Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Balatonfüredi Anna-Bál

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Balatonfüredi Anna-Bál"— Előadás másolata:

1 Balatonfüredi Anna-Bál
Készítette:Szőke Gréta

2 A bál története Az első Anna-bált július 26-án rendezték meg Balatonfüreden a Horváth-házban. Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is. Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

3 Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki a tizenhárom aradi vértanú egyike volt. Az első bált követően a minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály.

4 Anna-bál Szépei Az 1950-es évektől kezdődően az Anna-bál Szépe címet adták annak a lánynak, akit a zsűri vagy a többi vendég a legszebbnek talált a bálban. Díjak: - Az első díj egy Viktoriánus stílusú váza és Erisz almája. - A második díj egy Rotschild stílusú váza. - A harmadik helyezett díja pedig egy Apponyi stílusú váza. Valamennyi a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlásában.

5 2012 Anna bál Időpont: július 27 - július 29.
Helyszín:Anna Grand Hotel termei (Gyógy tér 1.) Program: 17.30 A évi Anna-bál szépe, Frei Nikolett kocsikázása lovashuszár kísérettel, indulás a Gyógy térről 18.00 órától Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekar műsora a Gyógy téren Ünnepélyes bevonulás a Blaha Étteremtől az Anna Grand Hotelbe (Gyógy tér 1.) 19.30 Báli nyitány Ünnepi köszöntőt mond a bál védnöke A bált megnyitja: dr. Bóka István polgármester

6 20.30 Ünnepi vacsora 23.00 órakor A szakmai zsűri által kiválasztott 15 legszebb lány bemutatkozása a Duna Televízió élő adásában 23.30 Gálaműsor 23.55 A bál szépe választás eredményhirdetése, díjátadás 24.00 Áll a bál

7 2012 Jegyárak Árkádok alatt: ,-Ft/fő Étteremben: ,- Ft/fő Díszterem előtt: ,- Ft/fő

8 Támogatók Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Paksi Atomerőmű Zrt.
MTVA Médiaszolgáltatás- Támogató és Vagyonkezelő Alap Paksi Atomerőmű Zrt. Magyar Villamos Művek Zrt.

9

10

11 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Balatonfüredi Anna-Bál"

Hasonló előadás


Google Hirdetések