Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Élet Igéje 2009. november „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Élet Igéje 2009. november „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)"— Előadás másolata:

1

2 Az Élet Igéje 2009. november

3 „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)

4 Megdöbbent ez a mondat? Azt hiszem, igazad van, ha meglepődsz rajta, és elgondolkodsz azon, hogy mit is tehetnél. Jézus semmit sem mondott véletlenül. Komolyan kell tehát vennünk ezeket a szavakat, ne próbáljuk tompítani a jelentésüket!

5 Próbáljuk inkább megérteni Jézus viselkedése alapján, hogy mit is akart mondani, hogyan is viselkedett Ő a gazdagokkal! Jómódú emberekkel is barátkozott. Zakeusnak, aki csak a vagyona felét ajándékozta oda, ezt mondja: ma üdvösség köszöntött e házra.

6 Az Apostolok Cselekedetei arról tanúskodnak, hogy az ősegyházban szabadon gyakorolták a vagyonközösséget, nem volt kötelező teljesen lemondani a javakról.

7 Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy kizárólag olyan emberekből alapítson közösséget, akik az Ő hívására otthagyják minden vagyonukat és úgy követik Őt […]. Mégis azt mondja:

8 „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”

9 Mit ítél el hát Jézus? Nem a földi javakat, hanem a hozzájuk ragaszkodó gazdag embert. Miért? Mert egyértelmű, hogy minden Istené, a gazdag viszont úgy viselkedik, mintha vagyona az övé volna.

10 Tény, hogy a vagyon könnyen elfoglalhatja Isten helyét az ember szívében, elvakulttá teheti, és szabad utat engedhet a rossz hajlamoknak.

11 Pál apostol írja: „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert.”

12 Már Platón megállapította: „Lehetetlen, hogy egy rendkívül jó ember egyben rendkívül gazdag is legyen.”

13 Mit tegyen tehát az, aki jómódú? Mindenekelőtt legyen szabad a szíve, teljesen nyitott Isten előtt. Vagyona kezelőjének tekintse magát, és ne feledkezzen meg arról, hogy vagyonát „társadalmi adósság” terheli – ahogy azt II. János Pál mondta.

14 A gazdagság önmagában nem rossz, nem megvetendő, de helyesen kell élni vele.

15 Ne a kezünk, hanem a szívünk legyen távol a pénztől! Tanuljuk meg mások javára felhasználni! Aki gazdag, az legyen a többiekért gazdag!

16 „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24).

17 Talán úgy gondolod, hogy egyáltalán nem vagy gazdag, tehát ezek a szavak nem vonatkoznak rád. Vigyázz! E kijelentés után a tanítványok is megdöbbenten kérdezték Krisztustól: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ez világosan mutatja, hogy szavai mindenkihez szólnak.

18 Még annak a szíve is ragaszkodhat ezer földi dologhoz, aki mindent elhagyott Krisztus követéséért. Még egy koldus is lehet gazdag Isten előtt, ha szitkozódik, amikor valaki hozzányúl a tarisznyájához.

19 „Az élet igéje”, a Fokoláre Mozgalom havi kiadványa. Szöveg: Chiara Lubich, 1979. július Grafika: Anna Lollo és don Placido D’OminaAnna LolloPlacido D’Omina (Szicília - Olaszország) „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”


Letölteni ppt "Az Élet Igéje 2009. november „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)"

Hasonló előadás


Google Hirdetések