Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Politika és tömegkommunikáció. Politika a médiában a média professzionalizálódásával párhuzamosan változott a politika médiajelenléte és ennek mikéntje.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Politika és tömegkommunikáció. Politika a médiában a média professzionalizálódásával párhuzamosan változott a politika médiajelenléte és ennek mikéntje."— Előadás másolata:

1 Politika és tömegkommunikáció

2 Politika a médiában a média professzionalizálódásával párhuzamosan változott a politika médiajelenléte és ennek mikéntje. Az ún. napirend-meghatározó hatás mellett a professzionális kommunikátorok egyúttal az információk kapuőreiként is működnek, azaz képesek a maguk értékrendje/érdekei alapján hírként kezelni, illetve kirekeszteni a nyilvánosságból az eseményeket. Ezáltal a média újabb hatalomra tesz szert, mivel majdhogynem kijelenthető, hogy a tömegkommunikációs eszközöknek sikerül kijelölniük a társadalmi párbeszéd kereteit és ennek témáit.

3 Politika a médiában Ennek ellenére a szakterület számos képviselője egyetért azzal, hogy a média nem önálló társadalmi alrendszer, hanem elsősorban a politikai és gazdasági intézményrendszer által befolyásolva fejti ki tevékenységét, bár kétségtelen, hogy a maga normateremtő erejével és hatásmechanizmusával visszahat a társadalomra. És a médiának a modern társadalmakban bekövetkezett professzionalizálódása egyúttal tevékenységének bővüléséhez vezet, mely a maga során fokozza a társadalmi visszacsatolás erejét és növeli a média viszonylagos autonómiáját.

4 Politika a médiában A média és a nyilvánosság közötti aktív kölcsönhatás egyértelmű, viszont az információk hitelessége és a bizalom vagy bizonytalanság légköre a demokrácia egészét érintő probléma, melynek a média is csupán egyik része.

5 A politikai kultúra az ’50-es években megsokszorozódtak a politikai szocializációt célzó kutatások, mivel egyértelművé váltak a nyugati demokráciák közötti különbségek. Almond (1956) elsőként emelte ki a politikai kultúra „demokrácia-alakító” szerepét. Szerinte alapvetően két típusú politikai kultúra jellemzi a nyugati demokráciákat: –a homogén politikai kultúra: az angolszász országokra jellemző, ahol általában kétpártrendszer van, és szerinte ez jobban működik.

6 A politikai kultúra –a fragmentált politikai kultúra: a kontinentális országokra jellemző, ahol általában többpártrendszer van és ez (szerinte) működési zavarokhoz vezet. Almond négy érvet sorakoztat fel az angolszász modell sikeressége érzékeltetése érdekében: 1. a polgárokat sokféle kötődés jellemzi, és ezek „kioltják” egymást. 2. a különféle politikai vagy társadalmi szférák jól elkülönülnek egymástól (pl. a sajtó üzleti vállalkozás, nem politikai; a szakszervezetek is valóban érdekképviseletet jelentenek, nem politikai tömörülést; a pártok pedig független politikai tömörülések),

7 A politikai kultúra míg a kontinentális demokráciákban ezek összekapcsolódnak 3. a politikai konfliktusok materiális jellegűek, a kontinensen pedig ideológiaiak. 4. általában a kétpártrendszerek vagy az ehhez közelítő rendszerek működőképesebbek, mint a sokpártrendszerek, mivel mérséklik a versenyt, „komolyabb” kormányzati felelősséget jelentenek. az ’50-es években Nyugat-Európában valóban problémásan működő rendszerekkel találkozhattunk, de a ’60-as, ’70-es évekre világossá vált: Franciaország, Hollandia, Belgium, Finnország, Dánia, stb. demokráciái mégiscsak működnek.

8 A politikai kultúra A. Lijphart és H. Daalder elmélete megalkották az ún. konszenzuális demokráciák (consociational democracy), szegmentált demokráciák működési elméletét. Főként a szegmentált demokráciákat vizsgálták: ezekben nagyon éles politikai és társadalmi ellentétek vannak, és ezen törésvonalak mentén oszloposodások/ pilléresedések következtek be. DE a megosztottságot a politikai elit mégis egyben tudja tartani. Vagyis a kulcsszerepet a politikai elit tölti be, amely viselkedhet kompetitíven vagy kooperatívan, ez utóbbi esetben konszenzuális demokráciát honosítva meg.

9 Lijphart modellje: konszenzuális demokr. (pl. Belgium) depolitizált demokrácia (pl. skandináv országok) kooperatív centrifugális demokrácia (pl.Olaszország) centripetális demokrácia (pl. angolszász demokrácia) kompetitív Fragmentált pol.-i kultúra Homogén pol.-i kultúra Elit

10 A posztmodern kampány jellemzői A választási kampányok történetét és kialakulási/ átalakulási folyamatait vizsgáló szakirodalom a huszadik századi nyugat-európai és főként amerikai vizsgálatokból kiindulva a kampánytörténet három elkülöníthető szakaszáról beszél: a premodern, modern és posztmodern kampányról. Pippa Norris megközelítése: A premodern kampány központi eleme (20. század eleje) a jelöltek és a szavazásra jogosult állampolgárok közötti személyes interakció. Ez időszakban tehát a korteskedés, röpiratozás, a személyes rábeszélés – azaz az ún. „low-tech” kampány volt a jellemző.

11 A posztmodern kampány jellemzői A modern kampányok időszakában a központi elem az országosan központosított sajtóiroda tevékenysége (az ’50-es évektől a ’80-as évekig). Ekkor a teljes kampány során a jól megtervezett politikai eseményeken volt a hangsúly. Elterjedésében kulcsszerepet játszott a televízió, melynek hatására az országos hírműsorok tematizálása vált a kampányok legfőbb céljául. Ez vezetett oda, hogy a különböző pártok kampányai – módszer és tartalom tekintetében – közeledtek egymáshoz. DE a választópolgárok pártkötődése folyamatosan csökkent.

12 A posztmodern kampány jellemzői → az így megnövekedett bizonytalan preferenciájú választók szavazatainak megszerzése érdekében változtatni kellett a kampánytechnikákon. → a ’90-es évek közepétől fokozatosan teret nyertek az ún. posztmodern kampányok, melyek fő elemeivé a politikai marketingtechnikák és a közvélemény- kutatások lettek. Mára maga a politikai kommunikáció vált a politikai marketing részévé. Ezzel párhuzamosan a politikusok szerepe is radikálisan megváltozott.

13 A posztmodern kampány jellemzői Mazzoleni szerint fokozatosan előtérbe kerültek a vezérek, az értékeket megszemélyesítő személyek, a „politikai hatalom fizikai szimbólumai”. – újra megjelentek az interaktivitás korábbi formái, az információs technológiák segítségével. Pl. a „felülről” kezdeményezett interakcionalitás óriási lehetőségé nőtte ki magát (pl. az egyes pártok honlapja által biztosított „mozgástér”). DE: az Internet, intranet stb. térhódítása veszélyekkel is jár(hat), hiszen az ellenőrizhetetlen/valótlan információ-dömping eszközévé válhat.

14 A posztmodern kampány jellemzői Megjelentek azok az új információs technológiák is, amelyek nem a felülről lefele irányuló, hanem a horizontális kommunikációt támogatják (pl. az vagy az sms). !Ez a választópolgárokat, az információkat nyerő passzív szemlélőből az aktív információ-teremtővé alakíthatja! –a pártok szemszögéből nem túl pozitív a folyamat, hiszen számos esetben ki vannak téve az élcelődés, akár személyes lejáratás lehetőségének. A mozgósítás területén is újat hozott a modern kommunikációs eszközök használata.

15 A posztmodern kampány jellemzői A professzionalizálódás másik fontos következménye, hogy megnövekedett a negatív kampány jelentősége és elterjedése. Az eddigi racionális és érzelmekre ható politikai üzenetek, reklámok mellett megjelent egy új műfaj: a negatív kampány. A tisztán pozitív, tényeken alapuló racionális reklám elgondolkodtat, és az észt próbálja megnyerni az ügynek (pártnak, politikusnak). Az érzelemre ható kampány a szívet, „lelket” próbálja megérinteni.

16 A posztmodern kampány jellemzői !A negatív kampány olyan marketing-technikai eszköz, amely az alapvetően racionális kampányok esetében is emocionális hatást vált ki! Mind az emocionális, mind a racionális hirdetések gyakran élnek a negatív kampány eszközével. Elfogadott marketing-technikai eljárás: általában az ellenfél hibáinak felerősítésére, kiemelésére, az ellenfél gyenge pontjaira való felhívással azonosítható (ezért párosul gyakran a humorral). Egy kérdés tehát a negatív kampány, mint kampány- taktikai eszköz használata, és másik a kampány hangneme.

17 A posztmodern kampány jellemzői A negatív kampány megkérdőjelezheti egy politikus, de akár egy egész párt állításait, programját. Általános tapasztalatok szerint alkalmazása akkor a leghatásosabb, amikor két nagy párt közötti versengésről szól a választás, ezért ezzel a technikával leggyakrabban az Egyesült Államokban találkozhatunk. Általános nézet: az emberek elutasítóan viszonyulnak ehhez. DE lehetséges úgy készíteni negatív kampányt, hogy az ne váltson ki bumeráng-effektust (pl. az ellenfél valódi hibáinak bemutatásával).

18 A posztmodern kampány jellemzői A negatív kampány használata mellett még két érvet szoktak felhozni a szakértők: –egyrészt azt, hogy a választási kampány érdekesebbé tehető általa, –másrészt azt, hogy kiaknázza az abban rejlő lehetőséget, hogy az emberek könnyebben meg tudják fogalmazni, mi az, ami nem tetszik nekik egy pártban vagy politikusban, mint azt, ami rokonszenves.

19 A posztmodern kampány jellemzői És az elkövetkezendő időszakban valószínűleg tovább él ez a tendencia, melyben továbbra is kulcsszerepet játszanak a hagyományos tömegkommunikációs csatornák: a tévék, rádiók, újságok, magazinok, de ezek mellé erőteljesebben „felsorakoznak” az Internet, honlap, direct-mail stb. által biztosított lehetőségek is. Mindez maga után vonhatja a szabályozások megváltozását is, a demokrácia esetleges veszélyeztetésének elkerülése érdekében.

20 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Politika és tömegkommunikáció. Politika a médiában a média professzionalizálódásával párhuzamosan változott a politika médiajelenléte és ennek mikéntje."

Hasonló előadás


Google Hirdetések