Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

HAJDÚDOROG RÉGÉSZETI LELETEK TANÚSÁGA SZERINT MÁR A RÉZKORBAN IS LAKOTT HELY VOLT. ERRE UTAL A VÁROS HATÁRÁBAN TALÁLT RÉZBALTA, AMI KR.E. 2300-2000.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "HAJDÚDOROG RÉGÉSZETI LELETEK TANÚSÁGA SZERINT MÁR A RÉZKORBAN IS LAKOTT HELY VOLT. ERRE UTAL A VÁROS HATÁRÁBAN TALÁLT RÉZBALTA, AMI KR.E. 2300-2000."— Előadás másolata:

1

2

3 HAJDÚDOROG RÉGÉSZETI LELETEK TANÚSÁGA SZERINT MÁR A RÉZKORBAN IS LAKOTT HELY VOLT. ERRE UTAL A VÁROS HATÁRÁBAN TALÁLT RÉZBALTA, AMI KR.E. 2300-2000. KÖRŰL KÉSZŰLT. DOROG ELSŐ OKLEVELES EMLÍTÉSE 1301-BŐL SZÁRMAZIK. A FALU A TATÁRJÁRÁS ALATT ELPUSZTULT. 1430-BAN A TELEPÜLÉST DOROGEGYHÁZA NÉVEN EMLÍTIK. JELENTŐS TÖRTÉNELMI DÁTUM A TELEPÜLÉS ÉLETÉBEN 1605. A BOCSKAI SZABADSÁGHARC. BOCSKAI ISTVÁN FEJEDELEMMÉ VÁLASZTÁSA UTÁN A HAJDÚKNAK NEMESI CÍMET ADOMÁNYOZOTT, EGYÚTTAL BÍZTOSÍTOTTA LETELEPEDÉSÜKET. ÍRÁSOS ADATOK SZERINT AZ ÚJABB TELEPÜLÉS MÁR A MAI HELYÉN VOLT, DE A TÖRÖK HÁBORÚK IDEJÉN ELPUSZTULT. DOROG 1639-BEN MEZŐVÁROSI CÍMET KAPOTT, DE 1886-BAN LEMONDOTT VÁROSI RANGJÁRÓL ÉS KÖZSÉG, MAJD NAGYKÖZSÉG LETT. AZ IGAZGATÁSI SZERVEZETEK KÖLTSÉGEINEK MAGAS VOLTA MIATT NEM MARADHATOTT KIVÁLTSÁGOS VÁROS. VÁROSI RANGJÁT ISMÉT 1989. MÁRCIUS 1.ÉN NYERTE VISSZA. A VÁROSNAK JELENLEG 8877 ÁLLANDÓ LAKOS VAN.

4 VÁROSHÁZA

5 RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

6 GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM

7 KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM

8 TÓTH KÚRIA

9 TÁJHÁZ

10 ERŐDFAL

11 BOCSKAI LOVASSZOBRA

12 CSONTOSKERT

13 HAJDÚK KÚTJA

14 RÓMAI ZARÁNDOKLAT SZOBRA

15 DEBEJE HALOM

16 ZAJGATÓ

17 KÉSZÍTETTE: Szentiványi Gábor V É G E MADE IN HUNGARY


Letölteni ppt "HAJDÚDOROG RÉGÉSZETI LELETEK TANÚSÁGA SZERINT MÁR A RÉZKORBAN IS LAKOTT HELY VOLT. ERRE UTAL A VÁROS HATÁRÁBAN TALÁLT RÉZBALTA, AMI KR.E. 2300-2000."

Hasonló előadás


Google Hirdetések