Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Előadó: Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Előadó: Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója"— Előadás másolata:

1 A segélyszervezetek szerepe, feladatai az árvízi védekezésben és a helyreállításban
Előadó: Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Pécel, október 27.

2 Mandátum „… A keresztyén etikán alapuló értékrendnek megfelelően hathatós segítséget nyújtson a szükséghelyzetbe került embertársainak, kivizsgálja a szükséghelyzetet eredményező okokat, és segítséget nyújtson azok mielőbbi felszámolása érdekében…” (részlet az Alapszabály Preambulumából)

3 Mandátum „…Célja, hogy a jelenkor társadalmi kihívásainak megfelelően erősítse az alapítók társadalmi szolgálatát, a hazai és nemzetközi humanitárius segítségnyújtás, a hazai és nemzetközi fejlesztés, a hazai szociális segítségnyújtás, valamint a kommunikáció és szemléletformálás területén. Mindezeket a legszélesebb ökumenikus összefogás alapján kívánja megvalósítani…” (részlet az Alapszabály Preambulumából)

4 Alapelvek Pártatlanság Függetlenség Semlegesség

5 missziói tevékenységet
Alapelvek Nem végez missziói tevékenységet

6 Társadalmi beágyazottság
Egy fejlett társadalom szerves része Széles körű társadalmi támogatást jelenít meg ( adományozó) Nem állami költségvetési forrásból dolgozik

7 Nemzetközi sztenderdek
„Code of Conduct” „SPHERE szabványok” PCM („Project Cycle Management”/ Projekttervezés-végrehajtás) Egyéb nemzetközi normák, szabályozások Minőség, professzionalizmus

8 Nemzetközi sztenderdek
„Code of Conduct”

9 Code of Conduct 1. Elsődleges a humanitárius kötelezettség. 2. A segítségnyújtás mindenféle megkülönböztetés nélkül történik. A segítség prioritásának meghatározása kizárólag a szükségletek alapján történik. 3. A segély nem használható fel sem politikai, sem vallási célok támogatására.

10 Code of Conduct 4. Törekvésünk, hogy a segélyezés ne váljon kormányok külpolitikájának eszközévé. 5. A kultúra és a helyi szokások tiszteletben tartása. 6. Arra törekszünk, hogy a válságkezelést a helyi adottságok figyelembevételével valósítsuk meg.

11 Code of Conduct 7. Igyekszünk olyan módszereket találni, amelyek segítségével a programok végrehajtásába magukat a kedvezményezetteket is be lehet vonni. 8. A segélyezés az alapvető szükségleteket elégíti ki, ezen túlmenően pedig igyekszik támogatást nyújtani az esetleges jövőbeni katasztrófákra történő felkészülésben is.

12 Code of Conduct 9. Számadással tartozunk egyrészt a segélyezettek, másrészt az adományozók felé. 10. Információs és reklámtevékenységünk során a katasztrófa áldozatait nem sajnálat tárgyának, hanem emberi méltósággal rendelkező társainknak tekintjük.

13

14 A segélyszervezet szerepvállalása
Nem végez állami feladatot Kiegészítő feladatokat lát el Adományozóktól kapja a felhatalmazást Együttműködő partner Felkérésre állami feladat ellátásába is bekapcsolódhat

15

16

17

18 Árvíz – Ócsanálos – Közösségi ház felújítása

19 Árvíz – Humanitárius, logisztikai felzárkózási központ Szendrőn

20 Kolontári művelődési ház felújítása

21

22 Koordináció Hiánya súlyosan veszélyezteti a hatékony segélyezést Civil Humanitárius Koordinációs Központ létrehozása (MÖSZ kezdeményezés)

23

24 Civil Humanitárius Koordinációs Központ
Feladatok világos elhatárolása – hatóság és civil szervezetek Igények, szükségletek felmérésének koordinálása A segélyezési tevékenységek összehangolása, a duplikációk elkerülése Segélyezettek szűrése

25

26 Civil Humanitárius Koordinációs Központ
Segélyszállítmányok szakszerű regisztrálása, logisztikai feladatok összehangolása Koordinált programtervezés a civil szervezetek között figyelembe véve a kormányzati szerepvállalást Gyorssegélyezés lezárása után hosszú távú fejlesztési programok egyeztetése

27

28 Civil Humanitárius Koordinációs Központ
Klasszikus szektoriális koordinációs megbeszélések heti rendszerességgel Élelmezés Egészségügy Oktatás Higiénia

29 Civil Humanitárius Koordinációs Központ
Klasszikus szektoriális koordinációs megbeszélések heti rendszerességgel Lakhatás Mezőgazdaság Ingóságpótlás Rehabilitáció

30 Klaszter táblázat xcl-ből
Munkaterület Tagok Célcsoport Segélyezési cél Helyszín Adomány típusa Mennyiség Időtartam Kontakt személy/elérhetőség Élelmezés/Élelmiszer BSZA NOE (nagycsaládosok) Nagycsaládosok élelmiszer ellátása hetente Kolontár/Devecser Csomag 50 Caritas Károsultak Károsultak élelmiszer ellátása heti két alkalom Devecser Devecser/Kolontár MÖS Kitelepítettek Kitelepítettek élelmiszer ellátása havonta Kolontár 40 3 hónap József Imre (30/ ) MMSZ Kármentesítők Kármentesítésben résztvevők ellátása Adag 1000 Sáhóné Lajkó Zsuzsa (30/ ) Károsultak élelmiszer ellátása hetente csomag től MRSZ Károsultak élelmiszer ellátása Nem élelmiszer jellegű segélyáruk Nagycsaládosok higiéniai/tisztítószer ellátása hetente Csomag higénia Károsultak higiéniai/tisztítószer ellátása hetente 100 Károsultak ellátása meleg teával Teajárat Károsultak ellátása tűzifával (1 M3/család) Tűzifa 50 család 1 hónap Mindenki Károsultak ruha ellátása Ruha Szállás Átmeneti elhelyezés Ajka Albérlet akár 200 család 6 hónap Jenei Alexandra (30/ ) jelenleg több mint 100 család elhelyezése biztosított Átmeneti rezsi támogatás Lakhatási támogatás től Lakóházak kitakarítása Takarítógép 4 ingatlan vásárlása Ingatlan Morva Emília (30/ ) 1 család 5 család Fél év Átmeneti elhelyezés üdülőben Teljes ellátás 200 fő Felajánlás Egészségügy Kisebb sérülések kezelése Sebgyógyítás/gyógyszerek Kolontári asztmás gyerkek/iskolások Levegőszűrő berendezés 10 gyermek/általános iskola Lelki segélyezés a helyszínen Pszichológusok Milanovich Domnika (70/ ) Önkéntesek Takarítás, tereprendezés Önkéntes koordináció Pavelcze László (0670/ ) Építkezés Sérült, de lebontásra nem ítélt házak helyreállítása Építőanyag/ingóság Felméréstől függően kb.100 ház től Oktatás Későbbi szakaszban Ingóságpótlás Módosítás: Klaszter táblázat xcl-ből

31 Tanulságok Az árvízi együttműködéshez képest jelentős előrelépés a CHKK Tovább kell fejleszteni a szervezetek közötti koordinációs mechanizmust

32 Tanulságok A segélyszervezetek aktív bevonása az előrejelzési rendszerbe A kommunikációs csatorna azonnali kialakítása Önkormányzatok képzésébe bevonni a legtapasztaltabb segélyszervezetet Az új törvény alkalmazása

33 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!


Letölteni ppt "Előadó: Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója"

Hasonló előadás


Google Hirdetések