Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Hortobágyi Leader NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Hortobágyi Leader NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public."— Előadás másolata:

1 Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Hortobágyi Leader NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad. Az élhetőbb Hortobágy és térsége fejlődéséért

2 1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

3 2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hortobágyi Leader NP Kft. – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 2 A térségben összesen 23 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 48%-a, 11 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 29 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 9 db – a(z) Egyéb infrastruktúra mozgatórugó- csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 6 db fő fejlesztési prioritás és 23 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) Hortobágyi Leader NP Kft. területe 11 települést foglal magába, melyek közül 4 város. A térség lakossága 55,187 fő, a városokban élő lakosok száma 41,357 fő

4 3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 55,187 11 4 9 Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Balmazújváros 18,401 fő 9,377 fő 8,533 fő 5,829 fő Nádudvar Polgár Egyek Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok 1 1 0 1 Fő fejlesztési prioritások száma 6 Fejlesztési intézkedések száma 23 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 23 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 29 Hortobágyi Leader NP Kft. – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

5 4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,168,423 EUR – a Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása jogcímhez lett rendelve Hortobágyi Leader NP Kft. – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neveHPME-k száma (db)Allokált forrás (EUR) ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪9▪9▪1,168,423 ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése▪6▪6▪1,010,613 ▪Falumegújítás és -fejlesztés▪6▪6▪848,509 ▪A kulturális örökség megőrzése▪3▪3▪741,565 ▪Leader közösségi fejlesztés ▪Leader vállalkozás fejlesztés▪2▪2▪478,978 ▪Leader képzés▪4▪4▪239,490 ▪Leader rendezvény▪4▪4▪399,150 ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések▪4▪4▪359,233 ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések▪2▪2▪239,489 ▪Leader komplex projekt▪2▪2▪279,405 ▪Leader tervek, tanulmányok

6 5 Hortobágyi Leader NP Kft. - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪A közösség települései egymástól távol helyezkednek el igazi együttműködés nehezen alakult ki,bár a problémák hasonlóak.Közös nehézség a munkalehetőségek hiánya,emiatt a képzett munkaerő elvándorlása,a lakosság elöregedése.A problémák megoldását sokszor az önkormányzatoktól várják.Több település esetében problémaként jelentkezik a külterületen élő lakosság életkörülményeinek javítása,hiszen a szétszórt szerkezet miatt még az alapellátás biztosítása is nehézséget jelent.A településközi együttműködés mellett hiányzik a településen belüli, szférák közötti összefogás is. A környezeti adottságok (HNP jelenléte)kihasználása nem általános. ▪A települések többsége(8)a fejlődés lehetséges útjaként a turizmust jelölte meg.A közösség összefogásával van ennek reális esélye,ám ehhez a sajátos arculat, a specifikumok felmérése és „összeszervezése” feltétlenül szükséges.A térségi hálózatok szervezése,a települések közötti együttműködés a közös jövőt jelentheti.Ezt folyamatosan,minél szélesebb körben szemléletváltás,az érdekek felismerése és összehangolása útján lehet elérni.Különleges adottságokkal rendelkezik a közösség:természeti,kultúrális és épített értékek,hagyományos gazdálkodási formák,rendezvények,melyek a Hortobágy Helyi Közösséget egyedivé teszik.

7 6 A stratégia megvalósítása során szemléletváltás történik, mely nemcsak a települések szféráinak együttműködését javítja, de a közös programok, a hálózatosodás révén településközi összefogás, térségi együttműködés jön létre. A földrajzi elhelyezkedés és a természeti-környezeti adottságok előnyeire építő versenyképes, fenntartható gazdaság megteremtése az itt élők számára a minőségi életkörülményeket biztosítja. A térség értékeinek megismerése által erősödik az identitás. A megvalósuló fejlesztések hozzájárulnak, hogy egyedi arculat alakuljon ki, javuljon a térségben élők életminősége, a térség vonzóbbá váljon a látogatók számára. A fiatalok is helyben maradnak, mert a térség perspektívát kínál számukra. A terség lakói megtanulnak gondoskodni magukról, felelősséget vállalni egymásért. A fenti célkitűzések elérése a közösség számára fontos, hiszen a helyzetlelmzésben megfogalmazott települési problémalánc szűnne meg: a munkalehetőség hiányában nehéz a megélhetés - a fiatalok elvándorolnak a településről - elöregedik a lakosság - csökken a lakónépesség - a település tőkevonzó képessége megszűnik - nő az elmaradottság. Fontos, hogy a települések által lehetőségnek tartott turizmus fejlődjön, ám ehhez meg kell találni a bemutatható értéket, a vonzerőt megszilárdítani. A hagyományokra és adottságokra alapozott mezőgazdasági termelést a feldolgozottsági szint emelésével és az előállított termék piacra jutásának segítésével lehet fenntarthatóvá tenni. A stratégia megvalósítása során szemléletváltás történik, mely nemcsak a települések szféráinak együttműködését javítja, de a közös programok, a hálózatosodás révén településközi összefogás, térségi együttműködés jön létre. A földrajzi elhelyezkedés és a természeti-környezeti adottságok előnyeire építő versenyképes, fenntartható gazdaság megteremtése az itt élők számára a minőségi életkörülményeket biztosítja. A térség értékeinek megismerése által erősödik az identitás. A megvalósuló fejlesztések hozzájárulnak, hogy egyedi arculat alakuljon ki, javuljon a térségben élők életminősége, a térség vonzóbbá váljon a látogatók számára. A fiatalok is helyben maradnak, mert a térség perspektívát kínál számukra. A terség lakói megtanulnak gondoskodni magukról, felelősséget vállalni egymásért. A fenti célkitűzések elérése a közösség számára fontos, hiszen a helyzetlelmzésben megfogalmazott települési problémalánc szűnne meg: a munkalehetőség hiányában nehéz a megélhetés - a fiatalok elvándorolnak a településről - elöregedik a lakosság - csökken a lakónépesség - a település tőkevonzó képessége megszűnik - nő az elmaradottság. Fontos, hogy a települések által lehetőségnek tartott turizmus fejlődjön, ám ehhez meg kell találni a bemutatható értéket, a vonzerőt megszilárdítani. A hagyományokra és adottságokra alapozott mezőgazdasági termelést a feldolgozottsági szint emelésével és az előállított termék piacra jutásának segítésével lehet fenntarthatóvá tenni. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hortobágyi Leader NP Kft. – A stratégia alapvető célja

8 7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

9 8 A Hortobágy Helyi Közösség a Balmazújvárosi,a Polgári és Püspökladányi kistérségek 11 települését foglalja magába, közülük 4 város. A települések összlakossága 55.187 fő. A természeti értékek – a Tisza folyó, a Tisza-tó közelsége és a Hortobágy- alapvetően meghatározzák a térség hangulatát. A közösségben a kistérségi központok kiemelkednek és központi funkciókat töltenek be. Több munkalehetőség, nagyobb ipari, mezőgazdasági vállalkozás székhelye a két központ. Több szolgáltatáshoz lehet hozzá jutni, mint a rosszabb helyzetben lévő belső periféria területein (Egyek), illetve a pár száz lelket számláló kisközségekben (Folyás, Újtikos, Tiszagyulaháza). A települések közötti kapcsot az országosan és nemzetközileg ismert Hortobágy tájegység jelenti. Itt alakult meg - hazánkban elsőként -1973-ban 52000 hektáron a Hortobágyi Nemzeti Park. Célja, hogy az egyedülálló természeti, néprajzi és épített értékeket megóvja, átörökítse. Természetföldrajzi szempontból a másik integráló tényező a Tisza, melynek bal partján helyezkednek el a közösség települései. A Tisza mellett még élnek a szép és érintetlen - kiaknázásra váró - ártéri erdők. A tájegység hévizekben bővelkedő területen helyezkedik el : az 1000 méternél mélyebbről feltörő, 70 °C feletti vizeket nagy ásványi sótartalmuk és hőfokuk alkalmassá teszi gyógyfürdőben való alkalmazásra Balmazújvároson, Tiszacsegén, Polgáron, Egyeken és Nádudvaron. A térségre a mezőgazdaság, - azon belül a szántóföldi termelés – dominál, alkalmazkodva a helyi talaj- és éghajlati adottságokhoz: a változó eloszlású és mennyiségű csapadék miatt néha aszályos éghajlat nehezíti a termelést. Az alacsony termőképességű szikes területek mellett kisebb kiterjedésben csernozjom (fekete föld) és ártéri talajok is találhatóak. A csernozjom talajokon folytatott termelés – kedvező időjárás mellett – magas minőségű termést ad. A Hortobágy Helyi Közösség a Balmazújvárosi,a Polgári és Püspökladányi kistérségek 11 települését foglalja magába, közülük 4 város. A települések összlakossága 55.187 fő. A természeti értékek – a Tisza folyó, a Tisza-tó közelsége és a Hortobágy- alapvetően meghatározzák a térség hangulatát. A közösségben a kistérségi központok kiemelkednek és központi funkciókat töltenek be. Több munkalehetőség, nagyobb ipari, mezőgazdasági vállalkozás székhelye a két központ. Több szolgáltatáshoz lehet hozzá jutni, mint a rosszabb helyzetben lévő belső periféria területein (Egyek), illetve a pár száz lelket számláló kisközségekben (Folyás, Újtikos, Tiszagyulaháza). A települések közötti kapcsot az országosan és nemzetközileg ismert Hortobágy tájegység jelenti. Itt alakult meg - hazánkban elsőként -1973-ban 52000 hektáron a Hortobágyi Nemzeti Park. Célja, hogy az egyedülálló természeti, néprajzi és épített értékeket megóvja, átörökítse. Természetföldrajzi szempontból a másik integráló tényező a Tisza, melynek bal partján helyezkednek el a közösség települései. A Tisza mellett még élnek a szép és érintetlen - kiaknázásra váró - ártéri erdők. A tájegység hévizekben bővelkedő területen helyezkedik el : az 1000 méternél mélyebbről feltörő, 70 °C feletti vizeket nagy ásványi sótartalmuk és hőfokuk alkalmassá teszi gyógyfürdőben való alkalmazásra Balmazújvároson, Tiszacsegén, Polgáron, Egyeken és Nádudvaron. A térségre a mezőgazdaság, - azon belül a szántóföldi termelés – dominál, alkalmazkodva a helyi talaj- és éghajlati adottságokhoz: a változó eloszlású és mennyiségű csapadék miatt néha aszályos éghajlat nehezíti a termelést. Az alacsony termőképességű szikes területek mellett kisebb kiterjedésben csernozjom (fekete föld) és ártéri talajok is találhatóak. A csernozjom talajokon folytatott termelés – kedvező időjárás mellett – magas minőségű termést ad. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2

10 9 Annak feldolgozásával kiváló helyi termékekhez juthatunk. Fontos, hogy mezőgazdaságban a hagyományos termelési szerkezet konzerválódása jellemző, a gazdálkodók tevékenységét a tervezettség hiánya, ad hoc termelési döntések jellemzik. Az előnytelen birtokszerkezet (elaprózodottság, földrajzi kohézió hiánya) és a földpiac rugalmatlansága is lassítják a fejlődést. A szikes területek jellemzője a legeltető állattartás. Ehhez köthető a Hortobágy legfőbb kulturális öröksége – egyben turisztikai attrakció is – a pásztorélet fennmaradása és továbbörökítése. A pásztorépítmények a puszta ékszerei, a pásztoréletmódhoz kötődő hagyományok és a kézműves mesterségek hazánk különlegességét adó egyedi értékek, melyek bemutatását a térség településein megrendezett helyi, térségi, országos vagy nemzetközi jelentőségű rendezvények szolgálják. Hortobágy nemcsak egy település az itt élő emberek számára. Sokkal inkább egy tájegység, amelyhez kötheti magát. Országos és nemzetközi szinten is ismerik a tájat az egyediségéről, az itt található természeti értékekről, az itt élő emberek vendégszeretetéről. Annak feldolgozásával kiváló helyi termékekhez juthatunk. Fontos, hogy mezőgazdaságban a hagyományos termelési szerkezet konzerválódása jellemző, a gazdálkodók tevékenységét a tervezettség hiánya, ad hoc termelési döntések jellemzik. Az előnytelen birtokszerkezet (elaprózodottság, földrajzi kohézió hiánya) és a földpiac rugalmatlansága is lassítják a fejlődést. A szikes területek jellemzője a legeltető állattartás. Ehhez köthető a Hortobágy legfőbb kulturális öröksége – egyben turisztikai attrakció is – a pásztorélet fennmaradása és továbbörökítése. A pásztorépítmények a puszta ékszerei, a pásztoréletmódhoz kötődő hagyományok és a kézműves mesterségek hazánk különlegességét adó egyedi értékek, melyek bemutatását a térség településein megrendezett helyi, térségi, országos vagy nemzetközi jelentőségű rendezvények szolgálják. Hortobágy nemcsak egy település az itt élő emberek számára. Sokkal inkább egy tájegység, amelyhez kötheti magát. Országos és nemzetközi szinten is ismerik a tájat az egyediségéről, az itt található természeti értékekről, az itt élő emberek vendégszeretetéről. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2

11 10 A kistérség jelenlegi állapota már a pleisztocén időszakban kialakult. Fokozatosan ellaposodó fátlan tájon a folyók között gyepek és mocsarak mozaikja jött létre. A legfontosabb élőhelyek: a pannon löszpusztagyepek (NATURA-2000-es kód: 6250) és a pannon szikes puszták és mocsarak (kód:1530) kiváló állapotban maradtak fenn. Itt alakult meg a Hortobágyi NP, és megkapta az UNESCO Világöröksége címet. A kistérség jelentős hányada a NATURA 2000-es területhez tartozik; hazánk egyik leggazdagabb biodiverzitású térsége. 340 madárfaj fordult elő; sok a speciális madárvédelmi terület, ahol sztyeppi eredetű fajok (kék vércse, túzok, csíkosfejű nádiposzáta) fészkelnek. A kistérség több millió vízimadár (nagy lilik, daru) pihenőhelye az európai- afrikai vonulási útvonalon. Emlősök közül ritka, sztyeppi faj az ürge és a pusztai görény. A terület vízellátottsága kiváló a Tisza folyó és belőle induló csatornák hálózata miatt. Az öntözővíz használat alacsony, a csatornák inkább a halastavakat táplálják. A védett területeken természetvédelmi célú csapadékvíz visszatartás folyik. Évenként folyamatosan csökkenő szennyezés csak a Hortobágy folyóban mutatható ki. A kistérség a mérsékelten kontinentális klímához tartozik, így aszályra hajlamos, amit a klímaváltozás tovább erősít. Magas a napsütéses órák száma, de ez nincs kihasználva napkollektorokkal. Szélenergia közepes, de a szélerőművek telepítése a tájképi értékek rombolása miatt nem kívánatos. A széndioxid kibocsátás a gyárak hiánya és kevés település miatt alacsony. Magyarország és Európa egyik legszebb tája a kanyargós Tiszával szegélyezett hortobágyi puszta. A kiterjedt legelőket és nádas mocsarakat apró szántók szabdalják, de a Hajdúhát csernozjom talaján nagyüzemi mezőgazdaság folyik. Turisztikai és természetvédelmi szempontból is fontos tájképi érték a Tisza folyó és árterei, a fátlan füves puszta, ahol a töretlen horizonton hodályok, gémeskutak és esztrengák remegnek a délibábban. A kistérségnek 80%-át borítják szikes talajok, ezek legeltetésre és takarmány előállításra használhatók. A csapadékvíz és legeltetés okozta eróziós tevékenységek hasznosak a szolonyec szikesek fenntartásában. A kistérség jelenlegi állapota már a pleisztocén időszakban kialakult. Fokozatosan ellaposodó fátlan tájon a folyók között gyepek és mocsarak mozaikja jött létre. A legfontosabb élőhelyek: a pannon löszpusztagyepek (NATURA-2000-es kód: 6250) és a pannon szikes puszták és mocsarak (kód:1530) kiváló állapotban maradtak fenn. Itt alakult meg a Hortobágyi NP, és megkapta az UNESCO Világöröksége címet. A kistérség jelentős hányada a NATURA 2000-es területhez tartozik; hazánk egyik leggazdagabb biodiverzitású térsége. 340 madárfaj fordult elő; sok a speciális madárvédelmi terület, ahol sztyeppi eredetű fajok (kék vércse, túzok, csíkosfejű nádiposzáta) fészkelnek. A kistérség több millió vízimadár (nagy lilik, daru) pihenőhelye az európai- afrikai vonulási útvonalon. Emlősök közül ritka, sztyeppi faj az ürge és a pusztai görény. A terület vízellátottsága kiváló a Tisza folyó és belőle induló csatornák hálózata miatt. Az öntözővíz használat alacsony, a csatornák inkább a halastavakat táplálják. A védett területeken természetvédelmi célú csapadékvíz visszatartás folyik. Évenként folyamatosan csökkenő szennyezés csak a Hortobágy folyóban mutatható ki. A kistérség a mérsékelten kontinentális klímához tartozik, így aszályra hajlamos, amit a klímaváltozás tovább erősít. Magas a napsütéses órák száma, de ez nincs kihasználva napkollektorokkal. Szélenergia közepes, de a szélerőművek telepítése a tájképi értékek rombolása miatt nem kívánatos. A széndioxid kibocsátás a gyárak hiánya és kevés település miatt alacsony. Magyarország és Európa egyik legszebb tája a kanyargós Tiszával szegélyezett hortobágyi puszta. A kiterjedt legelőket és nádas mocsarakat apró szántók szabdalják, de a Hajdúhát csernozjom talaján nagyüzemi mezőgazdaság folyik. Turisztikai és természetvédelmi szempontból is fontos tájképi érték a Tisza folyó és árterei, a fátlan füves puszta, ahol a töretlen horizonton hodályok, gémeskutak és esztrengák remegnek a délibábban. A kistérségnek 80%-át borítják szikes talajok, ezek legeltetésre és takarmány előállításra használhatók. A csapadékvíz és legeltetés okozta eróziós tevékenységek hasznosak a szolonyec szikesek fenntartásában. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/2

12 11 A Hajdúháton az erős szelek okozta talajeróziót erdősávok telepítésével kell megakadályozni. Jelentős talajszennyezés nincs a térségben. A kistérség települései két regionális hulladéklerakóba szállítják a kommunális hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtés közepesen kiépített. Megoldásra vár a régi hulladéklerakók felszámolása. A szennyvízkezelés a legtöbb településen megoldott. A kistérségre a tiszta levegő, a zaj és fényszennyezés hiánya jellemző, ezért kiválóan alkalmas ökoturisztika szolgáltatások fejlesztésére. A biodiverzitás erőforrások nincsenek kihasználva az itt élő lakosság teljes körében. Az ökoturisztikai szolgáltatások színvonala alacsony, nincs összhangban a természeti adottságokkal. A kistérség fenntartható hagyományos földhasználati módokat alkalmaz, mint külterjes legeltetés, hagyományos földművelés, biogazdálkodás, a peremeken az iparszerű mezőgazdaság jellemző. A Hajdúháton az erős szelek okozta talajeróziót erdősávok telepítésével kell megakadályozni. Jelentős talajszennyezés nincs a térségben. A kistérség települései két regionális hulladéklerakóba szállítják a kommunális hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtés közepesen kiépített. Megoldásra vár a régi hulladéklerakók felszámolása. A szennyvízkezelés a legtöbb településen megoldott. A kistérségre a tiszta levegő, a zaj és fényszennyezés hiánya jellemző, ezért kiválóan alkalmas ökoturisztika szolgáltatások fejlesztésére. A biodiverzitás erőforrások nincsenek kihasználva az itt élő lakosság teljes körében. Az ökoturisztikai szolgáltatások színvonala alacsony, nincs összhangban a természeti adottságokkal. A kistérség fenntartható hagyományos földhasználati módokat alkalmaz, mint külterjes legeltetés, hagyományos földművelés, biogazdálkodás, a peremeken az iparszerű mezőgazdaság jellemző. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 2/2

13 12 A közösség 11 településéből 9 hátrányos helyzetű. Balmazújváros: kistérségi székhely. Infrastrukturális ellátottsága megfelelő, a szolgáltatások elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak. Jól működő civil szervezetekkel rendelkezik. Problémát jelent a munkahelyhiány, az elvándorlás, az egyre öregedő népesség. Tiszacsege: jó turisztikai adottságokkal rendelkezik, ám ezek kihasználatlanok. A szolgáltatások elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak. Magas a munkanélküliség, hiányoznak a munkahelyek. Egyek: fejlesztésre szorul az infrastrukturális ellátottság, az alapszolgáltatások elérhetőek. Magas a munkanélküliség aránya, jellemző a szakemberhiány. Hiányzik a települési szereplők közötti együttműködés. Hortobágy: természeti és kulturális értékekkel rendelkező, országos jelentőségű turisztikai központ, ám a lakosság 20%-a külterületen él. Ez is oka annak, hogy magas a munkanélküliség aránya. Jellemző az állami szektor jelenléte. Nádudvar: megfelelő infrastrukturális ellátottságú város, ahol a szolgáltatások jól elérhetőek. Jól működő civil szervezetekkel rendelkezik. Jellemző a mezőgazdaság és az ahhoz kötődő feldolgozóipar jelenléte. Újszentmargita: magas a munkanélküliség, vállalkozások számára nem vonzó település. A szolgáltatások hiányoznak, ill. fejlesztésre szorulnak. A lakosság korösszetétele elöregedésre utal. Folyás: jellemző a kisközségben a munkanélküliség és az ebből fakadó elszegényedés. Fiatalok számára nem vonzó a település, mivel hiányoznak a fejlődést lehetővé tevő adottságok. A szolgáltatások helyben nem elérhetőek. Újtikos: a munkalehetőségek korlátozottak, bár a vállalkozások számára jó területi adottságokkal rendelkezik a település és jól képzett a munkaerő. A szolgáltatások elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak. Tiszagyulaháza: öregedő lakosság, a gyermekes családok hiánya jellemzi. Az infrastruktúra fejlesztése A közösség 11 településéből 9 hátrányos helyzetű. Balmazújváros: kistérségi székhely. Infrastrukturális ellátottsága megfelelő, a szolgáltatások elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak. Jól működő civil szervezetekkel rendelkezik. Problémát jelent a munkahelyhiány, az elvándorlás, az egyre öregedő népesség. Tiszacsege: jó turisztikai adottságokkal rendelkezik, ám ezek kihasználatlanok. A szolgáltatások elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak. Magas a munkanélküliség, hiányoznak a munkahelyek. Egyek: fejlesztésre szorul az infrastrukturális ellátottság, az alapszolgáltatások elérhetőek. Magas a munkanélküliség aránya, jellemző a szakemberhiány. Hiányzik a települési szereplők közötti együttműködés. Hortobágy: természeti és kulturális értékekkel rendelkező, országos jelentőségű turisztikai központ, ám a lakosság 20%-a külterületen él. Ez is oka annak, hogy magas a munkanélküliség aránya. Jellemző az állami szektor jelenléte. Nádudvar: megfelelő infrastrukturális ellátottságú város, ahol a szolgáltatások jól elérhetőek. Jól működő civil szervezetekkel rendelkezik. Jellemző a mezőgazdaság és az ahhoz kötődő feldolgozóipar jelenléte. Újszentmargita: magas a munkanélküliség, vállalkozások számára nem vonzó település. A szolgáltatások hiányoznak, ill. fejlesztésre szorulnak. A lakosság korösszetétele elöregedésre utal. Folyás: jellemző a kisközségben a munkanélküliség és az ebből fakadó elszegényedés. Fiatalok számára nem vonzó a település, mivel hiányoznak a fejlődést lehetővé tevő adottságok. A szolgáltatások helyben nem elérhetőek. Újtikos: a munkalehetőségek korlátozottak, bár a vállalkozások számára jó területi adottságokkal rendelkezik a település és jól képzett a munkaerő. A szolgáltatások elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak. Tiszagyulaháza: öregedő lakosság, a gyermekes családok hiánya jellemzi. Az infrastruktúra fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/2

14 13 szükséges, a szolgáltatások részben elérhetőek, de fejlesztésre szorulnak Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 2/2

15 14 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

16 15 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás –Kereskedelem, javítás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

17 16 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 26%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 11% 9% 26% 7% 8% 15% 8% 0% 13% 3%

18 17 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 29%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 19% 29% 12% 4% 5% 3% 2% 17% 8% 1% Egyéb tevékenység 0%

19 18 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 14.5%, ami 2.0 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 14.5% ▪Változás 2003-hoz képest 2.0 százalékpont

20 19 A HORTOBÁGY Helyi Közösség területén, több gazdasági ág, illetve különböző nagyságú vállalkozás működik mezőgazdasági vállalkozások magas aránya figyelhető meg. A vállalkozások nagy része kisvállalkozás, 1-9 fővel működik. A nagyobb településeken középvállalkozások foglalkoztatnak nagyobb számban szakképzett munkaerőt, azonban a kistelepüléseken, illetve a külterületi településrészeken súlyos problémaként jelentkezik a munkahelyhiány. Nagyon sok a kényszervállalkozás a településeken. A nagyvállalatok hiányoznak a közösség területéről, a tendencia azt mutatja, hogy ez nem fog megváltozni. Az állami szféra a meghatározó a foglalkoztatottságban. A térségben 3 középfokú intézmény működik. Balmazújvároson a Veres Péter Gimnázium Szakközépiskola és Szakképző Iskola, Polgáron a Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, és Nádudvaron a Népi Kismesterségek, és Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája. A szakképzés területén nagy hagyományokkal rendelkezik az újvárosi szakképző, főleg fémmegmunkáló szakembereket képeznek magas színvonalon. A térség 3 felsőoktatási központ közelében található, Debreceni Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, és Egri Főiskola. HORTOBÁGY Helyi Közösség területén mind a 11 településen magas a munkanélküliség aránya, az országos átlagot jelentősen túllépi. A települések vonatkozásában a közcélú munka folyamatossá vált, s az önkormányzatok jelentős részben felhasználják a keretet. Mindez kevésnek bizonyul akkor, ha igazán nincs tartós munkahelyteremtés a településen, s az tapasztalható, hogy munkahelyek szűnnek meg, s a létrejött új munkahelyek nem pótolják a megszűnteket. A HORTOBÁGY Helyi Közösség területén, több gazdasági ág, illetve különböző nagyságú vállalkozás működik mezőgazdasági vállalkozások magas aránya figyelhető meg. A vállalkozások nagy része kisvállalkozás, 1-9 fővel működik. A nagyobb településeken középvállalkozások foglalkoztatnak nagyobb számban szakképzett munkaerőt, azonban a kistelepüléseken, illetve a külterületi településrészeken súlyos problémaként jelentkezik a munkahelyhiány. Nagyon sok a kényszervállalkozás a településeken. A nagyvállalatok hiányoznak a közösség területéről, a tendencia azt mutatja, hogy ez nem fog megváltozni. Az állami szféra a meghatározó a foglalkoztatottságban. A térségben 3 középfokú intézmény működik. Balmazújvároson a Veres Péter Gimnázium Szakközépiskola és Szakképző Iskola, Polgáron a Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, és Nádudvaron a Népi Kismesterségek, és Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája. A szakképzés területén nagy hagyományokkal rendelkezik az újvárosi szakképző, főleg fémmegmunkáló szakembereket képeznek magas színvonalon. A térség 3 felsőoktatási központ közelében található, Debreceni Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, és Egri Főiskola. HORTOBÁGY Helyi Közösség területén mind a 11 településen magas a munkanélküliség aránya, az országos átlagot jelentősen túllépi. A települések vonatkozásában a közcélú munka folyamatossá vált, s az önkormányzatok jelentős részben felhasználják a keretet. Mindez kevésnek bizonyul akkor, ha igazán nincs tartós munkahelyteremtés a településen, s az tapasztalható, hogy munkahelyek szűnnek meg, s a létrejött új munkahelyek nem pótolják a megszűnteket. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/2

21 20 A munkanélküliek között a 26-45 éves korosztály adja a nagyobb hányadot. A szakképzetlen munkaerő magas aránya mutatja, hogy fontos, milyen iskolai végzettséggel rendelkezik az álláskereső. Ezen a téren előremozdulást eredményezhet a szakmai képzéseket, átképzéseket lebonyolító szervezetekkel az együttműködés. Meg kell azonban jegyezni nagy azon álláskeresők száma, akiknek felsőfokú végzettsége ellenére sincs munkája. Ez azt eredményezi, hogy a qvalifikáltabb munkaerő elhagyja a térség településeit a jobb megélhetési körülmények miatt. Az álláskeresők megnövekedett a nők számaránya, nehezedik a munkaerőpiacon elhelyezkedésük is. A bértámogatási rendszer bevezetése térség területén élő hátrányos helyzetű rétegek munkába állítását segíti elő: tartós munkanélküliek, 50 év felettiek, szakképzetlenek, pályakezdők, illetve roma lakosságra. A közösség területén a munkanélküliséggel továbbra is hosszú távon kell számolni. Munkahelyek teremtésével elsődleges és másodlagos munkaerő piaci kínálat bővítéssel lehet oldani a feszültségeket. Fel kell hívni a munkáltatók intézmények figyelmét a pályázati lehetőségekre. Továbbra is szélesíteni kell a propagandát, mind a kirendeltség, mind az önkormányzat részéről. A munkanélküliek között a 26-45 éves korosztály adja a nagyobb hányadot. A szakképzetlen munkaerő magas aránya mutatja, hogy fontos, milyen iskolai végzettséggel rendelkezik az álláskereső. Ezen a téren előremozdulást eredményezhet a szakmai képzéseket, átképzéseket lebonyolító szervezetekkel az együttműködés. Meg kell azonban jegyezni nagy azon álláskeresők száma, akiknek felsőfokú végzettsége ellenére sincs munkája. Ez azt eredményezi, hogy a qvalifikáltabb munkaerő elhagyja a térség településeit a jobb megélhetési körülmények miatt. Az álláskeresők megnövekedett a nők számaránya, nehezedik a munkaerőpiacon elhelyezkedésük is. A bértámogatási rendszer bevezetése térség területén élő hátrányos helyzetű rétegek munkába állítását segíti elő: tartós munkanélküliek, 50 év felettiek, szakképzetlenek, pályakezdők, illetve roma lakosságra. A közösség területén a munkanélküliséggel továbbra is hosszú távon kell számolni. Munkahelyek teremtésével elsődleges és másodlagos munkaerő piaci kínálat bővítéssel lehet oldani a feszültségeket. Fel kell hívni a munkáltatók intézmények figyelmét a pályázati lehetőségekre. Továbbra is szélesíteni kell a propagandát, mind a kirendeltség, mind az önkormányzat részéről. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 2/2

22 21 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma ▪Balmazújváros székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 3 db 1,446 fő 9% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 9%- át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

23 22 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 3 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik Szektor ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Fogl. száma (fő) ▪285 ▪210 ▪165 ▪150 ▪130 Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben ▪Nádudvar ▪Hortobágy ▪Tiszacsege ▪Balmazújváros Főtevékenység ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪0502 Haltenyésztés ▪2830 Gőzkazán gyártása Név ▪KITE Zrt ▪Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht ▪Hortobágyi Halgazdaság Zrt ▪NAGÉV Kft ▪ACEX Acéltermékgyártó Kft 1 2 3 4 5

24 23 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Építőipar ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Kereskedelem, javítás ▪127 ▪103 ▪100 ▪95 ▪81 ▪Balmazújváros ▪Nádudvar ▪Balmazújváros ▪Polgár ▪2811 Fémszerkezet gyártása ▪4521 Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése ▪1511 Húsfeldolgozás, - tartósítás ▪5211 Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 3 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik ▪Hexa-Metal Kft Név ▪NÁDÉP Kft ▪R-KO-N Húsipari Kft ▪Polgár és Csege Coop Zrt ▪MARK-Nagisz Kft 6 7 8 9 10

25 24 Térségben a külföldi, hazai tőkebefektetések száma alacsony. A térségben az ipar és a mezőgazdaság az uralkodó gazdasági ágazat, a szolgáltató szektor térhódítása nem jellemző. Az iparban foglalkoztatottak nagy része nem a térségben talál munkát. Az építőipari kivitelezés és építőipari szolgáltatások is jelen vannak, a fémipar acéltermék gyártásával, fémszerkezetek készítésével és orvosi műszergyártással kapcsolódik a térség iparához. A könnyűipart a textilipar képviseli legnagyobb részben, valamint élelmiszeripar, mezőgazdasági termékek feldolgozása található a térségben. Kézműiparát sokszínűség jellemzi, mely szorosan kötődik a népművészeti hagyományokhoz. Egyedi termékeket előállító mesterek (ostorkészítés, kalapkészítés, kézi szövés) és nagyobb mennyiségben termelő kisvállalkozások is megtalálhatóak a térség településein (fazekasság, mézeskalács-, kovácsoltvas készítés). A kézművesipar déli és keleti területeken a jelentős. A térség ipari beruházásokban nem bővelkedik, iparfejlesztésre a térség északi és keleti területén Polgár környezetében, valamint Balmazújvárosban lehet tervezni, a délebbi területeken a Hortobágyi Nemzeti Park közelsége miatt iparfejlesztés nem valószínűsíthető. Valamennyi település érintett a Hortobágyi Nemzeti Park munkájában. A terület hasznosítás szempontjából továbbra is fontos az NVT agrár-környezetgazdálkodási programjaiban való részvétel. Fontos és fejlesztendő terület a legeltetéses állattartás, valamint a biogazdálkodás. Az állami cégek meghatározó foglalkoztató szerephez jutnak a térségben (Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht). A térség mezőgazdaságára a markáns termelési profil hiánya, a gazdasági szereplők alacsony versenyképessége jellemző. Térségben a külföldi, hazai tőkebefektetések száma alacsony. A térségben az ipar és a mezőgazdaság az uralkodó gazdasági ágazat, a szolgáltató szektor térhódítása nem jellemző. Az iparban foglalkoztatottak nagy része nem a térségben talál munkát. Az építőipari kivitelezés és építőipari szolgáltatások is jelen vannak, a fémipar acéltermék gyártásával, fémszerkezetek készítésével és orvosi műszergyártással kapcsolódik a térség iparához. A könnyűipart a textilipar képviseli legnagyobb részben, valamint élelmiszeripar, mezőgazdasági termékek feldolgozása található a térségben. Kézműiparát sokszínűség jellemzi, mely szorosan kötődik a népművészeti hagyományokhoz. Egyedi termékeket előállító mesterek (ostorkészítés, kalapkészítés, kézi szövés) és nagyobb mennyiségben termelő kisvállalkozások is megtalálhatóak a térség településein (fazekasság, mézeskalács-, kovácsoltvas készítés). A kézművesipar déli és keleti területeken a jelentős. A térség ipari beruházásokban nem bővelkedik, iparfejlesztésre a térség északi és keleti területén Polgár környezetében, valamint Balmazújvárosban lehet tervezni, a délebbi területeken a Hortobágyi Nemzeti Park közelsége miatt iparfejlesztés nem valószínűsíthető. Valamennyi település érintett a Hortobágyi Nemzeti Park munkájában. A terület hasznosítás szempontjából továbbra is fontos az NVT agrár-környezetgazdálkodási programjaiban való részvétel. Fontos és fejlesztendő terület a legeltetéses állattartás, valamint a biogazdálkodás. Az állami cégek meghatározó foglalkoztató szerephez jutnak a térségben (Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht). A térség mezőgazdaságára a markáns termelési profil hiánya, a gazdasági szereplők alacsony versenyképessége jellemző. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/2

26 25 A mezőgazdasági vállalkozások, eszközhiányosak, gazdálkodásuk egyensúlya törékeny. Az átalakult szövetkezetek, illetve néhány kft. és rt. gazdálkodása stabilabbnak látszik. A térségben az ágazat visszaesésének külső okai az exportlehetőségek beszűkülése, a szervezetlen termékkereskedelem és felvásárlás, térségen belüli oka pedig a szakképzett munkaerő hiánya, a hiányzó beszerzési és értékesítési önszerveződések, az átalakult mezőgazdasági üzemek foglalkoztató-képességének alacsony szintje, valamint a földhasználók megfelelő szakmai ismereteinek hiánya miatt fellépő hozamcsökkenés, minőségromlás. A térségre továbbra is elsősorban a nagytömegű alapanyag-termelés a jellemző. A feldolgozó kapacitások elégtelenek, az értékesítési lehetőségek szűkösek, a helyi kereslet szintje pedig alacsony. A térségben kevesen foglalkoznak turizmushoz kapcsolódó szolgáltatással, fejlesztésük után több munkahelyet is lehetne teremteni. A turisztikai szolgáltatók jellemzően 1-2 fővel működő családi vállalkozások. A megfelelő munkaerő még nem áll rendelkezésre, különféle képzésekre (nyelvi, marketing, falusi turizmus ismeretek) lenne szükség. A biodiverzitás (Hortobágy, Tisza völgy) erőforrások kihasználása nem megfelelő. A mezőgazdasági vállalkozások, eszközhiányosak, gazdálkodásuk egyensúlya törékeny. Az átalakult szövetkezetek, illetve néhány kft. és rt. gazdálkodása stabilabbnak látszik. A térségben az ágazat visszaesésének külső okai az exportlehetőségek beszűkülése, a szervezetlen termékkereskedelem és felvásárlás, térségen belüli oka pedig a szakképzett munkaerő hiánya, a hiányzó beszerzési és értékesítési önszerveződések, az átalakult mezőgazdasági üzemek foglalkoztató-képességének alacsony szintje, valamint a földhasználók megfelelő szakmai ismereteinek hiánya miatt fellépő hozamcsökkenés, minőségromlás. A térségre továbbra is elsősorban a nagytömegű alapanyag-termelés a jellemző. A feldolgozó kapacitások elégtelenek, az értékesítési lehetőségek szűkösek, a helyi kereslet szintje pedig alacsony. A térségben kevesen foglalkoznak turizmushoz kapcsolódó szolgáltatással, fejlesztésük után több munkahelyet is lehetne teremteni. A turisztikai szolgáltatók jellemzően 1-2 fővel működő családi vállalkozások. A megfelelő munkaerő még nem áll rendelkezésre, különféle képzésekre (nyelvi, marketing, falusi turizmus ismeretek) lenne szükség. A biodiverzitás (Hortobágy, Tisza völgy) erőforrások kihasználása nem megfelelő. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 2/2

27 26 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység15 Vallással kapcsolatos tevékenység3 Sporttal kapcsolatos tevékenység22 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység28 Oktatással kapcsolatos tevékenység22 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 0 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 1 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 13 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 5 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 10 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 19 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 9 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 3 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 6 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 0 Nemzetközi kapcsolatok0 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 16 Politikai tevékenység0 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

28 27 A HORTOBÁGY Helyi Közösség közigazgatási területének lakosságszáma 55187 fő, mely 11 településen terül el és mintegy 170 civil szervezet működik. A közösség területét két kistérség, - a balmazújvárosi és a polgári – földrajzilag teljesen lefedi, valamint a püspökladányi kistérségből egy település Nádudvar csatlakozott a helyi közösséghez. A balmazújvárosi kistérségben 114, a polgári kistérségben 40 bejegyzett non profit szervezet végzi munkáját, Nádudvar városban 16 civil szerveződés tevékenykedik. A non profit szervezetek döntő többsége a kulturális ( 8%), művészeti és szabadidős (15%) és sport (13%) területen működik. Az egyesületek, alapítványok nagyobbrészt az adott településen élők helyi érdekközösségei, közös érdeklődés alapján szerveződnek, vagy lokális célok megvalósításáért alakulnak. Ezek a csoportok nem feltétlenül tartanak kapcsolatot egymással, vagy más esetleg megyei, országos szervezetekkel. Ez a fajta együttműködés inkább azokra a civil szervezetekre jellemző, amelyeknek országos szövetségei vannak, mint például a Polgárőr Szövetség, Vöröskereszt, Nyugdíjasok Szövetsége, Falusi Turizmus Szövetség, Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület. Viszonylag kevés azoknak az alapítványoknak, egyesületeknek a száma, amelyek különféle hátrányos helyzetű rétegek esélyegyenlőségének növelésére szövetkeztek. Ugyanez vonatkozik a környezet és természetvédelem témakörére is, bár ezen a területen vannak nagyon jól működő szervezetek, mint például a Madárkórház Alapítvány Hortobágyon, Hortobágyi Természetvédelmi Egyesület. A LEADER program remek lehetőség lenne arra, hogy keretein belül ezek a szervezetek kapcsolatba lépjenek egymással és közösen dolgozzanak ki projekteket rövidebb és hosszabb távú célok megvalósításáért ezekben a témakörökben. A HORTOBÁGY Helyi Közösség közigazgatási területének lakosságszáma 55187 fő, mely 11 településen terül el és mintegy 170 civil szervezet működik. A közösség területét két kistérség, - a balmazújvárosi és a polgári – földrajzilag teljesen lefedi, valamint a püspökladányi kistérségből egy település Nádudvar csatlakozott a helyi közösséghez. A balmazújvárosi kistérségben 114, a polgári kistérségben 40 bejegyzett non profit szervezet végzi munkáját, Nádudvar városban 16 civil szerveződés tevékenykedik. A non profit szervezetek döntő többsége a kulturális ( 8%), művészeti és szabadidős (15%) és sport (13%) területen működik. Az egyesületek, alapítványok nagyobbrészt az adott településen élők helyi érdekközösségei, közös érdeklődés alapján szerveződnek, vagy lokális célok megvalósításáért alakulnak. Ezek a csoportok nem feltétlenül tartanak kapcsolatot egymással, vagy más esetleg megyei, országos szervezetekkel. Ez a fajta együttműködés inkább azokra a civil szervezetekre jellemző, amelyeknek országos szövetségei vannak, mint például a Polgárőr Szövetség, Vöröskereszt, Nyugdíjasok Szövetsége, Falusi Turizmus Szövetség, Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület. Viszonylag kevés azoknak az alapítványoknak, egyesületeknek a száma, amelyek különféle hátrányos helyzetű rétegek esélyegyenlőségének növelésére szövetkeztek. Ugyanez vonatkozik a környezet és természetvédelem témakörére is, bár ezen a területen vannak nagyon jól működő szervezetek, mint például a Madárkórház Alapítvány Hortobágyon, Hortobágyi Természetvédelmi Egyesület. A LEADER program remek lehetőség lenne arra, hogy keretein belül ezek a szervezetek kapcsolatba lépjenek egymással és közösen dolgozzanak ki projekteket rövidebb és hosszabb távú célok megvalósításáért ezekben a témakörökben. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/2

29 28 Az együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a civil szervezetek növeljék erőforrásaikat. Az erőforrásokba a következők tartoznak bele: -pénzügyi erőforrás (tőke) -infrastrukturális erőforrás (pl. megfelelő iroda, kommunkációs eszközök stb.) -emberi erőforrás (az emberek a munkaerejükkel) -kulturális erőforrás (pl. szakmai ismeretek, önállóság, elkötelezettség stb.) -természeti környezet (egyes szervezeteknél) Ezek az erőforrások összeadódnak az együttműködés során, így a célokat sokkal hatékonyabban valósíthatják meg. Az együttműködés során a versengés nem kerülhető el. Fel kell tehát készülni a versenytársakkal való együttélésre és negatív hatásuk minimalizálására, valamint az együttműködésből adódó előnyök maximalizálására. Végül de nem utolsó sorban figyelemmel kell lenni a külső tényezőkre a társadalmi, gazdasági, kulturális, politikai és technikai hatásokra. Az együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a civil szervezetek növeljék erőforrásaikat. Az erőforrásokba a következők tartoznak bele: -pénzügyi erőforrás (tőke) -infrastrukturális erőforrás (pl. megfelelő iroda, kommunkációs eszközök stb.) -emberi erőforrás (az emberek a munkaerejükkel) -kulturális erőforrás (pl. szakmai ismeretek, önállóság, elkötelezettség stb.) -természeti környezet (egyes szervezeteknél) Ezek az erőforrások összeadódnak az együttműködés során, így a célokat sokkal hatékonyabban valósíthatják meg. Az együttműködés során a versengés nem kerülhető el. Fel kell tehát készülni a versenytársakkal való együttélésre és negatív hatásuk minimalizálására, valamint az együttműködésből adódó előnyök maximalizálására. Végül de nem utolsó sorban figyelemmel kell lenni a külső tényezőkre a társadalmi, gazdasági, kulturális, politikai és technikai hatásokra. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 2/2

30 29 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 937 fővel csökkent, ami arányosítva 2%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 937 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 2%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 56,12455,99355,80655,58955,187 -131-187 -217-402

31 30 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 62%, ami 2 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 3% 62% 20% 11% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év 15-59 év 59 év felett

32 31 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 1-5 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 2% 13% 6% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 14% 31% 6% 4% 19% 9% 26% 12% 10% 17%

33 32 A demográfiai folyamatok alakulása már önmagában is utalhat egy térség társadalmi-gazdasági problémáira, illetve periférikus jellegére. A rendszerváltást követően felerősödő, illetve újonnan megjelenő gazdasági- társadalmi folyamatok azonban már egyértelműen jelzik egy-egy térség gazdaságának prosperitását. A szuburbanizáció felerősödése figyelhető meg. Balmazújvárosnak van a legnagyobb esélye a kistérségből arra, hogy egyfajta bolygóvárosként profitáljon a Debrecenből kiköltözők által generált vándorlási többlettel. Emellett a lakosságszám gyarapodása egyes területeken a magasabb reprodukcióval jellemezhető roma lakosság nagyobb arányú jelenlétének is betudható. Mindamellett a 3 kistérség esetében egy átlagérték adódik, mely több település –esetenként markáns és teljesen ellentétes – demográfiai folyamatainak átlagolásával jön létre. A települések tényleges szaporodását, illetve fogyását a természetes szaporodás/fogyás (születések és halálozások különbsége), valamint a vándorlási különbözet (a településre oda és elvándorlók számának különbsége) összege adja ki. Emiatt érdemes megvizsgálni a demográfiai folyamatokat ezekre a komponensekre. Ha azonban az elmúlt évek adatait ábrázoljuk, kirajzolódik az egyértelmű tendencia – egyre több településen jelenik meg a természetes fogyás – vagyis többen halnak meg, mint ahányan születnek. 2004-ben már a kistérség mindegyik településére negatív értékek adódtak. A nemek közötti arány a nők felé billen, több lánygyermek születik, mint fiú. Ez a korfa elemzések szerint az idősebb korosztályokra is igaz. A lakosság etnikai megoszlása kapcsán elmondható, hogy napjainkra minimálisra csökkent a nemzeti kisebbségek száma a kistérség településein. Az egykor jelentős német kisebbség is alig képvisel említésre méltó részarányt Balmazújvárosban. A demográfiai folyamatok alakulása már önmagában is utalhat egy térség társadalmi-gazdasági problémáira, illetve periférikus jellegére. A rendszerváltást követően felerősödő, illetve újonnan megjelenő gazdasági- társadalmi folyamatok azonban már egyértelműen jelzik egy-egy térség gazdaságának prosperitását. A szuburbanizáció felerősödése figyelhető meg. Balmazújvárosnak van a legnagyobb esélye a kistérségből arra, hogy egyfajta bolygóvárosként profitáljon a Debrecenből kiköltözők által generált vándorlási többlettel. Emellett a lakosságszám gyarapodása egyes területeken a magasabb reprodukcióval jellemezhető roma lakosság nagyobb arányú jelenlétének is betudható. Mindamellett a 3 kistérség esetében egy átlagérték adódik, mely több település –esetenként markáns és teljesen ellentétes – demográfiai folyamatainak átlagolásával jön létre. A települések tényleges szaporodását, illetve fogyását a természetes szaporodás/fogyás (születések és halálozások különbsége), valamint a vándorlási különbözet (a településre oda és elvándorlók számának különbsége) összege adja ki. Emiatt érdemes megvizsgálni a demográfiai folyamatokat ezekre a komponensekre. Ha azonban az elmúlt évek adatait ábrázoljuk, kirajzolódik az egyértelmű tendencia – egyre több településen jelenik meg a természetes fogyás – vagyis többen halnak meg, mint ahányan születnek. 2004-ben már a kistérség mindegyik településére negatív értékek adódtak. A nemek közötti arány a nők felé billen, több lánygyermek születik, mint fiú. Ez a korfa elemzések szerint az idősebb korosztályokra is igaz. A lakosság etnikai megoszlása kapcsán elmondható, hogy napjainkra minimálisra csökkent a nemzeti kisebbségek száma a kistérség településein. Az egykor jelentős német kisebbség is alig képvisel említésre méltó részarányt Balmazújvárosban. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/2

34 33 A térségben a külterületeken élők száma is nagy. Szociálisan hátrányos helyzetűek, és problémákat eredményez az alapfokú szolgáltatásokhoz való hozzáférésük a földrajzi elszigeteltségük miatt. A legnagyobb etnikumnak a roma népesség tekinthető a kistérségben. Elmondható, hogy a roma lakosság száma jelentős a térségben, meghaladja a 10 % -ot, és a demográfiai sajátosságok miatt – magasabb természetes reprodukció – tovább fog nőni arányuk az érintett településeken. A romák körében magasabb arányú az alacsonyabb és nem piacképes iskolai végzettség, mely sok esetben párosul szociális problémákkal. Emiatt szükséges tehát a roma lakosság szegregációját és leszakadását megállítani, felzárkózásukat és társadalmi beilleszkedésüket segíteni. A romák egy része a hagyományos megélhetési formák mellett (vályogvetés, gyógynövénygyűjtés) olyan területeken helyezkedik el, ahol szakképzettség nem szükséges. A probléma összetettsége miatt átfogó és komplex programokra és forrásokra van szükség a kézzelfogható eredmények elérése érdekében. A térségben a külterületeken élők száma is nagy. Szociálisan hátrányos helyzetűek, és problémákat eredményez az alapfokú szolgáltatásokhoz való hozzáférésük a földrajzi elszigeteltségük miatt. A legnagyobb etnikumnak a roma népesség tekinthető a kistérségben. Elmondható, hogy a roma lakosság száma jelentős a térségben, meghaladja a 10 % -ot, és a demográfiai sajátosságok miatt – magasabb természetes reprodukció – tovább fog nőni arányuk az érintett településeken. A romák körében magasabb arányú az alacsonyabb és nem piacképes iskolai végzettség, mely sok esetben párosul szociális problémákkal. Emiatt szükséges tehát a roma lakosság szegregációját és leszakadását megállítani, felzárkózásukat és társadalmi beilleszkedésüket segíteni. A romák egy része a hagyományos megélhetési formák mellett (vályogvetés, gyógynövénygyűjtés) olyan területeken helyezkedik el, ahol szakképzettség nem szükséges. A probléma összetettsége miatt átfogó és komplex programokra és forrásokra van szükség a kézzelfogható eredmények elérése érdekében. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 2/2

35 34 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) 1 1 0 10 0 Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 9% 0% 91% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

36 35 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Repülőtér Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport

37 36 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szülészeti ellátás ▪Jelzett turistaút ▪Életház Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Ipari kamara ▪Rotary típusú klub Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

38 37 Ivóvízellátás A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya megfelel az országos átlagnak, a vizsgált 11 település közül Balmazújváros, Görbeháza, Polgár, Tiszacsege és Újtikos emelkednek az országos mérték fölé. Szennyvízkezelés Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően épült meg a szennyvíz-gyűjtő, elvezető hálózat nagy része. A települések csatornázottsága általában eléri, de több helyen meg is haladja az országos átlagot, de vannak települések ahol még nem valósult meg. Gázellátás A településeken közel 100%-os a kiépült a vezetékes gázhálózat, egy-egy új utca van ahol még nincs, vagy a lakosság nem igényelte ez idáig. Gázszolgáltató a TIGÁZ Rt. Villamosenergia-ellátás A vizsgált térség áramellátását az E-On TITÁSZ Rt. végzi. A településeken kivétel nélkül 100%-os a villamos energia ellátottság. Polgáron 120 KV-os állomás van, a többi településen csak 20 KV-os a betáplálás. Telekommunikáció A vizsgált településeken mindenhol biztosított a telekommunikáció (vezetékes vagy mobil formában), elérhető a szélessávú internet, vagy jelenleg van kiépítés alatt. A szélessávú internet nagy lehetőséget biztosíthat a térségben a foglalkoztatottság növelésére, versenyképesség javítására, távmunkára. Közlekedési infrastruktúra A térség beruházás- és befektetésvonzó képességét jelentősen növeli az M3 autópálya. Emellett azonban a rossz állapotú mellékutak és a korszerűtlen vasútvonal rontja az elérhetőséget. A települések belterületi útjainak állapota is több településen rossz, a külterületi utak rossz állapota a mezőgazdaság versenyképességét rontja. A munkavállalók mobilitását elsősorban az autóbuszos tömegközlekedés, illetve az egyéni közlekedési módok (gyalog, kerékpár, személygépkocsi). Ivóvízellátás A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya megfelel az országos átlagnak, a vizsgált 11 település közül Balmazújváros, Görbeháza, Polgár, Tiszacsege és Újtikos emelkednek az országos mérték fölé. Szennyvízkezelés Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően épült meg a szennyvíz-gyűjtő, elvezető hálózat nagy része. A települések csatornázottsága általában eléri, de több helyen meg is haladja az országos átlagot, de vannak települések ahol még nem valósult meg. Gázellátás A településeken közel 100%-os a kiépült a vezetékes gázhálózat, egy-egy új utca van ahol még nincs, vagy a lakosság nem igényelte ez idáig. Gázszolgáltató a TIGÁZ Rt. Villamosenergia-ellátás A vizsgált térség áramellátását az E-On TITÁSZ Rt. végzi. A településeken kivétel nélkül 100%-os a villamos energia ellátottság. Polgáron 120 KV-os állomás van, a többi településen csak 20 KV-os a betáplálás. Telekommunikáció A vizsgált településeken mindenhol biztosított a telekommunikáció (vezetékes vagy mobil formában), elérhető a szélessávú internet, vagy jelenleg van kiépítés alatt. A szélessávú internet nagy lehetőséget biztosíthat a térségben a foglalkoztatottság növelésére, versenyképesség javítására, távmunkára. Közlekedési infrastruktúra A térség beruházás- és befektetésvonzó képességét jelentősen növeli az M3 autópálya. Emellett azonban a rossz állapotú mellékutak és a korszerűtlen vasútvonal rontja az elérhetőséget. A települések belterületi útjainak állapota is több településen rossz, a külterületi utak rossz állapota a mezőgazdaság versenyképességét rontja. A munkavállalók mobilitását elsősorban az autóbuszos tömegközlekedés, illetve az egyéni közlekedési módok (gyalog, kerékpár, személygépkocsi). Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/2

39 38 Polgáron jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező terület áll rendelkezésre ipari és logisztikai beruházásokra Vasúti közlekedés A térség vasútvonalain a szintfenntartáson kívül nem várható jelentősebb fejlesztés. Az eredeti kiépítési paraméterek visszaállítása és a mai kor követelményeknek megfelelő üzemvitel és szolgáltatási színvonal biztosítása is jelentős anyagi erőfeszítéseket igényel. Az ipari-logisztikai-kereskedelmi fejlesztések esetén csak a 108. sz. Debrecen – Füzesabony vonal alkalmas mai állapotában áruszállítás céljára. A 117. sz. Ohat- Pusztakócs – Görögszállás vonalon jelentős fejlesztéseket kellene végrehajtani az eredeti pályaállapotok helyreállítása érdekében. A térség déli szélén haladó Debrecen – Füzesabony vasútvonal lehetővé teszi a szállításigényes ipar telepítését... Vízi közlekedés A vízi áruszállításnak hiányoznak az infrastrukturális feltételei (kikötők), illetve jelen állapotában a vízi út sem alkalmas rendszeres hajózásra. A Tiszán a turisztikai célú személyhajózás is fejletlen, a térségben Tiszacsegén található ilyen célú kikötő. A külterületi részek infrastruktúrális ellátottságának hiánya a jellemző ezen területekre, ezen a téren jelentős fejlesztésekre szorul a térség. Polgáron jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező terület áll rendelkezésre ipari és logisztikai beruházásokra Vasúti közlekedés A térség vasútvonalain a szintfenntartáson kívül nem várható jelentősebb fejlesztés. Az eredeti kiépítési paraméterek visszaállítása és a mai kor követelményeknek megfelelő üzemvitel és szolgáltatási színvonal biztosítása is jelentős anyagi erőfeszítéseket igényel. Az ipari-logisztikai-kereskedelmi fejlesztések esetén csak a 108. sz. Debrecen – Füzesabony vonal alkalmas mai állapotában áruszállítás céljára. A 117. sz. Ohat- Pusztakócs – Görögszállás vonalon jelentős fejlesztéseket kellene végrehajtani az eredeti pályaállapotok helyreállítása érdekében. A térség déli szélén haladó Debrecen – Füzesabony vasútvonal lehetővé teszi a szállításigényes ipar telepítését... Vízi közlekedés A vízi áruszállításnak hiányoznak az infrastrukturális feltételei (kikötők), illetve jelen állapotában a vízi út sem alkalmas rendszeres hajózásra. A Tiszán a turisztikai célú személyhajózás is fejletlen, a térségben Tiszacsegén található ilyen célú kikötő. A külterületi részek infrastruktúrális ellátottságának hiánya a jellemző ezen területekre, ezen a téren jelentős fejlesztésekre szorul a térség. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 2/2

40 39 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában 0.010.03 0.020.04 68%85% 0.630.25 1.810.68 35%37%

41 40 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 1/2 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Város▪18,401 ▪Nagyközség▪5,829 ▪Község▪401 ▪Község▪2,596 ▪Község▪1,620 ▪Város▪9,377 ▪Város▪8,533 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Balmazújváros Egyek Folyás Görbeháza Hortobágy Nádudvar Polgár Munkanél- küliség (%) ▪12.19% ▪15.56% ▪22.63% ▪12.35% ▪13.70% ▪12.05% ▪13.40% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪375,449 ▪309,626 ▪286,505 ▪458,810 ▪456,280 ▪440,796 ▪507,651 Magas** kat. (db/fő) ▪0.376 ▪0.028 ▪0.000 ▪14.116 ▪0.118 ▪0.403 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.110 ▪0.040 ▪0.000 ▪1.725 ▪0.163 ▪0.054

42 41 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 2/2 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Város▪5,046 ▪Község▪808 ▪Község▪1,587 ▪Község▪989 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Tiszacsege Tiszagyulaháza Újszentmargita Újtikos Munkanél- küliség (%) ▪16.78% ▪14.70% ▪17.42% ▪9.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪314,166 ▪480,881 ▪376,247 ▪439,102 Magas** kat. (db/fő) ▪0.062 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪1.370 ▪0.000

43 42 Települések egy mondatos jellemzése 1/6 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Balmazújváro s ▪„Munkahelyhiány, elvándorlás, egyre öregedő népesség, rossz megközelíthetőség.” ▪Egyek ▪„Munkahelyek hiánya, munkanélküliség magas aránya, alacsony speciális képzettségi szint, elégtelen nyelvtudás és szakemberhiány, gyenge együttműködés az önkormányzati, civil és szakmai szervezetek között, természeti rendszer változékonysága, tőke- és forráshiány, hálózatos szolgáltatások és klaszterszemlélet hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turisztikai beruházások, mezőgazdasági üzemek korszerűsítése, lakófunkciók magas szintre emelése.” ▪„Természeti és kulturális adottságokra épülő turizmus és kulturális rendezvények,vonalas és helyi infrastrukturális hálózat jelentős kiépülése, hagyományai vannak az állattartásnak”

44 43 Települések egy mondatos jellemzése 2/6 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Folyás ▪„A munkanélküliség és az ebből fakadó elszegényedés. A fiatalok elvándorlása.” ▪Görbeháza ▪„Munkanélküliség” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A település egyenlőre semmi olyan adottsággal nem rendelkezik, mely előrelendíthetné a helyzetét. Esetleg a horgász- és halastavak fejlesztése.” ▪„A munkanélküliség problémájának megoldásában fontos szerepet játszhat a polgári ipari parkban létesülő beruházások és az M3 Outlet Center bevásárlóközpont létesítése.Jó és kedvező lehetőséget látunk a Leader programban is,egyrészt a helyi mezőgazdaság fejlődése,fejlesztése,ösztönzése,támogatás a révén,másrészt az esetleges szolgáltatásbővítés és kisipari fejlesztések révén.”

45 44 Települések egy mondatos jellemzése 3/6 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Hortobágy ▪„A "kétarcúság": jelentős idegenforgalmat bonyolító, fejlett településközpont mellett külterületi tanyás településrészek, ahol a lakosság több, mint 20%-a él.” ▪Nádudvar ▪„munkanélküliség, a települési utak rossz minősége” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A természeti és kulturális értékekre alapozható gazdasági fellendülés.” ▪„idegenforgalom fejlesztése, helyi termékek piacra jutásának elősegítése(kézművesség), városközpont rehabilitációja”

46 45 Települések egy mondatos jellemzése 4/6 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Polgár ▪„Az egyre növekvő lélekszámú hátrányos helyzetű alacsony munkakultúrájú(főleg roma származású)alulképzett munkaerő” ▪Tiszacsege ▪„Munkanélküliség magas létszámának jelenléte, munkahelyek hiánya, csökkenő lakossági létszám.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Az autópálya-csomópont kínálta beruházói, vállalkozói kedv az ipari parkban és az azt övező területen” ▪„Turisztikai adottságok kihasználása. Természeti kincseink ésszerű kihasználása. Vonzó településkép kialakítása.”

47 46 Települések egy mondatos jellemzése 5/6 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Tiszagyulaház a ▪„A lakosság elöregedése, fiatal, gyermekes családok hiánya” ▪Újszentmargit a ▪„A település hátrányos helyzetű, elmaradott térségben fekszik. Magas a munkanélküliek aránya és vállalkozások számára sem bizonyult eddig vonzónak. A lakosság korösszetételének változása az elöregedésre utal, sajnos még kevés az itt letelepedni vágyó fiatal. Ebből adódóan a lakosságszám is csökken.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turisztika, idegenforgalom kiépítése” ▪„Az M3 autópálya kiépítésével és a közelben levő ipari park fejlődésével javulhat a foglalkoztatás és a vállalkozások számára is vonzóbbá válhat a község. Ezen túl az elmúlt évek infrastruktúra- fejlesztései komfortosabbá és élhetőbbé tették településünket. A Hortobágyi Nemzeti Park közelsége is lehetőséget adhat a turisztikai fejlesztésre.”

48 47 Települések egy mondatos jellemzése 6/6 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Újtikos ▪„Fogyó lakosság, munkalehetőségek korlátozottsága” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turisztikai programok fejlesztése, vállalkozás-bővítés(területek adottak, jól képzett a munkaerő)”

49 48 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

50 49 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 A térségben 6 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 23 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Helyi életminőség fejlesztése” ▪„A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés” ▪„Térségi együttműködés” ▪„Gazdaság fejlesztése” ▪„Társadalmi tőke fejlesztése” Fő fejlesztési prioritás ▪„Helyi örökség megőrzése” 49 4 db 3 db 4 db 5 db 4 db 1,918,494 1,510,613 1,461,380 1,456,878 638,640 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma 3 db577,271

51 50 ▪Rendezett településkép kialakítása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/6 A legtöbb forrás – 99,788 EUR – a(z) Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Alternatív energia felhasználásának támogatása, népszerűsítése ▪Közösségi terek fejlesztése ▪Táji és épített elemek rehabilitációja és új (szolgáltatási) funkcióval való megtöltése Fő fejlesztési prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Allokált forrás (EUR) 678,440 580,000 396,217 263,837

52 51 ▪Turisztikai fogadókészség javítása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/6 A legtöbb forrás – 99,788 EUR – a(z) Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Turisztikai termékcsomagok kialakítása, fejlesztése ▪Tematikus túraútvonalak kiépítése Fő fejlesztési prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Allokált forrás (EUR) 670,679 613,786 226,148

53 52 ▪Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/6 A legtöbb forrás – 99,788 EUR – a(z) Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Az egész térség lakosságát érintő helyi termékek fogyasztására ösztönző tevékenységek támogatása ▪Leader-közösségek közötti együttműködés ▪A teljes térséget, közösséget érintő fejlesztési tervek, megvalósíthatósági tanulmányok készítésének támogatása Fő fejlesztési prioritás: Térségi együttműködés Allokált forrás (EUR) 742,913 478,978 239,489 0

54 53 ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/6 A legtöbb forrás – 99,788 EUR – a(z) Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Helyi specifikumok, feldolgozott termékek előállítása és térségi piacra juttatása ▪Biogazdálkodás komplex fejlesztése ▪Ártéri gazdálkodás támogatása ▪Biodiverzitást növelő természetvédelmi és ökoturisztikai célú állattartás, pásztorhagyományok ápolása Fő fejlesztési prioritás: Gazdaság fejlesztése Allokált forrás (EUR) 501,424 414,602 263,837 157,813 119,202

55 54 ▪Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/6 A legtöbb forrás – 99,788 EUR – a(z) Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Közösségépítés - térségi identitás erősítése ▪Vállalkozói készségfejlesztés ▪Környezettudatos oktatás és nevelés segítése Fő fejlesztési prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Allokált forrás (EUR) 99,788 299,362 129,702 109,788

56 55 ▪Helyi értékek kutatása, gyűjtése és publikálása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/6 A legtöbb forrás – 99,788 EUR – a(z) Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Hagyományőrző létesítmények kialakításának támogatása ▪Természet- és környezetvédelmi beruházások támogatása Fő fejlesztési prioritás: Helyi örökség megőrzése Allokált forrás (EUR) 79,829 63,125 434,317

57 56 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

58 57 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 11% 9% 26% 7% 8% 15% 8% 0% 13% 3% 23% 34% 14% 4% 7% 4% 2% 0% 10% 1% 29% 43% 14% 0% 14% 0% 26% 0% 9% 0% 48% 17% 0% 33% 0% 8% 0% 50% 8% 0%

59 58 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” ▪„A termelés diverzifikációját segítené elő a bio- és ökogazdálkodási módszerek, termelési eljárások elterjesztése a kistérség mikrovállalkozói körében. Beleértve új és hagyományos módszerek terjesztését. Törekedni kell, hogy a térségben a mezőgazdaság által művelt területek minél nagyobb részén ökogazdálkodást folytassanak. A feldolgozottsági fok növelésének eszköze lehet biozöldség- és gyümölcsszárító üzemek létrehozása, az ezekhez kapcsolódó üzemkorszerűsítés, gépbeszerzés. A térség specialitása lehet egy öko-ipari park kialakítása. Lehetséges helyszínek: Tiszacsege, Hortobágy. Kulcsfontosságú a feldolgozóüzemekben az ökológiai minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Növekszik az ökogazdálkodással művelt területek aránya a térségben (10-15%). A biogazdálkodás fejlesztésével diverzifikálódik a térség gazdaságának szerkezete, várhatóan (5-10%-kal) nő a biogazdálkodással foglalkozó vállalkozók, termelők száma. Ugyanakkor az általuk termelt termékek - köszönhetően a minőségbiztosítási rendszereknek - versenyképesebbek lesznek a piacon. A mezőgazdasági és ipari fejlesztésekkel munkahelyek (20-30) jönnek létre, nő a foglalkoztatottság. Növekszik a települési önkormányzatok helyi adóbevétele.”

60 2 59 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” ▪„A termelés diverzifikációját segítené elő a bio- és ökogazdálkodási módszerek, termelési eljárások elterjesztése a kistérségben működő mikrovállakozások körében. Beleértve új és hagyományos módszerek terjesztését. Törekedni kell, hogy a térségben a mezőgazdaság által művelt területek minél nagyobb részén ökogazdálkodást folytassanak. A feldolgozottsági fok növelésének eszköze lehet biozöldség- és gyümölcsszárító üzemek létrehozása, az ezekhez kapcsolódó üzemkorszerűsítés, gépbeszerzés. Kulcsfontosságú a feldolgozóüzemekben az ökológiai minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Növekszik az ökogazdálkodással művelt területek aránya a térségben (10-15%). A biogazdálkodás fejlesztésével diverzifikálódik a térség gazdaságának szerkezete, várhatóan (5-10%-kal) nő a biogazdálkodással foglalkozó vállalkozók, termelők száma. Ugyanakkor az általuk termelt termékek - köszönhetően a minőségbiztosítási rendszereknek - versenyképesebbek lesznek a piacon. A mezőgazdasági és ipari fejlesztésekkel munkahelyek (20-30) jönnek létre, nő a foglalkoztatottság. Növekszik a települési önkormányzatok helyi adóbevétele.”

61 60 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„A vendégfogadóhelyek fejlesztése infrastruktúra, szolgáltatások bővítése (aktív turizmushoz kapcsolódó eszközfejlesztés támogatása). A tematikus turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások (horgász-, vadász-, lovas-, öko-, kerékpárturizmus) létrehozásának támogatása elősegítése. Az ezen tevékenységhez kapcsolódó szálláshelyek működését szolgáló berendezési tárgyak, telekhatáron belüli infrastrukturális és rekreációs fejlesztések.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A térség egész területén fejlett, sűrű szövetű lesz a turisztikai háttérágazat, így a fogadókészség jelentősen növekedni fog, ugyanakkor a belső egyenlőtlenségek is csökkennek. Szálláshelyek (50-100) jönnek létre a turizmus által eddig csak kevéssé érintett településeken is. A gazdasági következmény a turisták számának 5-10%os növekedése, fajlagos tartózkodási idejük 10-20%os meghosszabbodása és fajlagos költésük megnövekedése lesz. Áttételesen növekednek a helyben képződött jövedelmek, illetve az önkormányzatok adóbevételei.”

62 ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 4 ▪„A helyi piacra termelő, a térségre jellemző élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások technológiai- és eszközfejlesztése, az elvárt minőségi sztenderdek megszerzése, megfelelő telephelyek kialakítása. Kedvezményezettek lehetnek azok a helyi mikrovállalkozások (az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók), amelyek telephelyükön építési tevékenységet terveznek, kisléptékű infrastruktúrafejlesztést hajtanak végre, illetve gépbeszerzést szeretnének lebonyolítani.” ▪„Növekszik a térségre jellemző termékeket gyártó vállalkozások száma, bővül a helyi piaci részesedésük, amivel nő a jövedelmezőségük. Nem utolsó sorban javul a térség lakosságának életminősége az egészséges termékek fogyasztásával.” 61 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

63 62 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„A helyi piacra termelő, a térségre jellemző élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások technológiai- és eszközfejlesztése, az elvárt minőségi sztenderdek megszerzése, megfelelő telephelyek kialakítása. Kedvezményezettek lehetnek azok a helyi mikroállalkozások (az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók), amelyek telephelyükön építési tevékenységet terveznek, kisléptékű infrastruktúrafejlesztést hajtanak végre, illetve gépbeszerzést szeretnének lebonyolítani.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Növekszik a térségre jellemző termékeket gyártó vállalkozások száma, bővül a helyi piaci részesedésük, amivel nő a jövedelmezőségük. ▪Nem utolsó sorban javul a térség lakosságának életminősége az egészséges termékek fogyasztásával.”

64 ▪„Egyéb tevékenység” 6 ▪„A térségre jellemző hagyományos termék egységes minőségi és formai rendszer szerinti készítésének és terjesztésének támogatása, amik a térségen kívülre kerülve, illetve a térségen belül használatba kerülnek és hortobágyi, Tisza menti hangulatot sugároznak, növelik az épített örökség jellegzetességét, illetve emléktárgyként jelképezik a területet (tehát egy védjegy rendszer kialakítása egy szervezet által). Másrészt az ezen védjegy alatt készítendő kerámiából és más természetes anyagokból készült kézműves-termékek, részben a természetes alapanyagokból álló tartós élelmiszerek előállításának támogatása. Ehhez a termékek előállítását segítő műhelyek korszerűsítése mellett, a minőségi szabványoknak való megfelelés megteremtése és az eszközbeszerzés is támogatandó tevékenység.” ▪„A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, termékei egységes formai megjelenésének hatására 15- 20%-kal növekszik a térségbe látogatók által vásárolt emléktárgyak és 10%-kal az itt eltöltött éjszakák száma. 20-30 új munkahely is teremthető az intézkedéssel. Az egységes Hortobágy márkához való igazodás miatti technológiai fejlesztések következtében pedig az nő a vállalkozások jövedelmezősége is.” 63 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

65 64 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„A turisták számára a térség településeinek különböző turisztikai termékeit, szálláshelyeket, utazási lehetőségeket egységes csomagban kínálni. Ezt elősegítő minőségi és komplex agro- és ökoturisztukai szolgáltatások kiépítése, egységesítése és a szolgáltatások marketingje.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A turisták fajlagos itt tartózkodása és az egy főre jutó költések nagysága a projektek megvalósulását követő évben 5-10 %-kal megnő. A turizmusban dolgozó vállalkozások forgalma kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá válik, növekednek árbevételeik, 5%-kal nő a turisztikához kötődő munkahelyek száma. A térség egésze egységes identitással rendelkező desztinációként jelentkezik a hazai és nemzetközi turisztikai térségek között, így versenyképessége jelentősen javul hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.” Szektor

66 ▪„Egyéb szolgáltatás” 8 ▪„Mikrovállakozások indulásának és fejlesztésének elősegítése, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, a mezőgazdaságon kívül végzett tevékenységekre (eszközökbeszerzés, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez tartozó építés, épületfelújítás, - korszerűsítés, épületgépészet, -kialakítás, - felújítás, -korszerűsítés, kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése).” ▪„Várhatóan új mikrovállalkozások (25-30 db) jönnek létre a térségben,az önfoglalkoztatás növekedésén keresztül nő a térségben a foglalkoztatás szintje.A mikrovállalkozások egy része képes lesz 1-2 dolgozót is foglalkoztatni.A kis méretű helyi vállalkozások képesek lesznek a helyi erőforrásokra épülő fejlesztésekre,a helyi termékeket a piacon eladni.A támogatni tervezett mikrovállalkozások száma 25-30 db.Az ezer főre jutó vállalkozások száma a térségben (db) növekedni fog,minek köszönhetően nő a létrehozott vagy megtartott munkahelyek száma.” 65 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

67 66 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„Tematikus túraútvonalak kiépítése, kialakítása. Az útvonalak egyes megállóit képező helyszínek fejlesztése, a hortobágyi települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, halgazdálkodási adottságaira, kulturális és gasztronómiai örökségére, tájházakra, mint vonzerőre épülő - minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és a marketing javítása.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Olyan, komplex turisztikai termékek kialakulása, amelyek hosszabb ideig képesek a térségben tartani a turistákat.”

68 ▪„Egyéb szolgáltatás” 10 ▪„Mikrovállakozások indulásának és fejlesztésének elősegítése, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, a mezőgazdaságon kívül végzett tevékenységekre (eszközökbeszerzés, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez tartozó építés, épületfelújítás, - korszerűsítés, épületgépészet, -kialakítás, - felújítás, -korszerűsítés, kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése).” ▪„Várhatóan új mikrovállalkozások (25-30 db) jönnek létre a térségben,az önfoglalkoztatás növekedésén keresztül nő a térségben a foglalkoztatás szintje.A mikrovállalkozások egy része képes lesz 1-2 dolgozót is foglalkoztatni.A kis méretű helyi vállalkozások képesek lesznek a helyi erőforrásokra épülő fejlesztésekre,a helyi termékeket a piacon eladni.A támogatni tervezett mikrovállalkozások száma 25-30 db.Az ezer főre jutó vállalkozások száma a térségben (db) növekedni fog,minek köszönhetően nő a létrehozott vagy megtartott munkahelyek száma.” 67 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

69 68 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

70 69 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Legalább helyi védettséggel rendelkező, szabadon álló épület külső és belső felújításának és korszerűsítésének, legalább helyi védettség alatt álló építmény bemutathatóvá tételének támogatása. Legalább helyi védettség alatt álló településszerkezeti egységek, épületek (minimum három elemből álló egység) külső felújítása.” Megoldási javaslat ▪„A térség valamennyi településén felújított, rendezett településkép a centrumban. Az országos és helyi védettséget élvező épületek megújulnak. Áttételesen javulnak a lakókörülmények és erősödik a helyi identitás.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

71 70 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„A közösséget teljesen átfogó integrált térségi marketing és desztinációmenedzsment szervezet felállítása, hiszen a közös koordinációt egy TDM szervezet bonyolíthatja le legkönnyebben.” Megoldási javaslat ▪„A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, terméke, szolgáltatása és programja egységes megjelenésének (weboldal, kiadvány) hatására 15%-kal növekszik a térségbe látogatók és 10%-kal az eltöltött éjszakák száma. 2-3 új munkahely teremthető az intézkedéssel. A térségben élők számára ismertté válnak a szolgáltatások, programok, így növekszik ezek látogatása és igénybe vétele, ezzel együtt a lakosok és fiatalok helyben maradása is.Növekszik a települések hagyományos hangulata, ami potenciálisan mintegy 30%-kal növelheti a látogatók számát.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások” Fejlesztési téma

72 71 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„A közösséget teljesen átfogó integrált honlap, kiadványhoz szükséges eszközök és szolgáltatások kialakításának támogatása, amely felhasználóbarát módon, csoportosítva megjeleníti az összes térségben működő hortobágyi, Tisza menti (térségi) jellegzetességet felvállaló turisztikai céget, szolgáltatást, terméket, bemutatóhelyet, látnivalót, programot, rendezvényt és szakértőt.” Megoldási javaslat ▪„A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, terméke, szolgáltatása és programja egységes megjelenésének (weboldal, kiadvány) hatására 15%-kal növekszik a térségbe látogatók és 10%-kal az eltöltött éjszakák száma. 2-3 új munkahely teremthető az intézkedéssel. A térségben élők számára ismertté válnak a szolgáltatások, programok, így növekszik ezek látogatása és igénybe vétele, ezzel együtt a lakosok és fiatalok helyben maradása is.Növekszik a települések hagyományos hangulata, ami potenciálisan mintegy 30%-kal növelheti a látogatók számát.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások” Fejlesztési téma

73 72 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„Igényes élettér kialakítása (parkok rendezése, játszóterek kialakítása), valamint a környezet és megjelenés javítása, az alapvető szolgáltatásokhoz hozzáférés elérhetőségének javításával. A szolgáltatások bővítése mellett a térség népességmegtartó erejének visszaállításában meghatározó lehet a közösségi terek (a kulturális-szabadidős terek) fejlesztése a külterületi településrészeken is. A kisléptékű, telekhatáron belüli infrastrukturális fejlesztések lehetővé válna a hátrányos helyzetű rétegek számára is a rendezett lakókörnyezet megteremtése által a szocializáció megkönnyítése.” Megoldási javaslat ▪„Az intézkedés keretében szolgáltató teret kialakító települések száma megnő a térségben. A vidéki települések szolgáltatásokkal való ellátottságának javulása, hosszú távon az életminőség javulása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

74 73 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„Közös, vándor - rendezvények, konferenciák szervezésének támogatása. A szférák (vállalkozói, állami, civil) közötti kapcsolatok erősítésének támogatása, Koordinációs tevékenység támogatása.” Megoldási javaslat ▪„Térségi civil szervezetek megerősödése, a közösségi tudatra kifejtett hatásuk erősödik.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Kultúra”

75 74 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„Egészségügyi szolgáltatások iránti igény növelése, elérhetőségének javítása. ▪Személyes érintettséget feltáró programok támogatása, megelőzési kampányok szervezése. ▪Sport, és szabadidős tevékenység, mint az egészség megőrzés hatékony eszközének támogatása, terápiás jellegű testedzés hozzájutásának támogatása. ▪Szociális, mentális szolgáltatások, programok létrehozásának, hozzájutásának segítése.” Megoldási javaslat ▪„Az egészséges életmód elérhetőségének javításával a térség megtartó ereje, turisztikai fogadókészsége növekszik. A káros szenvedélyek visszaszorításával nő a munkaképesek aránya, javul a várható élettartalmuk.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Oktatás” Fejlesztési téma

76 75 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„Funkciót (pl.: kiállítási hely, túracélpont, pihenőhely) találni ezeknek a környezeti elemeknek, épített környezeti részleteknek stb. Felelős és alkalmas tulajdonost, aki a hasznosítást kellőképpen képes megvalósítani. Az ehhez kapcsolódó védelem alatt nem álló közparkok kialakítása, pihenőhelyek, sétautak, a helyszínekhez, mint helyi turisztikai látványossághoz közvetlenül vezető útvonalak mentén fekvő épületek felújítása és zöld felületek; látvány és használati térelemek kialakítása a területek kezelőinek és tulajdonosainak támogatása által.” Megoldási javaslat ▪„Gazdája és funkciója lesz a természetes és mesterséges tájelemeknek, növekszik a helyi erőforrások kihasználtsága, a helyi önkormányzat vagyona és a lakosság, illetve a turisták komfortérzete.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

77 76 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„A hagyományok megőrzésére létre kell hozni olyan létesítményeket, amelyek biztosítják a tradíciók fennmaradását, a generációk közti átadását. A létesítményekben folyó tevékenységek a turizmusnak is fontos új vonzerejét jelenthetik. Az említett intézményeket országos vagy helyi védettséget élvező épületekben kell elhelyezni.” Megoldási javaslat ▪„A felépülő hagyományőrző intézmények eredményeképpen munkahelyek teremtődnek (helyszínenként 5-8), közvetve pedig emelkedik a turistaérkezések száma, nő az ágazat jövedelemtermelő képessége. A megőrzött tradíciók és az ezen keresztül erősödő helyi identitás nem számszerűsíthető, de felbecsülhetetlenül fontos fejlődési következmény.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

78 77 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„Vállalkozói alapismeretek (informatikai, idegen nyelvi), és aktuális ismeretekhez kapcsolódó rendezvények, tanfolyamok támogatása. A szakmai szervezetek (kamarák) és az oktatási intézmények támogatásával.” Megoldási javaslat ▪„Eredményes vállalkozások jönnek létre, és a szolgáltatások minősége javul. A munkanélküliek száma csökken.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Oktatás” Fejlesztési téma

79 78 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egészségügyi szolgáltatások iránti igény növelése, elérhetőségének javítása. ▪Személyes érintettséget feltáró programok támogatása, megelőzési kampányok szervezése. ▪Sport, és szabadidős tevékenység, mint az egészség megőrzés hatékony eszközének támogatása, terápiás jellegű testedzés hozzájutásának támogatása. ▪Szociális, mentális szolgáltatások, programok létrehozásának, hozzájutásának segítése.” Megoldási javaslat ▪„Az egészséges életmód elérhetőségének javításával a térség megtartó ereje, turisztikai fogadókészsége növekszik. A káros szenvedélyek visszaszorításával nő a munkaképesek aránya, javul a várható élettartalmuk.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Oktatás” Fejlesztési téma 10

80 79 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

81 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 80 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-19 Sorszám: 2445 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Rendezett településkép kialakítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség bővelkedik kedvező természeti, turisztikai, épített környezeti adottságokban, így ezek kiaknázása mind a jövedelemforrás, mind a munkahelyteremtés alapjait képezhetik.A települések rendelkeznek olyan, a település képi megjelenésében jelentős szereppel bíró objektumokkal (templom, temető tájjellegű épület,park, piactér), településrészekkel melyek felújítása, korszerűsítése esetleg a betöltött funkció kiegészítése nemcsak a településkép javítását szolgálhatná, hanem a közösséghez tartozás érzését is erősíthetné. Helyzet/ adottság ▪Az épített örökségek megőrzése, annak kulturális értéke, illetve a turizmusból származó anyagi haszon miatt is fontos. Probléma/ lehetőség ▪Legalább helyi védettséggel rendelkező, szabadon álló épület külső és belső felújításának és korszerűsítésének, legalább helyi védettség alatt álló építmény bemutathatóvá tételének támogatása. Legalább helyi védettség alatt álló településszerkezeti egységek, épületek (minimum három elemből álló egység) külső felújítása. Megoldási javaslat ▪A térség valamennyi településén felújított, rendezett településkép a centrumban. Az országos és helyi védettséget élvező épületek megújulnak. Áttételesen javulnak a lakókörülmények és erősödik a helyi identitás. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

82 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 81 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 650000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága568128 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 1/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-19 Sorszám: 2445 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Folyás, Hortobágy, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

83 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 82 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-24 Sorszám: 2647 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Rendezett településkép kialakítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség bővelkedik kedvező természeti, turisztikai, épített környezeti adottságokban, így ezek kiaknázása mind a jövedelemforrás, mind a munkahelyteremtés alapjait képezhetik.A települések rendelkeznek olyan, a település képi megjelenésében jelentős szereppel bíró objektumokkal (templom, temető tájjellegű épület,park, piactér), településrészekkel melyek felújítása, korszerűsítése esetleg a betöltött funkció kiegészítése nemcsak a településkép javítását szolgálhatná, hanem a közösséghez tartozás érzését is erősíthetné. Helyzet/ adottság ▪Az épített örökségek megőrzése, annak kulturális értéke, illetve a turizmusból származó anyagi haszon miatt is fontos. Probléma/ lehetőség ▪Legalább helyi védettséggel rendelkező, szabadon álló épület külső és belső felújításának és korszerűsítésének, legalább helyi védettség alatt álló építmény bemutathatóvá tételének támogatása. Legalább helyi védettség alatt álló településszerkezeti egységek, épületek (minimum három elemből álló egység) külső felújítása. Megoldási javaslat ▪A térség valamennyi településén felújított, rendezett településkép a centrumban. Az országos és helyi védettséget élvező épületek megújulnak. Áttételesen javulnak a lakókörülmények és erősödik a helyi identitás. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

84 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 83 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 150000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága110312 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 2/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-24 Sorszám: 2647 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

85 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 84 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/52 Kód: ÉA-56-GF-B-04 Sorszám: 2632 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alternatív energia felhasználásának támogatása, népszerűsítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség bizonyos településein (pl.: Balmazújváros, Hortobágy) találhatók állattartó üzemek. A térség bizonyos településeihez kötötten (pl.: Egyek, Nádudvar) vannak területek, amelyek alkalmasak repce vagy kukorica termesztésére, a növényi olaj bioenergetikai felhasználásának. Vannak ugyanakkor nagy kiterjedésű nádasok (pl.: Hortobágy, Nádudvar), amelyek ugyancsak alkalmasak biomassza típusú energia előállítására.A termálvíz a térségben több településen jelen van (pld. Balmazújváros, Nádudvar, Tiszacsege). Helyzet/ adottság ▪Bizonyos állattartó üzemek melléktermékei (pl.: hígtrágya) alkalmasak biogáz előállítására.A térségben vannak üzemek (pl.: KITE, NAGISZ), amelyek képesek lennének növényi olaj felhasználására, de nem áll rendelkezésre megfelelő technológia.A térség önkormányzatainak a fosszilis alapú energiával való fűtése jelentős költségeket emészt fel, ami kiváltható volna helyben előállított energiával (biomassza, termálvíz). Probléma/ lehetőség ▪A biogázt előállító és hőenergiává alakító üzemek létesítésének támogatása, a (pl.: Balmazújváros, Hortobágy) települések vállalkozásainak bevonásával.Növényi olajok sajtolására, és azok felhasználására alkalmas technológia beszerzésének támogatása, a (pl.: Nádudvar, Egyek) települések termelő és felhasználó vállalkozásainak bevonásával.A nád és a termélvíz energetikai felhasználásához szükséges technológiák beszerzésének támogatása, a (pl.: Tiszacsege, Nádudvar, Balmazújváros) települések termelő és felhasználó vállalkozásainak, önkormányzatainak bevonásával. Megoldási javaslat ▪A térség mezőgazdasági termelői alternatív energianövényeket termesztenek egyre nagyobb területen, ezzel nőnek bevételeik. ▪A veszélyes hulladéknak számító állati trágyából értékes biogázt állítanak elő. ▪Az önkormányzati energia-kiadások csökkennek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 4. prioritás - A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése

86 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 85 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret250000 EUR▪Önkormányzatok60% 500000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások45% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága400000 EUR▪Non-profit szervezetek60% ▪Egyházak60%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek45%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 3/52 Kód: ÉA-56-GF-B-04 Sorszám: 2632 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

87 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 86 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/52 Kód: ÉA-56-GF-B-03 Sorszám: 2455 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alternatív energia felhasználásának támogatása, népszerűsítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség bizonyos településein (pl.: Balmazújváros, Hortobágy) találhatók állattartó üzemek. A térség bizonyos településeihez kötötten (pl.: Egyek, Nádudvar) vannak területek, amelyek alkalmasak repce vagy kukorica termesztésére, a növényi olaj bioenergetikai felhasználásának. Vannak ugyanakkor nagy kiterjedésű nádasok (pl.: Hortobágy, Nádudvar), amelyek ugyancsak alkalmasak biomassza típusú energia előállítására.A termálvíz a térségben több településen jelen van (pld. Balmazújváros, Nádudvar, Tiszacsege). Helyzet/ adottság ▪Bizonyos állattartó üzemek melléktermékei (pl.: hígtrágya) alkalmasak biogáz előállítására.A térségben vannak üzemek (pl.: KITE, NAGISZ), amelyek képesek lennének növényi olaj felhasználására, de nem áll rendelkezésre megfelelő technológia.A térség önkormányzatainak a fosszilis alapú energiával való fűtése jelentős költségeket emészt fel, ami kiváltható volna helyben előállított energiával (biomassza, termálvíz). Probléma/ lehetőség ▪A biogázt előállító és hőenergiává alakító üzemek létesítésének támogatása, a (pl.: Balmazújváros, Hortobágy) települések vállalkozásainak bevonásával.Növényi olajok sajtolására, és azok felhasználására alkalmas technológia beszerzésének támogatása, a (pl.: Nádudvar, Egyek) települések termelő és felhasználó vállalkozásainak bevonásával.A nád és a termélvíz energetikai felhasználásához szükséges technológiák beszerzésének támogatása, a (pl.: Tiszacsege, Nádudvar, Balmazújváros) települések termelő és felhasználó vállalkozásainak, önkormányzatainak bevonásával. Megoldási javaslat ▪A térség mezőgazdasági termelői alternatív energianövényeket termesztenek egyre nagyobb területen, ezzel nőnek bevételeik. ▪A veszélyes hulladéknak számító állati trágyából értékes biogázt állítanak elő. ▪Az önkormányzati energia-kiadások csökkennek. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 4. prioritás - A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése

88 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 87 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret100000 EUR▪Önkormányzatok80% 250000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások45% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága180000 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3000 EUR ▪Természetes személyek45%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 4/52 Kód: ÉA-56-GF-B-03 Sorszám: 2455 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

89 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 88 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-20 Sorszám: 2447 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Közösségi terek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség települései eltérő adottságokkal rendelkeznek: a kisebbek szolgáltatáshiányosak, hiányoznak bizonyos alapszolgáltatások, valamint a szocializációs és közösségi terek. Más települések esetében a szolgáltatások elérhetősége, koncentrált elhelyezése jelentkezik igényként. Integrált kistelepülési közösségi és szolgáltató terek csak három településen léteznek (Polgár, Tiszacsege, Újszentmargita), de ezek is fejlesztésre szorulnak. Helyzet/ adottság ▪A településeken tendencia a népességmegtartó erő csökkenése, az elvándorlás, a lakosság elöregedése. Ennek egyik oka a komfortérzet- javító szolgáltatások hiánya. A közösségek szétszóródtak, hiányzik az összefogás. A jobbítást kizárólag az önkormányzatoktól várják, az öntevékeny közösségek elszórtan találhatók a térségben. Probléma/ lehetőség ▪Igényes élettér kialakítása (parkok rendezése, játszóterek kialakítása), valamint a környezet és megjelenés javítása, az alapvető szolgáltatásokhoz hozzáférés elérhetőségének javításával. A szolgáltatások bővítése mellett a térség népességmegtartó erejének visszaállításában meghatározó lehet a közösségi terek (a kulturális-szabadidős terek) fejlesztése a külterületi településrészeken is. A kisléptékű, telekhatáron belüli infrastrukturális fejlesztések lehetővé válna a hátrányos helyzetű rétegek számára is a rendezett lakókörnyezet megteremtése által a szocializáció megkönnyítése. Megoldási javaslat ▪Az intézkedés keretében szolgáltató teret kialakító települések száma megnő a térségben. A vidéki települések szolgáltatásokkal való ellátottságának javulása, hosszú távon az életminőség javulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

90 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 89 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 300000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága347189 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 5/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-20 Sorszám: 2447 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Folyás, Hortobágy, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

91 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 90 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-25 Sorszám: 2648 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Közösségi terek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség települései eltérő adottságokkal rendelkeznek: a kisebbek szolgáltatáshiányosak, hiányoznak bizonyos alapszolgáltatások, valamint a szocializációs és közösségi terek. Más települések esetében a szolgáltatások elérhetősége, koncentrált elhelyezése jelentkezik igényként. Integrált kistelepülési közösségi és szolgáltató terek csak három településen léteznek (Polgár, Tiszacsege, Újszentmargita), de ezek is fejlesztésre szorulnak. Helyzet/ adottság ▪A településeken tendencia a népességmegtartó erő csökkenése, az elvándorlás, a lakosság elöregedése. Ennek egyik oka a komfortérzet- javító szolgáltatások hiánya. A közösségek szétszóródtak, hiányzik az összefogás. A jobbítást kizárólag az önkormányzatoktól várják, az öntevékeny közösségek elszórtan találhatók a térségben. Probléma/ lehetőség ▪Igényes élettér kialakítása (parkok rendezése, játszóterek kialakítása), valamint a környezet és megjelenés javítása, az alapvető szolgáltatásokhoz hozzáférés elérhetőségének javításával. A szolgáltatások bővítése mellett a térség népességmegtartó erejének visszaállításában meghatározó lehet a közösségi terek (a kulturális-szabadidős terek) fejlesztése a külterületi településrészeken is. A kisléptékű, telekhatáron belüli infrastrukturális fejlesztések lehetővé válna a hátrányos helyzetű rétegek számára is a rendezett lakókörnyezet megteremtése által a szocializáció megkönnyítése. Megoldási javaslat ▪Az intézkedés keretében szolgáltató teret kialakító települések száma megnő a térségben. A vidéki települések szolgáltatásokkal való ellátottságának javulása, hosszú távon az életminőség javulása. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

92 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 91 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága49028 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 6/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-25 Sorszám: 2648 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

93 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 92 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-21 Sorszám: 2449 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Táji és épített elemek rehabilitációja és új (szolgáltatási) funkcióval való megtöltése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségben számos, természetes táji (Egyek) és épített környezeti (Balmazújváros, Hortobágy) elem található, ezek egy része azonban elhagyatott, nem rendelkezik megfelelő funkcióval. Vannak olyan védendő elemek (elhagyott folyómedrek, kőkeresztek, külterületi épületek) amelyek hasznosíthatóak volnának a védettség megtartása mellett is. Helyzet/ adottság ▪Mivel nem rendelkeznek megfelelő funkcióval, ezért a bennük rejlő értékek (piaci, eszmei stb.) nem kerülhetnek napvilágra. Mivel nincs funkciójuk, fennmaradásuk, fenntartásuk is nehézségekbe kerül. Ezen védendő elemek hasznosítása nem egyszerű, hiszen az épített és táji elemek hasznosítására volna igény, de nincs meg a megfelelő infrastruktúra, hogy ezeket a funkciókat elláthassák. Probléma/ lehetőség ▪Funkciót (pl.: kiállítási hely, túracélpont, pihenőhely) találni ezeknek a környezeti elemeknek, épített környezeti részleteknek stb. Felelős és alkalmas tulajdonost, aki a hasznosítást kellőképpen képes megvalósítani. Az ehhez kapcsolódó védelem alatt nem álló közparkok kialakítása, pihenőhelyek, sétautak, a helyszínekhez, mint helyi turisztikai látványossághoz közvetlenül vezető útvonalak mentén fekvő épületek felújítása és zöld felületek; látvány és használati térelemek kialakítása a területek kezelőinek és tulajdonosainak támogatása által. Megoldási javaslat ▪Gazdája és funkciója lesz a természetes és mesterséges tájelemeknek, növekszik a helyi erőforrások kihasználtsága, a helyi önkormányzat vagyona és a lakosság, illetve a turisták komfortérzete. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

94 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 93 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 280000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága220938 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db Allokáció Megoldási javaslatok 7/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-21 Sorszám: 2449 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Folyás, Hortobágy, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

95 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 94 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-23 Sorszám: 2646 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Táji és épített elemek rehabilitációja és új (szolgáltatási) funkcióval való megtöltése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségben számos, természetes táji (Egyek) és épített környezeti (Balmazújváros, Hortobágy) elem található, ezek egy része azonban elhagyatott, nem rendelkezik megfelelő funkcióval. Vannak olyan védendő elemek (elhagyott folyómedrek, kőkeresztek, külterületi épületek) amelyek hasznosíthatóak volnának a védettség megtartása mellett is. Helyzet/ adottság ▪Mivel nem rendelkeznek megfelelő funkcióval, ezért a bennük rejlő értékek (piaci, eszmei stb.) nem kerülhetnek napvilágra. Mivel nincs funkciójuk, fennmaradásuk, fenntartásuk is nehézségekbe kerül. Ezen védendő elemek hasznosítása nem egyszerű, hiszen az épített és táji elemek hasznosítására volna igény, de nincs meg a megfelelő infrastruktúra, hogy ezeket a funkciókat elláthassák. Probléma/ lehetőség ▪Funkciót (pl.: kiállítási hely, túracélpont, pihenőhely) találni ezeknek a környezeti elemeknek, épített környezeti részleteknek stb. Felelős és alkalmas tulajdonost, aki a hasznosítást kellőképpen képes megvalósítani. Az ehhez kapcsolódó védelem alatt nem álló közparkok kialakítása, pihenőhelyek, sétautak, a helyszínekhez, mint helyi turisztikai látványossághoz közvetlenül vezető útvonalak mentén fekvő épületek felújítása és zöld felületek; látvány és használati térelemek kialakítása a területek kezelőinek és tulajdonosainak támogatása által. Megoldási javaslat ▪Gazdája és funkciója lesz a természetes és mesterséges tájelemeknek, növekszik a helyi erőforrások kihasználtsága, a helyi önkormányzat vagyona és a lakosság, illetve a turisták komfortérzete. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

96 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 95 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 50000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága42899 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 8/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-23 Sorszám: 2646 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

97 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 96 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/52 Kód: ÉA-56-GF-A-07 Sorszám: 2396 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Turisztikai fogadókészség javítása Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség turisztikai adottságai eszményiek, az adottságok közül számos termékfejlesztésen keresztül már kedvelt turisztikai árucikké vált. Ugyanakkor a jelentősebb turisztikai vonzerők szétszórtan helyezkednek el a térségben. Sajnos még a kiépített termékek egy része sem rendelkezik elegendő kapacitású és jó minőségű háttérágazattal (elérhetőség, szálláshelyek, vendéglátóhelyek stb.) Több településen van tájház, közösségi tér, és vendégfogadóhelyek, másutt viszont az adottságok ellenére ezek hiányoznak. Helyzet/ adottság ▪A kisebb településeken nincsenek turisztikai attrakciók, a település külső képe kívánni valót hagy maga után. A természeti értékek bemutathatósága eltérő (kevés tájház, múzeum,látogatható nyitott műhely,7 db Balmazújvároson és Hortobágyon),a turisták tájékoztatását segítő táblarendszer hiányzik.A helyek látogatóinak száma alacsony (2006-ban 17 ezer, de 90% Hortobágyon.A helyek színvonala változó,bővítésük fontos. Probléma/ lehetőség ▪A vendégfogadóhelyek fejlesztése infrastruktúra, szolgáltatások bővítése (aktív turizmushoz kapcsolódó eszközfejlesztés támogatása). A tematikus turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások (horgász-, vadász-, lovas-, öko-, kerékpárturizmus) létrehozásának támogatása elősegítése. Az ezen tevékenységhez kapcsolódó szálláshelyek működését szolgáló berendezési tárgyak, telekhatáron belüli infrastrukturális és rekreációs fejlesztések. Megoldási javaslat ▪A térség egész területén fejlett, sűrű szövetű lesz a turisztikai háttérágazat, így a fogadókészség jelentősen növekedni fog, ugyanakkor a belső egyenlőtlenségek is csökkennek. Szálláshelyek (50-100) jönnek létre a turizmus által eddig csak kevéssé érintett településeken is. A gazdasági következmény a turisták számának 5-10%os növekedése, fajlagos tartózkodási idejük 10-20%os meghosszabbodása és fajlagos költésük megnövekedése lesz. Áttételesen növekednek a helyben képződött jövedelmek, illetve az önkormányzatok adóbevételei. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

98 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 97 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 600000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága378752 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db Allokáció Megoldási javaslatok 9/52 Kód: ÉA-56-GF-A-07 Sorszám: 2396 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

99 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 98 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-05 Sorszám: 2402 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Turisztikai fogadókészség javítása Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪A számos potenciális turisztikai vonzerő létezik a térségben szétszórva, melyek kiaknázásában az elérhetőségnek kulcsszerepe van. Helyzet/ adottság ▪A települések között a térségben nagyok a távolságok, az utak – főként az alacsonyabb rendűek – sokszor rossz minőségűek (pld. Nádudvar körzete). Hiányoznak a biztonságos, jó minőségű kerékpárutak. Probléma/ lehetőség ▪A hiányzó utak/kerékpárutak kiépítése, a rossz minőségű utak burkolatának felújítása. Megoldási javaslat ▪Megfelelően elérhető turisztikai vonzerők, gyorsabb megközelíthetőség. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪EAOP - 2. Prioritás - A regionális és helyi jelentőségű közlekedési infrastruktúra fejlesztése

100 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 99 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok85% 250000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága200000 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 10/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-05 Sorszám: 2402 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

101 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 100 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/52 Kód: ÉA-56-GF-A-08 Sorszám: 2619 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Turisztikai fogadókészség javítása Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség turisztikai adottságai eszményiek, az adottságok közül számos termékfejlesztésen keresztül már kedvelt turisztikai árucikké vált. Ugyanakkor a jelentősebb turisztikai vonzerők szétszórtan helyezkednek el a térségben. Sajnos még a kiépített termékek egy része sem rendelkezik elegendő kapacitású és jó minőségű háttérágazattal (elérhetőség, szálláshelyek, vendéglátóhelyek stb.) Több településen van tájház, közösségi tér, és vendégfogadóhelyek, másutt viszont az adottságok ellenére ezek hiányoznak. Helyzet/ adottság ▪A kisebb településeken nincsenek turisztikai attrakciók, a település külső képe kívánni valót hagy maga után. A természeti értékek bemutathatósága eltérő,a turisták tájékoztatását segítő táblarendszer hiányzik.A helyek látogatóinak száma alacsony (2006-ban 17 ezer, de 90% Hortobágyon.A helyek színvonala változó,bővítésük fontos. Probléma/ lehetőség ▪A vendégfogadóhelyek fejlesztése infrastruktúra, szolgáltatások bővítése (aktív turizmushoz kapcsolódó eszközfejlesztés támogatása). A tematikus turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások (horgász-, vadász-, lovas-, öko-, kerékpárturizmus) létrehozásának támogatása elősegítése. Az ezen tevékenységhez kapcsolódó szálláshelyek működését szolgáló berendezési tárgyak, telekhatáron belüli infrastrukturális és rekreációs fejlesztések. Megoldási javaslat ▪A térség egész területén fejlett, sűrű szövetű lesz a turisztikai háttérágazat, így a fogadókészség jelentősen növekedni fog, ugyanakkor a belső egyenlőtlenségek is csökkennek. Szálláshelyek (50-100) jönnek létre a turizmus által eddig csak kevéssé érintett településeken is. A gazdasági következmény a turisták számának 5-10%os növekedése, fajlagos tartózkodási idejük 10-20%os meghosszabbodása és fajlagos költésük megnövekedése lesz. Áttételesen növekednek a helyben képződött jövedelmek, illetve az önkormányzatok adóbevételei. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

102 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 101 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 210000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága91927 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 11/52 Kód: ÉA-56-GF-A-08 Sorszám: 2619 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

103 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 102 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/52 Kód: ÉA-56-GF-B-01 Sorszám: 2385 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Turisztikai termékcsomagok kialakítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség valamennyi településén vannak (3-70 db/év) – eltérő jelentőségű (helyi, regionális, országos) – turisztikai rendezvények. A rendezvények közül ki kell emelni a népi hagyományokra, népművészetre épülő rendezvényeket, amelyek egyediséget kölcsönözhetnek a térségnek. Kiemelhető a Hortobágyhoz kötődő Hídivásár és Lovasnapok, amelyek évről évre jelentős számú látogatót vonzanak ide távolabbi térségekből is. Ezen kívül fontosak még az élő népi kismesterségek, képzőművészeti telepek és a népi gasztronómiai hagyományok is. Helyzet/ adottság ▪Sok rendezvény meglátogatására lenne érdeklődés a környező térségek településeiből,de ezek szervezése nem rendszeres,a szervezettség hiánya miatt a látogatások esetlegesek.A programok szervezése sokszor nem folyamatos és az alkalomszerű rendezvények gátolják a jó minőségű vendégfogadást.A helyi rendezvények térségi szinten nincsenek összehangolva,éves szinten egy-egy időszakra koncentrálódnak. Probléma/ lehetőség ▪Ki kell alakítani egy térségi műsornaptárt, amelyben szereplő rendezvények előre lefixált helyen és időpontban kerüljenek megrendezésre, azoknak az eseményeknek kell prioritást adni, amelyek legalább térségi vonzáskörrel rendelkeznek. ▪Növelni kell a nagyobb tömegeket vonzó, a hagyományteremtő, a (kiegészítő) programot jelentő rendezvények számát is. Szükséges, hogy a rendezvénynaptárban előre lefixált események a jelentőségüknek megfelelően támogatásokban részesüljenek. ▪Fel kell kutatni és ki kell dolgozni a térségben lévő, eddig nem kellőképpen kihasznált kulturális értékek rendezvényeken keresztüli hasznosításának módjait. Megoldási javaslat ▪Az újabb rendezvények csökkenteni fogják a turizmus szezonalitását, ugyanakkor új célcsoportok megjelenését is eredményezik, végeredményben 3-5%-kal nő a turistaérkezések száma. Ez nem csak a rendezvényt szervezők, hanem a lakosság számára is gazdasági hasznot jelenthet, ugyanakkor javul a térség ismertsége. A térségben regisztrált vendégéjszakák számának kismértékű (1-3%-os) emelkedése, a rendezvényszervező vállalkozások forgalmának növekedése, illetve áttételesen az önkormányzatok bevételeinek növekedése várható. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪EAOP - 3. Prioritás - A turisztikai potenciál e

104 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 103 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret100000 EUR▪Önkormányzatok90% 400000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága300000 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 12/52 Kód: ÉA-56-GF-B-01 Sorszám: 2385 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

105 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 104 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/52 Kód: ÉA-56-GF-A-09 Sorszám: 2375 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Turisztikai termékcsomagok kialakítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség turisztikai adottságai sokszínűek, beleértve a természeti kincseket (Hortobágy, gyógyvizek, Tisza folyó, védett növények és állatok) és a társadalmi értékeket-szolgáltatásokat (épített környezet, népszokások, közösségi programok, kultúra, gasztronómia stb.).A régióban az alapvető turisztikai szolgáltatások számos településen (Balmazújváros, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege stb.) megvannak, illetve észak-alföldi szinten a turisztikai kereslet szintje is jelentős. Helyzet/ adottság ▪A turisztikai adottságok kihasználtsága nem megfelelő,a térségben a vendégéjszakák száma a jelentősebb turisztikai helyszíneken sem elég magas (1,3-1,9 éj/fő),így az egy főre jutó turista-költések nagysága is alacsony.A vendégek csak egy-egy vonzerőt látogatnak meg, így nem veszik elég intenzíven igénybe a turisztikai szolgáltatásokat.Érdeklődés van a terület megtekintésére de a szervezettség hiányában esetleges. Probléma/ lehetőség ▪A turisták számára a térség településeinek különböző turisztikai termékeit, szálláshelyeket, utazási lehetőségeket egységes csomagban kínálni. Ezt elősegítő minőségi és komplex agro- és ökoturisztukai szolgáltatások kiépítése, egységesítése és a szolgáltatások marketingje. Megoldási javaslat ▪A turisták fajlagos itt tartózkodása és az egy főre jutó költések nagysága a projektek megvalósulását követő évben 5-10 %-kal megnő. A turizmusban dolgozó vállalkozások forgalma kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá válik, növekednek árbevételeik, 5%-kal nő a turisztikához kötődő munkahelyek száma. A térség egésze egységes identitással rendelkező desztinációként jelentkezik a hazai és nemzetközi turisztikai térségek között, így versenyképessége jelentősen javul hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

106 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 105 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 350000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága252501 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db Allokáció Megoldási javaslatok 13/52 Kód: ÉA-56-GF-A-09 Sorszám: 2375 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

107 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 106 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/52 Kód: ÉA-56-GF-A-13 Sorszám: 2625 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Turisztikai termékcsomagok kialakítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség turisztikai adottságai sokszínűek, beleértve a természeti kincseket (Hortobágy, gyógyvizek, Tisza folyó, védett növények és állatok) és a társadalmi értékeket-szolgáltatásokat (épített környezet, népszokások, közösségi programok, kultúra, gasztronómia stb.).A régióban az alapvető turisztikai szolgáltatások számos településen (Balmazújváros, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege stb.) megvannak, illetve észak-alföldi szinten a turisztikai kereslet szintje is jelentős. Helyzet/ adottság ▪A turisztikai adottságok kihasználtsága nem megfelelő,a térségben a vendégéjszakák száma a jelentősebb turisztikai helyszíneken sem elég magas (1,3-1,9 éj/fő),így az egy főre jutó turista-költések nagysága is alacsony.A vendégek csak egy-egy vonzerőt látogatnak meg, így nem veszik elég intenzíven igénybe a turisztikai szolgáltatásokat.Érdeklődés van a terület megtekintésére de a szervezettség hiányában esetleges. Probléma/ lehetőség ▪A turisták számára a térség településeinek különböző turisztikai termékeit, szálláshelyeket, utazási lehetőségeket egységes csomagban kínálni. Ezt elősegítő minőségi és komplex agro- és ökoturisztukai szolgáltatások kiépítése, egységesítése és a szolgáltatások marketingje. Megoldási javaslat ▪A turisták fajlagos itt tartózkodása és az egy főre jutó költések nagysága a projektek megvalósulását követő évben 5-10 %-kal megnő. A turizmusban dolgozó vállalkozások forgalma kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá válik, növekednek árbevételeik, 5%-kal nő a turisztikához kötődő munkahelyek száma. A térség egésze egységes identitással rendelkező desztinációként jelentkezik a hazai és nemzetközi turisztikai térségek között, így versenyképessége jelentősen javul hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

108 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 107 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 100000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága61285 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 14/52 Kód: ÉA-56-GF-A-13 Sorszám: 2625 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

109 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 108 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/52 Kód: ÉA-56-GF-A-10 Sorszám: 2408 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Tematikus túraútvonalak kiépítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Számos olyan turisztikai potenciál van a településen, amely együttes termék-halmazként volna bemutatható. Helyzet/ adottság ▪A térség nagyon kevés turisztikai vonzereje képes hosszabb időre idevonzani a turistákat, ugyanakkor lehetőség volna a hasonló adottságok egymás utáni bemutatására. Probléma/ lehetőség ▪Tematikus túraútvonalak kiépítése, kialakítása. Az útvonalak egyes megállóit képező helyszínek fejlesztése, a hortobágyi települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, halgazdálkodási adottságaira, kulturális és gasztronómiai örökségére, tájházakra, mint vonzerőre épülő - minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és a marketing javítása. Megoldási javaslat ▪Olyan, komplex turisztikai termékek kialakulása, amelyek hosszabb ideig képesek a térségben tartani a turistákat. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

110 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 109 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 260000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága189377 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 15/52 Kód: ÉA-56-GF-A-10 Sorszám: 2408 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

111 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 110 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/52 Kód: ÉA-56-GF-A-14 Sorszám: 2626 Prioritás: A tájegység adottságainak megfelelő turisztikai termékfejlesztés Intézkedés: Tematikus túraútvonalak kiépítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Számos olyan turisztikai potenciál van a településen, amely együttes termék-halmazként volna bemutatható. Helyzet/ adottság ▪A térség nagyon kevés turisztikai vonzereje képes hosszabb időre idevonzani a turistákat, ugyanakkor lehetőség volna a hasonló adottságok egymás utáni bemutatására. Probléma/ lehetőség ▪Tematikus túraútvonalak kiépítése, kialakítása. Az útvonalak egyes megállóit képező helyszínek fejlesztése, a hortobágyi települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, halgazdálkodási adottságaira, kulturális és gasztronómiai örökségére, tájházakra, mint vonzerőre épülő - minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és a marketing javítása. Megoldási javaslat ▪Olyan, komplex turisztikai termékek kialakulása, amelyek hosszabb ideig képesek a térségben tartani a turistákat. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése

112 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 111 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága36771 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 16/52 Kód: ÉA-56-GF-A-14 Sorszám: 2626 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

113 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 112 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/52 Kód: ÉA-56-GF-7-01 Sorszám: 4145 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Magyarországról Budapest után valószínűleg a Hortobágy neve a legismertebb a világon. A Hortobágy és a Tisza mente fejlődéstörténetéből és történelméből adódóan magában hordoz egy romantikus hangulatot, jellegzetes termékeket. A térségben működnek hortobágyi hagyományokat bemutató és tovább vivő turisztikával, hagyományőrzéssel, kézművességgel, biogazdálkodással, stb. foglalkozó társaságok, valamint léteznek természeti és kulturális értékeket bemutató helyszínek. Szinte minden településen készülnek a helyi életmódot jellemző termékek. Helyzet/ adottság ▪A termékek kínálata megjelenik a piacon, nincs azonban térségi szintű megjelenítés,illetve formaképzés,mely termelők/kézművesek számára a meglévő stílusok egységes formákba öntését tenné lehetővé.A települések ajándékpiacán hiányzik markáns a „hortobágyi hangulat”,a többi alföldi térségtől való megkülönböztetést tenné lehetővé.Mindezek csökkentik a turisták, valamint a helyi és a kistérségen kívüli befektetők számát. Probléma/ lehetőség ▪A térségre jellemző hagyományos termék egységes minőségi és formai rendszer szerinti készítésének és terjesztésének támogatása, amik a térségen kívülre kerülve, illetve a térségen belül használatba kerülnek és hortobágyi, Tisza menti hangulatot sugároznak, növelik az épített örökség jellegzetességét, illetve emléktárgyként jelképezik a területet (tehát egy védjegy rendszer kialakítása egy szervezet által). Másrészt az ezen védjegy alatt készítendő kerámiából és más természetes anyagokból készült kézműves-termékek, részben a természetes alapanyagokból álló tartós élelmiszerek előállításának támogatása. Ehhez a termékek előállítását segítő műhelyek korszerűsítése mellett, a minőségi szabványoknak való megfelelés megteremtése és az eszközbeszerzés is támogatandó tevékenység. Megoldási javaslat ▪A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, termékei egységes formai megjelenésének hatására 15-20%-kal növekszik a térségbe látogatók által vásárolt emléktárgyak és 10%-kal az itt eltöltött éjszakák száma. 20-30 új munkahely is teremthető az intézkedéssel. Az egységes Hortobágy márkához való igazodás miatti technológiai fejlesztések következtében pedig az nő a vállalkozások jövedelmezősége is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Építés, felújítás (20%), Kiadvány készítés (15%), Marketing tevékenység (20%), Rendezvény (15%), Tradicionális eszközbeszerzés (10%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

114 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret55000 EUR▪Önkormányzatok100% 340000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága236087 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db Allokáció Megoldási javaslatok 17/52 Kód: ÉA-56-GF-7-01 Sorszám: 4145 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Komplex projekt ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

115 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-01 Sorszám: 2577 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪Magyarországról Budapest után valószínűleg a Hortobágy neve a legismertebb a világon. A Hortobágy és a Tisza mente magában hordoz egy romantikus hangulatot (puszták,rónák,gémeskutak,pásztorok,gulyák,nyájak,ménesek,kanyargós Tisza). A térség településeinek egy- egy részében megmaradt az ősi építkezés hagyománya, a hortobágyi hangulat.A térségben működnek hortobágyi és tiszamenti hagyományokat bemutató társaságok,valamint léteznek természeti és kulturális értékeket bemutató helyszínek.Szinte minden településen szerveznek hagyományos rendezvényeket Helyzet/ adottság ▪Nincs térségi szintű megjelenítése a rendezvényeknek,ahol minden együtt megtalálható,s kezeli a programokat,látnivalókat,szolgáltatásokat és termékeket,- egységes (térségi) megjelenítéssel.A településeken hiányzik a hortobágyi és Tisza menti hangulat,a többi alföldi településtől való megkülönböztetés és a hagyományos építkezések ápolása. Probléma/ lehetőség ▪A közösséget teljesen átfogó integrált honlap, kiadványhoz szükséges eszközök és szolgáltatások kialakításának támogatása, amely felhasználóbarát módon, csoportosítva megjeleníti az összes térségben működő hortobágyi, Tisza menti (térségi) jellegzetességet felvállaló turisztikai céget, szolgáltatást, terméket, bemutatóhelyet, látnivalót, programot, rendezvényt és szakértőt. Megoldási javaslat ▪A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, terméke, szolgáltatása és programja egységes megjelenésének (weboldal, kiadvány) hatására 15%-kal növekszik a térségbe látogatók és 10%-kal az eltöltött éjszakák száma. 2-3 új munkahely teremthető az intézkedéssel. A térségben élők számára ismertté válnak a szolgáltatások, programok, így növekszik ezek látogatása és igénybe vétele, ezzel együtt a lakosok és fiatalok helyben maradása is.Növekszik a települések hagyományos hangulata, ami potenciálisan mintegy 30%-kal növelheti a látogatók számát. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Kapcsolattartás költségei (10%), Kiadvány készítés (30%), Marketing tevékenység (60%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

116 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret55000 EUR▪Önkormányzatok100% 250000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága236086 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 18/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-01 Sorszám: 2577 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

117 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-07 Sorszám: 2544 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪Magyarországról Budapest után valószínűleg a Hortobágy neve a legismertebb a világon. A Hortobágy és a Tisza mente magában hordoz egy romantikus hangulatot (puszták,rónák,gémeskutak,pásztorok,gulyák,nyájak,ménesek,kanyargós Tisza). A térség településeinek egy- egy részében megmaradt az ősi építkezés hagyománya, a hortobágyi hangulat.A térségben működnek hortobágyi hagyományokat bemutató és továbbvivő társaságok,valamint léteznek természeti és kulturális értékeket bemutató helyszínek.Szinte minden településen szerveznek hagyományos rendezvényeket Helyzet/ adottság ▪Nincs térségi szintű megjelenítése a rendezvényeknek,ahol minden együtt megtalálható,s kezeli a programokat,látnivalókat,szolgáltatásokat és termékeket,- egységes (térségi) megjelenítéssel.A településeken hiányzik a hortobágyi és Tisza menti hangulat,a többi alföldi településtől való megkülönböztetés és a hagyományos építkezések ápolása. Probléma/ lehetőség ▪A közösséget teljesen átfogó integrált térségi marketing és desztinációmenedzsment szervezet felállítása, hiszen a közös koordinációt egy TDM szervezet bonyolíthatja le legkönnyebben. Megoldási javaslat ▪A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, terméke, szolgáltatása és programja egységes megjelenésének (weboldal, kiadvány) hatására 15%-kal növekszik a térségbe látogatók és 10%-kal az eltöltött éjszakák száma. 2-3 új munkahely teremthető az intézkedéssel. A térségben élők számára ismertté válnak a szolgáltatások, programok, így növekszik ezek látogatása és igénybe vétele, ezzel együtt a lakosok és fiatalok helyben maradása is.Növekszik a települések hagyományos hangulata, ami potenciálisan mintegy 30%-kal növelheti a látogatók számát. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪EAOP - 3. Prioritás - A turisztikai potenciál e

118 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret100000 EUR▪Önkormányzatok100% 220000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága168633 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 19/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-07 Sorszám: 2544 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

119 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/52 Kód: ÉA-56-GF-7-02 Sorszám: 4148 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Magyarországról Budapest után valószínűleg a Hortobágy neve a legismertebb a világon. A Hortobágy és a Tisza mente fejlődéstörténetéből és történelméből adódóan magában hordoz egy romantikus hangulatot, jellegzetes termékeket. A térségben működnek hortobágyi hagyományokat bemutató és tovább vivő turisztikával, hagyományőrzéssel, kézművességgel, biogazdálkodással, stb. foglalkozó társaságok, valamint léteznek természeti és kulturális értékeket bemutató helyszínek. Szinte minden településen készülnek a helyi életmódot jellemző termékek. Helyzet/ adottság ▪A termékek kínálata megjelenik a piacon, nincs azonban térségi szintű megjelenítés,illetve formaképzés,mely termelők/kézművesek számára a meglévő stílusok egységes formákba öntését tenné lehetővé.A települések ajándékpiacán hiányzik markáns a „hortobágyi hangulat”,a többi alföldi térségtől való megkülönböztetést tenné lehetővé.Mindezek csökkentik a turisták, valamint a helyi és a kistérségen kívüli befektetők számát. Probléma/ lehetőség ▪A térségre jellemző hagyományos termék egységes minőségi és formai rendszer szerinti készítésének és terjesztésének támogatása, amik a térségen kívülre kerülve, illetve a térségen belül használatba kerülnek és hortobágyi, Tisza menti hangulatot sugároznak, növelik az épített örökség jellegzetességét, illetve emléktárgyként jelképezik a területet (tehát egy védjegy rendszer kialakítása egy szervezet által). Másrészt az ezen védjegy alatt készítendő kerámiából és más természetes anyagokból készült kézműves-termékek, részben a természetes alapanyagokból álló tartós élelmiszerek előállításának támogatása. Ehhez a termékek előállítását segítő műhelyek korszerűsítése mellett, a minőségi szabványoknak való megfelelés megteremtése és az eszközbeszerzés is támogatandó tevékenység. Megoldási javaslat ▪A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, termékei egységes formai megjelenésének hatására 15-20%-kal növekszik a térségbe látogatók által vásárolt emléktárgyak és 10%-kal az itt eltöltött éjszakák száma. 20-30 új munkahely is teremthető az intézkedéssel. Az egységes Hortobágy márkához való igazodás miatti technológiai fejlesztések következtében pedig az nő a vállalkozások jövedelmezősége is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Építés, felújítás (20%), Kiadvány készítés (15%), Marketing tevékenység (20%), Rendezvény (15%), Tradicionális eszközbeszerzés (10%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

120 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret55000 EUR▪Önkormányzatok100% 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága43318 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 20/52 Kód: ÉA-56-GF-7-02 Sorszám: 4148 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Komplex projekt ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

121 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-02 Sorszám: 2582 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪A térségnek két egyértelmű földrajzi kötödése van más közösségekhez: egyik a Tisza folyó (Egyek, Tiszacsege, Újszentmargita, Folyás, Polgár), míg a másik a Hortobágy, mint kistáj, amiből még kettő található a Kárpát-medencében.A térségben élőknek van történelmi kötődése külföldi Leader-közösségekhez. Sváb származású német közösségek élnek a térségben (különösen Balmazújvároson). A Hortobágyról származó magyar szürke marhákat lábon hajtották eladásra Németországba az 1800-1900-as években. A térségben élő romaközösségek elszigetelten élnek. Helyzet/ adottság ▪A Tisza, mint közösségek közötti természetes átjáró nincs kihasználva.A Kárpát-medencében erősíteni kell a közösségek kapcsolatát, amire jó lehetőség kínálkozik a három Hortobágy együttműködéséből,hiszen a különböző egyedi turisztika látnivalók jól felfűzhetők egy útvonalra.A régi történelmi kötődés, mint a térség sváb kisebbsége, és a szürke marha hajtóúton élő közösségek összefogása sincs kihasználva. Probléma/ lehetőség ▪A közösséget teljesen átfogó integrált honlap, kiadványhoz szükséges eszközök és szolgáltatások kialakításának támogatása, amely felhasználóbarát módon, csoportosítva megjeleníti az összes térségben működő hortobágyi, Tisza menti (térségi) jellegzetességet felvállaló turisztikai céget, szolgáltatást, terméket, bemutatóhelyet, látnivalót, programot, rendezvényt és szakértőt. Megoldási javaslat ▪A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, terméke, szolgáltatása és programja egységes megjelenésének (weboldal, kiadvány) hatására 15%-kal növekszik a térségbe látogatók és 10%-kal az eltöltött éjszakák száma. 2-3 új munkahely teremthető az intézkedéssel. A térségben élők számára ismertté válnak a szolgáltatások, programok, így növekszik ezek látogatása és igénybe vétele, ezzel együtt a lakosok és fiatalok helyben maradása is.Növekszik a települések hagyományos hangulata, ami potenciálisan mintegy 30%-kal növelheti a látogatók számát. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Kiadvány készítés (30%), Marketing tevékenység (70%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

122 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok100% 100000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága43318 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 21/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-02 Sorszám: 2582 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

123 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-08 Sorszám: 2578 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Egységes térségmarketing kidolgozása, fejlesztése - Hortobágy márkaképzés Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪A térség 95%-a szikes gyep (Natura 2000, nemzeti park), a szántók többsége alacsony aranykorona értékű, ezért gazdaságosan csak hagyományos háziállattartással, vagyis biogazdálkodással hasznosítható. Ez jelentheti a térségben gazdálkodók kitörési pontját, mert a biotermékek piaca még mindig dinamikusan fejlődik, és az EU-ban hiány mutatkozik, különösen hústermékekre.A térség turisztikai adottsága (nemzeti park, Natura 2000-es területek, látogatóközpont, csárdák, fogadók) jó. Turisztikai erőforrásokban gazdag (puszták, pásztorkodás, rónák stb.) Helyzet/ adottság ▪Az adottságok bio- és hagyományos termesztésre és tenyésztésre alkalmasak, csupán hiányzik a takarmánytermelés, állattenyésztés, feldolgozás és értékesítés egymásra épülő, gördülékenyen működő piaci rendszere.Nincs olyan térségi fejlesztési koncepció,amit mindenki ismer,kapcsolódási pontokat vázol,illetve kiszámítható piacon keresztül egy megélhetést biztosító modellt mutat be a térség gazdálkodóinak és lakosainak. Probléma/ lehetőség ▪A kistérség egészére kiterjedő bio és hagyományos mezőgazdasági koncepció kidolgozásának és széles körben való bemutatásának támogatása a térségben gazdálkodók véleménynyilvánításának feldolgozásával, amelyben egy gyakorlati és megvalósítható útmutató készül a biogazdálkodás fejlesztésére, mint a térség egyik legnagyobb megélhetést biztosító gazdasági formájára. A kistérség egészére vonatkozó turisztikai koncepció kidolgozásának és széles körben való bemutatásának támogatása a térség turizmusával foglalkozó társaságok véleménynyilvánításának figyelembe vételével, amelyben egy gyakorlati és megvalósítható útmutató készül turizmus fejlesztésére, mint a térség egyik legnagyobb megélhetést biztosító vállalkozására. Megoldási javaslat ▪A kidolgozott koncepció, megvalósíthatósági terv alapján, elindul egy térségi szervezett, modellértékű biogazdálkodás fejlesztés kiszámíthatóbb piaci lehetőségekkel.A kidolgozott koncepció alapján elindul egy fokozott turisztikai fejlesztés, amely kapcsolódási pontokkal illeszkedik a LEADER program által támogatott térségi intézkedésekhez. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪EAOP - 4. prioritás - Város- és térségfejlesztés

124 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok100% 30000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15471 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 22/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-08 Sorszám: 2578 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

125 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/52 Kód: ÉA-56-GF-2-01 Sorszám: 2436 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Az egész térség lakosságát érintő helyi termékek fogyasztására ösztönző tevékenységek támo... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Állattenyésztés esetén a Hortobágyhoz kötődő őshonos állatok (hortobágyi racka, magyar szürke, mangalica) és a belőlük készült termékek specifikumnak számítanak.Ugyancsak helyi specifikumnak számít a halastavi haltenyésztés, illetve az 1.000 ha-os területen folytatott nádgazdálkodás.A térség kézművességére a sokszínűség és a népművészeti hagyományokhoz való kötődés a jellemző.A kistérség kézművesei között megtalálhatók a mesterségek elismert személyei, akik egyedi termékeket készítenek. Helyzet/ adottság ▪Az előbb említett helyi specifikumokhoz köthető termékek (pl: mangalica szalonna) piacra jutása meglehetősen nehéz, a magas értékesítési ára miatt.Az élelmiszeriparban nagy versenyhátrányba kerültek a hazai termelők a magasabb magyarországi adó- és járulékterhek miatt a szomszédos országok hasonló cégeivel szemben.A lakosság egyre inkább csak a termékek ára alapján hozza meg vásárlási döntéseit. Probléma/ lehetőség ▪A helyi specifikumok térségi piacra jutásának elősegítése. A helyi cégek szigorú minőségbiztosítási rendszert kell, hogy bevezessenek, illetve ehhez kapcsolódóan eszközök beszerzése és épületek korszerűsítése szükségeltetik. A védjegy kialakításával lehetőség nyílik a termékek csoportos, márkanév alatti marketingjére. A kézműves mesterek megfelelő termékeinek gyártása, a térség önkormányzatai, turisztikai vállalkozásai számára tájspecifikus mikrokörnyezetet teremthet a települések közterületein és a vendégfogadó helyeken, így növelhetik turisztikai vonzerejüket. Kedvezményezett szereplők: érdekelt vállalkozások (termelők és kereskedők) Minőségbiztosítási rendszerek bevezetése, ebben részt vevő mezőgazdasági termelők támogatása. Megoldási javaslat ▪Növekszik a helyi specifikumnak számító termékek piaci forgalma, az érdekelt vállalkozások bevétele (5-10%). Azon támogatott gazdaságok száma, amelyek részt vesznek a minőségbiztosítási rendszerekben. A minőségbiztosítási rendszerben előállított mezőgazdasági termelés értéknövekedése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Építés, felújítás (40%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (20%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése (20%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

126 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret35000 EUR▪Önkormányzatok% 675000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága404720 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db Allokáció Megoldási javaslatok 23/52 Kód: ÉA-56-GF-2-01 Sorszám: 2436 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

127 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/52 Kód: ÉA-56-GF-2-02 Sorszám: 2631 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Az egész térség lakosságát érintő helyi termékek fogyasztására ösztönző tevékenységek támo... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Állattenyésztés esetén a Hortobágyhoz kötődő őshonos állatok (hortobágyi racka, magyar szürke, mangalica) és a belőlük készült termékek specifikumnak számítanak.Ugyancsak helyi specifikumnak számít a halastavi haltenyésztés, illetve az 1.000 ha-os területen folytatott nádgazdálkodás.A térség kézművességére a sokszínűség és a népművészeti hagyományokhoz való kötődés a jellemző.A kistérség kézművesei között megtalálhatók a mesterségek elismert személyei, akik egyedi termékeket készítenek. Helyzet/ adottság ▪Az előbb említett helyi specifikumokhoz köthető termékek (pl: mangalica szalonna) piacra jutása meglehetősen nehéz, a magas értékesítési ára miatt.Az élelmiszeriparban nagy versenyhátrányba kerültek a hazai termelők a magasabb magyarországi adó- és járulékterhek miatt a szomszédos országok hasonló cégeivel szemben.A lakosság egyre inkább csak a termékek ára alapján hozza meg vásárlási döntéseit. Probléma/ lehetőség ▪A helyi specifikumok térségi piacra jutásának elősegítése. A helyi cégek szigorú minőségbiztosítási rendszert kell, hogy bevezessenek, illetve ehhez kapcsolódóan eszközök beszerzése és épületek korszerűsítése szükségeltetik. A védjegy kialakításával lehetőség nyílik a termékek csoportos, márkanév alatti marketingjére. A kézműves mesterek megfelelő termékeinek gyártása, a térség önkormányzatai, turisztikai vállalkozásai számára tájspecifikus mikrokörnyezetet teremthet a települések közterületein és a vendégfogadó helyeken, így növelhetik turisztikai vonzerejüket. Kedvezményezett szereplők: érdekelt vállalkozások (termelők és kereskedők) Minőségbiztosítási rendszerek bevezetése, ebben részt vevő mezőgazdasági termelők támogatása. Megoldási javaslat ▪Növekszik a helyi specifikumnak számító termékek piaci forgalma, az érdekelt vállalkozások bevétele (5-10%). Azon támogatott gazdaságok száma, amelyek részt vesznek a minőségbiztosítási rendszerekben. A minőségbiztosítási rendszerben előállított mezőgazdasági termelés értéknövekedése. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Építés, felújítás (40%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (20%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése (20%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

128 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret35000 EUR▪Önkormányzatok60% 150000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága74258 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 24/52 Kód: ÉA-56-GF-2-02 Sorszám: 2631 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

129 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/52 Kód: ÉA-56-SzF-6-01 Sorszám: 2460 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Leader-közösségek közötti együttműködés Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪A térségnek két egyértelmű földrajzi kötödése van más közösségekhez: egyik a Tisza folyó (Egyek, Tiszacsege, Újszentmargita, Folyás, Polgár), míg a másik a Hortobágy, mint kistáj, amiből még kettő található a Kárpát-medencében.A térségben élőknek van történelmi kötődése külföldi Leader-közösségekhez. Sváb származású német közösségek élnek a térségben (különösen Balmazújvároson). A Hortobágyról származó magyar szürke marhákat lábon hajtották eladásra Németországba az 1800-1900-as években. A térségben élő romaközösségek elszigetelten élnek. Helyzet/ adottság ▪A Tisza, mint közösségek közötti természetes átjáró nincs kihasználva.A Kárpát-medencében erősíteni kell a közösségek kapcsolatát, amire jó lehetőség kínálkozik a három Hortobágy együttműködéséből,hiszen a különböző egyedi turisztika látnivalók jól felfűzhetők egy útvonalra.A régi történelmi kötődés, mint a térség sváb kisebbsége, és a szürke marha hajtóúton élő közösségek összefogása sincs kihasználva. Probléma/ lehetőség ▪Azonos földrajzi névhasználat alatt működő közösségeket összekötő, turisztikai, gazdasági, hagyományteremtő programok teljes körű támogatása.Európai történelmi kötődésű kisebbségek közötti gazdasági, turisztikai vagy hagyományőrző és teremtő együttműködő programok támogatása. Megoldási javaslat ▪Növekvő gazdasági és turisztikai kapcsolatok. A részletesebb, látványosabb, több országot, földrajzi és kulturális változatosságot bemutató program vonzóbb lesz a külföldi, de elképzelhetően a kárpát-medencei turisták számára is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Kapcsolattartás költségei (30%), Kiadvány készítés (20%), Marketing tevékenység (20%), Rendezvény (30%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések

130 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret35000 EUR▪Önkormányzatok100% 250000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága202360 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 25/52 Kód: ÉA-56-SzF-6-01 Sorszám: 2460 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

131 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/52 Kód: ÉA-56-SzF-6-02 Sorszám: 6544 Prioritás: Térségi együttműködés Intézkedés: Leader-közösségek közötti együttműködés Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪A térségnek két egyértelmű földrajzi kötödése van más közösségekhez: egyik a Tisza folyó (Egyek, Tiszacsege, Újszentmargita, Folyás, Polgár), míg a másik a Hortobágy, mint kistáj, amiből még kettő található a Kárpát-medencében.A térségben élőknek van történelmi kötődése külföldi Leader-közösségekhez. Sváb származású német közösségek élnek a térségben (különösen Balmazújvároson). A Hortobágyról származó magyar szürke marhákat lábon hajtották eladásra Németországba az 1800-1900-as években. A térségben élő romaközösségek elszigetelten élnek. Helyzet/ adottság ▪A Tisza, mint közösségek közötti természetes átjáró nincs kihasználva.A Kárpát-medencében erősíteni kell a közösségek kapcsolatát, amire jó lehetőség kínálkozik a három Hortobágy együttműködéséből,hiszen a különböző egyedi turisztika látnivalók jól felfűzhetők egy útvonalra.A régi történelmi kötődés, mint a térség sváb kisebbsége, és a szürke marha hajtóúton élő közösségek összefogása sincs kihasználva. Probléma/ lehetőség ▪Azonos földrajzi névhasználat alatt működő közösségeket összekötő, turisztikai, gazdasági, hagyományteremtő programok teljes körű támogatása.Európai történelmi kötődésű kisebbségek közötti gazdasági, turisztikai vagy hagyományőrző és teremtő együttműködő programok támogatása. Megoldási javaslat ▪Növekvő gazdasági és turisztikai kapcsolatok. A részletesebb, látványosabb, több országot, földrajzi és kulturális változatosságot bemutató program vonzóbb lesz a külföldi, de elképzelhetően a kárpát-medencei turisták számára is. Növekvő gazdasági és turisztikai kapcsolatok, különösen német ajkú területek és a térség közösségei között. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Kapcsolattartás költségei (30%), Kiadvány készítés (20%), Marketing tevékenység (20%), Rendezvény (30%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések

132 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret30000 EUR▪Önkormányzatok100% 50000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága37129 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 26/52 Kód: ÉA-56-SzF-6-02 Sorszám: 6544 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

133 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/52 Kód: ÉA-56-GF-A-11 Sorszám: 2414 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség településeinek elmaradottsága miatt szükség van a lakosságmegtartó-képesség növelésére,a munkahelyteremtésre.Kevés a termelő nagyüzem,illetve a legnagyobbak sem foglalkoztatnak egyenként 300 embernél többet (KITE Nádudvar 285 fő),ezért az önfoglalkoztatás fontos. 1000 lakosra jutó vállalkozások száma az országos vidéki átlagnál (56) is kisebb (39).A mezőgazdasági termelők közül nagyon csekély az a réteg,amely megfelelne még csak a mikrovállalkozás kritériumainak is. Helyzet/ adottság ▪A lakosság széles rétegei inaktívak, alacsony a foglalkoztatottság szintje, ugyanakkor elég jelentős a munkanélküliség (mintegy 13%-os (2006)). Az állami szektor elhúzódó válsága és a globális kapitalizmus jelenlegi, befektető-orientált jellege miatt várhatóan az önfoglalkoztatás lesz az egyik legfontosabb perspektíva.A vállalkozói attitűd hiánya a lakosság körében a helyi vidékfejlesztés egyik szűk keresztmetszete. Probléma/ lehetőség ▪Mikrovállakozások indulásának és fejlesztésének elősegítése, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, a mezőgazdaságon kívül végzett tevékenységekre (eszközökbeszerzés, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez tartozó építés, épületfelújítás, -korszerűsítés, épületgépészet, -kialakítás, -felújítás, -korszerűsítés, kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése). Megoldási javaslat ▪Várhatóan új mikrovállalkozások (25-30 db) jönnek létre a térségben,az önfoglalkoztatás növekedésén keresztül nő a térségben a foglalkoztatás szintje.A mikrovállalkozások egy része képes lesz 1-2 dolgozót is foglalkoztatni.A kis méretű helyi vállalkozások képesek lesznek a helyi erőforrásokra épülő fejlesztésekre,a helyi termékeket a piacon eladni.A támogatni tervezett mikrovállalkozások száma 25-30 db.Az ezer főre jutó vállalkozások száma a térségben (db) növekedni fog,minek köszönhetően nő a létrehozott vagy megtartott munkahelyek száma. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

134 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 650000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága315626 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma25 db Allokáció Megoldási javaslatok 27/52 Kód: ÉA-56-GF-A-11 Sorszám: 2414 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

135 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/52 Kód: ÉA-56-GF-B-02 Sorszám: 6543 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség településeinek elmaradottsága miatt szükség van a lakosságmegtartó-képesség növelésére,a munkahelyteremtésre.Kevés a termelő nagyüzem,illetve a legnagyobbak sem foglalkoztatnak egyenként 300 embernél többet (KITE Nádudvar 285 fő),ezért az önfoglalkoztatás fontos. 1000 lakosra jutó vállalkozások száma az országos vidéki átlagnál (56) is kisebb (39).A mezőgazdasági termelők közül nagyon csekély az a réteg,amely megfelelne még csak a mikrovállalkozás kritériumainak is. Helyzet/ adottság ▪A lakosság széles rétegei inaktívak, alacsony a foglalkoztatottság szintje, ugyanakkor elég jelentős a munkanélküliség (mintegy 13%-os (2006)). Az állami szektor elhúzódó válsága és a globális kapitalizmus jelenlegi, befektető-orientált jellege miatt várhatóan az önfoglalkoztatás lesz az egyik legfontosabb perspektíva.A vállalkozói attitűd hiánya a lakosság körében a helyi vidékfejlesztés egyik szűk keresztmetszete. Probléma/ lehetőség ▪Létre kell hozni a térségben egy inkubációs központot, ami a mikrovállalkozások számára képes biztosítani a folyamatos piac- és forrásfigyelést, illetve lehetőséget teremt a partneri kapcsolatok kiépítésére. Megoldási javaslat ▪Várhatóan új mikrovállalkozások (25-30 db) jönnek létre a térségben,az önfoglalkoztatás növekedésén keresztül nő a térségben a foglalkoztatás szintje.A mikrovállalkozások egy része képes lesz 1-2 dolgozót is foglalkoztatni.A kis méretű helyi vállalkozások képesek lesznek a helyi erőforrásokra épülő fejlesztésekre,a helyi termékeket a piacon eladni.A támogatni tervezett mikrovállalkozások száma 25-30 db.Az ezer főre jutó vállalkozások száma a térségben (db) növekedni fog,minek köszönhetően nő a létrehozott vagy megtartott munkahelyek száma. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪EAOP - 1. Prioritás - A gazdaság működési feltételeinek javítása

136 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret150000 EUR▪Önkormányzatok% 150000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret50000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 28/52 Kód: ÉA-56-GF-B-02 Sorszám: 6543 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

137 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/52 Kód: ÉA-56-GF-A-15 Sorszám: 2627 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség településeinek elmaradottsága miatt szükség van a lakosságmegtartó-képesség növelésére,a munkahelyteremtésre.Kevés a termelő nagyüzem,illetve a legnagyobbak sem foglalkoztatnak egyenként 300 embernél többet (KITE Nádudvar 285 fő),ezért az önfoglalkoztatás fontos. 1000 lakosra jutó vállalkozások száma az országos vidéki átlagnál (56) is kisebb (39).A mezőgazdasági termelők közül nagyon csekély az a réteg,amely megfelelne még csak a mikrovállalkozás kritériumainak is. Helyzet/ adottság ▪A lakosság széles rétegei inaktívak, alacsony a foglalkoztatottság szintje, ugyanakkor elég jelentős a munkanélküliség (mintegy 13%-os (2006)). Az állami szektor elhúzódó válsága és a globális kapitalizmus jelenlegi, befektető-orientált jellege miatt várhatóan az önfoglalkoztatás lesz az egyik legfontosabb perspektíva.A vállalkozói attitűd hiánya a lakosság körében a helyi vidékfejlesztés egyik szűk keresztmetszete. Probléma/ lehetőség ▪Mikrovállakozások indulásának és fejlesztésének elősegítése, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, a mezőgazdaságon kívül végzett tevékenységekre (eszközökbeszerzés, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez tartozó építés, épületfelújítás, -korszerűsítés, épületgépészet, -kialakítás, -felújítás, -korszerűsítés, kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése). Megoldási javaslat ▪Várhatóan új mikrovállalkozások (25-30 db) jönnek létre a térségben,az önfoglalkoztatás növekedésén keresztül nő a térségben a foglalkoztatás szintje.A mikrovállalkozások egy része képes lesz 1-2 dolgozót is foglalkoztatni.A kis méretű helyi vállalkozások képesek lesznek a helyi erőforrásokra épülő fejlesztésekre,a helyi termékeket a piacon eladni.A támogatni tervezett mikrovállalkozások száma 25-30 db.Az ezer főre jutó vállalkozások száma a térségben (db) növekedni fog,minek köszönhetően nő a létrehozott vagy megtartott munkahelyek száma. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

138 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 20000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága85798 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 29/52 Kód: ÉA-56-GF-A-15 Sorszám: 2627 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

139 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/52 Kód: ÉA-56-GF-A-05 Sorszám: 2727 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi specifikumok, feldolgozott termékek előállítása és térségi piacra juttatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség termelési hagyományai kedveznek a helyi, magasabb feldolgozottsági fokú termékek előállításának elsősorban az állattenyésztéshez kapcsolódó, de részben a növénytermelésből származó termékek esetében is. Ez lehetővé teszi a helyi piac ellátását élelmiszerrel. Helyzet/ adottság ▪A belső piacra való eljutást elsősorban a vállalkozások gyenge eszközellátottsága és alacsony tőkeereje gátolja. Az helyi termékekhez kapcsolódó csatornák megszervezése és eszközök beszerzése jelentős mértékben javíthatná a a termelők piacra jutási esélyeit. Probléma/ lehetőség ▪A helyi piacra termelő, a térségre jellemző élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások technológiai- és eszközfejlesztése, az elvárt minőségi sztenderdek megszerzése, megfelelő telephelyek kialakítása. Kedvezményezettek lehetnek azok a helyi mikrovállalkozások (az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók), amelyek telephelyükön építési tevékenységet terveznek, kisléptékű infrastruktúrafejlesztést hajtanak végre, illetve gépbeszerzést szeretnének lebonyolítani. Megoldási javaslat ▪Növekszik a térségre jellemző termékeket gyártó vállalkozások száma, bővül a helyi piaci részesedésük, amivel nő a jövedelmezőségük. Nem utolsó sorban javul a térség lakosságának életminősége az egészséges termékek fogyasztásával. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

140 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 400000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága189376 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db Allokáció Megoldási javaslatok 30/52 Kód: ÉA-56-GF-A-05 Sorszám: 2727 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

141 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-18 Sorszám: 2429 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi specifikumok, feldolgozott termékek előállítása és térségi piacra juttatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A helyi termékek térségi eladása részben a hagyományos helyi piacokon történik. Helyzet/ adottság ▪A helyi piacok egy része nem rendelkezik a korszerű feltételekkel, amelyek segítségével megfelelő színvonalú és mértékű adás-vétel folyhatna területükön. Probléma/ lehetőség ▪Új piacterek megnyitása és a meglévők fejlesztése a helyi mezőgazdasági termékek jobb eladhatósága érdekében, valamint e piacterek megfeleltetése az érvényes jogszabályoknak. Megoldási javaslat ▪A helyi termékek infrastrukturális értékesítési feltételei javulnak, a helyi piacon eladott helyi termékek aránya nő. Áttételesen csökkennek a fajlagos szállítási költségek, így a környezetterhelés mértéke is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

142 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok85% 180000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága157813 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma7 db Allokáció Megoldási javaslatok 31/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-18 Sorszám: 2429 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

143 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/52 Kód: ÉA-56-GF-A-06 Sorszám: 2728 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi specifikumok, feldolgozott termékek előállítása és térségi piacra juttatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség termelési hagyományai kedveznek a helyi, magasabb feldolgozottsági fokú termékek előállításának, a jelzett két településnél elsősorban a növénytermelésből származó, de részben az állattenyésztésből eredő termékek esetében is. Ez lehetővé teszi a helyi piac ellátását élelmiszerrel. Helyzet/ adottság ▪A belső piacra való eljutást elsősorban a vállalkozások gyenge eszközellátottsága és alacsony tőkeereje gátolja. Az helyi termékekhez kapcsolódó csatornák megszervezése és eszközök beszerzése jelentős mértékben javíthatná a a termelők piacra jutási esélyeit. Probléma/ lehetőség ▪A helyi piacra termelő, a térségre jellemző élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások technológiai- és eszközfejlesztése, az elvárt minőségi sztenderdek megszerzése, megfelelő telephelyek kialakítása. Kedvezményezettek lehetnek azok a helyi mikroállalkozások (az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók), amelyek telephelyükön építési tevékenységet terveznek, kisléptékű infrastruktúrafejlesztést hajtanak végre, illetve gépbeszerzést szeretnének lebonyolítani. Megoldási javaslat ▪Növekszik a térségre jellemző termékeket gyártó vállalkozások száma, bővül a helyi piaci részesedésük, amivel nő a jövedelmezőségük. ▪Nem utolsó sorban javul a térség lakosságának életminősége az egészséges termékek fogyasztásával. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

144 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 80000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága36771 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 32/52 Kód: ÉA-56-GF-A-06 Sorszám: 2728 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

145 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 33/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-22 Sorszám: 2643 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi specifikumok, feldolgozott termékek előállítása és térségi piacra juttatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A helyi termékek térségi eladása részben a hagyományos helyi piacokon történik. Helyzet/ adottság ▪A helyi piacok egy része nem rendelkezik a korszerű feltételekkel, amelyek segítségével megfelelő színvonalú és mértékű adás-vétel folyhatna területükön. Probléma/ lehetőség ▪Új piacterek megnyitása és a meglévők fejlesztése a helyi mezőgazdasági termékek jobb eladhatósága érdekében, valamint e piacterek megfeleltetése az érvényes jogszabályoknak. Megoldási javaslat ▪helyi termékek infrastrukturális értékesítési feltételei javulnak, a helyi piacon eladott helyi termékek aránya nő. Áttételesen csökkennek a fajlagos szállítási költségek, így a környezetterhelés mértéke is. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés

146 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok85% 35000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága30642 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek70%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 33/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-22 Sorszám: 2643 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

147 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 34/52 Kód: ÉA-56-GF-A-01 Sorszám: 2422 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Biogazdálkodás komplex fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség mezőgazdasági adottságai jók. A térség egyes településein a szántóföldi művelés dominál, míg másutt inkább a legelők uralkodnak (73%). A szikes területekre a legeltető állattartás a jellemző, s az ország más tájaitól eltérően itt növekszik az állatállomány.A térség mezőgazdaságára a hagyományos termelési szerkezet konzerválódása jellemző, a gazdálkodók tevékenységét a tervezettség hiánya.Az előnytelen birtokszerkezet és a földpiac rugalmatlansága is lassítják a fejlődést. Helyzet/ adottság ▪A biotermékek előállításának nagyobb a költségvonzata, mint a vegyszeres termesztésben előállított termékeknek.Ezért a piacon drágábban jelennek meg a biotermékek.A vásárlók leginkább a termékek árának függvényében döntenek.Ezért jelenleg a biotermékeknek nincs biztos piaca,amely bizonytalanságot kelt a termelők körében.A termékek előállítása során szigorú termesztési feltételeket kell betartani a gazdáknak. Probléma/ lehetőség ▪A termelés diverzifikációját segítené elő a bio- és ökogazdálkodási módszerek, termelési eljárások elterjesztése a kistérség mikrovállalkozói körében. Beleértve új és hagyományos módszerek terjesztését. Törekedni kell, hogy a térségben a mezőgazdaság által művelt területek minél nagyobb részén ökogazdálkodást folytassanak. A feldolgozottsági fok növelésének eszköze lehet biozöldség- és gyümölcsszárító üzemek létrehozása, az ezekhez kapcsolódó üzemkorszerűsítés, gépbeszerzés. A térség specialitása lehet egy öko-ipari park kialakítása. Lehetséges helyszínek: Tiszacsege, Hortobágy. Kulcsfontosságú a feldolgozóüzemekben az ökológiai minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára. Megoldási javaslat ▪Növekszik az ökogazdálkodással művelt területek aránya a térségben (10-15%). A biogazdálkodás fejlesztésével diverzifikálódik a térség gazdaságának szerkezete, várhatóan (5-10%-kal) nő a biogazdálkodással foglalkozó vállalkozók, termelők száma. Ugyanakkor az általuk termelt termékek - köszönhetően a minőségbiztosítási rendszereknek - versenyképesebbek lesznek a piacon. A mezőgazdasági és ipari fejlesztésekkel munkahelyek (20-30) jönnek létre, nő a foglalkoztatottság. Növekszik a települési önkormányzatok helyi adóbevétele. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

148 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 500000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága220938 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 34/52 Kód: ÉA-56-GF-A-01 Sorszám: 2422 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

149 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 35/52 Kód: ÉA-56-GF-A-03 Sorszám: 2616 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Biogazdálkodás komplex fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség mezőgazdasági adottságai jók. A térség egyes településein a szántóföldi művelés dominál, míg másutt inkább a legelők uralkodnak (73%). A szikes területekre a legeltető állattartás a jellemző, s az ország más tájaitól eltérően itt növekszik az állatállomány.A térség mezőgazdaságára a hagyományos termelési szerkezet konzerválódása jellemző, a gazdálkodók tevékenységét a tervezettség hiánya.Az előnytelen birtokszerkezet és a földpiac rugalmatlansága is lassítják a fejlődést. Helyzet/ adottság ▪A biotermékek előállításának nagyobb a költségvonzata, mint a vegyszeres termesztésben előállított termékeknek.Ezért a piacon drágábban jelennek meg a biotermékek.A vásárlók leginkább a termékek árának függvényében döntenek.Ezért jelenleg a biotermékeknek nincs biztos piaca,amely bizonytalanságot kelt a termelők körében.A termékek előállítása során szigorú termesztési feltételeket kell betartani a gazdáknak. Probléma/ lehetőség ▪A termelés diverzifikációját segítené elő a bio- és ökogazdálkodási módszerek, termelési eljárások elterjesztése a kistérségben működő mikrovállakozások körében. Beleértve új és hagyományos módszerek terjesztését. Törekedni kell, hogy a térségben a mezőgazdaság által művelt területek minél nagyobb részén ökogazdálkodást folytassanak. A feldolgozottsági fok növelésének eszköze lehet biozöldség- és gyümölcsszárító üzemek létrehozása, az ezekhez kapcsolódó üzemkorszerűsítés, gépbeszerzés. Kulcsfontosságú a feldolgozóüzemekben az ökológiai minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára. Megoldási javaslat ▪Növekszik az ökogazdálkodással művelt területek aránya a térségben (10-15%). A biogazdálkodás fejlesztésével diverzifikálódik a térség gazdaságának szerkezete, várhatóan (5-10%-kal) nő a biogazdálkodással foglalkozó vállalkozók, termelők száma. Ugyanakkor az általuk termelt termékek - köszönhetően a minőségbiztosítási rendszereknek - versenyképesebbek lesznek a piacon. A mezőgazdasági és ipari fejlesztésekkel munkahelyek (20-30) jönnek létre, nő a foglalkoztatottság. Növekszik a települési önkormányzatok helyi adóbevétele. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

150 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 149 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 110000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága42899 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 35/52 Kód: ÉA-56-GF-A-03 Sorszám: 2616 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

151 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 150 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 36/52 Kód: ÉA-56-GF-A-12 Sorszám: 2427 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Biodiverzitást növelő természetvédelmi és ökoturisztikai célú állattartás, pásztorhagyomán... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Az elmúlt évtizedben Hortobágy térségében kialakult hazánk legnagyobb ellenőrzött bioterülete 20 ezer hektáron.A térségben az állattenyésztés hagyományai évszázadosak, a természeti adottságok lehetővé teszik a hungarikumnak számító fajták (pld. magyarszürke szarvasmarha) tenyésztését.A tradicionális mezőgazdaság tájba illő formái segítenek a Hortobágy mint kultúrtáj fenntartásában, a honos természetközeli ökoszisztéma megőrzésében.Ezek a tájhasználati módok unikális mivoltukból következően alkalmasak arra, hogy turisztikai vonzerőt jelentsenek. Helyzet/ adottság ▪A területen az ökoturisztikai célú állattartás és a pásztorhagyományok őrzése sokkal csekélyebb mértékű, mint amekkora lehetőséget rejt magában a térség tájjellegéből adódóan.Állattartók többségének hozzáállása a kérdéshez eddig nem tette lehetővé az adottságok teljes kihasználását.Az ökoturisztikai célú állattartás az állattartóktól nemcsak a saját szakmájuk,hanem a turizmus kompetenciáinak meglétét is igényli. Probléma/ lehetőség ▪A pásztor–hagyományok felelevenítése és turisztikai hasznosítása a másik fontos feladat, az állattartók és a turisztikai szolgáltatók közötti kapcsolatrendszer megteremtésén, illetve egyes családi gazdálkodók vállalkozásfejlesztési célú fejlesztéseinek (eszközökbeszerzés, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez tartozó építés, épületfelújítás, -korszerűsítés, épületgépészet, -kialakítás, - felújítás, -korszerűsítés, kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése) segítésén keresztül, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára. Megoldási javaslat ▪A felelevenített és a turizmusban felhasznált pásztor- hagyományok száma megnő, végeredményben a turisták száma is növekszik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

152 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 151 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 350000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága157813 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db Allokáció Megoldási javaslatok 36/52 Kód: ÉA-56-GF-A-12 Sorszám: 2427 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Hortobágy, Nádudvar ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

153 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 152 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 37/52 Kód: ÉA-56-GF-A-02 Sorszám: 2431 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Ártéri gazdálkodás támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség határán folyik a Tisza, illetve számos egykori holtág is tarkítja a területet. Helyzet/ adottság ▪A térség Tisza folyóhoz és az egykori holtágakhoz közeli részein a lakosságnak csak viszonylag kis része foglalkozik a vízhez köthető tevékenységekkel, ez táji erőforrás nem kellőképpen kiaknázott. A környezet sokoldalú hasznosítása lehetőséget teremthet a munkahelyek számának növelésére, a táji adottságoknak megfelelő mezőgazdasági művelés kialakítására. Probléma/ lehetőség ▪A korábbi évszázadokban bevált fokgazdálkodás felélesztése és elterjesztése az erre alkalmas települések határában, helyi erőforrásoknak megfelelő termelési kultúra kialakítása a vállalkozók körében. Egy megalapozott fokgazdálkodási rendszerhez szükség van jól kidolgozott minőségbiztosítási rendszerek kidolgozására. Támogatandó még a fokgazdálkodással összefüggő gépbeszerzés, illetve építés, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára. Megoldási javaslat ▪A táji adottságoknak megfelelő mezőgazdasági kultúrák jönnek létre, hagyományos termékek élednek újjá, új munkahelyek jönnek létre, illetve a turizmus vonzerői is növekednek. Járulékos hatásként a mikroklíma kellemesebbé válik és csökken az árvizek veszélyessége. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

154 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 153 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 200000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások65% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága94688 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek65%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 37/52 Kód: ÉA-56-GF-A-02 Sorszám: 2431 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Tiszacsege, Tiszagyulaháza ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

155 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 154 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 38/52 Kód: ÉA-56-GF-A-04 Sorszám: 2618 Prioritás: Gazdaság fejlesztése Intézkedés: Ártéri gazdálkodás támogatása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség határán folyik a Tisza, illetve számos egykori holtág is tarkítja a területet. Helyzet/ adottság ▪A térség Tisza folyóhoz és az egykori holtágakhoz közeli részein a lakosságnak csak viszonylag kis része foglalkozik a vízhez köthető tevékenységekkel, ez táji erőforrás nem kellőképpen kiaknázott. A környezet sokoldalú hasznosítása lehetőséget teremthet a munkahelyek számának növelésére, a táji adottságoknak megfelelő mezőgazdasági művelés kialakítására. Probléma/ lehetőség ▪A korábbi évszázadokban bevált fokgazdálkodás felélesztése és elterjesztése az erre alkalmas települések határában, helyi erőforrásoknak megfelelő termelési kultúra kialakítása a vállalkozók körében. Egy megalapozott fokgazdálkodási rendszerhez szükség van jól kidolgozott minőségbiztosítási rendszerek kidolgozására, és annak bevezetésére. Támogatandó tehát a helyi vállalkozások fokgazdálkodással összefüggő gépbeszerzése, építése, illetve minőségbiztosítási rendszerének bevezetése, az egyéb fejlesztési tengelyek minimális követelményeit el nem érő vállalkozók számára. Megoldási javaslat ▪A táji adottságoknak megfelelő mezőgazdasági kultúrák jönnek létre, hagyományos termékek élednek újjá, új munkahelyek jönnek létre, illetve a turizmus vonzerői is növekednek. Járulékos hatásként a mikroklíma kellemesebbé válik és csökken az árvizek veszélyessége. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása

156 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 155 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok0% 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága24514 EUR▪Non-profit szervezetek0% ▪Egyházak0%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1200 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 38/52 Kód: ÉA-56-GF-A-04 Sorszám: 2618 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

157 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 156 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 39/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-03 Sorszám: 2459 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Közösségépítés - térségi identitás erősítése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség 11 településén sok civilszervezet működik, sokszínű tevékenységi körrel. A 11 település között nagyok a földrajzi távolságok, amelyek nehezítik a kapcsolatok kialakulását. Ugyanakkor felbomlóban vannak a régi közösségek, eltűnőben a hagyományos értékek, a fiatalok elvándorlásával a közösség folytonossága, kontinuitása kérdőjeleződhet meg. Helyzet/ adottság ▪A települések között és belül a civil szervezetek közötti együttműködés alacsony fokú,koordinálatlan.A civil szervezetek és a társdalom között a kapocs még nem elég erős,társadalmi beágyazottságuk alacsony.Infrastrukturális,és tőkehiányosok a szervezetek.A helyi kulturális értékek ápolásával,a közösségek közötti kapcsolatok építésével erősíthető a lokális identitás,amely hosszútávon csökkentheti az elvándorlást. Probléma/ lehetőség ▪Közös, vándor - rendezvények, konferenciák szervezésének támogatása. A szférák (vállalkozói, állami, civil) közötti kapcsolatok erősítésének támogatása, Koordinációs tevékenység támogatása. Megoldási javaslat ▪Térségi civil szervezetek megerősödése, a közösségi tudatra kifejtett hatásuk erősödik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Marketing tevékenység (20%), Rendezvény Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

158 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 157 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 270000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága252950 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db Allokáció Megoldási javaslatok 39/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-03 Sorszám: 2459 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Rendezvény ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

159 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 158 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 40/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-04 Sorszám: 2640 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Közösségépítés - térségi identitás erősítése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség településein sok civilszervezet működik, sokszínű tevékenységi körrel. A 11 település között nagyok a földrajzi távolságok, amelyek nehezítik a kapcsolatok kialakulását. Ugyanakkor felbomlóban vannak a régi közösségek, eltűnőben a hagyományos értékek, a fiatalok elvándorlásával a közösség folytonossága, kontinuitása kérdőjeleződhet meg. Helyzet/ adottság ▪A települések között és belül a civil szervezetek közötti együttműködés alacsony fokú,koordinálatlan.A civil szervezetek és a társdalom között a kapocs még nem elég erős,társadalmi beágyazottságuk alacsony.Infrastrukturális,és tőkehiányosok a szervezetek.A helyi kulturális értékek ápolásával,a közösségek közötti kapcsolatok építésével erősíthető a lokális identitás,amely hosszútávon csökkentheti az elvándorlást. Probléma/ lehetőség ▪Közös, "vándor" - rendezvények, konferenciák szervezésének támogatása. A szférák (vállalkozói, állami, civil) közötti kapcsolatok erősítésének támogatása, Koordinációs tevékenység támogatása. Megoldási javaslat ▪Térségi civil szervezetek megerősödése, a közösségi tudatra kifejtett hatásuk erősödik. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés, Marketing tevékenység, Rendezvény Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

160 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 159 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága46412 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 40/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-04 Sorszám: 2640 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Rendezvény ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

161 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 160 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 41/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-02 Sorszám: 2461 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Vállalkozói készségfejlesztés Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Információ hiány lép fel a vállalkozások körében, többféle szinten is. (vállalkozás indítása, kapcsolati tőke hiányossága). Nem megfelelő a vállalkozások ismertsége. Helyi gazdaságfejlesztési szervezet csak egy településen (Tiszacsege) működik a térségben. Pénzügyi- gazdasági tanácsadás csak Balmazújvároson, Nádudvaron és Polgáron folyik. Helyzet/ adottság ▪A vállalkozók egy része hiányos alap-, és aktuál ismeretekkel rendelkezik. Probléma/ lehetőség ▪Vállalkozói alapismeretek (informatikai, idegen nyelvi), és aktuális ismeretekhez kapcsolódó rendezvények, tanfolyamok támogatása. A szakmai szervezetek (kamarák) és az oktatási intézmények támogatásával. Megoldási javaslat ▪Eredményes vállalkozások jönnek létre, és a szolgáltatások minősége javul. A munkanélküliek száma csökken. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás (80%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

162 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 161 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret17000 EUR▪Önkormányzatok100% 120000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága108043 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 41/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-02 Sorszám: 2461 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

163 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 162 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 42/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-04 Sorszám: 2638 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Vállalkozói készségfejlesztés Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Információ hiány tapasztalható a vállalkozások körében, többféle szinten is. (vállalkozás indítása, kapcsolati tőke hiányossága). Nem megfelelő a vállalkozások ismertsége. Helyi gazdaságfejlesztési szervezet csak egy településen (Tiszacsege) működik a térségben. Pénzügyi-gazdasági tanácsadás csak Balmazújvároson, Nádudvaron és Polgáron folyik. Helyzet/ adottság ▪A vállalkozók egy része hiányos alap-, és aktuál ismeretekkel rendelkezik. Probléma/ lehetőség ▪Vállalkozói alapismeretek (informatikai, idegen nyelvi), és aktuális ismeretekhez kapcsolódó rendezvények, tanfolyamok támogatása. A szakmai szervezetek (kamarák) és az oktatási intézmények támogatásával. Megoldási javaslat ▪Eredményes vállalkozások jönnek létre, és a szolgáltatások minősége javul. A munkanélküliek száma csökken. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás (80%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

164 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 163 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR▪Önkormányzatok100% 25000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága21659 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 42/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-04 Sorszám: 2638 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

165 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 164 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 43/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-01 Sorszám: 2450 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Környezettudatos oktatás és nevelés segítése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térségben élőknél a környezet tudatos gondolkodás nem elterjedt el, nem vált a mindennapi életvitelük részévé. A Hortobágyi Nemzeti Park mentén élve sincs a természeti értékek ismerete kellő mélységben jelen a társadalomban. Helyzet/ adottság ▪A környezetet terhelő hulladékok mennyisége számottevően nem csökkent a tudatosság hiánya miatt. Keletkezett hulladékok szelektív gyűjtése, megfelelő helyre történő összegyűjtése problémákat okoz (illegális hulladéklerakó helyek, tudatosság hiánya) a lakosság részére. Hortobágy, mint természeti érték ismerete hiányos.A környezettudatosság hiánya miatt a térség környezeti fenntarthatósága veszélybe kerülhet.A térségben meglévő megújuló energiapotenciál kihasználatlan,az erőforrások elpazarlódnak. Probléma/ lehetőség ▪Hortobágyhoz kapcsolódó környezettudatos és energiatakarékosságra törekvő oktatás fejlesztése, tanulói, szülői tájékoztatással, rendezvények, terepgyakorlatok szervezésével. Megoldási javaslat ▪Csökken a környezetterhelés, környezetkárosítás. ▪Nő a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége. ▪A térség lakosságában nyomatékosabban megjelenik a Hortobágy, mint természeti érték. ▪A környezeti gondolkodás, személyes felelősség érzete nő. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás (80%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

166 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 165 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret17000 EUR▪Önkormányzatok100% 115000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága94317 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db Allokáció Megoldási javaslatok 43/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-01 Sorszám: 2450 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Képzés ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

167 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 166 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 44/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-03 Sorszám: 2634 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Környezettudatos oktatás és nevelés segítése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térségben élőknél a környezet tudatos gondolkodás nem elterjedt el, nem vált a mindennapi életvitelük részévé. A Hortobágyi Nemzeti Park mentén élve sincs a természeti értékek ismerete kellő mélységben jelen a társadalomban. Helyzet/ adottság ▪A környezetet terhelő hulladékok mennyisége számottevően nem csökkent a tudatosság hiánya miatt. Keletkezett hulladékok szelektív gyűjtése, megfelelő helyre történő összegyűjtése problémákat okoz (illegális hulladéklerakó helyek, tudatosság hiánya) a lakosság részére. Hortobágy, mint természeti érték ismerete hiányos.A környezettudatosság hiánya miatt a térség környezeti fenntarthatósága veszélybe kerülhet.A térségben meglévő megújuló energiapotenciál kihasználatlan,az erőforrások elpazarlódnak. Probléma/ lehetőség ▪Hortobágyhoz kapcsolódó környezettudatos és energiatakarékosságra törekvő oktatás fejlesztése, tanulói, szülői tájékoztatással, rendezvények, terepgyakorlatok szervezésével. Megoldási javaslat ▪Csökken a környezetterhelés, környezetkárosítás. ▪Nő a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége. ▪A térség lakosságában nyomatékosabban megjelenik a Hortobágy, mint természeti érték. ▪A környezeti gondolkodás, személyes felelősség érzete nő. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás (80%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

168 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 167 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 18000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15471 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db Allokáció Megoldási javaslatok 44/52 Kód: ÉA-56-SzF-3-03 Sorszám: 2634 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Képzés ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

169 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 168 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 45/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-01 Sorszám: 2457 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Egészségtudatos (fizikális, mentális, szociális) gondolkodás hiányossága, és konzerválódása jellemző. Egészségügyi szolgáltatások hiánya, megközelíthetősége nem egyenlő a térségen belül. Civil szervezetek bővülő szerepvállalása jellemző. Helyzet/ adottság ▪Egészséges életmódhoz kapcsolódó tevékenységek (sport, szabadidős tevékenységek) alacsony szintje. Helytelen egyoldalú táplálkozás egészségre gyakorolt káros hatása jellemző. Probléma/ lehetőség ▪Egészségügyi szolgáltatások iránti igény növelése, elérhetőségének javítása. ▪Személyes érintettséget feltáró programok támogatása, megelőzési kampányok szervezése. ▪Sport, és szabadidős tevékenység, mint az egészség megőrzés hatékony eszközének támogatása, terápiás jellegű testedzés hozzájutásának támogatása. ▪Szociális, mentális szolgáltatások, programok létrehozásának, hozzájutásának segítése. Megoldási javaslat ▪Az egészséges életmód elérhetőségének javításával a térség megtartó ereje, turisztikai fogadókészsége növekszik. A káros szenvedélyek visszaszorításával nő a munkaképesek aránya, javul a várható élettartalmuk. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Marketing tevékenység (20%), Rendezvény (65%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

170 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 169 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 85000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága84317 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db Allokáció Megoldási javaslatok 45/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-01 Sorszám: 2457 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Rendezvény ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

171 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 170 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 46/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-02 Sorszám: 2637 Prioritás: Társadalmi tőke fejlesztése Intézkedés: Egészséges életmódra való felkészítés és nevelés Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Egészségtudatos (fizikális, mentális, szociális) gondolkodás hiányossága, és konzerválódása jellemző. Egészségügyi szolgáltatások hiánya, megközelíthetősége nem egyenlő a térségen belül. Civil szervezetek bővülő szerepvállalása jellemző. Helyzet/ adottság ▪Egészséges életmódhoz kapcsolódó tevékenységek (sport, szabadidős tevékenységek) alacsony szintje. Helytelen egyoldalú táplálkozás egészségre gyakorolt káros hatása jellemző. Probléma/ lehetőség ▪Egészségügyi szolgáltatások iránti igény növelése, elérhetőségének javítása. ▪Személyes érintettséget feltáró programok támogatása, megelőzési kampányok szervezése. ▪Sport, és szabadidős tevékenység, mint az egészség megőrzés hatékony eszközének támogatása, terápiás jellegű testedzés hozzájutásának támogatása. ▪Szociális, mentális szolgáltatások, programok létrehozásának, hozzájutásának segítése. Megoldási javaslat ▪Az egészséges életmód elérhetőségének javításával a térség megtartó ereje, turisztikai fogadókészsége növekszik. A káros szenvedélyek visszaszorításával nő a munkaképesek aránya, javul a várható élettartalmuk. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Eszközbeszerzés (20%), Marketing tevékenység (25%), Rendezvény (55%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

172 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 171 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 20000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15471 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 46/52 Kód: ÉA-56-SzF-4-02 Sorszám: 2637 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Rendezvény ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

173 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 172 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 47/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-16 Sorszám: 2440 Prioritás: Helyi örökség megőrzése Intézkedés: Természet- és környezetvédelmi beruházások támogatása Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A komplex vízgazdálkodás megvalósításának fontos lépése a csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítése. Helyzet/ adottság ▪Az időjárás szélsőségességei miatt a csapadékeloszlás nem egyenletes, ez időnként veszélyeztetheti a mezőgazdaságot és a településeket is- Probléma/ lehetőség ▪A bel- és árvízvédelmi kapacitások korszerűsítése a mezőgazdasági területeken, a csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása és fejlesztése (Egyek) kiemelendő. Megoldási javaslat ▪Korszerűsödnek a csapadékvíz elvezető rendszerek, a bel- és árvízvédelmi kapacitások. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 125 A mezőgazdaság és az erdészet fejlesztéséhez és korszerűsíté...

174 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 173 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret200000 EUR▪Önkormányzatok70% 500000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága350000 EUR▪Non-profit szervezetek70% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 47/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-16 Sorszám: 2440 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Folyás, Nádudvar ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

175 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 174 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 48/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-06 Sorszám: 2470 Prioritás: Helyi örökség megőrzése Intézkedés: Természet- és környezetvédelmi beruházások támogatása Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪A térség településein az alapvető infrastruktúra kiépített, ugyanakkor a környezetvédelmi jellegű háttérágazat kiépültsége nem mindenütt megfelelő szintű. Különösen Folyás, Görbeháza, Nádudvar, Tiszacsege, Egyek, Hortobágy településeken magas a közműolló szintje. Helyzet/ adottság ▪A kommunális infrastruktúra és a környezetvédelmi beruházások javítása kiemelt fontosságú a kistérség településein. Ennek keretében a szennyvíz-tisztító telepek korszerűsítését, és további alternatív megoldások keresését egyaránt célozza az prioritás, illetve a mai telepek rekultiválását, amely a turizmus és a környezetvédelem miatt elsőrendű fontosságú. Probléma/ lehetőség ▪Infrastruktúra és környezetvédelmi beruházások, ennek keretében ahol még hiányos ott az ivóvízrendszer fejlesztése (Hortobágy). A többi településen pedig elsősorban a szennnyvízkezelési rendszer fejlesztése jelenti a fő célt. A szennyvízhálózat további bővítését (Tiszacsege, Egyek, Balmazújváros) a csatornázott településeken a lakások hálózatra való csatlakozásának támogatását, a szennyvíz-tisztító telepek korszerűsítését és további alternatív megoldások keresését egyaránt célozza az intézkedés. A már kialakított hulladékgazdálkodási program működésének és szelektív irányúvá tétele (a hulladékgyűjtő szigetek, hulladékszállítás, szemléletformálás). Az elvégendő feladatok közé tartozik egyes településeken a közvilágítás fejlesztése is. Megoldási javaslat ▪A térség fokozatosan fejlődő, bőséges kínálata, terméke, szolgáltatása és programja egységes megjelenésének (weboldal, kiadvány) hatására 15%-kal növekszik a térségbe látogatók és 10%-kal az eltöltött éjszakák száma. 2-3 új munkahely teremthető az intézkedéssel. A térségben élők számára ismertté válnak a szolgáltatások, programok, így növekszik ezek látogatása és igénybe vétele, ezzel együtt a lakosok és fiatalok helyben maradása is.Növekszik a települések hagyományos hangulata, ami potenciálisan mintegy 30%-kal növelheti a látogatók számát. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések

176 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 175 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret100000 EUR▪Önkormányzatok100% 100000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága84317 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db Allokáció Megoldási javaslatok 48/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-06 Sorszám: 2470 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

177 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 176 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 49/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-09 Sorszám: 2441 Prioritás: Helyi örökség megőrzése Intézkedés: Természet- és környezetvédelmi beruházások támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térség településein az alapvető infrastruktúra kiépített, ugyanakkor a környezetvédelmi jellegű háttérágazat kiépültsége nem mindenütt megfelelő szintű. Különösen Folyás, Görbeháza, Nádudvar, Tiszacsege, Egyek, Hortobágy településeken magas a közműolló szintje. Helyzet/ adottság ▪A kommunális infrastruktúra és a környezetvédelmi beruházások javítása kiemelt fontosságú a kistérség településein. Ennek keretében a szennyvíz-tisztító telepek korszerűsítését, és további alternatív megoldások keresését egyaránt célozza az prioritás, illetve a mai telepek rekultiválását, amely a turizmus és a környezetvédelem miatt elsőrendű fontosságú. Probléma/ lehetőség ▪Infrastruktúra és környezetvédelmi beruházások, ennek keretében ahol még hiányos ott az ivóvízrendszer fejlesztése (Hortobágy). A többi településen pedig elsősorban a szennnyvízkezelési rendszer fejlesztése jelenti a fő célt. A szennyvízhálózat további bővítését (Tiszacsege, Egyek, Balmazújváros) a csatornázott településeken a lakások hálózatra való csatlakozásának támogatását, a szennyvíz-tisztító telepek korszerűsítését és további alternatív megoldások keresését egyaránt célozza az intézkedés. Megoldási javaslat ▪Csökken a közműolló mértéke (%), növekszik a szelektív hulladékgyűjtésben részt vevő háztartások száma, illetve az ilyen módon gyűjtött szemét mennyisége. ▪Egészséges ivóvízhez jut a térség minden lakosa, illetve a közvilágítás is teljes mértékben kiépítésre kerül a lakott területeken. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések

178 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 177 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR▪Önkormányzatok90% EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR▪Non-profit szervezetek% ▪Egyházak%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Természetes személyek%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Allokáció Megoldási javaslatok 49/52 Kód: ÉA-56-SzF-B-09 Sorszám: 2441 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Görbeháza, Hortobágy, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪Nem ÚMVP ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

179 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 178 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 50/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-03 Sorszám: 2444 Prioritás: Helyi örökség megőrzése Intézkedés: Helyi értékek kutatása, gyűjtése és publikálása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térségben számos rejtett néprajzi, történelmi érték rejlik, tárgyiasult formában (nádudvari fekete kerámia), illetve a mentális-szellemi szférában is. Az épített emlékek közül kiemelkednek a népi építészeti emlékek, egykori csárdák, tájházak stb. A hortobágyi „kilenclyukú” híd szimbolikus ereje a térségen túlmutató, ugyanakkor vannak felderítetlen, vagy csak kevesek számára ismert helyi értékek (pld. Nádudvar török-kori hagyományai). Helyzet/ adottság ▪A pásztorélet értékei mellett a korábbi történeti korok emlékei (kunhalom, régészeti leletek, legendák, mondák) mind potenciális „erőforrásai” a helyi közösség építésének, és a turisztikai fejlesztéseknek.A tárgyi emlékek összegyűjtése és feldolgozása szakmai hozzáértést és anyagi erőforrásokat igényel,a térség múzeumai, közgyűjteményei csak kevés mobilizálható forrással rendelkeznek ennek elvégzéséhez. Probléma/ lehetőség ▪A verbális értékek, szájhagyomány összegyűjtésére olyan néprajzi programot kell kiírni a térségi civil szféra és a múzeumok részvételével, amely segíti az eszközállomány fejlesztését. Az összegyűjtött anyagokat monográfiában, illetve az Interneten is elérhetővé kell tenni a szélesebb publikum számára.A tárgyi emlékek összegyűjtésére, tárolásához szükséges fejlesztések illetve a szükséges új kiállítóhelyek, raktárak építese. A gyűjtésbe célszerű bevonni a térség iskoláit, tanulóit, így az identitás generációkon átívelő szerepe biztosítható lesz. Megoldási javaslat ▪A térség szájhagyományai lejegyzésre kerülnek, tudományos és népszerűsítő kötetek és cikkek jelennek meg. Új kiállítóhelyek létesülnek a térség településein, gyarapszik a meglévő múzeumok állománya, javulnak a tárgyak bemutathatósági körülményei. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Kapcsolattartás költségei (10%), Kiadvány készítés (30%), Marketing tevékenység (30%), Rendezvény (30%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

180 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 179 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret18000 EUR▪Önkormányzatok100% 80000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások60% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága67453 EUR▪Non-profit szervezetek90% ▪Egyházak90%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek60%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db Allokáció Megoldási javaslatok 50/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-03 Sorszám: 2444 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Balmazújváros, Egyek, Folyás, Hortobágy, Nádudvar, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

181 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 180 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 51/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-04 Sorszám: 2639 Prioritás: Helyi örökség megőrzése Intézkedés: Helyi értékek kutatása, gyűjtése és publikálása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térségben számos rejtett néprajzi, történelmi érték rejlik, tárgyiasult formában (nádudvari fekete kerámia), illetve a mentális-szellemi szférában is. Az épített emlékek közül kiemelkednek a népi építészeti emlékek, egykori csárdák, tájházak stb. A hortobágyi „kilenclyukú” híd szimbolikus ereje a térségen túlmutató, ugyanakkor vannak felderítetlen, vagy csak kevesek számára ismert helyi értékek (pld. Nádudvar török-kori hagyományai). Helyzet/ adottság ▪A pásztorélet értékei mellett a korábbi történeti korok emlékei (kunhalom, régészeti leletek, legendák, mondák) mind potenciális „erőforrásai” a helyi közösség építésének, és a turisztikai fejlesztéseknek.A tárgyi emlékek összegyűjtése és feldolgozása szakmai hozzáértést és anyagi erőforrásokat igényel,a térség múzeumai, közgyűjteményei csak kevés mobilizálható forrással rendelkeznek ennek elvégzéséhez. Probléma/ lehetőség ▪A verbális értékek, szájhagyomány összegyűjtésére olyan néprajzi programot kell kiírni a térségi civil szféra és a múzeumok részvételével, amely segíti az eszközállomány fejlesztését. Az összegyűjtött anyagokat monográfiában, illetve az Interneten is elérhetővé kell tenni a szélesebb publikum számára.A tárgyi emlékek összegyűjtésére, tárolásához szükséges fejlesztések illetve a szükséges új kiállítóhelyek, raktárak építese. A gyűjtésbe célszerű bevonni a térség iskoláit, tanulóit, így az identitás generációkon átívelő szerepe biztosítható lesz. Megoldási javaslat ▪A térség szájhagyományai lejegyzésre kerülnek, tudományos és népszerűsítő kötetek és cikkek jelennek meg. Új kiállítóhelyek létesülnek a térség településein, gyarapszik a meglévő múzeumok állománya, javulnak a tárgyak bemutathatósági körülményei. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek ▪Kapcsolattartás költségei (10%), Kiadvány készítés (30%), Marketing tevékenység (30%), Rendezvény (30%) Forrás ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

182 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 181 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR▪Önkormányzatok100% 20000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások50% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága12376 EUR▪Non-profit szervezetek80% ▪Egyházak80%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek50%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db Allokáció Megoldási javaslatok 51/52 Kód: ÉA-56-SzF-5-04 Sorszám: 2639 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Görbeháza, Polgár ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat

183 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 182 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 52/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-17 Sorszám: 2443 Prioritás: Helyi örökség megőrzése Intézkedés: Hagyományőrző létesítmények kialakításának támogatása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség településein kihalóban vannak a tradicionális kultúra elemei, a fiatalok körében elvándorlás tapasztalható. A természeti adottságok mellett, a térség egyik legfőbb turisztikai speciális vonzerejét a népi hagyományok, mesterségek megőrzése jelenti. A térségben (Balmazújváros, Hortobágy, Nádudvar stb.) jelenleg több civil szervezet is őrzi a hagyományokat, tovább élnek a népi mesterségek. A települések egy részén fontos országos vagy helyi épületek és egyéb épített elemek találhatók. Helyzet/ adottság ▪A népi tradíciók lassan eltűnőben vannak, illetve a kommercializálódás jegyében felhígul a piac, kontárok termékei jelennek meg, amelyek nem követik a hagyományos formákat.A globalizáció előretörésével párhuzamos lokalizáció megteremtette az autentikus tárgyak,szokások iránti igényt a társadalomban.Az identitásukat kereső tömegek számára a turizmuson keresztül ezek a hagyományok megfoghatóvá,átélhetővé válnak. Probléma/ lehetőség ▪A hagyományok megőrzésére létre kell hozni olyan létesítményeket, amelyek biztosítják a tradíciók fennmaradását, a generációk közti átadását. A létesítményekben folyó tevékenységek a turizmusnak is fontos új vonzerejét jelenthetik. Az említett intézményeket országos vagy helyi védettséget élvező épületekben kell elhelyezni. Megoldási javaslat ▪A felépülő hagyományőrző intézmények eredményeképpen munkahelyek teremtődnek (helyszínenként 5-8), közvetve pedig emelkedik a turistaérkezések száma, nő az ágazat jövedelemtermelő képessége. A megőrzött tradíciók és az ezen keresztül erősödő helyi identitás nem számszerűsíthető, de felbecsülhetetlenül fontos fejlődési következmény. Várható eredmény Támogat- ható tevékeny- ségek Forrás ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése

184 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik 183 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret56300 EUR▪Önkormányzatok100% 280000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Vállalkozások0% ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága63125 EUR▪Non-profit szervezetek100% ▪Egyházak100%▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Természetes személyek0%▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db Allokáció Megoldási javaslatok 52/52 Kód: ÉA-56-SzF-A-17 Sorszám: 2443 Megoldási javaslat által érintett település- ek listája Jogcímcs. Hátrányos Magyará- zatra szoruló fogalmak ▪Egyek, Folyás, Hortobágy, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos ▪ÚMVP, de nem LEADER ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat

185 184 Jelen stratégia törekedett a teljes tervezésre a támogatási források által érintett témakörökben, illetve a térség adottságainak, elvárásainak megfelelően. Ennek következtében némely esetben már önmagukban is komplex, természetesen a térség és lakóinak érdekeit figyelembe vevő intézkedések születtek. Összességében azonban az mondható el, hogy a térség két fő kitörési irányára, a turizmusra és az ökológiailag fenntartható agro-gazdasági termékek feldolgozottsági fokának emelésére fűzhető fel az intézkedések sora. Természetesen ezen két fő cél mellett megjelenik a helyi fejlesztésekben mindenhol szükséges, élhető településeket eredményező fejlesztés és a helyi lakosok képesség- és kézség-fejlesztése. A három fő vonal mentén szervezhető egységbe az intézkedések rendszere. A végső cél egy olyan fenntartható, az ökológiai adottságokkal törődő, azokra építő, lehetőség szerint önellátó térség megteremtése, amely biztosítja az itt élők számára a megfelelő és sikereket biztosító élet lehetőségét, ugyanakkor termékeivel (legyen az turisztikai vagy feldolgozott agrár- esetleg kézműves-termék) megfelelő jövedelmet is termel. Éppen ezért a kifejezetten a turizmusfejlesztési prioritás alatt megjelenő intézkedések mellett a turizmus fejlesztését szolgálják az egységes térségmarketinggel, hagyományőrző létesítmények kialakításának támogatásával, helyi értékek kutatása, gyűjtése, és publikálásával foglalkozó intézkedések mellett a településkép és a közösségi terek, táji elemek rehabilitációját biztosító beavatkozások. A cél egy egységes Hortobágy kép kialakítása (településen, termékben és viselkedésben is.) A feldolgozóipar-ökogazdálkodás fejlesztése a jövedelemtermelés mellett megint csak az egységes térségi identitás és közös gazdálkodás célját is szolgálja, de emellett tartalmaz idegenforgalmi jellegű elemeket is. Nyilvánvalóan mindkét fő iránynak a lényege a helyben élők jövedelemszintjének emelése, ami az elvándorlás megakadályozásának egyik fontos eleme. A másik ezt segítő tevékenységcsoport a helyi életminőség-, a helyben élők lehetőségeinek a fejlesztése, amely szintén a térség népességmegtartó képességét növeli. Jelen stratégia törekedett a teljes tervezésre a támogatási források által érintett témakörökben, illetve a térség adottságainak, elvárásainak megfelelően. Ennek következtében némely esetben már önmagukban is komplex, természetesen a térség és lakóinak érdekeit figyelembe vevő intézkedések születtek. Összességében azonban az mondható el, hogy a térség két fő kitörési irányára, a turizmusra és az ökológiailag fenntartható agro-gazdasági termékek feldolgozottsági fokának emelésére fűzhető fel az intézkedések sora. Természetesen ezen két fő cél mellett megjelenik a helyi fejlesztésekben mindenhol szükséges, élhető településeket eredményező fejlesztés és a helyi lakosok képesség- és kézség-fejlesztése. A három fő vonal mentén szervezhető egységbe az intézkedések rendszere. A végső cél egy olyan fenntartható, az ökológiai adottságokkal törődő, azokra építő, lehetőség szerint önellátó térség megteremtése, amely biztosítja az itt élők számára a megfelelő és sikereket biztosító élet lehetőségét, ugyanakkor termékeivel (legyen az turisztikai vagy feldolgozott agrár- esetleg kézműves-termék) megfelelő jövedelmet is termel. Éppen ezért a kifejezetten a turizmusfejlesztési prioritás alatt megjelenő intézkedések mellett a turizmus fejlesztését szolgálják az egységes térségmarketinggel, hagyományőrző létesítmények kialakításának támogatásával, helyi értékek kutatása, gyűjtése, és publikálásával foglalkozó intézkedések mellett a településkép és a közösségi terek, táji elemek rehabilitációját biztosító beavatkozások. A cél egy egységes Hortobágy kép kialakítása (településen, termékben és viselkedésben is.) A feldolgozóipar-ökogazdálkodás fejlesztése a jövedelemtermelés mellett megint csak az egységes térségi identitás és közös gazdálkodás célját is szolgálja, de emellett tartalmaz idegenforgalmi jellegű elemeket is. Nyilvánvalóan mindkét fő iránynak a lényege a helyben élők jövedelemszintjének emelése, ami az elvándorlás megakadályozásának egyik fontos eleme. A másik ezt segítő tevékenységcsoport a helyi életminőség-, a helyben élők lehetőségeinek a fejlesztése, amely szintén a térség népességmegtartó képességét növeli. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/2

186 185 Ugyanakkor mindkét tevékenységkör természetesen turisztikai hatással is bír, s mint ilyen a gazdasági élet fellendítéséhez, a máshol termelt jövedelmek térségbe vonzásának egy eszköze. A hátrányos helyzetű települések száma a 11 térségbeli településből 9. a problémák azonban az egész térségben azonosak, ezért a tényleges beavatkozások (megoldási javaslatok) csak néhol térnek el, de külön HPME-ben szerepelnek Az intézkedések fentebb említett komplex összefüggésrendszere miatt lényegében egy párhuzamos ütemezésű fejlesztés képzelhető el, tehát az intézkedések folyamatos egymással egy időben folyó kivitelezése (2008-13). Néhány, megalapozó intézkedés esetében (pl.: fejlesztési tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, márkaképzés, helyi értékek gyűjtése) indokolt a megvalósítási időtáv elejére (2008-11) helyezni a hangsúlyt, hiszen ezek eredményétől részben függ a többi intézkedés terméke. A stratégiában foglaltak megvalósulása esetén arra számítunk, hogy a térség szerepvesztése megáll, s kialakul egy a saját környezeti erőforrásait ésszerűen használó, abból jövedelmet biztosító, a lakosai számára kedvező életminőséget teremtő kistérség. Ez azt jelentené, hogy: a lakosok és a vállalkozások jövedelmezősége az országos szintet megközelíti, annál nagyobb mértékben növekszik a 2010-es évek végére a térségbe érkező turisták száma (+15%) és költése (+20%) növekszik, az országos átlagnál gyorsabban nő a turisztikai termékek és a fogadókészséget jelentő objektumok száma, a régiós átlagnál gyorsabban nő a vállalkozások bevétele, ugyanakkor csökken a munkanélküli, illetve szociális segélyre szorulók részaránya, az érintett települések mindegyikében jelentős településkép javulás következik be, nő a helyben termelt alapanyagokból előállított termékek értéke (+20%), olyan térségi közösség jön létre, amely az fogékony az öngondoskodásra és belső erőforrások közös hasznosítására (+20% több közös rendezvény, kiadvány). Összességében egy olyan vidéki mintatérség kialakulására lehet számítani, amely a földrajzi fekvéséből adódó előnyöket kihasználva tud elindulni felzárkózás útján. Ugyanakkor mindkét tevékenységkör természetesen turisztikai hatással is bír, s mint ilyen a gazdasági élet fellendítéséhez, a máshol termelt jövedelmek térségbe vonzásának egy eszköze. A hátrányos helyzetű települések száma a 11 térségbeli településből 9. a problémák azonban az egész térségben azonosak, ezért a tényleges beavatkozások (megoldási javaslatok) csak néhol térnek el, de külön HPME-ben szerepelnek Az intézkedések fentebb említett komplex összefüggésrendszere miatt lényegében egy párhuzamos ütemezésű fejlesztés képzelhető el, tehát az intézkedések folyamatos egymással egy időben folyó kivitelezése (2008-13). Néhány, megalapozó intézkedés esetében (pl.: fejlesztési tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, márkaképzés, helyi értékek gyűjtése) indokolt a megvalósítási időtáv elejére (2008-11) helyezni a hangsúlyt, hiszen ezek eredményétől részben függ a többi intézkedés terméke. A stratégiában foglaltak megvalósulása esetén arra számítunk, hogy a térség szerepvesztése megáll, s kialakul egy a saját környezeti erőforrásait ésszerűen használó, abból jövedelmet biztosító, a lakosai számára kedvező életminőséget teremtő kistérség. Ez azt jelentené, hogy: a lakosok és a vállalkozások jövedelmezősége az országos szintet megközelíti, annál nagyobb mértékben növekszik a 2010-es évek végére a térségbe érkező turisták száma (+15%) és költése (+20%) növekszik, az országos átlagnál gyorsabban nő a turisztikai termékek és a fogadókészséget jelentő objektumok száma, a régiós átlagnál gyorsabban nő a vállalkozások bevétele, ugyanakkor csökken a munkanélküli, illetve szociális segélyre szorulók részaránya, az érintett települések mindegyikében jelentős településkép javulás következik be, nő a helyben termelt alapanyagokból előállított termékek értéke (+20%), olyan térségi közösség jön létre, amely az fogékony az öngondoskodásra és belső erőforrások közös hasznosítására (+20% több közös rendezvény, kiadvány). Összességében egy olyan vidéki mintatérség kialakulására lehet számítani, amely a földrajzi fekvéséből adódó előnyöket kihasználva tud elindulni felzárkózás útján. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 2/2

187 186 Ahhoz, hogy a helyi fejlesztések ne éljék fel a hosszabb távú fejlődés erőforrásait, ezért a fejlesztéseknek maradéktalanul meg kell felelniük a fenntarthatóság elvének környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt. Ez a Hortobágy térségében kiemelten fontos tényező. A kistérség egyik legfőbb adottsága a természeti környezet, elsősorban a Tisza és a Hortobágy érintetlen térsége. Napjainkban nemcsak hazánkban, de Európa más területein is felértékelődik ezen területek szerepe. Ugyanakkor ez komoly veszélyt is jelenthet, hiszen a turisták számának növekedése éppen ezt a természet- közeliséget bonthatja meg. Ennek elkerülésére törekedni kell, meg kell teremteni az ökoturizmus és az idegenforgalom egyéb aktív ágazatainak fejlődési feltételeit, amelyek a helyi lakosság tudására, a Nemzeti Park ismereteire és hátterére és az önkormányzatok aktív szerepvállalására támaszkodik. Ehhez kell kapcsolódnia a mezőgazdasági termelés egyes formáinak, elsősorban a falusi és tanyai térségekben a biogazdálkodás és a turizmus kapcsolatát meg kell teremteni és erősíteni. A tervezett fejlesztések fenntarthatónak tekinthetőek, hiszen tekintettel vannak a természeti és emberi erőforrásokra (beleértve a természeti értékeket, területeket, tájakat, a biológiai sokféleséget, az emberi egészséget, a társadalmi kohéziót, a demográfiai jellemzőket is). Az egyes beavatkozások kiválasztása során figyeltünk a környezet terhelhetőségének degradációt nem okozó mértékére, az épített környezet és kulturális örökség megóvására. A stratégia a fejlesztést szabályozó feltételként figyelembe veszi az adott terület ökológiai rendszerének eltartó képességét. Így a helyi szinten is kiemelt figyelmet kap a fenntarthatóság, azon belül kiemelten a környezetvédelem kérdése, amely mind tervezési, mind pedig majdani megvalósítási szinten érvényesül. A helyi vidékfejlesztési rendszer egészében érvényesülnie kell az esélyegyenlőség szempontjainak, hogy a fejlesztések előnyei minél szélesebb körben érvényesüljenek, és egy társadalmi csoport se szenvedjen hátrányt pozitív hatásai kihasználásában. Az esélyegyenlőség érvényesítésére irányuló törekvések közvetlenül is szolgálják a társadalmi, gazdasági és területi kohézió erősítését. Ahhoz, hogy a helyi fejlesztések ne éljék fel a hosszabb távú fejlődés erőforrásait, ezért a fejlesztéseknek maradéktalanul meg kell felelniük a fenntarthatóság elvének környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt. Ez a Hortobágy térségében kiemelten fontos tényező. A kistérség egyik legfőbb adottsága a természeti környezet, elsősorban a Tisza és a Hortobágy érintetlen térsége. Napjainkban nemcsak hazánkban, de Európa más területein is felértékelődik ezen területek szerepe. Ugyanakkor ez komoly veszélyt is jelenthet, hiszen a turisták számának növekedése éppen ezt a természet- közeliséget bonthatja meg. Ennek elkerülésére törekedni kell, meg kell teremteni az ökoturizmus és az idegenforgalom egyéb aktív ágazatainak fejlődési feltételeit, amelyek a helyi lakosság tudására, a Nemzeti Park ismereteire és hátterére és az önkormányzatok aktív szerepvállalására támaszkodik. Ehhez kell kapcsolódnia a mezőgazdasági termelés egyes formáinak, elsősorban a falusi és tanyai térségekben a biogazdálkodás és a turizmus kapcsolatát meg kell teremteni és erősíteni. A tervezett fejlesztések fenntarthatónak tekinthetőek, hiszen tekintettel vannak a természeti és emberi erőforrásokra (beleértve a természeti értékeket, területeket, tájakat, a biológiai sokféleséget, az emberi egészséget, a társadalmi kohéziót, a demográfiai jellemzőket is). Az egyes beavatkozások kiválasztása során figyeltünk a környezet terhelhetőségének degradációt nem okozó mértékére, az épített környezet és kulturális örökség megóvására. A stratégia a fejlesztést szabályozó feltételként figyelembe veszi az adott terület ökológiai rendszerének eltartó képességét. Így a helyi szinten is kiemelt figyelmet kap a fenntarthatóság, azon belül kiemelten a környezetvédelem kérdése, amely mind tervezési, mind pedig majdani megvalósítási szinten érvényesül. A helyi vidékfejlesztési rendszer egészében érvényesülnie kell az esélyegyenlőség szempontjainak, hogy a fejlesztések előnyei minél szélesebb körben érvényesüljenek, és egy társadalmi csoport se szenvedjen hátrányt pozitív hatásai kihasználásában. Az esélyegyenlőség érvényesítésére irányuló törekvések közvetlenül is szolgálják a társadalmi, gazdasági és területi kohézió erősítését. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/2

188 187 Így a tervezés, és a majdani végrehajtás, monitoring és értékelés során kiemelt figyelmet fordítunk a nemük, életkoruk, testi-lelki egészségük, szegénységük vagy lakhatási körülményeik, társadalmi helyzetük, illetve települési környezetük okán hátrányos helyzetbe kerülők esélyegyenlőségének biztosítására. Kiemelten kell érvényesülnie az esélyegyenlőség elvének olyan sokszoros hátrányokkal küzdő társadalmi rétegek esetében, mint amilyenek a roma vagy a fogyatékossággal élő emberek. A tervezett fejlesztések csak ezen csoportok érdekét figyelembe véve nyerhetnek támogatást. Ez a programban az egyenlő bánásmód betartását, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének, a gyermeket nevelők, valamint a fogyatékossággal élő és hátrányos helyzetű emberek, különösen a romák speciális szempontjainak fokozott figyelembevételét jelenti. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 2/2

189 188 A térség elmaradott, hátrányos helyzetű településekből áll többnyire. Ennek megfelelően kiemelt szerepet kapott korábban is a fejlesztési programokban. Ráadásul az elmaradott infrastruktúra és gazdasági-társadalmi helyzet miatt kiemelt célterületnek számított. Adottságai miatt kiemelt helyet foglal el bizonyos ágazati jellegű fejlesztési programokban is (agrár-, környezetvédelmi, turisztikai). Ezen fejlesztések hatásai erősen meghatározzák a térség karakterét továbbra is. A magasabb szintű fejlesztési dokumentumok területünkre meghatározott célja összhangban vannak jelen stratégia prioritásaival. A térség települései egy régióhoz-megyéhez, de három statisztikai kistérséghez, fejlesztési egységhez tartoznak. Ennek megfelelően a korábbi térségi jellegű programjaik részben különbözőek voltak. De mind a Polgári-, mind a Balmazújvárosi-, mind a Püspökladányi-kistérség (és az ezeket néhol lefedő önkormányzati társulások) fejlesztési koncepcióiban, programjaiban ugyanazokat a súlypontokat határozták meg (természetet kímélő, de az adottságokat kihasználó turizmus, a mezőgazdaságra alapozott feldolgozóipar, a helyi életkörülményeket javító infrastruktúra fejlesztés). Ezen súlypontokhoz kapcsolódik jelen stratégia is. Az I. Nemzeti Fejlesztési Tervből vagy az ÚMFT-ből minden településen legalább egy támogatott projekt kikerült. A településeken összesen 2008. május 22-ig 101 darab ilyen módon támogatott projekttel találkozhatunk. A támogatás összértéke meghaladja az 5,2 milliárd forintot. A fejlesztések hatására elsősorban a mezőgazdasági gépállomány és a vállalkozói infrastruktúra korszerűsödése, a kerékpárút-hálózat és a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások és termékek korszerűsödtek. Ezek a fejlesztések azonban csak ahhoz voltak elegendőek, hogy a térség leszakadását lassítsák, éppen ezért jelen stratégiában megfogalmazott intézkedések mindenféleképp még aktuálisnak tekinthetőek, amelyek komplementer módon erősítik a korábbi programok hatásait. A térség elmaradott, hátrányos helyzetű településekből áll többnyire. Ennek megfelelően kiemelt szerepet kapott korábban is a fejlesztési programokban. Ráadásul az elmaradott infrastruktúra és gazdasági-társadalmi helyzet miatt kiemelt célterületnek számított. Adottságai miatt kiemelt helyet foglal el bizonyos ágazati jellegű fejlesztési programokban is (agrár-, környezetvédelmi, turisztikai). Ezen fejlesztések hatásai erősen meghatározzák a térség karakterét továbbra is. A magasabb szintű fejlesztési dokumentumok területünkre meghatározott célja összhangban vannak jelen stratégia prioritásaival. A térség települései egy régióhoz-megyéhez, de három statisztikai kistérséghez, fejlesztési egységhez tartoznak. Ennek megfelelően a korábbi térségi jellegű programjaik részben különbözőek voltak. De mind a Polgári-, mind a Balmazújvárosi-, mind a Püspökladányi-kistérség (és az ezeket néhol lefedő önkormányzati társulások) fejlesztési koncepcióiban, programjaiban ugyanazokat a súlypontokat határozták meg (természetet kímélő, de az adottságokat kihasználó turizmus, a mezőgazdaságra alapozott feldolgozóipar, a helyi életkörülményeket javító infrastruktúra fejlesztés). Ezen súlypontokhoz kapcsolódik jelen stratégia is. Az I. Nemzeti Fejlesztési Tervből vagy az ÚMFT-ből minden településen legalább egy támogatott projekt kikerült. A településeken összesen 2008. május 22-ig 101 darab ilyen módon támogatott projekttel találkozhatunk. A támogatás összértéke meghaladja az 5,2 milliárd forintot. A fejlesztések hatására elsősorban a mezőgazdasági gépállomány és a vállalkozói infrastruktúra korszerűsödése, a kerékpárút-hálózat és a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások és termékek korszerűsödtek. Ezek a fejlesztések azonban csak ahhoz voltak elegendőek, hogy a térség leszakadását lassítsák, éppen ezért jelen stratégiában megfogalmazott intézkedések mindenféleképp még aktuálisnak tekinthetőek, amelyek komplementer módon erősítik a korábbi programok hatásait. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/1

190 189 Ahogyan a tervezés során a megvalósításban is törekedni szeretnénk a közösségi jellegű, alulról induló, térségi összefogás támogatására. A cél, hogy a kidolgozásra kerülő projektek tükrözzék az együttműködésen alapuló, társulási formában működő fejlesztési szándékok irányait és arányait (elsősorban a mezőgazdálkodók, azon belül az állattartók, a kertészek, nádgazdálkodással foglalkozók és az ezeket a termékeket feldolgozó kis üzemek magasabb reprezentációját, a természet- és környezetvédelemben működő szervezetek, az önkormányzatok és a lakosság együttműködésében). Tehát a projektek tényleges kidolgozásának időszakában nagy hangsúlyt helyezünk a térségi kommunikációra. Ugyancsak cél, hogy a majdan megvalósuló fejlesztések olyanok legyenek, amelyek kifejezetten kistáj-térségi kihatásúak, és egyebek mellett a térségi identitás, kohézió megerősödését is szolgálják. Ehhez szükséges, hogy a térségben működő szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek tisztában legyenek egymás adottságaival, s az többiekhez kapcsolható fejlesztési céljaikkal. Ennek elősegítésére, az információáramlás fenntartására hírlevél rendszerben megfelelő csatornát kívánunk létrehozni. Természetesen törekedni kívánunk arra is, hogy minden szempontból megalapozott, a térség legnagyobb részének fejlesztést hozó szándékok valósuljanak meg, amelyekhez széleskörű társadalmi egyeztetést indítunk, hiszen csak a megfelelő minőségű „pályázat-előzetesek” közül valósulhatnak meg a célokat optimálisan szolgáló projektek. A megvalósítás mellett az ellenőrzés minden formájában is törekedni kell a helyi-térségi partnerség fenntartására. Ahogyan a tervezés során a megvalósításban is törekedni szeretnénk a közösségi jellegű, alulról induló, térségi összefogás támogatására. A cél, hogy a kidolgozásra kerülő projektek tükrözzék az együttműködésen alapuló, társulási formában működő fejlesztési szándékok irányait és arányait (elsősorban a mezőgazdálkodók, azon belül az állattartók, a kertészek, nádgazdálkodással foglalkozók és az ezeket a termékeket feldolgozó kis üzemek magasabb reprezentációját, a természet- és környezetvédelemben működő szervezetek, az önkormányzatok és a lakosság együttműködésében). Tehát a projektek tényleges kidolgozásának időszakában nagy hangsúlyt helyezünk a térségi kommunikációra. Ugyancsak cél, hogy a majdan megvalósuló fejlesztések olyanok legyenek, amelyek kifejezetten kistáj-térségi kihatásúak, és egyebek mellett a térségi identitás, kohézió megerősödését is szolgálják. Ehhez szükséges, hogy a térségben működő szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek tisztában legyenek egymás adottságaival, s az többiekhez kapcsolható fejlesztési céljaikkal. Ennek elősegítésére, az információáramlás fenntartására hírlevél rendszerben megfelelő csatornát kívánunk létrehozni. Természetesen törekedni kívánunk arra is, hogy minden szempontból megalapozott, a térség legnagyobb részének fejlesztést hozó szándékok valósuljanak meg, amelyekhez széleskörű társadalmi egyeztetést indítunk, hiszen csak a megfelelő minőségű „pályázat-előzetesek” közül valósulhatnak meg a célokat optimálisan szolgáló projektek. A megvalósítás mellett az ellenőrzés minden formájában is törekedni kell a helyi-térségi partnerség fenntartására. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/1


Letölteni ppt "Budapest, 2009 November 27. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Hortobágyi Leader NP Kft. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public."

Hasonló előadás


Google Hirdetések