Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

T Á J É K O Z T A T Ó az ÚMVP Irányító Hatósága által vidéki rendezvények és falunapok szervezésére 2010. évben kiírt pályázatról 2010. február 8-16. FVM.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "T Á J É K O Z T A T Ó az ÚMVP Irányító Hatósága által vidéki rendezvények és falunapok szervezésére 2010. évben kiírt pályázatról 2010. február 8-16. FVM."— Előadás másolata:

1 T Á J É K O Z T A T Ó az ÚMVP Irányító Hatósága által vidéki rendezvények és falunapok szervezésére 2010. évben kiírt pályázatról 2010. február 8-16. FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága

2 PÁLYÁZAT vidéki rendezvények, falunapok szervezésére 2010. évben

3 A pályázat célja Összhangban az ÚMVP céljaival és intézkedéseivel, ösztönözze: a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatását; identitásukat, a kistérségi vagy térségi együttműködéseket, a közösségi élmény és összetartozás erősítését, a település megtartóerejének növelését; a korábbiakban megvalósított rendezvények sorába illeszkedő vagy új, helyi és kistérségi rendezvények megvalósulását; a helyi életminőség javítását, a turizmus fellendítését; az ÚMVP széleskörű és hiteles, a helyi sajátosságokhoz is illeszkedő bemutatását, megismertetését, valamint a térségben élő, az ÚMVP pályázatain nyertesek tevékenységeinek, terveinek bemutatását.

4 2010. május 15. és december 31. között megvalósuló hagyományőrző vagy hagyományteremtő, kulturális, zenei, népzenei művészeti, szakmai és szórakoztató rendezvények. (pl. fesztiválok, művészeti, gasztronómiai, kulturális napok, falunapok, szemináriumok stb.) Az október 15. után tervezett szabadtéri rendezvények esetén: „B” helyszín

5 A pályázók köre A településeken működő önkormányzat –települési és kisebbségi önkormányzat / önkormányzati társulás, –azonos térségben lévő települések alkalmi együttműködése –stb. önkormányzati intézmény nonprofit szervezet –alapítványok –társadalmi szervezetek –köztestület –egyház –civil szervezetek alkalmi együttműködése –Stb. (a 17. sz. mellékletben található) településeken állandó lakhellyel rendelkező magánszemély. Az érintett (jogosult) települések köre az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 17. sz. mellékletében található. http://www.umvp.euhttp://www.umvp.eu, a Program menüpont alatt http://www.fvm.gov.hu/doc/upload/200804/umvphttp://www.fvm.gov.hu/doc/upload/200804/umvp (489-507.)

6 A pályázatnál előnyt jelent A több település (pl. kistérségek, társulások) illetve több, a rendezvény helyszínéül szolgáló településen működő szervezet és magánszemély összefogásával megvalósítandó rendezvény. A térség, a település hagyományaihoz illeszkedő, azt bemutatni kívánó, hagyományos vagy hagyományt teremtő fesztiválok megrendezése. A LEADER Helyi Akciócsoport stratégiájához, a régió turisztikai terveihez illeszkedő, a település minél több korosztályát megszólító, a település különleges értékeit bemutatni kívánó, sokszínű (művészet, gasztronómia, sport stb.) program lebonyolításának terve. A rendezvény programjában a helyi- valamint a térségben élő és dolgozó előadók, alkotók, csoportok szerepeltetése. A rendezvény illeszkedése más, hasonló eseményekhez és/vagy évente ismétlődő (ismert) rendezvénysorozathoz. Az ifjúság által, részvételükkel szervezett, illetve a fiatal korosztályt megszólító rendezvények lebonyolítása.

7 Az elnyerhető költségtérítés formája és mértéke A pályázat keretében a rendezvény lebonyolításához 500 000 forint + ÁFA összegű – utófinanszírozásban történő – költségviselés, valamint a Támogató aktuális kínálatából – a rendező által kiválasztott műfajú – 25 perces kulturális műsor nyerhető el.

8 A pályázat beadása Postán 2010. február 26. 24:00 óráig Címzett: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Osztály Cím: 1860 Budapest, 4. ÚJ! Személyesen 2010. február 26. 14:00 óráig Személyes benyújtás helye: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. 1 eredeti és 2 másolati példányban, 2 db elektronikus adathordozón. A borítékra rá kell írni a rendezvény címét és az „ÚMVP vidéki rendezvények 2010” - feliratot; A pályázatok benyújtása csak a Támogató által hivatalosan közzétett formanyomtatványokon lehetséges. A Támogató a pályázatokkal kapcsolatban a hiánypótlás lehetőségét kizárja!

9 A pályázatnak tartalmaznia kell Kitöltött és aláírt pályázati adatlapot (1. sz. melléket) – 1 eredeti és 2 másolati példányban. A rendezvény programját (2. sz. melléklet) – 1 eredeti és 2 másolati példányban. A Megállapodás (3. sz. melléklet) pályázó által aláírt 3 (eredeti) példányát. (Ezek beküldése elektronikus adathordozón nem szükséges.) A pályázat teljes anyagát elektronikus adathordozón (CD, DVD stb.) 2 példányban. A rendezvény helyszínének/helyszíneinek fényképes bemutatását. Nonprofit szervezetek esetében a bejegyzésről szóló bírósági határozat (egyszerű) másolatát. Magánszemély pályázó esetében az általa eddig szervezett rendezvények dokumentált bemutatását, referenciáit.

10 Pályázati adatlap – 1. sz. melléklet II. Községi fesztivál Mintafalu Község Önkormányzata Az egész rendezvényért felel! Előkészítésért felel Rendezvény napján illetékes

11 A rendezvény programja – 2. sz. melléklet A rendezvény címe, helyszíne, időpontja

12 Értékelési kritériumok  a rendezvény egyedisége;  a rendezvényen megjelenő helyi produkciók, helyi sajátosságok, helyi termékek;  a rendezvény mobilizációs képessége;  a rendezvény képessége arra, hogy különleges, közösségépítő élményt nyújtson a település vagy kistérség/térség lakosságának;  a rendezvénykoncepció szakmai minősége, megalapozottsága;  a rendezvény illeszkedése az ÚMVP céljaihoz, kommunikációs előírásaihoz;  a rendezvény tervezett kommunikációja, az ÚMVP sátor programja.

13 Részlet a Kitöltési útmutatóból 6. A program kapcsolódása az ÚMVP-hez Ezt a rovatot az illetékes Helyi Vidékfejlesztési Iroda és a LEADER Helyi Akciócsoport képviselőjével KÖZÖSEN KELL KITÖLTENI! -az ÚMVP sátor elhelyezését, -a helyszín kiválasztásának rövid leírását kell tartalmaznia, továbbá: az illetékes Helyi Vidékfejlesztési Irodának a Helyi Akciócsoporttal közösen rendezett, az ÚMVP standon lebonyolítandó program részletes (időbeosztásos) ismertetése. FONTOS, hogy a tervezett programban a rendezvény leglátogatottabb időszakában is legyen a sátorban esemény! A sátorban a rendezvény ideje alatt találkozók, szakmai programok, kiállítások, termékbemutatók stb. rendezhetők. Természetesen az ÚMVP- hez és a Helyi Akciócsoport munkájához kapcsolódó szóróanyagokhoz is itt juthatnak a látogatók. A pályázatot a Helyi Akciócsoport és az illetékes HVI képviselője is aláírja!

14 rendezveny@umvp.eu FVM VKSZI Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága Közösségi Kapcsolatok Osztálya 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. Márk Eszter Csobod Tibor referens osztályvezető marke@vkszi.hu csobodt@vkszi.hu 30/958-1818 30/823-3301


Letölteni ppt "T Á J É K O Z T A T Ó az ÚMVP Irányító Hatósága által vidéki rendezvények és falunapok szervezésére 2010. évben kiírt pályázatról 2010. február 8-16. FVM."

Hasonló előadás


Google Hirdetések