Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Bringa - tekerj, hogy haladj

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Bringa - tekerj, hogy haladj"— Előadás másolata:

1 Bringa - tekerj, hogy haladj
Kutatók éjszakája -2011 2011. szeptember 23. dr. Német Béla, tudományos munkatárs Pécsi Tudományegyetem, Fizikai Intézet Bringa - tekerj, hogy haladj

2 Bringa, bicaj szavak „jelentése” (kerékpár, bicikli, bicycle)
A TESz (történeti-etimológiai szótár) szerint a bringa szó először 1924-ben bukkant fel 'kerékpár' jelentésben. „Bizonytalan eredetű. Talán a bicikli alacsony nyelvi szintű bicaj ~ blicaj változatának az elcsavarásából keletkezett, jassznyelvi jellegű – szleng, argó szó.” ÉN, most a következőt értem a szó alatt: Saját erőmmel meghajtott jármű Bringa - tekerj, hogy haladj

3 Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan
BRINGA: Saját erőmmel meghajtott jármű, kerékszám: kettő, három,… Javaslat: a poszt-fosszilis korszak egyik markáns eleme. Bringa - tekerj, hogy haladj

4 Az előadás tématerületei:
Tartalomjegyzék Bringa - tekerj, hogy haladj

5 1. A bringa alapkutatást, alkalmazott kutatást serkentő szerepe, felhasználási területei
1. Kutatási területek a „bringa” terén 2. Bringa és az anyagtudomány (Kerékpár részei, felszerelések) (Kerékpár története) 3. A saját erőmmel meghajtott jármű felhasználási területei Bringa - tekerj, hogy haladj

6 2. A bringázás infrastrukturális és egyéni feltételei
4. Bringa (kerékpár) utak 5. Bringa (kerékpár) tárolása 6. Bringázás (kerékpározás) kötelező és ajánlott szerelvényei, ruházat 7. Bringa (kerékpár) szállítása 8. Kiegészítők Bringa - tekerj, hogy haladj

7 3. Bringaformák 9. Csináld magad, tervezd meg
10. Tandemek, láncos chopperek 11. Kerékpár + utánfutó (három kerék) 12. Emberi erővel hajtott háromkerekű, négykerekű „bringák” Bringa - tekerj, hogy haladj

8 4. A bringa közösség, és gazdaságfejlesztő szerepe
13. Kerékpáros (bringás) túrák, kerékpárversenyek, kerékpársport 14. Kerékpáros egyesületek 15. Össztársadalmi előnyös hatásai Bringa - tekerj, hogy haladj

9 5. A bringázás kisteljesítményű rásegítői
16. Elektromos rásegítéses kerékpárok 17. Motoros (metanol, etanol) rásegítéses kerékpárok (bringák) Bringa - tekerj, hogy haladj

10 A kerékpár története 1817 - 2000 Bringa - tekerj, hogy haladj

11 A kerékpár története „vesszőparipa” - Karl von Drais, taposópedál - Kirkpatrick Macmillan, velocipéd - Pierre Michaux, biztonsági kerékpár, lánchajtással - John Kemp Starley, pneumatikus gumiabroncs - John Boyd Dunlop, 1970-es évek - mountain bike 1990-es évek - rekumbensek, „fotelbringák” Bringa - tekerj, hogy haladj

12 Az előadás tématerületei:
Részletesen Bringa - tekerj, hogy haladj

13 1. Kutatási területek „bringa” terén
Kerékpározás: mint KOMPLEX rendszer (eszköz, úthálózat, tárolás, ember, egészség, ..) Anyagtudomány (technológiafejlesztés) Ember napi tevékenységeihez csatlakozás (közlekedés, szállítás, sport,.) Kihatás a település szerkezetre (kerékpár utak, lezárt utcák csak kerékpáros közlekedésre) Kerékpártárolók, tárolóterek, Óriási mértékű energia megtakarítás megállapítása a nem kerékpáros közlekedéshez képest Kreativitásfejlesztés az egyén esetében (egyéni tervezés, összeszerelés) Kerekek számának növelése, gördülés három keréken, négy keréken Elektromos, motoros (metanol, etanol meghajtás) rásegítés A járművek között a legkisebb költsége miatt legszélesebb körben elérhető Új elv: Stringbike (magyar) Extra, kerekes, emberhajtású járművek Bringa - tekerj, hogy haladj

14 Kényelmes kerékpár (Giant – revive)
Bringa - tekerj, hogy haladj

15 A fekvő kerékpár felé - M5-CMPCT
Bringa - tekerj, hogy haladj

16 Kényelmes, gyors; fekvőbicikli, Rekumbens
Bringa - tekerj, hogy haladj

17 Tandem –rekumbens (Hase-Pino)
Bringa - tekerj, hogy haladj

18 Duo– trike (három kerekű tandem)
Bringa - tekerj, hogy haladj

19 Trike-Sincler (angol-elektromos)
Bringa - tekerj, hogy haladj

20 2. Kerékpár és az anyagtudomány (Kerékpár (bringa) részei, felszerelések)
Anyagtudományi fejlesztések közlekedési, szállítási és sport célokra, Szerelhetőség Váz (acél, alumínium, kevlár, rugóstag beépítve) Ülések (versenyző, túrázó) Meghajtás (Hajtómű, lánc, fogaskoszorú, középcsapágy, pedál) Sebességváltó rendszer (első váltó, hátsó váltó, váltókarok, bowdenek, agyváltó) Fékrendszer (tárcsafék, V-fék, országúti fék, fékkar, fékbetét, bowdenek) Kerekek (felnik, külsők, belsők, defektvédelem, agyak, hajtómű, küllők, gyorsszárak) Kokpit („pilótafülke”) (kormány, kormánycsapágy, kormányszár, markolat, nyergek, nyeregcsövek, nyeregbilincs) Villa-rugóstag (teleszkópos, merev, rugóstag) Áramforrások (elemek, tápok, akkumulátor, dinamó, agydinamó) Bringa - tekerj, hogy haladj

21 Kerékpár részei, felszerelések
Bringa - tekerj, hogy haladj

22 3. A saját erőmmel meghajtott jármű felhasználási területei
3.1. Kerékpár: a települési közlekedésre, szállításra 3.2. Kerékpár: a települések közötti, sík és dombos területen történő közlekedésre, szállításra 3.3. Kerékpár hosszabb távú túrák, versenyek megtételére 3.4. Kerékpár extra sportokra Bringa - tekerj, hogy haladj

23 Településen: Cross Bike, Camping
Bringa - tekerj, hogy haladj

24 Település között: Mountain B – országúti
Bringa - tekerj, hogy haladj

25 4.1. Bringa utak településen belül 4.2. Bringa utak települések között
4. Kerékpár utak 4.1. Bringa utak településen belül 4.2. Bringa utak települések között 4.3. Bringa utak kirándulóhelyeken 4.4. Országok között, pihenőhelyekkel 4.5. Tapasztalatok figyelembe vétele a jövőbeli infrastrukturális fejlesztések során Bringa - tekerj, hogy haladj

26 Dunamente Bringa - tekerj, hogy haladj

27 Dunamente – Komárom, Almásfüzitő között
Bringa - tekerj, hogy haladj

28 Dunamente - Esztergom Bringa - tekerj, hogy haladj

29 Dunamente - Vác Bringa - tekerj, hogy haladj

30 Szigetközi kerékpárút Győrzámoly és Győrújfalu között
Bringa - tekerj, hogy haladj

31 Kerékpár túravonal - 1 Bringa - tekerj, hogy haladj

32 Kerékpár túravonal - 2 Bringa - tekerj, hogy haladj

33 Eurovelo Bringa - tekerj, hogy haladj

34 5.1. Közösségi éjszakai tárolás 5.2. Intézményi napközi tárolás
5. Kerékpártárolás 5.1. Közösségi éjszakai tárolás 5.2. Intézményi napközi tárolás 5.3. Állványok, tartók (Amszterdam, Stokholm, Koppenhága,…) Bringa - tekerj, hogy haladj

35 Építészeti, tárolási szempontok
Fedett kerékpár tárolók Bicikli garázsok Beltéri és helytakarékos kerékpártárolók Kerékpár támaszok (utcai helytakarékos) Fordított-U tárolók Reklám tárolók Design kerékpár tárolók Bringa - tekerj, hogy haladj

36 Bringa - tekerj, hogy haladj

37 Bringa - tekerj, hogy haladj

38 Bringa - tekerj, hogy haladj

39 Szabad kölcsön venni - Barcelona
Bringa - tekerj, hogy haladj

40 6. Kerékpározás kötelező (erősen ajánlott) szerelvényei
Kerékpáros KRESZ Megfelelő ruházat, rajta láthatósági mellények, kesztyű Fényvisszaverő küllőprizmák Világítás előre, hátra (LED) Csengő, duda Fejvédők, gyereksisakok, bukósisakok Szemüvegek Végtag védők: Térdvédő, könyökvédő, kesztyű Zárak: Lezáró lánc, lakat Bringa - tekerj, hogy haladj

41 6.1. Sisak, térd-, könyökvédő
Bringa - tekerj, hogy haladj

42 6.2. mellények, prizmák Bringa - tekerj, hogy haladj

43 6.3. Sisak, könyök-, térdvédő
Bringa - tekerj, hogy haladj

44 6.4. Első, hátsó világítás Bringa - tekerj, hogy haladj

45 7. A kerékpározás további kiegészítői
Tükrök Sárvédők, láncvédők Lakatok (Biztonság rendszerek lopás ellen) Kitámasztók, sebességmérők Kulacstartók, tápláléktartók, pumpatartók Pumpák, legszükségesebb szerszámok Gyerekülések (elöl, hátul) gyerekszállító kiegészítők Táskák elöl, hátul, oldalt, csomagtartók RFID - radio frequences identification Bringa - tekerj, hogy haladj

46 7.1. Zárak, gyerekülés Bringa - tekerj, hogy haladj

47 7.2. Csomagtartók, táskák Bringa - tekerj, hogy haladj

48 8. Kerékpár szállítása Vonaton, Személygépkocsival Autóbusszal,
Bringa - tekerj, hogy haladj

49 8.1. Kerékpár szállítása Bringa - tekerj, hogy haladj

50 3. Bringaformák. (Hova, milyen célból, milyen kerékpárt?)
Milyen bringát vegyek meg? Milyen bringát rakjunk össze? Főbb felhasználási területek: 1. Mountain Bike (MTB) kerékpárok 2. Cross kerékpárok 3. Trekking (túra) kerékpárok 4. City (camping) kerékpárok 5. Országúti kerékpárok Bringa - tekerj, hogy haladj

51 9. Csináld magad, tervezd meg
Tervezés az egyén magasságára, súlyára, erőkifejtésének nagyságára Tervezés a felhasználás céljának megfelelően Tervezés több célra is. Bringa - tekerj, hogy haladj

52 9.1. Mountain Bike kerékpárok: Masszív felépítés, és a vastag, tipikusan 26"-os (ritkán 29"-es) kerekek, főleg hegyi terepre. Hosszú távú országúti közlekedésre ezek a kerékpárok nem optimálisak. Bringa - tekerj, hogy haladj

53 9. 2. Cross kerékpárok: Sík és hegyi terepen versenyzésre szánt gépek
9.2. Cross kerékpárok: Sík és hegyi terepen versenyzésre szánt gépek. A kényelemmel szemben elsődleges szempont a minél kisebb tömeg, a meghajtás hatékonysága és a gyors mászást lehetővé tevő versenygeometria. Első teleszkóp mm rugóúttal Bringa - tekerj, hogy haladj

54 9.3. Túra (Trekking) kerékpárok: A terep és az utcai gépek között helyezkedik el. 28"-os kerékátmérője az aszfalton vagy közepes nehézségű terepen (erdei ösvény, földút) állja meg a helyét. Kényelmes és könnyű, így hosszú távú kirándulásokra igen alkalmas. Rendszerint csomagtartóval, sárvédővel szerelik Bringa - tekerj, hogy haladj

55 3.4. Camping (városi) kerékpárok: Kis távolságok megtételére, mindennapos városi használatra alkalmas, strapabíró és olcsó gépek. Bevásárló kerékpárnak is nevezik a sokszor gyárilag kormányra szerelt csomagtartó-kosár miatt. Bringa - tekerj, hogy haladj

56 3. 5. Országúti kerékpárok: Sportkerékpárok
3.5. Országúti kerékpárok: Sportkerékpárok. A legkönnyebb és leggyorsabb kerékpár. Vékony gumija van, minimális a légellenállása. Az országúton való gyors haladást teszik lehetővé. Bringa - tekerj, hogy haladj

57 10. Tandemek, láncos chopperek
10.1. Tandem új vázszerkezettel 10.2. Tandem gyerekkel 10.3. Tandem trike 10.4. Tandem trike rekumbens 10.5. Motoros tandem 10.6. Láncos chopper bike 10.7. Láncos chopper trike Bringa - tekerj, hogy haladj

58 10.1. Tandem, új vázszerkezettel
Bringa - tekerj, hogy haladj

59 Tandem gyerekkel - 1 Bringa - tekerj, hogy haladj

60 Tandem gyerekkel - 2 Bringa - tekerj, hogy haladj

61 Tandem trike Bringa - tekerj, hogy haladj

62 Tandem trike rekumbens
Bringa - tekerj, hogy haladj

63 Motoros Tandem -1 Bringa - tekerj, hogy haladj

64 Motos tandem 2 Bringa - tekerj, hogy haladj

65 Chopper - 1 Bringa - tekerj, hogy haladj

66 Chopper - 2 Bringa - tekerj, hogy haladj

67 Trike Chopper - 3 Bringa - tekerj, hogy haladj

68 11. Kerékpár + utánfutó (három kerék)
(magyar) Bringa - tekerj, hogy haladj

69 6.1. Elöl kettő, hátul egy -1 Könnyebb hajtani,. Nehezebb kormá-nyozni
Bringa - tekerj, hogy haladj

70 6.1. Gyerekkel vagyok Bringa - tekerj, hogy haladj

71 6.2. Elől egy, hátul kettő- 1 Nehe-zebb hajtani,.
Bringa - tekerj, hogy haladj

72 6.2. Elől egy, hátul kettő- 2 Köny-nyebb kormá-nyozni
Bringa - tekerj, hogy haladj

73 6.2. Easy Racers Bringa - tekerj, hogy haladj

74 6.2. Városnézés -1 Bringa - tekerj, hogy haladj

75 6.2. Városnézés -2 Bringa - tekerj, hogy haladj

76 6.1. „Zárt” triciklik Bringa - tekerj, hogy haladj

77 4. A bringa közösség és gazdaságfejlesztő szerepe
Bringa - tekerj, hogy haladj

78 5. 1. Critical Mass; Pécs 2011. április 29; http://www
Bringa - tekerj, hogy haladj

79 Bringa - tekerj, hogy haladj

80 4. Kerékpározás, egészség, környezet
Étkezés: 8-10 MJ/fő/nap „Égetéshez” szükséges fizikai munka: 0,8-1,0 MJ/nap Egy kilométer megtétele során végzett munka: kerékpározás: kJ/km, gyaloglás: 200 kJ/km, autóval: kJ/km, 6 l/100km; 35 MJ/l; 210 MJ/100km; ---->10 kg CO2 Bringa - tekerj, hogy haladj

81 6.4. KRESZ-park, Pécs http://kreszpark.lapunk.hu/
Bringa - tekerj, hogy haladj

82 6.4. KRESZ-park, Pécs Bringa - tekerj, hogy haladj

83 6.3. Elől kettő, hátul kettő, avagy négy keréken Hollandiában
Bringa - tekerj, hogy haladj

84 6.3. Négy keréken a család Bringa - tekerj, hogy haladj

85 6.3. Négy keréken a harmadik gyerek is
Bringa - tekerj, hogy haladj

86 6.3. Több család együtt Bringa - tekerj, hogy haladj

87 Utolsónak: Szövetségek, honlapok
Nemzetközi Kerékpár Szövetség Európai Kerékpár Szövetség Kerékpáros Magyarország Szövetség (ECF tag) Magyar Kerékpárosklub (ECF tag) Cyclechic.hu Bringázz a munkába! kampány Bringa - tekerj, hogy haladj

88 Szép jövőt, jó egészséget, kellemes élményeket. Köszönöm a figyelmet
Bringa - tekerj, hogy haladj


Letölteni ppt "Bringa - tekerj, hogy haladj"

Hasonló előadás


Google Hirdetések