Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Bemutatkoznak a Pilis-Budai gazdikereső kutyák 2009. Július.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Bemutatkoznak a Pilis-Budai gazdikereső kutyák 2009. Július."— Előadás másolata:

1 Bemutatkoznak a Pilis-Budai gazdikereső kutyák Július

2 Szirán Szirán egy éves körüli kislány kutyus, őt nyolc társával együtt találtuk tinnyén kirakva. Vékonyan, félősen találtuk. Állatorvosi vizsgálaton megállapították hogy nyelőcsőszűkülete van, ezért kizárólag pépeset ehet csak egész életében. De ez nem olyan nagy gond, ha van a háznál egy turmix gép. :o)) Viselkedése is sokat változott az emberrel szemben: mára már nagyon kis aranyos kiskutya vált belőle, csóvál és játszani hív boldogan. Imád labdázni, élvezi az életet. Idegenektől még kicsit tart, de hamar barátkozik, nagyon kis hálás házi kedvenc válik majd belőle vagy

3 Gerda Gerda szabadnak született. A szabadban. Elvadult anyja mellett nőtt fel emberi érintés nélkül, szívében rettegéssel. Nem kért a simogatásból, hisz anyja soha nem simogatta. Ha a szemébe néztél, elmenekült, nem bírta az emberi tekintet súlyát, számára fenyegetést jelentett. A gondozásunkba került és végre elindulhatott a kutyává válás útján. Sok munka vár még rá, de jó úton halad. Gerda szabadnak született. Most újra szabad. De ez már nem a vad szabadsága. Gerdának az ember adta vissza a szabadságát. Azáltal, hogy megszelídítette. Jelenleg ideiglenes befogadójánál tanulja a kutya-ember kapcsolat szépségeit. Olyan gazdát keresünk számára, aki legalább estére beengedné Gerdát a lakásba, ezáltal is segítve a kötődés kialakulását, ami hónapokat vehet igénybe. Olyan gazdát, akit nem rettent el a Gerda szemében lévő rettegés, aki türelmes és aki meg tudja becsülni a lassú, apró lépéseket Gerda életében, az óvatos farok lengetéseket, a simogató kéz után félve vágyakozó tekintetet, az első kéznyalintást... Ez sok "sírással" jár, de annál többet ér majd az elért siker is! Gerda kutyákkal, cicákkal nagyon jól kijön, csak az emberektől fél. Bár a szó szoros értelmében Gerdából nem lesz házőrző, mert félénk, de tekintélyt parancsoló ugatással azért jelzi az idegent. Egyelőre lakáskutyának adnánk, nagy termete ellenére. Lakásban már oldott, igényli a simogatást, a játékot, kint a kertben még néha fél. Viszont nagyon szeret autózni! Érdeklődni: vagy

4 Zsófi a vizslalány Zsófika kb.10 hónap körüli magyar vizsla keverék szuka kutyus. Játékos, szófogadó, egy kicsit még ugri-bugri. Imádja, ha játszanak vele, simizik és pocózzák. Szeret sétálni pórázon. Igen tanulékony. Szobatiszta. Kertes házban kiváló házőrző is lehet. Csak beton lábazatú kerítéssel rendelkező helyre adjuk és ivartalanítási kötelezettséggel. Aktív, nagy mozgásigényű kutya, aktív gazdát keres olyat, aki le tudja kötni az energiáit! Tel:

5 Nyikhaj Nyikhaj idős gazdája kórházba került, így már nem tudja ellátni kutyáját. Nyikhaj új gazdát keres. Nyikhaj első szembe ötlő tulajdonsága, hogy nem vékony... khm... nem, nem! Csak " ilyen az alkata" :o) kis rövid lábak és háta mint egy lóé... :o) - de tényleg: doki szerint ő így jó, mivel : Roti – tacskó keverék :o)) Mindezek ellenére egy fürge, mozgékony, szuka kutyus. Amikor meglátja az embert, még 5 évesen is kapunk egy kis örömpisit! Rögtön a hátára veti magát és simit kér a pocijára és közben nyüszög is egy kicsit. Sokat nem tanították, de ennek ellenére ember szeretetéből fakadóan azonnal visszajön és nagyon könnyen alkalmazkodik. Mindig is kerti kutya volt, vastag, tömött, de nagyon selymes szőre van. Nagyon jó jelzőkutya! Olyan családot keres, ahol kaphat egy szélvédett kuckót, finom falatokat és sok-sok simogatást. Nem bánná azt sem, ha kerti kutyából lakáskutyává avanzsálhatna... Idős ember ideális társa lenne még jó pár évig, ez a lenyugodott, érett kutyus. Kutyusokkal jól kijön, macskákra még nem teszteltük. Jól jelez. Kocsiban szépen utazik. Érdeklődni lehet utána a 20/ es telefonszámon, vagy a mail címen.

6 Keyla Keyla 3-4 hónap közötti zsemle színű szuka kutyus. Nagytestű baba, babahájjal. Barátságos, bújós, okoska. Majdnem szobatiszta, jó úton halad. Gazdát keres, ivartalanítási kötelezettséggel és örökbefogadási szerződéssel. Érdeklődni lehet: vagy a mail címen.

7 Oszi Oszi 9 hónapos vizslakeverék kan. Világos zsemle színű, nagyon fiatal kamasz vizslakeverék kan. Patyolat tiszta, de szívfájdítóan sovány állapotban találtuk Csobánkán. A kutyust valószínűleg lakásban tarthatták. Igényli az ember társaságát, bújik, hízeleg és nem tágít mellőle. Kennel-tiszta. Gyerekekkel boldogan labdázna. Szép felépítésű, vizslaalkatú. Jó táplálás, gondos gazdi, séták, futások mellett izmos, nagyon szép kutyus lesz! Gazdi jelöltek jelentkezését várja a illetve a ös telefonszámon Mail:

8 Csobán Csobán: Sintér veszélyben, befogadó nélkül, önsétáltató kutyák prédájaként, élte életét ez a 4-5 éves szetter-vizsla keverék kan kutyus. Ezért még oldani kell sok rossz tapasztalatát. Okos, szeretetre vágyó és szeretetre méltó és nagyon szeretne tartozni végre valakihez! Ideális családi kutya, nulla agresszivitással, idősek, gyerekek jó társa. Gondozójához már bújik, elsertepertél a kertben, nem szökik, boldog, hogy ha ideiglenesen is, de családja van. Nagyon figyelmes, nagyon jól jelez. Csupa szeretet, simivágy a kutya! Nemcsak a jutifalatért, inkább a bújásért jön. Figyelmes, nagyon jó házőrző! Jelez a mozgásra, de különben egyáltalán nem ugatós. Szuka kutyusokkal udvarias, kedvesen barátkozó. Kanokkal sem keresi az összetűzést. Tel.: vagy

9 Kormos Buksi Kormos Buksi igazi falugyöngye „mindentbele”, asszonyok öröme, nagypofájú hapsi, aki a kocsma és a templom között azé' besunnyog a susnyásba ;o) és mindenfelé gyanúsan gülüszemű, hepciás fekete gyerekeket hagy maga után. Nem túl bonyolult eb, nem kell habosítani: házatőriz, ugat, ügyintéz, figyel, jön-megy, kész. Vagy ha városon él (nem :oD), mindenlébe kanál házmester, mindent jobban tudó szaki, seftelős, bagós, a ligetben asszonyokat sétáltatós, nyalka melós csávó. Igazi hedonista falusi serteperte dumagép, kanokkal kekec, kis hülye, pörgős, ugatós, postásgatya leszaggatós önjelölt önkéntes polgárőr. Péntekente sörözik a kocsmába' :oDD Hehe. Elképesztő fazon. Kertbe, pörögni, idős nénit őrizni IDEÁLIS, röhögtünk is: az ebédhordót is óvatosan adják be a kerítés fölött :oD, mert Buksi résen van. Oltott, egészséges, chipes 6 év körüli kan kutya. Tel: vagy

10 Morzsi apó Morzsi 13 év körüli, túlságosan is jó karban lévő kan kutyus, akiben még buzog a fiatalság, a család utáni vágy. 13 évesen lett újra gazdikereső… :o(( Otthont keres, ahol eltöltheti utolsó pár évét. Morzsi aktív, némi túlsúlytól eltekintve egészséges kutya. Bújós, hálás szemű, szeretetéhes kutyus, más kutyákkal jól kijön. S.O.S. szerető gazdit keres élete utolsó éveire. Tel.: vagy

11 Szmöre Gazdát keres Szmöre, a kis okos, önfenntartó, 1,5 év körüli, ivartalanított kan kutyus. Mostani gazdái októberben fogadták be, azóta oltatták és rendesen ápolva is van. Helyes, okos, ugribugri! Lakást is megszokna simán. Csak akkor ugat, ha mozgást lát a kertben. Különben ül a rácsnál és figyel szótlanul. Jó jelzőkutyának. Füttyel szépen hívható!!! Tel: vagy

12 Hol találsz meg minket és a kutyusokat? További képek további kutyusokról:

13 Ideiglenes befogadókat keresünk! A Pilis-Budai Kutyamentők csapata 2 éve segíti a körzet kutyáit. A befogott állat rehabilitálása (egészségügyi ellátása, szocializációja), majd az álomgazdi megtalálása gyakran több napot, hetet, hónapot vesz igénybe. Mivel nem rendelkezünk saját menhellyel, ezért ideiglenes befogadó gazdikat keresünk. Sajnos a segítségre szoruló állatok többen vannak, mint amennyit magunk be tudunk fogadni, ezért az állatvédők, állatbarátok segítségét kérjük elhelyezésükben. Az ideiglenes befogadó olyan pótgazdi, akinél gyógyulásig, vagy gazdira találásig szállást, törődést kaphat a rászoruló kutyus. Aki segít szocializálni, nevelni a kutyust, szeretetet és családi környezetet biztosít számára. Az orvosi, oltási költségeket természetesen csapatunk állja, az etetésben is tudunk segíteni. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a es telefonszámon, vagy a címen lehet.

14 Ha segíteni szeretnél, köszönettel várjuk adományaid: Alapítvány az idős és sérült állatokért UniCredit Bank Megjegyzés rovatba kérjük beleírni: PILISBUDA

15 Jön a nyár, ne feledd! Hőségriadó!

16


Letölteni ppt "Bemutatkoznak a Pilis-Budai gazdikereső kutyák 2009. Július."

Hasonló előadás


Google Hirdetések