Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – D.Z.Nektár LNP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – D.Z.Nektár LNP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory."— Előadás másolata:

1 Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – D.Z.Nektár LNP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad. Összefogással a dél-zempléni örökség fenntartható fejlődéséért!

2 1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

3 2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis D.Z.Nektár LNP Kft. – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Közszféra szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 0 A térségben összesen 23 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 48%-a, 11 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 14 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb infrastruktúra mozgatórugó- csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 4 db fő fejlesztési prioritás és 37 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) D.Z.Nektár LNP Kft. területe 30 települést foglal magába, melyek közül 1 város. A térség lakossága 49,898 fő, a városokban élő lakosok száma 4,292 fő

4 3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Közszféra szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 49,898 30 1 Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Közszféra Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Tiszalúc 5,643 fő 4,292 fő 4,056 fő 3,228 fő Tokaj Taktaharkány Tarcal Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok 5 4 0 1 Fő fejlesztési prioritások száma 4 Fejlesztési intézkedések száma 37 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 23 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 14 D.Z.Nektár LNP Kft. – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

5 4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,952,000 EUR – a Falumegújítás és -fejlesztés jogcímhez lett rendelve D.Z.Nektár LNP Kft. – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neveHPME-k száma (db)Allokált forrás (EUR) ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪4▪4▪1,257,576 ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése▪2▪2▪1,280,000 ▪Falumegújítás és -fejlesztés▪4▪4▪1,952,000 ▪A kulturális örökség megőrzése▪1▪1▪120,000 ▪Leader közösségi fejlesztés▪7▪7▪933,073 ▪Leader vállalkozás fejlesztés▪4▪4▪560,000 ▪Leader képzés▪1▪1▪20,000 ▪Leader rendezvény▪1▪1▪80,000 ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések▪1▪1▪40,000 ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések▪1▪1▪160,000 ▪Leader komplex projekt ▪Leader tervek, tanulmányok▪2▪2▪80,000

6 5 D.Z.Nektár LNP Kft. - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪A legfontosabb probléma a térségben a magas munkanélküliségi mutató mellett, az elöregedéssel és elvándorlással csökkenő lélekszám, s azon belül is a szakképzetlen, akkut szegénységben élő társadalmi rétegek növekedésével járó szociális válsághelyzet mélyülése. Hiányoznak a nagy foglalkoztatók, a kis- és mikro vállalkozások tőkehiányosak, vállalkozási intenzitásuk alacsony. A megnövekedett forgalom hatására leromlott, és korszerűtlen a közúthálózat. A kulturált életminőséghez szükséges szolgáltatások többnyire hiányoznak, vagy elavultak. ▪A természeti, kulturális, történelmi örökségünk ökotudatos megőrzésével, komplex célturisztikai szolgáltatások, infrastrukturális fejlesztések valósíthatók meg. Az így megerősödő idegenforgalmi ágazat, a Tokaji világhírnév vonzerejére építve, egységes marketinggel a szolgáltatások hálózatba rendeződésével nagyban kiaknázhatják a bel- és külföldi turizmus adta lehetőségeket a térségben. A vállalkozások fejlesztésével, a tájjellegű mezőgazdasági művelés és az erre épülő feldolgozó ipar támogatásával, a települési életminőség javító szolgáltatások ösztönzésével és a vállalkozás barát környezet kialakításával munkahelyek teremthetők.

7 6 Célunk a dél-zempléni örökség ökotudatos megtartása, művelése mellett, munkahelyek létesítése, a gazdaság élénkítése, a belső és külső piacok erősítése, a vidéki élet minőségének javulása érdekében. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis D.Z.Nektár LNP Kft. – A stratégia alapvető célja

8 7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

9 8 A Dél-Zempléni Nektár LEADER Helyi Közösség az Észak –Magyarországi régióban, B-A-Z megyében van, az Abaúj-Hegyközi, a Szerencsi és Tokaji kistérségeket érinti. A Helyi Közösség harminc településből áll, tagjai a Tokaji kistérség teljes egészében, a Szerencsi kistérség –Szerencs város kivételével- ugyancsak teljes egészében, és az Abaúj-Hegyközi kistérség két települése (Sima, Baskó). A helyi közösség három kistájat foglal magába: a síkvidéki jellegű Taktaközt, a dombvidéki Harangod térségét, és Tokaj-Hegyalját. Mindhárom területre egységesen jellemző, hogy kevésbé iparosodott, döntően mezőgazdasági jellegű. Tokaj-Hegyalján, amely a legnagyobb részét fedi le a helyi közösség célterületének, a több száz éves hagyományokkal rendelkező szőlőművelés és borászat a meghatározó tevékenység. Ezt az értéket az UNESCO – kultúrtáj kategóriában – Világörökségi címmel ismerte el 2002-ben. A ’90-es évektől kezdve, a szőlészeti és borászati tevékenység fejlődésnek indult és folyamatosan egészült ki az ehhez kapcsolódó idegenforgalmi szolgáltatásokkal A Szerencsi kistérségben, Szerencs város ipari hagyományihoz kapcsolódva jellemző a beszállítói körök működése. A Taktaközben –’90-es évek előtti időkkel szemben- az országos tendenciákhoz hasonlóan, az állattenyésztés fokozatosan háttérbe szorult a növénytermelés javára. A térségre általánosan jellemző az alacsony számú, tőkehiányos vállalkozás; a kismértékű vállalkozási aktivitás. A mikro- és kisvállalkozásokban kevés a foglalkoztatottak száma. A térség munkanélküliségi rátája a legtöbb érintett településen meghaladja mind az országos, mind a megyei átlagot.Mindemellett az országos átlagnál alacsonyabb bérszínvonal jellemző. A Taktaközben jelentős az iskolázatlanabb, szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű lakosság aránya, akik jellemzően roma származásúak. A Helyi Közösség területét döntően aprófalvas települési hálózat és fogyó népesség jellemzi. Ennek két fő oka a lakosság elöregedő korszerkezete és a fiatalokra jellemző elvándorlás. Jelenleg a térség népességmegtartó ereje gyenge. A célterületet jellemzi a nagyvárosoktól való relatíve nagy távolsága (30-60km) is, amely a magas munkanélküliségnek is az egyik oka. A Dél-Zempléni Nektár LEADER Helyi Közösség az Észak –Magyarországi régióban, B-A-Z megyében van, az Abaúj-Hegyközi, a Szerencsi és Tokaji kistérségeket érinti. A Helyi Közösség harminc településből áll, tagjai a Tokaji kistérség teljes egészében, a Szerencsi kistérség –Szerencs város kivételével- ugyancsak teljes egészében, és az Abaúj-Hegyközi kistérség két települése (Sima, Baskó). A helyi közösség három kistájat foglal magába: a síkvidéki jellegű Taktaközt, a dombvidéki Harangod térségét, és Tokaj-Hegyalját. Mindhárom területre egységesen jellemző, hogy kevésbé iparosodott, döntően mezőgazdasági jellegű. Tokaj-Hegyalján, amely a legnagyobb részét fedi le a helyi közösség célterületének, a több száz éves hagyományokkal rendelkező szőlőművelés és borászat a meghatározó tevékenység. Ezt az értéket az UNESCO – kultúrtáj kategóriában – Világörökségi címmel ismerte el 2002-ben. A ’90-es évektől kezdve, a szőlészeti és borászati tevékenység fejlődésnek indult és folyamatosan egészült ki az ehhez kapcsolódó idegenforgalmi szolgáltatásokkal A Szerencsi kistérségben, Szerencs város ipari hagyományihoz kapcsolódva jellemző a beszállítói körök működése. A Taktaközben –’90-es évek előtti időkkel szemben- az országos tendenciákhoz hasonlóan, az állattenyésztés fokozatosan háttérbe szorult a növénytermelés javára. A térségre általánosan jellemző az alacsony számú, tőkehiányos vállalkozás; a kismértékű vállalkozási aktivitás. A mikro- és kisvállalkozásokban kevés a foglalkoztatottak száma. A térség munkanélküliségi rátája a legtöbb érintett településen meghaladja mind az országos, mind a megyei átlagot.Mindemellett az országos átlagnál alacsonyabb bérszínvonal jellemző. A Taktaközben jelentős az iskolázatlanabb, szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű lakosság aránya, akik jellemzően roma származásúak. A Helyi Közösség területét döntően aprófalvas települési hálózat és fogyó népesség jellemzi. Ennek két fő oka a lakosság elöregedő korszerkezete és a fiatalokra jellemző elvándorlás. Jelenleg a térség népességmegtartó ereje gyenge. A célterületet jellemzi a nagyvárosoktól való relatíve nagy távolsága (30-60km) is, amely a magas munkanélküliségnek is az egyik oka. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2

10 9 További problémája az akcióterületnek a rossz minőségű közúthálózat, amely egyik oka lehet annak, hogy a Helyi Közösség területén nincs jelen nagy foglalkoztató. További problémája az akcióterületnek a rossz minőségű közúthálózat, amely egyik oka lehet annak, hogy a Helyi Közösség területén nincs jelen nagy foglalkoztató. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2

11 10 A Dél-Zempléni Nektár LEADER Helyi Közösség 30 települése által alkotott terület az Észak-magyarországi Régióban helyezkedik el. Az egykori történelmi Zemplén Vármegye déli részén, a régi szerencsi járás "nyomvonalán", a 37-es főútvonal, Miskolc-Sárospatak összekötő szakasza mellett található. A térség természet földrajzilag három kistájat foglal magába: a síkvidéki jellegű Taktaköz (9 település), a dombvidéki Harangod térség (4 település) és Tokaj-Hegyalját (17 település). Az akcióterület része az Északi Közép-hegység déli vonulata, a Tisza és Bodrog folyók, a Takta-csatorna és a Harangod patak. A térség területét érinti: a Zempléni Tájvédelmi Körzet:26 496 ha; Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet:4 242 ha; Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet:4 070 ha (egyben RAMSAR-i terület is); Long-erdő:1123 ha; Erdőbényei Fás- legelő Természetvédelmi Terület:196 ha; Aranyosi-völgy Természetvédelmi Terület: 160 ha; Megyaszói Tátorjános Természetvédelmi Terület:35 ha; Tállyai Patócs-hegy Természetvédelmi Terület:3 ha; Bodrogszegi Várhegy Természetvédelmi Terület:2 ha. Ezek védelmét az Aggteleki Nemzeti Park látja el. Az UNESCO 2002-ben, kultúrtáj kategóriában Világörökség részévé nyilvánította a Tokaji Borvidéket, tájjellegű mezőgazdasági arculatát és az ahhoz illeszkedő épített örökségét. A NATURA 2000-es területek, "különleges védettségű madár populációk" - Rátka és Taktakenéz községek kivételével - valamennyi településen megtalálhatóak. Tíz településen NATURA 2000-es, "különleges védelembe vett élőhelyek"et is nyilvántartanak. Öt település területén országos, további nyolc településen helyi jelentőségű védett természeti területet tartanak nyilván. A Térség talajszerkezete erózióra hajlamos. A Takta-közben az öntéstalajok, a Tokaji-hegyen pedig vastag lösztakaró a jellemző. A Takta-közben többnyire gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkező, alacsony AK értékű talajok találhatók. A Tiszához közeledve az öntéstalajok dominálnak. A déli, dél-keleti fekvésű hegyaljai területek szőlőtermesztésre kiválóak, míg a hűvös lejtők és a Takta-közi területek az erdészeti művelésnek, vadgazdálkodásnak kedveznek. A Dél-Zempléni Nektár LEADER Helyi Közösség 30 települése által alkotott terület az Észak-magyarországi Régióban helyezkedik el. Az egykori történelmi Zemplén Vármegye déli részén, a régi szerencsi járás "nyomvonalán", a 37-es főútvonal, Miskolc-Sárospatak összekötő szakasza mellett található. A térség természet földrajzilag három kistájat foglal magába: a síkvidéki jellegű Taktaköz (9 település), a dombvidéki Harangod térség (4 település) és Tokaj-Hegyalját (17 település). Az akcióterület része az Északi Közép-hegység déli vonulata, a Tisza és Bodrog folyók, a Takta-csatorna és a Harangod patak. A térség területét érinti: a Zempléni Tájvédelmi Körzet:26 496 ha; Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet:4 242 ha; Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet:4 070 ha (egyben RAMSAR-i terület is); Long-erdő:1123 ha; Erdőbényei Fás- legelő Természetvédelmi Terület:196 ha; Aranyosi-völgy Természetvédelmi Terület: 160 ha; Megyaszói Tátorjános Természetvédelmi Terület:35 ha; Tállyai Patócs-hegy Természetvédelmi Terület:3 ha; Bodrogszegi Várhegy Természetvédelmi Terület:2 ha. Ezek védelmét az Aggteleki Nemzeti Park látja el. Az UNESCO 2002-ben, kultúrtáj kategóriában Világörökség részévé nyilvánította a Tokaji Borvidéket, tájjellegű mezőgazdasági arculatát és az ahhoz illeszkedő épített örökségét. A NATURA 2000-es területek, "különleges védettségű madár populációk" - Rátka és Taktakenéz községek kivételével - valamennyi településen megtalálhatóak. Tíz településen NATURA 2000-es, "különleges védelembe vett élőhelyek"et is nyilvántartanak. Öt település területén országos, további nyolc településen helyi jelentőségű védett természeti területet tartanak nyilván. A Térség talajszerkezete erózióra hajlamos. A Takta-közben az öntéstalajok, a Tokaji-hegyen pedig vastag lösztakaró a jellemző. A Takta-közben többnyire gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkező, alacsony AK értékű talajok találhatók. A Tiszához közeledve az öntéstalajok dominálnak. A déli, dél-keleti fekvésű hegyaljai területek szőlőtermesztésre kiválóak, míg a hűvös lejtők és a Takta-közi területek az erdészeti művelésnek, vadgazdálkodásnak kedveznek. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/2

12 11 A klímaváltozás hatására kialakuló szélsőséges időjárási viszonyokkal szembeni küzdelemben jó esélyt jelenthet a Takta-közi öntözőcsatorna rendszer fokozott öntözésbe történő bevonása, az öntözött területek nagyságának növelése a biztonságos művelésmód elérése érdekében. Több település jelentős ásványkincsekkel rendelkezik(riolit, andezit, perlit). A térség mélyebben fekvő részei ár- és belvíz-veszélyeztetettek. A Tisza és a Bodrog folyók nemzetközi vízgyűjtő területtel rendelkeznek. Az Eperjes-Tokaji-hegységben, a Tokaji hegy törésvonala mentén hidrogeológiai tanulmányok mérései szerint meleg vizű források valószínűsíthetők. A klímaváltozás hatására kialakuló szélsőséges időjárási viszonyokkal szembeni küzdelemben jó esélyt jelenthet a Takta-közi öntözőcsatorna rendszer fokozott öntözésbe történő bevonása, az öntözött területek nagyságának növelése a biztonságos művelésmód elérése érdekében. Több település jelentős ásványkincsekkel rendelkezik(riolit, andezit, perlit). A térség mélyebben fekvő részei ár- és belvíz-veszélyeztetettek. A Tisza és a Bodrog folyók nemzetközi vízgyűjtő területtel rendelkeznek. Az Eperjes-Tokaji-hegységben, a Tokaji hegy törésvonala mentén hidrogeológiai tanulmányok mérései szerint meleg vizű források valószínűsíthetők. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 2/2

13 12 A Dél-Zempléni Nektár Leader Helyi Közösséget alkotó -mindhárom kistérség- Abaúj-Hegyközi, Szerencsi és Tokaji statisztikai kistérség a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik. A legsúlyosabb problémát a munkanélküliség mellett a térség lakosságának csökkenése jelenti. Ez a helyzet párosul még tőkehiányos vállalkozásokkal valamint rossz minőségű helyi és településeket összekötő utakkal. Fontos adottsága a térségnek, hogy jelentős mezőgazdasági termelési potenciál áll rendelkezésre. Kiemelt jelentőséggel bír a szőlészet-borászat, valamint a gyümölcstermesztés. Problémát jelent ugyanakkor, hogy nagyon kevés a helyi feldolgozó kapacitás, és ezzel összefüggésben a mezőgazdasági termékek hozzáadott értéke általában alacsony. A mezőgazdasági adottságok kihasználása, a mezőgazdaság versenyképességének javítása meghatározó célkitűzése a helyi közösségnek. A tájjellegű termékekre támaszkodva, a szőlészet-borászattal és gyümölcstermesztéssel foglalkozók együttműködésének erősítése, a kapcsolódó feldolgozó kapacitások fejlesztése, valamint környezet kímélő mezőgazdasági tevékenységek ösztönzése lehet az akcióterület mezőgazdaságának fejlődési iránya. A gazdaság fejlesztése szempontjából komoly lehetőséget jelent, hogy a térség földrajzi elhelyezkedése viszonylag kedvező, az M3-as autópálya és az M30-as gyorsforgalmi út megépülése, valamint a 37-es út négysávosítása jelentősen javítják a megközelíthetőséget. Feltétlenül szükséges vállalkozások letelepítésére alkalmas területek kialakítása az autópálya irányába vezető 37-es út közelében. Amennyiben a fejlesztésekhez befektetés-ösztönzési- és marketing akciók is kapcsolódnak, az a térségbe érkező külső vállalkozói tőke növekedését is eredményezheti. A megközelíthetőség javulása azonban nem csak termelő vállalkozások letelepülését segítheti elő, hanem hozzájárulhat a térség turisztikai potenciáljának jobb kiaknázásához is. A turizmus megerősítése érdekében egyrészt fontos a turisztikai infrastruktúra fejlesztése – ideértve a közösségi turisztikai létesítmények, vonzerők fejlesztését; valamint a falusi szálláshelyek mennyiségének növelését és minőségének javítását –, másrészt pedig a turisztikai marketing tevékenység javítása (programcsomagok, vonzó térségi rendezvények kialakítása) szükséges. A Dél-Zempléni Nektár Leader Helyi Közösséget alkotó -mindhárom kistérség- Abaúj-Hegyközi, Szerencsi és Tokaji statisztikai kistérség a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik. A legsúlyosabb problémát a munkanélküliség mellett a térség lakosságának csökkenése jelenti. Ez a helyzet párosul még tőkehiányos vállalkozásokkal valamint rossz minőségű helyi és településeket összekötő utakkal. Fontos adottsága a térségnek, hogy jelentős mezőgazdasági termelési potenciál áll rendelkezésre. Kiemelt jelentőséggel bír a szőlészet-borászat, valamint a gyümölcstermesztés. Problémát jelent ugyanakkor, hogy nagyon kevés a helyi feldolgozó kapacitás, és ezzel összefüggésben a mezőgazdasági termékek hozzáadott értéke általában alacsony. A mezőgazdasági adottságok kihasználása, a mezőgazdaság versenyképességének javítása meghatározó célkitűzése a helyi közösségnek. A tájjellegű termékekre támaszkodva, a szőlészet-borászattal és gyümölcstermesztéssel foglalkozók együttműködésének erősítése, a kapcsolódó feldolgozó kapacitások fejlesztése, valamint környezet kímélő mezőgazdasági tevékenységek ösztönzése lehet az akcióterület mezőgazdaságának fejlődési iránya. A gazdaság fejlesztése szempontjából komoly lehetőséget jelent, hogy a térség földrajzi elhelyezkedése viszonylag kedvező, az M3-as autópálya és az M30-as gyorsforgalmi út megépülése, valamint a 37-es út négysávosítása jelentősen javítják a megközelíthetőséget. Feltétlenül szükséges vállalkozások letelepítésére alkalmas területek kialakítása az autópálya irányába vezető 37-es út közelében. Amennyiben a fejlesztésekhez befektetés-ösztönzési- és marketing akciók is kapcsolódnak, az a térségbe érkező külső vállalkozói tőke növekedését is eredményezheti. A megközelíthetőség javulása azonban nem csak termelő vállalkozások letelepülését segítheti elő, hanem hozzájárulhat a térség turisztikai potenciáljának jobb kiaknázásához is. A turizmus megerősítése érdekében egyrészt fontos a turisztikai infrastruktúra fejlesztése – ideértve a közösségi turisztikai létesítmények, vonzerők fejlesztését; valamint a falusi szálláshelyek mennyiségének növelését és minőségének javítását –, másrészt pedig a turisztikai marketing tevékenység javítása (programcsomagok, vonzó térségi rendezvények kialakítása) szükséges. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/1

14 13 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

15 14 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás –Kereskedelem, javítás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

16 15 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 26%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 9% 12% 26% 8% 7% 13% 7% 0% 12% 4%

17 16 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 25%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 9% 25% 11% 3% 13% 3% 2% 27% 6% 1% Egyéb tevékenység 0%

18 17 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 19.4%, ami -0.9 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 19.4% ▪Változás 2003-hoz képest -0.9 százalékpont

19 18 Jellemző a térségre,hogy magas az eltartottak, inaktívak és munkanélküliek lakosságon belüli részaránya. A regisztrált munkanélküliek számának alakulását a közhasznú, közcélú és közmunka pályázatok beindulása és megszűnése határozza meg. Egyre több munkaerő-igény érkezik az ország fejlettebb térségeiből, de az álláskeresők nehezen mobilizálhatók. A tartósan munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit rontja, hogy képzettségük, mentális és fizikai egészségi állapotuk megnehezíti a munkaerő-piacra történő visszakerülésüket. Különösen nehéz helyzetben vannak a munkaerő piacon a 45 év felettiek. A rendszeres szociális segélyben részesülők száma magas, aktivizálásuk nehéz. A népesség gazdasági aktivitás szerinti megoszlását a 2001. évi népszámlálás adatai szerint vizsgálva megállapítható, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az országos átlagnál jóval alacsonyabb a foglalkoztatottak (28,12% az országos 36,19%-kal szemben), ugyanakkor magasabb a munkanélküliek és az eltartottak aránya. A térség egyes településein a kedvezőtlen megyei helyzetnél is rosszabb a kép. A foglalkoztatottak aránya Szerencs és Bekecs kivételével minden településen jóval a megyei átlag alatt marad (a kistérségi átlag 24,2%). Taktakenézen és Taktabájon a foglalkoztatottak aránya az országos átlag egyharmadát sem éri el (Taktakenéz: 11,75%; Taktabáj: 11%). Majd' minden településen jóval magasabb az inaktívak (nyugdíjban, gyermek-gondozási ellátásban részesülők) aránya a megyei átlagnál. Térségünkben a foglalkoztatott népességen belül jelentős a más településre eljárók aránya. A népszámlálási adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében átlagosan a foglalkoztatottak 32,9%-a jár el más településre dolgozni (az országos átlag 29,9%). A megyei átlagnál csak Erdőbénye, Mád, Szerencs és Tokaj mutatója kedvezőbb, ahol a foglalkoztatottak kevesebb, mint egynegyede ingázik. A Szerencsi kistérségben a települések csaknem mindegyikéről a foglalkoztatottak többsége más településre jár el dolgozni. A munkanélküliségi arányokban kialakult megyén belüli különbségek, érdemben, évek óta nem módosultak, a ráta a Dél-Zemplénben meghaladja a megyei átlagot. A térségben a regisztrált munkanélküliek, munkavállalói korú népességen belüli aránya is csaknem minden településen meghaladja a magas megyei átlagot. Jellemző a térségre,hogy magas az eltartottak, inaktívak és munkanélküliek lakosságon belüli részaránya. A regisztrált munkanélküliek számának alakulását a közhasznú, közcélú és közmunka pályázatok beindulása és megszűnése határozza meg. Egyre több munkaerő-igény érkezik az ország fejlettebb térségeiből, de az álláskeresők nehezen mobilizálhatók. A tartósan munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit rontja, hogy képzettségük, mentális és fizikai egészségi állapotuk megnehezíti a munkaerő-piacra történő visszakerülésüket. Különösen nehéz helyzetben vannak a munkaerő piacon a 45 év felettiek. A rendszeres szociális segélyben részesülők száma magas, aktivizálásuk nehéz. A népesség gazdasági aktivitás szerinti megoszlását a 2001. évi népszámlálás adatai szerint vizsgálva megállapítható, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az országos átlagnál jóval alacsonyabb a foglalkoztatottak (28,12% az országos 36,19%-kal szemben), ugyanakkor magasabb a munkanélküliek és az eltartottak aránya. A térség egyes településein a kedvezőtlen megyei helyzetnél is rosszabb a kép. A foglalkoztatottak aránya Szerencs és Bekecs kivételével minden településen jóval a megyei átlag alatt marad (a kistérségi átlag 24,2%). Taktakenézen és Taktabájon a foglalkoztatottak aránya az országos átlag egyharmadát sem éri el (Taktakenéz: 11,75%; Taktabáj: 11%). Majd' minden településen jóval magasabb az inaktívak (nyugdíjban, gyermek-gondozási ellátásban részesülők) aránya a megyei átlagnál. Térségünkben a foglalkoztatott népességen belül jelentős a más településre eljárók aránya. A népszámlálási adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében átlagosan a foglalkoztatottak 32,9%-a jár el más településre dolgozni (az országos átlag 29,9%). A megyei átlagnál csak Erdőbénye, Mád, Szerencs és Tokaj mutatója kedvezőbb, ahol a foglalkoztatottak kevesebb, mint egynegyede ingázik. A Szerencsi kistérségben a települések csaknem mindegyikéről a foglalkoztatottak többsége más településre jár el dolgozni. A munkanélküliségi arányokban kialakult megyén belüli különbségek, érdemben, évek óta nem módosultak, a ráta a Dél-Zemplénben meghaladja a megyei átlagot. A térségben a regisztrált munkanélküliek, munkavállalói korú népességen belüli aránya is csaknem minden településen meghaladja a magas megyei átlagot. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/2

20 19 A regisztrált munkanélküliek több mint fele tartós munkanélküli, és magas a pályakezdő munkanélküliek aránya is. A gazdasági aktivitás és a munkaerő-piaci helyzetkép kedvezőtlen alakulásának okai a romló demográfiai összetevők (gyermekkorúak, valamint idősek magas száma elvándorlás, természetes fogyás); az alacsony iskolázottsági szint; a helyi gazdaság gyenge teljesítménye; munkahelyteremtő képesség hiánya. A települések többségében a foglalkoztatásban fontos szerepet töltenek be az önkormányzati intézmények. A regisztrált munkanélküliek több mint fele tartós munkanélküli, és magas a pályakezdő munkanélküliek aránya is. A gazdasági aktivitás és a munkaerő-piaci helyzetkép kedvezőtlen alakulásának okai a romló demográfiai összetevők (gyermekkorúak, valamint idősek magas száma elvándorlás, természetes fogyás); az alacsony iskolázottsági szint; a helyi gazdaság gyenge teljesítménye; munkahelyteremtő képesség hiánya. A települések többségében a foglalkoztatásban fontos szerepet töltenek be az önkormányzati intézmények. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 2/2

21 20 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma ▪Bekecs székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 4 db 2 db 845 fő 7% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 7%- át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

22 21 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik Szektor ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Kereskedelem, javítás Fogl. száma (fő) ▪240 ▪100 ▪90 ▪86 ▪65 Árbevétel (ezer Ft) ▪207,735 Működés helye a térségben ▪Megyaszó ▪Tiszalúc ▪Prügy ▪Mád ▪Bekecs Főtevékenység ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪2522 Műanyag csomagolóeszköz gyártása ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪2682 Máshova nem sorolt egyéb nemfém ásványi termék gyártása ▪5190 Egyéb nagykereskedelem Név ▪Megyaszó-Mag Kft ▪Sydnex Kft ▪Prügy Mg Zrt ▪Geoproduct Kft. ▪Viridis Pharma Gyógyszernagykereskede lmi Kft 1 2 3 4 5

23 22 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokra vonatkozó megoldási javaslatok ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Egyéb szolgáltatás ▪60 ▪56 ▪53 ▪50 ▪45 ▪Bekecs ▪Taktaharkány ▪Tarcal ▪Tállya ▪Bodrogkeresztúr ▪0130 Vegyes gazdálkodás ▪6024 Közúti teherszállítás ▪1412 Mészkő, gipsz, kréta bányászata ▪1450 Máshova nem sorolt egyéb bányászat ▪9002 Hulladékgyűjtés, - kezelés A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik ▪Hegyalja BOS Kft. Név ▪Colas Északkő Kft ▪Colas Északkő Bányászait Kft. ▪ZHK Kft. ▪Taktatransz Kft 6 7 8 9 10

24 23 A vállalkozási szerkezetből kitűnik, hogy a térségben működő vállalkozások nem tudnak felszívni jelentős számú munkavállalót, amit az is nehezít, hogy a térség nem rendelkezik hatékony vállalkozás-fejlesztési stratégiával. A térségben működő jelentősebb vállalkozások a helyi erőforrásokra építenek. A legjelentősebb vállalkozások által képviselt tevékenységi körök: szőlészet, borászat; bányászat; élelmiszeripar; idegenforgalom; faipari és egyéb mezőgazdasági tevékenységek. Ezekben dominál a külföldi érdekeltségű vállalkozások száma, - s ha lassan is - de egyre bővül a hazai tőkéjű beruházások köre, illetve a fenti tevékenységekhez kapcsolódó beszállítói-, szolgáltatói vállalkozások száma. A térségben a vállalkozások aránya elmarad az országos átlagtól, elsősorban a kis- és mikro-vállalkozások a jellemzőek 80%-os arányt képviselve. A vállalkozások száma több településen nagyon alacsony, a vállalkozói szerkezet elaprózott. Jellemző az alacsony foglalkoztatotti létszámmal rendelkező, kisméretű, kevés tőkével bíró vállalkozások túlsúlya. A lakosság vállalkozási aktivitása, a jövedelmi viszonyokkal összefüggésben, a térségében alacsony, településenként is jelentős eltéréseket mutat. Alacsony továbbá a vállalkozássűrűség, mértéke is. Településenként vizsgálva jelentős a szóródás a vállalkozások gazdasági ág szerinti megoszlásában. A térség egészében a mezőgazdaságban; iparban és a szálláshely szolgáltatás,vendéglátás területen működő vállalkozások aránya az országos átlag feletti. Érdekes adat a szövetkezeti forma megoszlása: a 2% körüli érték azt mutatja, hogy a rendszerváltás után 18 évvel sem állt vissza a bizalom e társulási forma irányába, ami azért is igen szomorú tény, mert a térségben a mezőgazdasági (szőlőművelés, gyümölcstermesztés és szántók, stb.) adottságok nagyobb volumenű termelést tennének lehetővé. A jelenlegi helyzetre viszont az elaprózott szerkezet, a termelés szempontjából gazdaságtalan, az Európai Uniós támogatási források lehívása szempontjából pedig értelmezhetetlenül kicsi egységek a jellemzőek. A világhírű Tokaj-Hegyalja 17 településén, a borászatban a külföldi cégek által alkalmazott új technológiai eljárások, a hagyományostól jellemzően eltérő értékeket képviselnek, ami a fogyasztói réteget is megosztja. A vállalkozási szerkezetből kitűnik, hogy a térségben működő vállalkozások nem tudnak felszívni jelentős számú munkavállalót, amit az is nehezít, hogy a térség nem rendelkezik hatékony vállalkozás-fejlesztési stratégiával. A térségben működő jelentősebb vállalkozások a helyi erőforrásokra építenek. A legjelentősebb vállalkozások által képviselt tevékenységi körök: szőlészet, borászat; bányászat; élelmiszeripar; idegenforgalom; faipari és egyéb mezőgazdasági tevékenységek. Ezekben dominál a külföldi érdekeltségű vállalkozások száma, - s ha lassan is - de egyre bővül a hazai tőkéjű beruházások köre, illetve a fenti tevékenységekhez kapcsolódó beszállítói-, szolgáltatói vállalkozások száma. A térségben a vállalkozások aránya elmarad az országos átlagtól, elsősorban a kis- és mikro-vállalkozások a jellemzőek 80%-os arányt képviselve. A vállalkozások száma több településen nagyon alacsony, a vállalkozói szerkezet elaprózott. Jellemző az alacsony foglalkoztatotti létszámmal rendelkező, kisméretű, kevés tőkével bíró vállalkozások túlsúlya. A lakosság vállalkozási aktivitása, a jövedelmi viszonyokkal összefüggésben, a térségében alacsony, településenként is jelentős eltéréseket mutat. Alacsony továbbá a vállalkozássűrűség, mértéke is. Településenként vizsgálva jelentős a szóródás a vállalkozások gazdasági ág szerinti megoszlásában. A térség egészében a mezőgazdaságban; iparban és a szálláshely szolgáltatás,vendéglátás területen működő vállalkozások aránya az országos átlag feletti. Érdekes adat a szövetkezeti forma megoszlása: a 2% körüli érték azt mutatja, hogy a rendszerváltás után 18 évvel sem állt vissza a bizalom e társulási forma irányába, ami azért is igen szomorú tény, mert a térségben a mezőgazdasági (szőlőművelés, gyümölcstermesztés és szántók, stb.) adottságok nagyobb volumenű termelést tennének lehetővé. A jelenlegi helyzetre viszont az elaprózott szerkezet, a termelés szempontjából gazdaságtalan, az Európai Uniós támogatási források lehívása szempontjából pedig értelmezhetetlenül kicsi egységek a jellemzőek. A világhírű Tokaj-Hegyalja 17 településén, a borászatban a külföldi cégek által alkalmazott új technológiai eljárások, a hagyományostól jellemzően eltérő értékeket képviselnek, ami a fogyasztói réteget is megosztja. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/2

25 24 Az agrár ágazat fenntartható fejlődése érdekében ösztönözni szükséges a helyi gazdálkodókat a tájjellegű mezőgazdasági művelési módok bevezetésére, együttműködésen alapuló termelési, művelési és értékesítési szerveződésekre, valamint gazdaságosan üzemeltethető egységek kialakítására. Hiányoznak az üzleti, integráló-szolgáltató infrastruktúrák, mint például a vállalkozási övezetek, az ipari parkok, logisztikai és innovációs központok, inkubátorházak. A térségben csak egy ipari park, a Szerencsi Ipari Park működik, amely nem tagja az akcióterületnek, azonban a beszállítói körök szempontjából nagy jelentőséggel bír a térségben. Az agrár ágazat fenntartható fejlődése érdekében ösztönözni szükséges a helyi gazdálkodókat a tájjellegű mezőgazdasági művelési módok bevezetésére, együttműködésen alapuló termelési, művelési és értékesítési szerveződésekre, valamint gazdaságosan üzemeltethető egységek kialakítására. Hiányoznak az üzleti, integráló-szolgáltató infrastruktúrák, mint például a vállalkozási övezetek, az ipari parkok, logisztikai és innovációs központok, inkubátorházak. A térségben csak egy ipari park, a Szerencsi Ipari Park működik, amely nem tagja az akcióterületnek, azonban a beszállítói körök szempontjából nagy jelentőséggel bír a térségben. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 2/2

26 25 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység18 Vallással kapcsolatos tevékenység15 Sporttal kapcsolatos tevékenység24 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység24 Oktatással kapcsolatos tevékenység24 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 0 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 3 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 13 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 4 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 8 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 27 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 10 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 4 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 18 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 0 Nemzetközi kapcsolatok2 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 20 Politikai tevékenység0 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

27 26 A Szerencsi és a Tokaji kistérségekben - az elmúlt év során - létrejöttek az úgynevezett civil egyeztető fórumok, melyek sokféle érdekeiket igyekeznek egyeztetni. Jellemző az aktivitásukra, hogy a szervezetek évek óta sikeresen pályáznak a különböző hazai és Európai Uniós források lehívására. Az akcióterületen működő szervezetek célkitűzései között a legtöbb esetben a településfejlesztés, a sport, az oktatás és a szabadidő hasznos eltöltése szerepel. Jellegét tekintve a legelterjedtebb - majd' minden településen fellelhető - civil szervező erők a sport egyesületek és a polgárőrségek valamint a hagyományőrző kulturális egyesületek. Erős a szakmai-,gazdasági érdek képviseleti funkciót ellátó térségi, kistérségi szinten működő szervezetek jelenléte, akik vállalt feladataikat közmegelégedésre régóta, nagy taglétszámmal, hatékonyan látják el. Meghatározó jelentőségű továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok, mozgáskorlátozotti egyesületek, nyugdíjas szervezetek és a nagycsaládosok egyesületeinek térségi tevékenysége is. Jellemző az akcióterület önkormányzataira és a fenntartásukban működő intézményekre, hogy korlátozott költségvetési kereteiket kiegészítve közalapítványok, illetve intézményi alapítványok támogatásával, sikeres pályázataikkal könnyebben tudnak segíteni a helyben megoldandó feladatok megoldásában. Egyre erősödő a térségi zöld szervezetek súlya a helyi közéletben. Tipikusnak mondható a nagyobb egyházközségek segítésére létrejött alapítványok jelenléte is. Térségünkben bejegyzett szervezetek közül csak kevés foglalkozik polgárvédelemmel, tűzoltással, jogvédelemmel, egészségüggyel s nemzetközi kapcsolatokkal. Kutatással, tudománnyal, többcélú adományosztással, politikai tevékenységgel foglalkozó civil szervezet - térségünkben bejegyzett székhellyel - nem működik. A 2007-2013 közötti LEADER program során, olyan újszerű, progresszív partnerségi együttműködés körvonalazódik, amelybe a civil szervezetek soha nem látott mértékű beleszólásra kaptak lehetőséget, így az önkormányzatokkal és vállalkozásokkal egyenrangú felekként alakíthatják jövőjüket, térségük arculatát. A Szerencsi és a Tokaji kistérségekben - az elmúlt év során - létrejöttek az úgynevezett civil egyeztető fórumok, melyek sokféle érdekeiket igyekeznek egyeztetni. Jellemző az aktivitásukra, hogy a szervezetek évek óta sikeresen pályáznak a különböző hazai és Európai Uniós források lehívására. Az akcióterületen működő szervezetek célkitűzései között a legtöbb esetben a településfejlesztés, a sport, az oktatás és a szabadidő hasznos eltöltése szerepel. Jellegét tekintve a legelterjedtebb - majd' minden településen fellelhető - civil szervező erők a sport egyesületek és a polgárőrségek valamint a hagyományőrző kulturális egyesületek. Erős a szakmai-,gazdasági érdek képviseleti funkciót ellátó térségi, kistérségi szinten működő szervezetek jelenléte, akik vállalt feladataikat közmegelégedésre régóta, nagy taglétszámmal, hatékonyan látják el. Meghatározó jelentőségű továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok, mozgáskorlátozotti egyesületek, nyugdíjas szervezetek és a nagycsaládosok egyesületeinek térségi tevékenysége is. Jellemző az akcióterület önkormányzataira és a fenntartásukban működő intézményekre, hogy korlátozott költségvetési kereteiket kiegészítve közalapítványok, illetve intézményi alapítványok támogatásával, sikeres pályázataikkal könnyebben tudnak segíteni a helyben megoldandó feladatok megoldásában. Egyre erősödő a térségi zöld szervezetek súlya a helyi közéletben. Tipikusnak mondható a nagyobb egyházközségek segítésére létrejött alapítványok jelenléte is. Térségünkben bejegyzett szervezetek közül csak kevés foglalkozik polgárvédelemmel, tűzoltással, jogvédelemmel, egészségüggyel s nemzetközi kapcsolatokkal. Kutatással, tudománnyal, többcélú adományosztással, politikai tevékenységgel foglalkozó civil szervezet - térségünkben bejegyzett székhellyel - nem működik. A 2007-2013 közötti LEADER program során, olyan újszerű, progresszív partnerségi együttműködés körvonalazódik, amelybe a civil szervezetek soha nem látott mértékű beleszólásra kaptak lehetőséget, így az önkormányzatokkal és vállalkozásokkal egyenrangú felekként alakíthatják jövőjüket, térségük arculatát. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/1

28 27 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 997 fővel csökkent, ami arányosítva 2%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 997 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 2%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 50,89550,54150,41350,23649,898 -354-128 -177-338

29 28 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 62%, ami 2 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 3% 62% 19% 12% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év 15-59 év 59 év felett

30 29 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 0 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 3% 13% 6% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 13% 30% 7% 4% 18% 9% 26% 12% 10% 17%

31 30 Az akcióterülettel érintett Dél-Zempléni térség 30 települése közül mindössze egy, Tokaj rendelkezik városi ranggal. A térséghez tartozó települések együttes területe közel 700 km², mely Borsod-Abaúj-Zemplén megyének csaknem 11%-a. A népsűrűség alacsony, 87 fő/km². A térségben a megye lakosságának a területi aránynál kisebb része 49.898 ember él (8%). A térséghez tartozó települések fele alacsony lélekszámú, 1000 fő alatti lakónépességű. A természetes szaporodási mutatókat a Szerencsi kistérségben vizsgálva a megyei és az országos helyzetnél kedvezőbb kép rajzolódik ki. Ugyanezen mutató a Tokaj és az Abaúj-Hegyközi kistérségben a megyei és az országos helyzethez képest is rosszabb. A népesség az utóbbi években csökkenő tendenciát mutatott, a halálozások száma meghaladja az élve születések számát. Ez alól csak 5, nagyobb lélekszámú roma közösséggel rendelkező település képez kivételt. A természetes szaporodás alakulása a népesség életkor szerinti megoszlásának egyik következménye. A települések népességét korcsoportok szerint vizsgálva megállapítható, hogy a szomszédos kistérségekkel egyetemben igen magas a 60 évesnél idősebbek aránya az állandó népességhez képest. A 14 év alattiak és a 60 év felettiek nagy száma következtében magas az eltartottak aránya, ami fokozott terheket ró az aktív keresőkre. A belföldi vándorlási egyenleg negatív volt a térségben, azaz az elvándorlás meghaladta az odavándorlás nagyságát. Az akcióterületen megoldandó probléma a jellemzően nehéz körülmények között élő roma lakosság életkörülményeinek javítása. A roma népesség közel 50 %-a az ország észak-keleti részében, Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él. A roma lakosság a megye népességének közel 12 %-a. A Dél-Zempléni térségben a roma lakosok részaránya 10-15 % körül mozog, ami meghaladja a megyei átlagot. A Dél-Zempléni térségben a romák közel 20 %-a él külterületi részeken. A szegregáció mértéke a megye többi kistérségéhez hasonlítva közepesnek tekinthető. A cigány kisebbség körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a munkanélküliségi ráta az általuk sűrűbben lakott területeken magas, elhelyezkedési lehetőségeik beszűkültek, a legbiztosabb jövedelemforrást számukra a szociális segélyek, támogatások jelentik. Az akcióterülettel érintett Dél-Zempléni térség 30 települése közül mindössze egy, Tokaj rendelkezik városi ranggal. A térséghez tartozó települések együttes területe közel 700 km², mely Borsod-Abaúj-Zemplén megyének csaknem 11%-a. A népsűrűség alacsony, 87 fő/km². A térségben a megye lakosságának a területi aránynál kisebb része 49.898 ember él (8%). A térséghez tartozó települések fele alacsony lélekszámú, 1000 fő alatti lakónépességű. A természetes szaporodási mutatókat a Szerencsi kistérségben vizsgálva a megyei és az országos helyzetnél kedvezőbb kép rajzolódik ki. Ugyanezen mutató a Tokaj és az Abaúj-Hegyközi kistérségben a megyei és az országos helyzethez képest is rosszabb. A népesség az utóbbi években csökkenő tendenciát mutatott, a halálozások száma meghaladja az élve születések számát. Ez alól csak 5, nagyobb lélekszámú roma közösséggel rendelkező település képez kivételt. A természetes szaporodás alakulása a népesség életkor szerinti megoszlásának egyik következménye. A települések népességét korcsoportok szerint vizsgálva megállapítható, hogy a szomszédos kistérségekkel egyetemben igen magas a 60 évesnél idősebbek aránya az állandó népességhez képest. A 14 év alattiak és a 60 év felettiek nagy száma következtében magas az eltartottak aránya, ami fokozott terheket ró az aktív keresőkre. A belföldi vándorlási egyenleg negatív volt a térségben, azaz az elvándorlás meghaladta az odavándorlás nagyságát. Az akcióterületen megoldandó probléma a jellemzően nehéz körülmények között élő roma lakosság életkörülményeinek javítása. A roma népesség közel 50 %-a az ország észak-keleti részében, Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él. A roma lakosság a megye népességének közel 12 %-a. A Dél-Zempléni térségben a roma lakosok részaránya 10-15 % körül mozog, ami meghaladja a megyei átlagot. A Dél-Zempléni térségben a romák közel 20 %-a él külterületi részeken. A szegregáció mértéke a megye többi kistérségéhez hasonlítva közepesnek tekinthető. A cigány kisebbség körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a munkanélküliségi ráta az általuk sűrűbben lakott területeken magas, elhelyezkedési lehetőségeik beszűkültek, a legbiztosabb jövedelemforrást számukra a szociális segélyek, támogatások jelentik. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/2

32 31 Körükben az alacsony iskolázottság együtt jár a munkanélküliséggel, egészségi károsodásokkal. Munkapiaci, társadalmi integrációjuk egyre súlyosabb problémát jelent az általuk lakott, jellemzően elmaradott, szegény településeken. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 2/2

33 32 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) 5 4 0 28 0 Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 17% 13% 0% 93% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

34 33 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Repülőtér Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Filmszínház Mozgatórugó alcsoport

35 34 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szülészeti ellátás ▪Fedett/nyitott úszómedence ▪Életház Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Ipari kamara ▪Agrárkamara ▪Rotary típusú klub ▪Tűzoltóság Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

36 35 Közlekedési infrastruktúra: A térséget a gyorsforgalmi úthálózatból az M3-as autópálya érinti. Az M3 autópálya az V. Helsinki folyosó része, Olaszországot, Ausztriát és Nyugat-Európát köti össze Ukrajnával és más Kelet-európai országokkal. Nyíregyházáig juthatunk el az M3-as, Miskolcig az M3 és M30-as autópályákon. A térségen áthaladó 37. sz. főút Miskolc, a közeli 38. sz. főút pedig Nyíregyháza felé biztosít közlekedési lehetőséget. A térség települései emellett alsóbbrendű utakkal kapcsolódnak egymáshoz. A kistérség közúthálózatának állapotára jellemző, hogy az utak felülete, egyenetlensége és teherbírása nem megfelelő. Leginkább a főútvonal által érintett településeken (Bodrogkeresztúr, Tarcal, Tokaj) jelent gondot a megnövekedett átmenő forgalom, az utak túlzsúfoltsága. A lovas-turisztikai hasznosításra is alkalmas - mezőgazdasági úthálózat rossz minőségű. A személygépkocsival való ellátottság jelentősen elmarad a hazai átlagtól. A térség Budapest irányából a 80-as számú vasúti fővonalon érhető el. A térség több településéről azonban nehézkes a vasúti közlekedés, többségük nem rendelkezik vasútállomással. A helyi- és távolsági buszjáratok útvonalai behálózzák a térséget, azonban a járatok száma alacsony és a csatlakozási lehetőségek is kedvezőtlenek. Tokajt érintve halad a 15-ös sorszámú, törzshálózathoz tartozó Zemplén-Bodrog-Tisza menti kerékpárút, mely az Euro Velo hálózat 11. sz. útvonalának része. Az Erdőbénye- Tokaj-Taktabáj települések közé tervezett kerékpárút nyomvonala megegyezik a törzshálózatban kijelölt nyomvonallal. Ugyanígy fontos térségi összekötő útvonalat képezhet majd a Tarcal-Bodrogkeresztúr-Tokaj kerékpárútszakasz is. A vízi közlekedést tekintve, a Tisza és a Bodrog folyók hajózhatók. Menetrendszerű hajó közlekedés nincs, de a MAHART és magánvállalkozók igény szerint turisztikai szolgáltatást nyújtanak. A Bodrogon Sárospatak- Tokaj, a Tiszán Tokaj-Tiszaújváros, valamint Tiszaújváros-Tisza-tó közötti hajóutak szervezésére kerül sor. Mindkét folyó a vízi túrák kedvelt útvonala. A vízparti települések a személyhajók kikötésére alkalmas stégekkel, kiszolgáló egységekkel rendelkeznek. Közlekedési infrastruktúra: A térséget a gyorsforgalmi úthálózatból az M3-as autópálya érinti. Az M3 autópálya az V. Helsinki folyosó része, Olaszországot, Ausztriát és Nyugat-Európát köti össze Ukrajnával és más Kelet-európai országokkal. Nyíregyházáig juthatunk el az M3-as, Miskolcig az M3 és M30-as autópályákon. A térségen áthaladó 37. sz. főút Miskolc, a közeli 38. sz. főút pedig Nyíregyháza felé biztosít közlekedési lehetőséget. A térség települései emellett alsóbbrendű utakkal kapcsolódnak egymáshoz. A kistérség közúthálózatának állapotára jellemző, hogy az utak felülete, egyenetlensége és teherbírása nem megfelelő. Leginkább a főútvonal által érintett településeken (Bodrogkeresztúr, Tarcal, Tokaj) jelent gondot a megnövekedett átmenő forgalom, az utak túlzsúfoltsága. A lovas-turisztikai hasznosításra is alkalmas - mezőgazdasági úthálózat rossz minőségű. A személygépkocsival való ellátottság jelentősen elmarad a hazai átlagtól. A térség Budapest irányából a 80-as számú vasúti fővonalon érhető el. A térség több településéről azonban nehézkes a vasúti közlekedés, többségük nem rendelkezik vasútállomással. A helyi- és távolsági buszjáratok útvonalai behálózzák a térséget, azonban a járatok száma alacsony és a csatlakozási lehetőségek is kedvezőtlenek. Tokajt érintve halad a 15-ös sorszámú, törzshálózathoz tartozó Zemplén-Bodrog-Tisza menti kerékpárút, mely az Euro Velo hálózat 11. sz. útvonalának része. Az Erdőbénye- Tokaj-Taktabáj települések közé tervezett kerékpárút nyomvonala megegyezik a törzshálózatban kijelölt nyomvonallal. Ugyanígy fontos térségi összekötő útvonalat képezhet majd a Tarcal-Bodrogkeresztúr-Tokaj kerékpárútszakasz is. A vízi közlekedést tekintve, a Tisza és a Bodrog folyók hajózhatók. Menetrendszerű hajó közlekedés nincs, de a MAHART és magánvállalkozók igény szerint turisztikai szolgáltatást nyújtanak. A Bodrogon Sárospatak- Tokaj, a Tiszán Tokaj-Tiszaújváros, valamint Tiszaújváros-Tisza-tó közötti hajóutak szervezésére kerül sor. Mindkét folyó a vízi túrák kedvelt útvonala. A vízparti települések a személyhajók kikötésére alkalmas stégekkel, kiszolgáló egységekkel rendelkeznek. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/2

37 36 A gyalog-túra útvonalak felújításra szorulnak. Hálózatos műszaki infrastruktúra: A közműves ivóvízellátás megoldott, a víz- és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítettségének jelentős eltérése az elfolyó szennyvíz miatt környezeti veszélyt jelenthet. Az ezer lakosra jutó távbeszélő fővonalak száma az országos átlag alatt marad, egyes településeken annak felét sem éri el. A mobil telekommunikációs rendszer a térség minden településén kiépült. A térségben 9 teleház működik, az Internet hozzáférés telefonos kapcsolat útján minden településen biztosított. A gyalog-túra útvonalak felújításra szorulnak. Hálózatos műszaki infrastruktúra: A közműves ivóvízellátás megoldott, a víz- és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítettségének jelentős eltérése az elfolyó szennyvíz miatt környezeti veszélyt jelenthet. Az ezer lakosra jutó távbeszélő fővonalak száma az országos átlag alatt marad, egyes településeken annak felét sem éri el. A mobil telekommunikációs rendszer a térség minden településén kiépült. A térségben 9 teleház működik, az Internet hozzáférés telefonos kapcsolat útján minden településen biztosított. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 2/2

38 37 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában 0.020.03 0.020.04 90%65% 0.670.43 1.810.68 37%64%

39 38 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 1/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪419 ▪Község▪212 ▪Község▪2,602 ▪Község▪1,276 ▪Község▪955 ▪Község▪810 ▪Község▪1,383 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Alsódobsza Baskó Bekecs Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Csobaj Erdőbénye Munkanél- küliség (%) ▪17.57% ▪20.00% ▪9.38% ▪10.77% ▪11.96% ▪20.30% ▪16.86% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪274,037 ▪327,111 ▪512,209 ▪445,382 ▪415,323 ▪266,920 ▪267,681 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪2.538 ▪0.000 ▪0.911 ▪0.000 ▪6.295 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪3.665 ▪0.000 ▪1.643 ▪0.742 ▪0.000 ▪0.501

40 39 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Települések főbb jellemzői 2/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪644 ▪Község▪1,721 ▪Község▪2,512 ▪Község▪2,921 ▪Község▪2,553 ▪Község▪1,814 ▪Község▪2,743 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezőzombor Monok Prügy Munkanél- küliség (%) ▪10.30% ▪14.99% ▪11.10% ▪16.48% ▪20.55% ▪19.70% ▪24.46% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪290,279 ▪268,229 ▪399,871 ▪320,547 ▪293,516 ▪304,595 ▪250,377 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.841 ▪0.000 ▪0.904 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.564 ▪0.286 ▪0.000

41 40 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 3/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,032 ▪Község▪28 ▪Község▪283 ▪Község▪361 ▪Község▪252 ▪Község▪620 ▪Nagyközség▪4,056 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Rátka Sima Sóstófalva Szegi Szegilong Taktabáj Taktaharkány Munkanél- küliség (%) ▪8.11% ▪16.67% ▪17.68% ▪19.70% ▪17.39% ▪32.52% ▪12.41% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪402,099 ▪519,315 ▪225,260 ▪231,142 ▪393,299 ▪132,888 ▪340,834 Magas** kat. (db/fő) ▪0.609 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪1.061 ▪206.821 ▪0.000 ▪0.127 ▪0.000

42 41 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 4/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,283 ▪Község▪2,166 ▪Község▪2,164 ▪Község▪3,228 ▪Község▪715 ▪Nagyközség▪5,643 ▪Község▪261 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Taktakenéz Taktaszada Tállya Tarcal Tiszaladány Tiszalúc Tiszatardos Munkanél- küliség (%) ▪26.55% ▪19.55% ▪15.13% ▪20.27% ▪20.49% ▪12.21% ▪90.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪143,505 ▪257,120 ▪376,553 ▪457,192 ▪357,483 ▪353,352 ▪261,588 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.108 ▪1.597 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.738 ▪0.115 ▪0.042 ▪0.000

43 42 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 5/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Város▪4,292 ▪Község▪949 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Tokaj Újcsanálos Munkanél- küliség (%) ▪12.60% ▪16.61% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪537,302 ▪268,222 Magas** kat. (db/fő) ▪2.903 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪1.512 ▪0.000

44 43 Települések egy mondatos jellemzése 1/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Alsódobsza ▪„A munkanélküliség növekedése mellett nagy számú a képzetlen munkaerő, így megélhetési gondok vannak a településen. Fejlesztéshez tőkehiány.” ▪Baskó ▪„Zsákfalu, elöregedő lakosság, munkahelyek hiánya” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Önálló, csak a települést érintő foglalkoztatás, mely megtartaná a lakosságot, vonzaná a más vidéken élőket. Ezen a csodálatos tájon, mely helyen községünk elterül fejleszthető lenne a turizmus megfelelő háttér mellett.” ▪„az egyedülálló természti értékekre alapozott turizmusfejlesztés, faluszépítés”

45 44 Települések egy mondatos jellemzése 2/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bekecs ▪„A kis és középvállalkozások kevés száma miatt sok a munkanélküli a településen.” ▪Bodrogkereszt úr ▪„Folyamatos lakosságszám csökkenése, elöregedés. Munkahelyek hiánya, főleg kvalifikált munkaerő vonatkozásában. Közlekedési túlterheltség,elkerülő út hiánya. Szabadtéri többfunkciós sport létesítmény kialakítása. Tanuszoda építése. Felszíni csapadékvíz elvezetés. Kerékpárút építés.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A kiépült infrastruktúra, az oktatás magas színvonala miatt fiatalok betelepülésének elősegítése építési telkek kialakításával.” ▪„idegenforgalom, borturizmus, viziturizmus, Városokhoz közeli élhető közösség és terület. Világörökségi tagság”

46 45 Települések egy mondatos jellemzése 3/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bodrogkisfalu d ▪„A belterületi úthálózat állapota problémákat vet fel, a helyi védelem alatt álló épített örökség állapota sem megfelelő. A foglalkoztatottság helyzete is problémákat jelent.” ▪Csobaj ▪„Kevés munkahely, magas a munkanélküliek aránya, közutak rossz állapota” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Lehetőségként szerepel a községben az idegenforgalom fejlesztése, a vizi és borturizmus, a szálláshelyek bővítése és a rehabilitációs foglalkoztató központ létrehozása.” ▪„Holt-Tisza part fejlesztése, vizi turizmus, horgászati- vadászati lehetőségek jobb kihasználása, biogazdálkodás, őshonos állattartás.”

47 46 Települések egy mondatos jellemzése 4/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Erdőbénye ▪„Kevés munkalehetőség van a községben, illetve a születések alacsony száma miatt a település elöregedése, lakosságszámának csökkenése jelent problémát.” ▪Golop ▪„A település fejlődését leginkább hátráltató tényező a munkanélküliség és a falu elöregedése.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Munkahelyteremtő beruházásra való ösztönzés pályázatok és önkormányzati támogatás által, ill. a közfoglalkoztatás bővítése.” ▪„A település fejlődését leginkább munkahelyteremtés, pályázatok kihasználása, falusi turizmus beindítása mozdítaná elő.”

48 47 Települések egy mondatos jellemzése 5/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Legyesbénye ▪„TELEPÜLÉSÜNKÖN NAGY GONDOT OKOZ A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A SZENNYVÍZELVEZETŐ-CSATORNA HIÁNYA.” ▪Mád ▪„A CSÖKKENŐ LAKOSSÁG ÉS ELÖREGEDÉS A TELEPÜLÉS MUNKAKÉPES LAKOSSÁGÁNAK CSÖKKENÉSÉHEZ VEZETETT. A TELEPÜLÉSEN KORÁBBAN MŰKÖDŐ NAGY LÉTSZÁMOT FOGLALKOZTATÓ MUNKAHELYEK ( SZAKSZÖV.,ÉS BORKOMBINÁT) MEGSZŰNÉSÉVEL MEGNŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA. AZ ÚJ MUNKAERŐ FELHASZNÁLÁS NEM SZÁMOTTEVŐ” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„NAGYON FONTOS A TELEPÜLÉSEN A MUNKAHELYTEREMTÉS ÉS A HELYI MEZŐGAZDASÁGI KISTERMELÉS ÚJRAÉLESZTÉSE.” ▪„TELEPÜLÉSÜNK ELHELYEZKEDÉSBŐL ADÓDÓAN A VONZÓ TERMÉSZETI KÖRNYEZET EHHEZ KAPCSOLÓDÓAN A TURIZMUS, A KIEMELKEDŐ MINŐSÉGŰ SZŐLŐ-ÉS BORKULTÚRA,A RENDKÍVÜLI ÁSVÁNYI ELŐFORDULÁSOK ÉS A MŰEMLÉK JELLEGŰ ÉPÜLETEK.”

49 48 Települések egy mondatos jellemzése 6/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Megyaszó ▪„Magas a munkanélküliségi ráta, turizmus infrastruktúrájának hiánya.” ▪Mezőzombor ▪„Munkahelyek hiánya, alacsony foglalkoztatottság, megélhetési gondok. Aktív turizmushoz infrastruktúra hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Kerékpáros-vízi-borturizmus összekapcsolásával bemutatható lenne a falu idegenforgalmi látványosságai.” ▪„Világörökségi lehetőségek jobb kihasználása mellett vállalkozásfejlesztés, munkahelyteremtés.”

50 49 Települések egy mondatos jellemzése 7/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Monok ▪„Településünk rossz gazdasági mutatókkal rendelkezik,aminek fő kiváltó oka, hogy magas a munkanélküliek száma, illetve nagy arányú az etnikai kisebbség. Ez megjelenik ezen emberek környezetén is, ami hozzájárul a kedvezőtlen faluképhez, és ezáltal negatívan hat az idegenforgalomra.” ▪Prügy ▪„A nagy és egyre növekvő létszámban képzetlen, alacsonyan szocializálódott, funkcionálisan analfabéta lakosság.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Település kitörési pontja az idegenforgalom, mivel jelentős természeti értékekkel és kultúrtörténeti, építészeti emlékekkel rendelkezünk. Ezen lehetőség megvalósításához szükséges az aktuális pályázatok kihasználása.” ▪„Szociális munkalehetőség általánossá és kötelezővé tétele. A mezőgazdasági és más vállalkozásokban a természeti és helyi lehetőségek célirányosabb kihasználása és az arra felkészült munkaerő szélesebb körű bevonása.”

51 50 Települések egy mondatos jellemzése 8/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Rátka ▪„A legfontosabb problémánk a munkahelyek-, befektetők hiánya mely ösztönzi a fiatalok elvándorlását és összefüggésben áll a születések számának - és helyi adóbefizetések csökkenésével.” ▪Sima ▪„Alacsony lakosságszám, az ivóvíz és szennyvízhálózat alacsony keresztmetszete” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Legfontosabb lehetőségként ítéljük meg a település világörökségi- nemzetiségi létét ( ideértve az egyedi kulturális-, gasztronómiai- és nyelvi értékeket), jó közbiztonságát, fejlett infrastrukturális kiépítettségét, valamint komfortos panzióit melyek kitörési pontot jelenthetnek a jövőre nézve.” ▪„A falusi turizmus fejlesztése, bővítése”

52 51 Települések egy mondatos jellemzése 9/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Sóstófalva ▪„Alacsony iskolázottságból eredően magas a munkanélküliek száma. Önkormányzati épületek alacsony kihasználtsága.” ▪Szegi ▪„A településen magas a munkanélküliség és az alacsony képzettséggel rendelkezők száma, a foglalkokzatási gondokat megoldó vállalkozások nincsenek.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Művelődési központ (alacsony kihasználtsága miatt) épületének átalakítása valamilyen vállalkozási tevékenységre (pl.: idősek otthona) vagy bérbeadása. Település vonzóbbá tétele a közlekedés minőségének javításával, így a bekötőút szélesítésével, felújításával, zöldfelület - parkok- létesítésével.” ▪„A település kedvező turisztikai adottságokkal rendelkezik. A Bodrogpart, a szőlő termelés és a létrejövő borászatok kedvező lehetőségeket kínálnak. vizi turimus, horgászat.”

53 52 Települések egy mondatos jellemzése 10/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szegilong ▪„A település lakossága elöregedő, a munkaképes korú lakosság jelentős része alacsonyan képzett munkanélküli, ipari befektetési lehetőség nincs.” ▪Taktabáj ▪„Településünk legfontosabb problémája a munkanélküliség, valamint a meglévő épületek felújításának hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A település kedvező fekvése, szép és nyugodt környezete a Bodrog folyó és a hegyek kedvező turisztikai lehetőségetek kínálnak. 37-es főút és vasút megléte.” ▪„Pályázat benyújtása, amennyiben a kis települések hozzátudnak férni. Ugyanis a kistérségben első helyen a gesztor város önkormányzata és a történelmi borvidék áll.”

54 53 Települések egy mondatos jellemzése 11/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Taktaharkány ▪„Munkanélküliség, jelentős vállalkozások hiánya, elaprózottság - társadalmi egyenlőtlenségek közösségi összefogás gyengülése idegenforgalmi ▪fejlesztések hiányoznak - önkormányzati költségvetés szűkössége - belvíz-, csapadékvíz-, és szennyvíz-elvezetés megoldatlansága - lakosság érdektelensége úthálózat minősége - szociális gondok - zöldterületek gazosodása - információk hiánya a ” ▪Taktakenéz ▪„Nagyon magas a munkanélküliek száma a településen, a foglalkoztatásra pedig csak minimális lehetőség van. Rossz közlekedési viszonyok miatt a környező városokban sem tudnak elhelyezkedni, munkát vállalni.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Az egészséges környezeti, jóléti körülmények megteremtésének lehetősége a településen.” ▪„Taktakenéz a Tisza partján található település, ezért a turizmussal kapcsolatos fejlesztések megvalósítása előremozdító tényező lenne.”

55 54 Települések egy mondatos jellemzése 12/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Taktaszada ▪„A szennyvízhálózat hiánya miatt a befektetők elkerülik településünket, ennek következtében a magas munkanélküliséget nem tudjuk csökkenteni.” ▪Tállya ▪„Magas számú roma kisebbség aránya, akik a munkanélküli és a szociális ellátásban lévők legnagyobb rétegét jelentik, nehezen szocializálódnak.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A település fejlődésének egyik fontos eszköze lehetne az idegen forgalom fellendülése, melynek eléréséhez lehetőség nyílik a nem funkcionáló halastó ismételt működtetése, a régi kastély épület és környékének hasznosítása, valamint az iskola udvaron lévő mélyfúrású kút melegvizének hasznosítása.” ▪„A település történelmi emlékeinek, egyedülálló természeti környezetének és földrajzi helyzetének (Európa mértani középpontja) hasznosítása.”

56 55 Települések egy mondatos jellemzése 13/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Tarcal ▪„Átlagot jóval meghaladó munkanélküliség és alacsony jövedelmi viszonyok, a munkalehetőségek hiánya miatt.” ▪Tiszaladány ▪„magas munkankélküliség,csökkenő lakosságszám” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A borhoz és természethez kapcsolódó öko-, aktív-, és lovasturizmust segítő fejlesztések megvalósítása” ▪„a község belterületére benyúló holtág tulajdonjogának megszerzése.”

57 56 Települések egy mondatos jellemzése 14/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Tiszalúc ▪„Településünk legnagyobb problémája a nagyarányú munkanélküliség, ami az országos átlag fölött van sokkal, illetve a megyei átlagtól is magyobb - 30%-ot meghaladó. Korábban a miskolci munkaerőigény megoldotta ezt, de jelenleg ez elenyésző. A helyi foglalkoztatás is csekély.” ▪Tiszatardos ▪„munkahelyek hiánya, munkanélküliség, idős lakosság, a település elöregedése.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Nagyon jó a termőföld minősége, s jelentős a mennyisége is. Sajnos erre viszont szinte semmilyen vállalkozás nincs. Mivel a település másik fele- Takta, illetve Holt- Tisza felé eső része kiválóan alkamlas a vadászatra, halászatra, így jelentős lehetőség van a turizmusban is.” ▪„Jelentős mértékű rendelkezésre álló terület ipar telepítésére.”

58 57 Települések egy mondatos jellemzése 15/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Tokaj ▪„Csökkenő lakosságszám; a képzettunkaerő növekvő elvándorlása, magas az eltartottak száma; a jövedelmi viszonyok elmaradnak az országos átlaghoz képest, magas a munkanélküliség; alacsony vállalkozássűrűség; az összefogás hiánya a turisztikai szolgáltatások területén, a természti erőforrásokat,értékeket veszélyeztető külső szennyezés” ▪Újcsanálos ▪„A Kossuth Lajos Általános Iskola fűtés korszerűsítésének megoldása” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Növekvő idegenforgalom; növekvő érdeklődés a borkultúra-, a természet és a világörökségi helyszínek iránt; fejlődő turisztikai kínálat; bővülő rendezvénykínálat; turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrális fejlesztések; szolgáltatások széles skálája; kiépített települési infrastruktúra;világörökségi cím nyújtotta előnyök; a település elérhetősége javuló tendenciát mutat; összehangolt” ▪„Ipari telephely hasznosítása. Új vállalkozások létesítése településünkön.”

59 58 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

60 59 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 A térségben 4 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 37 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Élhetőbb környezet kialakítása” ▪„Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése” ▪„Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése” ▪„Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése” Fő fejlesztési prioritás 59 10 db 7 db 2,362,000 1,677,576 1,660,000 783,073 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma

61 60 ▪Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Kiemelt térségi szintű turisztikai attrakció létrehozása ▪Települési szolgáltatások fejlesztése ▪Vidéki épített örökség fenntartható fejlesztése ▪Településkép megújítás ▪Helyi közlekedési infrastruktúra és egyéb vonalas infrastruktúra javítása ▪Partnerségen alapuló munkagép beszerzés ▪Szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas szabadtéri közösségi terek kialakítása, meglévők fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Allokált forrás (EUR) 80,000 672,000 200,000 120,000 110,000 1,100,000 0

62 61 ▪Helyi szükségletekhez igazodó közmunka jellegű programok támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A környezet és a tájképi jelleg javítása Fő fejlesztési prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Allokált forrás (EUR) 0 0

63 62 ▪Mikrovállalkozások fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Mezőgazdasági melléktermékek környezetbarát feldolgozása - gazdasági alapon ▪Esélyegyenlőség a munkahelyteremtésben ▪Oktatási-, vagy bemutató célú bio-, illetőleg hagyományos farm megvalósítása, vagy meglévő fejlesztése ▪Mintaadó bio- és megújuló energiaforrásokat hasznosító fejlesztések támogatása ▪Mezőgazdasági melléktermékek környezetbarát feldolgozása - közhasznú ▪Helyi termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése ▪Önfoglalkoztatóvá válás támogatása Fő fejlesztési prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Allokált forrás (EUR) 697,576 40,000 280,000 160,000 140,000 120,000 100,000

64 63 ▪Helyi öko-tudatos gazdálkodás fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása Fő fejlesztési prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Allokált forrás (EUR) 0 0

65 64 ▪Dél-Zempléni rendezvények Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Helyi természeti erőforrásokra alapozó, falusi turizmushoz kapcsolódó fejlesztések és szolgáltatások támogatása. ▪Ifjúsági turizmus fejlesztése ▪Gazdasági alapon működő sport és szabadidő központ ▪Helyi adottságokra épülő megújuló energiaforrás-felhasználás növelése ▪A vidéki élet minőségének javítása és a vidéki gazdaság diverzifikációja ▪Befektetést előkészítő kutatások, tervek készítése ▪Partnerségen alapuló turisztikai marketing tevékenységek támogatása Fő fejlesztési prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Allokált forrás (EUR) 80,000 680,000 600,000 40,000 240,000 20,000 0 0

66 65 ▪Helyi ökotudatos gazdálkodás fenntartható fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Helyi mezőgazdasági termékek feldolgozása, piacra jutását segítő innovatív eljárások K+F tevékenység fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Allokált forrás (EUR) 0 0

67 66 ▪Irodahelység kialakítása civil szervezetek számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 7/7 A legtöbb forrás – 80,000 EUR – a(z) Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Dél-zempléni örökséghez kapcsolódó tanulmányok ▪Civil Innovációs Ház kialakítása ▪Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése ▪Védettség alatt álló,aktív használatban lévő közösségi építmények technikai korszerűsítése, baleset veszély elhárítása ▪Helyi civil közösségek erősítése ▪Hagyományok ápolása Fő fejlesztési prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Allokált forrás (EUR) 75,000 60,000 210,000 20,000 160,000 158,073 100,000

68 67 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

69 68 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 9% 12% 26% 8% 7% 13% 7% 0% 12% 4% 12% 35% 15% 4% 17% 4% 2% 0% 8% 2% 30% 40% 10% 0% 10% 0% 10% 0% 17% 4% 0% 26% 48% 0% 18% 0% 6% 0% 35% 41% 0%

70 69 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” ▪„Bio- vagy hagyományos gazdasági vállalkozások létrejöttének, illetve a már meglévők fejlesztésének támogatása oly módon, hogy tevékenységük az érdeklődők számára bemutatható és tanulmányozható legyen. E mellett támogatni szükséges az általuk előállított termékek helyszínen történő értékesítését, mozgó értékesítését, piacra jutását.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A cél legalább 6 db, oktatási- vagy bemutató célú, bio- "minta- farmgazdaság " megvalósítása a Dél-Zempléni térségben.”

71 2 70 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Kereskedelem, javítás” ▪„Szükséges a helyi szőlő, gyümölcs, zöldség, virág termelés,valamint a helyben tenyésztett állatokból származó mezőgazdasági termékek feldolgozása; helyi szintű feldolgozásának, fejlesztésének támogatása; a belőlük készült élelmiszerek értékesítésének növelése érdekében. Támogatni szükséges a térségben termelt mezőgazdasági termékek feldolgozását, illetve forgalmazásának javítását, vagy új termékek, eljárások technológiák bevezetését. Az élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusában beazonosítható gép- és technológia beszerzéséhez (kivéve az 1470 gépcsoportba tartozó halfeldolgozás gépei és berendezései).” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Előre láthatólag 10 db, mezőgazdasági termékeket előállító, forgalmazó vállalkozás működése kerül fejlesztésre.”

72 71 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„A helyben működő sportágak letelepítésére és egyéb jellegű rendezvények megtartására is alkalmas fedett tér kialakításának támogatása és az ahhoz kapcsolódó, sportolásra, sporteszközök tárolására, szabadidő eltöltésére is alkalmas szabad terek kialakítása. Sport, és egyéb közösségi rendezvények megtartására alkalmas fedett terek, helyiségek kialakítása, kivéve sportcsarnok, a hozzájuk kapcsolódó infrasturktúra (öltöző, mosdó, ruhatár, zuhanyzó) kialakítása, az edzések és versenyek lebonyolításához szükséges sporteszközök beszerzése, kültéri sportpályák kialakítása, mobil lelátók beszerzése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Legalább három komplex, szabadidő eltöltésére alkalmas szolgáltató központ jöhet létre, mely 500 térségi, sportolni vágyó lakos, s ugyanennyi, a szabadságát térségünkben töltő turista számára biztosít kulturált és színvonalas sportolási- és kikapcsolódási lehetőséget. Legalább 6 új munkahely jön létre a fejlesztések következményeként.”

73 ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 4 ▪„A helyi mezőgazdasági termelésből származó melléktermékek innovatív, környezet kímélő feldolgozásának támogatása szükséges.” ▪„A Dél-Zempléni Nektár LEADER előzetesen elismert akciócsoport területén legalább három venyige,szalma, fagally aprító és bálázó gép segít a melléktermékek környezettudatos hasznosításában.” 72 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

74 73 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„A helyi természeti erőforrásokra építő, illetőleg az azokhoz kapcsolódó közösségi, kulturális és gasztronómiai örökségekre, mint vonzerőre támaszkodó minőségi és komplex agro és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítésének, már működő szolgáltatások bővítésének, korszerűsítésének, fejlesztésének, akadálymentesítésének támogatása a falusi, minőségi magánszálláshelyek tekintetében. Az intézkedés támogatható célterületei a következők: lovasturisztikai; vadászturizmushoz kapcsolód; erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó; horgászturisztikai; borturisztikai és az ezekhez kapcsolódó gasztronómiai szolgáltatások.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kialakul egy olyan, a világörökségi címre alapuló és a Tokaji világhírnév köré felépített komplex szolgáltatási láncból álló turisztikai kínálat, amely a meglevőkkel együttesen szolgálja ki a fizetőképes keresletet. Ennek folyományaként 30 munkahely létesülhet, illetőleg meglévő vállalkozások, magánszálláshely- kiadók bevételei növekedhetnek, mellyel további fejlesztések indukálódhatnak a későbbiekben.”

75 ▪„Egyéb szolgáltatás” 6 ▪„Az akciócsoport településein szükség van olyan Civil Innovációs Ház kialakítására, amely a civil szervezetek és a vállalkozások, valamint az ifjúság érdekében komplex szolgáltatásokat nyújt, a felmerülő igényeknek megfelelően.” ▪„A projektek eredménye képen a térségben 3 Civil Innovációs Ház jön létre, amely minimum 3 civil szervezet működését segíti elő. Ezáltal emelkedik a közösségi és a gazdasági szolgáltatások színvonala.” 74 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

76 75 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„Térségünkben támogatni kell az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások kialakítását, illetve a már működők bővítését, korszerűsítését, akadálymentesítését, kivéve erdei iskola.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Legalább 6 db ifjúsági szálláshely kerül kialakításra térségünkben, s másik 2 megújul. Ennek kiszolgálására legalább 12 munkahely teremtődik.” Szektor

77 ▪„Egyéb tevékenység” 8 ▪„A költséghatékonyság érdekében többfunkciós munkagép vásárlása szükséges. Támogatás nyújtható be minimum egy partner összefogásával olyan önkormányzatok esetében, ahol az állandó lakosok száma együttesen az 1.000 főt meghaladja.” ▪„A partnerség elve alapján, a hatékonyság, a költség racionalizálás és a jobb kihasználtság érdekében, minimum 13 település összefogásával, 4 db, közösen hasznosított többfunkciós munkagép segíti a feladatok elvégzését.” 76 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

78 77 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„Olyan egyéni vállalkozások indításának támogatása, ahol a tevékenység megindításához szükséges eszközök beszerzésének támogatásával, illetve a telephely vagy üzlethelyiség kialakításával, önfoglalkoztatóvá válhat a megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező személy.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Legalább 30 db, településenként legalább 1 db vállalkozás beindul a projekt eredménye képpen.”

79 ▪„Egyéb szolgáltatás” 10 ▪„A turisztikai profilú vállalkozások, szolgáltató egyesületek bevételeinek növelése érdekében szükséges az együttműködésen alapuló turisztikai marketingtevékenység támogatása.” ▪„Térségünkben a mostani állapotokhoz képest 10 000 fővel több turista fog érkezni.” 78 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

80 79 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

81 80 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Célunk a különböző szervezetek közötti, nemzetközi együttműködési törekvések támogatása gazdasági, kulturális, sport, egyéb kapcsolatok erősítése.” Megoldási javaslat ▪„30 nemzetközi, és hazai partnerségi kapcsolat létrejötte prognosztizálható.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

82 81 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„Olyan vidéki életminőséget javító kisléptékű infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, amely a települések környezetét, megjelenését és arculatát javítja. Védelem alatt nem álló közparkok, pihenőhelyek, sétautak, a település megjelenésében központi szereppel bíró, védelem alatt nem álló épületek, helyi turisztikai látványosságok mentén zöld területek, látvány és használati térelemek, padok, kukák, buszmegállók kialakítása, meglévők fejlesztése.” Megoldási javaslat ▪„2010-re a Dél-zempléni térség legalább 18 települése új arculati elemekkel gazdagodik megjelenésében, ezáltal jobb minőségű környezetben élhetnek a lakók. Ez jelentős mértékben kihat az ott élők hétköznapi hangulatára s kellemes élményt nyújt az ide látogató turistáknak.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

83 82 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„A települési szolgáltatások minőségének fejlesztése érdekében új piacok létrehozása, meglévők fejlesztése, előírásoknak megfelelő átalakítása, valamint kültéri játszóterek kialakítása, meglévők korszerűsítése.” Megoldási javaslat ▪„A Dél-zempléni akciócsoport területén a fejlesztés eredménye képpen 6 piac, az ezekhez szükséges kiszolgáló helyiségek és 8 minőségi bizonyítvánnyal rendelkező játszótér kerül kialakításra.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

84 83 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„Szükséges a helyben működő civil szervezetek technikai eszközrendszerének fejlesztése (közvetlenül a működésükhöz, tevékenységükhöz szükséeges eszközök beszerzése), hogy a XXI. század elvárásainak megfelelően gyakorolhassák tevékenységüket.” Megoldási javaslat ▪„Megújul legalább 25 civil szervezet arculata, eszközparkjuk modernizálódik, sok bérleti költségtől tehermentesítődnek.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

85 84 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„Helyi hagyományos népi-nemzetiségi mesterségek, szokások felélesztése, ápolása, a tovább örökítés érdekében, képzések, bemutató foglalkozások és kiállítások,valamint táborok megvalósításán keresztül.” Megoldási javaslat ▪„A hagyomány őrző szervezeteknek lehetősége nyílik a népi mesterségek, és hagyományok tovább örökítésére.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Kultúra”

86 85 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„A térségben lévő és védelem alatt álló épített örökség megóvása érdekében azok külső felújítása; új funkció meghatározása érdekében az ahhoz szükséges megvalósíthatósági tanulmánytervek elkészítésével együtt. Ennek keretében támogatható a kapcsolódó zöld felületek, a megközelítést szolgáló gyalogutak, valamint a szükséges parkolók kialakítása.” Megoldási javaslat ▪„Az akciócsoport területén a községekben legalább 5 védelem alatt épület külleme újul meg, és hozzá rendelődik az új megcélzott funkcionalitása, tanulmány terv formájában. Ezek adnának otthont az elkövetkező években a későbbiekben megvalósuló, helyi társadalmi-, gazdasági szükségleteket kielégítő tevékenységeknek.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

87 86 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„A térségben lévő természeti értékek, táji elemek, történelmi emlékhelyek környezet kímélő látogatása érdekében, meglévő útvonal mentén, új pihenőhelyek létesítése, meglévők felújítása. Az épített és természeti örökséggel összefüggő kültéri hagyományos információs táblák készítésére és kihelyezésére van szükség.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 5 turisztikai jelentőségű útvonal újul meg, különböző tájelemmel és térelemmel lesz gazdagabb. Információs táblák segítik a tájékozódást a helyi nevezetességek megismerését.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

88 87 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„A települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatására, identitásuk megerősítésére, kistérségi vagy térségi együtt működések kialakulása kerüljön sor. Erősíteni kell a közösségi élmény és az összetartozás érzését. Új, vagy már korábban megvalósított rendezvények támogatására van szükség.” Megoldási javaslat ▪„A gazdag programok hatására kibontakozhatnak a helyi társadalom rejtett értékei, s legalább 30 rendezvény, esemény kerül be az éves rendezvény naptárba, ami összességében legalább 30000 érdeklődő részére nyújthat kielégítő, minőségi kulturális szolgáltatást.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

89 88 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„Térségünkben szükség van olyan innovatív, progresszív, beruházásokat előkészítő kutatások, tanulmányok, tervek készítésére, amelyek segíthetik a Dél-Zemplén gazdasági fejlődését, későbbi beruházások megvalósulásának formájában.” Megoldási javaslat ▪„Várhatóan 3 nagyobb projekt komplex, megvalósítási koncepciója készül el, amely például turisztikai beruházásként nagyban hozzájárul a helyben eltöltött vendégéjszakák dinamikus növekedéséhez, vagy nagyszámú foglalkoztatott alkalmazását lehetővé tevő fejlesztéseként valósul meg a közeljövőben.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek” Fejlesztési téma

90 89 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 5 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Dél-Zemplén örökségének részét képező természeti, kulturális és történeti és civil közösségi értékek feldolgozását megvalósító szakmai tanulmányok-szakmai tervek, almanachok, krónikák, kalendáriumok készítése szükséges.” Megoldási javaslat ▪„Elképzelésünk szerint 15-20 db Dél-Zemplén örökségének részét képező természeti, kulturális és történeti és civil közösségi értékek feldolgozását megvalósító szakmai tanulmány, almanach, krónika, kalendárium készül el.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma 10

91 90 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

92 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 91 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-09 Sorszám: 4765 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Településkép megújítás Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A Dél-zempléni térség valamennyi falujában és községében olyan, a vidéki épített és természeti örökségbe sorolható látványosságok, régi, hangulatos épületek találhatók, amelyeknek jelentős hányada leromlott felújításra, fejlesztésre szorul. Helyzet/ adottság ▪Ezeknek a vidéki örökséget képező településképi elemeknek a felújításával a községek és falvak arculata jelentős fejlődésen mehet át és ezáltal az itt élő, és ide látogató emberek hétköznapjait tenné szebbé, élhetőbbé. Probléma/ lehetőség ▪Olyan vidéki életminőséget javító kisléptékű infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, amely a települések környezetét, megjelenését és arculatát javítja. Védelem alatt nem álló közparkok, pihenőhelyek, sétautak, a település megjelenésében központi szereppel bíró, védelem alatt nem álló épületek, helyi turisztikai látványosságok mentén zöld területek, látvány és használati térelemek, padok, kukák, buszmegállók kialakítása, meglévők fejlesztése. Megoldási javaslat ▪2010-re a Dél-zempléni térség legalább 18 települése új arculati elemekkel gazdagodik megjelenésében, ezáltal jobb minőségű környezetben élhetnek a lakók. Ez jelentős mértékben kihat az ott élők hétköznapi hangulatára s kellemes élményt nyújt az ide látogató turistáknak. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

93 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 92 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok100% 1440000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága1100000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db Allokáció Megoldási javaslatok 1/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-09 Sorszám: 4765 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

94 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 93 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-10 Sorszám: 4767 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Települési szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A települési szolgáltatások tekintetében, településenként jelentős minőségbeli különbségek állapíthatóak meg. Ez hátrány helyzetet, de legalábbis hátrány érzetet jelent, akár szomszédos települések között is. Helyzet/ adottság ▪A helyi gazdaságot és kisgyermekes családokat érintő települési szolgáltatások köréből hiányoznak a hagyományos, kulturált falusi piacok és a kor biztonsági elvárásainak megfelelő közterületi játszóterek. Probléma/ lehetőség ▪A települési szolgáltatások minőségének fejlesztése érdekében új piacok létrehozása, meglévők fejlesztése, előírásoknak megfelelő átalakítása, valamint kültéri játszóterek kialakítása, meglévők korszerűsítése. Megoldási javaslat ▪A Dél-zempléni akciócsoport területén a fejlesztés eredménye képpen 6 piac, az ezekhez szükséges kiszolgáló helyiségek és 8 minőségi bizonyítvánnyal rendelkező játszótér kerül kialakításra. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

95 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 94 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok100% 806400 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága672000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db Allokáció Megoldási javaslatok 2/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-10 Sorszám: 4767 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

96 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 95 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/37 Kód: ÉM-77-GF-1-06 Sorszám: 6913 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas szabadtéri közösségi terek kialakítása, meglévők fe... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Az akciócsoport településeire jellemző, hogy jelentős mértékű, hasznosításra alkalmas belterülettel, vagy a belterülettel közvetlen határos zöld területtel rendelkeznek. Gazdag a sport és egyéb kulturális hagyományuk, és erős a lakosság ilyen irányú szükséglete is. Helyzet/ adottság ▪A lakosság körében nagy a felmerülő igény a szabadidő hasznos eltöltésére. Ugyanakkor, ennek kielégítésére nincs, vagy hiányos a megfelelő színvonalú infrastruktúra. Probléma/ lehetőség ▪Olyan, a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas szabadtéri terek kialakítása, fejlesztése, amelyek sportolásra illetőleg kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmasak, valamint az ezek feltétlen kiszolgálásához szükséges öltözők és illemhelyek kialakítása, meglévők felújítása. Megoldási javaslat ▪Létrejön 3 db új, illetve megújul 3 db komplex szabadtéri szolgáltató tér, valamint 3 db sportöltöző a projekt eredményeképpen. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

97 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 96 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret70000 EUR▪Önkormányzatok100% 210000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága200000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 3/37 Kód: ÉM-77-GF-1-06 Sorszám: 6913 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Nem lehet IKSZT, nem lehet tornaterem.

98 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 97 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-11 Sorszám: 4769 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Vidéki épített örökség fenntartható fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A Dél-zempléni térség bővelkedik a helyi vagy országos védelem alatt álló és az épített örökség részét képező épületekben. Sajnos ezek közül sok, funkció és tartalom nélkül, romló vagy egészen leromlott állapotban van. Helyzet/ adottság ▪Sok települési önkormányzat számos társadalmi illetőleg gazdasági nehézséggel küzd. Ezeken enyhíteni lehet a most funkció nélküli, egykor patináns épületek újrahasznosításával, a vidéki élet vérkeringésébe való visszakapcsolásával. Probléma/ lehetőség ▪A térségben lévő és védelem alatt álló épített örökség megóvása érdekében azok külső felújítása; új funkció meghatározása érdekében az ahhoz szükséges megvalósíthatósági tanulmánytervek elkészítésével együtt. Ennek keretében támogatható a kapcsolódó zöld felületek, a megközelítést szolgáló gyalogutak, valamint a szükséges parkolók kialakítása. Megoldási javaslat ▪Az akciócsoport területén a községekben legalább 5 védelem alatt épület külleme újul meg, és hozzá rendelődik az új megcélzott funkcionalitása, tanulmány terv formájában. Ezek adnának otthont az elkövetkező években a későbbiekben megvalósuló, helyi társadalmi-, gazdasági szükségleteket kielégítő tevékenységeknek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

99 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 98 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok100% 144000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága120000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 4/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-11 Sorszám: 4769 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

100 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 99 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/37 Kód: ÉM-77-GF-1-04 Sorszám: 6908 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Partnerségen alapuló munkagép beszerzés Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Minden településre jellemző a nagy kiterjedésű zöld felület, illetve több kilométer önkormányzati kezelésben lévő út. Helyzet/ adottság ▪Rendelkezésre áll nagy számú, tipikusan egyéb forrásokból támogatott munkaerő, de időszakonként hiányos az ehhez szükséges, nagy hatékonyságú gépi támogatás. Probléma/ lehetőség ▪A költséghatékonyság érdekében többfunkciós munkagép vásárlása szükséges. Támogatás nyújtható be minimum egy partner összefogásával olyan önkormányzatok esetében, ahol az állandó lakosok száma együttesen az 1.000 főt meghaladja. Megoldási javaslat ▪A partnerség elve alapján, a hatékonyság, a költség racionalizálás és a jobb kihasználtság érdekében, minimum 13 település összefogásával, 4 db, közösen hasznosított többfunkciós munkagép segíti a feladatok elvégzését. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

101 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 100 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR▪Önkormányzatok100% 121000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága110000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 5/37 Kód: ÉM-77-GF-1-04 Sorszám: 6908 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Olyan települési önkormányzatok konzorciumai, ahol a pályázó önkormányzat együttműködési megállapodást köt legalább egy másik önkormányzattal a beszerzésre kerülő munkagép egyenlő és arányos feltételek mellett való hasznosítására. Az együttműködő önkormányzatok települések állandó lakosainak száma meg kell hogy haladja az 1000 főt.

102 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 101 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/37 Kód: ÉM-77-GF-1-05 Sorszám: 6911 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Kiemelt térségi szintű turisztikai attrakció létrehozása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A Világörökségi cím és a történelmi borkultúra miatt számos turista keresi fel egyénileg ill. csoportosan térségünket. Helyzet/ adottság ▪A táj szépségét bemutató, központi helyen fekvő szabadtéri létesítmények leromlott állapotúak. Probléma/ lehetőség ▪Olyan központi szereppel bíró, már meglévő turisztikai attrakció rehabilitációjára van szükség, ami a térség turisztikai vonzerejét relevánsan meghatározza. Megoldási javaslat ▪Az akciócsoport területén létrejön legalább 1 db olyan turisztikai célokat szolgáló létesítmény, amely a koncentráltan jelentkező turisztikai igényeket elégít ki. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

103 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 102 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok100% 80000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága80000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 6/37 Kód: ÉM-77-GF-1-05 Sorszám: 6911 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés

104 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 103 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-12 Sorszám: 4770 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Vidéki természeti, történelmi örökség megóvása, értékeinek bemutatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A Dél-Zemplén természeti öröksége flórájában és faunájában és történelmi értékekben egyaránt rendkívül gazdag. Ezt számos hazai és nemzetközi védettséget nyújtó, oltalmat jelentő egyezmény ismeri el. Helyzet/ adottság ▪Számos meglévő öko-turisztikai útvonal, információs tábla és a hozzá tartozó pihenőhely elhanyagolt, leromlott. Probléma/ lehetőség ▪A térségben lévő természeti értékek, táji elemek, történelmi emlékhelyek környezet kímélő látogatása érdekében, meglévő útvonal mentén, új pihenőhelyek létesítése, meglévők felújítása. Az épített és természeti örökséggel összefüggő kültéri hagyományos információs táblák készítésére és kihelyezésére van szükség. Megoldási javaslat ▪Legalább 5 turisztikai jelentőségű útvonal újul meg, különböző tájelemmel és térelemmel lesz gazdagabb. Információs táblák segítik a tájékozódást a helyi nevezetességek megismerését. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

105 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 104 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR▪Önkormányzatok100% 96000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága80000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 7/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-12 Sorszám: 4770 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

106 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 105 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/37 Kód: ÉM-77-SzF-B-06 Sorszám: 5706 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Helyi közlekedési infrastruktúra és egyéb vonalas infrastruktúra javítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪Az akciócsoport területén a települések belterületi útjainak többsége felújításra szorul, emellett más vonalas infrastruktúra (szélessávú internet, szennyvíz), kiépítettsége sem teljes még. Helyzet/ adottság ▪A helyzetből adódóan a helyi vállalkozások, valamint a településeken élők számára a mobilitás nehézkes. A fejlődés kulcsa a megközelíthetőség javítása. Probléma/ lehetőség ▪A térségi köz-, mezőgazdasági-úthálózatának építésének, felújításának, szélesítésének; helyi szenny-és csapadékvíz elvezetését megoldó létesítmények, záportározók, patakmedrek kiépítésének; kábel tv-, internet hálózat kiépítésének támogatása. Megoldási javaslat ▪Javul a vidéki élet minősége és a gazdasági környezet állapota. A vállalkozások és munkavállalók mobilizálódni tudnak a korszerű vonalas infrastruktúrának köszönhetően, a természetes vizek lefolyása biztosítottá válik a településeken. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÉMOP - 3. prioritás - Településfejlesztés

107 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 106 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 8/37 Kód: ÉM-77-SzF-B-06 Sorszám: 5706 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

108 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 107 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-14 Sorszám: 5708 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: A környezet és a tájképi jelleg javítása Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪Magyarország és benne térségünk környezeti adottságai kiválóak. Helyzet/ adottság ▪Megfelelő finanszírozás hiányában az adottságból adódó lehetőségek nincsenek kiaknázva teljes körűen. Probléma/ lehetőség ▪Natura 2000 kifizetések Megoldási javaslat ▪A térség, az öko- és környezet-tudatos fenntartható gazdasági fejlesztés által virágzásnak indul, s hosszú távon a tájképi értékét tekintve is megerősödik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 2. Intézkedéscsoport - 213 Natura 2000 kifizetések mezőgazdasági területeken

109 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 108 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 9/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-14 Sorszám: 5708 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

110 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 109 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/37 Kód: ÉM-77-SzF-B-05 Sorszám: 5707 Prioritás: Élhetőbb környezet kialakítása Intézkedés: Helyi szükségletekhez igazodó közmunka jellegű programok támogatása Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Országos átlag feletti tartós munkanélküliségi ráta jellemzi a térséget. Helyzet/ adottság ▪A munkanélküliek nagy része szakképzetlen, és generációk nőnek fel anélkül, hogy családjaikban a munkába járás kultúrája ismert lenne. Ezen társadalmi rétegek helyi gazdasági életbe való reintegrációja nincs megoldva. Lehetőséget a szakképzésüknek, munkához való viszonyuk megváltoztatásának, mentálhigiéniás felzárkóztatásuknak támogatása jelenthet. Probléma/ lehetőség ▪Ezeknek a leszakadó társadalmi csoportoknak, a gazdasági folyamatokba és a munka világába való reintegrációjuk érdekében, olyan felzárkóztató jellegű programokat, képzéseket, tréningeket kell szervezni és támogatni, amelyeknek végeredménye képpen sikerül az érintettek közmunkaprogramokba való bevonása. Ezt fenntartható módon és hosszú távon, csak komplex programokon keresztül lehet civil- és szakértő szervezetek támogatásával biztosítani. Megoldási javaslat ▪Javul az egyes érintett személyek és családjaik gondolkozásmódja, ezen keresztül munkához jutnak, s életminőségük javul, emellett nagyban csökkennek a társadalmi- szociális és etnikai feszültségek a vidéki települések elgettósodott negyedei környezetében. Ezeken keresztül is megvalósulhat a vidéki települések további fejlődése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪TAMOP - 1. prioritás - A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés segíté...

111 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 110 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 10/37 Kód: ÉM-77-SzF-B-05 Sorszám: 5707 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

112 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 111 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/37 Kód: ÉM-77-GF-A-05 Sorszám: 4775 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mikrovállalkozások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Jelentős számú mikrovállalkozás működik az akciócsoport területén. Helyzet/ adottság ▪A térség mikrovállalkozásai dinamikusan fejlődésre képesek, azonban fejlesztési forrás hiányában nem képesek növekedésre és további munkahelyek létesítésére. Probléma/ lehetőség ▪A vállalkozói aktivitás, a versenyképesség és az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása érdekében szükséges új mikrovállalkozások létrehozásának illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak műszaki technológiai fejlesztésének támogatása. Megoldási javaslat ▪A fejlesztés eredményeként várhatóan 30 mikrovállalkozás fejleszti tevékenységét, és ezáltal legalább 30 munkahelyet teremt. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

113 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 112 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret160000 EUR▪Önkormányzatok0% 1395152 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága697576 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma70 db Allokáció Megoldási javaslatok 11/37 Kód: ÉM-77-GF-A-05 Sorszám: 4775 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

114 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/37 Kód: ÉM-77-GF-A-07 Sorszám: 4777 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Esélyegyenlőség a munkahelyteremtésben Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben nagy számban élnek megváltozott munkaképességű, de foglalkoztatható személyek. Helyzet/ adottság ▪A projekt gyűjtés során több, konkrét tervekkel, számításokkal megalapozott üzem létesítésének terve is a Tervezés Koordináló Csoport tudomására jutott. Ehhez az érintett önkormányzatok elkötelezett partnerként léptek fel és helyszínt biztosítanak a beruházásokhoz. Probléma/ lehetőség ▪A hátrányos helyzetben élő, csökkent munkaképességű illetőleg fogyatékkal élők környezet kímélő, ipari foglalkoztatásának támogatása. Megoldási javaslat ▪A fejlesztési célterületünkön legalább 2 db üzem létesül, amelyben 40 db új munkahely teremtődik hátrányos helyzetű munkavállalóknak. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

115 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret160000 EUR▪Önkormányzatok50% 560000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága280000 EUR▪Non-profit szervezetek50% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 12/37 Kód: ÉM-77-GF-A-07 Sorszám: 4777 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

116 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/37 Kód: ÉM-77-GF-A-04 Sorszám: 4774 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Önfoglalkoztatóvá válás támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség szakképző iskoláiban nagy számban képeznek fiatal szakembereket. Helyzet/ adottság ▪A szakképzett humán erőforrást a térségi foglalkoztatók kapacitás hiányában nem képesek alkalmazni. Sok fiatalnak -köztük pályakezdőknek- van jó vállalkozási elképzelése, amelyet elegendő tőke hiányában nem tud megvalósítani. Probléma/ lehetőség ▪Olyan egyéni vállalkozások indításának támogatása, ahol a tevékenység megindításához szükséges eszközök beszerzésének támogatásával, illetve a telephely vagy üzlethelyiség kialakításával, önfoglalkoztatóvá válhat a megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező személy. Megoldási javaslat ▪Legalább 30 db, településenként legalább 1 db vállalkozás beindul a projekt eredménye képpen. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

117 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret12000 EUR▪Önkormányzatok0% 320000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága160000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma40 db Allokáció Megoldási javaslatok 13/37 Kód: ÉM-77-GF-A-04 Sorszám: 4774 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

118 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/37 Kód: ÉM-77-GF-2-01 Sorszám: 6902 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Oktatási-, vagy bemutató célú bio-, illetőleg hagyományos farm megvalósítása, vagy meglévő... Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A Dél-Zemplénben kiváló adottságú, összességében sokszínű, hagyományos tanya-, farm gazdálkodás folyik. Ezek közül többen a "bio" minősítés megszerzésén gondolkodnak. Helyzet/ adottság ▪Ezek közül a gazdaságok közül - az igény-felmérés során- soknál vetődött fel, hogy előállított termékeiket magasabb feldolgozottsági szinten, igényes csomagolásban és marketinggel, helyben értékesítenék. Ennek érdekében a szervezett látogatói csoportok előtt megnyitnák kapuikat, hogy az "istállótól az asztalig" termékké válási folyamatot minden érdeklődő tanulmányozhassa. Probléma/ lehetőség ▪Bio- vagy hagyományos gazdasági vállalkozások létrejöttének, illetve a már meglévők fejlesztésének támogatása oly módon, hogy tevékenységük az érdeklődők számára bemutatható és tanulmányozható legyen. E mellett támogatni szükséges az általuk előállított termékek helyszínen történő értékesítését, mozgó értékesítését, piacra jutását. Megoldási javaslat ▪A cél legalább 6 db, oktatási- vagy bemutató célú, bio- "minta-farmgazdaság " megvalósítása a Dél-Zempléni térségben. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

119 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok0% 189000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága140000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 14/37 Kód: ÉM-77-GF-2-01 Sorszám: 6902 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Kedvezményezettek csak mezőgazdasági mikro-vállalkozók, és természetes személyek (őstermelők).

120 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/37 Kód: ÉM-77-GF-2-03 Sorszám: 6900 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás ▪A Tokaj hegyaljai borvidék kultúrtáj kategóriában elnyerte az UNESCO Világörökségi címét. A világban és Magyarországon az élelmiszer árak jelentős mértékben megnövekedtek, és sok esetben hiány is keletkezett. Ennek következtében megnövekedett a kereslet a helyben, jó minőségben -szállítási költséggel nem, vagy kevésbé terhelt- élelmiszerek iránt. Helyzet/ adottság ▪Ennek a mezőgazdasági kultúrának a fenntartható fejlesztése érdekében -a természeti értékek tiszteletben tartása mellett- öko-tudatos fejlesztésére van szükség. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges a helyi szőlő, gyümölcs, zöldség, virág termelés,valamint a helyben tenyésztett állatokból származó mezőgazdasági termékek feldolgozása; helyi szintű feldolgozásának, fejlesztésének támogatása; a belőlük készült élelmiszerek értékesítésének növelése érdekében. Támogatni szükséges a térségben termelt mezőgazdasági termékek feldolgozását, illetve forgalmazásának javítását, vagy új termékek, eljárások technológiák bevezetését. Az élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusában beazonosítható gép- és technológia beszerzéséhez (kivéve az 1470 gépcsoportba tartozó halfeldolgozás gépei és berendezései). Megoldási javaslat ▪Előre láthatólag 10 db, mezőgazdasági termékeket előállító, forgalmazó vállalkozás működése kerül fejlesztésre. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

121 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok0% 189000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága140000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 15/37 Kód: ÉM-77-GF-2-03 Sorszám: 6900 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Kedvezményezettek csak a 4 EUME alatti mezőgazdasági vállalkozók.

122 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/37 Kód: ÉM-77-GF-A-06 Sorszám: 4776 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mintaadó bio- és megújuló energiaforrásokat hasznosító fejlesztések támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A feltörekvő kínai és indiai gazdaságok energia felhasználása folyamatosan növekszik. Az energia árak folyamatosan emelkednek világpiacon. Magyarország és ezen belül térségünk is kiváló természeti adottságokkal és hasznosítatlan megújuló energia forrással rendelkezik. Helyzet/ adottság ▪A megújuló- és bio energia gyakorlati hasznosításának ismeretével a térségi társadalom nem rendelkezik. Ezért az ilyen típusú tartalékok kihasználatlanul maradnak. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges olyan, működés közben tanulmányozható bio- illetve megújuló energia forrásokra épülő fejlesztések támogatása, amelyek környezet kímélő technológiák működését mutatják be az érdeklődők számára. Megoldási javaslat ▪A Dél-zempléni térségben ismertté válik a bio- és megújuló energiát alkalmazó technológiák bizonyos típusa. A látogató iskolai és a téma iránt érdeklőd egyéb csoportok körében népszerűsödik, majd később elterjed az ilyen típusú energiafelhasználás gyakorlata. Várhatóan 6 db korszerű, bio- és megújuló energia hasznosítására alkalmas berendezés áll üzembe. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

123 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR▪Önkormányzatok50% 240000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága120000 EUR▪Non-profit szervezetek50% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 16/37 Kód: ÉM-77-GF-A-06 Sorszám: 4776 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

124 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/37 Kód: ÉM-77-GF-1-01 Sorszám: 6904 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mezőgazdasági melléktermékek környezetbarát feldolgozása - közhasznú Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Az akciócsoport területén jelentős kiterjedésű borvidék, és néhány gyümölcstermelő térség van, illetve gabonatermesztés is folyik. Helyzet/ adottság ▪Ezek művelése során nagy mennyiségű hasznosítatlan melléktermék keletkezik. Ennek hasznosítására igény és lehetőség is mutatkozik. Probléma/ lehetőség ▪A helyi mezőgazdasági termelésből származó melléktermékek innovatív, környezet kímélő feldolgozásának támogatására van szükség. Megoldási javaslat ▪A Dél-Zempléni Nektár LEADER előzetesen elismert akciócsoport területén legalább négy venyige, szalma, fagally aprító és bálázó gép segít a melléktermékek környezettudatos hasznosításában. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

125 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR▪Önkormányzatok100% 110000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 17/37 Kód: ÉM-77-GF-1-01 Sorszám: 6904 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés

126 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/37 Kód: ÉM-77-GF-2-02 Sorszám: 6903 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mezőgazdasági melléktermékek környezetbarát feldolgozása - gazdasági alapon Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Az akciócsoport területén jelentős kiterjedésű borvidék, és néhány gyümölcstermelő térség van, illetve gabonatermesztés is folyik. Helyzet/ adottság ▪Ezek művelése során nagy mennyiségű hasznosítatlan melléktermék keletkezik. Ennek hasznosítására igény és lehetőség is mutatkozik. Probléma/ lehetőség ▪A helyi mezőgazdasági termelésből származó melléktermékek innovatív, környezet kímélő feldolgozásának támogatása szükséges. Megoldási javaslat ▪A Dél-Zempléni Nektár LEADER előzetesen elismert akciócsoport területén legalább három venyige,szalma, fagally aprító és bálázó gép segít a melléktermékek környezettudatos hasznosításában. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

127 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok0% 54000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága40000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 18/37 Kód: ÉM-77-GF-2-02 Sorszám: 6903 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪4 EUME alatti mezőgazdasági vállalkozók, természetes személyek (őstermelő)

128 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/37 Kód: ÉM-77-GF-A-01 Sorszám: 5715 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Magyarország és benne térségünk mezőgazdasági adottságai kiválóak. Helyzet/ adottság ▪Tőkehiány miatt az adottságból adódó lehetőségek nincsenek kiaknázva teljes körűen. Probléma/ lehetőség ▪Fiatal gazdálkodók induló támogatása Megoldási javaslat ▪A vidéki élet újra rangot kap, újra értelmet kap a mezőgazdaságba, erdészetbe történő beruházás, új munkahelyek teremtődnek, értéke lesz a földnek és a munkának. A vállalkozók és vállalkozások bevételei megnövekednek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 112 A fiatal mezőgazdasági termelők elindítása

129 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 19/37 Kód: ÉM-77-GF-A-01 Sorszám: 5715 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

130 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/37 Kód: ÉM-77-GF-B-02 Sorszám: 5714 Prioritás: Helyi ökotudatos gazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi öko-tudatos gazdálkodás fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben működnek termelő-és feldolgozó jellegű mezőgazdasági vállalkozások. Helyzet/ adottság ▪A térségben működő vállalkozások mind a gazdálkodás, mind a feldolgozás tekintetében korszerűtlen technológiai eszközparkkal rendelkeznek. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges az ökotudatos gazdálkodás támogatása mellett, a feldolgozó üzemek technológiai korszerűsítésének, kapacitásfejlesztésének, a piaci kereslethez igazodó minőségi termékek előállításának támogatása. Megoldási javaslat ▪Az EU-kompatibilis gazdaságok és üzemek által megtermelt bruttó hazai érték növekszik, s fenntartható mezőgazdaság jön létre a környezetkímélő technológiák, termelési módok következtében. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése

131 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 20/37 Kód: ÉM-77-GF-B-02 Sorszám: 5714 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

132 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/37 Kód: ÉM-77-GF-A-02 Sorszám: 4784 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Helyi természeti erőforrásokra alapozó, falusi turizmushoz kapcsolódó fejlesztések és szol... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Dél-zempléni Akciócsoportunk számos természeti-, turisztikai vonzerővel, s ráépülő szolgáltatással, illetőleg falusi magánszálláshellyel rendelkezik. Helyzet/ adottság ▪Ezek az agro- és öko- turisztikai szolgáltatások nem megfelelő mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésre, pedig van igény a tartalmasabb és jobb minőségű szolgáltatások iránt az idelátogató turisták és a helyben élők részéről egyaránt. Probléma/ lehetőség ▪A helyi természeti erőforrásokra építő, illetőleg az azokhoz kapcsolódó közösségi, kulturális és gasztronómiai örökségekre, mint vonzerőre támaszkodó minőségi és komplex agro és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítésének, már működő szolgáltatások bővítésének, korszerűsítésének, fejlesztésének, akadálymentesítésének támogatása a falusi, minőségi magánszálláshelyek tekintetében. Az intézkedés támogatható célterületei a következők: lovasturisztikai; vadászturizmushoz kapcsolód; erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó; horgászturisztikai; borturisztikai és az ezekhez kapcsolódó gasztronómiai szolgáltatások. Megoldási javaslat ▪Kialakul egy olyan, a világörökségi címre alapuló és a Tokaji világhírnév köré felépített komplex szolgáltatási láncból álló turisztikai kínálat, amely a meglevőkkel együttesen szolgálja ki a fizetőképes keresletet. Ennek folyományaként 30 munkahely létesülhet, illetőleg meglévő vállalkozások, magánszálláshely-kiadók bevételei növekedhetnek, mellyel további fejlesztések indukálódhatnak a későbbiekben. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

133 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret120000 EUR▪Önkormányzatok50% 1360000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága680000 EUR▪Non-profit szervezetek50% ▪Egyházak50%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db Allokáció Megoldási javaslatok 21/37 Kód: ÉM-77-GF-A-02 Sorszám: 4784 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

134 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/37 Kód: ÉM-77-GF-A-03 Sorszám: 4785 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Ifjúsági turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Számos ifjúsági rendezvény, így pl. Magyarország legnagyobb vidéki fesztiválja, a Hegyalja Fesztivál, mellette gólyatáborok, s egyéb korosztálytól független kulturális rendezvény, teszi egyre kedveltebbé vidékünket, nagyon magas látogató számmal. Helyzet/ adottság ▪Kevés a kulturált, a fiatalok által is megfizethető, pihenésére, táboroztatására alkalmas turista-ház. Probléma/ lehetőség ▪Térségünkben támogatni kell az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások kialakítását, illetve a már működők bővítését, korszerűsítését, akadálymentesítését, kivéve erdei iskola. Megoldási javaslat ▪Legalább 6 db ifjúsági szálláshely kerül kialakításra térségünkben, s másik 2 megújul. Ennek kiszolgálására legalább 12 munkahely teremtődik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

135 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret120000 EUR▪Önkormányzatok50% 1200000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága600000 EUR▪Non-profit szervezetek50% ▪Egyházak50%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 22/37 Kód: ÉM-77-GF-A-03 Sorszám: 4785 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

136 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/37 Kód: ÉM-77-GF-2-04 Sorszám: 4792 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Gazdasági alapon működő sport és szabadidő központ Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Térségünkben egyre többen szeretnének a hagyományosnak mondható sportok (pl. futball, kajak-kenu, futás, lovaglás stb.) mellett, "modern" sportokat (fitnesz-, testedző-, küzdő- és egyéb verseny sportok) űzni, vagy azokkal megismerkedni. A településeken vannak iskolai tornacsarnokok, de nincsenek pl. squash vagy teniszpályák, csónakházak és piaci alapon működő szolgáltatók. Helyzet/ adottság ▪A modern és hagyományos sportokat kedvelők nem találnak olyan létesítményt, ahol, megfelelő körülmények között gyakorolhatnának, edzhetnének. Probléma/ lehetőség ▪A helyben működő sportágak letelepítésére és egyéb jellegű rendezvények megtartására is alkalmas fedett tér kialakításának támogatása és az ahhoz kapcsolódó, sportolásra, sporteszközök tárolására, szabadidő eltöltésére is alkalmas szabad terek kialakítása. Sport, és egyéb közösségi rendezvények megtartására alkalmas fedett terek, helyiségek kialakítása, kivéve sportcsarnok, a hozzájuk kapcsolódó infrasturktúra (öltöző, mosdó, ruhatár, zuhanyzó) kialakítása, az edzések és versenyek lebonyolításához szükséges sporteszközök beszerzése, kültéri sportpályák kialakítása, mobil lelátók beszerzése. Megoldási javaslat ▪Legalább három komplex, szabadidő eltöltésére alkalmas szolgáltató központ jöhet létre, mely 500 térségi, sportolni vágyó lakos, s ugyanennyi, a szabadságát térségünkben töltő turista számára biztosít kulturált és színvonalas sportolási- és kikapcsolódási lehetőséget. Legalább 6 új munkahely jön létre a fejlesztések következményeként. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

137 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR▪Önkormányzatok0% 324000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága240000 EUR▪Non-profit szervezetek65% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 23/37 Kód: ÉM-77-GF-2-04 Sorszám: 4792 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

138 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/37 Kód: ÉM-77-SzF-4-01 Sorszám: 6525 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Dél-Zempléni rendezvények Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Akciócsoportunk területén számos civil szervezet, önkormányzat munkálkodik közösségi projektekben, gyakran egymást is segítve ezek megvalósításában. Helyzet/ adottság ▪A forráshiány korlátozza őket tapasztalatcserék megvalósításában,kiváló program ötleteik kivitelezésében, illetve azok minőségi kidolgozásában. Probléma/ lehetőség ▪A települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatására, identitásuk megerősítésére, kistérségi vagy térségi együtt működések kialakulása kerüljön sor. Erősíteni kell a közösségi élmény és az összetartozás érzését. Új, vagy már korábban megvalósított rendezvények támogatására van szükség. Megoldási javaslat ▪A gazdag programok hatására kibontakozhatnak a helyi társadalom rejtett értékei, s legalább 30 rendezvény, esemény kerül be az éves rendezvény naptárba, ami összességében legalább 30000 érdeklődő részére nyújthat kielégítő, minőségi kulturális szolgáltatást. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

139 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3000 EUR▪Önkormányzatok100% 100000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága80000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret800 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db Allokáció Megoldási javaslatok 24/37 Kód: ÉM-77-SzF-4-01 Sorszám: 6525 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Rendezvény ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

140 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/37 Kód: ÉM-77-GF-5-01 Sorszám: 6503 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Partnerségen alapuló turisztikai marketing tevékenységek támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Fejlesztési területünkön, az egyes szolgáltatási szinteken lévő idegenforgalmi vállalkozások eltérő arculattal rendelkeznek. Helyzet/ adottság ▪Többnyire minden vállalkozó önállóan, csak a saját szolgáltatására fókuszálva végez marketing tevékenységet, holott szervezettséggel, összefogással a jelenlegi kihasználtsági mutatók akár meg is duplázhatók. Probléma/ lehetőség ▪A turisztikai profilú vállalkozások, szolgáltató egyesületek bevételeinek növelése érdekében szükséges az együttműködésen alapuló turisztikai marketingtevékenység támogatása. Megoldási javaslat ▪Térségünkben a mostani állapotokhoz képest 10 000 fővel több turista fog érkezni. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

141 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok0% 48000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága40000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma18 db Allokáció Megoldási javaslatok 25/37 Kód: ÉM-77-GF-5-01 Sorszám: 6503 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat ▪Legalább 3, turisztikai profilú vállalkozás, és/vagy szolgáltató nonprofit szervezetek összefogásai nyújthatnak be támogatási kérelmet.

142 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/37 Kód: ÉM-77-SzF-8-02 Sorszám: 6897 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Befektetést előkészítő kutatások, tervek készítése Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪Térségünk bővelkedik természeti, geológiai kincsekben. Helyzet/ adottság ▪Ezek öko-tudatos hasznosítása nagy vonzerővel bíró turisztikai attrakcióknak, illetve nagyszámú foglalkoztatottnak munkalehetőséget adó beruházásoknak szolgálhatna alapul a közeljövőben. Probléma/ lehetőség ▪Térségünkben szükség van olyan innovatív, progresszív, beruházásokat előkészítő kutatások, tanulmányok, tervek készítésére, amelyek segíthetik a Dél-Zemplén gazdasági fejlődését, későbbi beruházások megvalósulásának formájában. Megoldási javaslat ▪Várhatóan 3 nagyobb projekt komplex, megvalósítási koncepciója készül el, amely például turisztikai beruházásként nagyban hozzájárul a helyben eltöltött vendégéjszakák dinamikus növekedéséhez, vagy nagyszámú foglalkoztatott alkalmazását lehetővé tevő fejlesztéseként valósul meg a közeljövőben. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

143 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok100% 24000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 26/37 Kód: ÉM-77-SzF-8-02 Sorszám: 6897 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Tervek és tanulmányok

144 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/37 Kód: ÉM-77-GF-B-01 Sorszám: 5774 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Helyi adottságokra épülő megújuló energiaforrás-felhasználás növelése Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A Helyi Közösség területén több ezer tonna mennyiségben keletkezik mezőgazdasági melléktermék. Helyzet/ adottság ▪Ezek hasznosítása nem megoldott, rengeteg zöld-energia vész el, helyette a fosszilis energiahordozók, környezetkárosító, véges volumenű készleteit apasztjuk. Probléma/ lehetőség ▪A zöld-energia megfelelő hasznosítását kell nagyban támogatni Megoldási javaslat ▪Javul a helyben élők életminősége, a helyi vállalkozások, önkormányzatok és akár a lakosság energetikai kiadásai jelentős mértékben lecsökkenek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 4. prioritás - A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése

145 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 27/37 Kód: ÉM-77-GF-B-01 Sorszám: 5774 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

146 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/37 Kód: ÉM-77-GF-B-03 Sorszám: 5719 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Helyi mezőgazdasági termékek feldolgozása, piacra jutását segítő innovatív eljárások K+F t... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben működő vállalkozásokat az elaprózódott méret és a tőkeszegénység jellemzi, mindamellett korszerűtlen technológiai eszközökkel rendelkeznek. Helyzet/ adottság ▪Az ilyen vállalkozások többsége nem képes piacra jutást segítő, innovatív eljárások kidolgozására. Probléma/ lehetőség ▪Az innovatív eljárások kidolgozását, s az ennek végzéséhez szükséges tudásbázis megteremtését valamint az ebben résztvevők együttműködését kell támogatni. Megoldási javaslat ▪A vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékek előállítására válnak képessé, valamint integrálódni tudnak a térségben működő nagyvállalatok beszállítói hálózatába. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪GOP - 1. prioritás - K+F és innováció a versenyképességért

147 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 28/37 Kód: ÉM-77-GF-B-03 Sorszám: 5719 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

148 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/37 Kód: ÉM-77-GF-A-08 Sorszám: 5721 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: A vidéki élet minőségének javítása és a vidéki gazdaság diverzifikációja Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Térségünk gazdaságának diverzifikációja, a lakossági alapszolgáltatás minőség- javítása nem megoldott, holott igény mutatkozik erre. Helyzet/ adottság ▪Tőke és innovativitás hiányában szenvednek a helyi gazdálkodók, vállalkozók és a települési alapszolgáltatást nyújtó önkormányzatok. Az Unió által védett természeti területekre nincsenek gazdálkodási tervek kidolgozva. Probléma/ lehetőség ▪A vidéki lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztése: integrált közösségi terek kialakítása, falubuszok beszerzése Megoldási javaslat ▪Az öko- és környezet-tudatos fenntartható gazdasági fejlesztés által a térség virágzásnak indul, s hosszú távon a tájképi értékét tekintve is megerősödik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 321 A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgál...

149 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 29/37 Kód: ÉM-77-GF-A-08 Sorszám: 5721 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

150 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 149 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/37 Kód: ÉM-77-GF-B-04 Sorszám: 5777 Prioritás: Öko- és örökségtudatos turisztikai szolgáltatások kialakítása, infrastrukturális fejlesztése Intézkedés: Helyi ökotudatos gazdálkodás fenntartható fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség kiemelt jelentőségű természeti, kultúrtáji örökséggel, fokozattan védett természeti kincsekkel rendelkezik. Helyzet/ adottság ▪A nem megfelelő gazdálkodási módok a helyi természeti értékeket károsíthatják, tájsebeket okozhatnak. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges az ökotudatos, környezetbarát eljárások, technológiák adaptációjának támogatása, a hulladék újrahasznosításával keletkező megújuló energiaforrások, s azok hasznosításának támogatása, a tájsebek felszámolása. Megoldási javaslat ▪Javul az életminőség, a természeti értékek standardizálódnak, biztosítva ezáltal az agro- és öko-turizmus alapjait is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 3. prioritás - Természeti értékeink jó kezelése

151 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 150 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 30/37 Kód: ÉM-77-GF-B-04 Sorszám: 5777 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

152 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 151 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/37 Kód: ÉM-77-GF-1-02 Sorszám: 6905 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Civil Innovációs Ház kialakítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség minden településén jellemző bizonyos civil- és gazdasági szervezeti aktivitás, ezek koncentrációja néhány településen fokozottabb. Helyzet/ adottság ▪A településeken a civil szervezetek nem minden esetben találnak otthonra, nehéz körülmények között végzik tevékenységüket. Probléma/ lehetőség ▪Az akciócsoport településein szükség van olyan Civil Innovációs Ház kialakítására, amely a civil szervezetek és a vállalkozások, valamint az ifjúság érdekében komplex szolgáltatásokat nyújt, a felmerülő igényeknek megfelelően. Megoldási javaslat ▪A projektek eredménye képen a térségben 3 Civil Innovációs Ház jön létre, amely minimum 3 civil szervezet működését segíti elő. Ezáltal emelkedik a közösségi és a gazdasági szolgáltatások színvonala. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

153 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 152 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret90000 EUR▪Önkormányzatok0% 210000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága210000 EUR▪Non-profit szervezetek95% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 31/37 Kód: ÉM-77-GF-1-02 Sorszám: 6905 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés

154 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 153 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/37 Kód: ÉM-77-SzF-6-01 Sorszám: 4844 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A tokaji bor világhírének köszönhetően, sok külföldi vendég érkezik térségünkbe, s számos Dél-zempléni önkormányzat és civil közösség alakított ki kapcsolatokat külföldi partnerekkel. Helyzet/ adottság ▪Lehetőségként értékeljük azokat a finn, lengyel, spanyol,román, stb. és hazai LEADER és egyéb közösségek megkeresését, amelyek nemzetközi és hazai együttműködés keretében kívánnak partnerként akciócsoportunk tagjaival együttműködni. Probléma/ lehetőség ▪Célunk a különböző szervezetek közötti, nemzetközi együttműködési törekvések támogatása gazdasági, kulturális, sport, egyéb kapcsolatok erősítése. Megoldási javaslat ▪30 nemzetközi, és hazai partnerségi kapcsolat létrejötte prognosztizálható. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések

155 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 154 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret11000 EUR▪Önkormányzatok100% 200000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága160000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db Allokáció Megoldási javaslatok 32/37 Kód: ÉM-77-SzF-6-01 Sorszám: 4844 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

156 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 155 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 33/37 Kód: ÉM-77-SzF-1-07 Sorszám: 4847 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Helyi civil közösségek erősítése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Fejlesztési célterületünkön, a tevékenységek széles skáláján mozognak a különböző civil szervezetek. A helyi társadalomban betöltött szerepük fontos. Helyzet/ adottság ▪Gyakran csak a lelkesedés segíti tevékenységüket, holott fejlesztési elképzelésekben nem szűkölködnek. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges a helyben működő civil szervezetek technikai eszközrendszerének fejlesztése (közvetlenül a működésükhöz, tevékenységükhöz szükséeges eszközök beszerzése), hogy a XXI. század elvárásainak megfelelően gyakorolhassák tevékenységüket. Megoldási javaslat ▪Megújul legalább 25 civil szervezet arculata, eszközparkjuk modernizálódik, sok bérleti költségtől tehermentesítődnek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

157 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 156 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok0% 155476 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága158073 EUR▪Non-profit szervezetek95% ▪Egyházak95%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma25 db Allokáció Megoldási javaslatok 33/37 Kód: ÉM-77-SzF-1-07 Sorszám: 4847 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

158 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 157 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 34/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-13 Sorszám: 5779 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Védettség alatt álló,aktív használatban lévő közösségi építmények technikai korszerűsítése... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségben számos védettség alatt álló és aktív használatban lévő közösségi építmény található. Helyzet/ adottság ▪Ezen épületek használata a technikai korszerűsítés nélkül nem biztosítható a jövőben. Ugyanakkor a civil szervezetek nem rendelkeznek elegendő tőkével a korszerűsítés megvalósításához. Probléma/ lehetőség ▪Támogatni szükséges a védelem alatt álló épületek baleset- és akadálymentes használata érdekében a korszerűsítő fejlesztéseket. Megoldási javaslat ▪Az érintésvédelem és az akadálymentesítés problémáját fogják megoldani. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

159 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 158 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret12000 EUR▪Önkormányzatok0% 120000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 34/37 Kód: ÉM-77-SzF-A-13 Sorszám: 5779 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Újcsanálos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

160 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 159 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 35/37 Kód: ÉM-77-GF-1-03 Sorszám: 6906 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Irodahelység kialakítása civil szervezetek számára Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Akciócsoportunk területén számos civil szervezet munkálkodik mostoha körülmények között. Helyzet/ adottság ▪A forráshiány miatt infrastrukturális hátterük megteremtésére, iroda kialakítására nincs lehetőségük. Probléma/ lehetőség ▪Olyan települési civil irodák kialakítására van szükség, ahol a különböző civil szervezetek, öntevékeny csoportok (pl, polgárőrség, városszépítő egyesület,vegyeskar,tánccsoport) megtarthatja összejöveteleit, találkozóit, tárolhatja eszközeit. Megoldási javaslat ▪Legalább 15 településen 21. századi igényeket kielégítő, hosszú távon fenntartható civil szervezeti iroda jön létre. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

161 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 160 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok0% 105000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága75000 EUR▪Non-profit szervezetek95% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 35/37 Kód: ÉM-77-GF-1-03 Sorszám: 6906 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés

162 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 161 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 36/37 Kód: ÉM-77-SzF-8-01 Sorszám: 4848 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Dél-zempléni örökséghez kapcsolódó tanulmányok Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Akció csoportunk bővelkedik történelmi, kulturális, néprajzi, természeti és civil közösségi értékekben, mely mindannyiunk közös öröksége. Helyzet/ adottság ▪Szükség van értékeink aktualizálására, bemutatására, közzétételére, szakmai igényességgel történő megjelenítésre. Probléma/ lehetőség ▪Dél-Zemplén örökségének részét képező természeti, kulturális és történeti és civil közösségi értékek feldolgozását megvalósító szakmai tanulmányok-szakmai tervek, almanachok, krónikák, kalendáriumok készítése szükséges. Megoldási javaslat ▪Elképzelésünk szerint 15-20 db Dél-Zemplén örökségének részét képező természeti, kulturális és történeti és civil közösségi értékek feldolgozását megvalósító szakmai tanulmány, almanach, krónika, kalendárium készül el. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

163 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 162 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR▪Önkormányzatok0% 66000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága60000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db Allokáció Megoldási javaslatok 36/37 Kód: ÉM-77-SzF-8-01 Sorszám: 4848 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Tervek és tanulmányok ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

164 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 163 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 37/37 Kód: ÉM-77-SzF-3-01 Sorszám: 4846 Prioritás: Hazai és nemzetközi közösségi kapcsolatok fejlesztése Intézkedés: Hagyományok ápolása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térségben számos népi mesterséget űző, nemzetiségi kultúrát őrző, azt ápoló csoport tevékenykedik. Helyzet/ adottság ▪Eszközkészletük elavult, hiányos, ezért bemutatóik, fellépéseik nem tudnak megújulni. A népi mesterségek továbbörökítése nehézségekbe ütközik, hiányzik az anyag, az eszköz, és az ifjúsági utánpótlás. Probléma/ lehetőség ▪Helyi hagyományos népi-nemzetiségi mesterségek, szokások felélesztése, ápolása, a tovább örökítés érdekében, képzések, bemutató foglalkozások és kiállítások,valamint táborok megvalósításán keresztül. Megoldási javaslat ▪A hagyomány őrző szervezeteknek lehetősége nyílik a népi mesterségek, és hagyományok tovább örökítésére. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

165 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 164 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR▪Önkormányzatok100% 28235 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db Allokáció Megoldási javaslatok 37/37 Kód: ÉM-77-SzF-3-01 Sorszám: 4846 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdőbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat


Letölteni ppt "Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – D.Z.Nektár LNP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory."

Hasonló előadás


Google Hirdetések