Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Pedagógusok a fenntartóváltás után Egyházi iskolává válással kapcsolatos pedagógus-továbbképzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Készítette: Morvai Laura.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Pedagógusok a fenntartóváltás után Egyházi iskolává válással kapcsolatos pedagógus-továbbképzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Készítette: Morvai Laura."— Előadás másolata:

1 Pedagógusok a fenntartóváltás után Egyházi iskolává válással kapcsolatos pedagógus-továbbképzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Készítette: Morvai Laura Debreceni Egyetem, Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program MSZT évi konferenciája, Budapest Az előadás az Institutional effects on student achievement in higher education c. kutatás, a RH/6885/2013 számú pályázati projekt, keretében a Debreceni Egyetem támogatásával jelent meg.6885/2013

2 „Egy hasonlattal élve, mindegyik intézményünk egy-egy hajó, amelynek értékes rakománya van, amelyet segíteni szeretnénk abban, hogy lehorgonyozhassanak az egyházi „öböl” nyugalmában” (katolikus iskolafenntartó képviselője)

3  2010 LXIII. tv.  önkormányzati iskolák kerültek egyházi fenntartásba  Társadalmi igény vagy anyagi megfontolás?  Táblacserés iskolák?  Médiavisszhang  szülők véleménye DE: pedagógusok??? Problémafelvetés

4  A rendszerváltás után a felekezeti szektor (újra) alakulásával kapcsolatban  Felekezeti iskolák tanulóinak társadalmi hátterét, eredményességét, továbbtanulással kapcsolatos terveit (Pusztai 2004)  Felekezeti iskolák statisztikai mutatóit, hozzáadott értékmutatóit, identitását, etc. (Neuwirth 2005, Imre 2005, Kopp 2005)  Felekezeti iskolák tanárainak összetételét, nevelési értékeit (Bacskai 2008, Molnár 2008)  A 2010 utáni iskolaátvételek vizsgálata: Csejoszki (2012) Szakirodalmi háttér – egyházi oktatás

5 Időszak (tanév) Feladat ellátási helyek száma (db) Pedagógusok száma (fő) Tanulók, gyermekek száma a nappali képzésben (fő) 2005/ / / / / / / Egyházi oktatás számadatainak növekedése (KSH 2013) + 65 % + 36 % + 42 % Átlag évente 2-5 % + 18% Átlag évente 2-5 % Átlag évente 5-10 % + 17% + 20%

6 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól az Emberi Erőforrások Miniszterének döntése alapján egyházi fenntartásba kerülő intézmények száma fenntartónként (Klebersberg Intézményfenntartó Központ 2013)

7 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól az Emberi Erőforrások Miniszterének döntése alapján egyházi fenntartásba kerülő intézmények száma megyénként (Klebersberg Intézményfenntartó Központ 2013) Baranya 1 iskola Békés 1 iskola Borsod-Abaúj- Zemplén 8 iskola Csongrád 1 iskola Hajdú Bihar 1 iskola Heves 5 iskola Jász-Nagykun- Szolnok 1 iskola Pest 1 iskola Somogy 1 iskola Szabolcs- Szatmár-Bereg 2 iskola

8 A kutatás során vizsgáltuk aa z iskolák átvételének okait, körülményeit, aa pedagógusok megváltozott helyzetét aa z ehhez kapcsolódó továbbképzéseket A kutatás elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére irányult, de a fenntartók érdekeltségi területe miatt Heves megyére is átnyúlt Kutatás

9 Egri Főegyházmegye Fenntartói interjú (1 db) Interjú igazgatókkal (5 db) Tiszáninneni Református Egyházkerület Fenntartói interjú (1 db) Miskolci Apostoli Exarchátus Fenntartói interjú (1 db) Empirikus kutatás

10  Mit vár-e el az egyházi fenntartó a pedagógusoktól? Eltérnek az elvárásaik attól, amit korábban az állami fenntartó várt el?  Hogyan és milyen formában jelennek meg a vallásgyakorláshoz fűződő elemek a pedagógusok munkájában?  Milyen továbbképzési lehetőségeik vannak a pedagógusoknak a fenntartóváltás óta?  A pedagógusok a fenntartói elvárásoknak megfelelő továbbképzésben részesülnek-e? A formális továbbképzések témájukban mutatnak-e egyházi kötődést?  A továbbképzések gyakorlatának tekintetében, van-e eltérés a különböző felekezetek között? Kutatási kérdések

11 Mit vár-e el az egyházi fenntartó a pedagógusoktól? Eltérnek az elvárásaik attól amit korábban az állami fenntartó várt el? Ideológiai dimenzió (vallásos hit) Rituális dimenzió (vallásgyakorlat) Tapasztalat dimenzió (vallásos élmény, érzés) Intellektuális dimenzió (vallásos tudás) Következmény dimenzió (vallásos hatások) Glock és Stark által kidolgozott ötdimenziós vallásosság modell (1965):

12 Fenntartói elvárások: Ideológiai dimenzió (vallásos hit) Újonnan belépő pedagógusoknál elvárás Rituális dimenzió (vallásgyakorlat) Iskolai hitéleti tevékenységek: „napkezdő-, napzáró imák”, reggeli igeolvasás, „hétfő reggeli istentiszteletek”/ diákmisék, lelkigyakorlatok, „csendesnapok” Tapasztalat dimenzió (vallásos élmény, érzés) Nem elvárás, hanem hatás Intellektuális dimenzió (vallásos tudás) Továbbképzések, bibliaórák keretében Következmény dimenzió (vallásos hatások) Részben elvárás, részben hatás: Professzió gyakorlásában: nevelési értékek:személyes odafordulás, szélesebb tehetség- koncepció (Pusztai 2011, Morvai 2013) Személyes életben (lelki nyugalom, harmónia, erkölcsi szabályok betartása)

13 Hogyan és milyen formában jelennek meg a vallásgyakorláshoz/vallásos világképhez fűződő elemek a pedagógusok munkájában?  Napi vallásgyakorlás az osztályteremben  Ünnepek, „csendesnapok”  Iskolai élethez kötődő misék/istentiszteletek  Bibliaórák, lelkigyakorlatok a pedagógusok számára  Tanórákon - szaktantárgyi anyagoknál vallásos világképnek megfelelő tananyag átadás  Tanórákon kívül – példamutató magatartás, kötelező és szabadon tervezhető foglalkozások – interjúk alapján

14 „Gondot jelentett az, hogy nem tudtam igazán, hogy egy egyházi iskolában milyen hagyományokat lehet megteremteni annak érdekében, hogy valóban katolikus iskola legyünk” (iskolavezető, katolikus iskola)

15 KK PSZTI RR PI EE gyházi fenntartású felsőoktatási intézmények képzései/pedagógus-továbbképzései LL elkigyakorlatok KK onferenciák TT antestületi értekezletek EE lőadások „„ A keresztyén pedagógia esszenciája” TT réningek Milyen továbbképzési lehetőségeik vannak a pedagógusoknak a fenntartóváltás óta?

16 A továbbképzések gyakorlatának tekintetében, van-e eltérés a különböző felekezetek között?

17 Az állami rendszer nyújtotta szakmai, módszertani, pedagógiai továbbképzések Református Pedagógiai Intézet Felső Magyarországi Református Pedagógus Műhely Egyházkerület Intézményi szint: nevelési értekezletre előadók meghívása A református fenntartó pedagógus-továbbképzési rendszere  Keresztény Iskolák Nemzetközi Szövetsége  TERV  szakmai fórum az egyházkerület azonos szakos pedagógusai számára + pedagógustalálkozók

18  a lelki nevelés  a törvényi változások  egyházi nevelés, oktatás főbb alapelvei  egyházi megemlékezések  egyháztörténet  szaktantárgyak egyházi vonatkozású lehetőségei  integrációt segítő képzések  az egyházi intézmények működése, az iskolavezetés és a gazdálkodás  a pedagógusok megváltozott lehetőségei A pedagógusok a fenntartói elvárásoknak megfelelő továbbképzésben részesülnek-e? A formális továbbképzések témájukban mutatnak-e egyházi kötődést?

19 Köszönöm a figyelmet! Az előadás az Institutional effects on student achievement in higher education c. kutatás, a RH/6885/2013 számú pályázati projekt, keretében a Debreceni Egyetem támogatásával jelent meg.6885/2013


Letölteni ppt "Pedagógusok a fenntartóváltás után Egyházi iskolává válással kapcsolatos pedagógus-továbbképzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Készítette: Morvai Laura."

Hasonló előadás


Google Hirdetések