Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Tokaji múzeum.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Tokaji múzeum."— Előadás másolata:

1 Tokaji múzeum

2 Budapest után az egyik legismertebb magyar város, a történelmi borvidék "fővárosa". Kevés település dicsekedhet a világon azzal, amivel Tokaj: neve bora révén a nemzeti himnuszban is szerepel ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett.

3 Tokajban az 1950-es évek elején kezdődött el a település és a történelmi borvidék szellemi és tárgyi emlékanyagának összegyűjtése. A gyűjtemény kezdetben a polgári leányiskolában, majd a görögkeleti templomban kapott helyet. 

4 A Tokaji Múzeum 1962-től tájmúzeumként működik
A Tokaji Múzeum 1962-től tájmúzeumként működik. A tokaj-hegyaljai konferenciák hagyományos szervezője és egyben legfőbb tudományos bázisa. 

5 Jelenlegi állandó kiállítását 1985-ben nyitotta meg egy felújított, műemlékileg helyreállított épületben, mely egykoron görög kereskedőház volt. A múzeum gyűjtőköre a tokaji vonatkozású történelmi, néprajzi és képzőművészeti emlékekre terjed ki.

6 A gyűjtemény első egységét képező egyháztörténeti emlékek két nagy részre tagolódnak. Mindezt német ősnyomtatványok és a nagyszombati nyomda híres termékei gazdagítják tovább.

7  A mintegy másfél száz darabot számláló értékes ikongyűjtemény és a hozzá kapcsolódó iparművészeti jellegű liturgikus tárgyegyüttesek pedig a hazai metabizánci emlékanyagról adnak átfogó képet. 

8 A néprajzi gyűjteményt a tokaj-hegyaljai szőlő és borkultúra tárgyi emlékei képezik. Jelentős számban találhatóak meg benne a szőlőművelés hagyományos eszközei. 

9 Külön egységet képeznek a kádár mesterség műveléséhez szükséges szerszámok. A gyűjtemény tartalmaz még a bor tárolásával és szállításával kapcsolatos emlékeket is.

10 A pincében a bor tárolásának, kínálásának eszközei láthatók, és Tokaj-Hegyalja borászai is bemutatkoznak: legjobb minőségű boraikat palackozva tekinthetik meg a látogatók. Az 1700-as éveket idéző, görög borkereskedő család rekonstruált boltjában pedig bórkostoló, fotókiállítások és egyéb "borprogramok" várják a betérőket.

11 Elérhetőségek: Cím: 3910 - Tokaj, Bethlen Gábor út 7.
Telefonszám: (+36 (47)) Nyitva tartás: V.2-XI.30.: K-V h XII.1-V.1.: K-Szo h

12 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Tokaji múzeum."

Hasonló előadás


Google Hirdetések