Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapest, 2009 November 26. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – 3- as KÉZFOGÁS NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapest, 2009 November 26. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – 3- as KÉZFOGÁS NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public."— Előadás másolata:

1 Budapest, 2009 November 26. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – 3- as KÉZFOGÁS NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad.

2 1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

3 2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 3-as KÉZFOGÁS NP Kft. – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 0 A térségben összesen 21 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 38%-a, 8 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 11 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra mozgatórugó-csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 6 db fő fejlesztési prioritás és 14 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) 3-as KÉZFOGÁS NP Kft. területe 24 települést foglal magába, melyek közül 2 város. A térség lakossága 34,051 fő, a városokban élő lakosok száma 13,928 fő

4 3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 34,051 24 2 Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Tamási 9,464 fő 4,464 fő 2,804 fő 2,515 fő Simontornya Iregszemcse Pincehely Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok 1 3 1 0 Fő fejlesztési prioritások száma 6 Fejlesztési intézkedések száma 14 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 21 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 11 3-as KÉZFOGÁS NP Kft. – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

5 4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,375,478 EUR – a Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása jogcímhez lett rendelve 3-as KÉZFOGÁS NP Kft. – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neveHPME-k száma (db)Allokált forrás (EUR) ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪6▪6▪1,375,478 ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése▪4▪4▪851,486 ▪Falumegújítás és -fejlesztés▪1▪1▪818,737 ▪A kulturális örökség megőrzése▪1▪1▪229,246 ▪Leader közösségi fejlesztés▪1▪1▪200,000 ▪Leader vállalkozás fejlesztés▪1▪1▪20,000 ▪Leader képzés▪2▪2▪82,600 ▪Leader rendezvény ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések▪1▪1▪82,000 ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések▪1▪1▪240,000 ▪Leader komplex projekt▪6▪6▪295,600 ▪Leader tervek, tanulmányok

6 5 3-as KÉZFOGÁS NP Kft. - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪A legsúlyosabb problémája a térségnek a rendkívül magas munkanélküliség. Kiemelt problémát jelent a fiatalok elhelyezkedésének nehézsége, és ennek következtében a munkaképes korosztály elvándorlása. A lakosság folyamatos elöregedése további problémát vet föl. ▪A térségben működő vállalkozások versenyképessége korlátozott kis méretük miatt, nagyon sok vállalkozás kényszervállalkozásnak tekinthető. ▪A turisztikai adottságok (termálvíz és vadászati lehetőségek) kihasználatlansága a fejlesztések elmaradása miatt. ▪Az iskolák, közösségi terek, művelődési házak működéséhez szükséges, és a kulturális életet, általános közbiztonságot szolgáló infrastruktúra hiányosnak, meglehetősen elavultnak mondható. ▪Általános probléma a településeken a megőrzésre érdemes épületek elhanyagoltsága, sok esetben kihasználatlansága. ▪A foglalkoztatási nehézségekben problémát jelent a lakosság aluképzettsége is, vagy a kor igényének megfelelő képzettség hiánya. ▪A térség gazdasági fejlődésére komoly húzó erőt gyakorolhatna a vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházások által. Ezen kívül fontos lehetőségként mutatkozik a turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése, ugyanis a térség egy kitörési pontja lehet a helyi aktív és passzív kikapcsolódási lehetőségekre épülve a helyi turisztikai beruházások támogatása. ▪Az épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés is komoly fejlődési lehetőségeket rejt a térség számára, mely magában foglalja a közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális fejlesztését is. ▪A munkaerő piacképesebbé válásához elengedhetetlen a humánerőforrás fejlesztés tréningek, képzések segítségével. ▪Tursztikai vonzerőnk emelése szempontjából fontos lehetőségként jelenik meg a térségmarketing helyi termék/védjegy bevezetése, településmarketing és kiadványok megjelenése.

7 6 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 3-as KÉZFOGÁS NP Kft. – A stratégia alapvető célja

8 7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

9 8 Az Észak Tolna Hegyhát Helyi Közösség által 24 település területe került lefedésre. Ezek a települések Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg és Varsád. A térség egyik legnagyobb potenciálja a domborzatilag tagolt, változatos táj, a szép természeti környezet, a jó mezőgazdasági potenciál (28,5 aranykorona átlagosan hektáronként). A térség erősen erdősült, amely kedvez a kiránduló- ill. a vadászturizmusnak. A változatos táj alkalmassá teszi a térséget a falusi turizmus és vendéglátás számára. Fontos potenciálja a térségnek a viszonylag épen maradt épített környezet is. A hagyományos településszerkezet, a sok régi jellegzetes építésű porta (tornácos, hosszan hátranyúló ház), az egyedi építésű és szépségű templomok (pl: nagyszékelyi ikertemplom), kastélyok (pl: miszla-bikádi kastély) és kúriák a községek egykori anyagi és szellemi tartását, erejét mutatják, de többségük mára elhanyagolt, kisebb- nagyobb mértékben felújításra szoruló. Több településen, ill. közvetlen közelükben találhatóak az aktív kikapcsolódás számára kedvelőknek horgásztavak, lovasudvarok, vadászati lehetőségek, túraútvonalak, de a passzív pihenés kedvelői is találnak a helyi közösség területén látogatható tájházakat, várakat, termálfürdőt. Bár infrastrukturális szempontból nem mondható jónak a térség helyzete, minden szolgáltatás megtalálható, ám minősége nem, ill. csak kis mértékben javul, esetenként romlik. A nagy vállalatok hiánya, a kisebb, helyi vállalkozások működésének, gyarapodásának nehézsége is részben ide vezethető vissza. Az iskolák, közösségi terek, művelődési házak, működéséhez szükséges, és a kulturális életet, általános közbiztonságot szolgáló infrastruktúra hiányosnak, meglehetősen elavultnak mondható. Humán oldalról mutatja a legkedvezőtlenebb tendenciát a térség. A települések átlagos létszáma 1390 fő, mely folyamatosan fogy. A települések fejlődésének egyik legfőbb gátja az értelmiség, a kezdeményezni képes aktív réteg elvándorlása, így a települések folyamatos elöregedése jellemző. Az Észak Tolna Hegyhát Helyi Közösség által 24 település területe került lefedésre. Ezek a települések Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg és Varsád. A térség egyik legnagyobb potenciálja a domborzatilag tagolt, változatos táj, a szép természeti környezet, a jó mezőgazdasági potenciál (28,5 aranykorona átlagosan hektáronként). A térség erősen erdősült, amely kedvez a kiránduló- ill. a vadászturizmusnak. A változatos táj alkalmassá teszi a térséget a falusi turizmus és vendéglátás számára. Fontos potenciálja a térségnek a viszonylag épen maradt épített környezet is. A hagyományos településszerkezet, a sok régi jellegzetes építésű porta (tornácos, hosszan hátranyúló ház), az egyedi építésű és szépségű templomok (pl: nagyszékelyi ikertemplom), kastélyok (pl: miszla-bikádi kastély) és kúriák a községek egykori anyagi és szellemi tartását, erejét mutatják, de többségük mára elhanyagolt, kisebb- nagyobb mértékben felújításra szoruló. Több településen, ill. közvetlen közelükben találhatóak az aktív kikapcsolódás számára kedvelőknek horgásztavak, lovasudvarok, vadászati lehetőségek, túraútvonalak, de a passzív pihenés kedvelői is találnak a helyi közösség területén látogatható tájházakat, várakat, termálfürdőt. Bár infrastrukturális szempontból nem mondható jónak a térség helyzete, minden szolgáltatás megtalálható, ám minősége nem, ill. csak kis mértékben javul, esetenként romlik. A nagy vállalatok hiánya, a kisebb, helyi vállalkozások működésének, gyarapodásának nehézsége is részben ide vezethető vissza. Az iskolák, közösségi terek, művelődési házak, működéséhez szükséges, és a kulturális életet, általános közbiztonságot szolgáló infrastruktúra hiányosnak, meglehetősen elavultnak mondható. Humán oldalról mutatja a legkedvezőtlenebb tendenciát a térség. A települések átlagos létszáma 1390 fő, mely folyamatosan fogy. A települések fejlődésének egyik legfőbb gátja az értelmiség, a kezdeményezni képes aktív réteg elvándorlása, így a települések folyamatos elöregedése jellemző. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2

10 9 Szinte mindegyik településre jellemző rendezvények a falunapok, valamint ősszel a szüreti felvonulások, melyek a térség nagy részét megmozgatják. Ezekre a rendezvényekre gyakran látogatnak a testvér települések delegációi is. Az utóbbi időben teret hódítottak a térségben a lovas rendezvények (fogathajtás, díjugratás), melyek közül a legnagyobb látogatottsága a Tamási Lovasnapoknak van. A térség nemzetközileg ismert fürdője a Tamási Termálfürdő. A történelmi múlt tárgyiasult emlékei az Ozorai és Simontornyai Vár, amelyek jó lehetőséget biztosítanak a 10 éve elkezdett kulturális várjátékok lebonyolítására. Országosan csak nagyon szűk körben ismert a madárvilágáról híres Pacsmagi Halastavak, amely a Ramsar-i területek között szerepel. Szinte mindegyik településre jellemző rendezvények a falunapok, valamint ősszel a szüreti felvonulások, melyek a térség nagy részét megmozgatják. Ezekre a rendezvényekre gyakran látogatnak a testvér települések delegációi is. Az utóbbi időben teret hódítottak a térségben a lovas rendezvények (fogathajtás, díjugratás), melyek közül a legnagyobb látogatottsága a Tamási Lovasnapoknak van. A térség nemzetközileg ismert fürdője a Tamási Termálfürdő. A történelmi múlt tárgyiasult emlékei az Ozorai és Simontornyai Vár, amelyek jó lehetőséget biztosítanak a 10 éve elkezdett kulturális várjátékok lebonyolítására. Országosan csak nagyon szűk körben ismert a madárvilágáról híres Pacsmagi Halastavak, amely a Ramsar-i területek között szerepel. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2

11 10 A kistérség természetföldrajzi helyzetéből adódóan változatos domborzati adottságokkal rendelkezik. A terület vízkészletének jellemzése A kistérség teljes területe a Kapos vízgyűjtő területéhez tartozik. Legnagyobb mellékvízfolyása a Koppány folyó. A külső-somogyi lösztábláról lesiető É-ÉNY - D-DK-i folyásirányú vízfolyások (Kánya-ér, Kulcsár-patak, Medgyesi-árok, Gonoszdi-patak, Szentmártoni-patak, Cseringáti-patak, Donát-patak) vize a Koppányon keresztül éri el a Kapost. A Fürgedi- és a Méhes-patak közvetlenül a Kaposba ömlik. A kistérség É-i peremén folyik a Sió-csatorna, amelyen keresztül a Balaton vizét vezetik le a Dunába. A kistérség természetes eredetű állóvizekben szegény. Ennek ellensúlyozására a Kapos és a Koppány, valamint mellékvízfolyásaik felduzzasztásával a völgytalpakon mesterséges eredetű halastavakat hoztak létre. A legtöbb halastó a Fürgedi-patak, a Gonoszdi-patak és a Kulcsár-patak völgyében van. Összkiterjedésük 699 ha. Éghajlat A területre a mérsékelten meleg, mérsékelten nedves éghajlat jellemző. A főbb éghajlati jellemzők mezőgazdasági szempontból rendkívül kedvezőek. A hőmérsékleti viszonyok csaknem minden hazánkban termesztett növény számára kielégítők, csak a kimondottan hűvös éghajlatot kedvelő fajok (például tavaszi árpa) számára nem felelnek meg. A csapadékviszonyok néhány kimondottan vízigényes fajtól (például szója, zab) eltekintve szintén kedvezőek termesztett növényeink számára. A terület természetes növényzetének, valamint állatvilágának legfontosabb jellegzetessége az illír és pannon flóra közötti átmenetiség. A balkáni jellegű flóraelemek legnagyobb számban a déli országhatár közelében fordulnak elő, kisebb számban azonban még a kistérség területén is megjelennek. A kistérség területének döntő része mezőgazdasági művelés alatt áll, s csak igen kis területen maradtak meg a természet közeli ökoszisztémák. A természet közeli élőhelyek kis területi kiterjedése miatt az eredeti állatvilág faj- és egyedszáma is erősen lecsökkent. Az érintett területen jelentős, az egész térségre kiható környezeti károkozás nem történt. Jellemző tevékenysége a szántóföldi növénytermesztés, ugyanakkor az országos átlagnál nagyobb az erdők és halastavak részaránya. A kistérség természetföldrajzi helyzetéből adódóan változatos domborzati adottságokkal rendelkezik. A terület vízkészletének jellemzése A kistérség teljes területe a Kapos vízgyűjtő területéhez tartozik. Legnagyobb mellékvízfolyása a Koppány folyó. A külső-somogyi lösztábláról lesiető É-ÉNY - D-DK-i folyásirányú vízfolyások (Kánya-ér, Kulcsár-patak, Medgyesi-árok, Gonoszdi-patak, Szentmártoni-patak, Cseringáti-patak, Donát-patak) vize a Koppányon keresztül éri el a Kapost. A Fürgedi- és a Méhes-patak közvetlenül a Kaposba ömlik. A kistérség É-i peremén folyik a Sió-csatorna, amelyen keresztül a Balaton vizét vezetik le a Dunába. A kistérség természetes eredetű állóvizekben szegény. Ennek ellensúlyozására a Kapos és a Koppány, valamint mellékvízfolyásaik felduzzasztásával a völgytalpakon mesterséges eredetű halastavakat hoztak létre. A legtöbb halastó a Fürgedi-patak, a Gonoszdi-patak és a Kulcsár-patak völgyében van. Összkiterjedésük 699 ha. Éghajlat A területre a mérsékelten meleg, mérsékelten nedves éghajlat jellemző. A főbb éghajlati jellemzők mezőgazdasági szempontból rendkívül kedvezőek. A hőmérsékleti viszonyok csaknem minden hazánkban termesztett növény számára kielégítők, csak a kimondottan hűvös éghajlatot kedvelő fajok (például tavaszi árpa) számára nem felelnek meg. A csapadékviszonyok néhány kimondottan vízigényes fajtól (például szója, zab) eltekintve szintén kedvezőek termesztett növényeink számára. A terület természetes növényzetének, valamint állatvilágának legfontosabb jellegzetessége az illír és pannon flóra közötti átmenetiség. A balkáni jellegű flóraelemek legnagyobb számban a déli országhatár közelében fordulnak elő, kisebb számban azonban még a kistérség területén is megjelennek. A kistérség területének döntő része mezőgazdasági művelés alatt áll, s csak igen kis területen maradtak meg a természet közeli ökoszisztémák. A természet közeli élőhelyek kis területi kiterjedése miatt az eredeti állatvilág faj- és egyedszáma is erősen lecsökkent. Az érintett területen jelentős, az egész térségre kiható környezeti károkozás nem történt. Jellemző tevékenysége a szántóföldi növénytermesztés, ugyanakkor az országos átlagnál nagyobb az erdők és halastavak részaránya. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/2

12 11 Problémaként merül fel az utolsó évtizedben, hogy a mezőgazdasági termelésben jellemzővé vált a növénytermesztés, miközben az állattenyésztés szinte elsorvadt. A növénytermesztésen belül is a vetésszerkezet rendkívül leegyszerűsödött és egysíkúvá vált. A térség kiváló természeti adottsága az, hogy 3 helyen működő termál fürdők vannak, de bármelyik település alatt megfelelő mélység elérése esetén meleg vízhez lehet jutni. A térség településeit kivétel nélkül a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területnek nyilvánították, ezek közül Belecska fokozottan érzékeny terület. Különleges madárvédelmi területek: Kisszékelyi dombság, Pacsmagi-tavak. Kiemelt jelentőségű különleges természetmegőrzési területnek jelölt területek: Szakadáti löszgyepek, Kisszékelyi dombság. Problémaként merül fel az utolsó évtizedben, hogy a mezőgazdasági termelésben jellemzővé vált a növénytermesztés, miközben az állattenyésztés szinte elsorvadt. A növénytermesztésen belül is a vetésszerkezet rendkívül leegyszerűsödött és egysíkúvá vált. A térség kiváló természeti adottsága az, hogy 3 helyen működő termál fürdők vannak, de bármelyik település alatt megfelelő mélység elérése esetén meleg vízhez lehet jutni. A térség településeit kivétel nélkül a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területnek nyilvánították, ezek közül Belecska fokozottan érzékeny terület. Különleges madárvédelmi területek: Kisszékelyi dombság, Pacsmagi-tavak. Kiemelt jelentőségű különleges természetmegőrzési területnek jelölt területek: Szakadáti löszgyepek, Kisszékelyi dombság. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 2/2

13 12 A Helyi Vidékfejlesztési Közösség által lefedett 24 település közül mindegyik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség közé tartozó Tamási kistérség területén van. Ezek a települések a következőek: Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg és Varsád. Az előbbi települések problémái általánosak, szinte teljes egészében megegyeznek: munkanélküliség, szakképzetlenség, elvándorlás, a népesség elöregedése, az infrastuktúra elavultsága. Kitörési lehetőségként említhetjük a települések számára a vidéki élet és –munkalehetőségek javítása, a vidéki jólét növelését. A vállalkozások megerősítésével és képzések szervezésével javul a foglalkoztatottság színvonala, több legális munkahely keletkezik, ami a jólét növeléséhez és az elvándorlás megállításához vezet. Egy másik lehetőség az életképes vidéki közösségek kialakítása, az együttműködési képesség és szervezettség javítása. Közösségek kialakítása csak közösségi programokkal, fórumokon való együttgondolkodással, szektorok közötti és egy-egy szektoron belüli párbeszéddel lehetséges. Vannak érdekérvényesítésre és érdekképviseletre alkalmas civil szervezetek a településeken, amelyeknek az aktivitását és hatékonyságát kell fokozni. Szükséges új, fenntartható jövedelemszerzési lehetőségek teremtése, ami a falusi vendéglátás területén lehetséges leginkább. Új munkahelyek teremtése és megőrzése fontos cél, amit a vállalkozások és civilek megerősítésével, a szolgáltatások színvonalának növelésével lehetne megvalósítani. A térség egyik specialitása, hogy viszonylag kis területen és kisebb (4-500 fős) településeken is több, nem mezőgazdasági vállalkozás található. Az akcióterületen van kihasználatlan munkaerő kapacitás, az aktív korú, nem foglalkoztatptt személyek száma magas. A vállalkozások motiváltak arra, hogy helyi munkaerőt foglalkoztassanak, de ez az esetek nagy százalékában nem megvalósítható a szükséges képzettség hiánya miatt. Némely vállalkozások egyáltalán nem tudnak foglalkoztatni, mert ehhez a tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre és jelenleg nincs olyan más pályázati lehetőség, amiből beruházásokat tudnának megvalósítani. A Helyi Vidékfejlesztési Közösség által lefedett 24 település közül mindegyik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség közé tartozó Tamási kistérség területén van. Ezek a települések a következőek: Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg és Varsád. Az előbbi települések problémái általánosak, szinte teljes egészében megegyeznek: munkanélküliség, szakképzetlenség, elvándorlás, a népesség elöregedése, az infrastuktúra elavultsága. Kitörési lehetőségként említhetjük a települések számára a vidéki élet és –munkalehetőségek javítása, a vidéki jólét növelését. A vállalkozások megerősítésével és képzések szervezésével javul a foglalkoztatottság színvonala, több legális munkahely keletkezik, ami a jólét növeléséhez és az elvándorlás megállításához vezet. Egy másik lehetőség az életképes vidéki közösségek kialakítása, az együttműködési képesség és szervezettség javítása. Közösségek kialakítása csak közösségi programokkal, fórumokon való együttgondolkodással, szektorok közötti és egy-egy szektoron belüli párbeszéddel lehetséges. Vannak érdekérvényesítésre és érdekképviseletre alkalmas civil szervezetek a településeken, amelyeknek az aktivitását és hatékonyságát kell fokozni. Szükséges új, fenntartható jövedelemszerzési lehetőségek teremtése, ami a falusi vendéglátás területén lehetséges leginkább. Új munkahelyek teremtése és megőrzése fontos cél, amit a vállalkozások és civilek megerősítésével, a szolgáltatások színvonalának növelésével lehetne megvalósítani. A térség egyik specialitása, hogy viszonylag kis területen és kisebb (4-500 fős) településeken is több, nem mezőgazdasági vállalkozás található. Az akcióterületen van kihasználatlan munkaerő kapacitás, az aktív korú, nem foglalkoztatptt személyek száma magas. A vállalkozások motiváltak arra, hogy helyi munkaerőt foglalkoztassanak, de ez az esetek nagy százalékában nem megvalósítható a szükséges képzettség hiánya miatt. Némely vállalkozások egyáltalán nem tudnak foglalkoztatni, mert ehhez a tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre és jelenleg nincs olyan más pályázati lehetőség, amiből beruházásokat tudnának megvalósítani. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/2

14 13 Ezen a helyzeten mindenképpen javítanunk kell, annak érdekében, hogy a vállalkozások piaci pozíciói javuljanak, és a helyben foglalkoztatottak száma nőjön. A működőképes vállalkozások újabb vállalkozások létrejöttét serkentik, ami szintén jó hatással lesz a térség gazdasági helyzetére és a megtartó erő növelésére. A fiatalok identitástudatának növelésével, közösségfejlesztő munkával megállítható, illetve megfordítható lehet az elöregedés és az elnéptelenedés folyamata. Szerencsére ebben a munkában a civil szervezetek és önkormányzatok összehangolt munkájára számíthatunk. Az eddigiekkel szorosan összefügg az az elképzelés, hogy településeinket mások számára is vonzóvá szeretnénk tenni. Ehhez a környezeti feltételek, természeti értékek adottak, ám a biztos gazdasági háttér megteremtése (pl. turizmusra építő vállalkozások) és némi szemléletváltás az itt élők részéről (pl. igényesség a külső környezetre, helyi értékek felismerése és tisztelete) még várat magára. A LEADER program segít előrelépnünk és eredményt elérnünk ezen az úton. A partnerkapcsolatok kialakítása, erősítése megvalósítása érdekében a három szektor képviselői együtt dolgoznak. Az akciócsoport települései közös újságot készítenek, amit a gesztor szervezet ad ki. Ebben folyamatos a párbeszéd és az információáramlás a különböző szektorok között. Civil szervezetek felvállalnak képzéseket, ami a vállalkozásokat erősíti, és egyben esélyt teremt a munkanélküli fiataloknak és más aktív korú nem foglalkoztatott személyek számára, valamint azoknak a foglalkoztatottaknak, akik képzetlenség miatt nem tudnak továbblépni. Ezen a helyzeten mindenképpen javítanunk kell, annak érdekében, hogy a vállalkozások piaci pozíciói javuljanak, és a helyben foglalkoztatottak száma nőjön. A működőképes vállalkozások újabb vállalkozások létrejöttét serkentik, ami szintén jó hatással lesz a térség gazdasági helyzetére és a megtartó erő növelésére. A fiatalok identitástudatának növelésével, közösségfejlesztő munkával megállítható, illetve megfordítható lehet az elöregedés és az elnéptelenedés folyamata. Szerencsére ebben a munkában a civil szervezetek és önkormányzatok összehangolt munkájára számíthatunk. Az eddigiekkel szorosan összefügg az az elképzelés, hogy településeinket mások számára is vonzóvá szeretnénk tenni. Ehhez a környezeti feltételek, természeti értékek adottak, ám a biztos gazdasági háttér megteremtése (pl. turizmusra építő vállalkozások) és némi szemléletváltás az itt élők részéről (pl. igényesség a külső környezetre, helyi értékek felismerése és tisztelete) még várat magára. A LEADER program segít előrelépnünk és eredményt elérnünk ezen az úton. A partnerkapcsolatok kialakítása, erősítése megvalósítása érdekében a három szektor képviselői együtt dolgoznak. Az akciócsoport települései közös újságot készítenek, amit a gesztor szervezet ad ki. Ebben folyamatos a párbeszéd és az információáramlás a különböző szektorok között. Civil szervezetek felvállalnak képzéseket, ami a vállalkozásokat erősíti, és egyben esélyt teremt a munkanélküli fiataloknak és más aktív korú nem foglalkoztatott személyek számára, valamint azoknak a foglalkoztatottaknak, akik képzetlenség miatt nem tudnak továbblépni. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 2/2

15 14 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

16 15 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás –Kereskedelem, javítás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

17 16 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 27%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 12% 9% 27% 7% 5% 16% 8% 0% 12% 5%

18 17 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 34%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 12% 34% 10% 3% 7% 4% 2% 22% 6% 1% Egyéb tevékenység 0%

19 18 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 17.3%, ami 0.2 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 17.3% ▪Változás 2003-hoz képest 0.2 százalékpont

20 19 Az Észak Tolna Hegyhát Helyi Vidékfejlesztési Közösség által lefedett 24 településen a munkanélküliségi ráta a legmagasabb Tolna megyében. Ez annak ellenére van így, hogy a települések jelzése szerint a rendszeres foglalkoztatásból kimaradók aránya ennél lényegesen magasabb. Köszönhető ez annak, hogy különösen a kistelepüléseken rendkívül magas a munkaügyi regisztrációból kimaradók száma. A munkanélküliséggel leginkább érintett korosztály mindkét nem esetében a 26 és 45 év közötti. A regisztrált munkanélküliek 16%-a 50 év fölötti. Az elhelyezkedni nem tudók legnagyobb része a szakmunkásképzőt végzettek közül kerül ki. A munkanélküliek 8%-a nem fejezte be a 8 általános iskolát se. A kistérség munkanélküliségi adatai alapján megállapítható, hogy a tartós munkanélküliek aránya a regisztráltakon belül rendkívül magas. A tartós munkanélküliséggel leginkább érintett korosztály a 36 és 45 éve közötti, 8 általánost és szakmunkásképzőt végzettek. Mivel a felsőfokú végzettségű fiataloknak a kistérségben kevés munkahelyet tudnak ajánlani, ezért a területet folyamatos „vérveszteség” éri azáltal, hogy a magasan kvalifikált fiataljai nem térnek vissza a kistérségbe tanulmányaik végeztével. Mindezeken túl általánosan is megemlíthető az, hogy a pályakezdő fiatalok nem tudnak a kistérségben elhelyezkedni, és ezért tapasztalható a településekről való folyamatos elvándorlásuk. A foglalkoztatási struktúráról megállapítható, hogy nagyobb foglalkoztatotti létszámot alkalmazó vállalkozások elsősorban a térség két városában (Tamási, Simontornya) működnek, így a térség fontos jellemzője a lakóhely és a munkahely közötti ingázás. Emellett nem elhanyagolható tény, hogy ez a két helység közel sem képes munkával ellátni a környező települések lakosságát, így nagy számban járnak dolgozni a környező megyék nagyobb vállalkozásaihoz is, ami napi akár több órás utazást jelent a foglalkoztatottnak. A kistérség perifériáin található településeken jelentős foglalkoztatotti létszámot alkalmazó vállalkozás nem található. Ez különösen jellemző a térség keleti részére. Az Észak Tolna Hegyhát Helyi Vidékfejlesztési Közösség által lefedett 24 településen a munkanélküliségi ráta a legmagasabb Tolna megyében. Ez annak ellenére van így, hogy a települések jelzése szerint a rendszeres foglalkoztatásból kimaradók aránya ennél lényegesen magasabb. Köszönhető ez annak, hogy különösen a kistelepüléseken rendkívül magas a munkaügyi regisztrációból kimaradók száma. A munkanélküliséggel leginkább érintett korosztály mindkét nem esetében a 26 és 45 év közötti. A regisztrált munkanélküliek 16%-a 50 év fölötti. Az elhelyezkedni nem tudók legnagyobb része a szakmunkásképzőt végzettek közül kerül ki. A munkanélküliek 8%-a nem fejezte be a 8 általános iskolát se. A kistérség munkanélküliségi adatai alapján megállapítható, hogy a tartós munkanélküliek aránya a regisztráltakon belül rendkívül magas. A tartós munkanélküliséggel leginkább érintett korosztály a 36 és 45 éve közötti, 8 általánost és szakmunkásképzőt végzettek. Mivel a felsőfokú végzettségű fiataloknak a kistérségben kevés munkahelyet tudnak ajánlani, ezért a területet folyamatos „vérveszteség” éri azáltal, hogy a magasan kvalifikált fiataljai nem térnek vissza a kistérségbe tanulmányaik végeztével. Mindezeken túl általánosan is megemlíthető az, hogy a pályakezdő fiatalok nem tudnak a kistérségben elhelyezkedni, és ezért tapasztalható a településekről való folyamatos elvándorlásuk. A foglalkoztatási struktúráról megállapítható, hogy nagyobb foglalkoztatotti létszámot alkalmazó vállalkozások elsősorban a térség két városában (Tamási, Simontornya) működnek, így a térség fontos jellemzője a lakóhely és a munkahely közötti ingázás. Emellett nem elhanyagolható tény, hogy ez a két helység közel sem képes munkával ellátni a környező települések lakosságát, így nagy számban járnak dolgozni a környező megyék nagyobb vállalkozásaihoz is, ami napi akár több órás utazást jelent a foglalkoztatottnak. A kistérség perifériáin található településeken jelentős foglalkoztatotti létszámot alkalmazó vállalkozás nem található. Ez különösen jellemző a térség keleti részére. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/1

21 20 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma ▪Tamási székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 5 db 1,077 fő 10% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 10%-át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

22 21 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 5 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik Szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Kereskedelem, javítás ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Fogl. száma (fő) ▪320 ▪220 ▪122 ▪104 ▪100 Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben ▪Tamási ▪Simontornya ▪Tamási Főtevékenység ▪3150 Világítóeszköz gyártása ▪5211 Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem ▪0201 Erdőgazdálkodási termék-előállítás ▪3150 Világítóeszköz gyártása ▪2821 Fémtartály gyártása Név ▪Massive Kft. ▪Kop-Ka ZRT ▪Gyulaj ZRT ▪Simotrade kft ▪Hike kft 1 2 3 4 5

23 22 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Építőipar ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪61 ▪42 ▪35 ▪31 ▪Simontornya ▪Tamási ▪Magyarkeszi ▪Pincehely ▪Regöly ▪3150 Világítóeszköz gyártása ▪4521 Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése ▪0123 Sertéstenyésztés ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪2121 Papír csomagolóeszköz gyártása A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 5 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik ▪Simovill kft Név ▪Keszi-Sertés kft ▪Junior Galakszis kft ▪Kézmű Fővárosi Kézműipari Kht ▪Tam-Bau kft 6 7 8 9 10

24 23 A Tamási Kistérségben jelentős a gazdálkodók koncentrációja. E tekintetben Tamási város szerepe meghatározó. Míg a kistérség lakosságának 22,6%-a él Tamásiban, ugyanakkor itt található a gazdálkodók 35%-a, a vállalkozások 35,6%-a. A kistérség 18 településén a vállalkozások száma kevesebb, mint 20, 7 településen a 10-et sem éri el. A vállalkozások zöme csupán 1-2 alkalmazottat foglalkoztat, árbevételük is az első árbevételkategóriába tartozik. Jellemzően ezek a vállalkozások a helyi kiskereskedelemben, mezőgazdaságban, illetve az építőiparban tevékenykednek. Csekély a befektetői kedv, alacsony tőkebevonási képesség jellemzi a térséget. Az elmúlt 10 évben a kistérségbe jelentős tőkebeáramlás nem történt, bár, néhány vállalkozás pénzügyileg megerősödött, piaci pozíciója stabilizálódott. Ugyanakkor jelentős foglalkoztatók szüntették meg tevékenységüket a közelmúltban. A kistérség kiváló turisztikai adottságokkal rendelkezik, ennek ellenére az elmúlt években a turizmusból származó bevételek csökkentek, elsősorban azért, mert a turizmus potenciális húzó objektumában, a Tamási Termálfürdőben a szükséges fejlesztések nem valósultak meg. Emellett a Simontornyai Termálfürdőben sem történt nagyobb mértékű fejlesztési beruházás. Nem kedvező a vállalkozói struktúra a létszámkategória alapján. A kistérségben lévő gazdálkodók többsége az 1-9 főt foglalkoztatók kategóriájába tartozik, de az e körbe tartozók többsége csak 1 főt foglalkoztat. Kevés a 10-100 fő között foglalkoztató vállalkozások száma, 250 főnél több dolgozót pedig csak 1 szervezet foglalkoztat. A Tamási Kistérségben nincs ipari park címet elnyert terület. A kistérség elavult és elhanyagolt úthálózata miatt a már működő vállalkozásoknak jelentős nehézségekkel kell szembenézniük, ez a tény pedig nagy mértékben gátolja új vállalkozások betelepülését is. A Tamási Kistérségben jelentős a gazdálkodók koncentrációja. E tekintetben Tamási város szerepe meghatározó. Míg a kistérség lakosságának 22,6%-a él Tamásiban, ugyanakkor itt található a gazdálkodók 35%-a, a vállalkozások 35,6%-a. A kistérség 18 településén a vállalkozások száma kevesebb, mint 20, 7 településen a 10-et sem éri el. A vállalkozások zöme csupán 1-2 alkalmazottat foglalkoztat, árbevételük is az első árbevételkategóriába tartozik. Jellemzően ezek a vállalkozások a helyi kiskereskedelemben, mezőgazdaságban, illetve az építőiparban tevékenykednek. Csekély a befektetői kedv, alacsony tőkebevonási képesség jellemzi a térséget. Az elmúlt 10 évben a kistérségbe jelentős tőkebeáramlás nem történt, bár, néhány vállalkozás pénzügyileg megerősödött, piaci pozíciója stabilizálódott. Ugyanakkor jelentős foglalkoztatók szüntették meg tevékenységüket a közelmúltban. A kistérség kiváló turisztikai adottságokkal rendelkezik, ennek ellenére az elmúlt években a turizmusból származó bevételek csökkentek, elsősorban azért, mert a turizmus potenciális húzó objektumában, a Tamási Termálfürdőben a szükséges fejlesztések nem valósultak meg. Emellett a Simontornyai Termálfürdőben sem történt nagyobb mértékű fejlesztési beruházás. Nem kedvező a vállalkozói struktúra a létszámkategória alapján. A kistérségben lévő gazdálkodók többsége az 1-9 főt foglalkoztatók kategóriájába tartozik, de az e körbe tartozók többsége csak 1 főt foglalkoztat. Kevés a 10-100 fő között foglalkoztató vállalkozások száma, 250 főnél több dolgozót pedig csak 1 szervezet foglalkoztat. A Tamási Kistérségben nincs ipari park címet elnyert terület. A kistérség elavult és elhanyagolt úthálózata miatt a már működő vállalkozásoknak jelentős nehézségekkel kell szembenézniük, ez a tény pedig nagy mértékben gátolja új vállalkozások betelepülését is. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/1

25 24 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység15 Vallással kapcsolatos tevékenység4 Sporttal kapcsolatos tevékenység21 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység40 Oktatással kapcsolatos tevékenység22 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 1 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 3 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 15 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 6 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 2 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 20 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 4 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 4 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 15 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 1 Nemzetközi kapcsolatok2 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 12 Politikai tevékenység0 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

26 25 A non-profit szervezetek között legnagyobb részarányt a sportegyesületek és a szabadidő eltöltését szolgáló egyesületek képviselik. Utóbbiakra jellemző, hogy tevékenységük kimerül évi 1-2 helyi rendezvény megszervezésében. Nagyobb rendezvények szervezése szempontjából komoly problémát jelent a rendkívül szűkös anyagi helyzet, valamint az infrastrukturális hiányosságok, így ilyen mérvű szervezések nem is valósulnak meg. Jelentős azoknak a száma, melyek oktatási, illetve szociális intézmények mellett jöttek létre, azok működési támogatására. Szinte mindegyik településen van 1-2 olyan non-profit szervezet, melynek alapítója az önkormányzat. Az utóbbi időszakban egyre több civil szervezet jön létre, melynek célja a település közbiztonságának javítása (közbiztonsági, tűzoltósági, katasztrófavédelmet segítő alapítványok). A non-profit szervezetek között legnagyobb részarányt a sportegyesületek és a szabadidő eltöltését szolgáló egyesületek képviselik. Utóbbiakra jellemző, hogy tevékenységük kimerül évi 1-2 helyi rendezvény megszervezésében. Nagyobb rendezvények szervezése szempontjából komoly problémát jelent a rendkívül szűkös anyagi helyzet, valamint az infrastrukturális hiányosságok, így ilyen mérvű szervezések nem is valósulnak meg. Jelentős azoknak a száma, melyek oktatási, illetve szociális intézmények mellett jöttek létre, azok működési támogatására. Szinte mindegyik településen van 1-2 olyan non-profit szervezet, melynek alapítója az önkormányzat. Az utóbbi időszakban egyre több civil szervezet jön létre, melynek célja a település közbiztonságának javítása (közbiztonsági, tűzoltósági, katasztrófavédelmet segítő alapítványok). Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/1

27 26 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 1,213 fővel csökkent, ami arányosítva 3%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 1,213 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 3%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 35,26434,92734,69734,47334,051 -337-230 -224-422

28 27 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 63%, ami 3 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 3% 63% 22% 9% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év 15-59 év 59 év felett

29 28 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 6-7 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 2% 14% 7% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 11% 32% 7% 5% 18% 9% 26% 12% 10% 17%

30 29 Főleg az elvándorlás miatt a lakosságszám jelentősen csökkent az 1900-as évek elejéhez képest. A térség lakossága összesen: 34051 főt tesz ki. Ebben a munkahelyek hiánya és a rossz közlekedési viszonyok játszanak szerepet. Az elvándorlás ugyan mérséklődött statisztikailag, de egy úgynevezett „népesség-csere” alakult ki. Az elköltözők, vagy tanulmányaik befejezése után már nem visszatérők helyébe általában alacsony képzettségű, perifériára sodródott emberek költöznek községeinkbe. Ezek a családok általában nem falun nevelkedtek, alapvető gazdálkodási ismeretek hiányában nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak környezetükbe beilleszkedni. A 60 év felettiek aránya pl. Szakadáton eléri a 37 %-ot, míg Varsádon csak 27, a megyei átlag csak 19,6 %. A 15 év alattiak száma alacsony (15 % körüli, a megyei átlag 17,2 %). Az öregedési index majdnem duplája a megyei átlagnak, és ezek a számok az országos átlaghoz képest még rosszabb helyzetet mutatnak. A lakosság képzettsége alacsony. Sokan csak 8 általános végzettséggel rendelkeznek, kevés a diplomás. A felsőoktatásban továbbtanulók nagy része nem talál helyben munkát és elköltözik. Az É-T-H HH által lefedett 24 településekre jellemző az aprófalvas szerkezet, a népesség folyamatos csökkenése, a kistelepülések elnéptelenedése, és a lakosság elöregedése. A lakosság számának csökkenésében nagy mértékben közrejátszik az elvándorlás, amely elsősorban a fiatalokat, tanulmányaikat a közelmúltban befejezőket érinti, akik munkahely hiányában nem térnek vissza lakóhelyükre. Az elvándorlások száma a térségben meghaladta az odavándorlásokét. Mindezek következtében a terület népessége folyamatosan csökken, a népsűrűség elmarad a megyei átlagtól, és a 60 év feletti népesség aránya 2%-kal meghaladja a megyei átlagot. A kistérségben elő legjelentősebb kisebbségek a cigány és a német, melyeknek számos településen található kisebbségi önkormányzata. Az országos átlagnál alacsonyabb az oktatásban érintett korcsoportok jelenléte, miként az élve születések száma is, mindez a viszonylag magas halálozási aránnyal és a népesség átlagosnál nagyobb elöregedésével jár együtt. Főleg az elvándorlás miatt a lakosságszám jelentősen csökkent az 1900-as évek elejéhez képest. A térség lakossága összesen: 34051 főt tesz ki. Ebben a munkahelyek hiánya és a rossz közlekedési viszonyok játszanak szerepet. Az elvándorlás ugyan mérséklődött statisztikailag, de egy úgynevezett „népesség-csere” alakult ki. Az elköltözők, vagy tanulmányaik befejezése után már nem visszatérők helyébe általában alacsony képzettségű, perifériára sodródott emberek költöznek községeinkbe. Ezek a családok általában nem falun nevelkedtek, alapvető gazdálkodási ismeretek hiányában nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak környezetükbe beilleszkedni. A 60 év felettiek aránya pl. Szakadáton eléri a 37 %-ot, míg Varsádon csak 27, a megyei átlag csak 19,6 %. A 15 év alattiak száma alacsony (15 % körüli, a megyei átlag 17,2 %). Az öregedési index majdnem duplája a megyei átlagnak, és ezek a számok az országos átlaghoz képest még rosszabb helyzetet mutatnak. A lakosság képzettsége alacsony. Sokan csak 8 általános végzettséggel rendelkeznek, kevés a diplomás. A felsőoktatásban továbbtanulók nagy része nem talál helyben munkát és elköltözik. Az É-T-H HH által lefedett 24 településekre jellemző az aprófalvas szerkezet, a népesség folyamatos csökkenése, a kistelepülések elnéptelenedése, és a lakosság elöregedése. A lakosság számának csökkenésében nagy mértékben közrejátszik az elvándorlás, amely elsősorban a fiatalokat, tanulmányaikat a közelmúltban befejezőket érinti, akik munkahely hiányában nem térnek vissza lakóhelyükre. Az elvándorlások száma a térségben meghaladta az odavándorlásokét. Mindezek következtében a terület népessége folyamatosan csökken, a népsűrűség elmarad a megyei átlagtól, és a 60 év feletti népesség aránya 2%-kal meghaladja a megyei átlagot. A kistérségben elő legjelentősebb kisebbségek a cigány és a német, melyeknek számos településen található kisebbségi önkormányzata. Az országos átlagnál alacsonyabb az oktatásban érintett korcsoportok jelenléte, miként az élve születések száma is, mindez a viszonylag magas halálozási aránnyal és a népesség átlagosnál nagyobb elöregedésével jár együtt. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/2

31 30 Ezek a tényezők a térség oktatási helyzetképét is más megvilágításba helyezik. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 2/2

32 31 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) 1 3 1 24 0 Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 4% 13% 4% 100% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

33 32 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Kikötő ▪Repülőtér ▪Kerékpárút ▪Ipari park Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport

34 33 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szülészeti ellátás ▪Egészségügyi kommunikációs pont Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Ipari kamara ▪Turisztikai egyesület ▪Rotary típusú klub Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

35 34 A kistérségbe nem vezet autópálya, de Tamásinál két főút a 61-es (Dunaföldvár-Kaposvár-Nagykanizsa) és a 65-ös (Szekszárd-Siófok) keresztezi egymást. A kistérséget északkelet-délnyugat irányban átszeli a 40-es számú (Budapest-Pécs) vasúti fővonal. Tamási és néhány község olyan mellékvonalakon fekszik, amelyen személyszállítás már nem történik, a forgalmat vonatpótló autóbuszokkal látják el, ezek Dombóvár-Tamási- Lepsény, Tamási-Fürged és Tamási-Pincehely viszonylatban közlekednek. Előnyt jelent a már meglévő és most épülő autópályákhoz való viszonylagos közelség. A busszal való tömegközlekedés feltételei a nagyobb, illetve a főútvonalak mentén elhelyezkedő települések esetében jók, azonban az elzártabb települések helyzete sokkal rosszabb, mivel a járatok jóval ritkábban közlekednek. Kiépített kerékpárút nem található. A térség településeiben találhatóak zsáktelepülések, de a települések között összekötő utak hiányoznak. Az egyik közgazdasági magyarázat a fejletlenségre a gabona vertikum itteni alacsony jövedelmezőségére vezethető vissza. A mezőgazdasági úthálózat teljes mértékben hiányzik. Ez azt jelenti, hogy a táblák kedvezőtlen időjárás esetén megközelíthetetlenek. A közösség vezetékes ivóvízzel való ellátottsága jónak mondható. A hiányok főként a perem- településerészeken, a közigazgatásilag egy-egy településhez tartozó pusztákon jelent problémát. A térségban a csatornázott háztartások száma igen kevés, csupán a közösség két városában (Tamási, Simontornya), valamint Gyönk nagyközség és Miszla községben megoldott valamilyen szinten. A települések vezetékes gázzal való ellátottságáról a MOL Rt. gondoskodik, az elektromos áram majd minden háztartásban elérhető. A vezetékes telefonnal való ellátottság csökkenő tendenciát mutat, ennek oka valószínűleg a közösség egész területén elérhető mobilszolgáltatók térnyerése. A térségben két kábeltévé hálózat működik, és többféle Internet-hálózat vehető igénybe. Kevés a nyilvános Internet szolgáltató hely, ezek is főleg a települések könyvtáraiban és teleházaiban találhatóak. A kistérségbe nem vezet autópálya, de Tamásinál két főút a 61-es (Dunaföldvár-Kaposvár-Nagykanizsa) és a 65-ös (Szekszárd-Siófok) keresztezi egymást. A kistérséget északkelet-délnyugat irányban átszeli a 40-es számú (Budapest-Pécs) vasúti fővonal. Tamási és néhány község olyan mellékvonalakon fekszik, amelyen személyszállítás már nem történik, a forgalmat vonatpótló autóbuszokkal látják el, ezek Dombóvár-Tamási- Lepsény, Tamási-Fürged és Tamási-Pincehely viszonylatban közlekednek. Előnyt jelent a már meglévő és most épülő autópályákhoz való viszonylagos közelség. A busszal való tömegközlekedés feltételei a nagyobb, illetve a főútvonalak mentén elhelyezkedő települések esetében jók, azonban az elzártabb települések helyzete sokkal rosszabb, mivel a járatok jóval ritkábban közlekednek. Kiépített kerékpárút nem található. A térség településeiben találhatóak zsáktelepülések, de a települések között összekötő utak hiányoznak. Az egyik közgazdasági magyarázat a fejletlenségre a gabona vertikum itteni alacsony jövedelmezőségére vezethető vissza. A mezőgazdasági úthálózat teljes mértékben hiányzik. Ez azt jelenti, hogy a táblák kedvezőtlen időjárás esetén megközelíthetetlenek. A közösség vezetékes ivóvízzel való ellátottsága jónak mondható. A hiányok főként a perem- településerészeken, a közigazgatásilag egy-egy településhez tartozó pusztákon jelent problémát. A térségban a csatornázott háztartások száma igen kevés, csupán a közösség két városában (Tamási, Simontornya), valamint Gyönk nagyközség és Miszla községben megoldott valamilyen szinten. A települések vezetékes gázzal való ellátottságáról a MOL Rt. gondoskodik, az elektromos áram majd minden háztartásban elérhető. A vezetékes telefonnal való ellátottság csökkenő tendenciát mutat, ennek oka valószínűleg a közösség egész területén elérhető mobilszolgáltatók térnyerése. A térségben két kábeltévé hálózat működik, és többféle Internet-hálózat vehető igénybe. Kevés a nyilvános Internet szolgáltató hely, ezek is főleg a települések könyvtáraiban és teleházaiban találhatóak. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/2

36 35 Tamásiban és Iregszemcsén központi ügyelet működik, a hétvégéken és az ünnepnapokon. Összevont orvosi ügyelet móködik Gyönkön, Diósberény, Miszla, Szakadát, Szárazd, Udvari és Varsád községekre kiterjedően. Pincehelyen 6 felnőtt és 1 gyermekorvos látja el az ügyeletet, összevont ügyeletébe tartozik Belecska, Fürged, Kisszékely, Nagyszékely, Ozora és Tolnanémedi. Simontornya város saját közigazgatási területén önállóan látja el az egészségügyi alapellátási feladatokat. Általános iskola nem működik minden településen, sok esetben társulás útján megvalósított. Gimnáziumi képzés vehető igénybe Gyönkön, Tamásiban és Simontornyán. szakközépiskolai képzés csak Tamásiban vehető igénybe, míg a szakiskolai képzés Tamási mellett Simontornyán is megtalálható. A térség kiváló természeti adottsága, hogy 3 helyen működő termálfürdők vannak, de bármelyik település alatt megfelelő mélység elérése esetén meleg vízhez lehet jutni. Tamásiban és Iregszemcsén központi ügyelet működik, a hétvégéken és az ünnepnapokon. Összevont orvosi ügyelet móködik Gyönkön, Diósberény, Miszla, Szakadát, Szárazd, Udvari és Varsád községekre kiterjedően. Pincehelyen 6 felnőtt és 1 gyermekorvos látja el az ügyeletet, összevont ügyeletébe tartozik Belecska, Fürged, Kisszékely, Nagyszékely, Ozora és Tolnanémedi. Simontornya város saját közigazgatási területén önállóan látja el az egészségügyi alapellátási feladatokat. Általános iskola nem működik minden településen, sok esetben társulás útján megvalósított. Gimnáziumi képzés vehető igénybe Gyönkön, Tamásiban és Simontornyán. szakközépiskolai képzés csak Tamásiban vehető igénybe, míg a szakiskolai képzés Tamási mellett Simontornyán is megtalálható. A térség kiváló természeti adottsága, hogy 3 helyen működő termálfürdők vannak, de bármelyik település alatt megfelelő mélység elérése esetén meleg vízhez lehet jutni. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 2/2

37 36 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában 0.000.03 0.020.04 20%83% 0.130.51 1.810.68 7%75%

38 37 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Építőipar ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Közszféra ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Települések főbb jellemzői 1/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪431 ▪Község▪392 ▪Község▪1,163 ▪Község▪752 ▪Nagyközség▪2,034 ▪Nagyközség▪2,804 ▪Község▪202 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Belecska Diósberény Felsőnyék Fürged Gyönk Iregszemcse Kalaznó Munkanél- küliség (%) ▪10.20% ▪11.20% ▪8.80% ▪29.20% ▪8.02% ▪14.20% ▪23.68% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪238,119 ▪266,788 ▪283,067 ▪216,486 ▪464,862 ▪388,043 ▪156,609 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.040 ▪0.000 ▪0.004 ▪0.000

39 38 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 2/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪248 ▪Község▪371 ▪Község▪1,346 ▪Község▪336 ▪Község▪449 ▪Község▪952 ▪Község▪1,823 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Keszőhidegkút Kisszékely Magyarkeszi Miszla Nagyszékely Nagyszokoly Ozora Munkanél- küliség (%) ▪17.20% ▪14.36% ▪25.20% ▪13.85% ▪32.00% ▪35.10% ▪21.20% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪296,685 ▪237,931 ▪260,415 ▪169,375 ▪225,889 ▪217,592 ▪260,522 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.585 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.020 ▪0.000 ▪0.053

40 39 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 3/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Nagyközség▪2,515 ▪Község▪1,288 ▪Város▪4,464 ▪Község▪296 ▪Község▪249 ▪Város▪9,464 ▪Község▪1,168 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Pincehely Regöly Simontornya Szakadát Szárazd Tamási Tolnanémedi Munkanél- küliség (%) ▪11.20% ▪11.30% ▪15.00% ▪8.38% ▪26.30% ▪10.50% ▪8.80% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪372,440 ▪352,056 ▪404,952 ▪306,304 ▪270,633 ▪518,799 ▪362,265 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.391 ▪0.000 ▪0.271 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.021 ▪0.000 ▪1.828 ▪0.000

41 40 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 4/4 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪523 ▪Község▪328 ▪Község▪453 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Udvari Újireg Varsád Munkanél- küliség (%) ▪17.63% ▪27.10% ▪15.90% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪249,647 ▪325,196 ▪241,137 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000

42 41 Települések egy mondatos jellemzése 1/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Belecska ▪„megélhetés, munkanélküliség” ▪Diósberény ▪„Elöregedő lakosság, fiatalok elvándorlása, kevés munkalehetőség, infrastruktúra hiányossága, rossz közlekedés, kevés születés, magas halálozás.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Szociális földprogram” ▪„Turizmus lehetőségének megteremtése, munkahely létesítése, vállalkozók támogatása.”

43 42 Települések egy mondatos jellemzése 2/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Felsőnyék ▪„munkahely teremtés” ▪Fürged ▪„Munkanélküliek nagy aránya, elszegényedés, infrastrukturális elmaradottság, forráshiány, kórházi ellátás problémája.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„lakosság létszámának megtartása” ▪„Pályázati források bővülése, térségi összefogás, falusi turizmus, kiváló minőségű termőföld, megújuló energiaforrások (bioerőművek, szélerőművek).”

44 43 Települések egy mondatos jellemzése 3/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Gyönk ▪„A térség elöregedett lakossága, hiányos egészségügyi ellátás, foglalkoztatási problémák, lepusztult közlekedési infrastruktúra” ▪Iregszemcse ▪„Alulfinanszírozottság, magas munkanélküliségi arány, korszerűtlen közintézmények és infrastruktúra, elavult közterek, rossz minőségű utak, oktatási intézmények széttagoltsága.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Integrált mikrotérségi oktatási központ kialakításának jó feltételrendszere ▪Integrált mikrotérségi egészségügyi és szociális alapellátási központ létesítése” ▪„Pályázatok útján nyerhető támogatások, közösségi összetartás, összefogás erősítése, az abban rejlő tartalékok kihasználása.”

45 44 Települések egy mondatos jellemzése 4/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Kalaznó ▪„Munkanélküliség, munkahelyteremtés, lakosság megtartása.” ▪Keszőhidegkú t ▪„Középületek állapota, munkanélküliség, szűkös költségvetés, szakképzettség hiánya” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Pályázatok.” ▪„Rendelkezésre álló munkaerő, kihasználatlan ingatlanok, földterületek”

46 45 Települések egy mondatos jellemzése 5/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Kisszékely ▪„A legfontosabb probléma a település lakosságának az elöregedése. A falunak nincs a fiatalságot megtartó ereje, mert nincs munka-, illetve megélhetési lehetőség. A tartós munkanélküliség leszoktatta az embereket a rendszerességtől, és így a későbbiekben sem tudnak munkaviszonyt létesíteni.” ▪Magyarkeszi ▪„Munkahely hiányában a lakosság életszínvonala egyre csökken. Sok munkanélküli, sok segélyre jogosult egyén él a településen.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Mint minden hegyháti településnek, így nekünk is a legfontosabb lehetőségünk az érintetlen természet adta lehetőségeink maradéktalan kihasználása. településünk tisztasága, nyugalma, biztonsága jó lehetőséget biztosít a pihenni, kirándulni, sportolni vágyó emberek számára. Három horgász tavunk, nyári hideg vizes strandunk, és a környező erdők vadállománya szintén jó lehetőség a horg” ▪„Munkalehetőséget keresni, a falusi turizmushoz kialakítani szálláshelyeket.”

47 46 Települések egy mondatos jellemzése 6/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Miszla ▪„Magas munkanélküliség, munkahelyteremtési problémák” ▪Nagyszékely ▪„A település belterületi útjainak több, mint 50%-a nem szilárd burkolatú, sokszor járhatatlan; Magas munkanélküliség, munkalehetőség hiánya, a falu zártsága.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Falusi turizmus” ▪„Falusi, vadász, kerékpáros, bakancsos, családi, lovas turizmus; Falusi, háztáji jellegű termékek előállítása.”

48 47 Települések egy mondatos jellemzése 7/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Nagyszokoly ▪„Az önkormányzat szűkös anyagi helyzete, önerő biztosításának hiánya.” ▪Ozora ▪„munkanélküliség” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Munkahelyek teremtése, a használaton kívüli Idősek Otthonának átalakítása, Kultúrotthon teljes felújítása, buszváró átalakítása, Hivatal akadálymentesítése.” ▪„várturizmus, falusi turizmus”

49 48 Települések egy mondatos jellemzése 8/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Pincehely ▪„Munkaerőkereslet hiánya, munkalehetőség hiánya, hulladéklerakó hiánya, kevés képzett szakember, szennyvíz csatornahálózat hiánya, erős kamionforgalom” ▪Regöly ▪„Az országos átlagnál nagyobb munkanélküliség. Különösen az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, illetve a nők helyzete nehéz. A település fokozatos elöregedése. A szakképzett fiatalok többsége, megfelelő munkalehetőség hiányában elköltözik. Ezeknek a családoknak az elköltözése maga után vonja a gyereklétszám nagyarányú csökkenését. Ez kihat a helyi óvoda és iskola gyerekléts” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Vörösmarty kúria, Balassa János Kórház pincehelyi részlege, Budapest-Pécs vasúthálózat halad át, helyi média, felnőtt képzés (gimnázium), Idősek Gondozási Központja)” ▪„Regöly és környéke kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik. Egy, országos szinten is jól működő mezőgazdaság a helyi gazdák erősödését vonná maga után, amely a község társadalmi bázisának és anyagi lehetőségeinek javulását eredményezné. A falusi turizmusban rejlő lehetőségek kihasználása: a viszonylagos elzártsággal együtt járó egészséges környezet, szép táj, közel száz hely”

50 49 Települések egy mondatos jellemzése 9/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Simontornya ▪„periféria helyzet (kistérségi, megyei, regionális szinten), elöregedő és fogyatkozó lakosság, lakosság gyenge fizetőképes kereslete, munkanélküliek magas aránya, vállalkozások tőkehiánya, utak, járdák rossz minősége (vízelvezetés, csapadékvíz elvezetése is), kevés turisztikai program, veszélyes hulladék” ▪Szakadát ▪„Magas munkanélküliségi arány, lakosság elöregedése.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Önkormányzati tulajdonú telek közműellátása 2ha(0333/10 hrsz.), átmenő forgalom egy részének megállítása, számukra szolgáltatás nyújtása, turizmus meghonosítása (Sió, műemlékek, rendezvények), testvérvárosi kapcsolatok bővítése és gazdasági tartalommal való megtöltése” ▪„Falusi turizmus lehetőségének megteremtése”

51 50 Települések egy mondatos jellemzése 10/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szárazd ▪„Kevés munkahely.” ▪Tamási ▪„Az önkormányzati Tűzoltóság és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület egy 60-as években tűzoltó szertárnak épített épületben kaptak helyet, amely többszöri felújítás ellenére is rendkívül rossz állapotban van. A hivatásos tűzoltók a kistérségben ( 32 település, 41 821 lakos) látják el feladataikat. Működési költségeikre kapnak állami normatívát, a fejlesztések csak pályázattal valósulhatnán” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Falusi turizmus.” ▪„Tamási város legnagyobb természeti adottsága a termál víz, melynek további hasznosítási irányát lenne szükséges megvalósítani, konkrétan a meleg víz fűtésre való hasznosítását. jelenleg a fürdő által használt meleg gyógyvíz, illetve a kutak plusz termelése hasznosítatlanul elfolyik, részben környezetkárosítást okozva. Az eddig hasznosítatlan víz hőenergiáját célszerű lenne középül”

52 51 Települések egy mondatos jellemzése 11/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Tolnanémedi ▪„Magas munkanélküliség, lakónépesség és a születések számának csökkenése, nagyvárosoktól való távolság, magas a hátrányos helyzetű családok száma.” ▪Udvari ▪„Magas munkanélküliségi arány, munkahelyek hiánya. A lakosság elöregedése, a fiatalok elvándorlása.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Jó közlekedési lehetőség (fő közlekedési út, vasútállomás), jó minőségű termőföldek, turisztikai lehetőségek.” ▪„Szociális földprogram fejlesztése ▪Túrisztika lehetőségének megtermetése”

53 52 Települések egy mondatos jellemzése 12/12 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Újireg ▪„A munkanélküliség, a lakosság szociális ellátása.” ▪Varsád ▪„munkanélküliek magas arány, szakképzetlen munkaerő” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A lakosság megfelelő életszínvonal és infrastruktúra növelése. A fiatalok számára egy Sport és Szabadidőközpont kialakítása, hogy szabadidejüket értelmesen és az egészséges életmód jelenlétével töltsék el. Az időskorúak és egyedülállók gondozása és a velük való törődés. A helyi közutak felújítása, kerékpár utak kiépítése a környező települések között. Zárt közcsatorna-hálózat kiépí” ▪„természeti környezet”

54 53 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

55 54 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 A térségben 6 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 14 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„„Itthon legyünk!” Közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális fejlesztésével.” ▪„„Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése.” ▪„„Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés.” ▪„„A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházásokkal.” ▪„„Amire büszkék vagyunk!” Térségmarketing helyi termék/védjegy bevezetésével, településmarketing és kiadványok segítségével.” Fő fejlesztési prioritás ▪„„A háló kell nem a hal!” Humánerőforrás fejlesztés tréningek, képzések segítségével.” 54 2 db 4 db 1 db 3 db 2 db 11,764,000 7,639,486 6,623,183 1,445,478 150,000 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma 2 db122,200

56 55 ▪Életminőség, szakmai, térségi együttműködés fejlesztése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/6 A legtöbb forrás – 82,600 EUR – a(z) Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A közbiztonság fejlesztése. Fő fejlesztési prioritás: „Itthon legyünk!” Közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális fejlesztésével. Allokált forrás (EUR) 240,000 11,524,000

57 56 ▪Turista csalogató, nagyobb volumenű rendezvények szervezése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/6 A legtöbb forrás – 82,600 EUR – a(z) Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A térség településeinek összefogásával turisztikai portfóliók létrehozása. ▪Lehetséges szálláshelyek kialakítása, a meglévők fejlesztése, renoválása. ▪Lovasturizmus, lovas rendezvények támogatása Fő fejlesztési prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Allokált forrás (EUR) 68,000 6,890,486 436,000 245,000

58 57 ▪Települések rehabilitációja, faluszépítés, virágosítás, értékes épületek renoválása, tájeredetiség megóvása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/6 A legtöbb forrás – 82,600 EUR – a(z) Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés Fő fejlesztési prioritás: „Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés. Allokált forrás (EUR) 6,623,183

59 58 ▪Kutatás-fejlesztés, innováció támogatása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/6 A legtöbb forrás – 82,600 EUR – a(z) Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Saját, önálló, de a térségi marketingbe illeszkedő márka kifejlesztésének és forgalmazásának támogatása, marketing tevékenységük bővítése. ▪Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejlesztési beruházások támogatásával. Fő fejlesztési prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházásokkal. Allokált forrás (EUR) 50,000 20,000 1,375,478

60 59 ▪Helyi termék és védjegy kialakítása a helyi "unique"-ra építve, valamint ennek marketingtevékenységgel való alátámasztásának támogatása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/6 A legtöbb forrás – 82,600 EUR – a(z) Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Közös kiadványok a térségi összefogás nevében. Fő fejlesztési prioritás: „Amire büszkék vagyunk!” Térségmarketing helyi termék/védjegy bevezetésével, településmarketing és kiadványok segítségével. Allokált forrás (EUR) 40,000 110,000

61 60 ▪Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/6 A legtöbb forrás – 82,600 EUR – a(z) Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Művészetekhez kapcsolódó rendezvény, rendezvénysorozat szervezése a helyi művészek ismertebbé tétele, az érdeklődök művészetekbe való bevonása, valamint az általános műveltség emelése érdekében. Fő fejlesztési prioritás: „A háló kell nem a hal!” Humánerőforrás fejlesztés tréningek, képzések segítségével. Allokált forrás (EUR) 82,600 39,600

62 61 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

63 62 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 12% 9% 27% 7% 5% 16% 8% 0% 12% 5% 15% 43% 13% 3% 9% 5% 3% 0% 8% 1% 30% 50% 10% 0% 10% 0% 14% 10% 5% 0% 38% 24% 5% 0% 10% 20% 10% 0% 10% 30% 10% 0%

64 63 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Egyéb tevékenység” ▪„Szükséges az épületek, építmények, berendezések, gépek, eszközök fejlesztése, modernizálása, a telepeken belüli úthálózat fejlesztése, a megtermelt termékek tovább feldolgozása lehetőségének megteremtése adott településen. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Versenyképesebb termelés, hatékonyság, gazdaságosság javulása, jobb minőségű termékek és magasabb fokon feldolgozott termékek termelése, kibocsátása. 10-15%-kal magasabb jövedelmezőség.”

65 2 64 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Építőipar” ▪„Szükséges az épületek, építmények, berendezések, eszközök fejlesztése, modernizálása, vásárlása, a telepeken belüli úthálózat fejlesztése. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Versenyképesség, hatékonyság, gazdaságosság javulása, jobb minőségű termékek, szolgáltatások. A versenyképesebb vállalat növekvő foglalkoztatotti létszámmal működik.”

66 65 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Kereskedelem, javítás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„Üzletek berendezésének modernizálása, hűtőkapacitás növelése, a már meglévő egységek tevékenységének vendéglátóipari bővítése, illetve új vendéglátó helyek kialakítása. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 1623” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A lakosság igényeinek magasabb szintű kielégítése, valamint a települések turisztikai vonzerejének erősítése. Az üzleti egységek gazdasági megerősödése, jövedelmezőségük 10 %-kal való növekedése, és 5-10 új munkahely létesülése várható a fejlesztés hatására.”

67 ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” 4 ▪„Szálláshelyek kapacitásának bővítése, a kor igényeinek megfelelő színvonalra emelése a település adottságainak figyelembe vételével (informatikai bővítések, fejlesztések, minőségbiztosítási rendszerek bevezetések, szabványok támogatása). A szálláslehetőségek vonzáskörzetében elérhető szolgáltatások körének bővítése, illetve színvonalának, komfortjának emelése. A szolgáltató helyek megközelíthetőségének biztosítása gépjárművel is (szórt utak, gyalogösvények). Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 238, 2238, 2624, 1377, 2630, 2718, 2241, 6663.” ▪„A térségben várhatóan 30 szálláshely létesül és 2 melegkonyhás étterem. A szálláskapacitás és a szolgáltatások körének bővülése nagyobb vendégforgalmat eredményez, a fejlesztésben érdekelt vállalkozások, szervezetek eredményességének növekedése. A térség gazdasági és turisztikai színvonalának emelkedése.” 66 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

68 67 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„A meglévő épületek hasznosításával, külső felújításával, környezetének rehabilitációjával (térburkolat, szökőkutak stb.) közösségi terek kialakítása, valamint a már meglévők felújítása, modernizálása a lakosság igényeinek előzetes felmérése alapján. Az egységes falukép közös megtervezése, majd megvalósítása. Ezen HPME és a 2291 HPME- k kölcsönösen erősítik egymás hatását.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Esztétikusabb és egységesebb megjelenésű településkép a térség 24 településén. Településen belüli és kistérségen belüli különbségek mérséklődése, ezáltal a települések vonzerejének növekedése, turizmusának fellendülése. A lehetőségek eredményeként a kulturális élet felpezsdülése és a szolgáltatási színvonal emelkedése.”

69 ▪„Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás” 6 ▪„Ahhoz, hogy a piaci igények minél nagyobb mértékben kielégítésre kerüljenek, szükséges új vállalkozók belépése erre a területre, illetve a működő kapacitásának bővítése. Pályázati forrást szükséges biztosítani olyan technológiai fejlesztésre, eszközbeszerzésre és infrastrukturális fejlesztésre, amely ezt lehetővé tenné. Ezen pályázat keretében csak azok a vállalkozók/vállalkozások juthatnak forrásokhoz, amelyek nem részesülhetnek a KVVM OP-ból. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709.” ▪„Rendezettebb környezet az erdőkben és környékükön, az eddig nem hasznosított energiahordozó nem veszik kárba, olcsóbb, plusz energia biztosítása, valamint az adott piac kapacitáskihasználtsága 15%- kal nő várhatóan.” 68 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

70 69 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„Szükséges a már meglévő szolgáltatások bővítése, a rendelkezésre álló technológia, felszerelés fejlesztése, modernizálása, valamint új kondicionáló termek, kozmetikák, Fitness Clubok létrehozatala. A korábbi helyzethez képest minőségbeli javulás várható, mind a környezetben, mind az igények kielégítésében. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 1623” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Mikrotérségenként 1-2 új létesítésű kondícionáló szolgáltatás, kozmetika és/vagy Fitness Club létesül várhatóan, emellett a már meglévő szolgáltatók színvonalasabb és a szélesebb kínálattal 10-15 %-kal jövedelmezőbbé válnak.Létrejön olyan szolgáltatást nyújtó komplexum hálózat, mely az igényeket magasabb szinten szolgálja ki. Ezáltal a lakosság - különösen a fiatalok- komfort érzete nő. Ez a tény is közrejátszhat abban, hogy az elvándorlás mértéke csökkenjen.” Szektor

71 ▪„Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás” 8 ▪„A meglévő halastavak egy részének átalakítása csónakázó, illetve "hobby horgásztóvá" turisztikai hasznosításuk céljából. A körülöttük lévő szálláslehetőségek fejlesztése, vendégházak kialakítása, a meglévők komformosítása, valamint egyéb turisztikai szolgáltatások kiépítése. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 1623, 2693.” ▪„Mikrotérségenként 1-2 az előzőekben kifejtett tó létesülése, a turisztikai jövedelmek 5 %-kal való megugrása a térségben.” 70 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

72 71 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„Ingatlanok, templomok emlékművek, tájházak, ravatalozók felújítása, rekonstruálása a település képének javulása, valamint adott ingatlan megfelelő hasznosíthatóságának érdekében. A használaton kívüli ingatlanok hasznosíthatóságának megtervezése és újra használatba vétele. Ezen HPME és az 2666 HPME-k kölcsönösen erősítik egymás hatását.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A térségben 20-25 ilyen építmény, ingatlan felújítására számítunk, minek hatására szolgáltató közösségi tereket lehetne kialakítani, amelyek működtetése esetén a lakosság komfortérzete nagy mértékben nőne, a település faluképe pedig javulna. Emellett emelkedne a lakosság kulturális ellátottsága, a különböző korosztályoknak közösségi terei nyílnának, megteremtődne a lehetőség a szabadidő minél színesebb eltöltésére.”

73 ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 10 ▪„A lovasturizmus feltételeinek megteremtése, (lovas oktatás, lovarda, lovas sportok, gyógylovaglás, bértartás, túralovaglás, méneslátogatás). Kulturált, a kor követelményeinek megfelelő környezet kialakítása (takarmánytárolók, állat tartó helységek felújítása, lovasturizmushoz kapcsolódó szálláshelyek kialakítása, infrastrukturális fejlesztés, marketing támogatás), támogatás a bemutatásra szánt, hiányzó állatállomány beszerzésére a 4 EUME értéket meg nem haladó értékben. A lovasturizmus kiegészítőjeként egyéb hagyományos haszonállatok bemutatása is támogatható, állatvásárlás csak 4 EUME érték alatt. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 2624, 1377, 1623.” ▪„A térség turisztikai vonzereje növekszik az újonnan letrejövő szolgáltatások és lehetőségek fényében. Rendszeresednek a lovas sportok a térségben, és a lovas oktatás. Folyamatos szervezésben fog megvalósulni a túralovaglás, valamint a méneslátogatás a térség több településén is. A térség turisztikai bevételeit 10 %-kal fogja emelni a lovas turizmus fejlődése 5 év leforgása alatt.” 72 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

74 73 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

75 74 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Szükséges a problémában említett szervezetek infrastruktúrájának fejlesztése. A katasztrófavédelem területén hasznos lenne megoldani a katasztrófa helyzetben szükséges eszközök, anyagok, felszerelések szakmailag indokolt mértékű készletezését, valamint egy olyan „szükségszálláshely” kialakítása, ahol alkalmanként katasztrófát szenvedett családokat időlegesen el lehet helyezni.” Megoldási javaslat ▪„A térség lakosainak élete, közbiztonsága és biztonság érzete javul a magasabb színvonalú ellátások hatására. A támogatás hatására egy jól felkészült, hatékonyabb munkára képes közbiztonsági rendszer alakul ki.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Közbiztonsági szolgálat” Fejlesztési téma

76 75 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„A rendezvényt szervező önkormányzat, civil szervezet számára pályázat kiírása színvonalas rendezvény, rendezvénysorozat szervezési és lebonyolítási költségeinek fedezésére, kis értékű eszközök beszerzésére, illetve egyéb eszközök és berendezések bérlésére, valamint a szükséges marketingkiadásokra. Komplex projekt keretében szoros összefogással erősítik egymás fejlesztési elképzeléseit a művészeti jellegű rendezvények (2699-es számú megoldási azonosítóval), a térségi kiadványok (2700), és a bormarketing (2715). A várak, földvárakhoz kapcsolódó rendezvények (6663) is szervesen kapcsolódnak a komplex programhoz, erős kapcsolat figyelhető meg közöttük.” Megoldási javaslat ▪„Magasabb színvonalú szabadidős, sport, művészeti, kulturális rendezvények szervezése, új rendezvények hagyomány teremtő céllal való megrendezése, amelyek növekvő látogatottságot és ezáltal ismertséget eredményeznek. A komplex projekt általa az érintettek rendezvényei erősítik egymást, látogatottságuk és ismertségük növekszik.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

77 76 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„A térség lakosai életminőségének javítása érdekében szükséges a lakossági érdekeltségű testvérvárosi kapcsolattartások támogatása (rendezvények, utazások, egyéb felmerülő költségek) civil szervezeteken keresztül. A térség vállalkozóinak, vállalatainak szakmai fejlődése érdekében pedig a szakmai kapcsolattartás támogatása is támogatásra szorul (szakmai rendezvények itthon és külföldön a testvérváros közreműködésével, utazás és egyéb szorosan kapcsolódó költségek). Támogatni szükséges az oktatási célból történő utazásokat,kapcsolattartásokat is. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME: 1623, emellett erősíti a komplex program eredményeit is.” Megoldási javaslat ▪„A térség 24 településén szorosabbá fonódnának a külföldi testvérvárosi kapcsolatok, melyek eredményeként lakosság életminősége érzékelhetően javulna, a szakmai tapasztalatcsere folyamán tanult új ismereteket beépítik a vállalkozók, vállalkozások a mindennapi működésbe a hatékonyságuk növelése érdekében.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

78 77 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„Egy egységes térségi védjegy, márka létrehozása a helyi borokra, az egyedi jellegzetességek megóvása, megtartása mellett, elfogadtatása a bortermelőkkel és megismertetése a nagyközönséggel, ennek segítése marketing támogatással. Ezen HPME a komplex projekt része (2700, 2699, 2693).” Megoldási javaslat ▪„Egy egységes védjegy létrejötte és alkalmazása a térségben termelt termékekre. Az egységes megjelenésű, e területen termelt borok a térség jobb megismerését segítik.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek” Fejlesztési téma

79 78 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„A helységen előállított jó minőségű termékeket magában foglaló közös védjegy kialakítása, melyen belül a helyi termelők saját márkái is felismerhetően jelennek meg, és amelyet csak az arra hivatott közösségi döntés után használhat az előállító. Elősegíti a térségen belüli és kívüli egységesen erőteljesebb megjelenést. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 234, 242, 2237, 232, 2241.” Megoldási javaslat ▪„Jó minőségű helyi termékei révén a térség beazonosítható, valamint ezek a termékek országon belül reklámot jelentenek a Tamásinak és az azt körülvevő 23 településnek.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek”

80 79 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„A 4 objektumra közös szervezésben évente ismétlődő rendezvények szervezése, akár a Simontornyai Várjátékok programjának kibővítésével, valamint infrastrukturális fejlesztésekkel. Az Ozorai és Simontornyai Várakban, valamint a két földvár környékén időszaki vagy állandó belépő nélküli helytörténeti, kulturális kiállítások szervezése. Ezen HPME a komplex projekt részét képezi (2700, 2715, 2699, 2693, 2289)” Megoldási javaslat ▪„Évente egy nagy volumenű térségi várrendezvény.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

81 80 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„Szükséges a lovasrendezvények, programok színvonalas megszervezése, kiadványokban való szerepeltetése, esetleges külön kiadványok szerkesztése, a szükséges infrastrukturális beruházások támogatása. A Tamási Lovasnapok kiterjesztése a környező településeken hagyományosan rendezett lovas rendezvényekre, ezáltal egy egységesebb és hatásosabban publikálható rendezvénysorozat létrehozatala. Ezen HPME a komplex projekt részét képezi (2700, 2715, 2699, 2693)” Megoldási javaslat ▪„Évente egy nagy volumenű térségi lovasrendezvény.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

82 81 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„A művészeket támogató civil szervezetek, önkormányzatok támogatása pályázati források biztosításával. Művészeti rendezvények (kiállítások, koncertek, bemutatók, író-olvasó találkozók) szervezése, támogatása, kis értékű eszközök beszerzésének, illetve egyéb eszközök és berendezések bérlésének, valamint a szükséges marketingkiadások támogatása. A komplex program részeként valósulna meg (2715, 2693, 2700)” Megoldási javaslat ▪„Az anyagi korlátok kiküszöbölésével a művészeti élet fellendül, gyakoribbak lesznek a művészeti programok, amelyeknek helyszínt adhatnak az idegenforgalmi, illetve kulturális épületek. Ezek a kulturális programok vonzerőt jelentenek az idelátogató turisták részére, és összetartó erőt a lakosság számára. A megpezsdülő helyi kulturális élet eredményeként az itt élő lakosság általános műveltsége is folyamatosan növekszik.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

83 82 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„Az előbbiekben vázolt térségi kiadványok, prospektusok összeállítása, előállításának, terjesztésének támogatása pályázatok útján vállalkozók szervezete részére. Bár, a komplex projektnek nem része ez a HPME, de szorosan kapcsolódik hozzá, és azt kiegészíti, erősíti.” Megoldási javaslat ▪„A térség vállalkozásai ismertsége növekszik, új üzletfelekkel kerülnek kapcsolatba, forgalmuk megnő, hatékonyságuk, eredményességük javul. Számításaink szerint a gazdasági szektorban mintegy 2%- os foglalkoztatotti létszámnövekedést eredményezhet.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

84 83 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Pályázati lehetőség biztosítása helytörténeti kiadványok, kistérségi rendezvénynaptár szerkesztésére. Ez kapcsolódik a komplex projekthez: 2715, 2699, 2708, 2693.” Megoldási javaslat ▪„Az előbbiekben vázolt kiadványok, prospektusok összeállítása, előállításának, terjesztésének támogatása pályázatok útján. 5 év alatt minimum 10 kiadvány kibocsátása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma 10

85 84 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

86 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 85 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/32 Kód: DD-26-GF-B-03 Sorszám: 3578 Prioritás: „Itthon legyünk!” Közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális... Intézkedés: A közbiztonság fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térségben az elmúlt 10 évben rohamosan csökkent a gyermeklétszám. Ennek következtében az általános iskolákban, különösen a kistelepüléseken kritikus szintre csökkent az osztályok tanulói létszáma, minek következtében a központi finanszírozáshoz a fenntartó önkormányzatoknak évről-évre nagyobb pénzügyi kiegészítést kell a finanszírozás mellé rendelni. Helyzet/ adottság ▪A kistelepülések költségvetését aránytalanul megterhelték az iskolák működtetésével járó terhek, ami már hosszabb távon a működésüket veszélyeztette. Lehetőségként egy megoldás mutatkozott, ha a települések iskolafenntartó társulásokba tömörülnek, és az oktatási feladatokat integrált oktatási intézményekben oldják meg. Probléma/ lehetőség ▪Az integrált intézmények működtetésének előfeltétele a megfelelő méretű, illetve megfelelő minőségű és felszereltségű épület, amelyeknek kialakítása a mikrotérségi oktatási központokban indokolt. Megvalósításuknak egyetlen lehetősége DDOP pályázat. Ilyen pályázatot kíván benyújtani Tamási és Simontornya városa. Megoldási javaslat ▪A tanulók kulturáltabb környezetben és jobban felszerelt intézményekben tanulhatnak, választékosabb ismeretekre tehetnek szert, így az ingázás mértéke várhatóan 10 %-kal csökkenni fog. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 3. prioritás - Humán közszolgáltatások fejlesztése

87 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 86 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6048000 EUR▪Önkormányzatok90% 8448000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága6688000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2400000 EUR ▪Természetes személyek90%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 1/32 Kód: DD-26-GF-B-03 Sorszám: 3578 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Simontornya, Tamási ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

88 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 87 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/32 Kód: DD-26-GF-B-04 Sorszám: 3583 Prioritás: „Itthon legyünk!” Közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális... Intézkedés: A közbiztonság fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térségben az elmúlt 10 évben rohamosan csökkent a gyermeklétszám. Ennek következtében az általános iskolákban, különösen a kistelepüléseken kritikus szintre csökkent az osztályok tanulói létszáma, minek következtében a központi finanszírozáshoz a fenntartó önkormányzatoknak évről-évre nagyobb pénzügyi kiegészítést kell a finanszírozás mellé rendelni. Helyzet/ adottság ▪A kistelepülések költségvetését aránytalanul megterhelték az iskolák működtetésével járó terhek, ami már hosszabb távon a működésüket veszélyeztette. Lehetőségként egy megoldás mutatkozott, ha a települések iskolafenntartó társulásokba tömörülnek, és az oktatási feladatokat integrált oktatási intézményekben oldják meg. Probléma/ lehetőség ▪Az integrált intézmények működtetésének előfeltétele a megfelelő méretű, illetve megfelelő minőségű és felszereltségű épület, amelyeknek kialakítása a mikrotérségi oktatási központokban indokolt. Megvalósításuknak egyetlen lehetősége DDOP pályázat. Ilyen pályázatot kíván benyújtani Gyönk és Iregszemcse nagyközség. Megoldási javaslat ▪A tanulók kulturáltabb környezetben és jobban felszerelt intézményekben tanulhatnak, választékosabb ismeretekre tehetnek szert, így az ingázás mértéke várhatóan 10 %-kal csökkenni fog. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 3. prioritás - Humán közszolgáltatások fejlesztése

89 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 88 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3360000 EUR▪Önkormányzatok90% 5856000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága4636000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2400000 EUR ▪Természetes személyek90%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 2/32 Kód: DD-26-GF-B-04 Sorszám: 3583 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Gyönk, Iregszemcse ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

90 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 89 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/32 Kód: DD-26-SzF-1-01 Sorszám: 2721 Prioritás: „Itthon legyünk!” Közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális... Intézkedés: A közbiztonság fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Közbiztonsági szolgálat ▪A térségben 2 Önkéntes Tűzoltó Egyesület működik, a települések a Tamási Rendőr Főkapitányság fennhatósága alá tartoznak, emellett 64 polgárőr egyesület tevékenykedik. Katasztrófavédelem szempontjából a Tamási kirendeltség látja el a felügyeletet. Helyzet/ adottság ▪Probléma, hogy a térségben hivatásos, vonulós állami tűzoltó szervezet nincs, ezért sok települést nem tudnak elérni a jogszabályban előírt időn belül. E problémát részben orvosolja, hogy Tamásiban működik egy Tűzoltó Köztestület, amely 14 településnek biztosítja a tűzvédelmét. Sajnos problémát jelent a Tűzoltó Bázisépület nem felel meg a kor követelményeinek, alkalmanként a megközelíthetősége korlátozott és balesetveszélyes. A rendőrségnél bizonyos eszközök beszerzése indokolttá vált az idők során. A rendőrség munkáját hatékonyan segítik a Polgárőr Egyesületek, melyek felszerelése, eszközeik nem felelnek meg az elvártaknak. A katasztrófavédelmi eszközök, készletek hiányosak, elavultak. A katasztrófa esetén fedél nélkül maradtak elhelyezése megoldatlan. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges a problémában említett szervezetek infrastruktúrájának fejlesztése. A katasztrófavédelem területén hasznos lenne megoldani a katasztrófa helyzetben szükséges eszközök, anyagok, felszerelések szakmailag indokolt mértékű készletezését, valamint egy olyan „szükségszálláshely” kialakítása, ahol alkalmanként katasztrófát szenvedett családokat időlegesen el lehet helyezni. Megoldási javaslat ▪A térség lakosainak élete, közbiztonsága és biztonság érzete javul a magasabb színvonalú ellátások hatására. A támogatás hatására egy jól felkészült, hatékonyabb munkára képes közbiztonsági rendszer alakul ki. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Képzés/Oktatás, Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

91 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 90 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret240000 EUR▪Önkormányzatok100% 300000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága200000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 3/32 Kód: DD-26-SzF-1-01 Sorszám: 2721 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

92 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 91 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/32 Kód: DD-26-SzF-6-01 Sorszám: 2718 Prioritás: „Itthon legyünk!” Közösségfejlesztés közösségi színterek, szolgáltatások infrastrukturális... Intézkedés: Életminőség, szakmai, térségi együttműködés fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség településeinek több mint fele tart fenn partner települési kapcsolatot külföldi településekkel sok esetben civil szervezeteken keresztül. A partner települések nagy hányada német területen található, de emellett kapcsolatok épültek ki holland és francia területekkel is a térségen belül. Kistérségi vagy mikrotérségi szervezésben eddig kapcsolatfelvételre nem került sor. Helyzet/ adottság ▪A partnerkapcsolatok kedvező hatással vannak a térségben élők életminőségére, lehetőséget teremt a sokak számára más módon elérhetetlen külföldi utazásra, emellett szakmai együttműködés esetén más országok tapasztalataival bővülhetnek a hazai, térségi ismeretek. Komoly problémát jelent azonban az utazás, a szervezés, az időtöltés, az étkezés és egyéb, a kapcsolattartáshoz szorosan kapcsolódó tevékenységek finanszírozása, így sokan nem tudják a szükséges tagdíjat befizetni, illetve a költségeket állni, hogy részt vegyenek ezeken az eseményeken, utazásokon. Probléma/ lehetőség ▪A térség lakosai életminőségének javítása érdekében szükséges a lakossági érdekeltségű testvérvárosi kapcsolattartások támogatása (rendezvények, utazások, egyéb felmerülő költségek) civil szervezeteken keresztül. A térség vállalkozóinak, vállalatainak szakmai fejlődése érdekében pedig a szakmai kapcsolattartás támogatása is támogatásra szorul (szakmai rendezvények itthon és külföldön a testvérváros közreműködésével, utazás és egyéb szorosan kapcsolódó költségek). Támogatni szükséges az oktatási célból történő utazásokat,kapcsolattartásokat is. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME: 1623, emellett erősíti a komplex program eredményeit is. Megoldási javaslat ▪A térség 24 településén szorosabbá fonódnának a külföldi testvérvárosi kapcsolatok, melyek eredményeként lakosság életminősége érzékelhetően javulna, a szakmai tapasztalatcsere folyamán tanult új ismereteket beépítik a vállalkozók, vállalkozások a mindennapi működésbe a hatékonyságuk növelése érdekében. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

93 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 92 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret48000 EUR▪Önkormányzatok100% 168000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága240000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 4/32 Kód: DD-26-SzF-6-01 Sorszám: 2718 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

94 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 93 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/32 Kód: DD-26-GF-B-01 Sorszám: 3530 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: A térség településeinek összefogásával turisztikai portfóliók létrehozása. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Turizmus szempontjából Tamási kistérség egyik legnagyobb adottsága a termálvíz adta lehetőség. A 24 településből 3-ban (Tamási, Simontornya, Kisszékely) működik fürdő. Mindháromnak a legnagyobb problémája az, hogy jelentős, a kor követelményeinek megfelelő fejlesztés nem volt, ezért ezeknek a fürdőknek a vonzereje az elmúlt 10 évben csökkent. Ugyanakkor igénylik a fürdő vendégek azt, hogy a fürdő szolgáltatáson túl egyéb szabadidős programok is elérhetőek legyenek a térségen belül. Helyzet/ adottság ▪Az elmúlt években a régióban is több jelentős fürdőfejlesztés történt, amelyeknek vendégelszívó hatását érzékelni lehetett a térségünkben. Lehetőségként mutatkozik, hogy a meglévő fürdőkre alapozva jelentős fejlesztést valósítsunk meg. Probléma/ lehetőség ▪A tamási fürdő teljes felújítása, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások (fürdőszolgáltatás, szállásszolgáltatás, gyógyászati részleg) bővítése szükséges. Ennek érdekében a térségben a DDOP keretében idegenforgalmi beruházásról született döntés. Ez a HPME kapcsolódik a 3-as tengelyen belüli szállásfejlesztéshez, ami az 1623-as számú HPME alatt található, valamint a kiszékelyi fürdő felújításához is. Megoldási javaslat ▪Nyertes pályázat esetén megvalósul a tamási fürdő komplex fejlesztése, mely fejlesztés eredményeként az idelátogató turisták számának megduplázódását várjuk 2013-ig. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 2. prioritás - A turisztikai potenciál erősítése a régióban

95 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 94 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret9900000 EUR▪Önkormányzatok90% 9900000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága3300000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret50000 EUR ▪Természetes személyek90%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db Allokáció Megoldási javaslatok 5/32 Kód: DD-26-GF-B-01 Sorszám: 3530 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Tamási ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

96 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 95 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/32 Kód: DD-26-GF-B-02 Sorszám: 3535 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: A térség településeinek összefogásával turisztikai portfóliók létrehozása. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Turizmus szempontjából Tamási kistérség egyik legnagyobb adottsága a termálvíz adta lehetőség. A 24 településből 3-ban (Tamási, Simontornya, Kisszékely) működik fürdő. Mindháromnak a legnagyobb problémája az, hogy jelentős, a kor követelményeinek megfelelő fejlesztés nem volt, ezért ezeknek a fürdőknek a vonzereje az elmúlt 10 évben csökkent. Ugyanakkor igénylik a fürdő vendégek azt, hogy a fürdő szolgáltatáson túl egyéb szabadidős programok is elérhetőek legyenek a térségen belül. Helyzet/ adottság ▪Az elmúlt években a régióban is több jelentős fürdőfejlesztés történt, amelyeknek vendégelszívó hatását érzékelni lehetett a térségünkben. Lehetőségként mutatkozik, hogy a meglévő fürdőkre alapozva jelentős fejlesztést valósítsunk meg. Probléma/ lehetőség ▪A kisszékelyi fürdő teljes felújítása, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások (fürdőszolgáltatás, szállásszolgáltatás, gyógyászati részleg) bővítése szükséges. Ennek érdekében a térségben DDOP keretében idegenforgalmi beruházásról született döntés. Ez a HPME kapcsolódik a 3-as tengelyen belüli szállásfejlesztéshez, ami az 1623-as számú HPME alatt található, valamint a tamási fürdő fejlesztéséhez. Megoldási javaslat ▪Nyertes pályázat esetén megvalósul a kisszékelyi fürdő komplex fejlesztése, mely fejlesztés eredményeként az idelátogató turisták számának megduplázódását várjuk 2013-ig. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 2. prioritás - A turisztikai potenciál erősítése a régióban

97 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 96 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret9900000 EUR▪Önkormányzatok90% 9900000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága3300000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret50000 EUR ▪Természetes személyek90%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db Allokáció Megoldási javaslatok 6/32 Kód: DD-26-GF-B-02 Sorszám: 3535 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Kisszékely ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

98 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 97 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/32 Kód: DD-26-GF-A-05 Sorszám: 2241 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: A térség településeinek összefogásával turisztikai portfóliók létrehozása. Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A térség jelentős vízfolyásaiba (Kapos, Sió, Koppány) beömlő patakok vizét több, mint 100 év óta halastavakká duzzasztják, aminek eredményeként a térségben a haltenyésztésnek, halnevelésnek nagy hagyománya van. A tavak többségét gazdasági szempontból hasznosítják, kisebb részét horgász tóként. Helyzet/ adottság ▪A halastavak nem csak halgazdasági szempontból lehetnek fontos húzóerői a környező települések gazdaságainak, lehetőség van egy részük turisztikai szempontból előnyös elhelyezkedése miatti átalakítására, és turisztikai szolgáltatásokkal való körülépítésére. Ezidáig csak nagyon kezdetleges állapotban és kis számban található meg a térségben turisztikai jövedelemszerzésre átalakított tó. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő halastavak egy részének átalakítása csónakázó, illetve "hobby horgásztóvá" turisztikai hasznosításuk céljából. A körülöttük lévő szálláslehetőségek fejlesztése, vendégházak kialakítása, a meglévők komformosítása, valamint egyéb turisztikai szolgáltatások kiépítése. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 1623, 2693. Megoldási javaslat ▪Mikrotérségenként 1-2 az előzőekben kifejtett tó létesülése, a turisztikai jövedelmek 5 %-kal való megugrása a térségben. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

99 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 98 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 389400 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága210486 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 7/32 Kód: DD-26-GF-A-05 Sorszám: 2241 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

100 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 99 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/32 Kód: DD-26-SzF-7-05 Sorszám: 6663 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: A térség településeinek összefogásával turisztikai portfóliók létrehozása. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségben a török hódoltság idején jelentős épületek, építmények nagy része elpusztult, ezért különösen jelentős az a 4 vár, amely teljes egészében, vagy nyomaiban még fellelhető. Ezek az Ozorai Vár, Simontornyai Vár, Felsőnyéki Földvár és a Dorombosi Földvár. Helyzet/ adottság ▪A várakhoz kapcsolódó rendezvények színvonala elmarad az optimális szinttől, így látogatókat is csak mérsékelt számban vonzanak, földvárakhoz kapcsolódóak pedig jelenleg nincsenek is, ez komoly veszteség. Probléma/ lehetőség ▪A 4 objektumra közös szervezésben évente ismétlődő rendezvények szervezése, akár a Simontornyai Várjátékok programjának kibővítésével, valamint infrastrukturális fejlesztésekkel. Az Ozorai és Simontornyai Várakban, valamint a két földvár környékén időszaki vagy állandó belépő nélküli helytörténeti, kulturális kiállítások szervezése. Ezen HPME a komplex projekt részét képezi (2700, 2715, 2699, 2693, 2289) Megoldási javaslat ▪Évente egy nagy volumenű térségi várrendezvény. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

101 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 100 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret48000 EUR▪Önkormányzatok100% 96000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága80000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 8/32 Kód: DD-26-SzF-7-05 Sorszám: 6663 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

102 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 101 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/32 Kód: DD-26-GF-A-08 Sorszám: 1623 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: Lehetséges szálláshelyek kialakítása, a meglévők fejlesztése, renoválása. Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség településeinek nagy részén az elmúlt évtizedben bővült a szálláskapacitás (falusi turizmus, panzió, vadászház, vendégház stb.), ugyanakkor a növekvő érdeklődés hatására igény mutatkozik a kapacitás bővítésére, illetve a színvonal emelésére. A szálláskapacitás jelentős részét a horgász és vadász vendégek használják ki, de szép számban jelennek meg más térségekből is gyalogos, kerékpáros és lovas túrázók. Igény mutatkozik a szabadidős tevékenységek komfortjának növelésére (horgászat, vadászat, túrázás). Helyzet/ adottság ▪A növekvő érdeklődéssel szemben a szálláskapacitás bővítésre az elmúlt években nem került sor, ezen kívül a szolgáltatások színvonala sem alakul az elvártaknak megfelelően a megfelelő anyagi források hiányában. A szállások berendezésének modernizációja, felújítása, valamint a megközelíthetőség akadálytalanabbá tétele problémát jelent. A térség településein tapasztalható csend, nyugalom, rendezett környezet egyre nagyobb értéket képvisel a „rohanó” ember szemében. Probléma/ lehetőség ▪Szálláshelyek kapacitásának bővítése, a kor igényeinek megfelelő színvonalra emelése a település adottságainak figyelembe vételével (informatikai bővítések, fejlesztések, minőségbiztosítási rendszerek bevezetések, szabványok támogatása). A szálláslehetőségek vonzáskörzetében elérhető szolgáltatások körének bővítése, illetve színvonalának, komfortjának emelése. A szolgáltató helyek megközelíthetőségének biztosítása gépjárművel is (szórt utak, gyalogösvények). Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 238, 2238, 2624, 1377, 2630, 2718, 2241, 6663. Megoldási javaslat ▪A térségben várhatóan 30 szálláshely létesül és 2 melegkonyhás étterem. A szálláskapacitás és a szolgáltatások körének bővülése nagyobb vendégforgalmat eredményez, a fejlesztésben érdekelt vállalkozások, szervezetek eredményességének növekedése. A térség gazdasági és turisztikai színvonalának emelkedése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

103 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 102 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret185000 EUR▪Önkormányzatok100% 806600 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága436000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 9/32 Kód: DD-26-GF-A-08 Sorszám: 1623 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

104 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 103 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/32 Kód: DD-26-GF-A-03 Sorszám: 2630 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: Lovasturizmus, lovas rendezvények támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A táj lószerető magyarjainak érdeme a Tolnatamási tájfajta ló kitenyésztése, mely fajtának a megismertetése céljából hozták létra annak idején a Tamási Lovasnapokat, majd néhány évtizeddel később a térség 8-10 településén hagyományosan megrendezésre kerülő lovas rendezvényeket. A Tolnatamási tájfajta ló tenyészkörzete 13 települést foglalt magában, Regölyben az erősen Gidrán hátterű kancák tenyésztés volt jellemző. Emellett nagy hagyománya volt a hagyományos magyar állatfajták tartásának, tenyésztésének is, mint a mangalica, Tolna-baranyai sváb birka valamint egyéb régi magyar háziállatok (szürkemarha, különböző tyúkfélék, ősi magyar kutyafajták). Egyre több településen tartanak lovakat lovaglás céljából. Helyzet/ adottság ▪A településen található vendéglátók bővíteni szándékoznak tevékenységüket azzal, hogy kiterjesztik tevékenységüket a lovasturizmus területén, emellett bemutatják a hagyományos haszonállatokat és a régi magyar fajtákat a vendégeknek. Növekvő igény mutatkozik a lovasprogramokra: lovaglás, lovas oktatás, lovarda, lovas sportok, gyógylovaglás, bértartás, túralovaglás, méneslátogatás, hintós túrák a vendéglátóhely környezetében. Problémát jelent, hogy ehhez szükséges infrastruktúra kiépítettsége meglehetősen hiányos. Probléma/ lehetőség ▪A lovasturizmus feltételeinek megteremtése, (lovas oktatás, lovarda, lovas sportok, gyógylovaglás, bértartás, túralovaglás, méneslátogatás). Kulturált, a kor követelményeinek megfelelő környezet kialakítása (takarmánytárolók, állat tartó helységek felújítása, lovasturizmushoz kapcsolódó szálláshelyek kialakítása, infrastrukturális fejlesztés, marketing támogatás), támogatás a bemutatásra szánt, hiányzó állatállomány beszerzésére a 4 EUME értéket meg nem haladó értékben. A lovasturizmus kiegészítőjeként egyéb hagyományos haszonállatok bemutatása is támogatható, állatvásárlás csak 4 EUME érték alatt. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 2624, 1377, 1623. Megoldási javaslat ▪A térség turisztikai vonzereje növekszik az újonnan letrejövő szolgáltatások és lehetőségek fényében. Rendszeresednek a lovas sportok a térségben, és a lovas oktatás. Folyamatos szervezésben fog megvalósulni a túralovaglás, valamint a méneslátogatás a térség több településén is. A térség turisztikai bevételeit 10 %-kal fogja emelni a lovas turizmus fejlődése 5 év leforgása alatt. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

105 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 104 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 203500 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága110000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 10/32 Kód: DD-26-GF-A-03 Sorszám: 2630 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

106 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 105 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/32 Kód: DD-26-GF-A-02 Sorszám: 2624 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: Lovasturizmus, lovas rendezvények támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A táj lószerető magyarjainak érdeme a Tolnatamási tájfajta ló kitenyésztése, mely fajtának a megismertetése céljából hozták létra annak idején a Tamási Lovasnapokat, majd néhány évtizeddel később a térség 8-10 településén hagyományosan megrendezésre kerülő lovas rendezvényeket. A Tolnatamási tájfajta ló tenyészkörzete 13 települést foglalt magában, Regölyben az erősen Gidrán hátterű kancák tenyésztés volt jellemző. Emellett nagy hagyománya volt a hagyományos magyar állatfajták tartásának, tenyésztésének is, mint a mangalica, Tolna-baranyai sváb birka valamint egyéb régi magyar háziállatok (szürkemarha, különböző tyúkfélék, ősi magyar kutyafajták). Helyzet/ adottság ▪A településen található civil szervezetek és önkormányzatok is érdeklődésüket fejezték ki a lovasturizmus, valamint a hagyományos haszonállatok és a régi magyar fajták bemutatása iránt. Növekvő igény mutatkozik a lovasprogramokra: lovaglás, lovas oktatás, lovarda, lovas sportok, gyógylovaglás, bértartás, túralovaglás, méneslátogatás, hintós túrák a vendéglátóhely környezetében. Problémát jelent, hogy ehhez szükséges infrastruktúra kiépítettsége meglehetősen hiányos. Probléma/ lehetőség ▪A lovasturizmus feltételeinek megteremtésének támogatása civil szervezetek és önkormányzatok részére (lovas oktatás, lovarda, lovas sportok, gyógylovaglás, bértartás, túralovaglás, méneslátogatás). Kulturált, a kor követelményeinek megfelelő környezet kialakítása (takarmánytárolók, állat tartó helységek felújítása, lovasturizmushoz kapcsolódó szálláshelyek kialakítása, infrastrukturális fejlesztés, marketing támogatás), támogatás a bemutatásra szánt, hiányzó állatállomány beszerzésére a 4 EUME értéket meg nem haladó mértékben. A lovasturizmus kiegészítőjeként egyéb hagyományos haszonállatok bemutatása is támogatható, állatvásárlás csak 4 EUME érték alatt. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 1377, 1623, 2630. Megoldási javaslat ▪A térség turisztikai vonzereje növekszik az újonnan letrejövő szolgáltatások és lehetőségek fényében. Rendszeresednek a lovas sportok a térségben, és a lovas oktatás. Folyamatos szervezésben fog megvalósulni a túralovaglás, valamint a méneslátogatás a térség több településén is. A térség turisztikai bevételeit 10 %-kal fogja emelni a lovas turizmus fejlődése 5 év leforgása alatt. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

107 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 106 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR▪Önkormányzatok100% 95000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága95000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 11/32 Kód: DD-26-GF-A-02 Sorszám: 2624 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

108 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 107 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/32 Kód: DD-26-SzF-7-01 Sorszám: 1377 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: Lovasturizmus, lovas rendezvények támogatása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A táj lószerető magyarjainak érdeme a Tolnatamási tájfajta ló kitenyésztése, mely fajtának a megismertetése céljából hozták létra annak idején a Tamási Lovasnapokat, majd néhány évtizeddel később a térség 8-10 településén hagyományosan megrendezésre kerülő lovas rendezvényeket. A Tolnatamási tájfajta ló tenyészkörzete 13 települést foglalt magában, Regölyben az erősen Gidrán hátterű kancák tenyésztés volt jellemző. Emellett nagy hagyománya volt a hagyományos magyar állatfajták tartásának, tenyésztésének is, mint a mangalica, Tolna-baranyai sváb birka valamint egyéb régi magyar háziállatok (szürkemarha, különböző tyúkfélék, ősi magyar kutyafajták). Helyzet/ adottság ▪A helyzetleírásban említett lovas rendezvények jó lehetőséget nyújtanak a térség turisztikai fejlődésére, de eddig komolyabb rendezvénnyel inkább csak Tamási Város tud szolgálni. A kisebb települések nem képesek hasonló volumenű rendezvények szervezésére, és propagálására. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges a lovasrendezvények, programok színvonalas megszervezése, kiadványokban való szerepeltetése, esetleges külön kiadványok szerkesztése, a szükséges infrastrukturális beruházások támogatása. A Tamási Lovasnapok kiterjesztése a környező településeken hagyományosan rendezett lovas rendezvényekre, ezáltal egy egységesebb és hatásosabban publikálható rendezvénysorozat létrehozatala. Ezen HPME a komplex projekt részét képezi (2700, 2715, 2699, 2693) Megoldási javaslat ▪Évente egy nagy volumenű térségi lovasrendezvény. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

109 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 108 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret48000 EUR▪Önkormányzatok100% 48000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága40000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 12/32 Kód: DD-26-SzF-7-01 Sorszám: 1377 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

110 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 109 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/32 Kód: DD-26-SzF-7-02 Sorszám: 2693 Prioritás: „Gyere hozzánk vendégségbe!” Turisztikai beruházások és szolgáltatások ösztönzése. Intézkedés: Turista csalogató, nagyobb volumenű rendezvények szervezése. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A civil szervezetek számának növekedésével, nagymértékben növekedett a mára már hagyományosnak számító rendezvények száma (szabadidős, sport, művészeti, kulturális rendezvények). Ezek a programok nagy szerepet játszanak a település megismertetésében, és vonzerőként jelennek meg a turizmus szempontjából. Helyzet/ adottság ▪A megfelelő színvonalú program megszervezésének gátat szab az anyagi források szűkössége. A programok színvonala összefügg a látogatottság mértékével.A különböző rendezvények között eddig nem volt kapcsolat, és így nem erősítették egymást, sőt, néha időpont ütközések miatt gyengítették egymás sikerességét. Kínálja magát az a lehetőség, hogy komplex projekt keretében működjenek együtt a rendezvények szervezői a művészeti jellegű rendezvényekkel (2699-es számú megoldási azonosítóval), a térségi kiadványokkal (2700), és a borokhoz kapcsolódó védjeggyel, marketing tevékenységgel (2715). Probléma/ lehetőség ▪A rendezvényt szervező önkormányzat, civil szervezet számára pályázat kiírása színvonalas rendezvény, rendezvénysorozat szervezési és lebonyolítási költségeinek fedezésére, kis értékű eszközök beszerzésére, illetve egyéb eszközök és berendezések bérlésére, valamint a szükséges marketingkiadásokra. Komplex projekt keretében szoros összefogással erősítik egymás fejlesztési elképzeléseit a művészeti jellegű rendezvények (2699-es számú megoldási azonosítóval), a térségi kiadványok (2700), és a bormarketing (2715). A várak, földvárakhoz kapcsolódó rendezvények (6663) is szervesen kapcsolódnak a komplex programhoz, erős kapcsolat figyelhető meg közöttük. Megoldási javaslat ▪Magasabb színvonalú szabadidős, sport, művészeti, kulturális rendezvények szervezése, új rendezvények hagyomány teremtő céllal való megrendezése, amelyek növekvő látogatottságot és ezáltal ismertséget eredményeznek. A komplex projekt általa az érintettek rendezvényei erősítik egymást, látogatottságuk és ismertségük növekszik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

111 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 110 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret48000 EUR▪Önkormányzatok100% 81600 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága68000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma40 db Allokáció Megoldási javaslatok 13/32 Kód: DD-26-SzF-7-02 Sorszám: 2693 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

112 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 111 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/32 Kód: DD-26-GF-B-05 Sorszám: 3555 Prioritás: „Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés. Intézkedés: Települések rehabilitációja, faluszépítés, virágosítás, értékes épületek renoválása, tájer... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A kistérségben csak Tamási és Simontornya városok, és Miszla község területének egy része csatornázott, ugyanakkor egy évtizede a felszín alatti vizek minősége kimutathatóan romlik, elsősorban a csatornázottság és a szennyvíztisztítás hiánya miatt. Helyzet/ adottság ▪A megoldatlan szennyvízelvezetés és kezelés miatt a felszín alatti vizek minősége folyamatosan romlik, aminek egyetlen megoldási lehetősége a csatornázás, illetve a szennyvíztisztítás megoldása pályázati pénzből. Probléma/ lehetőség ▪DDOP pályázat beadása a csatornázás, illetve szennyvízkezelés és kezelés megoldása céljából. Megoldási javaslat ▪A környezet állapotának megoldása, a felszín alatti vizek minőségének megtartása, javulása, higiénikusabb lakókörnyezet 21 településen. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 3. prioritás - Humán közszolgáltatások fejlesztése

113 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 112 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2880000 EUR▪Önkormányzatok90% 6530000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága4900000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret300000 EUR ▪Természetes személyek90%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 14/32 Kód: DD-26-GF-B-05 Sorszám: 3555 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Magyarkeszi, Ozora, Szakadát, Varsád ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

114 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/32 Kód: DD-26-GF-A-13 Sorszám: 2666 Prioritás: „Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés. Intézkedés: Települések rehabilitációja, faluszépítés, virágosítás, értékes épületek renoválása, tájer... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Az elmúlt 10 évben a településeink külső megjelenése, rendezettsége sokat javult, de még messze nem éri el azt a szintet, amit a lakosság elvárna. Több településen nincsenek olyan közösségi terek, amelyek helyszínt biztosíthatnának a szabadidős és kulturális rendezvényeknek. Helyzet/ adottság ▪Az előbb kifejtett adottság magában rejti a problémát is: közösségi terek, szabadidős és kulturális rendezvények megfelelő helyszínének hiánya, valamint a térség települései külső megjelenésének szépítése, renoválása. Fontos, hogy egy településen belül ne legyen jelentős különbség adott település központja, és az azon kívül eső területek között. Emellett a térségi összefogás hangsúlyozására hasonló falukép kialakítása is szükséges (pl. egységes utcanév táblák, köszöntő táblák, zöld területek, közterek stb.). Probléma/ lehetőség ▪A meglévő épületek hasznosításával, külső felújításával, környezetének rehabilitációjával (térburkolat, szökőkutak stb.) közösségi terek kialakítása, valamint a már meglévők felújítása, modernizálása a lakosság igényeinek előzetes felmérése alapján. Az egységes falukép közös megtervezése, majd megvalósítása. Ezen HPME és a 2291 HPME-k kölcsönösen erősítik egymás hatását. Megoldási javaslat ▪Esztétikusabb és egységesebb megjelenésű településkép a térség 24 településén. Településen belüli és kistérségen belüli különbségek mérséklődése, ezáltal a települések vonzerejének növekedése, turizmusának fellendülése. A lehetőségek eredményeként a kulturális élet felpezsdülése és a szolgáltatási színvonal emelkedése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

115 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret72000 EUR▪Önkormányzatok100% 982484 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága818737 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma40 db Allokáció Megoldási javaslatok 15/32 Kód: DD-26-GF-A-13 Sorszám: 2666 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

116 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/32 Kód: DD-26-GF-B-06 Sorszám: 3569 Prioritás: „Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés. Intézkedés: Települések rehabilitációja, faluszépítés, virágosítás, értékes épületek renoválása, tájer... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A Tamási kistérség településeinek nagy része dombos területen helyezkedik el, ami magában hordozza annak veszélyét, hogy intenzív esőzés esetén a településeken keresztül vivő elvezető árkok a nem megfelelő kiépítettség híján a nagy tömegű hordaléktól elzáródnak és a kiöntések jelentős anyagi kárt okoznak az önkormányzatoknak és a lakosságnak. Helyzet/ adottság ▪A helyzetleírás már magában foglalja a problémát, miszerint a nem megfelelően kiépített vízelvezetők veszélyeztetik az önkormányzat és a lakosság vagyonát, és rontja a településképet. Probléma/ lehetőség ▪A belterületekre vonatkozóan korábban elkészült vízelvezetési tervek megvalósítása DDOP pályázati forrásból. Megoldási javaslat ▪A rendezett belterületi vízelvezetés eredményeként nem következnek be olyan kártételek, amelyek a lakosság, illetve az önkormányzatok vagyonát veszélyeztetik, ugyanakkor a korábbinál rendezettebb településkép alakul ki mind a 24 településen. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪DDOP - 3. prioritás - Humán közszolgáltatások fejlesztése

117 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret633600 EUR▪Önkormányzatok90% 873600 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága655200 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Természetes személyek90%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 16/32 Kód: DD-26-GF-B-06 Sorszám: 3569 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Diósberény, Tamási ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

118 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/32 Kód: DD-26-GF-A-12 Sorszám: 2291 Prioritás: „Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés. Intézkedés: Települések rehabilitációja, faluszépítés, virágosítás, értékes épületek renoválása, tájer... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A településeken szép számmal vannak olyan középületek, egyházi és magán tulajdonban lévő ingatlanok, templomok, emlékművek, amelyek meghatározzák a település arculatát. Ezek egy része helyi védelem alatt is áll. Jellemző, hogy ezen objektumok túlnyomó többsége elhanyagolt, sok esetben használat alól kivont, felújításuk indokolt. Helyzet/ adottság ▪Szinte mindegyik településen van olyan, sokszor vallási indíttatású templom, köztéri szobor, emlékmű, amelyeket több, mint 100 évvel ezelőtt közadakozásból állítottak fel, felújításuk eredeti szépségükben való megjelenésük fokozná a települések lakóinak összetartozását, összefogását. Az épületek egy része használaton kívül van, ugyanakkor a településeken hiányos a szolgáltatási paletta. Probléma/ lehetőség ▪Ingatlanok, templomok emlékművek, tájházak, ravatalozók felújítása, rekonstruálása a település képének javulása, valamint adott ingatlan megfelelő hasznosíthatóságának érdekében. A használaton kívüli ingatlanok hasznosíthatóságának megtervezése és újra használatba vétele. Ezen HPME és az 2666 HPME-k kölcsönösen erősítik egymás hatását. Megoldási javaslat ▪A térségben 20-25 ilyen építmény, ingatlan felújítására számítunk, minek hatására szolgáltató közösségi tereket lehetne kialakítani, amelyek működtetése esetén a lakosság komfortérzete nagy mértékben nőne, a település faluképe pedig javulna. Emellett emelkedne a lakosság kulturális ellátottsága, a különböző korosztályoknak közösségi terei nyílnának, megteremtődne a lehetőség a szabadidő minél színesebb eltöltésére. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

119 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret72000 EUR▪Önkormányzatok100% 275096 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága229246 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db Allokáció Megoldási javaslatok 17/32 Kód: DD-26-GF-A-12 Sorszám: 2291 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

120 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/32 Kód: DD-26-SzF-B-07 Sorszám: 6661 Prioritás: „Jól nézzünk ki!” Épített örökség megóvás és falufejlesztés, természet és tájmegőrzés. Intézkedés: Települések rehabilitációja, faluszépítés, virágosítás, értékes épületek renoválása, tájer... Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A térség különleges madárvédelmi területei a Kisszékelyi dombság, Pacsmagi-tavak, kiemelt jelentőségű különleges természetmegőrzési területnek jelölt területei pedig a Szakadáti löszgyepek, és a Kisszékelyi dombság. Helyzet/ adottság ▪A térség különleges területei látogatottságának növekedése következtében a környezeti nyomás erősödni fog, ami káros következményekkel jár a természeti értékekre tekintettel. A meglévő természetvédelmi szervezeteknek nincsenek meg a megfelelő eszközeik a táj szépségének, értékeinek megőrzésére. Probléma/ lehetőség ▪Az erre a tevékenységre épülő civil szervezetek megerősítése, felszereléseinek (motoros fűkasza, lombnyíró eszközök és egyéb, a környezet rendbetételéhez szükséges eszközök) modernizálása, újak beszerzése, önkéntes természetvédelmi őrség felállítása, használati térelemek elhelyezése. Megoldási javaslat ▪A megnövekedett látogatottság ellenére az értékes természeti környezetben negatív változások nem következnek be, a környezet rendezettebbé válik. A táj eredetisége hosszútávon fenntartható, a látogatói szám 10 %-os növekedése várható, 4 főnek álláslehetőséget biztosít. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323B Natura 2000 fenntartási/fejlesztési tervek készítése

121 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret24000 EUR▪Önkormányzatok100% 24000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek100%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 18/32 Kód: DD-26-SzF-B-07 Sorszám: 6661 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Kisszékely, Nagyszékely, Regöly, Szakadát ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

122 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/32 Kód: DD-26-GF-A-11 Sorszám: 242 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejles... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben található szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások működésük alatt kinőtték az induláskori infrastrukturális kereteiket. Versenyképességük, gazdaságosság és jobb minőség elérése érdekében szükséges bővítés, modernizálás. Helyzet/ adottság ▪Az előbbi adottság már korlátjává vált a szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozások további fejlődésének, és negatívan hat versenyképességükre a piacon. Termékeik minőségben sokszor elmaradnak a versenytársakétól, valamint előállításuk nehézkesebb, időigényesebb, így kevésbé gazdaságos. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges az épületek, építmények, berendezések, gépek, eszközök fejlesztése, modernizálása, a telepeken belüli úthálózat fejlesztése, a megtermelt termékek tovább feldolgozása lehetőségének megteremtése adott településen. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709 Megoldási javaslat ▪Versenyképesebb termelés, hatékonyság, gazdaságosság javulása, jobb minőségű termékek és magasabb fokon feldolgozott termékek termelése, kibocsátása. 10-15%-kal magasabb jövedelmezőség. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

123 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 699300 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága378000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db Allokáció Megoldási javaslatok 19/32 Kód: DD-26-GF-A-11 Sorszám: 242 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

124 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/32 Kód: DD-26-GF-A-07 Sorszám: 2238 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejles... Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás ▪Annak ellenére, hogy Tamásiban megtalálhatóak a multinacionális cégek üzletei (Penny Market, Lidl, Spar), a kistelepüléseken a lakosság számára elengedhetetlenül fontosak a kis vegyesboltok szolgáltatásai. Helyzet/ adottság ▪Sok esetben ezek az üzletek nem felelnek meg a kor követelményeinek, például nem rendelkeznek megfelelő hűtőkapacitással, kellőképpen esztétikus megjelenéssel. Elképzeléseink szerint a belföldre érkező turisták száma növekedni fog, akik igénybe veszik a falusi turizmus szolgáltatásait, így növekszik az igény a kis boltok szolgáltatásai iránt, sőt, szükségessé válhat tevékenységük bővítése, kiszélesítése a vendéglátás irányába. Probléma/ lehetőség ▪Üzletek berendezésének modernizálása, hűtőkapacitás növelése, a már meglévő egységek tevékenységének vendéglátóipari bővítése, illetve új vendéglátó helyek kialakítása. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 1623 Megoldási javaslat ▪A lakosság igényeinek magasabb szintű kielégítése, valamint a települések turisztikai vonzerejének erősítése. Az üzleti egységek gazdasági megerősödése, jövedelmezőségük 10 %-kal való növekedése, és 5-10 új munkahely létesülése várható a fejlesztés hatására. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

125 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 555000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága300000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma50 db Allokáció Megoldási javaslatok 20/32 Kód: DD-26-GF-A-07 Sorszám: 2238 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

126 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/32 Kód: DD-26-GF-A-06 Sorszám: 234 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejles... Szektor/fejlesztési téma: Építőipar ▪A térségben nagy számban működnek termelő tevékenységet folytató vállalkozók, mikro és kisvállalkozások, amelyek működésük alatt kinőtték az induláskori infrastrukturális kereteiket, berendezéseik elöregedtek, idejét múlttá váltak, így szükséges azok bővítése, modernizálása. Helyzet/ adottság ▪Az előbbi adottság már korlátjává vált a termelő tevékenységet folytató vállalkozások további fejlődésének, és negatívan hat versenyképességükre a piacon. Termékeik, szolgáltatásaik minőségben sokszor elmaradnak a versenytársakétól, valamint előállításuk nehézkesebb, időigényesebb, így kevésbé gazdaságos. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges az épületek, építmények, berendezések, eszközök fejlesztése, modernizálása, vásárlása, a telepeken belüli úthálózat fejlesztése. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709 Megoldási javaslat ▪Versenyképesség, hatékonyság, gazdaságosság javulása, jobb minőségű termékek, szolgáltatások. A versenyképesebb vállalat növekvő foglalkoztatotti létszámmal működik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

127 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 462500 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága250000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db Allokáció Megoldási javaslatok 21/32 Kód: DD-26-GF-A-06 Sorszám: 234 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

128 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/32 Kód: DD-26-GF-A-09 Sorszám: 237 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejles... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A kistérség aprófalvas településeire jellemző az elöregedő lakosság. Sok helyen a fiatalabb generáció elköltözött a településekről, ezért az idősek magukra maradtak, így nem egy esetben problémát jelent önmaguk ellátása. Az igényeket figyelembe véve megállapítható,hogy térítés ellenében igény lenne a szolgáltatásra. Helyzet/ adottság ▪Több település rendelkezik épületekkel melyek kihasználtsága minimális, és megfelelő beruházással, funkcióváltással alkalmassá válhatnának mikrovállalkozás által irányított, idősek nappali ellátásának megvalósítására. A térség rendelkezik azzal a szakképzett munkaerővel, mely kielégítené az igényeket, de a későbbiekben szükségessé válhat az átképzés. Probléma/ lehetőség ▪A már meglévő épületek idősek nappali ellátására alkalmas átalakítása megoldást jelenthetne az idősek életkörülményeinek javítására. Ugyanakkor elengedhetetlen a berendezések beszerzése, pótlása. Olyan szervezetek pályázhatnak, amelyek nem pályázhatnak TÁMOP- ra. Megoldási javaslat ▪Az idősek számára megoldást jelentő szolgáltatások kialakítása, mely eredmányeként csökken az egyedül, felügyelet nélkül élők száma. Megvalósulás esetén az érintett településeken 10-15 új munkahely létesül, valamint várhatóan 42 személy fogja igénybe venni a kialakított szolgáltatást. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

129 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 284900 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága154000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma7 db Allokáció Megoldási javaslatok 22/32 Kód: DD-26-GF-A-09 Sorszám: 237 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

130 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/32 Kód: DD-26-GF-A-10 Sorszám: 238 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejles... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Napjainkban mindenhol egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra és a test karbantartására. A fiatalabb generációk számára igénnyé vált a rendszeres, tudatos testmozgás valamint a kor szellemének tükrében a szabadidő "egészséges eltöltése". Helyzet/ adottság ▪A jelenleg is működnek erre alkalmas szolgáltatók, de berendezéseik, felszereléseik elavultak, nem minden esetben felelnek meg a kor követelményeinek. Szolgáltatásaik száma meglehetősen korlátozott annak ellenére, hogy igény lenne rá. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges a már meglévő szolgáltatások bővítése, a rendelkezésre álló technológia, felszerelés fejlesztése, modernizálása, valamint új kondicionáló termek, kozmetikák, Fitness Clubok létrehozatala. A korábbi helyzethez képest minőségbeli javulás várható, mind a környezetben, mind az igények kielégítésében. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 1623 Megoldási javaslat ▪Mikrotérségenként 1-2 új létesítésű kondícionáló szolgáltatás, kozmetika és/vagy Fitness Club létesül várhatóan, emellett a már meglévő szolgáltatók színvonalasabb és a szélesebb kínálattal 10-15 %-kal jövedelmezőbbé válnak.Létrejön olyan szolgáltatást nyújtó komplexum hálózat, mely az igényeket magasabb szinten szolgálja ki. Ezáltal a lakosság - különösen a fiatalok- komfort érzete nő. Ez a tény is közrejátszhat abban, hogy az elvándorlás mértéke csökkenjen. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

131 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 283935 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága153478 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 23/32 Kód: DD-26-GF-A-10 Sorszám: 238 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

132 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/32 Kód: DD-26-GF-A-04 Sorszám: 2237 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális, eszköz-, és berendezésfejles... Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A kistérség területén magyarországi viszonylatban nagy kiterjedésű erdők vannak, emellett jellemzőek még a szórvány erdők is, amelyek kitermelésekor, illetve a fiatalabb erdők gyérítésekor nagy tömegben keletkezik fahulladék. Ezt a hulladékot eddig a helyszínen eltüzelték. Helyzet/ adottság ▪Szakszerű fakitermelés mellett is nagy mennyiségű fahulladék keletkezik az erdőinkben, melyekben rejlő energia így elvész, és a környezet számára is megterhelő.Tekintettel a fahulladék magas energiatartalmára, célszerűnek tűnik annak hasznosítása, különös tekintettel arra, hogy az Energo Pellet Kft. működtet egy pelletüzemet, mely nem tudja kielégíteni a felmerülő keresletet. Tehát a piac lehetőségei kihasználatlanok annak ellenére, hogy a nyersanyag rendelkezésre áll. Probléma/ lehetőség ▪Ahhoz, hogy a piaci igények minél nagyobb mértékben kielégítésre kerüljenek, szükséges új vállalkozók belépése erre a területre, illetve a működő kapacitásának bővítése. Pályázati forrást szükséges biztosítani olyan technológiai fejlesztésre, eszközbeszerzésre és infrastrukturális fejlesztésre, amely ezt lehetővé tenné. Ezen pályázat keretében csak azok a vállalkozók/vállalkozások juthatnak forrásokhoz, amelyek nem részesülhetnek a KVVM OP-ból. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709. Megoldási javaslat ▪Rendezettebb környezet az erdőkben és környékükön, az eddig nem hasznosított energiahordozó nem veszik kárba, olcsóbb, plusz energia biztosítása, valamint az adott piac kapacitáskihasználtsága 15%-kal nő várhatóan. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

133 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret92500 EUR▪Önkormányzatok100% 259000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága140000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma7 db Allokáció Megoldási javaslatok 24/32 Kód: DD-26-GF-A-04 Sorszám: 2237 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

134 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/32 Kód: DD-26-GF-A-01 Sorszám: 232 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Kutatás-fejlesztés, innováció támogatása. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség vállalkozásai/vállalkozói nagy tapasztalatra tettek szert a hagyományos növény-, gyümölcstermesztésben, de többen felismerték már a biotermékek iránti bővülő keresletben rejlő lehetőségeket. Az utóbbi években egyre több vállalkozás jelezte, hogy ilyen irányban szeretne bővíteni, és gondolkodik elsősorban biozöldség és biogyümölcs feldolgozásában is. Helyzet/ adottság ▪A térség vállalkozásainak/vállalkozóinak termelési tapasztalatai, rendelkezésre álló infrastruktúra, berendezések, valamint a térség termékeny, jó minőségű talaja megfelelő alapot biztosít ennek a gazdálkodási formának az elterjesztéséhez, illetve az ebben a formában rejlő diverzifikációs lehetőségek megteremtéséhez, az ebben rejlő lehetőségek kiaknázásához.. Probléma/ lehetőség ▪Nagyobb jövedelmezőség elérése érdekében szükséges a biotermesztéssel foglalkozók támogatása új technológia beszerzése, marketing tevékenység ösztönzése, minőségbiztosítási rendszerek bevezetése céljából, ami mind hozzájárul a biotermesztésben rejlő diverzifikációl lehetőségek minél hatékonyabb kihasználásához. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2709 Megoldási javaslat ▪A biotermékek piacán nagyobb mennyiségben és választékban jelennek meg a térségben termelt, tovább feldolgozott biotermékek. Fontos eredménye lenne az új munkahelyek létrejötte, valamint a mezőgazdasági tevékenység diverzifikációja. A diverzifikációs folyamat hatására a térségben várhatóan 20-30 új munkahely keletkezik, mely nem közvetlenül a mezőgazdasághoz kapcsolódik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 311 A nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálás

135 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret120000 EUR▪Önkormányzatok100% 120000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága50000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Természetes személyek100%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 25/32 Kód: DD-26-GF-A-01 Sorszám: 232 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

136 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/32 Kód: DD-26-SzF-2-01 Sorszám: 2709 Prioritás: „A szükséges plusz!” Vállalkozások versenyképességének javítása infrastrukturális beruházá... Intézkedés: Saját, önálló, de a térségi marketingbe illeszkedő márka kifejlesztésének és forgalmazásán... Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térségben előállított élelmiszeripari, ipari, mezőgazdasági termékeknek általában nincs olyan védjegye, amely utal az előállító cégre, illetve a térségre. Helyzet/ adottság ▪A fenti megállapítás problémát jelent az itt termelt termékek megismertetésében, beazonosításában. Probléma/ lehetőség ▪A helységen előállított jó minőségű termékeket magában foglaló közös védjegy kialakítása, melyen belül a helyi termelők saját márkái is felismerhetően jelennek meg, és amelyet csak az arra hivatott közösségi döntés után használhat az előállító. Elősegíti a térségen belüli és kívüli egységesen erőteljesebb megjelenést. Ezen HPME hatását erősítik, és azzal szoros kapcsolatban vannak a következő HPME-k: 234, 242, 2237, 232, 2241. Megoldási javaslat ▪Jó minőségű helyi termékei révén a térség beazonosítható, valamint ezek a termékek országon belül reklámot jelentenek a Tamásinak és az azt körülvevő 23 településnek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

137 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret37000 EUR▪Önkormányzatok100% 37000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 26/32 Kód: DD-26-SzF-2-01 Sorszám: 2709 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

138 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/32 Kód: DD-26-SzF-5-01 Sorszám: 2702 Prioritás: „Amire büszkék vagyunk!” Térségmarketing helyi termék/védjegy bevezetésével, településmark... Intézkedés: Közös kiadványok a térségi összefogás nevében. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség gazdasági szereplői a közelmúltig nem készítettek olyan kiadványt, amely megismertette volna a potenciális üzletfeleiket a vállalkozással, emellett gyakran előfordul, hogy kistérségen belül is hasonló profilú cégek nincsenek üzleti kapcsolatban egymással. Helyzet/ adottság ▪A gazdasági élet területén felmerült olyan igény, hogy ezen ágak szereplői egy kiadványban jelenjenek meg a könnyebb elérhetőségük, együttműködésük érdekében. A felmerült valós igényeknek korlátja, hogy a kiadványok előkészítéséhez, illetve a megjelentetéshez nem áll rendelkezésre a szükséges anyagi forrás. A kiadványok sokkal hatékonyabban érik el céljukat, ha a vállalkozások nem külön-külön, hanem a térségben közösen jentetik meg ismertető kiadványaikat. Probléma/ lehetőség ▪Az előbbiekben vázolt térségi kiadványok, prospektusok összeállítása, előállításának, terjesztésének támogatása pályázatok útján vállalkozók szervezete részére. Bár, a komplex projektnek nem része ez a HPME, de szorosan kapcsolódik hozzá, és azt kiegészíti, erősíti. Megoldási javaslat ▪A térség vállalkozásai ismertsége növekszik, új üzletfelekkel kerülnek kapcsolatba, forgalmuk megnő, hatékonyságuk, eredményességük javul. Számításaink szerint a gazdasági szektorban mintegy 2%-os foglalkoztatotti létszámnövekedést eredményezhet. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

139 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret31450 EUR▪Önkormányzatok100% 162360 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága82000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 27/32 Kód: DD-26-SzF-5-01 Sorszám: 2702 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

140 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/32 Kód: DD-26-SzF-7-04 Sorszám: 2700 Prioritás: „Amire büszkék vagyunk!” Térségmarketing helyi termék/védjegy bevezetésével, településmark... Intézkedés: Közös kiadványok a térségi összefogás nevében. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Az elmúlt években több településen kiadásra került olyan helytörténeti mű, amely az adott település, vagy annak szűkebb környezetének történetét dolgozta fel. E tény felkeltette a térség lakosainak érdeklődését, és mind több település vezetését, civil szervezeteit foglalkoztatja az a gondolat, hogy helytörténeti kutatásokat végezzenek, vagy amennyiben ez már megtörtént, annak eredményeit megjelentessék. Helyzet/ adottság ▪A gazdasági és a kulturális élet területén szintén felmerült olyan igény, hogy ezen ágak szereplői egy kiadványban jelenjenek meg a könnyebb elérhetőségük, együttműködésük érdekében. Probléma/ lehetőség ▪Pályázati lehetőség biztosítása helytörténeti kiadványok, kistérségi rendezvénynaptár szerkesztésére. Ez kapcsolódik a komplex projekthez: 2715, 2699, 2708, 2693. Megoldási javaslat ▪Az előbbiekben vázolt kiadványok, prospektusok összeállítása, előállításának, terjesztésének támogatása pályázatok útján. 5 év alatt minimum 10 kiadvány kibocsátása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

141 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret33600 EUR▪Önkormányzatok100% 33600 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága28000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 28/32 Kód: DD-26-SzF-7-04 Sorszám: 2700 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

142 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/32 Kód: DD-26-SzF-7-06 Sorszám: 2715 Prioritás: „Amire büszkék vagyunk!” Térségmarketing helyi termék/védjegy bevezetésével, településmark... Intézkedés: Helyi termék és védjegy kialakítása a helyi "unique"-ra építve, valamint ennek marketingte... Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A tolnai borvidék részét képezi a Tamási kistérség 30 települése. A szőlőtermesztésnek és bor előállításnak több évszázados hagyománya van a térségben. Jellemző fajták a Chardonnay, Olaszrizling, Cabernet Sauvignon, Kékfrankos, Oporto és Kadarka. A termelés és a borok jellege szempontjából jól elkülönülnek településcsoportok, így Felsőnyék, Gyönk, Simontornya, Tamási és a környékbeli települések. Helyzet/ adottság ▪Annak ellenére, hogy az itt termő borok minősége jobb az országos átlagnál, azok piaci ismertsége elmarad a kívánatos szinttől. Ehhez az egységes, ugyanakkor településcsoportonként külön márkázott borok megismertetése, marketingje szükséges az országon belül. Probléma/ lehetőség ▪Egy egységes térségi védjegy, márka létrehozása a helyi borokra, az egyedi jellegzetességek megóvása, megtartása mellett, elfogadtatása a bortermelőkkel és megismertetése a nagyközönséggel, ennek segítése marketing támogatással. Ezen HPME a komplex projekt része (2700, 2699, 2693). Megoldási javaslat ▪Egy egységes védjegy létrejötte és alkalmazása a térségben termelt termékekre. Az egységes megjelenésű, e területen termelt borok a térség jobb megismerését segítik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

143 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret48000 EUR▪Önkormányzatok100% 48000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága40000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 29/32 Kód: DD-26-SzF-7-06 Sorszám: 2715 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

144 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/32 Kód: DD-26-GF-3-02 Sorszám: 2687 Prioritás: „A háló kell nem a hal!” Humánerőforrás fejlesztés tréningek, képzések segítségével. Intézkedés: Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Bizonyos területeken hiányszakmák mutatkoznak, ilyen többek között lakatos, esztergályos és a hegesztő. A vállalkozóknak egyre összetettebb ismeretekkel kell rendelkezniük, amelyeknek szervezett kereten belül megoldatlan jelenleg a térségben. Helyzet/ adottság ▪A térségben több olyan intézmény működik, mely jártas a felnőttképzésben. Fontos az emberek felvilágosítása, hogy a mai világban elengedhetetlen az "életen áttartó tanulás". Ennek figyelembevételével a helyi vállalkozók számára is fontos, hogy tudásukat frissítsék, aktualizálják. Probléma/ lehetőség ▪Lehetőséget kell biztosítani önkormányzatoknak, önkormányzati intézményeknek és civil szervezeteknek arra, hogy a kistérségben széleskörű propaganda eredményeként iskolarendszeren kívüli szakképzések (esztergályos, lakatos és hegesztő szakmákban), tanfolyamok, gyakorlati bemutatóval egbekötött tájékoztató rogramok és ügyfélszolgálati tájékoztatás Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2685 Megoldási javaslat ▪A támogatott tevékenység hatására várhatóan 2 új szakképzett vállalkozó, 10 új munkahely és 30-40 szakképzett munkaerő jön létre, és megfelelő információkkal rendelkező, felkészített vállalkozásokról, önkormányzatokról, és egyéb intézményekről beszélhetünk a térségen belül. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

145 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret12000 EUR▪Önkormányzatok100% 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága50000 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db Allokáció Megoldási javaslatok 30/32 Kód: DD-26-GF-3-02 Sorszám: 2687 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

146 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/32 Kód: DD-26-GF-3-01 Sorszám: 2685 Prioritás: „A háló kell nem a hal!” Humánerőforrás fejlesztés tréningek, képzések segítségével. Intézkedés: Tréningek és képzések szervezése a hiányszakmák számára (pl. lakatos, esztergályos). Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Bizonyos területeken hiányszakmák mutatkoznak, ilyen többek között lakatos, esztergályos és a hegesztő. A vállalkozóknak egyre összetettebb ismeretekkel kell rendelkezniük, amelyeknek szervezett kereten belül megoldatlan jelenleg a térségben. Helyzet/ adottság ▪A térségben több olyan intézmény működik, mely jártas a felnőttképzésben. Fontos az emberek felvilágosítása, hogy a mai világban elengedhetetlen az "életen áttartó tanulás". Ennek figyelembevételével a helyi vállalkozók számára is fontos, hogy tudásukat frissítsék, aktualizálják. Probléma/ lehetőség ▪Vállalkozói kezdeményezés alapján lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kistérségben széleskörű propaganda eredményeként iskolarendszeren kívüli szakképzések (esztergályos, lakatos és hegesztő szakmákban), tanfolyamok, gyakorlati bemutatóval egbekötött tájékoztató rogramok és ügyfélszolgálati tájékoztatás szerveződjenek. Ezen HPME hatását erősíti, és azzal szoros kapcsolatban van a következő HPME: 2687 Megoldási javaslat ▪A támogatott tevékenység hatására várhatóan 2 új szakképzett vállalkozó, 10 új munkahely és 30-40 szakképzett munkaerő jön létre, és megfelelő információkkal rendelkező, felkészített vállalkozásokról, önkormányzatokról, és egyéb intézményekről beszélhetünk a térségen belül. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

147 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret18500 EUR▪Önkormányzatok100% 60310 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága32600 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 31/32 Kód: DD-26-GF-3-01 Sorszám: 2685 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

148 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/32 Kód: DD-26-SzF-7-03 Sorszám: 2699 Prioritás: „A háló kell nem a hal!” Humánerőforrás fejlesztés tréningek, képzések segítségével. Intézkedés: Művészetekhez kapcsolódó rendezvény, rendezvénysorozat szervezése a helyi művészek ismerte... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Térségünk települései között nem található olyan, melyen ne lenne megtalálható a művészetek valamely ága, amelyet a helyben lakók foglalkoznak az amatőrtől a professzionális szintig terjedően. Így például alkotnak festők, szobrászok, faszobrászok, írók, költők, zenészek, iparművészek (pl. patchwork, hímzés, szövés, gyöngyfűzés) a kistérségben. Emellett működnek tánccsoportok és különböző énekkarok és zenekarok is. A nagyobb településeken rendszeresek az időszaki kiállítások, amelyek rendszeresebbé tételének legfőbb akadálya a pénzhiány. Tamásiban, Gyönkön, Pincehelyen, Ozorán, Simontornyán évek óta művésztáborokat szerveznek különböző művészeti ágazatokban, melyek alkotásai a rendező településeket gazdagítják. Helyzet/ adottság ▪Térségünk települései között nem található olyan, melyen ne lenne megtalálható a művészetek valamely ága, amelyet a helyben lakók foglalkoznak az amatőrtől a professzionális szintig terjedően. Így például alkotnak festők, szobrászok, faszobrászok, írók, költők, zenészek, iparművészek (pl. patchwork, hímzés, szövés, gyöngyfűzés) a kistérségben. Emellett működnek tánccsoportok és különböző énekkarok és zenekarok is. A nagyobb településeken rendszeresek az időszaki kiállítások, amelyek rendszeresebbé tételének legfőbb akadálya a pénzhiány. Tamásiban, Gyönkön, Pincehelyen, Ozorán, Simontornyán évek óta művésztáborokat szerveznek különböző művészeti ágazatokban, melyek alkotásai a rendező településeket gazdagítják. Probléma/ lehetőség ▪A művészeket támogató civil szervezetek, önkormányzatok támogatása pályázati források biztosításával. Művészeti rendezvények (kiállítások, koncertek, bemutatók, író-olvasó találkozók) szervezése, támogatása, kis értékű eszközök beszerzésének, illetve egyéb eszközök és berendezések bérlésének, valamint a szükséges marketingkiadások támogatása. A komplex program részeként valósulna meg (2715, 2693, 2700) Megoldási javaslat ▪Az anyagi korlátok kiküszöbölésével a művészeti élet fellendül, gyakoribbak lesznek a művészeti programok, amelyeknek helyszínt adhatnak az idegenforgalmi, illetve kulturális épületek. Ezek a kulturális programok vonzerőt jelentenek az idelátogató turisták részére, és összetartó erőt a lakosság számára. A megpezsdülő helyi kulturális élet eredményeként az itt élő lakosság általános műveltsége is folyamatosan növekszik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

149 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret24000 EUR▪Önkormányzatok100% 47520 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága39600 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret500 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 32/32 Kód: DD-26-SzF-7-03 Sorszám: 2699 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Belecska, Diósberény, Felsőnyék, Fürged, Gyönk, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Magyarkeszi, Miszla, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat


Letölteni ppt "Budapest, 2009 November 26. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – 3- as KÉZFOGÁS NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public."

Hasonló előadás


Google Hirdetések