Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Európai Uniós közvetlen támogatások várható alakulása

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Európai Uniós közvetlen támogatások várható alakulása"— Előadás másolata:

1 Az Európai Uniós közvetlen támogatások várható alakulása
Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium 2014. január 29. Egerszalók

2 Helyzetkép – Általános információk
A nemzetgazdaság tartós növekedési pályára állt, GDP 2013 I-III. negyedévében összesen 0,6%-kal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdaság a GDP hajtómotorja volt, teljesítménye 2013 I-III. negyedévében összesen 21,7%-kal növekedett. A mezőgazdaság részesedése a bruttó hozzáadott értékből az I-III. negyedéves adatok alapján 2010 és 2013 között 3,5 százalékról 4,8 százalékra emelkedett.

3 Helyzetkép – Általános információk
Az infláció 1,7% volt 2013-ban, szemben a évi 4,9%-kal. Az élelmiszer árak növekedési üteme decemberben 0,1%, 2013-ban 2,8% volt, míg 2010 novemberében 6,7%-ot, 2010 egészében 3,2%-ot tett ki. Az alacsony infláció is hozzájárul ahhoz, hogy a reálkeresetek január-októberben 3,2%-kal nőttek, míg 2010-ben 1,8% volt a növekedés. A gazdasági növekedés kiegyensúlyozottabb lett, beindult a belső felhasználás bővülése, 2013 I-III. negyedévében a végső fogyasztás 0,2%-kal, a bruttó állóeszköz felhalmozás pedig 3,5%-kal nőtt.

4 Helyzetkép – Általános információk
A beruházások élénkülnek, I-III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 3,1%-kal, a mezőgazdaságé 15,3%-kal bővült, folyó áron a beruházások növekedésének 24%-át a mezőgazdaság adta. A foglalkoztatottak száma szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer fő volt, szemben a 2010 szeptember-novemberi 3 millió 828 ezer fővel (+184 ezer fő, +4,8%). A mezőgazdasági foglalkoztatottak száma július-szeptemberben 195,7 ezer fő, 2010 azonos időszakában 178,3 ezer fő volt (+17,4 ezer fő, +9,8%). A munkanélküliségi ráta szeptember-novemberben 9,3%, 2010 szeptember-novemberben 10,7% volt.

5 Helyzetkép – a mezőgazdaság teljesítménye
2013-ban az MSZR első előzetese szerint a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron 2265 Mrd Ft volt, 2012-höz viszonyítva +4% 2010-hez képest még nagyobb mértékű a növekedés Kibocsátás folyó áron +34%, változatlan áron +12% A növényi termékek kibocsátása folyó áron +39% Az élő állatok és állati termékeké pedig +28% Nettó vállalkozói jövedelem +73%

6 A mezőgazdasági termelés szerkezete 2013-ban
Forrás: AKI, előzetes adat

7 Agrár-külkereskedelem alakulása
Becslések szerint 2013-ban az export meghaladja a 8 milliárd eurót és várhatóan megközelíti a évi rekordértéket (8,1 milliárd euró). 2010. évi időarányos exporthoz képest 43%-os növekedés. A gabona, és olajnövények kivitele szeptembertől növekedésnek indult, köszönhetően az újévi árualapnak. Ez évben jelentős mértékben bővült több árucsoport, így többek között a tej és tejtermékek, a malomipari termékek, a növényi olajok, a húskészítmények, a feldolgozott zöldség, gyümölcs, a takarmányok, és az italok kivitele.

8 Agrár-külkereskedelem alakulása
Forrás: AKI, KSH, *AKI becslés

9 A legfontosabb exportcikkek részesedése az agrárexportból 2013-ban
2010. év Exportból nyersanyag 38% 31% Exportból elsődlegesen feldolgozott termék 30% 33% Exportból másodlagosan feldolgozott termék 32% 36% Forrás: KSH

10 A legfontosabb importcikkek részesedése az agrárimportból 2013-ban
2010. év Importból nyersanyag 21% 23% Importból félkész termék 35% 34% Importból feldolgozott termék 44% Forrás: KSH

11 Állatállomány Állatállomány (1000 db) Megnevezés 2010* 2011* 2012*
2013 június Szarvasmarha 681 698 753 758 Ebből: tehén 309 328 336 335 Sertés 3 168 3 032 2 956 2 892 Ebből: anyakoca 219 210 198 194 65 74 76 62 Juh 1 181 1 095 1 147 1 164 Ebből: anyajuh 844 833 836 810 Tyúkféle 31 710 33 006 30 075 33 577 Lúd 3 028,2 3 537,1 3 337,5 3 963 Kacsa 513 4 436 4 242 4 630,1 Pulyka 2 999 2 799 2 236,4 Forrás: KSH *: az éves állományadatokat tartalmazza

12

13 Támogatások 2014

14 Az előirányzat megnevezése 2013. évi tényleges előirányzat
2014. évi tervezett előirányzat Nemzeti támogatás EU forrás/ Bevétel Összesen Nemzeti támogatások 51 946,0 4 000,0 55 946,0 56 396,0 4 920,0 61 316,0 Nemzeti erdőprogram 312,7 Vadgazdálkodás 76,2 Állattenyésztési feladatok 815,7 A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 1 600,0 Fejlesztési típusú támogatások 21,4 Folyó kiadások és jövedelem támogatások 45 095,0 49 245,0 Állami halgazdálkodási feladatok támogatása 620,0 Nemzeti agrár kárenyhítés 8 000,0 4 300,0 8 600,0 Erdei kisvasutak üzemeltetése 25,0 Tanyafejlesztési Program 1 415,0 415,0 1 665,0 Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 1 200,0 2 000,0 Állat és növénykártalanítás 1 000,0 Árfolyamkockázat és egyéb EU által nem térített kiadások 1 300,0 EU társfinanszírozással működő támogatások 70 463,7 ,7 ,4 77 502,8 ,0 ,8 Méhészeti Nemzeti Program 601,8 682,5 Igyál tejet program 1 500,0 1 700,0 Iskolagyümölcs program 1 211,0 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása 2 200,0 2 562,8 Egyes állatbetegségek ellenőrzése, felszámolása 1 180,0 536,5 Uniós programok áfa fedezete 1 560,0 2 060,0 Új Magyarország Vidékfejlesztési program 61 582,7 ,1 ,8 60 621,8 ,4 ,2 Új Vidékfejlesztési program 7 500,0 17 500,0 25 000,0 Halászati Operetív Program 628,2 1 884,6 2 512,8 EU által közvetlenül térített támogatások ,7 ,1 Piaci támogatások 18 414,3 18 310,0 Közvetlen támogatások ,4 ,1 ,7 ,4 ,1 ,8 ,1 ,9

15 I. pilléres támogatások 1.
SAPS területalapú támogatás 2014: 227 euró/hektár (kb Ft/hektár) Termeléshez kötött különleges rizs támogatás: kerete 1,26 millió euró, fajlagos összege közel 400 euró/hektár lesz Termeléshez kötött különleges tej támogatás évi kerete 43,3 millió euró, a fajlagos támogatás árfolyamtól függően 9 Ft/kg körül alakul A SAPS és a különleges tej támogatás esetében október 16- tól 50% előleg kifizetését tervezzük 2014-ben is mintegy 157 milliárd forint értékben

16 I. pilléres támogatások 2.
Termeléstől elválasztott kérődző szerkezetátalakítási program évi kerete 43 millió euró Várható fajlagos értékek anyatehén szerkezetátalakítási jogosultság 170 euró hízottbika szerkezetátalakítási jogosultság 75 euró szarvasmarha extenzifikációs többletjogosultság 60 euró anyajuh szerkezetátalakítási jogosultság 11 euró anyajuh kiegészítő többletjogosultság 7 euró

17 I. pilléres támogatások 3.
Termeléstől elválasztott zöldség, gyümölcs szerkezetátalakítási program évi kerete 8,65 millió euró dohány szerkezetátalakítási program évi kerete 23,3 millió euró Biztosítási díjtámogatás évi kerete 7,76 millió euró

18 I. pilléres támogatások 4.
Elkülönített támogatások cukor euró zöldség-gyümölcs euró bogyós gyümölcs euró

19 Nemzeti agrártámogatások
A főbb jogcímek keretösszegekkel az alábbiak: kiegészítő nemzeti támogatás 18,9 milliárd forint sertés állatjóléti támogatások 7,2 milliárd forint baromfi állatjóléti támogatások 4,8 milliárd forint állati hulla ártalmatlanításának támogatása 2,9 milliárd forint állatbetegségek megelőzése 7,8 milliárd forint cukorrépa termelők nemzeti támogatása 1,98 milliárd forint agrárfinanszírozás, mezőgazdasági hitelek kamattámogatása 2,4 milliárd forint

20 Kiegészítő nemzeti támogatások
Jogcímek: hízott bika anyatehén extenzifikációs szarvasmarha anyajuh anyajuh kiegészítő tej anyajuh de minimis anyakecske de minimis A támogatási összegek a évi költségvetés függvényében alakulnak. Várhatóan a fajlagos támogatás mértéke a évi szint körül fog alakulni.

21 Nemzeti támogatások – a „de minimis” támogatások változásai 2014-től
MEZŐGAZDASÁGI DE MINIMIS RENDELET 1535/2007/EK bizottsági rendeletet /2013/EU bizottsági rendelet (mezőgazdasági de minimis rendelet) Egyéni keretösszeg: euró/3 év (megduplázódott, hiszen eddig csak 7500 €/termelő/3 év volt ) Változás: Az egy tulajdonosi körhöz tartozó üzemek esetében a de minimis összegeket össze kell vezetni, tehát már nem csak regisztrációs szám szerinti nyilvántartás kötelező. Hatály: mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások ÁLTALÁNOS DE MINIMIS RENDELET 1998/2006/EK bizottsági rendeletet /2013/EU bizottsági rendelet (általános de minimis rendelet) Egyéni keretösszeg: euró /3 év (változatlan)

22 II. Pilléres támogatások 2014
II. Pilléres támogatások ben folyamatos és megnyíló támogatási intézkedések Jogcím Szaktanácsadói szolgáltatások támogatása Szakképzési támogatás Erdészeti támogatások Natura 2000 KAT AKG

23 A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA

24 KAP döntés: határidők - ütemezés
Politikai megállapodás a KAP új rendeleteiről: végleges jogszabály december 17. Uniós végrehajtási rendeletek megalkotása első félév. Magyarországnak májusára kész modellel kell rendelkeznie, hogy a bejelentési határidőt betarthassa. Az alkalmazni kívánt konstrukció hivatalos bejelentésének határideje augusztus 1. Hazai jogszabályalkotás második félév.

25 A közvetlen támogatások új rendszere
Degresszivitás A támogatás feltétele a kölcsönös megfeleltetés intézkedéseinek betartása Minden tagállam számára kötelező elemek Tagállamok által választható önkéntes elemek Degresszivitás + Alaptámogatás (BPS/SAPS) „Zöld” komponens Fiatal gazdálkodóknak juttatott támogatás Nemzeti tartalék Termeléshez kötött támogatás Természeti hátrányokkal sújtott területek támogatása VAGY Tagállam számára önkéntes, a gazdák számára választható elem A kisgazdaságok számára kialakított egyszerűsített támogatási rendszer Zöldítés követelménye alól mentesül Kölcsönös megfeleltetés be nem tartása esetén közvetlen támogatása nem szankcionálható

26 A közvetlen támogatások új rendszere
SAPS Maradványelv érvényesülése: fajlagos értéke a tagállami pénzügyi boríték és az egyéb alkalmazott kötelező és önkéntes elemek függvénye  Megnevezés Tagállami nemzeti boríték (2015: 1,272 milliárd euró) - Zöldítés (30%) - Fiatal gazdák (0,62%) - Termeléshez kötött (13%)) - Termeléshez kötött fehérje (2%) - Kisgazdaságok (4,58%) - Redisztribúció (0%) Alaptámogatás (SAPS) (53,73%)

27 „Zöld” komponens Kötelező a tagállam és a gazdák számára is, a közvetlen kifizetési nemzeti keretösszeg 30%-a. Kisgazdaságoknak nem kell teljesíteniük. Feltételei: Tárgyévben termesztett növények diverzifikálása Állandó gyepek fenntartása Ökológiai célterület fenntartása (állandó kultúrával - ültetvény - fedett területen felüli jogosult területen -15 ha szántó fölött).

28 „Zöld” komponens I. - Terménydiverzifikáció
Nem ugyanazt jelenti, mint a vetésváltás - a vetésváltás=időbeliség; termény diverzifikáció = térbeliség. Eredeti bizottsági javaslat 3 ha felett 3 különböző növény termesztése. Kompromisszumos feltétel: 10 ha alatt 1 növény, 10 ha szántó felett 2 növény, 30 ha szántó felett 3 növény termesztésének kötelezettsége. Mentesülő üzemtípusok: egy vagy több követelményt automatikusan teljesítők (pl. biogazdaságok, döntően gyepgazdálkodással foglalkozók, egyes tanúsítási rendszerekben - ekvivalens gyakorlat elismerése - résztvevő gazdaságok) valamint az állandó gyepterületek.

29 „Zöld” komponens II. – Állandó gyepterület
Csak 5%-ban lehetne csökkenteni a nagyságát a 7 év alatt, Kompromisszum szerint: tagállami szintű monitoring is megfelelő, A jelenlegi gyakorlatnak megfelelőn: visszaállítási kötelezettség.

30 „Zöld” komponens III. – Ökológiai célterület
Csak 15 ha szántó felett kötelező; konkrét lista, ami magyar szempontból több kedvező elemet tartalmaz (pl. lucerna, tájelemek, teraszok, kemikáliák használata nélkül termesztett energianövények, ugar). a bevezetés kétlépcsős: 2014-től 5%, majd egy évi felülvizsgálattól függően akár 7%. Egyenértékű gyakorlatok elismerhetőek akár a zöldítés mindhárom követelményére vonatkozóan, illetve többféle mentesülő gazdálkodási/területi típus (pl. egyes AKG programok, biológiai gazdálkodás).

31 Fiatal gazdálkodók támogatása
Kötelező, a közvetlen kifizetési nemzeti keretösszeg legfeljebb 2%-a. Feltételei: 40 évnél fiatalabb termelő aki most kezd mezőgazdasági tevékenységbe, vagy gazdaságát az első támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre. Legfeljebb 5 éven keresztül nyújtható. A támogatás felső területi korlátja 25 és 90 hektár között tagállami hatáskörben állapítható meg. Tagállami átlagtámogatás 25%-a adható a támogatható hektárszámig Magyarországon 90 hektárig kb. 34 €/ha.(Mintegy 9000 fiatal gazdával számolhatunk.)

32 A közvetlen támogatások új rendszere
Termeléshez kötött támogatás: önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (pl. rizs, vetőmag, tej és tejtermékek, juh és kecskehús, marha- és borjúhús, cukorrépa, zöldség, gyümölcs ) plusz 2% kizárólag fehérjenövények támogatására Magyarország célja e keret teljes felhasználása A termeléshez/teljesítményhez kötött támogatások társadalmi elfogadottsága hazánkban kedvezőbb és foglalkoztatást megőrző szerepe is van

33 A közvetlen támogatások új rendszere
Kisgazdaságok egyszerűsített támogatása: önkéntes, a közvetlen támogatási keretösszeg maximum 10%-a fordítható a jogcímre Minden közvetlen kifizetést helyettesít Egyösszegű támogatás, melynek mértéke minimum 500 € maximum 1250 €/év/gazda. Legalább 1 hektáros területtel kell rendelkezni, aki nem érné el a normál rendszerben az 500 eurót, annál felkerekítik az átalány támogatást. 500 és 1250 euró között a normál rendszerben járó támogatásnak megfelelő összeget kap a termelő. Mintegy 88 ezer termelővel vagyis a közvetlen támogatásokban részesülő összes termelő csaknem 50%-a kaphat egyszerűsített kisgazda támogatást.

34 A közvetlen támogatások új rendszere
Közvetlen kifizetések csökkentése (degresszivitás): kötelező, az alaptámogatások (BPS/SAPS) 150 ezer euró feletti összegére legalább 5%-os elvonást kell alkalmazni Figyelembe vehető a kifizetett munkabér és annak járulékai (gazdaságfehérítő és foglalkoztatás ösztönző hatású) Az elvont összegek az adott tagállamban vidékfejlesztés keretében innovációs célokra felhasználhatóak (100%-os EU finanszírozás) 5%-os degresszivitás esetén az alábbi hatások várhatóak A kötelező degresszivitás nincs hatással az alaptámogatás mértékére. Munkabérek figyelembevétele nélkül Munkabérek figyelembevételével Az elvonás mértéke (1 000 euró) 3 100 275 Az érintettek száma (db) 453 49

35 A közvetlen támogatások várható értékeinek alakulása
SAPS + zöldítés: €/hektár ( €) Fiatal gazdák kiegészítő támogatása: €/hektár Termeléshez kötött támogatások: ágazattól/teljesítménytől függő (191 M €/év) Kisgazdaságok egyszerűsített egyösszegű támogatása: max €/év/termelő (Kerekítés 500 €-ig, € között annyi támogatás, mint amennyi a normál rendszerben járna.)

36 Köszönöm a megtisztelő figyelmet!


Letölteni ppt "Az Európai Uniós közvetlen támogatások várható alakulása"

Hasonló előadás


Google Hirdetések