Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapesti Természetbarát Sportszövetség

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"— Előadás másolata:

1 Budapesti Természetbarát Sportszövetség
Szombat Budapesti Természetbarát Sportszövetség MEGHÍVÓ Mocsáros tanösvény Zene - The Shadows Fotók: Internetről kerültek letöltésre és a bejáráson készültek . Telek György képei.

2 Bővebb információ és az éves program megtalálható a BTSSZ honlapján
A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk. Ezért szövetségünk a évben  folytatja Budapest és környéke természeti értékeinek bemutatását. A programsorozatra szeretettel várjuk a kerületi egyesületeket, szakosztályokat, szervezett és tagsággal nem rendelkező túratársakat, gyermekeket, fiatalokat, időseket és a családokat, korhatár nélkül, hiszen túrázni, kirándulni együtt jó igazán! Bővebb információ és az éves program megtalálható a BTSSZ honlapján

3 Az Aquincumi mocsáros tanösvényt 2012 tavaszán adták át, a Mocsáros egyesület szervezésben, miután megtisztították az illegálisan lerakott szeméttől és törmeléktől . A Duna által visszahagyott lápos területen került kialakításra a 4,3 km hosszú jelzett útvonal. A tanösvényen 7 tábla ismertet meg minket a különleges élővilággal. Az útvonal a III. kerületi Gladiátor utcából indul. Egy hatalmas családi pihenőparkban található az első állomás, ahol játszótér, tűzrakóhely, asztalok, teniszpályák, homokos röplabdapálya és madáretetőkkel díszített fűszerkert várja a látogatókat. Az erdőben kezdjük meg a sétát a park mellett, de rövidesen meg is érkezünk a Schäffer-árokhoz. Ez a mocsáros négy fő vizének és két árkának az egyike. Az árkok a lápos területen felgyülemlett víz elvezetésére szolgálnak, de ettől függetlenül még mindig hatalmas tavak szoktak kialakulni a területen télvíz idején. Az árok mentén nyáron burjánzanak a zöld növények, vizében pedig békák és gőték is élnek. A füzesek mentén végigtekintve fehér és sárga vízinövények virágai színesítik a tájat.   Továbbsétálva egy hatalmas rétre érünk, ahol a legkülönbözőbb nyári virágokat fedezhetjük fel, a háttérben pedig fehér törzsű nyárfák állnak. A rét mentén házakat láthatunk, amelyeket szabadon mászkáló ludak és juhok vesznek körbe. Továbbhaladva gesztenyefák és egy lepényfa mellett haladunk el. Ez utóbbi felismerhető tüskés törzséről, és akácfaszerű leveleiről.  Ahogy haladunk, egyre több náddal, sással és füvekkel borított mocsaras területtel találkozunk. A vizek nem csak a hüllőknek, hanem a madaraknak is kedvelt élőhelyei. A nedves élőhelyek jellemző lakói a guvat, a mezei pacsirta, a nádirigó, a gólya, a szürke gém és a nagy kócsag is. Ezek azonban a vizek megcsapolásával nagyrészt sajnos eltűntek. A mocsári teknősök lakta tavat elhagyva ráláthatunk a tanösvény által érintett legnagyobb neves rétre. A mező melletti aszfaltútra kiérve a Péter-hegy lábához, a mocsáros legmagasabb pontjára érünk. Régen a Duna vize egészen idáig kiöntött. Körbetekintve megpillanthatjuk a tájat uraló hegyvonulatokat. Innen az aszfaltúton visszafordulva sétálhatunk vissza a Schäffer-árokig, amely mentén elérkezünk a nyárfaültetvénybe. Út közben közelről is megfigyelhetjük a pompás vízparti növényeket, és a vízben ugráló békákat.

4 http://www. mocsarosegyesulet

5

6

7

8

9

10

11

12

13 Végül visszaérkezünk utunk kiindulópontjához.

14

15

16 - Diósjenő erdei szabadidő központ. / Valkó Kornél/
Hegyen-völgyön turisztikai magazin vasárnap tól ig ismétlés: pénteken tól ig Erősödő ütemben dobog a szív, elindul a bakancsod alatt egy kavics, mindjárt felérsz a csúcsra. Madárfütty, patakcsobogás, a csend hangjai: ennyi természetes giccs mindenkinek jár. A túrázást el lehet kezdeni babahordóban apa hátán vagy az első nyugdíjas hétvégén, lehet menni combközépig süppedve a hóban, vagy a lombok alá bújva a tűző nap elől. Ha van pénzed, elmehetsz Tirolba, ha nincs, a pesti bérleteddel eljutsz a városhatárig és máris nekivághatsz egy ösvénynek! A műsor utakat, programokat, megmászni érdemes gerinceket és kilátókat, völgyeket és tengerszemeket, rég széthordott várromokat és mostanában újra használható erdei szállásokat mutat meg. Ha pedig valaki csodára lelt, amit mások is megtalálhatnak, ossza meg velünk! Műsorvezető: Gulyás Erika A i Mocsáros tanösvény előzetes bejáráson Gulyás Erika műsorvezető rádióriportot készített melynek ismétlő adása meghallgatható/ több természetjárást érintő riport mellett /augusztus 8-án pénteken tól ig a Rádió Q honlapján online, vagy az Fm 99,05-ös rádió sávon. - Sas-hegyi látogatóközpont i éjszakai túrajavaslat. /Kremnicsán János/ - Diósjenő erdei szabadidő központ. / Valkó Kornél/ - Pilistetői kilátó / Lomniczi Gergely/ - Hírösszefoglaló

17 Budapest és környéke természeti értékeit. Mocsáros tanösvény
Ismerjük meg Budapest és környéke természeti értékeit. Mocsáros tanösvény Várunk szeretettel én Szombaton. Hegység: Budapest Útvonal: Aquincum - Mocsáros dűlői tanösvény - Aquincum. Táv: 4 km Szint: 0 m Találkozás: Túravezető: Batthyány tér HÉV végállomás 9 órakor. Telek György, Dr.Balogh Istvánné BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság, Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ SE. Természetbarát Szakosztály


Letölteni ppt "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"

Hasonló előadás


Google Hirdetések