Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Emberi erőforrás fejlesztés

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Emberi erőforrás fejlesztés"— Előadás másolata:

1 Emberi erőforrás fejlesztés
Emberi erőforrás menedzsment Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Barizsné Hadházi Edit

2 Miért lehet ma szükség képzésre?
Technológiai változás miatt Szervezeti változás miatt A szervezet kapcsolatrendszeréből fakadó igény Munkaköri megfelelés Egyéni karrier-elképzelés miatt Élesedő verseny hazai és nemzetközi piacon egyaránt Tudatos váltás, összevonások, profil váltás

3 Alapfogalmak Képzés: megtervezett folyamat, amelynek során az egyén attitűdje, ismeretei, készségei, vagy viselkedése módosul annak érdekében, hogy meghatározott tevékenységekben a teljesítménye javuljon. Célja, hogy az adott egyén megfeleljen a szervezet jelenlegi vagy jövőbeli követelményeinek, munkáját hatékonyan tudja elvégezni. Oktatás: olyan jellegű ismeretek, készségek és morális értékek fejlesztése, amelyek az élet minden aspektusára kihatnak, azaz elősegítik az életben való eligazodást. (kultúra, törvények, nyelv és személyiségek ismerete) Tudás: adott ismeretek birtoklása. Készség: adott ismeretanyagot képes alkalmazni.

4 Képzés: alacsonyabb iskolai végzettségű, alacsonyabb beosztású alkalmazott esetében, jelenlegi munkaköri követelményekre orientált Fejlesztés: magasabb iskolai végzettségű, magasabb beosztású alkalmazott esetében, jövőbeli munkaköri követelményekre orientált

5 Egy másik megközelítés – formális, informális, nem formális tanulás Tanulási tevékenységek formái ( ET Liszaboni memorandum ) Formális tanulás oktatási, képzési intézményekben oklevéllel, szakképesítéssel ismerik el Non-formális tanulás oktatási, képzési rendszerek mellett általában bizonyítvánnyal nem jár színtere: munkahely, civil szervezetek, stb Informális tanulás mindennapi élet velejárója nem feltétlenül tudatos tevékenység

6 A problémás teljesítmény feltárására irányuló folyamat
Van-e valami probléma? Ismeri-e a beosztott a munkaköri kötelességeit? Valami gond van a visszajelzéssel? Van-e valami akadály? A gondot a képesség hiánya okozza? A gondot a motiváció okozza?

7 A képzés tervezése, megvalósítása
Kit fejlesszünk? Milyen módszerekkel fejlesszünk? Ki végezze a fejlesztést? Az elvárt eredmények?

8 A konkrét tervezési módszer lehet:
Tudatos tervezés, ehhez költségek rendelése. Bázis szemlélet: a jóváhagyott kereten belül tervezik a képzést. Rendelkezésre áll egy költségkeret, de nincs képzési tervezés. Nincs költségkeret, a képzés ad hoc jellegű.

9 Házon belüli képzés Előnyei: tananyag munkához kapcsolható
olcsó (munkahelyi eszközök alkalmazása) nincs kieső munkaidő, utazás nincs probléma a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazásával Hátrányai: dolgozók húzódoznak a probléma nyílt megfogalmazásától oktató pedagógiai hiányosságai (szakmailag nincs probléma) elhúzódó munkavégzési folyamat, selejtarány növekedése sok zavaró tényező (zaj, más dolgozók megjegyzései)

10 Külső intézmény Előnyei: oktatók gyakorlottsága magasabb szintű
speciális oktatói eszközök állnak rendelkezésre nyugodt tanulás résztvevők nyitottsága nincs hatással a tényleges termelési folyamatra (tanulási folyamat számtalanszor megismételhető) Hátránya: nem biztos, hogy megfelel a szervezet igényeinek drágább tanultak gyakorlatba ültetése nehezebb tanfolyam menetét, kurzusok időpontját az oktató szervezet adja meg.

11 Képzési terv kidolgozása Képzési program kidolgozása
A képzés folyamata 65 Igények felmérése Eszközök biztosítása Képzési terv kidolgozása Képzési program kidolgozása Képzés lebonyolítása Képzés értékelése

12 A képzés formáiról Akciótanulás Mentorálás Coaching
Részvétel projektmunkában Munkakör rotáció Szervezett képzés Tanulmányok, konferencia-részvétel Számítógépes, programozott oktatás Üzleti szimulációk Helyzetgyakorlatok Outdoor tréningek

13 Képzési módszerek spontán tanulás utánzás demonstráció
betanító kézikönyvek munkaátadás, munkadelegálás strukturált munkagyakorlat körbejáratás szekvencionális gyakorlatok felfedező tanulás programozott tanulás távtanulás előadások filmek, videó-vetítések, diavetítéses előadások üzleti játékok esettanulmányok szerepjátékok tranzakció analízis szimulációk csoportos gyakorlatok érzékenységjavító csoport (T-csoport) szereputánzás önképzés

14 Testreszabott vállalaton belüli képzés leggyakoribb témái
Dr. Gyökér Irén - Emberi Erőforrás Menedzsment * Testreszabott vállalaton belüli képzés leggyakoribb témái Vezetői készségek Csoport- és csoport vezetési képességek Projektmenedzsment Problémamegoldás Konfliktuskezelés Támogató magatartás Változások menedzsmentje Karrier építés támogatása Átmeneti helyzetek (krízis) kezelése Üzleti tárgyalások lebonyolítása Az USA-ban készült felmérés (1993) szerinti 10 leggyakoribb téma Forrás: Farkas, Karoliny, Poór, 272 old.

15 A képzés értékelési szintjei (Kirkpatric, Phillips)
* A képzés értékelési szintjei (Kirkpatric, Phillips) Szint Tartalom Attitűd Hogyan reagál a részvevő a programra, milyen alkalmazást tervez Ismeretek Milyen változások következtek be az ismeretekben, készségekben Alkalmazás Milyen magatartásváltozás következett be, hogyan alkalmazzák a tanultakat Üzleti eredmény Üzleti mutatókban kifejezhető változások Pénzügyi Eredmények és a ráfordítások összevetése

16 A képzés értékelésének lehetőségei

17 Vállalatorientált menedzserképzési program (VOMP-modell)


Letölteni ppt "Emberi erőforrás fejlesztés"

Hasonló előadás


Google Hirdetések