Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ)

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ)"— Előadás másolata:

1 Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ)

2 A 239/2009. (X. 20.) Korm. rendeletben meghatározottak szerinti falusi szálláshely
Falusi szálláshelynek az 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken található olyan egyéb szálláshely tekinthető – a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló évi CXII. törvény szerint kiemelt üdülőkörzethez nem tartozó települések, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján törzskönyvezett gyógyhelyek kivételével –, amelyet úgy alakítottak ki, hogy abban a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások és kultúra, valamint a mezőgazdasági hagyományok komplex módon, adott esetben kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt bemutatásra kerüljenek.

3 Kapcsolat a vidéki turizmus vonzerő csomópontjai és a falusi turizmus speciális termékei között
Attrakciók A falusi turizmus speciális termékei Kapcsolódó vidéki turizmus terméktípusok I. A vidék természeti értékei Aktív üdülés falun túrázás, horgászat kerékpározás Üdülés a lovas udvarban Környezetbarát vendéglátó porta helyi termékek természeti értékek Természetjárás Kerékpáros turizmus Horgászat, vadászat Lovas turizmus Agroturiznus Ökoturizmus 3 3 3

4 A falusi turizmus speciális termékei
Attrakciók A falusi turizmus speciális termékei Kapcsolódó vidéki turizmus terméktípusok II. A vidék tárgyi és szellemi öröksége Hagyományok vendégfogadó portája Kézművesség, népművészet Csoportok vendégháza a falusi portán Falusi életmód ifjúsági porta A célcsoport bekapcsolódása a mg-i munkákba Gyermekbarát vendéglátó porta Kulturális turizmus Helyi termék Ifjúsági turizmus Agroturizmus Üdülőturizmus 4 4 4

5 A falusi turizmus speciális termékei
Attrakciók A falusi turizmus speciális termékei Kapcsolódó vidéki turizmus terméktípusok III. Az agrárium értékei és termékei Egészségporta gyógynövények biotermékek reform életmód egészséges helyi élelmiszerek A „falusi vendégasztal” gasztronómiai élmények és agroturizmus Üdülés boros gazdánál borúti kínálatok Egészségturizmus Agrárturizmus Agroturizmus Borturizmus Tematikus, helyi termék utak 5 5 5

6 Falusi szálláshely fogalma a FATOSZ szerint
 Falusi szálláshely: minden olyan egyéb szálláshely, amelyet faluban, tanyán, illetve kisváros falusias lakókörzetében létesítettek (működtetnek), ahol lehetőség van a falusi életkörülmények (1), helyi vidéki szokások (2) és kultúra (3), valamint mezőgazdasági hagyományok komplex megismerésére, adott esetben, azokban való részvételre és a helyben nyújtott, hagyományos ellátás (4) igénybevételére 6

7 Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység
a helyi népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékek, örökségek és hagyományos népi kézműves mesterségek bemutatása, értékesités a falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása és értékesítése falusi vendégasztal szolgáltatása a vidéki, falusi aktív turizmushoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások a fentiekhez kapcsolódó falusi rendezvények szervezése magán és közterületen 7

8 A FATOSZ FALUSI SZÁLLÁSADÓ TAGJAI

9 A FATOSZ egyéb tagjai

10 Központi FATOSZ IRODA Budapesten

11 FATOSZ tevékenysége I. 1994 óta szakmai, érdekképviseleti tevékenység ellátása 2001 óta 19 megyében működő 19 megyei falusi turizmus szervezet szakmai érdekképviseleti tevékenység Vidékfejlesztéshez, turizmushoz, vendéglátáshoz, helyi termék előállításához és feldolgozásához kapcsolódó jogszabályok véleményezése, Jogszabály módosítások kezdeményezése , Minisztériumi, nemzeti, országos szakmai és monitoring bizottságokban való részvétel , Nemzeti Napraforgós védjegyrendszer működtetése Akkreditált falusi vendéglátó képzések szervezése,lebonyolítása , Szakmai konferenciák szervezése , Civil és szakmai hálózatszerű együttműködések koordinálása és menedzselése.

12 FATOSZ tevékenysége II.
Szakmai kiadványok készítése, Havonta szakmai On-line hírlevél összeállítása, Szakmai honlap fenntartása ( Turisztikai kiadványok , katalógusok megjelentetése, Programajánló on-line hírlevél összeállítása , Turisztikai honlapok fenntartása ( FACEBOOK profilok Fesztiválokon, kiállításokon való megjelenés, Újságírói klub működtetése, Vidéki turisztikai és gasztronómiai kínálatok összeállítása Magazinoknak, weboldalaknak.

13 Nemzeti Tanúsító Védjegy

14 Védjegy 2011. évtől működő állami védjegy
Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonában lévő védjegy FATOSZ szakmai koordinálása 60 minősítő 1-4 napraforgóig besorolás 5 éves időtartamra szóló minősítés Pontozásos rendszer alapján

15 Falusi vendéglátó akkreditált képzés
5 modulból álló 60 órás képzés Hétvégi előadások Gyakorlati ismeretek Turisztikai alapismeretek, vendégház kialakítása, vállalkozási ismeretek,adózás, fogyasztóvédelem, marketing,közösségépítés, rendezvényszervezés, csomagajánlatok összeállítása. Budapesten és vidéki helyszíneken.

16 Szakmai konferenciák szervezése
A falusi turizmus multiplikátor hatása Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Fogyasztóvédelmi ismeretek Környezettudatos szemlélet elterjesztése Köles konferencia

17 Együttműködés a Vidékfejlesztési minisztériummal
- VÉDJEGYELJÁRÁS PÁLYÁZATOK BEFEJEZTÉVEL -PÁLYÁZATI KIÍRÁSOKNÁL ELŐZETES EGYEZTETÉS -KONZULTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK KIDOLGOZÁSÁNÁL -leader ALAPÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSEK.

18 Szakmai Kiadványok kiadása

19 Szakmai honlap www.fatosz.hu

20 Szakmai on-line hírlevél

21 www.falusiturizmus.hu Turisztikai honlap Havi 35.000-40.000 látogató
On-line foglalható falusi szálláshelyek On-line SZÉP kártya elfogadás ( K&H, MKB, OTP) Vidéki-falusi fesztiválok, programkínálatok Tájjellegű ételek, receptek

22 Programajánló On-line Hírlevél
Hetente megjelenő potenciális vendég kapja meg Szállásajánlatok, programajánlatok, tematikus ajánlatok Szezonális, ünnepnapi, akciós ajánlatok

23 FACEBOOK FACEBOOK.COM/FALUSITURIZMUS.HU
Több, mint „rajongó” Naponta frissülő kínálat Események, érdekességek , Szálláshelyek kínálatának és csomag ajánlatának a megosztása

24 Turisztikai szálláskatalógus
példányszámban megjelenő nyomtatott katalógus Természeti és kulturális értékek Bor/gasztronómiai kínálat Fürdők Fesztiválok, programok Védjegyes falusi szálláshelyek

25 Hálózatszerű együttműködés civil és stratégiai partnerekkel Vidékjáró
Szövetségi Partnerek: Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete , Regisztrált Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, Regisztrált Magyarországi Tájházak Szövetsége, Regisztrált Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Regisztrált Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület , Regisztrált Kis- Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete Magyar Sajtkészítők Céhe, Regisztrált Magyar Biokultúra Szövetség, Regisztrált E-Misszió Egyesület , Regisztrált Öko- Pack Nonprofit Kft., Regisztrált Zöldutak Módszertani Egyesülete Regisztrált Rromanes Egyesület , A vezető által regisztrált Magyar Vendéglátók Ipartestülete, Nincs regisztrálva Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége, Nincs regisztrálva Magyar Fürdőszövetség, Nincs regisztrálva Tourinform Szövetség , Nincs regisztrálva Kiemelt Stratégiai Partnerek : Hagyományok Háza, Regisztrált Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre Regisztrált Tanyacsárda Kft. , Még nem regisztrált Tisza-tavi Ökocentrum Még nem regisztrált Pannonhalmi Apátság, Még nem regisztrált Közreműködő partnerek: NAKVI Magyar Falusi Turizmus Programiroda, NAKVI Esélyegyenlőségi Programiroda, Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztálya, Magyar Turizmus Zrt.

26 Vidékjáró hálózatszerű marketing alapú együttműködés
Az együttműködés által elérendő célok a becsatlakozó belföldi szolgáltatók vendégforgalmának növelése, a turisztikai szezon elő- és utószezonjának meghosszabbítása, a belföldi vendégek tartózkodási idejének növelése, a szálláshelyek és szabadidős tevékenységek összekapcsolása, a megcélzott célközönség rendszeres vásárlóvá tétele, szolgáltatók körében a SZÉP kártya elfogadás kiterjesztése, a SZÉP kártya felhasználók vidéki szolgáltatók felé történő orientálása.

27 Vidékjáró tematikus napok
Augusztus 16-17: Kolostori termékek vására és magyar világörökségek utcája, Pannonhalma Szeptember 20-28: Ars Sacra Fesztivál (Nyitott Templomok Napja szeptember 20.) Szeptember 26-27: Pásztorélet-pásztorhagyományok – Kézműves mesterek napja Október 4-11: Geotóp Napok Október 24-26: Nemzeti Parkok és Natúrpark ízei napok November 22-30: András havi disznótoros napok Április 21: Húsvéti Sajtnapok Április 26: Tájházak Napja Április 30 - Május 4: Legendás Vidékjáró napok Május 10: Táncház Napja Május 24: Csillagséták a Nemzeti Parkjainkban Június 8- 9: Pünkösdi hétvége a Zöldutakon Július 25-27: Környezettudatos nap - „A természet lágy ölén” Augusztus 8-10: Gyógynövénynapok Augusztus 15-20: Gyógynövényhét Pannonhalmán

28

29 Rovatok vezetése magazinokban
A vidéki életet népszerűsítő magazin Vidéki eseménynaptár Vidéki szolgáltatók bemutatása Tájegységek turisztikai kínálata

30 Tájjellegű receptek összegyűjtése , a www. laptopkonyha
Tájjellegű receptek összegyűjtése , a oldalon azok közzététele

31 Köszönöm megtisztelő figyelmüket !
Várom kérdéseiket ! Frankó Pál FATOSZ alelnök 66/


Letölteni ppt "Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ)"

Hasonló előadás


Google Hirdetések