Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap."— Előadás másolata:

1 Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap

2

3 Máté 1: 18 – 25 Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19 Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. 20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.

4 21 Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” 22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23 „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten. 24 József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25 de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.

5 „Maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.” Ézsaiás 7:15

6 Adventus Domini = az Úr eljövetele.

7 Bod Péter 1700-as években élt erdélyi tudós lelkész: Az Úr Jézus Krisztus négy eljövetele

8 MIDŐN TESTBEN MEGJELENT

9 Bod Péter 1700-as években élt erdélyi tudós lelkész: Az Úr Jézus Krisztus négy eljövetele MIDŐN TESTBEN MEGJELENT MIDŐN A SZÍVBE BESZÁLL ÉS AZ EMBERT MEGTÉRÍTI

10 Bod Péter 1700-as években élt erdélyi tudós lelkész: Az Úr Jézus Krisztus négy eljövetele MIDŐN TESTBEN MEGJELENT MIDŐN A SZÍVBE BESZÁLL ÉS AZ EMBERT MEGTÉRÍTI MIDŐN HALÁLA ÓRÁJÁN ELMÉGYEN AZ EMBERHEZ

11 Bod Péter 1700-as években élt erdélyi tudós lelkész: Az Úr Jézus Krisztus négy eljövetele MIDŐN TESTBEN MEGJELENT MIDŐN A SZÍVBE BESZÁLL ÉS AZ EMBERT MEGTÉRÍTI MIDŐN HALÁLA ÓRÁJÁN ELMÉGYEN AZ EMBERHEZ MIDŐN ELJŐ AZ UTOLSÓ ÍTÉLETRE

12 Bod Péter 1700-as években élt erdélyi tudós lelkész: Az Úr Jézus Krisztus négy eljövetele

13 76 Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, 77 hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, 78 Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; 79 hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” Lukács 1

14

15

16

17

18

19 „Maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.” Ézsaiás 7:15 „ Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuél- nek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten.” Máté 1:23

20 „Maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.” Ézsaiás 7:15 DE mindezek- kel szem- ben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Róma 8:37

21

22 17 De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a pogányok valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán torkából. 18 Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 2Timóteus 4: 17-18

23


Letölteni ppt "Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap."

Hasonló előadás


Google Hirdetések