Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Endre Béla 1870 - 1928.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Endre Béla 1870 - 1928."— Előadás másolata:

1 Endre Béla

2 Szegeden, a Fekete Házban született, amelynek nagyapja, Mayer Ferdinánd (1817–1903) volt a tulajdonosa. Mérnöki tanulmányait abbahagyta, és 1890–98 között festészetet tanult Párizsban, majd Olaszországban járt. 1908-ban Hódmezővásárhelyen telepedett le. Közös műteremben alkotott Tornyai Jánossal és Rudnay Gyulával február 5-én kezdeményezője volt hódmezővásárhelyi Művészek Majolika és Agyagipari Telep-ének – amelyet 1971-ben az Alföldi Porcelángyárral összevontak –, ahol maga is készített kerámiákat. Hódmezővásárhelyen 1912-ben, Makón 1913-ban, Aradon 1914-ben közös kiállításon jelent meg. 18. nyáron keresztül Mártélyon az alföldi embereket és a jellemző tájat festette egyénien gyengéd, Tornyai képeivel rokonítható stílusban (Alföldi táj boglyákkal, Felhők, Facsoport). Legjelentősebb műve, a Leszámolás Munkácsy hatását mutatja.

3 Bölcső mellett 1905 Olaj, vászon, 125 x 170 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (letét)

4 Alföldi tanya Olaj, vászon 41×41 cm J. j. l.: Endre

5 Olaj, karton 30x39 cm Jelezve jobbra lent: Endre Béla
Füzes Olaj, karton 30x39 cm Jelezve jobbra lent: Endre Béla

6 49,5×45 cm Jelezve balra lent: Endre
Virágok kancsóban olaj, vászon 49,5×45 cm Jelezve balra lent: Endre

7 Enteriör kemencével

8 Kancsós virágcsendélet
Olaj, vászon, kartonon, 40×50 cm J. n. ,

9 Udvarlás

10 Viharfelhők a tanyán

11 Alföldi táj olaj, karton, 52*68 cm j.j.l.: Endre

12 Boglyák olaj,vászon kartonra ragasztva, 23*28,5 cm
j.j.l.: Endre; ho.: kiállítási címke

13 Havas faluszél olaj-vászon, 48 x 63 cm.

14 Tanya olaj-vászon, 30,5 x 39,5 cm. - j.b.l. Endre

15 Alföldi tanya olaj-vászon,karton, 36,5 x 53 cm. - j.j.l.: Endre


Letölteni ppt "Endre Béla 1870 - 1928."

Hasonló előadás


Google Hirdetések