Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Páthosz Jon A. Palmer. Kolossé 3:5 „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélye,

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Páthosz Jon A. Palmer. Kolossé 3:5 „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélye,"— Előadás másolata:

1 Páthosz Jon A. Palmer

2 Kolossé 3:5 „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélye, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.”

3 Kisközösségi kérdés 1.Mit jelentenek az alábbi szavak? ParáznaságParáznaság TisztátalanságTisztátalanság BujaságBujaság Gonosz kívánságGonosz kívánság 2.Mi a különbség közöttük? 3.Hogyan lehet ezeket öldökölni? 15 perc!

4 1 Thessz 4:1-10 „Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre. Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: …

5 1 Thessz 4:1-10 „… hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy mindenki szentségben és tisztességben tudjon élni feleségével, nem a kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent; és hogy senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. …

6 1 Thessz 4:1-10 „… Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek és bizonyságot is tettünk róla. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja. …

7 1 Thessz 4:1-10 „… A testvéri/atyafiúi szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben…

8 1 Thessz 4: vers: Kívánság – Epitumia: Jelentése: erős vágy egy tiltott dolog után 5. vers: Gerjedelem – Páthosz: Jelentése: szenvedés / szenvedélyes vágy / megkötöző érzelmi hatás

9 1 Thessz 4: vers: … nem a kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent Páthosz 3x van csak az Újtestamentumban: Kolossé 3:5: mint bujaságKolossé 3:5: mint bujaság Róma 1:26: mint indulatokRóma 1:26: mint indulatok (tisztátalan indulatok)

10 1 Thessz 4:1-10 Az Ótestamentumban: Rokonértelmű az „AGAB”Rokonértelmű az „AGAB” Jelentése: érzékien lihegJelentése: érzékien liheg Ezékiel 23:1-20Ezékiel 23:1-20 többször megjelenik, mint felgerjedéstöbbször megjelenik, mint felgerjedés

11 1 Thessz 4: vers: … Mert nem tisztátalanságra/ paráznaságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. Görög porneai – pornó -mindazt jelenti, amit a pornó szó magába foglal -a világban ill. a pogányoknál a hajtó erő a pornó + a páthosz

12 1 Thessz 4: vers: … A testvéri/atyafiúi szeretetről… A mi hajtó erőnk az atyafiúi szeretet philadelphia – ez a testvéri baráti szeretphiladelphia – ez a testvéri baráti szeret+ agape – ez az isteni szeretagape – ez az isteni szeret

13 Agape szeretet A Bibliában, az Újtestamentumban: 2x látjuk leírva:A Bibliában, az Újtestamentumban: 2x látjuk leírva: „Férfiak, szeressétek feleségeiteket” Efezus: 5:25Efezus: 5:25 Kolossé3:19Kolossé3:19 Az agape szó szerepel ittAz agape szó szerepel itt sehol nincsen leírva, hogy máshogyan szeressük a feleségünket, mint hogy agapévelsehol nincsen leírva, hogy máshogyan szeressük a feleségünket, mint hogy agapével

14 Agape szeretet jelentése 1Kor 13:4-7 A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérdedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga használt, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

15 Agape szeretet Hamisítása: a páthoszHamisítása: a páthosz Sajnos a kereszténység 99%-a elfogadja a páthoszt, mintha ez Istentől jövő lenne.Sajnos a kereszténység 99%-a elfogadja a páthoszt, mintha ez Istentől jövő lenne.De: Istentől jövő szeretet: agape + philadelphiaIstentől jövő szeretet: agape + philadelphia Sátántól jövő:Sátántól jövő: Epitumia – Kívánság Páthosz – Szenvedés / szenvedélyes vágy

16 Énekek éneke 8:6 Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja.

17 Agape szeretet Énekek éneke 8:6 Károly: szenvedéllyel, szerelemmelKároly: szenvedéllyel, szerelemmel Eredeti héberben féltékenység áll, nem szenvedély/szerelemEredeti héberben féltékenység áll, nem szenvedély/szerelem Az Úrnak a lángja - nem szerepel az eredeti HéberbenAz Úrnak a lángja - nem szerepel az eredeti Héberben (hádesz: a Szenvedély a pokol tüze) Pál: ne úgy cselekedjünk, mit a világ, aki nem ismeri az Istent!Pál: ne úgy cselekedjünk, mit a világ, aki nem ismeri az Istent!

18 Agape szeretet Mit jelent, hogy „öldökölni”? (Kolossé 3:5)Mit jelent, hogy „öldökölni”? (Kolossé 3:5) Megtagani, nem táplálni (éhhalálra ítélni), megfojtaniMegtagani, nem táplálni (éhhalálra ítélni), megfojtani Személyes kérdés: Ki az közöttünk, aki felismerte a páthoszt az életében, és akarja ezt öldökölni?Ki az közöttünk, aki felismerte a páthoszt az életében, és akarja ezt öldökölni?

19 Következő hétre: Bea Laci: 7 nap - 7 ige Hétfő: 2Sám 13 – Amnón és Támár Kedd: Bírák 14 – Sámson Szerda: Bírák 15 - Sámson Csütörtök: Bírák 16 – Sámson Péntek: 2Sám 11 – Dávid és Betsabé Szombat: 4Móz25 – Kozbi és Peor Vasárnap: 1Móz39 – József és Potifár felesége

20 Következő héten: Példák a páthoszról a Bibliában, az irodalomban és a művészetben. Kérdés: Melyek a páthosz jellemzői?Kérdés: Melyek a páthosz jellemzői? Házi feladat: Ezékiel 23:1-20Házi feladat: Ezékiel 23:1-20 Szorgalmi: 1 Thessz 4:1-8; 1Mózes26:34- 35; 1Mózes27: 46; Énekek-éneke: 2:7; 3:5; 8:4; 1Péter3:1-7Szorgalmi: 1 Thessz 4:1-8; 1Mózes26:34- 35; 1Mózes27: 46; Énekek-éneke: 2:7; 3:5; 8:4; 1Péter3:1-7


Letölteni ppt "Páthosz Jon A. Palmer. Kolossé 3:5 „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélye,"

Hasonló előadás


Google Hirdetések