Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk."— Előadás másolata:

1 A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk egymást – szociális program megvalósítása Nyírgyulaj településen”, SMCA-2013-0770-S azonosító számon nyilvántartott és támogatott pályázat programja Családon belüli erőszak II.

2 Az előadássorozat előző alkalmával is a családon belüli erőszakot taglaltuk. Folytatólagosan beszélgettünk ennek okairól, eseteiről, és megoldásairól. Kérdeztem a résztvevőket, hogy ők saját maguk érezték-e már önmagukat erőszakosnak, vagy viselkedtek-e már úgy, hogy erőszakosnak bizonyuljanak családjuk számára. Sokaknál szerencsére ez nem volt jellemző, de volt aki belátta, hogy alkoholos befolyásoltság alatt volt már rá példa.

3 Hosszasan taglaltuk, hogy a bántalmazó miért viselkedhet erőszakosan, és többek véleménye az volt, hogy az agressziót tudatosan használja, hogy uralkodjon mások felett. Ez a legfőbb eszközük a manipulációra.

4 A bántalmazó viselkedése áldozatával: - Állandóan leszólja, gorombáskodik, mások előtt megalázza. - Megpróbálja elhitetni, hogy ostoba, értéktelen, vagy akár őrült. - Nem engedi, hogy eljárjon otthonról, hogy kapcsolatban legyen barátaival, rokonaival. - Állandóan féltékenykedik. - Szexuális tárgyként kezeli. - Kiszámíthatatlan, robbanékony.

5 -„Dühében” összetör, vagy hozzá vág tárgyakat. -Nem hagyja, hogy pénzt tartson magánál, vagy munkát vállaljon. -Problémáiért mindig másokat hibáztat. -Előző kapcsolatában, kapcsolataiban bántalmazta partnerét. -Tagadás és hibáztatás

6 A bántalmazás tünetei intenzívek és hosszú távúak. Összeszedtük, hogy milyen tünetek, hatások tapasztalhatóak a bántalmazások során: - Gyengeség - Tehetetlenség - Megszégyenülés - Alacsony önértékelés - Bizalomvesztés

7 Szóba került, hogy a bántalmazás és agresszió egyik legdurvább fajtája a gyermekbántalmazás. A gyermekbántalmazás magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmódot, a szexuális visszaélést, az elhanyagolást, az elhanyagolást vagy hanyag bánásmódot, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, amely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi.

8 Ilyen esetekben mindenképpen szükséges segítséget kérni, vagy szakember beavatkozása javasolt. Egy-egy ilyen esetnél több hónap szükséges ahhoz, hogy enyhüljenek a tünetek. Sajnos sok olyan bántalmazó van, aki elutasítja a segítséget, viszont, ha felismeri a saját problémáját, akkor lehet változásokat elérni.


Letölteni ppt "A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk."

Hasonló előadás


Google Hirdetések