugyan egy komplex elméletben szerinte mind a két perspektíva helyet kell, hogy kapjon, mégpedig komplementer módon a modellezés lehetősége, azonban csak azokra a folyamatokra vonatkozik, amelyek a harmadik személy nézőpontjából leírhatók, mert csak ezekhez a jelenségekhez férhet hozzá a tudomány. Így tehát, az öntudat modellezése kétségessé válik és az is, hogy a megismerés tudomány milyen határok között használhatja az ember-gép analógiát valamint az is, hogy ez az analógia mekkora magyarázóerővel bírhat.

8 nagel ([1974]) érvelése két dologra hívja fel a figyelmünket: az egyik, hogy a szubjektív érzetminőségek nem ragadhatók meg a harmadik személyű megfigyelő nézőpontjából. Ez a nézet a szubjektív érzetminőségekre, a qualia érvre támaszkodik: „ezek atomisztikusak, egymással kapcsolatban nem állók, szavakkal kifejezhetetlenek és rögzítetten csak az egyes szám nézőpontjából megközelíthetők. Ez a kiterjesztett lista az ami miatt a qualia fogalma problematikus. Ezek a tulajdonságok helyezik a qualiát azon dolgok osztályába amelyekről semmit sem mondhatunk a harmadik személy nézőpontjából.”[1] A másik következménye a nageli érvelésnek, hogy ha elfogadjuk a két nézőpont áthatolhatatlanságára vonatkozó következtetését, akkor nemcsak az öntudat modellálhatatlanságát kell elfogadnunk és az ember-gép analógia néhány jól körülhatárolt feladatterületen túli (pl: fordítóprogramok) érvényességét kell feladnunk valamint ezzel együtt a kognitív tudomány egyik alaptörekvését, hanem az MI kutatás további programjából eliminálniuk kell az öntudat problémáját. nagel ([1974]) szerint ugyanis az nemcsak, hogy nem modellálható, de a jelenleg már megvalósított MI rendszerek belső állapotairól sem lehet semmiféle információnk. [1] flanagan, [1994, 61.].[1]

9 Vagyis, akár azt is feltételezhetjük, hogy a tudatosulás valamely fokát, már ezek a rendszerek is elérhették. Ezt a hipotézist sem cáfolni sem megerősíteni nem tudjuk. Ennek az érvelésnek a test-lélek problémára és a fizikalizmus egészére nézve is erős kihatásai vannak: „ ezek a tények közvetlen hatással vannak a test-lélek problémára. Ha a tapasztalat tényei- a tények, az organizmus tapasztalásáról csak egy pontból érhetők el, akkor az egy misztérium, hogy miként tárhatók fel a tapasztalás igaz jellemzői az organizmus műveleteiben.” (nagel, [1974, 172.]) „A fizikalizmus egy olyan pozíció, amelyet nem érthetünk, mert fogalmunk sincs arról, hogy az miképpen igazolható” (nagel, [1974, 176.]). Ezt a nézőpontot flanagan ([1994, 90.]) igazolt agnoszticizmusnak nevezi. Az egyes szám nézőpontjának elérhetetlenségének feloldásában látja a nageli érv cáfolását és az agnoszticizmus feloldását.

10 Véleménye szerint valóban nem férhetünk hozzá a másik személy saját élményeihez azok mindig inherensen hozzá fognak tartozni, de kommunikáció és empátia révén megközelíthetjük ezt a nézőpontot. A tapasztalataink megosztása ezt lehetővé teszi számunkra. (flanagan, [1994, 107.]). Ez az érvelés szerintem kevésbé következetes mint nagelé ([1974]) és nem oldja fel az MI rendszerek belső állapotainak megközelíthetetlenségére vonatkozó következtetést sem, de a másik elmék elérhetőségével kapcsolatban a józan esszéhez és a mindennapi intuíciónkhoz közelebbi álláspontot foglal el. Az egyes és a harmadik személy perspektívájának különbségét gestalt illúziókkal illusztrálja (necker- kocka és az arc-váza) és welmanéhoz ([1991]) hasonló az álláspontja a perspektíva probléma megítélésében  ő kompatibilisnek, egymás kiegészítőinek tartja a két leírást ,.flanagan ([1994, 117.]) pedig úgy gondolja, hogy a két leírás egymást kiegészítő aspektusait adják ugyanannak a tárgynak. A két aspektus leírása egymásra nem redukálható és a tárgy egészét csak akkor kaphatjuk meg ha mind a két aspektusból történő leírással rendelkezünk.

11 Ezzel a megoldással egyben cáfolni igyekszik a mcginn ([1989]) által képviselt noumenális naturalizmust is, mely szerint öntudatunk olyan belső rejtett struktúrával rendelkezik, amely nem térképezhető fel tudományos leírással. Nem ismerhetjük meg hogyan kapcsolódnak öntudatunk különböző mentális állapotai agyunk állapotaihoz, mindamellett hogy ez a kapcsolat nem dualista jellegű. A már leírt két különböző perspektíva között nem találhatók párhuzamok nincs a kezünkben olyan módszer amely a két különböző perspektívából nyert információkat egymáshoz rendelhetné. Azt egyáltalán nem tudhatjuk, hogy mentális állapotaink miként vannak összeköttetésben agyi állapotainkkal sőt abban sem lehetünk biztosak, hogy, mentális állapotainknak megfeleltethetők egyáltalán agyi állapotok

12 „A nézet, amelynek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni... a következő: az öntudat sajátossága magában (vagy a specifikus mentális állapotok) nem az agy érzékelhető vagy megfigyelhető sajátosságai. Beletekinthetsz az öntudatos élő agyba, a sajátodéba vagy bárki máséba és a példázott sajátosságok széles választékát láthatod  ezek alakját, színét textúráját, stb.  de nem láthatod azt amit az alany tapasztal a mentális állapotot magában... Nem láthatod a mentális állapotot agyi állapotként. Más szavakkal: az öntudat noumenális tekintettel az agy észlelésére.” (mcginn, [1989, ]).[1] A noumenális naturalista megközelítés tagadja, hogy elménk megismerhető lenne. [1] Kiemelte: flanagan, [1994, 110.].[1]

13 flanagan ([1994]) a gestalt illúziókkal illusztrált magyarázatában, azáltal, hogy a két nézőpont egyesítése mellett foglal állást, megerősíti a meggyőződésünket abban, hogy mivel ugyanazon egy tárgy két aspektusáról van szó, ezért a „belülről észlelt” és a kívülről megfigyelt leírások eredményei egymással párosíthatók. Így nem szükséges mentális állapotainkat egyben agyi állapotként is tapasztalni, mert ha mentális állapotainkat a megfelelő harmadik személy perspektívában megfigyelt eredményeinkhez kapcsoljuk akkor garanciát kapunk az elmeállapotok és az agyi állapotok közötti kapcsolat igazolására, hiszen „ugyanarról” a tárgyról szereztük tapasztalatainkat.

14 A két perspektíva kezelésében flanagan ([1994, 11.]) feltétlenül szükségesnek tartja, hogy elfogadjuk az általa képviselt konstruktív naturalizmus álláspontját és, hogy a naturalista metódusnak nevezett módszert kövessük az öntudat problémájának kezelésében. Mert, ha más utat követünk akkor fennáll a veszélye annak, hogy az öntudat jelenségeinek magyarázata helyett az agnoszticizmus zsákutcájába futunk és nem tudunk meg semmi közelebbit magáról a jelenségről vagy annak lehetséges funkcióiról. Szerinte a modern tudomány eszköztárát és a kognitív pszichológia kísérleti eredményeit felhasználva bízva a tudomány további fejlődésében egyre jobban fel tudjuk térképezni az öntudat jelenségeit és kapcsolódását a testhez. Ez az optimista hozzáállás azt is sugallja, hogy a test-lélek problémára is előbb-utóbb megoldást talál a modern tudomány eszköztárát is felhasználó kísérleteket kiértékelő elmefilozófia. Ez csak úgy érhető el, ha a naturalista módszert követve harmóniába hozzuk az elsőszemélyű perspektívából kiinduló, illetve a két perspektíva áthidalására alkalmas fenomenológiai leírást a kognitív pszichológia kísérleti módszereivel és a neuropszichológia tudományos eredményeivel. A három módszer közötti egyensúlyra kell törekednünk különben vagy a szubjektív vagy az objektív leírás kerülhet túlsúlyba aminek következtében az öntudat komplexitásának leírhatósága veszélybe kerül.

15 Ha például a curchland[1] házaspár programadó eliminativista cikket követjük, amelyben a biológiai leírás olyannyira központi és mindent magába olvasztó szerepet kap, hogy még annak utópisztikus lehetőségét is felvázolják, hogy akár a most érvényben lévő köznapi nyelvhasználatot is  amely a népi pszichológia szerintük elavult terminusaival terhes  felválthatja egy új tudományos köznapi nyelv. Ekkor nemcsak az eddig oly jól bevált népi pszichológia nyelvétől kell megválnunk, de nagel (  1974]) kritikájával is szembe kell néznünk (ha az első személy nézőpontját kihagyjuk az elméleti számvetésből  vagyis nem küzdünk meg nagel agnoszticizmusával , akkor az öntudat naturalisztikus magyarázatára vagy levezetésére nem tarthatunk igényt.) [1] churcland and churchland [1981].[1]

16 A másik oldalt követve (első személy nézőpontjából kiinduló fenomenológiai leírás) egy tisztán elméleti fenomenológiához érkezünk amelynek kidolgozását már husserl ([1972]) elvégezte és a tudomány valamint a pszichológia megalapozását adhatja ugyan, de az öntudathoz kapcsolódó empirikus vizsgálatokhoz nem tesz hozzá semmit sem. flanagan ([1994]) ezért tartja fontosnak, hogy az öntudat vizsgálatánál a három tudományág a kognitív pszichológia, idegtudományok és a fenomenológia a megfelelő egyensúlyban és hangsúllyal kapjanak szerepet. A konstruktív naturalizmusnak két fő tétele szerint az agy és az elme azonos dolog és a közöttük lévő kapcsolat megismerhető.

17 Az elme oldaláról a megismerésben a fenomenológia kapja a vezető szerepet, míg az agy felderítése a neurológiára tartozik, és a kognitív pszichológia feladata, hogy a másik két területen nyert eredményeket felhasználva képet adjon arról, hogy az öntudat milyen belső modellekkel dolgozik. A flanagani konstruktív naturalizmus, amely a leírás két perspektívája között is igyekszik hidat verni. Arra az alapfeltevésre építi módszertanát, hogy a tudatunknak metafizikai alapanyaga van, amely első személyben szubjektív élmények formájában jelenik meg, harmadik személyben pedig a tudományos leírás által megragadható, a három általa felsorolt módszer eredményeinek komparatív összehasonlításától pedig azt az eredményt várhatjuk, hogy a test-lélek probléma egyszerű megoldást nyer a pszichofizika törvényeinek felderítésével.

18 Szuperveniencia davidson ([1970]) a ráépülés elvével jellemzi, amelyet a legrövidebben úgy foglalhatjuk össze, hogy a mentális tulajdonságok valamilyen értelemben a fizikai tulajdonságok függvényei vagy azokra épülnek rá. Az eddigiekből kiderült, hogy a mentális és a fizikai világ eseményei közötti kapcsolatot nem tagadja davidson álláspontjában azonban egy nem reduktív materializmust képvisel, amely összeegyeztethető flanagan ([1994]) nézőpontjával is és megvéd minket a legerősebben churchland ([1981]) által képviselt eliminativizmustól. Ugyanakkor egy olyan következetesen levezetett monizmust biztosít, amely nem zárja ki, sőt megköveteli a mentális események fizikaira való visszavezetését. davidson ezzel kapcsolatos bizonyítását martin davis a következésképpen ragadja meg

19 „Az em mentális esemény az ef fizikai esemény oka vagy okozata lehet; tegyük fel, hogy az oka vagyis em okozza ef-et. davidson felhoz egy elvet („az okság nomológikus jellegének elvét”), mely szerint az oksági kapcsolat mint az em és az ef közötti kapcsolat  mindegyik esetének egy szigorú törvény alá kell esnie. Ezen elv szerint az em-nek valamilyen G tulajdonsággal kell rendelkeznie, és az ef-nek valamilyen H tulajdonsággal, mégpedig olymódon, hogy a G eseményeket egy szigorú törvény kapcsolja össze a H eseményekkel. Ha a G az em mentális esemény mentális tulajdonsága lenne, akkor pszichofizikai törvénnyel lenne dolgunk. Az érvelés első lépése szerint azonban nincsenek pszichofizikai törvények; s általánosan elfogadott, hogy szigorú törvényeket csak a fizikában találunk. A szigorú törvénynek tehát fizikai törvénynek kell lennie és mind a G mind a H tulajdonságnak fizikai tulajdonságnak kell lennie. Ekkor viszont em-ről mivel tulajdonságai fizikaiak, kiderül, hogy fizikai esemény. Mivel em-nek nem volt semmi különlegessége, kivéve, hogy oksági viszonyban állt egy fizikai eseménnyel az ezt a feltételt kielégítő összes mentális esemény egyben fizikai esemény is. S mivel elég nehéz elképzelni, hogy egy adott mentális esemény teljesen el van szigetelve minden fizikai eseménytől, elég kézenfekvő, hogy minden mentális esemény fizikai esemény.” (davies [1997, 294.]).

20 Ez alapján beláthatjuk, hogy davidson ([1970]) a ráépülés tézist kellőképpen megalapozza, érvelésében nem tagadja a mentális és a fizikai események közötti kapcsolatot, sőt ezeknek a kapcsolatoknak a leírhatóságát sem teszi kérdésessé csak annyit állít, hogy a test-lélek kapcsolatát leíró pszichofizika nem adhat olyan nomológikus jellegű törvényeken alapuló leírást, mint amire a fizika képes. Két ponton vált szükségessé, hogy megindokoljam davidson álláspontja miként illeszkedik, a vázolt gondolatmenethez. Először is szükségessé vált az értelmezése annak a meghetősen provokatívnak tűnő davidsoni kijelentésnek, hogy nincsenek pszichológiai törvények.


Letölteni ppt "A tudományos leírás lehetőségei és korlátai Nézőpontok 1sz 1 sz. versus 1sz.3.sz."

Hasonló előadás


Google Hirdetések