Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az írás és a nyelv; a szóbeli és írásbeli nyelv interferenciája; mediális és koncipiális szóbeliség, mediális és koncipiális írásbeliség.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az írás és a nyelv; a szóbeli és írásbeli nyelv interferenciája; mediális és koncipiális szóbeliség, mediális és koncipiális írásbeliség."— Előadás másolata:

1 Az írás és a nyelv; a szóbeli és írásbeli nyelv interferenciája; mediális és koncipiális szóbeliség, mediális és koncipiális írásbeliség

2 1. Az írás: rögzített beszéd vagy autonóm közlési forma?

3 1.1. A szóbeli és az írásbeli szöveg azonosságai és különbségei dilemma elé állítják a nyelvhasználó embert: az embernek a hangzó beszéddel való érzelmi összefonódottság megakadályozza a nyelvhasználat kettéágazásának a tudomásul vételét. „A szóbeliség-írásbeliség probléma elmélettörténete nem annyira a fölfedezéseknek, mint inkább az adott felfedezésekkel szemben tanúsított vakságnak-süketségnek a története...” (Nyíri Kristóf)

4 1.2. Az írásbeli közlésmód csak viszonylag széles körben elterjedt és interiorizált írásbeliség megléte esetén kezd eltéréseket mutatni a szóbeli nyelvhasználattól. „Az írás intenzív és extenzív fejlődésével egyenes arányban növekedik a különbség az élőszó stílusa és az írott mű stílusa között. Szinte azt mondhatnánk, hogy az írás fejlődésének mértékéül az a távolság szolgál, amely a nyelv beszélt és írott formáját egymástól elválasztja.” Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak, Pécs, 1931, 131. oldal

5 1.3. Az első lépés az írás önállósodásának az irányába akkor történik meg, amikor az írás a fonemikus elv kizárólagosságát feladva olyan funkciókat kezd ellátni, amelyekre a beszéd nem képes. Pl.: — morfémák elkülönítése (szóelemző írásmód; ‘szabad+ság’ ‘szabaccság’ helyett — a szófaji hovatartozás jelzése nagy kezdőbetűvel: ‘Ibolya – ibolya’ — szemantikai distinkció ‘fáradság–fáradtság’

6 1.4. Vélemények az írásról: Platón (Kr. e. 4. század) „Aki tehát azt hiszi, hogy művészetét írásban hátrahagyhatja, nemkülönben az, aki átveszi, abban a hiszemben, hogy az írás alapján világos és szilárd lesz a tudása, együgyűséggel van telítve...” Phaidrosz 275c

7 „...aki eszénél van, sohasem fog bátorságot venni magának arra, hogy a gyarló nyelv formájába öltöztesse, amit szellemével megfogott, s még kevésbé abba a merev formájába, amely az írásba rögzített nyelv tulajdonsága.” Platón: Hetedik levél, 343a

8 „...minden komoly ember a végsőkig irtózik attól, hogy komoly dolgokról valaha is írásban nyilatkozzék... [...] Ha azonban bölcsességének legmélyét valóban megkísérelte írásban rögzíteni, akkor ez esetben ha nem is az istenek — mint Homérosz mondja — hanem az emberek elvették az eszét.” Platón: Hetedik levél 343c,d

9 Rousseau az „Esszé a nyelvek eredetéről” (1780) című esszéjében az írás hiányosságait veszi számba, és a hangzó beszéd prioritása mellett tör lándzsát. Ezzel Rousseau a romantika oralitáskultuszának kezdeményezője/megfogalmazója. Az írás prioritását hirdető Derrida Grammatológia (1967) c. munkája második részében Rousseau-val vitatkozik.

10 Saussure (1916) „A nyelv és az írás két különböző jelrendszer; a második létezésének egyetlen értelme az, hogy az elsőt ábrázolja; a nyelvi objektumot nem a leírt szó és a kiejtett szó együttese határozza meg; az utóbbi önmagában alkotja az objektumot. A leírt szó azonban olyan szorosan kapcsolódik a kiejtett szóhoz, hogy ugyanolyan vagy nagyobb fontosságot tulajdonítunk a hangjel ábrázolásának, mint magának a jelnek. Olyan ez, mintha azt hinnénk: ahhoz, hogy valakit megismerjünk, többet ér megnézni a fényképét, mint az arcát.” Bevezetés az általános nyelvészetbe, 1997, 53. oldal

11 Pedig Saussure nem a nyelvi jel hangzó voltában, hanem a többi jeltől való különbözőségében látja a nyelv lényegét, s ezzel Derrida későbbi állításaihoz nyújt fontos alapot: „Ami [...] hanganyag egy jelben, kevésbé fontos, mint az, ami körülötte van a többi jelben” (Saussure Bevezetés az általános nyelvészetbe 1997, 140. oldal)

12 Leonard Bloomfield (Language, 1933, New York): „...a beszéd grafikus jelekkel való ábrázolása jelentős mértékben elősegíti a nyelv hatékony használatát” (40–41. oldal) „az írás nem nyelv, hanem pusztán a nyelv rögzítése látható jelekkel” (21. oldal) „...az is bekövetkezhet, hogy a beszéd reprodukálásának mechanikus eszközei ki fogják szorítani az írás és nyomtatás jelenlegi szokását...”(503. oldal)

13 Vigotszkij (Gondolkodás ás beszéd, 1967, 261. oldal): „Az írott beszéd teljesen külön beszédfunkció, amely felépítésében és funkcionálásában nem kevésbé különbözik a szóbeli beszédtől, mint a belső beszéd a külsőtől. Az írott beszéd [...] legminimálisabb fejlődéséhez is magas fokú absztrakciót kíván. Ez olyan beszéd, amelyből hiányzik annak zenei, intonációs, expresszív, egyszóval hangzásbeli része. Beszéd — gondolatban, képzeletben, de olyan beszéd, amely nélkülözi a szóbeli beszéd leglényegesebb ismérvét: az anyagszerű hangot.”

14 Vigotszkij: (Gondolkodás ás beszéd, 1967, 265. oldal): „az írás [...] a beszéd algebrája”

15 Derrida (Grammatológia, 1967): Míg a korábbi vélemények akörül forogtak, egyenrangú-e az írás a hangzó beszéddel, vagy csak annak alárendelt grafikus tükröződése, Derrida arra a következtetésre jut, hogy a nyelv természetével, a nyelviséggel, az írás több hasonlóságot mutat, mint a hangzó beszéd; mindenekelőtt azért, mert a szervezettség, állandóság, szabályozottság a nyelvi működés alapfeltétele, ez pedig inkább az írásban van meg — a hangzó beszéd ezzel szemben efemér és fenomenális. Megalkotja az archi-écriture, az ‘ős-írás’, a ‘betű előtti írás’ fogalmát.

16 2. Az írott és a beszélt szöveg különbségei 2.1. Az írás tökéletlenségéből adódó különbségek 2.2. A kommunikációs helyzet változásából adódó eltérések 2.3. A szöveget hordozó médium változásából adódó eltérések

17 2.1. Az írás tökéletlenségéből adódó különbségek: Az írás azért tökéletlen, mert a közvetlen emberi kommunikáció három dimenziója közül csak egynek a megragadására képes: ez a szegmentális nyelvi jelek dimenziója

18 Az extralingvális jelek, továbbá a szupraszegmentális nyelvi jelek dimenziója kívül esik az írás hatókörén. Pedig: „... az intonáció legalább olyan mértékben jellemzi a beszélő nyelvi és kommunikatív kompetenciáját, értelmi fokát és érzelmi kultúráját, mint egyéni szókincsének gazdagsága és grammatikaismerete.” Péter Mihály: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai, 1991, 136. oldal

19 Ez a hiányosság arra kényszeríti az írásbeli nyelvhasználót, hogy a szóbeli kommunikációban az extralingvális, továbbá a szupraszegmentális nyelvi jelek által közvetített tartalmakat is a szegmentális nyelvi eszköztárba kódolja bele.

20 Ily módon az írás használata a nyelv szegmentális eszköztárának a jelentős fejlődését, finomodását eredményezi. Ezzel párhuzamosan a kommunikációban háttérbe szorulnak az extralingvális jelek és a szupraszegmentális nyelvi jelek.

21 Az írás társadalmi tekintélyének a hatására az írás megjelenését követően a hangzó nyelv is megváltozik. Az ember törekszik rá, hogy minél inkább úgy beszéljen, hogy azt le is lehessen írni.

22 2.2. A kommunikációs helyzet változásából adódó eltérések — A tipikusan dialogikus jellegű élőbeszéddel szemben az írás jellemzően monologikus tevékenység. A dialógusban az üzenet feladója és a címzett igen rövid időnként szerepet vált, s ez a folyamatos szerepcsere állandó tapasztalatszerzéssel jár együtt, amely azután a szerepekben jól használható.

23 — A dialógus szereplői közös szövegalkotási és -befogadási tempó elfogadására vannak kényszerítve. Ez korlátok közé szorítja a szóbeli szövegalkotást: a szöveg kiterjedése tekintetében: hosszabb ideig mind beszélni, mind szöveget hallgatni igen fárasztó; a szöveg mélysége, bonyolultsága tekintetében: a szöveg létrehozására annyi időnk van, amennyi idő alatt kimondjuk; ez érvényes a befogadásra is: a szöveg megértésére is csak annyi időnk van, amennyi alatt az elhangzik

24 „Az írott beszéd olyan szituáció, amely [...] kettős absztrakciót kíván: elvonatkoztatást a beszéd hangzó oldalától és a beszédtárstól.” L. Sz. Vigotszkij: Gondolkodás és beszéd, 1967, 261. oldal)

25 A hangzás hiánya a szupraszegmentális nyelvi eszközök nélkülözésére kényszeríti az író-olvasó embert, az interaktivitás hiánya pedig attól fosztja meg, hogy a befogadók reakcióját figyelembe vegye, illetve (az olvasó esetében) a visszakérdezés lehetőségétől.

26 Az interaktivitás hiánya — az extralingvális és szupraszegmentális nyelvi eszközök írásjegyekkel való rögzíthetetlenségéhez hasonlóan — kikényszeríti, hogy az írott szövegben mind a szavak jelentése, mind egymáshoz való viszonyuk pontosan körvonalazódjék.

27 Az élőszóbeli kommunikációs helyzettől való eltérés — azaz az író és olvasó ember magánya — azonban nemcsak kényszerekkel, hanem előnyökkel is jár. A legszembetűnőbb ezek közül az, hogy az üzenet feladásának és vételének nem kell időben egybeesnie, tehát a kommunikációs partnerek között nincs időegyeztetési kényszer, s ez mindenképpen növeli a kommunikáció létrejöttének az esélyeit.

28 Az interaktivitás hiányának sokkal fontosabb és több következménnyel járó előnye az, hogy a monologikus szövegalkotási mód kedvez egyfelől az összetettebb, másfelől a sajátosan egyéni gondolatmenetek felépítésének és következetes végigvitelének. Az írás nem áll olyan szorosan és közvetlenül a közösség cenzúrája alatt, mint az élőszó.

29 További igen fontos előnye az interaktivitás hiányának, hogy mind a szöveg létrehozása, mind a befogadása megszabadult az idő béklyójából. Az írás már eleve lassabb technológia, mint a hangzó beszéd, a szavak papírra rovása hosszabb ideig tart, mint az artikulációjuk. Ez a lassúság már eleve megfontoltságra, a gondolatok pontosabb körvonalazására, a gondolatokat reprezentáló szavak gondosabb kiválasztására és a szavak optimális összefűzésére ösztönzi az író embert.

30 2.3. A hordozó matéria különbségéből adódó eltérések Az élőbeszéd hordozó anyaga az egydimenziós időbe ágyazott hang, amelyet a fülünkkel érzékelünk: ám minden pillanatban az elhangzó szövegnek csak egy igen apró szeletét, amelyeket az érzékelés pillanatát követően egy ideig az emlékezetünkben kell tárolnunk. S nemcsak akkor, amikor hozzánk beszélnek, hanem akkor is, amikor mi beszélünk, mivel mondandónk továbbfűzéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a már kimondott szavakra-mondatokra tekintettel legyünk.

31 Az írás térbe ágyazott: bármely hordozó anyaga kétdimenziós, s az írást a szemünkkel érzékeljük. A kétdimenziós papír lehetőséget nyújt rá, hogy a befogadni kívánt szövegnek — az olvasásban való gyakorlottságunktól függően — egy viszonylag nagyobb részét érzékeljük egy adott pillanatban. Ily módon a szöveg szavainak — esetleg hálószerűen bonyolult — nyelvtani és jelentésbeli összefüggéseit anélkül tanulmányozhatjuk, hogy emlékezetbeli tárolásukkal mozgósítható szellemi energiánk nem elhanyagolható hányadát lekötnénk.

32 A kétdimenziós papír még egy további előnyt is nyújt az író embernek: az írott szövegben képek, ábrák, táblázatok, grafikonok stb. helyezhetők el, s ezek igen jelentős mértékben megnövelhetik a szöveg kommunikatív hatékonyságát. Igen fontos itt leszögeznünk, hogy ezek — talán a táblázatok kivételével — a nyelv határain kívül eső dolgok. A valóság elemeinek hű tükrözésére használatos ikonikus jeleknek minősülő képek (pl. a fényképek) “nyelv alattiak” — egyedi valóságelemet mutatnak be, s általában nélkülözik az absztrakciót. (Persze nem mindig és nem teljesen: a fekete-fehér fényképen megjelenő szürkeárnyalatok lényegében a színek absztrakciói.)

33 A hol indexikus-, hol szimbolikusjel-sajátosságokat viselő sematikus ábrák, diagrammok, grafikonok “nyelv fölöttiek” — egy erőteljes absztrakció olyan eredményei, amelyeket a nyelv már nem tud hatékonyan kezelni. A táblázatok “hibrid” jellegűek: nyelvi anyagokat (bárha néha számjegyek formájában) jelenítenek meg erőteljesen elvont tartalmakat szimbolikus jelként reprezentáló térbeli elrendezésben. Kérdésessé tehető még az is, hogy ezek a nyelvből két irányban “kinyúló” képek, ábrák, táblázatok stb. egyáltalán írásnak tekinthetők-e? A válasz végül is szemléletfüggő: ha az írás autonómiáját maradéktalannak tekintjük, akkor igen, ha a nyelv nélküli írást lehetetlennek tartjuk, akkor nem.

34 2.4. A szóbeli és írásbeli nyelvhasználat interferenciája Szóbeli és írott szövegek

35 Jack Goody a szóbeli és írásbeli szövegek vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az írott szövegekre jellemző: 1. az elvont kifejezések gyakoribb használata 2. a szavak nagyobb választéka 3. a kevésbé személyes (és ezáltal kevésbé kontextualizált) szóhasználat 4. a nagyobb szabatosság 5. a kifinomultabb (szintaktikai) kidolgozottság 6. a nagyobb formalitás 7. a holt nyelvek iránti nagyobb bizalom (Goody 1998, 194–6)

36 Halliday — szintén angol szövegek vizsgálata alapján — úgy találja, hogy az írott szöveget mindenekelőtt egyfajta “lexikai telítettség” jellemzi, amin azt érti, hogy a szövegen belül a pusztán grammatikai szereppel bíró szavak (‘grammatical words’, ’function words’) rovására magasabb a tényleges jelentést hordozó szavak (‘content words’) aránya. ( Halliday, 1990, 61)

37 Az írás és a beszéd kölcsönhatása Egészen a könyvnyomtatás felfedezéséig — amely lehetővé tette az írásbeliség valódi interiorizációját — inkább a szóbeli nyelvhasználat volt hatással az írásbelire. Ugyanakkor igaz természetesen az is, amit Ong mond, nevezetesen, hogy az írás megjelenését követően a beszéd nyelvezete sem lehet többé ugyanolyan, amilyen korábban volt: az írás rögtön hatni kezdett a nyelvre, csak a kezdetekben ez a hatás még kevéssé volt érzékelhető. — (Ong 1977, 87) A korai írásbeliségben nyíltan vagy burkoltan sokáig él a dialogikus forma. Platón dialógusokat ír, nyilvánvalóan így akarván hasonlatossá tenni szövegét az ő korában még a nyelvhasználat valódi formájának tekintett szóbeliséghez.

38 “... az antik próza egész művészetét közvetlenül a fül számára hozták létre. Úgy olvasták fel, mintha beszéltek volna; ehhez képest mi mindannyian úgy beszélünk, ‘mintha könyvből olvasnánk’...” (Spengler: A Nyugat alkonya)

39

40 A hangzó szöveg koncipiális különbségeit példázza az a kísérlet, amelyet Dezséry Judit és Terestyéni Tamás végzett el az 1970-es évek elején a Magyar Rádióban. (Dezséry–Terestyéni 1973) 25 személyt beszéltettek ugyanannyi időn át ugyanarról a témáról két különböző szituációban: először egy kötetlen, személyes beszélgetés keretében, utána pedig mikrofon előtt, a felvételt sugárzásra szánva. (Koch– Osterreicher ábráján a két szituáció kb. az a-nak és a d-nek felel meg.) A kétfajta szöveget alaposan elemezték, s az eredmények igen markáns eltéréseket mutattak. Tanulságos itt néhány adatukat pontosan is idézni:

41 Kötetlen beszélgetésben: Mikrofon előtt : Főnévi alanyok aránya 23% 36,6% Névmási alanyok aránya46,4%43,1% Mellérendelések aránya37,7%26,7% Alárendelések aránya 59,2%73%


Letölteni ppt "Az írás és a nyelv; a szóbeli és írásbeli nyelv interferenciája; mediális és koncipiális szóbeliség, mediális és koncipiális írásbeliség."

Hasonló előadás


Google Hirdetések