Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

DON BOSCO.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "DON BOSCO."— Előadás másolata:

1 DON BOSCO

2 ÉLETE Teljes neve: Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna olasz katolikus pap, a Szalézi Társaság, férfi szerzetesrend megalapítója. Gyakran csak Bosco Szent Jánosként vagy inkább Don Bosco-ként emlegetik. Született: Castelnuovo d'Asti, augusztus 16. Meghalt Torinó, január 31.

3 Az oratorium Torinóban
Szegény családban született, Jánosnak ezért már zsenge korában pásztorként kellett dolgoznia. Eleinte a helybéli plébános tanítgatta, igazi tanulmányait 1831-ben tizenhétévesen kezdte meg Chieriben. A tandíjhoz szükséges pénzt nyomorúságos körülmények között saját maga kereste meg. Ugyanitt végezte teológiai tanulmányait, melynek befejezésével Torinóban pappá szentelték. Itt határozta el, hogy életét a szegénysorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli, Néri Szent Fülöp példáját követve. Az oratórium-nak nevezett intézményben 1842 februárjában húsz, 1846 márciusában már négyszáz fiú tanult. Az órákat eleinte a szabad ég alatt, Torino környékén sétálva tartották, majd amikor 1844 őszén Boscót a Rifugió segédpapjává nevezték ki, felettese két termet biztosított céljaira. Később a két termet kápolnává alakították át. Santa Maria della Scala katedrális Chieriben Az oratorium Torinóban

4 Segítő Szűz Mária Bazilika
Munkája folytatása többször is akadályokba ütközött, és kitartását, amellyel küzdött, betegesnek minősítették. A termeket elvették tőle, így Bosco lakásokat bérelt, és ott folytatta a fiúk nevelését. Édesanyja is csatlakozott hozzá és életének utolsó tíz évében az első szaléziánus gyermekotthonban dolgozott. Utóbb a városi hatóságok is felismerték Bosco kezdeményezésének a fontosságát. 1864 és 1868 között építi fel a segítő Szűz Mária Bazilikát, ahol sírja található. Segítő Szűz Mária Bazilika A Bazilika főoltára

5 DON BOSCO és IX. PIUSZ PÁPA
IX. Piusz Bosco Szent János pápája volt. Legelőször március 9-én volt kihallgatáson nála, és mindkettőjüknek olyan benyomásuk volt a másikról, mintha egy szenttel találkoztak volna. IX. Piusz támogatta és irányította Don Boscót a szalézi rend megalapításában. Egyszerű öltözéket javasolt, a lelki életben pedig hatékony, de nem túl bonyolult gyakorlatokat. Rábeszélte Don Boscót, hogy írja le Emlékiratait, lelki örökségül hagyva a szaléziaknak. Pápasága alatt jóváhagyta a Szalézi Társaságot és szervezeteit, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét, és a Szalézi Munkatársak Egyesületét. Don Bosco nagyon szerette IX. Piuszt, elfogadta minden tanácsát, akkor is, ha nagy áldozatokat követelt tőle. De a pápa is nagyra becsülte Don Boscót, és néhány alkalommal elhívta Rómába, hogy kényes kérdésekben kikérje véleményét. IX. Piusz pápa Boldoggá avatta ben, majd Szentté avatta ben IX. PIUSZ PÁPA


Letölteni ppt "DON BOSCO."

Hasonló előadás


Google Hirdetések