Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

I. ENERGIAELLÁTÁS ÉS KÖZLEKEDÉS I. 6. Légi közlekedés Forrólevegős hőlégballonok 1783-tól kezdve, amikor nyílt tűzről felszálló forró levegővel meghajtott.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "I. ENERGIAELLÁTÁS ÉS KÖZLEKEDÉS I. 6. Légi közlekedés Forrólevegős hőlégballonok 1783-tól kezdve, amikor nyílt tűzről felszálló forró levegővel meghajtott."— Előadás másolata:

1 I. ENERGIAELLÁTÁS ÉS KÖZLEKEDÉS I. 6. Légi közlekedés Forrólevegős hőlégballonok 1783-tól kezdve, amikor nyílt tűzről felszálló forró levegővel meghajtott hőlégballonnal repült az első ember, a hőlégballonok területén forradalmi újítások történtek. A forró levegőt gyorsan felváltotta a könnyen ellenőrizhető hidrogén. Az 1960-as években csökkent az érdeklődés a hőlégballonok iránt, de később a hőlégballonozás népszerű sporttá vált, pl. az Egyesült Államokban. A kémia úgy járult hozzá e különleges sport sikeréhez, hogy modern anyagok kifejlesztésével biztosította a ballonok tartósságát, mert olcsó és hőálló anyagokat kezdtek felhasználni. A forró levegő előállítására folyékony propán-bután gázelegyet használnak. Hélium A hidrogén töltetű ballonok, mint amilyen például a tragikus véget ért Hindenburg-léghajónak is volt (1937), a merev szerkezet és a hidrogén gyúlékonysága miatt nem voltak biztonságosak ben két kémikus egy Kansas-i gázforrásban héliumot talált. Ebből a ritka anyagból hirtelen bőséges mennyiség állt rendelkezésre. Az I. világháború alatt a kémiai technológia segítségével nagy mennyiségű héliumot vontak ki a gázforrásokból, majd tárolták és szállították. A héliummal töltött kis felderítő léghajók a II. világháborúban biztonságosan kísértek seregszállító- és ellátó- hajókat, de még tengeralattjárókat is. Az 1950-es években a héliumot, mint hegesztőgázt hasznosították a rakéták építése során, illetve inert gázként a rakéta-hajtóanyag motorhoz való eljuttatásában. Rakéta üzemanyagok Az 1920-as években tesztelt rakétáktól kezdve, az ’50-es években fellőtt kommunikációs műholdakon és a ’80-as években kifejlesztett újrahasznosítható űrhajókon keresztül az ember világűrben történő terjeszkedéséig csodálatos technikai hőstettnek vagyunk tanúi. A sikeres űrutazás feltételei közé tartozik, hogy a rakéták hajtósebessége elég nagy legyen ahhoz, hogy az űrhajót átjuttassák a Föld gravitációs terén. Az első, 1926-ban fellőtt rakéta üzemanyaga folyékony benzin volt és az oxidáló anyagot is folyékony oxigéngáz formájában vitte magával. Később többféle üzemanyagot és oxidáló anyagot is teszteltek, folyékony és szilárd formában egyaránt. Az űrrepülőgépek folyékony hidrogént használnak üzemanyagként, de a kilövéskor használatos motorok szilárd hajtóanyagként alumíniumot, oxidálószerként pedig hordozóanyaggal elegyített ammónium-perklorátot használnak. Repülőgépek és rakéták szerkezeti anyagai Ahogy a repülőgépek tervezése a fáról és szövetről áttért az új típusú szerkezeti anyagokra, a kémiai technológiák olyan anyagokat kínáltak fel, amelyek találkoztak a tervezési igényekkel. Alumíniumot és titánt használva különböző fémötvözeteket fejlesztettek ki a repülőgépekhez, hogy erősek, könnyűek, hőállóak és rozsdamentesek legyenek. Az extrém működési körülmények miatt a rakétáknak speciális követelményei vannak a szerkezeti anyaggal szemben, pl. az űrhajót a visszatéréskor a magas hőmérséklettől egy speciális kerámiaburkolat védi, melyet cirkóniummal módosított szilícium-dioxid kompozitból (összetett anyagok, amelyek két vagy több különböző szerkezetű, méretben elkülönülő anyagkombinációkból épülnek fel) készítenek. A Hindenburg-léghajó katasztrófája (1937)


Letölteni ppt "I. ENERGIAELLÁTÁS ÉS KÖZLEKEDÉS I. 6. Légi közlekedés Forrólevegős hőlégballonok 1783-tól kezdve, amikor nyílt tűzről felszálló forró levegővel meghajtott."

Hasonló előadás


Google Hirdetések