Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Élet Igéje 2011. január „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Élet Igéje 2011. január „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük."— Előadás másolata:

1

2 Az Élet Igéje 2011. január

3 „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

4 Ez az ige egyike azon képsoroknak az Apostolok Cselekedeteiből, ahol a szerző főbb vonalakban megismerteti velünk a jeruzsálemi első keresztény közösség életét.

5 Rendkívüli lelki frissesség és dinamizmus, imádság és tanúságtétel jellemezte a közösséget, de legfőképpen nagy egység, ahogy Jézus akarta: ez legyen a félreérthetetlen ismertetőjele és a forrása egyháza termékenységének.

6 A Szentlélek – akit a keresztségben megkapnak mindazok, akik befogadják Jézus Igéjét – a szeretet és az egység lelke: legyőzve a faji, kulturális és társadalmi hovatartozásból fakadó különbségeket, minden hívőt egyesített a Feltámadottal és egymással.

7 „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

8 De lássuk pontosabban, milyen is ez az egység.

9 A Szentlélek mindenekelőtt a szív és a gondolkodásmód egységét teremtette meg a hívők között, és a testvéri közösség dinamizmusával segítette őket, hogy leküzdjék az egység megszületését nehezítő érzelmeket.

10 Az egység legnagyobb akadálya ugyanis az individualizmusunk; a ragaszkodás saját gondolatainkhoz, látásmódunkhoz és személyes ízlésünkhöz. Önzésünk falakat épít, amelyek elszigetelik és kizárják azokat, akik különböznek tőlünk.

11 „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

12 A Szentlélek létrehozta egység magától értetődően a hívők életében is visszatükröződött.

13 A gondolatok és a szív egysége megnyilvánult és testet öltött az összefogás konkrét tetteiben: javaikat megosztották a szükségben lévő testvérekkel.

14 Pontosan ez hitelesítette a közösséget: nem tűrhette el, hogy míg egyesek bőségben élnek, mások a szükségestől is meg legyenek fosztva.

15 „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32).

16 Hogyan éljük hát az e havi igét? …

17 Hogyan éljük hát az e havi igét, amely a közösséget és az egységet hangsúlyozza, amelyet Jézus kívánt, és amelynek megvalósítására nekünk ajándékozta Lelkét?

18 A Szentlélek hangjára hallgatva azon fáradozunk majd, hogy minden téren növekedjünk az egységben.

19 Különösen lelki téren, úgy, hogy felülemelkedünk a megosztottság csíráin, amelyeket magunkban hordozunk.

20 Micsoda ellentmondás lenne például, hogy míg egyek akarunk lenni Jézussal, megosztottak vagyunk egymás közt, és önző viselkedésében ki-ki megy a saját feje után, ítélkezünk, talán még ki is közösítjük a másikat!

21 Újra meg kell hát térnünk Istenhez, aki egynek akar bennünket.

22 De ez az ige abban is segítségünkre lesz, hogy mélyebben megértsük az ellentmondást, amely ott feszül a keresztény hit és az anyagi javak önző kezelése között.

23 Segítségünkre lesz, hogy hiteles közösséget vállaljunk mindazokkal, akik szükséget szenvednek, és itt csak lehetőségeink szabhatnak határt.

24 S mivel ebben a hónapban tartjuk az imahetet a keresztények egységéért, ez az Ige sarkalljon még, hogy imádkozzunk és erősítsük meg az egység, a szeretet és az osztozás kötelékét különböző egyházakhoz tartozó testvéreinkkel is, akikkel ugyanaz a hit és ugyanaz a lélek fűz össze bennünket: Krisztus lelke, melyet a keresztségben kaptunk.

25 „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32). „Az élet igéje”, a Fokoláre Mozgalom havi kiadványa. Szöveg: Chiara Lubich, 1994. január. Grafika: Anna Lollo és don Placido D’Omina (Szicília - Olaszország) Ezt a szentírás-magyarázatot 96 nyelvre és nyelvjárásra fordítják le, sok millió emberhez jut el a sajtó, a rádió, a televízió és az internet segítségével. További információk: www.focolare.org A PPS egyéb nyelveken: www.santuariosancalogero.org


Letölteni ppt "Az Élet Igéje 2011. január „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük."

Hasonló előadás


Google Hirdetések