Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Viktor Emil Frankl és Pinchas Lapide Istenkeresés és értelemkérdés A Sapientia Főiskola Könyvtára bemutatja: Értékes gondolatok értékes könyvekből Istenkeresés.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Viktor Emil Frankl és Pinchas Lapide Istenkeresés és értelemkérdés A Sapientia Főiskola Könyvtára bemutatja: Értékes gondolatok értékes könyvekből Istenkeresés."— Előadás másolata:

1 Viktor Emil Frankl és Pinchas Lapide Istenkeresés és értelemkérdés A Sapientia Főiskola Könyvtára bemutatja: Értékes gondolatok értékes könyvekből Istenkeresés és értelemkérdés : párbeszéd / Viktor E. Frankl, Pinchas Lapide ; [ford. Szemere János] - Budapest : Jel, 2007

2 Rövid életrajzi áttekintés: Viktor E Frankl ( ) zsidó orvos filozófus, harmadik bécsi pszichoterápiás- irányzat, a logoterápia és egzisztencia- analízis megalapítója. Legfontosabb tanítása, hogy az egészséges élethez elengedhetetlen, hogy az ember felismerje az élete értelmet, és aszerint éljen. Felfedezte, hogy sok betegség forrása pont az értelmetlen- ség érzésből fakad. Frankl nagyszerű- sége, hogy több olyan gondolata van, amelyeket mi Jézustól ismerünk, de Frankl a pszichológia nyelvén fogalmazta meg. Pinchas Lapide ( ) teológus és vallás- tudós. Izraelben, Németországban és Svájcban tanított. Munkásságának középpontjában a zsidó-keresztény párbeszéd áll. Számos könyve közül néhány példa, amelyek könyvtár- unkban is fellelhető: 1. A zsidó Jézus : zsidó tézisek, keresztény válaszok 2. Mit einem Juden die Bibel lesen 3. Er predigte in ihren Synagogen : jüdische Evangelienauslegung. 4. Ist die Bibel richtig übersetzt? 5. Glauben, wissen oder zweifeln? 6. Heil von den Juden? …etc.

3 Bevezető gondolatok „Pszichoterápia és a teológia, tudomány és hit oly sokáig és oly hiábavalóan hadakoztak és mellőzték egymást, hogy megérett az idő egy nyílt beszélgetésre azok között, akik az ember üdvözülésének és gyógyulásának elősegítésére törekszenek – ki-ki hovatartozásától függően.” Viktor E. Frankl Ebből a beszélgetésből született ez a könyv 1984 augusztusában.

4 Bevezető gondolatok „Frankl úr, énrám mint (…) a teológiáról érkező régi olvasójára, az Ön műveiben mindenekelőtt két dolog tett mély benyomást: Egyrészt, hogy Ön sokkal több szabad teret hagyott mint Fraud, Jung és Adler, mindannak, amit szükségszerűen Isten szóval fejezünk ki. Másrészt, az Ön által alapított (…) logoterápiának a nyitottsága, amely előítélet nélkül elfogadja az embert mint teremtményt, aki önmagát még nem érti, de folyvást kutatja. Ahogy Martin Buber mondta: (…) kézen fogom az olvasót, az ablakhoz vezetem és megmutatom neki a tágra nyílt szemekkel a világot!” Lapide

5 TOLERANCIÁRÓL Értékes gondolatok értékes könyvekből

6 Toleranciáról Vagy-vagy helyett is-is „Úgy gondolom, hogy a nyugati világ mindkét nagy gondolkodás- módja visszavezethető a görögre és a zsidóra. A görög a „vagy-vagy” gondolkodásmód amely az egész nyugatot megfertőzte. [Például:] az újszövetségben a fény gyermekei, vagy a sötétségé. Ez egy fekete-fehér festészet. (…) Más szóval vagy nekem van igazam, [vagy a Neked]. „Úgy gondolom, hogy a nyugati világ mindkét nagy gondolkodás- módja visszavezethető a görögre és a zsidóra. A görög a „vagy-vagy” gondolkodásmód amely az egész nyugatot megfertőzte. [Például:] az újszövetségben a fény gyermekei, vagy a sötétségé. Ez egy fekete-fehér festészet. (…) Más szóval vagy nekem van igazam, [vagy a Neked]. A zsidó gondolkodásmód, és erre a héber Biblia a legjobb dokumentum egy tipikus is-is. [Például:] Dávid a legnagyobb király Izraelben, de egyben házasságtörő is. A zsidó bibliában nincs fekete és fehér, hanem csak a szürke 3000 árnyalatú palettája. (…) Az is-is. Ami nekem az Ön művében annyira tetszik (…) : az a tudatosság, hogy egy csepp igazságot itt, és egy csepp igazságot ott vesz birtokba és ezt hozzá akarja illeszteni az emberiség össztudásához.” Lapide

7 Toleranciáról „ Ön arról a jelenségről beszél, amikor az egyik fél azt állítja: ‘Nekem van igazam és senki másnak!’ Nézze, én évtizedekig küzdöttem azért, hogy megtaláljam a tolerancia kiérlelt megfogalmazását. A következő kérdés foglalkoztatott: (…) 1. Nem vezet-e relativizmushoz, ha toleráns vagyok? 2. Ráadásul nem relativizmusból származik-e ez a tolerancia?” Frank l

8 Toleranciáról „ Amit a lelkiismeretem mond arra kell hallgatnom, kötelességem hallgatnom rá. Megmondja nekem mit kell vagy nem kell tennem, egyszóval mi egy adott szituáció értelme, mit követel tőlem. A lelkiismeret (…) tévedhet. (…) Fel kell vállalni a tévedés kockázatát Az adott pillanatban csak félig-meddig lehetünk bizonyosak, a döntéseinket azonban mégis teljes szívvel kell meghoznunk. Ezért így vélekedem: Nem tudhatom 100%-osan, hogy igazam van-e, vagy sem, a másiknak épp úgy lehet igaza, lehet a másik lelkiismeretének igaza, és nem az enyémnek. Ez nem feltételez semmilyen relativizmust, de előmozdítja a toleranciát. [Ugyan csak egy igazság létezik, de azt, teljesen egyikünk sem ismerheti.] (…) Mégis kezeskedni kell önmagáért, hogy azt teszi amit a lelkiismerete diktál, de egyidejüleg azt is be kell látnia, hogy tévedhet is. Frankl Hosszas tépelődés után a következő álláspontra helyezkedtem:

9 AZ ATEIZMUSRÓL Értékes gondolatok értékes könyvekből

10 Az ateizmusról „ Ebben a világban csak kevés „a-teista” van a szó valódi értelmében. A legtöbben három csoportba tartoznak: A legtöbben három csoportba tartoznak: 1. Az antiklerikálisok Isten úgynevezett szolgáira, borzasztó dühösek, és tulajdonképpen Istent hibáztatják azért, amit földi személyzete itt elkövetett. 2. A pseudo-ateisták, akik arra a kis „törpeistenre” haragszanak, akit otthon vagy az iskolában bebeszéltek nekik, mert annak így egyáltalán semmi köze sincs a szívüket gyötrő hit utáni vágyhoz. 3. Ismerek anti-teistákat, akik Istennel hadakoznak, mert nem akarják megbocsátani a gonoszt a világban, mert Istenképük, amely a tudatalattijukban van, nem tud kiegyezni (…) mindezzel a rosszal a világban, [például:] a gyerekekkel, akik vétlenül jönnek nyomorékként világra. Ezért hát nem a-teisták, mert az ateizmus, olyan magatartásforma, amely az Istennek az arcába ásít, hanem anti-teisták, [akik harcolnak Istennel, küzdenek a bennük lévő torz istenképpel.] Ezért hát nem a-teisták, mert az ateizmus, olyan magatartásforma, amely az Istennek az arcába ásít, hanem anti-teisták, [akik harcolnak Istennel, küzdenek a bennük lévő torz istenképpel.] Lapide

11 Az ateizmusról Mert Isten, a hosszú fehér szakállas, jóságos nagyapa Auschwitzban biztosan meghalt. Istent, az öreg könyvelőt, aki nap, mint nap az ember jó és rossz tetteit elszámolja, Auschwitzban elégették. A pusztító Isten, aki mindig az erősebb zászlóaljjal menetel, ugyanabban a családi sírboltban fekszik eltemetve, mint az örökké önfejűek és okoskodók Istene. Azt hiszem, Auschwitz hozzá segített minket istenképünk egészségessé zsugorodásához. (…) Lapide „ Azt hiszem, hogy ezek a [torz] Istenképek, amelyek inkább az emberiség gyermekkorához tartoznak, Auschwitzban meghaltak, és nem tudom, hogy sírjak-e utánuk. „Isten halott”, mondta egykor Nitzsche, [aki, ha] az égi hézagpótló, imateljesítő és sikerszállító részben gyerekes és részben gyermeteg istenképzetét értette, akkor teljesen igaza van.”

12 AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁSRÓL Értékes gondolatok értékes könyvekből

13 Az önmegvalósításról „Ön azt írja [az „és mégis mondj igent az életre” című könyvében] a koncentrációs táborbeli élményeiről, hogy amikor az embernek már semmije sem maradt, akkor mentőövként még mindig ott van a szeretet, még a kétségbeesés mocsarában is. Egy asszony iránti szeretet, vagy az anya iránti, egy ideológia, talán maga az élet iránti szeretet, bármi legyen is a tárgya ennek a megváltó szeretetnek, mindig öntranszcendenciáról van szó, arról a képességről, hogy ki tudunk bújni bőrünkből, szétfeszíthetjük saját bőrünk börtönét. Megengedem magamnak, hogy tovább gondoljam Önt: Nem az következik-e ebből, hogy az igaz egoizmus, a kiérlelt önszeretet nem mondhat le a felebaráti szeretetről, sőt megköveteli azt? Nem szeretheted saját magadat, ha nem tudsz valami olyasmit szeretni, ami rajtad kívül van, mivel a te énednek, (…) önmagává válásához szüksége van arra, hogy saját magán kívül szeressen. Vagyis az egoista, aki csak önmagát szereti, tulajdonképpen gyűlöli magát. Az, aki képes kibújni a bőréből, hogy mást vagy másokat szeressen – egészen az önmegtagadásig, az saját lényéhez a leghűségesebb.” Lapide

14 Az önmegvalósításról „Csak azt tudom mondani, az én szemszögömből nézve nem lehet jobban igaza. Mert pontosan ez az, amit mindig is, ha sokszor hiába is képviseltem. (…) [Én] tagadom, azt, hogy az önmegvalósítás elsődlegesen célkitűzés lehet. (…) Ha törekszem rá elveszítem. (…) Az önmegvalósítás csak akkor, és olyan mértékben lehetséges, amilyen mértékben elveszítem, elfelejtem és figyelmen kívül hagyom magam. Mert rendelkeznem kell egy alappal, hogy megvalósítsam önmagamat. És az alap abból áll, hogy átadom magam egy ügynek vagy egy személynek, ahogy ezt ön teljesen helyesen mondta. De ha már nem az ügyet vagy a személyt tartom szem előtt, amelyek fontosak nekem, hanem saját magamat, abban a pillanatban semmilyen alapom sincs már, hogy megvalósítsam önmagam. Az egész figyelem magára az önmegvalósításra irányul. Frankl

15 Az önmegvalósításról „Ugyanaz a helyzet ezzel is, mint a boldogságra és az örömre való törekvéssel: Ha nincs alapom a boldogságra, akkor egyáltalán nem lehetek boldog; ha tehát arra törekszem, hogy boldog legyek, akkor mindent szem elől veszítek, ami megalapozhatná boldoggá válásomat. Mert minél inkább hajszolom a boldogságot annál inkább elűzöm azt. Más szóval a boldogságérzet csak valminek a következményeként léphet fel, a boldogságot eleve célként kitűzni értelmetlen. Ugyanez érvényes az önmegvallósításra is: aki az önmegvalósítást tűzi ki célnak, az figyelmen kívül hagyja, hogy az ember végül is éppen olyan mértékben valósítja meg önmagát, amilyen mértékben – kint a világban – egy értelmet tölt be. Más szavakkal, az önmegvalósítás annyiban független a célkitűzéstől, amennyiben mint a boldogság, az értelem-beteljesedés mellékhatásának értelmében jelentkezik. Tehát nem önmagáért való önmegvalósításról van szó, hanem az önmagunkká válásról, kerülő utakon, a világon át, az ügyeken az embereken keresztül, és akiknek számomra fontosaknak kell lenniük.” Frankl

16 Az önmegvalósításról „ „a gyönyörű szép szavak: önmegvalósítás, önbeteljesedés, önkibontakozás, ezek a modern szavak, amelyeket egológiának neveznék, az embertelenné válás, amely az egoizmust tudománnyá akarja emelni. A rabbik és a Názáreti Jézus, aki szintén rabbi volt, bölcs mondásaiban pontosan ennek ellentéte áll: „aki meg akarja menteni életét, elveszti azt, aki pedig elveszti, megmenti azt” (Lk17,33). Az ember, aki csak magáért él és egyedül önmagáért létezik, tehát az „önmegvalósításra” vágyakozik, végső fokon megnyomorodik, eldurvul, és lelkileg fokozatosan elhal. Az én, amelybe kétségbeesetten kapaszkodik, szeretetlen és élettelen tárggyá degenerálódik, mert lelke akadályoztatva van, hogy másokra sugározzon és hasson, ahogy természete megkívánja. Ezzel ellentétben a szabad ember, aki át tud lépni önmagán, át tudja adni magát másnak, az önmagát odaajándékozó szeretetben átéli boldogító önmagára találását. A boldogsághoz vezető út, [Jézus útja, teljesen összhangban a pszichológia értelmezésével]: az Én-szemlélettől elvezet, a Te-kereséshez, amely aztán a nagyobb Mi-ben nyeri el koronáját. Hogy a teológia és a pszichológia itt kezet nyújtanak egymásnak azt egy ismeretlen fogoly tanúsítja: „Istent keresem, és Ő megtagadta magát tőlem. A lelkemet kerestem, és nem találtam. A testvéremet kerestem, és megtaláltam mind a hármat.” Lapide

17 Az önmegvalósításról „Úgy vagyunk ezzel, mint a szemmel. A szem azon képessége, és feladata, hogy ismertessen, vagyis a körülöttünk lévő világot optikailag érzékelje [ellentétben áll azzal], hogy magát érzékelje. Mikor látja a szemem saját magát? Mikor érzékel valamit saját magából? [Ha valamilyen betegsége van: pl. szürke-hályog, zöld-hályog.] Az egészséges szem nem lát semmit saját magából. Bármit is érez magából, az csökkentet működést jelent. Épp így van ez az emberrel is : Akkor válik önmagává, akkor valósítja meg önmagát, oly mértékben egész ember, ha nem önmagát, vagy főleg nem saját önmegvalósítását irányozza meg, nem boldogságát, nem kedvét, hanem átadja magát valami másnak; elfelejti önmagát, mint ahogy a szem is átnéz önmagán.” Akkor válik önmagává, akkor valósítja meg önmagát, oly mértékben egész ember, ha nem önmagát, vagy főleg nem saját önmegvalósítását irányozza meg, nem boldogságát, nem kedvét, hanem átadja magát valami másnak; elfelejti önmagát, mint ahogy a szem is átnéz önmagán.” Frankl

18 Érdemes hát belenézni… Frankl és Lapide párbeszédében sok kérdésre választ kaphatunk: Istenről, emberről, az ember hivatásáról, a hitről, reményről, szeretetről, az egy Igazságról, az életről és annak értelméről. Itt – a teljesség igénye nélkül – válogattam pár fontos gondolatot, amelyekből körvonalazódik mindkét tudós személye, és azok a godolatok, amelyek a könyv elolvasása után olyan sokat jelentettek számomra. Remélem megéreztél valamit Te is ebből! Köszönöm, hogy végig olvastad, és ha érdekel ez a könyv, vagy az Értelmes Élet sorozat egy további tagja, azt megtalálod a könyvtárunkban. Téged is várunk ott!

19 vége


Letölteni ppt "Viktor Emil Frankl és Pinchas Lapide Istenkeresés és értelemkérdés A Sapientia Főiskola Könyvtára bemutatja: Értékes gondolatok értékes könyvekből Istenkeresés."

Hasonló előadás


Google Hirdetések