Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

K Ö T É L Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "K Ö T É L Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el."— Előadás másolata:

1

2 K Ö T É L Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.

3 Elindult felfelé. Telt az idő, és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást mindaddig, amíg besötétedett.

4 Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. A hegymászó körül minden fekete volt. A napot és a holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.

5 És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanata lejátszódott a szeme előtt.

6 A teste a levegőben lógott... Csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiálltani: Istenem segíts! Elgondolkodva azon hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen megrántja a kötél, amivel meg volt kötve.

7 Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott: ”Mit akarsz hogy tegyek?” Ments meg, Istenem! - válaszolta

8 ”Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?” Persze, hogy hiszem!

9 “AKKOR VÁGD EL A KÖTELET AMIVEL MEG VAGY KÖTVE!” Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy teljes erejével belekapaszkodik a kötelébe…

10 A mentőcsapat elmesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott. KÉT MÉTERRE OTT VOLT ALATTA A TALAJ, amit a sötétben nem látott...

11 És te? Mennyire ragaszkodsz a kötelékedhez? El mered engedni?

12 Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön! Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy elhagyott! Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad! Jegyezd meg hogy mindig jobbján tart Téged! Ha ez az üzenet a Te számodra áldás, oszd meg azokkal akit szeretsz Isten áldjon!


Letölteni ppt "K Ö T É L Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el."

Hasonló előadás


Google Hirdetések